Agárdi Péter a Hazám szonettciklus utolsó sorait választotta új könyve mottójául:
 

"Múltunk mind össze van torlódva
s mint szorongó kivándorlókra,
ránk is úgy vár az új világ."

     Véleményem szerint egy másik - ezúttal prózai - József Attila-idézet is idekívánkozik: "A népművészet a felgyülemlett, jelenlevő múlt, hatékony emlék, mely irányítja a jövőt. De azét, akinek van jövője." (Saját kiemelésem a Fiatalságunk és a népmvészet című 1932-es tanulmányból.)
     Erről van szó ugyanis a kötet tanulmányai egy részében: "a felügyelemlett, jelenlevő múlt hatásával és leküzdésével, különös tekintettel az 1989/90-es rendszerváltás révén előállt új helyzetre. Ezt a szituációt kimerítően jellemzi a szerző A tegnap holnapja? (Jobboldali radikalizmus egykor és ma) című hosszabb tanulmányában (1992). Keserűen idézi itt Orwell szállóigévé lett szavait: "akié a jelen, azé a múlt", majd az erre rímelő rendszerváltási poént: "mostantól kezdve minden másképp volt". A kötet 1995-ben kelt utószavában - A rendszerváltás és József Attila - viszont már azon örvend, hogy nem teljesedett be pesszimista esélylatolgatása.
     Felkaphatjuk fejünket az említett utószót olvasván: "József Attilának jót tett a rendszerváltás." E mondatot maga a szerző kurziválta, kiemelkedően fontosnak tüntetvén fel állítását. Így vélem, igaza van. Agrádi szerint József Attila életműve a rendszerváltással végképp megszabadult "a kultikus és ceremoniális nehezékektől; attól, hogy a költő kommunista periódusának mértéktelen kiemelése eltakarja az életmű egyéb, ugyancsak értékes korszakait-részleteit. 1990-ben végre megjelenhetett a Szabad ötletek jegyzéke, hamarosan más pszichoanalitikus kéziratok is hozzáférhetővé lettek, a modern tudományos József Attila-kutatás nyolcvanas évekbeli eredményei, az életmű új és új monografikus igényű megközelítései, a költővel foglalkozó könyvtanulmányok sorra napvilágot látnak, s nem utolsó sorban végre nyilvánosságot kaphatnak a költő liberális-baloldali barátai, eszme- és szerkesztőtársai: Fejtő Ferenc, Gáspár Zoltán, K. Havas Géza, Ignotus Pál...
     E felsorolásból könnyen összeállíthatjuk a kötet tartalomjegyzékét: a könyv első fele az új József Attila-irodalom kritikai megmérettetése, a második pedig a költő liberális- baloldali barátaival kapcsolatos (részben ugyancsak kritikai) írások gyűjteménye.
     Talán Agárdi Péter az egyetlen jelentős irodalomtörténész, aki az újabb József Attila-irodalom legtöbb darabját kritikusként vizsgálja, minősíti. Nem előzmények nélkül. 1985-ben kiadott Korok, arcok, irányok című kötetében többek között József Attila Válogatott levelezését és Szabolcsi Miklós József Attila-tetralógiája második részét bírálja - jelen művében e monográfia harmadik kötetét ("Kemény a menny") értékeli.
     A Torlódó idő első kritikája a Bokor László és Tverdota György által összeállított Kortársak József Attiláról című recepciógyűjteménnyel kapcsolatos. E lenyűgöző gazdagságú dokumentáció - mely nélkül a József Attila-kutatás ma már elképzelhetetlen - alapos, korrekt ismertetést kap Agárdi Pétertől, aki az ilyen jellegű munkánál szinte kivédhetetlen hiányosságok felsorolására, a névtelen cikkek íróinak felderítésére is sort kerít. Javasolja a három mellé egy új, az előkerült dokumentumokat egybegyűjtő negyedik kötet kiadását, továbbá a József Attila-recepcióban jelentős szerepet játszó Bálint György polgári-liberális szemléletű írásainak kötetbe foglalását.
     Tabudöntögetés - szoros és szabad olvasatban. Ez a címe a  Szabad ötletek jegyzéke kiadása alkalmából írt Agárdi- tanulmánynak. Idézem első bekezdését, mely nagyon jellemző az irodalomtörténész egy-egy témát körbejáró, más-más nézőpontból vizsgáló módszerére: "Irodalmi szenzáció? Elfojtott voyeur hajlamok élvezkedő kiélésének esélye? Könyvcsemege? A cenzúra utolsó bástyáinak nagy robajjal kísért leomlása? A nemzeti értékek befeketítésének, a dezilluzionálásnak újabb bizonyítéka? Egy több évtizedes késlekedés szaktudományos hitelű, bravúros pótlása? Pszichologizáló köntösbe bújtatott avantgárd költészet? Irodalomellenes hitelrontás és szürrealista polgárpukkasztás? Egy megszólaló kórlelet otrombán tolakodó indiszkréciója?"
     A poentírozott témafelvetés után következik az alapos, részletes elemzés, sőt a kilencvenes évek József Attila-recep- ciójára való kitekintés. Még egy félmondat a bírálatból: "akár egy irodalmi rendszerváltás ínyenc szimbóluma is lehetne ez a könyvecske". Vagyis máris (ismét) "a felgyülemlett, jelenlevő múlt", a jövőt irányító hatékony emlék problematikájával találkozunk.
     A már említett Kemény a menny. Szabolcsi Miklós könyve József Attila három esztendejéről (1927-1930) című recenzió egy napilap számára készült, ahol a terjedelem nem tette lehetővé a kötet fő irányainak és értékeinek regisztrálása után az alapos vitát. De még így, "gúzsbakötve" is van Agárdinak néhány figyelemre méltó észrevétele. Így - s ezzel én is egyetértek - erőteljesebbnek érzi Szabó Dezső hatását József Attilára, "éppen annak plebejus és kurzusellenes radikalizmusa révén". Való igaz, a költő zömmel Klebersberg Kunót ostorozó Előörs- (és barthás-) publicisztikájának bábája Szabó Dezső volt.
     A következ- két írás - A Szép Szó - ötven év múltán és Álomba ringatás vagy ébresztés (Ignotus Pál: Csipkerózsa) már átvezet a József Attila liberális és baloldali barátait szemléző blokkhoz.
     Az elsőként említett tanulmány utószónak készült a Szép Szó 1936-1939 című fakszimile-válogatáshoz. A hetvenes évek fordulójára félszázados jubileumukhoz érkeztek a két háború közötti pozitív irodalmi törekvések és folyóirataik. Az alkalom lehetővé tette sokoldalú tanulmánykötetek vagy/és fakszimile antológiák kiadását. Így jelent meg az Ötven éves a Korunk (1977), az Ez volt a Sarló (1978), a Válasz- és a Kelet Népe-antológia, 1987-ben pedig a Szép Szó-válogatás. Agárdi megközelítése itt is sokoldalú; ismerteti a Szép Szót negáló, illetve fényes példaként felmutató véleményeket. A négy év alatt kiadott harmincöt füzet, azaz nyolc kötet lényegileg egységes, mondja, de egy személyi és történelmi cezura miatt József Attila halála után, 1938 tavaszán-nyarán "megrendült a folyóirat marxista-szocialista orientációja is".
     József Attila, tudjuk, haláláig vallotta, hogy "társadalmi kérdésekben a tudományos szocializmus logikáját veszem irányadóul, a munkásosztályban való bizalma azonban a Szép Szó alapítása idejére már megrendült. Hadd idézzem itt a költő életében kiadatlan, de a Kritika 1980/4. számában már közölt Szép Szó előfizetési felhívás-tervezetének néhány sorát: "A munkásosztály nem váltotta meg az emberiséget, amit pedig történelmi föladatának tekintett, hanem maga is felbomlott s akármint állapítanónk meg fogalmi keretét, e kereten belül az egész társadalom fejetlenségét tükrözi vissza."
     Az Ignotus Pál-emlékiratról közölt 1989-es napilapkritika a könyv értékeinek bemutatása mellett követelményként állítja-említi, hogy a magyar irodalmi és társadalmi progresszió baloldali szocialista, kommunista, népfrontos és népi (falukutató) értékeinek közreadása után "az úgynevezett urbánus-liberális baloldal s a polgári radikalizmus is végre szakszerű elemzés, egyúttal értékmentés tárgya kell legyen".
     Agárdi Péter maga is az ezen munkálkodók közé tartozik, sőt, Értékrend és kritika. Fejtő Ferenc irodalomszemlélete a 30-as években című 1982-ben kiadott monográfiájával mintegy visszahozta az 1938 óta Franciaországban élő jeles alkotót a magyar irodalomba és előkészítette műveinek négy évtizedes szünet utáni kiadását. (NB. Agárdi Péter Fejtő-monográfiáját már méltattam a Tiszatáj 1983/3. számában: "a 30-as évek irodalmának kutatói számára megkerülhetetlen, értékes alapmű született". Véleményem változatlan.)
      A "szerencsés és a "kellemetlen" Fejtő Ferenc című új tanulmányában olvasom: "Ami pedig az alkotó műfajait illeti: a tudós igényű, lábjegyzetel- filológus-történész a mindig vitakész, gyors reflexiójú újságíróval és a meditációra, öniróniára, emlékezésre is hajlamos esszéista szépíróval, a külső és belső Érzelmes utazások »lírikus«-ával különös egyéniséggé ötvöződik.
     Amikor ezt az idézetet kimásoltam, mellé írtam piros tintával: Agárdi is ilyen. Igen, Agárdi Péter kortárs mesterre, atyai barátra talált a vele oly sok hasonló vonást hordozó Fejtő Ferencben. Mi több, monográfiát szentelt Fejtő Ferenc (és József Attila) egyik mesterének-szerkesztőjének, Mónus Illésnek is (Kortársunk Mónus Illés, 1992). E könyv alcíme: Metszet az 1930-as évek magyar szellemi életéből. A metszetkészítés Agárdi Péter kedvelt fogása: egy-egy irodalomtörténeti jelenség vagy könyv adott szempont(ok) szerinti megközelítésének és értelmezésének a módszere. A Mónus-monográfia egy fejezete - József Attila és Mónus Illés - e kötetében is olvasható. E tanulmányrészlet talán legérdekesebb nóvuma az az információ, hogy Makai Ödön József Attila számára 3-400 (!) pengős állást akart szerezni a Mónus Illés szerkesztette Szocializmusnál, de a költő ezt nem fogadta el. Ugyancsak visszautasította írói függetlensége védelmében a szociáldemokraták által felajánlott (pontosan nem körvonalazott) bécsi vagy brüsszeli állást.
     A Mónus Illés és a torlódó idő című 1994-ben egy történész-konferencián tartott előadásában Agárdi Péter Mónus eszméinek időszerűségéről vall újólag, az új plitikai átrendeződés kínálta keretek között.
     Gáspár Zoltán Közjogi villongások című posztumusz kötetét ismertetve még Lengyel András 1987-es úttörő jelentőségű tanulmánya után is van érdemi mondanivalója Agárdinak a Szép Szó egykori munkatársáról-szerkesztőjéről. Meghatározza egy a kötetben közölt, de tévesen datált József Attila-emlékezés paramétereit és fölényes anyagismeretről téve bizonyságot, számos e kötetből kimaradt írás lelőhelyére figyelmeztet.
     A népi-urbánus vita dokumentumai, 1932-1947 című Nagy Sz. Péter által sajtó alá rendezett gyűjteményről írott kritika főcíme ironikus értékelés hordozója: Azzal kezdődött, hogy ők visszaütöttek. "Ők" természetesen a népiek és urbánusok egyaránt, mert Agárdi szerint "becsületes történelmi tudattal nem mondhatjuk: az egyik vagy másik félnek volt teljesen igaza". Idézi Szilágyi Ákos találó meghatározását a Századvég 1990/2. számából: a vita résztvevői Janus isten két arcát alkották, "egy tőről metszették őket és ez a tő a »trianoni Magyarország«, a megrekedt magyar modernizáció, az életképességében meggyöngült magyar társadalom volt.
     Tehát a "startpisztoly" Trianonban dördült el. Éppen ezért, a Nagy Sz. Péter által 1932-re keltezett indítást (mint implicite Agárdi Péter is) késeinek tartom. A népi-urbánus vita első jelentős csomópontja Ady öröksége, költészetének értékelése körül található. 1928: "Ifjú szívekben élek" - a népi írók első jelentkezése. 1929: Ady revízió - az urbánusoké. (Másutt erről bővebbben írtam, de itt is fontosnak tartom legalább utalásszerű említését.)
     Elérkeztünk a kötet szerintem legfontosabb tanulmányához: József Attila és liberális barátai. A Petőfi Irodalmi Múzeum 1994-es József Attila emlékülésére készült és "az urbánus" József Attila szellemi és baráti kapcsolatrendszerét vizsgálja. A szerző előljáróban idézi Ignotus Pált, aki szerint "liberalizmuson nem egy államigazgatási, társadalmi termelési vagy fogyasztási rendszert, általában nem egy rendszert értünk, hanem a minden felnőtt eszű ember minél nagyobb szabadságának biztosítására irányuló törekvést (Szép Szó, 1936. május).
     Agárdi Péter felvázolja József Attila és a liberalizmus kapcsolatának "három elemzési és kutatási metszet"-ét: a klasszikus liberalizmus 18-20. századi gondolkodóinak hatását a költőre; József Attila kapcsolatát hazai és külföldi liberális kortársaival, végül Szép Szó-beli barátaival. A második és harmadik metszetben tömör portrékat kapunk a költő liberális mestereiről és barátairól. A hazai mesterek: Babits Mihály, Hatvany Lajos, Ignotus, Jászi Oszkár. A kortárs barátok: Márai Sándor, Bálint György, majd a Szép Szó munkatársai: Ignotus Pál, Fejtő Ferenc, K. Havas Géza és Gáspár Zoltán. Finoman disztingvál: "Érdekes egyébként, hogy míg Fejtő Ferenc és K. Havas Géza pályája a »forradalmi szocializmus«-tól a liberalizmus felé torlódott el a Szép Szó évei során, addig Gáspár Zoltán inkább fordított utat járt be rövid életében. Itt ismét Lengyel Andrásra hivatkozik, aki szerint Gáspár a "szegedi fiatalok" falukutató mozgalmából indulva előbb liberális és polgári radikális lett, végül pedig szociáldemokrata.
     E tanulmány utolsó részének címe: József Attila megtérése Ignotushoz. 1934 nyarán Ignotus, Jaurés halálának 20. évfordulójára írt cikkében előbb a liberalizmus parttalansága mellett tör lándzsát - "a radikalizmus s a szocializmus mégsem volt egyéb, mint liberalizmus, mert minden haladási törekvés az" -, majd attól tart, hogy egy "vandál hadjáratban" az értelmiséget szembefordítják eddigi szövetségével, az ipari munkássággal. József Attila szelíd polémiája az Alkalmi vers a szocializmus állásáról Ignotusnak. Itt még azon morfondíroz, hogy "A dolgos test s az alkotó szellem, / mondd, hogy törhetne egymás ellen?"; két év múlva azonban, a Szép Szó szerkesztése idején, Agárdi szerint már - is "összekapcsolja a liberalizmus és a szocializmus világképi szerkezetét, sőt a keresztény progresszióét is". Ide kívánkozik egy, a kötet más helyén idézett, Ignotus Pálnak címzett kijelentése, a Szép Szó alapítása körüli időkből: "tehát liberális kommunisták vagyunk". Ehhez hozzáfűzném az önként adódó következtetést, hogy József Attila pályája, mint Fejtőé, K. Havasé, a forradalmi szocializmustól ugyancsak a liberalizmus felé tolódott utolsó éveiben.
     Agárdi Péter könyvét ezek után, azt hiszem, nem kell külön is minősítenem. Úgy vélem, hogy a József Attila-kutatás csúcsteljesítményeinek kritikai feldolgozása és a költő liberális kapcsolatainak széles körű vizsgálata után a monografikus megközelítés következik a szerző munkásságában.

                                            (T-Twins Kiadó, 1995)