A KERTEK MŰVÉSZETÉRŐL
A kertművészet napjainkban új virágkorát éli. A nagy városok poros, ködös levegője visszaűzte a városi lakosság tehetősebb elemeit a szabadba, vissza a természetbe és ezzel együtt járt a kert és a kert szépségei iránt való érdeklődés fokozódása, A modern kertművészet tehát bizonyos fokig szociális indító okoknak köszönheti fejlődését és ezzel együtt jár az, hogy most már általános, demokratikusabb irányban is fejlődött.
Ez a művészet tulajdonképen egyesíti a természetadta szépségeket az emberi kézalkotta művekkel.
A kert vagy a park nem a szabad természet, hanem emberi kezek műve és így csak akkor lehet művészi, ha keletkezésének ez a bélyege a külsején jellegzetesen kifejezésre jut. A régies "tájkertészet", mely arra törekedett, hogy azt a hitet keltse a nézőben, mintha a kert vagy a park ter-mészet-alkotta lenne, művészi szempontból már eredettől fogva hibás úton járt. Ez az irány, melynek főképviselője a romantikus lelkületű angol kert volt, annyira túlozta a természet szépségeinek utánzását, hogy például parkjaiban más helyről hozott kiszáradt fákat helyezett el - - mintha ezek ottan pusztultak volna ki.
A kertművészet alkotásai a kert és a park. Nehéz köztük határt megállapítani. Nagy általánosságban csak abban különböznek, hogy az első területre nézve kisebb, utóbbi pedig nagyobb. A különbség azonban már a kert és a park koncepciójának kiindulásából származik. A kert a háznak, a lakásnak a szabadba való kibővítése; a kert a lakásnak a szabadba való kellemes és stílszerű folytatása vagyis a kert koncepcióját mindenben a ház irányítja. A művészi kert tehát szervesen összefügg a házzal: a ház aestetikailag dominálja a kerítés által körülvett területet és a kert bizonyos fokig alárendeltje a háznak. A kert a kerítés által körülvett területen önálló egész és nem igyekszik a környező tájképpel összeolvadni, hisz legtöbb esetben az egyes épületek oly közel vannak egymáshoz, hogy ez nem is lehetséges.
A művészi park a kerttől eltérően a környező tájkép egy része és esztétikailag ennek függvénye. Területét a kastély nem dominálja annyira, mint a kertét, már azért sem, mivel területileg a kastély tömegéhez viszonyítva sokkal kisebb, mint a kert a ház tömegéhez képest.
A park nem "vágódik ki" annyira a környező tájképből, mint a kert, hanem azzal bizonyos fokig harmonikusan olvad össze.
A kertnek és a háznak egymáshoz és ezeknek a környezethez való különböző viszonyából lassan-lassan bizonyos tipikus "kertformák" alakultak ki, melyek nemcsak külsejükben, de egész felépítésükben jellegzetesen megkülönböztethetők egymástól.
"Kertforma" alatt mást értek, mint "kert-stílus" alatt és ezen utóbbira nem is óhajtok bővebben kitérni, mivel az úgynevezett szigorú értelemben vett históriai kert-stílusok napjainkban már körülbelül csak a históriáé, a múlté. "Kertforma" alatt jelen esetben a kert megtervezésénél kiindulásul vett elveknek a műben való kifejezésre hozását értem.
A napjainkban alakított kertek stílusa lég-többnyire - - mint a velük összefüggő épület stílusa is - - egyéni. A kertforma lehet archi-tektónikus,geometrikus; lehet parasztkert, tájkert és az előbbi négy forma összetételéből keletkező "kompozit" kert vagy parkforma.
Hogy a kerttervező e formák közt hol és mikor melyiket válassza, az sok mindenféle körülménytől függ. Függ az épület stílusától, a telek domborzati viszonyaitól, a környezettől, célszerűségi szempontoktól és -mint, sajnos, minden művészi alkotás -a rendelkezésre álló költségektől, mert szükségtelen talán kifejtenem, hogy az építészeti vagy a geometrikus kert sokkal nagyobb költségeket igényel a tájkertnél vagy a parasztkertformánál.
Az egyes kertformáknál már elnevezésük is jelzi a forma jellegzetes tulajdonságait. Az architektónikus kertben az architektúra uralkodik és minden az architektúrának van alárendelve, A kertészeti ornamentika a ház stílusából fejlődik ki; főjellege abban rejlik, hogy eltérőleg a táj kerttől, mely a meglevő domborzati viszonyokhoz alkalmazkodik és ezeket a tájképies szépségek kidomborítása szempontjából fogja fel, az architektónikus kertformánál már a telek jellegzetes domborzati alakulásait is architektónikusan dolgozzuk fel és igyekszünk ezeket architektónice kifejezni és megoldani. Szép alkalom nyílik például, ha a telek egy vagy két irányban lejtős, terraszok létesítésére. A terraszokat határoló különböző falak erősen és határozottan tagolják a területet - - s nem okvetlenül mereven, mert a növényzet ügyes és ízléses alkalmazásával az architektúra ridegebb vonalait megbontjuk és a kettő egyesítése által gyönyörű hatásokat érhetünk el. Willy Lange elmésen így fejezi ki ezt: "a természet hatalmába keríté az architektúrát". Az architektónikus kertek legszebb példáit az olasz és francia renésszánszban találjuk meg, hisz a renésszánszkertek mesterei mind elsőrangú építőművészek voltak, de a mannheimi kertművészeti kiállításon nem egy igen sikerült modern architektónikus kertet is láthattunk.
A geometrikus kert lényegében teljesen egyezik a megelőzővel, de míg az mind a három dimenzióban terjed ki, ez inkább csak a területben fejlődik ki. Koncepciójánál az épület koncepciója az irányadó. Az épület tengelyei, kijáratai stb. mind megannyi irányítói a geometrikus kert megfogalmazásának. A geometrikus kertforma a növényzetből is bizonyos fokig a geometrikus alakúakat kívánja meg, sőt az egységesség kedvéért a nem geometrikus alakú növényzetet is itt-ott geometrikus formákba szorítjuk. A növényzetnek ilyen geometrikus formákba való erőszakolása ellen gyakran hallunk kifogásokat, melyek azonban esztétikai szempontból teljesen elvetendők. A kert emberi kezek műve és nem a természeté. Miért ne adjunk tehát a növényzetnek tetszésünknek megfelelő alakot, ha ez kerté-szetileg lehetséges és a növény megélhetésének feltételei e mellett megmaradnak? De a természet maga is termel a növényvilágban geometrikus alakokat. A tűlevelűek közt a fenyők határozott piramis-alakúak ; az örökzöldek közt a thuják, a ciprusok, a juniperusok oszlopalakúak, egyes babérfajok gömbalakúak stb. Szép és barátságos elemei a geometrikus kertnek a vízmedencék és szökőkutak, melyek nélkül valamire való gazdagabb geometrikus kertet el sem képzelhetünk. A geometrikus kert az architektónikus kerthez hasonlóan a szigorú koncepció dacára sem hat ridegen és szigorúan, mert, mint amannál is, a koncepció szigorú vonalait a növényzetnek itt-ott lágyabb körvonalai eléggé letompítják, sőt éppen festőinek mondható a szigorú vonalak ezen akaratlan megbontása.
Ami a parasztkertformát illeti, azt szükségtelen talán közelebbről leírnom. Ki nem látta faluhelyen azt a szép virágos kerttel körülvett falusi plébániát, a tiszttartó-lakot vagy vasúti házat. A házat falazott vagy fehérre mázolt fakerítés veszi körül és ezen oly intimen bekerített helyben mintegy elmélyed a ház élénkszínű falusi és mezei virágoktól körülvéve. A kerítés lécei közül kíváncsian kandikálnak ki a virágok, az élénkszínű mályvák, delfiniumok, napraforgók, ősszel a georginák, az őszi rózsálc, violák stb. A szagos bükköny, a tök, a sarkantyúka, a vadszőllő, a clemátiszok, a borostyán és egyéb kapaszkodó virágok sokasága teszi tömörebbé a képet. A parasztkertben, mint az elmondottakból látni való, a koncepció nem fontos. A tulajdonképeni parasztkert rendesen csak az utca felé néz és így területe többnyire kicsiny is. Legfőbb értéke a báj, a hangulatosság a kedvesség.
A tájkert természeténél fogva a kertformák legolcsóbbja és talán ezért a legelterjedtebb is. Megalakításánál a meglevő és az azt környékező tájkép az irányító és azért csak ott helyén való a tájkertforma, ahol egyáltalában szó lehet arról, hogy a kert a környékező tájképbe beleilleszkedjék. Mint tudjuk azonban, sok esetben, főleg városokban levő villakerteknél, erről szó sem lehet, mert az egyes épületek oly közel vannak egymáshoz és a kerítések oly annyira elválasztják a kert területét a környezetétől, hogy a kertet csakis, mint egy-egy önálló és a házzal összefüggő, szerves részt foghatjuk fel. Önként következik ebből, hogy a táj kertforma főleg nagyobb kiterjedésű területeknél van helyén.
A tájkert teljesen a meglevő talajalakulásokhoz alkalmazkodik és így a földmunka költsége is elenyészően csekély lévén, a költségek egészen a növényzet céljaira használhatók fel.
A tájkert művészi szempontból indokolható ott, — ahol. Általában véve ez a kertforma van hazánkban leginkább elterjedve, aminek oka egyrészt olcsóságában rejlik, másrészt azon körülményben, hogy hazai kérteinket ezideig nagyrészt olyan "tájkertészek" alakították és alakítják, kikben az építőművészethez szükséges érzék és szeretet nem igen volt meg. A tájkert nem koncepciójának nagyszerűségénél vagy szépségénél fogva, hanem inkább a növényzet szépségeivel hat a nézőre. Ha az épület hangulatos, népies formákban épült és korunk igényeiből fejlődött ki a helyi anyagok és eszközök igénybevételével, úgy a táj kertben a ház és a kert közti helyes viszony a környező tájképben van megadva.
E négy kertforma összekombinálása kiterjedtebb, főleg vidéki parkoknál gyakori. A kastély vagy a palota környékét geometrikusan oldhatjuk meg, míg a távolabbi, a tájképpel összeolvadó rész tájképiesen fejlesz-tetik tovább. A fő az, hogy a kettő hangsúlyozottan el legyen választva, ami sokkal szebb mint ha lágyan, erőtlenül olvadnak egymásba.
A kertművészet iránt utóbbi időben főleg Németországban állandóan nő az érdeklődés, főleg mióta a kertek alakításával és tervezésével építőművészek és iparművészek is kezdenek. Nálunk, sajnos, a kertművészet még vajmi alacsony fokon áll, ami elsősorban a kedvezőtlen anyagi viszonyokban, de nagyrészt azon kevés érdeklődésben is rejlik, mellyel a legtöbb kerttulajdonos a kertje iránt viseltetik. A legtöbb házépíttető-nek a kert formai része iránt vajmi kevés az érzéke; rendesen abban merülnek ki összes igényei, hogy "valami zöld-féle" legyen a ház körül. Németországban, Angliában már régóta sok-sok gyönyörű példáját látjuk a művészi kertnek. Angliában egy-egy gazdagabb mecénás egész vagyont áldoz kertje szépségének. Nagy művészek és művésznők, gazdag előkelő emberek büszkék kertjük szépségére és valóságos vetélkedés folyik kertjeiknek művészivé való alakítása körül.
Képeink közt az egyik egy gazdagabb magánkert hátsó támfala elé helyezett kerti kutat ábrázol. A kút mögött felemelt támfal pergólaszerűen van kiképezve. A kútról a víz az előtte elhelyezett medencébe csurog. Hangulatos kép, mely nem tart igényt a nagyszerűségre vagy nagy hatásra; egy intim kedves részlete a kertnek.
A másik kép modern geometrikus kert részlete. A kert hátsó emelkedettebb részét alacsony támfal választja el és erre helyezkedik a nyomott tetejű, magyaros ízű kerti lugas, melyből áttekintést nyerünk a kerti parterre.
Kellemes példája a geometrikus kertnek egy harmadik kép. A mélyített parterret négy részre szelő utak keresztezését szépen hangsúlyozza a benne elhelyezett kerti kút. A víznek ily módon való alkalmazása sokkal szebb és természetesebb hatású a bombasztikus, felfelé szökello "szökőkút"-nál.
A negyedik kép egy pázsitrészben elhelyezett kerti vízmedencét ábrázol. Az egyenes vonalak által határolt medencék perspektivikus hatását nézve a kertben érdekesebbek, mint a köralakúak vagy görbe vonalak által határoltak. A medence hátteréül megnyesett magas szilfasövény szolgál, melyet hatásában emel még a két komoly hatású topolyfa.
RERRICH BÉLA
