Könyvtár Információ Társadalom
Heti hírlevél információs és könyvtári szakemberek számára - Szemlék, hírek, kommentárok      

KIT hírlevél évfolyamok

2009


KIT hírlevél: 2009. 05. 13. (19. szám)

E lapszám szerkesztője: Mikulás Gábor

Tartalomjegyzék


A portálon kivülre mutató linkek a szerkesztés pillanatában élnek.
Ha ezt a szolgáltató megváltoztatja, a forrás nem válik elérhető.

Információs vállalkozások a bölcsészkaron FEL

Mikor cégtársammal megtartottuk első taggyűlésünket, minden körülöttünk lévő ember felkapta a fejét az ELTE BTK-n: 'Itt ilyet is tanítanak?' Pedig ez a mi könyvtártudományi tanszékünkön -- hosszú évek óta -- már nem különös. Előző félévben elsajátítottuk a gazdasági és jogi ismeretek, valamint a menedzsment és marketing alapjait, amelyeket most a gyakorlatban kellett alkalmaznunk dr. Kiszl Péter irányításával, aki könyvtárosként és közgazdászként egyaránt segítette, de szigorúan meg is követelte a hatékony csoportmunkát. Hétről-hétre újabb feladatokat kaptunk, az eredményeket pedig minden cégnél egyesével elemezve építettük fel információs kisvállalkozásunkat. Mindvégig a valós piaci igények kielégítését tartottuk szem előtt, ennek figyelembevételével állítottuk össze projektdokumentumunkat, amely nem csak a szemináriumi jegy megszerzéséhez volna jó, hanem ha szeretnénk, akkor segítségével meg is alapíthatnánk első cégünket. Hogy milyen cégprofilok, tevékenységi körök fordultak elő? Az már üzleti titok.
Hírforrás: Habók Lilla



Támadásnak veszi a visszajelzést, függetlenül attól, hogy valóban támadó volt-e FEL

Mitől függ, hogy magunkra veszünk-e egy megjegyzést? Dr. Szirmay Ágnes munkapszichológus szerint a következőktől: 1. önbecsülés, 2. mennyire ismerjük a másik személyt, 3. milyen a viszonyunk vele és a másik fél mennyire kommunikál egyértelműen. A munkakultúrán és a bizalom meglétén is múlik, hogyan reagálunk egy visszajelzésre. Konstruktív légkörben senki sem fogja zokon venni az építő jellegű kritikát, mivel csak a segítő szándékot látják benne. 'Ha egy szervezetben nincs meg ez a bizalom, és az illetőnek amúgy sincs igénye arra, hogy a saját személyiségével mélyebben foglakozzon, akkor támadásnak fogja venni a visszajelzést, attól függetlenül, hogy a kijelentés valóban támadó volt-e.' -- magyarázza a szakember. - F: ápr. 30.
Hírforrás: HR Portál, link



Anekdota a közérdekű könyvrongálásról FEL

A szakma egyik -- tankönyv-sorozatot is készítő -- nagy öregjének vidéki könyvtárlátogatása során panaszkodtak a könyvtároshölgyek, hogy mekkora adminisztrációval jár az állományapasztás. A szakember szeme végigsiklott a hölgyek lábán, s meglátta a tűsarkú cipőt. Majd megjegyezte: mit gondolnak, mire lehet használni a tűsarkat a könyvtárban? Majd hozzátette: a megrongált könyvek leselejtezése kisebb adminisztrációval jár. -- Más gyakorlatok szerint azok a könyvek már rongálódottnak számítanak, melyeken nincsen borítófedél, vagy előzéklap.
Hírforrás: Vajda Kornél



Jelentés a tízedik Internethajóról -- elúszott FEL

Az ország lakosainak kétharmada nem használ semmiféle klaviatúrát, ötöde nem érti az e-mail szó jelentését -- már az előszóban ezzel a kijózanító adattal fogadja utasait az idén tízedik alkalommal kifutó Internethajó rendezvény. - F: máj. 7.
-- A NDK -- értsd újabban: Nemzeti Digitális Közmű -- sokakban emlékeztethet nagy garral beharangozott majd halkan kimúlt állami kezdeményezésekre, projektekre, pl. MITS (Magyar Információs Társadalom Stratégiája). Stratégia persze fontos lenne, ahogy azt is észrevenni, hogy központi, felső kezdeményezésekre ácsingózni lényegében a helybentopogást jelenti, vagy legjobb esetben is reaktív, követő magatartást. Ezeknél jóval nyerőbbnek tűnnek az állami támogatáson és szabályozáson kívül szerverődő projektek -- ahogyan arra a KIT Nem központi pénzeken alapuló... cikksorozata is utal.
Hírforrás: Prím, link ; MG



A MEK extra funkciói, és használati adatai FEL

A legtöbbet használt könyvek természetesen a kötelező olvasmányok és a kézikönyv jellegű kiadványok (részletesebben: http://mek.oszk.hu/html/vgi/kereses/kereses.phtml?tip=siker ). A használóknak kb. fele keresi a szépirodalmat (vö.: http://nda.sztaki.hu/kereso/index.php?a=archive&id=4&sa=sets ), ami azt jelzi, hogy nemcsak tanuláshoz vagy tudományos munkához használják az e-könyvtárakat, hanem szórakozáshoz, művelődéshez is. A legnagyobb érdeklődés -- az MP3-lejátszók elterjedése óta -- a hangoskönyvek iránt van, amelyeket a Vakok és Gyengénlátók Szövetségétől (www.mvgyosz.hu) kaptunk és amiket a nagy méretük miatt torrent technológiával is terjesztünk. Az emberek által felolvasott könyvek mellett gépi felolvasásra is lehetőség van a VilágHalló (vilaghallo.hu) szolgáltatásnak köszönhetően, amelyet épp most újítottak meg a fejlesztői. Érdekességek még a virtuális kiállítások (mek.oszk.hu/html/kiallitas.html), amelyek részben a MEK ill. az OSZK anyagából összeállított, sok képpel illusztrált tematikus válogatások, részben pedig egyes kulturális site-ok helyi mentései - előrevetítve a tervezett Magyar Internet Archívumot. Igyekszünk a használóinkkal minél több csatornán tartani a kapcsolatot, ezért van például RSS szolgáltatás a napi újdonságokról, havi hírlevél, iWiW klub kb. 4300 taggal, és a vendégkönyvbe ágyazott csevegődoboz, ahol élőben lehet segítséget kérni az ügyeletes könyvtárostól. Ha a két MEK-honlap statisztikájának összegét nézzük, akkor ez az elmúlt fél évben napi átlag 50-60.000 látogatást jelentett. A MEK azonban olyan, mint egy kölcsönző könyvtár, nemcsak helyben használható, mint néhány honlap (jellemzően a hírportálok). Sok helyen bukkanok letöltött, átvett MEK-es dokumentumokra, ezek terjednek, másolják. A fenti számok ezért csak az ismétlődő letöltésekre vonatkoznak, az általunk szolgáltatott művek terjedésének, használatának ezért csak közelítő, minimális adatait adják meg.
Hírforrás: Drótos László és Moldován István közlése nyomán



Nem központi támogatásra épülő országos könyvtári projektek -- 7. KIT Hírlevél FEL

(A hetedik te magad légy :-) tehát KIT-ben a KIT-ről: majd' 8 éve hetente megjelenő független, elektronikus hírlevél. Tartalma: hírek, szemlék és kommentárok az információs és könyvtári szektorból. A heti kb. 36 hírrel megjelenő orgánum térítésmentes; éves költségvetése 1.600 e Ft, mely magánadomány. Közpénzből nem gazdálkodik. Szerkesztését önkéntesek végzik, olvasói rendszeresen segítik hírekkel. Az olvasók száma kb. 3000 fő (az online felmérések szerint egy lapszámot többen is olvasnak), a megrendelők száma 2100 fő (némileg meglepő módon heti 3-4 új megrendelő van, mely trend évek óta változatlan). Archívumának tartalma közel 10.000 hír, 2002-től. A megrendelők 20%-a vezető beosztású. A használók többsége magyarországi, illetve könyvtáros. Indulásának célja:
1. Az információs és könyvtári szakmán belüli horizontális kommunikáció katalizálása,
2. Új szempontú szakmai megközelítések felkarolása,
3. A szakmák közötti technológia- és gondolattranszfer erősítése.
A szerkesztőit leginkább az motiválja, hogy hírgyűjtő- és feldolgozó tevékenység során a hazai és külföldi információs szakma helyzetét és trendjeit folyamatosan figyelik. Rögzített szerkesztési irányelvekkel rendelkezik (http://www.kithirlevel.hu/index.php?oldal=infok&id=5 ) Rövid távú tervei: html-alapú hírlevél kiadása, a hírek indexelése, a KIT-portál fejlesztése.
Hírforrás: MG



142.000 használat két és fél havi könyvtárosi munkából -- MATARKA FEL

Hazai folyóiratok cikkeinek keresése, azonosítása, letöltése vagy másolatban megkérése (a cikkek kb. 15%--a érhető el közvetlenül a teljes szöveggel). E szolgáltatást kínálja a MATAKA www.matarka.hu , melynek elődje 2002-ben a NKÖM telematikai pénzeiből (4,5 millió), helyi tudásra és nyílt hozzáférésű szoftverekre alapozva indult. A projektindító Miskolci Egyetem Könyvtár, Levéltár, Múzeum (ME KöLM) köré a projektre mára 30 könyvtár és sok-sok szerkesztőség, magánszemély szerveződött. 2006-ban OKM-től 3.8 millió forint céltámogatást kaptak. Az adatfeldolgozást a résztvevő könyvtárak munkatársai munkaidőben végzik az ME KöLM-mel kötött konzorciumi szerződésben rögzített vállalásaik alapján. Nem létezik külön MATARKA szerkesztőség, a Miskolci Egyetem könyvtárában sincs olyan munkatárs, akinek feladata kifejezetten csak a MATARKA lenne. De nagyon sok kolléga munkakörébe beletartozik részfeladatként: fejlesztés, rendszergazdai feladatok, adatfeldolgozás. Az eredményességet statisztika jelzi. Pl.: az adatbázis használata, gyarapodása, a honlap látogatottsága, választott folyóirat jellemző adatai, választott folyóiratból kért cikkek, cikkmásolat-rendelés statisztikája, szakterületek szerinti statisztikák) nyilvánosan a honlapon is nyomon követhető. A használat a tanévet követi, október--novemberben, február--áprilisban magas a keresések, letöltések száma. A 2009 áprilisi gyarapodási és használati adatok 123 ezer használatot (keresés, böngészés) és 19 ezer letöltést jeleznek. A robotok és a fejlesztők belépései a torzítások miatt ki vannak zárva. Összesen 142 ezer valós használat áprilisban. Majdnem 14 ezer címmel gyarapodott az adatbázis ebben a hónapban. Egy cím bevitele 2-3 perc. A használatok száma kb. 10-szerese a bevitelek számának. Egy cím bevitele nem tart tovább 2-3 perc munkaidőnél. 14 ezer cím bevitele 28.000 perc, 2 1/2 ember teljes havi munkaideje. Közgazdászok szerint vajon mennyire költséghatékony a MATARKA 2009 áprilisában: 142 ezer használattal vethető össze 2 és fél könyvtáros munkabére? A MATARKA legnagyobb partnere az egyetemi és megyei könyvtárak mellett az OSZK: az EPA-val 2004 óta folyik adatcsere, a cikkmásolatok küldését is az OSZK vállalta fel. Most van kibontakozóban a HUMANUS adatbázissal komoly együttműködés: sok folyóirat esetén kétirányú adatcsere, illetve a MATARKA, EPA, HUMANUS adatbázisok egy ponton történő lekérdezése, amely a TÁMOP 3.2.4 pályázat remélt elnyerése után fog kiteljesedni. Folyóirat-szerkesztőségek ma már önkéntesen küldik tartalomjegyzékeiket.
Hírforrás: Burmeister Erzsébet közlése alapján



Szerzeményezés és apasztás -- felsőoktatási tapasztalatok (konferencia) FEL

A Kodolányi János Főiskola Könyvtára tízedik alkalommal szervezett konferenciát (bővebben: www.kodolanyi.hu/lib / rendezvény). Aktuális cím: 'Megújulás és megőrzés'. Az aktualitást a 'Porosodó könyvek' reakció-özöne adta. Nem akartunk se a vádló, se a védő szerepében tetszelegni, egyszerűen beszélgetni arról, amely egy könyvtár igazi értékét vagy értéktelenségét jellemzi: a gyűjteményről. Ezért hívtuk a szakma kiváló szakembereit, köztük Papp Istvánt, aki mindig is fogékony volt a változásra, az új módszerek átvételére (ld.: FSZEK hálózat). A változás kulcsszava volt az előadásának, nemcsak gyűjteményre, hanem a könyvtáros társadalomra vonatkoztatva is. Az állományszervezést ő is a könyvtári munka legfontosabb kérdései közé sorolta, és természetesen az anyagiakat is 'A könyvtárosoknak az is baj, ha van pénz, az is, ha nincs'. Hegyközi Ilona (KI) kifejtette, hogy külföldön a kérdéskör a külföldi szakirodalom gyakoribb téma. Szivi Józsefné dr. (Corvinus Egyetem) az új épületbe való átköltözés kapcsán beszélt a gyűjteményről. A gyarapítással azonos szinten foglalkoztak az apasztással. A költözés két nap leállással, hétfőtől vasárnapig, átlagosan 9-10 óra munkával történt. A raktár tágas, de nem jellemző rá a klasszikus állománynövekedés. Az elektronikus elérés játékteret enged a fizikai állomány nagyságában. Takács Dániel (MOME) 'Reakció' című postja http://ek.klog.hu/2009/02/reakcio azzal keltette fel az érdeklődésemet, hogy 2009. február 13-án blogjában helyére tette a Mikulás Gáborral készült interjút. Azt írta, hogy konferenciát, egyeztetéseket, megbeszéléseket, szakmai fórumokat kellene összehívni a téma megvitatására. Szerintem is jó lenne sok fontos könyvtári kérdésről beszélni, de erre a Katalist nem alkalmas. Néhány további kulcsszó és kérdés: kompetencia, idegennyelv tudás, miért nem tanítanak az egyetemeken pályázatírást, kellene-e a könyvtárosnak matematikát is tudni, digitális írástudás, marketing, pénz, technológiai jártasság. Hát fel van adva a lecke! -- Sajnos a kerekasztal beszélgetés nem jött össze, pedig Papp István is és a többi előadó provokálta a nagy számú hallgatóságot. Ha túl sokan vannak, azért nehéz megszólalni, ha túl kevesen, akkor azért. Mindenesetre ezt is meg kell tanulni vagy tanítani!
Hírforrás: Beniczky Péterné



Könyvtári szolgáltatás a magánszektornak -- és a kiszervezés FEL

A magánszektorban is van piaca a dokumentumgyűjtemények szakszerű kezelésének. Lehetséges felhasználók mindazok az orvosok, ügyvédek, közjegyzők, újságírók, fotósok, műkereskedők (stb.), akik 1000 darabosnál nagyobb gyűjteményt (könyveket, iratokat, tárgyakat) kell, hogy kezeljenek. Itt a kezelendő gyűjtemény gyarapodásában a beszerzéssel legalább azonos mértékben játszik szerepet a működés következtében "termelődő" dokumentumok mennyisége; a legnagyobb állományokkal a közjegyzők dolgoznak, őket az ügyvédek követik. Míg az intézményi felhasználóknál gyakoribb az elektronikus dokumentumok használata és a kereskedelemben kapható dokumentumkezelő szoftverek alkalmazása, a privát szektor dokumentumainak legnagyobb része papíron jelenik meg, és mindössze 23%-uk használ szoftvert a gyűjtemény katalogizálásához. - F: A könyvtári és levéltári állomány kezelésének bérmunkába adása / ref.: Mohor J., In: Könyvtári Figyelő, 2009/1.
Hírforrás: Humanus, link



Lobbizás -- könyvtárnak is lehetőség (hatékony szolgáltatás esetén :-) FEL

Lobbizás alatt a következőket értjük: támogatás szerzése a saját vagy a megbízónk érdekeinek érvényesítésére; pozitív benyomások keltése a lobbizó által képviselt termékkel vagy márkával kapcsolatban; a figyelem ráterelése a támogatandó célokra, projektekre; annak feltérképezése, hogyan tudunk 'kölcsönösségi alapon' szert tenni támogatásra, mit tudunk felajánlani a támogatásért cserébe; hatásgyakorlás a döntéshozókra és a médiára. A lobbizónak előre meghatározott, minden részletre kiterjedő stratégiával kell rendelkeznie. A lobbizás a bizalomra épülő, hosszú távú kapcsolat kiépítését jelenti, ugyanakkor, mivel az emberi cselekedetek érdekvezéreltek, érdemes mindig feltenni a kérdést: mi haszna lehet valakinek abból, ha támogat minket céljaink megvalósításában? Könyvtárak esetén anyagi természetű ellenszolgáltatásról nemigen beszélhetünk, amit tehetünk, hogy színvonalas szolgáltatásainkkal kivívjuk az állampolgárok megbecsülését. - F: Hogyan lobbizzunk könyvtárunk érdekében? / ref.: Dancs Sz. In: Könyvtári Figyelő, 2009/1.
Hírforrás: Humanus, link



Sportkönyvtárat avat Szombathelyen Szekeres Pál FEL

Május 7-én, csütörtökön 18 órakor a Nyugat-Magyarországi Egyetem Savaria Egyetemi Központ Könyvtárában (Szombathely, Károlyi G. tér 4.) Szekeres Pál (képünkön) olimpiai bronzérmes és háromszoros paralimpiai bajnok vívó ünnepélyes külsőségek közepette megnyitja a Kárándy József Sportkönyvtárat. - F: máj. 6.
Hírforrás: Sportfórum, link



Torrentezés helyett marad a téka FEL

A fizetős iTunes vagy az ingyenes Hulu legálisan itthonról nem elérhetőek, a svéd bíróság meg épp megszívatta a Pirate Bay üzemeltetőit. Felmerül a kérdés, milyen magyar üzemeltetők által működtetett legális alternatívája van itthon a fájlcserének. Két magyar üzemeltetővel rendelkező netes tékát néztünk meg: a két éve működő Filmkliket és az Origo Tékát [1], ami öt éve nyílt, de tavalyig csak T-Online-előfizetők férhettek hozzá. Egyiket sem használják agyon: az Origón az ingyenes akciókkal együtt havi 1000-1700 filmet streamelnek, ami csak 45 darab naponta, és egy magyar művészfilm nézettségének felel meg. A Filmklik [2]-re a Budapestfilm épp befektetőt keres, az Origo téka jelenleg a megújult felületének bétaverziójával fut, de heteken belül működik az új. - F: máj. 6.
Hírforrás: Index.hu, link



Wikipédia -- démonizálás helyett kritikus tanulás FEL

A Wikipédia tartalmi megbízhatatlansága miatt több amerikai felsőoktatási intézmény intézkedéseket vezetett be, hogy gátolja annak használatát a diákok körében. A démonizálás helyett azonban a Wikipédiát inkább fel kellene használni az információs jártasság oktatására. A nyílt enciklopédia a témák széles körű lefedettsége és olykor a feldolgozottság mélysége miatt is szolgálhat a kutatás kiindulópontjául, problémát csak az jelent, ha a kutatás egyben ott is végződik. A cikkben egy a Wikipédiát alkalmazó lehetséges oktatási modellről kapunk képet. Az oktatás kezdetén a diákok kiválasztanak egy az adott kurzus szempontjából releváns szócikket. Az oktató arra kéri őket, hogy olvasáskor nagyon figyeljenek oda az egyértelmű tévedésekre, csúsztatásokra. - F: Hogyan használható a Wikipédia a használóképzésben? / ref.: Tóth M., In: Könyvtári Figyelő, 2009/1.
Hírforrás: Humanus, link



Sürgetőgép -- az olvasási sebesség fokozására FEL

Hatékonyabbá teszi az olvasást, ha saját magunk tudjuk szabályozni olvasásunk sebességét. Ezt nyilván akkor tehetjük, ha gyorsan is tudunk olvasni. A regresszió (szemmel való visszaugrálás) mellőzésére és az egyszerre több szó fixálásának megtanulására szorít az eleinte kellemetlen, de nagyon hasznos eszköz, a 'sürgetőgép' (reading rate controller). Átlátszó plexilapját ráhelyezzük a könyvre. A gép egy nem átlátszó vonalzófélét húz le beállítható egyenletes sebességgel. Az olvasáshatékonyság-tréner -- esetünkben Glatz Tamás, a Proread munkatársa -- beállítja valamilyen elég kellemetlenül nagy sebességre. A vonalzó alatt kell olvasni; igyekezve, hogy ne érjen utól. Így gyakorolva növekszik az olvasás sebessége, a szövegértés azonban (a regresszió elhagyásával) ennél kisebb arányban romlik -- magyarán: nő a hatékonyság. (Ettől nem kell megijedni: elég sokszor nem a teljes szövegértés a célunk.) A gyakorlás után viszont meglepően kellemes és gyors lesz gép nélkül az olvasás - F: máj. 4.
Hírforrás: HUNRA blog, link



Jót tesz a céges csapatmunkának a válság FEL

Egy friss brit kutatás szerint a gazdasági válság és az elbocsátások szülte légkör a dolgozókkal folytatott párbeszédre ösztönzi a munkaadókat. Az állásukat megtartó alkalmazottak körében pedig egyfajta 'túlélő csapatszellem' alakul ki - írja az Ashridge Consulting kutatására hivatkozva a HR Magazine. - F: máj. 9.
Hírforrás: Mfór, link



Egészségügy: szabályoznák a határokon átnyúló ellátást FEL

A határokon átnyúló egészségügyi ellátás irányelvtervezetéről tárgyal ma a parlament egészségügyi bizottsága. A téma az EU júniusi ülésén is szerepel. - F: máj. 6.
-- Mi lehet az akadálya, hogy a könyvtári szolgáltatás határon túlra nyúljon; nemzetiségi, közkönyvtári, vagy virtuális? A virtuális Holland Irodalmi Könyvtárat pl. a Fülöp-szigeteken készítik -- s a felügyelt tevékenységet olcsóbban, gyorsabban végzik, mint odahaza. Ez is költséghatékonyság.
Hírforrás: Vg., link , MG



Megmentené a tiszta vizet? Most szóljon! -- És a könyvtári rendszer is lehet nyílt FEL

A Vízügyi és Környezet-védelmi Központi Igazgatóság koordinálásával a vízügyi, környezetvédelmi és természetvédelmi ágazat szakemberei vízgyűjtő-gazdálkodási tervek készítésén dolgoznak. A végleges terv elkészülte előtt még lehetőség nyílik arra, hogy a nyilvánosság véleményével hozzájáruljon a tervek alakításához. A www.vizeink.hu oldalon bárki megismerheti a tervezés aktuális állását, és egyben lehetősége nyílik a véleményezésre az egyes dokumentumokkal kapcsolatban feltett kérdésekre válaszolva. - F: máj. 7.
-- Miért éppen a könyvtár határozza meg a könyvtár alap-paramétereit? Pl. ki döntsön a szerzeményezési politikáról? Legjobb, ha a szakma határain túlnyúló széleskörű konszenzuson alapul a döntés. Legalábbis a sokak által nagyra tartott British Library így gondolkodik: Gyűjteményfejlesztéstől a tartalomszolgáltatás felé -- drámaian új konzultációs anyag a BL-ben http://www.kithirlevel.hu/index.php?oldal=cikk&c=6770
Hírforrás: Pénzcentrum, link , MG



Arcra szabja a reklámokat a Samsung FEL

A nézők kora és neme szerint változtatja tartalmát az a digitális reklámhordozó, amelyet a Samsung nyáron dob piacra. Az új eszközzel könnyebben mérhető a reklámhatékonyság is – hangzott el a cég tegnapi rendezvényén. - F: máj. 8.
-- Ha a Samsung megoldását a könyvtárak nem is tudják holnaptól átvenni, az mindenképpen tanúság, hogy ugyanaz az üzenet különféle célcsoportoknak más-más arculati megközelítésekkel lehet hatékony.
Hírforrás: Kreatív, link , MG



Információs oszlop könyvekről, gyógyszerekről FEL

Hogy könyvekről van-e ilyen, nem tudom. Könyvesboltban talán. A DM-ben viszont tájékoztatást lehet kapni különféle gyógyszerekről. A feltétel: ügyfélkártya szerzése és pontgyűjtés. Innen már nem nehéz az analógia: a könyvtárban a használó odamegy az információs oszlophoz, beolvastatja a vonalkódot, mire a képernyőn megjelennek a könyvvel kapcsolatos sajtókritikák, olvasói és könyvtárosi észrevételek. A szolgáltatás minden eleme adott, a minta is megvan az üzleti életből. 'Csak' össze kell rakni :-)
Hírforrás: MG



Könyvtári dolgokról a rádióban FEL

F: máj. 11.
Hírforrás: Czupi Gyula, link



Az idő a nyomtatott lapok versenytársa FEL

Juan Antonio Giner, az Innovation International Media Consulting Group alapító elnöke szerint az újságok igazi versenytársa az időhiány. Ezért a nagyszámú, de tömör információ felé kell mozdulni. Juan Antonio Giner szerint a papíralapú újság igazi versenytársa nem a televízió, a rádió, vagy az online újság, hanem az, hogy az olvasóknak egyre kevesebb az idejük; az Innovation International Media Consulting Group alapító elnöke csütörtökön tartott a témában előadást Budapesten. Juan Antonio Giner a Magyar Lapkiadók Egyesülete meghívására tartott előadást. Az időhiány miatt olyan újságra van szükség, amely nagyon sok információt ad, de tömörített formában -- mondta Juan Antonio Giner Az újságok jövője és a jövő újságai címmel tartott előadásában. - F: ápr. 23.
Hírforrás: Mfór, link



A könyvkukac átszeli egész Erdélyt FEL

Ha leülnek valamikor a számítógép elé, kinyitják a levelesládájukat és meglátnak egy olyan körlevelet, amelynek tárgya a könyvkukac, ne töröljék ki gyorsan, még akkor sem, ha már az elején kiderül, hogy további hat személynek kell azt elküldeni. Olvassák el a levelet figyelmesen, és, ha úgy gondolják, megéri beszállni a játékba, tegyék meg. Sokan tettek így, és nem bánták meg. Így tett többek között a kolozsvári Sándor Boglárka Ágnes is, aki kisfiának, Marcinak szerzett ez által nagy örömöt. Immár többször is, hiszen a könyvkukac akció révén Marcinak már számtalan meséskönyve van. 'A könyvkukac olyan játék, amit valamikor óvónők indítottak el, azzal a céllal, hogy rávegyék az óvodás, elemista gyerekeket arra, hogy még nagyobb érdeklődést mutassanak a könyvek, az olvasás iránt. Ezt ők úgy képzelték el, hogy felhasználják az e-mailezés adta lehetőségeket. Van egy levél, egy körlevélszerű, amit e-mail formájában tovább kell küldeni, tulajdonképpen 6 másik kisgyerekes családnak, általában anyukának, aki a gyereke nevében ezt az egész játékot lefolytatja' -- mondta el Sándor Boglárka Ágnes. - F: máj. 12.
Hírforrás: Erdély.ma, link



Akár a könyvtár is illatozhat FEL

Az érzékszervi marketinggel foglalkozó Mood Media először kapott Magyarországon illatmarketing-megbízást. A Holmes Place International gyümölcsös illatot választott. - F: máj. 6.
Hírforrás: Kreatív, link



Kevés magyar netezik rendszeresen FEL

A múlt évben a felnőtt lakosság 52 százaléka rendelkezett számítógép-felhasználói tapasztalattal, miközben a 18 évnél idősebb lakosság 40 százaléka rendszeresen, legalább heti egy alkalommal internetezik a GKIeNET, a T-Home és a T-Mobile közös felmérése szerint. - F: ápr. 29.
Hírforrás: Mfór, link



'Webkettes' megoldásokkal próbál mozgósítani az EP FEL

A június 7-ei EP-választásra készülve az Európai Parlament saját profilt hozott létre a legismertebb internetes közösségi oldalakon, a Facebookon, a MySpace-en és a Flickr fotómegosztó oldalon. Az EP választási honlapján június 7-én folyamatosan követhetők lesznek az egész Európából beérkező választási adatok. Az Európai Parlament választási honlapja rengeteg hasznos információt, háttéranyagot tartalmaz az EP történetéről, a képviselőkről, a következő választásról. Az EP emellett saját profilt hozott létre egyes online közösségi oldalakon is. Az Európai Parlament így megtalálható a Facebookon (több mint 175 millió felhasználó), a MySpace-en (250 milliónál több felhasználó).A Flickr képmegosztó oldalon naponta frissített, az EP-választással kapcsolatos képgyűjtemény található, a YouTube videómegosztó EU-s aloldalán, az EUTube-on pedig hasonló rövidfilmeket lehet megnézni. - F: máj. 8.
Hírforrás: Erikanet.hu, link



XClass multimédiás oktatóterem avató Balatonkenesén FEL

Az önkormányzat egy emberként támogatta a beruházást -- mondja Szabó Károlyné, az iskola igazgatója. Örömmel és büszkeséggel tölt el bennünket, hogy a rekordidő alatt megvalósuló projekt eredményeként, Veszprém megyében elsőként a balatonkenesei Pilinszky János Általános Iskola nebulói élvezhetik majd szeptembertől a számítógép alapú multimédiás oktatás előnyeit.
Nemcsak engem, de az összes kollégámat nagyon megfogta az XClass oktatási rendszer első bemutatója, -- folytatja az igazgatónő, mert ráébredtünk, hogy ez a rendszer sokkal több lehetőséget nyújt, mint a hagyományos nyelvi laborok, nem is beszélve a klasszikus számítógépes teremről. Az XClass legfőbb előnyét abban látjuk, hogy ezeken a funkciókon túl az összes közismereti tantárgy oktatásánál használni tudjuk majd. Nagy szükségét éreztük a fejlesztésnek, mert gyerekeink lassan behozhatatlan előnyre tesznek szert a számítógépek, digitális eszközök használata terén. Így is már testhosszal vezetnek a legtöbb pedagógus előtt, de most a kollégáim is megkapják a lehetőséget, hogy a fejlesszék IKT kompetenciájukat.
Az az ötven iskola, és többszáz pedagógus, akik már hosszabb-rövidebb ideje
megelégedéssel használják az országban a multimédiás módszertant az XClass segítségével, megerősítik annak a felmérésnek az eredményét, amely szerint a multimédiás, interaktív módszertan alkalmazása a közismereti tárgyak oktatásában, legalább 20%-al képes növelni a tanulás hatékonyságát.
Hírforrás: Interaktív Oktatástechnikai Portál, link



Új egészségportál: online rendelések és videótartalom FEL

Az újfajta egészségportál 'személyes kapcsolatot' biztosít az orvosok és az információt kereső gyógyulni vágyók között, az oldalon több mint harminc orvos videofilmekben laikusok számára is érthetően írja körül egy-egy betegség okát, kialakulását és annak lehetséges kezelését. A portál orvosai és a felkért vendégek élő online rendeléseket is tartanak. - F: máj. 12.
Hírforrás: Prím, link



Holokauszttúlélők videóinterjúi a CEU-ban FEL

Holokauszttúlélők videóinterjúi láthatók csütörtöktől a budapesti Közép-Európai Egyetem (CEU) könyvtárában, a közép-kelet-európai régióban elsőként; a gyűjteményt a Soá Intézet Vizuális Történelmi Archívuma (USC Shoah Foundation Institute for Visual History and Education) bocsátja közre -- közölte az egyetem. - F: máj. 6.
Hírforrás: Múlt-kor, link