Az Orontész partján fekvő Antiokhiát I. Szeleukosz, Nagy Sándor legfiatalabb hadvezére alapította, aki igyekezett városának olyan védőistent adni, akit a vegyes összetételű lakosság is hódolattal és békével fogad. Az istenség szobrát a szüküóni Eutükhidész mesterrel készítette el a hadvezér, amely Tükhét a Szilpion-hegyen ülve ábrázolja.
     Az istennő jobb lábát az Orontész folyó ifjú istene a vállával kissé megemeli, amint félig kiemelkedik a vízből. Ez a bizonytalan támaszték azonban nem teszi elővigyázatosabbá az istennőt. Sőt testének súlypontja is ide helyeződik, mivel combjára könyököl. Kezében oly kérdőn tartja a búzakévét, mint aki még maga sem tudja, tehát a véletlenre bízza, hogy az embereknek adja-e, avagy legyezőként megtartsa magának; áldás és csapás elfér egyetlen kezében.
     Kétségtelen, ha a vízből kiemelkedő ifjú isten ismét alámerülne, ami az úszásra emlékeztető mozdulatból könnyen következhetnék is, az istennőnek a folyóba kellene zuhannia. Számára azonban nem tartogathat meglepetéseket a jövő, amibe szinte közönyösen és rezzenéstelen arccal tekint. Magas koronájának városfal alakja van, de ez egy modern stadion monumentális körívének a képzetét kelti. Nem túl hosszú hajának lágy hullámai nagy esésekben a ruhán gyűrődésekként folytatódnak. Mintha ezeknek a gyűrődéseknek a véletlenszerűsége is az istennő hatalmától és választékosságától függne. A kerek és kihegyesedő mellek talán ezért is tűnnek a valóságosnál kisebbeknek és jelentékteleneknek; a testrészek arányait hol a ráncok koncentrikus köre, hol az egyenes, de kusza felgyűrődések határozzák meg. A nemi jelleg csak másodlagosan érvényesülhet; nem is annyira az arányos női fej szépségében, a szemek, az orr, a száj mesteri és élethű megformálásában, semmint e lepel könnyed vonásaiban, magában a testtartás egyszerűségében van jelen, érhető tetten a nőiség az istennőben.
     És bizonyára az alkotó művész sajátos fogalomértelmezése fejeződik ki abban a megoldásban, hogy szerinte az istennő lába mégse lenyomni, a vízbe visszataszítani akarja az ifjú istent, hanem éppen ellenkezőleg, fenntartani, amolyan élő lábzsámolyként használni - de hát ez éppoly képtelenség, mint ő maga, aki megszemélyesíti a véletlent. Aki az eseményeket a saját logikája szerint rendezi, aki a bizonytalanon is biztonságosan ül: a folyó fölött itt a jövő idő várakozik, meghagyva az áradást és a zajlást a trónusa alatti régióknak, amit mi, kései utódok, bronzba öntve, sehol sem kiömölve láthatunk.
     Tükhé másfajta istenség volt, mint a régi olümposzi istenek. Hálából a sikerért vagy a sikertelenség szerencsés elkerüléséért imádkozni lehetett ehhez az erőhöz. Áldozni is lehetett neki, de jószerével az ima is, az áldozat is értelmét veszti. Ha hittek is egyetemes hatalmában, ez a hit senkinek nem nyújtott támaszt. A világot a mindenható, de kiszámíthatatlan és erkölcsi szempontból teljesen közönyös istennő igazgatta. Nagy Sándor hadjárata óta a hirtelen megnőtt világban addig nem is sejtett lehetőségek nyíltak meg azok előtt, akik elég erősen és kíméletlenek voltak. Szédületes sebességgel változott körös-körül a világ, és senki sem tudta biztosan, mit hoz a holnap. Az új kort a kiszámíthatatlan véletlen igazgatta, a tükhé. S mivel az emberek most sem tudtak szabadulni attól a hitüktől, hogy a változékony sors mögött valamiféle érthetetlen és pontosan meg nem határozható Felsőbb Hatalom áll, a mindentudó Tükhé istennőről kezdtek el beszélni, aki minden isten királynője lett.
     S hogy valójában mennyire beszéltek róla, arra bizonyíték lehet a phaléroni Démétriosz egy szónoklata is, aki egyébként annak idején a drámaíró Menandrosszal Lükeion szent ligetében együtt hallgatta az Arisztotelészt előadói posztján felváltó Theprasztosz mestert. Ez a Démétriosz nem sokkal ezután Kasszandrosz által kijelölt helytartóként Athén kormányzója lett, s ő Tükhé kezét látta mindazon eseményekben, amelyek nemzedékének osztályrészül jutottak: "Nem kell figyelembe venni a határtalan múltat, sem sok-sok nemzedék életét. Csak az utolsó ötven évet mérlegeljétek, és megismeritek Tükhé könyörtelen tevékenységét. Úgy vélitek, ha valaki ötven évvel ezelőtt megjósolta volna a perzsák és a perzsák királyának vagy a makedónoknak és a makedónok királyának jövőjét, akkor azok elhitték volna, hogy ilyen rövid időn belül feledésbe merül Perzsiának még a neve is, amely pedig az egész mindenség ura volt, emezek pedig, akik nemrég még ismeretlenek voltak, a világ uraivá lesznek? Tükhé azonban semmiféle egyezséget nem köt az élettel, minden egyes lépésével halomba dönti számításainkat, és teljesen váratlan helyzetek teremtésével bizonyítja hatalmát".