Az emlékezés

Innen én, üres szobámból egy másik
üres szobára látok a városon át, anyámra.
Fal mellett fekszik, szőrmatracon,
akár egy sebzett menekült
nyolcvan golyóval a szíve helyén, és mosolyog.
Arca egy kislányé, sima és ijedt,
betölti az űrt, és mégis üres.
"Harapj a kezedbe, az lesz a jó falat"
suttogja Ottó bácsi az ajtó mögül,
és csendet int vastag, lekváros tenyerével,
"sztálinvajtól" maszatosan, boldogan.
A többiek néptanítók, kántorok, birgeli-csizmás vadászok.
Kacag a színházi szabó idegen emlékeivel.

Sebpólyának való tüll-függönyön süt át a délutáni nap,
az talán valódi, csak messze van.
A szövőgyári kantin szakácsa operett-dalokat bocsájt ki
tésztás fejéből, főtt tyúkot vág ketté,
boncol és mű-meggylikőrt töltöget kis poharakba, mécsesekbe.
A "békepap" két puha tenyerét maga elé tartja,
mintha mozdonyt akarna megállítani,
mutatja, mi a szent borzadály. Ave Maria. Illetve Irén.
Bejelenti magát a mosókonyhába egy hasas, ősz asszony
azzal, hogy rokonunk, és elnézést kér, amiért elfelejtett,
de holnaptól majd hoz vaddisznópecsenyét a pártkonyháról,
ezután ne együnk hétfőn-kedden mákos mácsikot.
Történik valami, egy ünnep talán.

Üres a szoba, mint a kiivott pohár.
Apró, púpos-púderos ember, egy leváltott magyar,
falusi jegyző ballag át az alján,
vígan kacsint az esküvői képre fent a peremen,
hurkot vet nyakába a fény, kirántja közülünk,
a baráti társaságból, egyetlen szál haja lebeg alá csupán,
azon hadifogságban rávésett öt Biblia-oldal.
Sanyi ellenben vadonatúj, nem ismer háborút, sem Istent,
vélt jussáért jött a puszta szobába, viszi is, amit talál s amit nem,
de otthagyja emlékbe egy ezüst fogát:
akár a puskagolyó. A Csárdáskirálynő zenéje szól eközben,
és nem tudom, hol az apám éppen, mekkora hős.

Megengedhetem magamnak már az emlékezést
egy szobában, akkora, olyan üres a múltam,
művelhetek benne bármit bárkivel,
megtanultam megbocsájtani magamnak.
De másnak senkinek. Gazember vagyok tehát, vagy csak felnőtt.
Én magányos anyámat látom, ő engem a kusza városon át.
Van, aki egyikünkről sem képzeleg.
Ő vitte el egyetlen lábasunkat.
Az apám volt az, vagy valaki más.