A "meglett ember" József Attila Eszmélet című versében az emberség egészét bírja, az önállóságot, a telt érettséget, a testi-szellemi termékenységet, ki már megvan magában is, kinek "szívében nincs se anyja, apja" - kemény mondat... -, olyan harmincnéhány esztendős vagy épp harminc, mint ez a folyóirat, az Új Forrás.
     Nem tudom pontosan, hány évre tekint vissza kettőnk kapcsolata. Harmincra biztosan nem, de tizenötnél többre. Azzal kezdődött, hogy Tatán a Dobroszláv nevű festőművész, ki miközben mappájából sorban szedte ki avatott s könnyű kézzel készített akvarelljeit, s szelíd, szép asszonya kávéval kínált, elém tett egy Új Forrás példányt: - Ismered?, kérdezte. Látásból, válaszoltam. Délután kisétáltam a tóhoz, gyönyörködtem benne koraestig, olvasgattam egy padon. A tó vizével akkor már baj volt, itt-ott zöld lepedék alatt hullámzott, ahogy súlyos kéz simogat a bársony alatt, de a horgászok láthatóan nem nagyon izgatták magukat emiatt. Kikapkodták a botot, egy-egy ezüstös ficánkolással a végén.
     Rövidesen eljött a levélváltás ideje is, aztán társul szegődtem a szép nevű Március Tizenötödike úton székelő szerkesztőséghez, s azóta... Mondanám én mindegyikük nevét, jó szívvel emlékezem a hölgyekre s urakra, kivétel nélkül, dehát hosszú az a névsor; a - most egy bocsánatos képzavar következik - vörösszakállú turbógenerátor nevét azonban le kell írnom: ő az Imre, a Monostori... A vörös időkben szerkesztőségi nívódíjat kaptam egy Kosztolányi-esszémért. Természetesen összetévesztettem a tatabányai vasútállomásokat, "fönt" szálltam le, s vagy öt percem volt ahhoz, hogy átszeljem a várost. Ez reménytelen, szögeztem le magamnak. Viszont észrevettem, hogy a piros lámpa megállított egy kék rendőrautót. Odafutottam, beszóltam az ablakon egy csupaarany nyakú rendőrtisztnek. Az meghökkenten végighallgatott, szó nélkül beültetett a kocsiba, bólogatott a mentegetőzésemre s kitett a szerkesztőség előtt. Derék ember volt.
     Akkor ismertem meg Holló Andrást. Ma is a sápadt arcra, a fekete haja. Imrének suttogott valamit hosszan. Imre hallgatag arcáról, le-lesütött szeméből értettem meg sok mindent Andrásról, amit később már tudtam is. Meg Attilának a magasságához illő hangja. S később a nyitott-fedelű kazetta-versei. Meg mostanában a lap új borítója, betűje, papírja, a fekete körbe nyomott fehér oldalszámai, a typográphiai ízlésesség szellemi jegyei, szóval az egész. Hogy "meglett" lett az Új Forrás, hogy kiskötetnyi minden száma. S az írótársak. A lap-fül kis szövegei írásaikból, az igényesség, amely befogadja a szellemi jót, bárhonnan érkezzék is.
     Éltessen Isten titeket sokáig.