A deszakralizált és pszeudo-szakrális tér és lakozás immáron nem költői túlzás, hanem a legtolakodóbb realitás. Egy eredendőbb létállapot megbízható alapozására azért is nehéz lelni, mert a felvilágosodás vakolásától nem látni a tér-idő eredeti struktúráját. A lakhelyre, házra nem találó embert a mesterséges környezet démoni aspektusai uralják végzetesen, az eget és a csillagokat sem láthatjuk már úgy, ahogyan előző korok vizuális asztrológiája ezt lehetővé tette. A hagyományvesztés többszörös; mintha az eredeti látásmódot fokozatosan, direkt kitörölte volna egy más akarat.

A visszatérés a legtöbb esetben egy nagyon is megkérdőjelezhető illúzióvilág feltámasztása; ekképp az organikus építészet ugyanúgy a posztmodern és steineriánus pszeudo-antropozofizmus jegyeit viseli magán, mint a neosámánizmus pszichizmusa vagy a "védikus asztrológiát" praktizáló amerikai liberális demokrata. A historicizmus és tradicionalizmus is ebben a betegségben szenved, hiszen a valódi rearchaifikáció nem formális kérdés, hanem belső tett, ahogy az "embodied mind" teoretikusai – buddhizmus ide vagy oda – sem tesznek mást, mint visszafordítják és naturalizálják, vulgarizálják szegény Adam Kadmon eredeti, transzcendens értelmezését. Természetesen a hagyományvesztés Hamlet malma őrlőmozgásának, az égi precessziónak természetes velejárója; az okkult, mérgező, bűzölgő hagyomány-tetemeken élősködő hiénák által megemésztett végtermék ugyanúgy kortársi lenyomata a történelemnek, mint a pop-sátánizmus. Tényleg, mennyivel szebb alulról szemlélni a metaforát, mint felülről?

Asztrológiai világkép

A szakrális térszemlélet alapjainak kultúrtörténeti bemutatásához megfelelő alapot adhat az asztrális megfeleltetésekből fakadó szimbolizmus. Mivel a kortárs művészet és építészet alapvetően profán és ahrimáni struktúrákkal operál, ezért egy alapvetőbb, minimum klasszikus, de inkább archaikus kiindulópontig szükséges visszanyúlni.

Az eredeti asztrális szemlélet a divinatórius participáció szellemét követi. Az asztro-mágus közvetlen kapcsolatban van és kommunikál a magasabb erőkkel, engesztelő vagy behelyettesítő rítusokat végez, sőt beavatkozik a sors-áramok mélyebb-magasabb összefüggéseibe. A sumér-babiloni asztrognózis az Ég és Föld közvetlen, élő szakrális viszonyának a vizsgálata, mely a hellenisztikus, személyes asztrológiai gyakorlatban már csak nyomokban bukkan fel. Az archaikus szemléletben a bolygók láthatósága az istenek közvetlen megjelenését, világba lépését, tevékenységét jelentette, míg a hellenisztikus kortól kezdve ez a szentség a matematizált tér harmóniájában egyre inkább egy absztrakt preszcientifikus látásmód által befolyásolt területté vált.

Erre jó példa Ptolemaiosz, akinek fő műve, a Tetrabiblosz – mely a későbbi asztrológusok bibliájává vált – egyáltalában nem reprezentálja még a hellenisztikus asztrológiát sem. Sokkal inkább a korabeli technikák szubjektív, szcientizáló, leegyszerűsített és félrevezető verzióját adja. Nem is akar tudomást venni a platonizáló mitikus szintű asztrális szemléletről, mely még azt a kort is áthatotta. Iamblichus is izgalmas példa ebből a szemszögből, hiszen ő – kései neoplatonizmusával együtt – éppen rearchaifikálni kívánta a már-már végleg elvesző misztérium-tanításokat, köztük a divináció – így az asztrológia – magasabb rendű olvasatát. A későbbiekben a monoteisztikus látásmód eluralkodásával és ezzel együtt, a pan(en)teista szemlélet visszaszorulásával az asztrológia kezdte elveszíteni spirituális-metafizikai-vallásos hátterét. Az arab kultúra közvetítésével Európában újraéledő asztrológia a reneszánsz végéig még őrzi egységes világképét, de már ekkoriban is megmutatkozik a teljes rendszer meg nem értettsége.

Guido Bonatti munkássága – akire a későbbiekben is hivatkozunk – jó példa erre. Bár egy ideig, a platonizmus és arisztotelianizmus kereszténységbe emelésével az asztrális szemlélet fenn tudott maradni, a reformáció és a kozmológiai változások fokozatosan lehetetlenné tették a belehelyezkedést a klasszikus kozmoszba, miáltal a szemlélet komplexitása és alkalmazhatósága is végképp sérült. A "kopernikuszi fordulat" és a szellemtörténetileg részben hozzá kapcsolódó, félreértett gnosztikus alapozottságból táplálkozó tudósok, Galileitől egészen Newtonig, Giordano Brunótól Keplerig szintén nagy szerepet játszottak mindebben. A tizenhetedik században láthatjuk az utolsó heroikus próbálkozásokat a rendszer megreformálására és helyreállítására – többek között William Lilly Christian Astrology-ja és Morin de Villefranche monumentális Astrologia Gallicája –, de már ezen opus magnumok sem tudták feltartóztatni az asztrális szemlélet süllyedését. A felvilágosodás már az egyik utolsó tőrdöfés volt ebben a történetben, de a 18-19. századi ál- és ellenbeavatási mozgalmak, valamint a pozitivizmus, materializmus, evolucionizmus és társaik is rásegítettek minderre. A szabadkőművesség szimbólumhasználata is megérne egy kiátkozást, jellemző, hogy a demokratikus, demiurgikus, neptunizált asztrális felfogásnak ők a legelkötelezettebb hívei és propagátorai. Az igazi elvérzés a huszadik században történt meg a pop-asztrológia és a "feminista" álezoterika felvirágzásával. A folyamat kiterjedt, kezdve Allan Leótól Dane Rhudyaron keresztül, a jegyzett teozófusoktól és szabadkőművesektől Rudolf Steiner valójában luciferi-illuminista "asztroszófiájáig" széles a lista.

Az asztrológia szemléletét, rendszerét és alkalmazását primitív pszichologizmusok hatották át, később, a New Age eljövetelével "selfhelp" konyha-ezoterizmussá süllyedt. Ezen az sem segít, ha Jungot beemelve transzperszonálisnak nevezik, vagy ahogy legutóbb – a 21. század elején – Bernadette Brady tette: a káoszelméletből próbálják levezetni, igen kétes ontológiával rendelkező szemléletet kialakítva – hogy csak a relatíve színvonalasabb példákat említsük. A modern szemléletből fakadó "tudományos asztrológia" is félrevezető úton halad, hiszen kvantitatív módon, statisztikailag próbál szellemi kvalitásokat vizsgálni. Ezen szemléletmódok nemcsak hogy szakmailag nem igazolhatóak, sőt silánynak mondhatók, hanem egy olyan – háttérerők által generált – manipuláció és manipulatív önszuggesztió eredményei, melyre a kort irányító daimónok késztetik a "jeles" szerzőket.

Beszélhetünk ugyan egyfajta tradicionális érdeklődésről, és az asztrológiai rendszer visszaállítására tett kísérletről, azonban ezen törekvések viszonylag elszigeteltek a kortárs asztrológiai gyakorlaton belül. A Project Hindsight által kezdeményezett fordítási program, vagy az egyetemi és akadémiai szinten végzett kutatás is fontos terület, hiszen itt az elmúlt másfél évtizedben egyfajta áttörésről beszélhetünk. A Culture and Cosmos konferenciái és kiadványai, a kulturális asztronómia hivatalos egyetemi diszciplínává való emelése is ide tartozik, ahogy a már régebben, a hetvenes évektől külön tudományágnak tekinthető asztroarcheonómia is lapokkal és jelentős művekkel állt elő. A védikus asztrológia iránt is nő a "skolasztikus" érdeklődés, nagy kár, hogy mindezen kutatások, információk nem jutottak el még Magyarország kulturális peremvidékére sem. Geoffrey Cornelius munkássága külön is kiemelhető, mert talán az elmúlt néhány évtizedben ő tett a legtöbbet az asztrológiai elmélet és praxis filozófiai-divinatorikus megalapozásáért. Richard Tarnas úgy írta meg Passion of the Western Mind című filozófiatörténeti kötetét, hogy a különböző irányzatok és szerzők tevékenységének elemzésekor a különféle asztrológiai ciklusokat vette alapul, de a kész könyvben már nem szerepel ezen idő-szimbolizmus, mert akkor még félő volt, hogy egyetemi szinten így nem vennék komolyan. Későbbi, Cosmos and Psyche című könyvében már nyíltan tárgyalja mindezt. Nicholas Campion 2008-ban megjelent asztrológiatörténete is fontos lépés az asztrális gondolkodás kultúrtörténeti dimenzióit tekintve. Csak remélhetjük, hogy a legrégebbi tudomány e reneszánsza meghozza azt a változást a szemléletben – mind az asztrológiában, mind a tágabb kulturális dimenzióban –, amelyre már igen régen várunk. A posztmodern szemlélet kimerülésével szinte szükségszerű volt az a kulturális váltás és tradíció felé való fordulás, ami az utóbbi időszakban bekövetkezett ezen a területen is, ahogy – ezzel párhuzamosan, főként Arthur Versluis hathatós tevékenységének köszönhetően – az ezoterizmus akadémikus tárgyalása is új lendületet vett. A kérdés az, hogy a rearchaifikáció lehetősége egyáltalán mennyire nyitott még korunkban, és hogy a kortársi tudat miként tud élni ezzel a szűk, ámde információit tekintve tág lehetőséggel.

A bolygók oikosza

Az asztrológiai gömbi tér a teremtő első látható emanációja. Az eredeti Ádám isteni hasonmástesteként is antropomorfizálható. A legmagasabb teremtett-teremtői láthatóság az állócsillagos szféra. Ekként a közvetlen metafizikai belátás tere, és mivel csillagbölcseletről beszélünk, a korszakok, káprázatok, eonok időbeliségét is megjeleníti. A bolygószint képviseli az időbe vetett aktív ágenseket, princípiumokat, hatóelveket. A különböző életkörök, zodiákusok jelölik az égi tér alapvető kimérését – a csillag-zodiákus az eredeti konstellációk határai szerint, a tropikus a napforduló és a napéjegyenlőség, tehát a Nap és a Föld viszonylatában fogalmazva. A nyugati és keleti sziderikus zodiákusok a kettő közötti átmenetet képviselik, hiszen megőrzik a csillag-alapozást, de a tropikus zodiákushoz hasonlóan már a Nap útján egyenlő módon osztják fel a teret. A házakról, voltaképpeni témánkról szólva, egyelőre csak annyit, hogy ez a rendszer a földi horizont és a nappálya viszonylatára épül, mely mondatban a Földön van a hangsúly. Ez azt jelenti, hogy általuk a földi viszonylatok szempontjából vizsgáljuk az Eget, hiszen elsősorban a konkrét életterületek és sorstendenciák földi megvalósulásának formáit mutatják meg.

A ránk maradt emlékekből kiindulva a hellenisztikus oikosz értelmezését követjük, mely eredetileg a bolygók lakhelyét, házát jelentette, mert egyszerre vonatkozott jegybéli helyzetükre és egy adott ponttól, általában a horoszkoposztól – vagy egyéb kiemelt ponttól, mint az ég közepe, mely hagyomány az indiai asztrológiában maradt fent leginkább – számított pozíciójukra. Azért is érdekes ez a rendszer, mert ebben az időszakban válnak a házak általánosan használatossá, így ez a legrégebbi beosztás. A fontos ebben a megközelítésben az, hogy nincsen szétválasztva a stelláriszodiakális pozíció és a földi tagolás, egyszerűbben fogalmazva, az égi helyzet/lakhely és a földi lakozás. Éppen arról van szó, hogy a kettő együttesen, szimultán módon olvasandó, a földi-emberi minőségre közvetlenül vonatkozik az égi dimenzió/pozíció. Ezt nevezi a nyugati szakirodalom egészjegy-házas rendszernek, hiszen – magyar szójátékkal élve – elmondhatjuk, hogy a Föld és Ég házassága közvetlenül átélhető. Egyre inkább az tűnik bizonyítottnak, hogy a legkorábbi szerzők eredetileg a babiloni sziderikus zodiákus egy változatát használták, így még közvetlenebb az oikosz uranicitással való kapcsolata. A sziderikus zodiákus, mivel az állócsillagok pozíciójából ered, ezért maga is jobban képviseli az ouránoszi minőséget, mint az évszakokra alapozott tropikus (napfordulóra épülő) életkör. Visszalépve még egyet az időben, a konstellációk zodiákusát látjuk, mely még közvetlenebbül mutatja a tényleges állócsillagos pozíciót, az istenek világát.

Maga az oikosz szó egyik variánsa, az oikeioszisz, a sztoikus filozófusoknál egy olyan életvezetést jelentett, melyen keresztül megtanulhatunk helyesen élni – egyúttal azonban fontos asztrológiai terminus technicus is. Ez a sztoikusok conciliatio naturae-ja. Ptolemaiosz az oikeiosziszt némileg a logosszal hasonló jelentésben használja. Az arab asztrológiai terminológiában rokon értelmű, ámde nem egyenértékű a hazz kifejezés, mely később, a középkori szerzőknél a dignitast jelenti, és a bolygó esszenciális helyzetére, a jegynek megfelelő vagy azzal diszharmóniában lévő jellegére utal. A szünoikeioszisz Ptolemaiosznál a földi régiók égi beosztásnak való megfeleltetését jelenti. Az oikonomeó ige jelentése: rendez, kormányoz. Az oikosz jelentései közt találjuk a templomot, nemzetséget, birtokot. A latin familiaritás szót is megemlíthetjük, mely a külvilággal való összhangot is jelenti, egészen az oikomenikonig elmenően, mely inkább egyetemességre tör. Fontos terminus még az oikodeszpotész, mely az adott ház/jegy vagy egyéb beosztás (mint például a triplicitás, határ, dekán) uraként felelős az adott helyen lévő bolygóért vagy érzékeny pontért.¹

Az Ég és Föld kettéválasztása által szétszakadt világ tovább osztódik a négy kardinális pont, a kereszt irányába: a horoszkoposz (Ascendens), a meszuranima, az ég közepe (Medium Coeli) a dunon, a nyugvópont (Descendens) és az üpogeon (Imum Coeli), a földalatti, alvilági hely szerint. Ezen a kereszten függ a vertikalitás (MC–IC tengely) és a horizontalitás (Asc. és Desc.). Ez a jupiteri-zeuszi (négyes) minőségi felosztás tovább bővül a nyolcas rendszer alkalmazásakor, ahol az első nyolc ma is ismeretes ház szerint osztották fel az eget a napi mozgásnak megfelelően, a zodiákus és a direkt mozgással ellentétes irányban. Mindehhez fontos tudni, hogy amennyiben a napi mozgást vesszük alapul, házrendszerünknek az aszcendenstől felfelé kell folytatódnia, hiszen ez a bolygók és csillagok kelési iránya. Cyril Fagan azt állítja, hogy a későbbi, kibővített tizenkettes rendszer ebből alakult ki.² Imhoteptől eredeztetik ezt a nyolcas rendszert, az oktoposzt, mely temporális alapokon osztja a teret. Ebből természetesen fakadhat egy tizenhatos beosztás is, mely nyomokban inkább a távol-keleti kultúrákban lelhető fel. Maniliusnál már direkt irányú a nyolcas házrendszer számozása, de ő ezzel együtt párhuzamosan a tizenkettes szisztémát is alkalmazza.

A különböző házakban lévő "arab pontokból" (főként a planéták távolságának összeadásából eredő számítás, az aszcendenstől mérve), bolygókból történő házszámítás a modern levezetett házak elődje, ámde természetesen ekkor is az egészjegy-házas metódust használták, és nem maga a ház eredeti jelentéséből, mint első házból indultak ki, hanem a fontos horoszkopiális komponens alapvető jelentéséből. Ezt a szisztémát azonban inkább speciális kérdések megválaszolására és prediktív, időbeli szempontok miatt alkalmazták. A toposz szót – mely a térszerű megközelítésre utalna – nem használták, a jegy uralkodója lakott saját égi házában, jegyében. Ez egy sokkal áttekinthetőbb kozmoszképet mutat, mint a jóval későbbi és bonyolultabb, matematizált házak és házrendszerek. Ez a szisztéma, a planéták szimmetrikus uralmi és az aspektusok áttekinthető rendjével egyetemben, tiszta képet mutat. Mivel teljes mértékben az ekliptikára – és a horizont metszéspontjára – alapoz, nincs szükség olyan "egzotikus" megoldásokra, mint ami a sokak által ma használt placiduszi házrendszer. Ebből fakad néhány alapvető jellegzetesség, melyek az alábbiakban foglalhatók össze: az első ház az aszcendens egész jegye; a tízes ház nem mindig az ég közepével egyező jegyben van, valamint nincsenek közbezárt jegyek, hiszen egy ház egy jegy 0. fokától a jegy végéig, 30. fokáig tart. Ennek a primitív, modern és történeti félreértésen alapuló változata a 30 fokos egyenlő házak rendszere, melyet az aszcendenstől számolnak.

Az előbb említett felosztás viszont megőrzi a jegyek és házak egységét, így nem időbevetett, hanem égi térfelosztást követ, mely alapvetően állócsillagos volt. Itt kell megemlítenünk a harmadik fontos archaikus beosztást, mely a horizont által kijelölt pontokon alapul, a kelet- és nyugat-, valamint az észak- és délpontokon. Ez azért fontos, mert geomantikus módon helyezi a földre az eget. A felosztás már a korai mezopotámiai mundán-asztrológiában is fontos szerepet kapott. A keleti rész a Pars Familiarist jelölte, a nyugati a Pars Hostilist, az ellenséget, míg a Pars Postica a felső istenségeket involválta (déli irány), a baljóslatú észak, a Pars Antica pedig az alvilágot. A legrégebbi szemléletben a bolygók horizonthoz és Naphoz képesti helyzete is külön arculatot jelentett, néha maga az istenalak is megváltozik e pozíciójának függvényében. A horizontális házrendszer adódik a legközvetlenebbül a megfigyelőnek, hiszen így közvetlenül az égre vonatkoztatja a földi felosztást. A tropikus zodiákus hellenizmus idejére tehető elterjedésekor a jegyek már a napéjegyenlőségre alapozottan jelennek meg, így temporális lesz a zodiákus, és a bolygók az évszaki beosztás szerint uralják a megfelelő jeleket. Ez egy relativisztikusabb szemléletet jelent, mely elszakad a közvetlen eternitás tételezésétől, szemben az indiai rendszerrel, mely máig megőrzi a sziderikus, csillag(ok)ra alapozott beosztást. Bármely "mesterséges" zodiákus megjelenése előtt természetesen a konstellációk zodiákusa volt az egyetlen mérvadó beosztás, hiszen a láthatóságra építő sumér-babiloni vagy akár egyiptomi szemléletből ez fakad. Így még a korai horoszkópokból kiindulva is tételezhetünk egy egészjegyházas konstellációs zodiákuson alapuló térbeosztást. Az egyenlítői felosztás is fontos lesz a későbbiekben, mert a mindenkori póluscsillag – mely körül kereng a szamszarikus, teremtett világ – adja meg a koordináta-rendszer tetejét, mint temporális kvázi-demiurgosz. A későbbi házrendszerek inkább kombinálják – ritkább esetben tisztán képviselik – a temporális és spaciális nézőpontot, valamint a három nagy éggömb szerinti, az ekliptikális, horizontális és egyenlítői szemléletet. Ámde ezen újítások a klasszikus szövegekben legfeljebb embrionális formájukban léteznek, és így is inkább a planéták erősségére és intenzitására vonatkoznak, nem pedig hagyományos házhelyzetük szerinti kifejtésre.³

A napi ciklust, óraköröket figyelembe vevő egyiptomi, kínai szisztéma a földi-mulandó emberi valóság leképezése. Ezért jeleníti meg ez a rendszer az életkorokat; az Asc. a születést, az MC az érett férfikort, a Desc. az idős kort vagy a halált, az IC pedig együttesen a halált vagy mélyebb szinten az alvilági utazást (a feltámadás startpontját), az újratestesülés kezdetét – egy új fogantatás bűvkörébe vont posztmortális létezést. Az ég közepe az istenek útját jelöli, a kilépési pontot a személyes létezés keretei közül, míg a vele szemben elhelyezkedő ég mélye az atyák útját és a szamszarikus újratestesülést.

Külön tanulmányt érdemelne ebből a szempontból a kortárs asztrológiai gyakorlatban már ismeretes asztrokartográfia, mely az egész Föld felszínén nézi, hogy hol áll kentronon (a négy kardinális ponton) egy planéta, és bolygóvonalakat alkalmaz (pl. Jupiter-MC, Hold-Asc.), melyek kereszteződéseinél fontos kulminációs helyek lehetnek az adott személyiség szempontjából. Ezáltal megtalálhatja a számára éppen megfelelő helyszíneket, és már létezik ennek a módszernek a mozgó – a direkciók és progressziók alapján működő – változata is, ciklokartográfia néven. Ezt egyébként a védikus asztrológia alapján is meg lehet tenni, hiszen ebben a rendszerben is megvan a planéták legkedvezőbb anguláris házhelyzete, amit így mint helyet lehet ajánlani a kliensnek (pl. kulmináló Nap). Még az égi házak/jegyek is levetíthetők a Földre, ezzel is érdemes lenne kísérletezni (a jegy uralkodó bolygójának vonala hol kerül az adott jelbe). Párhuzamos megoldás, de archaikusabb alapokkal bír a Lokális Térképlet, mely a helyi horizont felosztását mint egy mágikus kört kiterjeszti az egész Földre, így a bolygó-irányok átfogják az egész Glóbuszt, és – akár az előző technikával kombinálva – új megvilágításba helyeződik a képlet működése. Ez az asztrális geomanciának egy személyes szintű alkalmazása.⁴

Visszatérve a fő irányvonalra, amennyiben az egészjegyházas rendszerben a bolygók eternális házát vesszük figyelembe, akkor – a konstellációs vagy valamely sziderikus zodiákus szerint – a halhatatlanság nézőpontjából szemléljük a képletet, ha viszont a temporális, modernebb tropikus jegyeket (precessziós eltolódás) és házakat használjuk, akkor az időbe és földi térbe vetettség szerint olvassuk a mennyei írást. Az előbbi szerint tisztán egy bolygó felelős egy életterületért, magasabb szinten az uralkodó bolygó egy csillagterület üzenetét közvetíti jegy- és házhelyzetének megfelelően. Így áttekinthetőbbé válik a konkrét képlet-elemzés, nem véletlen, hogy Robert Hand kutatásai alapján a kérdőasztrológiában is ezt a szisztémát alkalmazzák. Ennek a szemléletnek az is alátámasztást ad, hogy a hellenisztikus asztrológiában nem a bolygók álltak aspektusban, hanem a jegyek. Ezen gondolkodásmód szerint az aspektusok két jegy viszonyából fakadnak, így bármely két bolygó, mely kvadratikus jegypozícióban van, kvadrátot alkot, még akkor is, ha egyikőjük a jel első fokán áll, míg a másik a harmadik jel utolsó fokán, ami a modern asztrológiában már trigonnak számít. Emellett kizárólag az ún. ptolemaioszi aspektusokat vették figyelembe – egészen Keplerig, aki sok kisebb aspektust vezetett be –, ami azt jelenti, hogy csak a kör diametrikus osztásából fakadó fényszögek voltak érvényesek (szextil, kvadrát és trigon). Maga az aspektus szó is a látásra utal, ami azért is fontos, mert a kölcsönös viszonyt a jegyek vizuális kapcsolata jelentette. A bolygók akcidentális méltósága is részben a házpozíciójukhoz kötődik: a legerősebbek az egyes és tízes házban, minél közelebb a kentronhoz, annál inkább; a négyes, hetes és tizenegyes házban is erősek; a második és ötödik házban már kevésbé; a kilences ház a következő szint, míg a hármas házban kapják a legkevesebb pontot. Ezt a listát folytatva, a 12. házban lévő bolygó a legnegatívabb, kevésbé negatív, de veszélyes lehet a 8. és 6. házban tartózkodó planéta.

Az indiai szisztéma részben a jegyházrendszer alapján osztja be a planetáris jógák egész sorát, mely kimunkáltsága és bonyolultsága okán joggal vívhatja ki a nyugati asztrológián nevelkedett kutató csodálatát.⁵

Házértelmezések és a bolygók "örömei"

Ezek után érdemes igen röviden áttekinteni a hagyományos és modern házértelmezéseket és a bolygók örömeit annak érdekében, hogy az eddig elmondottak közvetlenül is köthetők legyenek a képlet konkrét helyeihez és jelentésszintjeihez.

Az első ház elsősorban karakterrel, a vitalitással, az inkarnálódó lélekkel és a perszonalitással, az első lélegzetvétellel, valamint a fizikai, külső megjelenéssel és felépítéssel kapcsolatos. Ez a ház az összekötő, pontifexi Merkúr temploma, öröme, hiszen itt ér össze az Ég és Föld dinamikus, pozitív módon (a jegy)ház és a benne lévő bolygó a horizont fölé fog emelkedni. A védikus asztrológia szerint szignifikátora a Nap. Levezetett jelentés/jelentőség szerint már Manilius óta – aki az első házjellemzést adja az első században – a szülők imáit, a gyermekek szerencséjét is megjeleníti, valamint a királyok szüleit (a 10. ház négyes háza), a rejtett ellenségek javait (a 12. ház második háza), a barátok testvéreit (a 11. ház harmadik háza), a vallásos emberek gyermekeit (a 9. ház 5. háza) és a testvérek barátait (a 3. ház 11. háza). Mivel az élet kiindulópontja is egyben, ezért az, hogy hogyan viszonyul a felkelő jegyhez képest a többi jegyház, meghatározó lesz. Színe a fehér vagy sápadt-sárga, és kardinális, maszkulin, diurnális tulajdonsággal rendelkezik, az irányok közül a kelet tartozik hozzá, a testrészek közül a fej. Mundán-asztrológiában a nemzetet jelöli, valamint a kérdő-asztrológiában magát a kérdezőt.

A második ház nem látja az elsőt, viszonyuk negatív, tehát hagyományos értelmezése is a szerencsétlenséggel, Typhonnal és – már Vettius Valens szerint is – Hádész kapujával függ össze. A ház pozitívabb (?) tulajdonságai között találjuk az anyagi helyzetre, ingóságra, testi létre, profitra, üzletre, meggazdagodásra – vagy elszegényedésre – vonatkozó információt. Ezzel is magyarázható, hogy az indiai rendszerben miért a Jupiter és Merkúr e ház két szignifikátora.⁶ Az orvosi asztrológiában a nyakat jelöli; színe a zöld; követő, feminin, nokturnális jellegű. Az irányok közül a keletet-északkeletet jelöli. Levezetett jelentései között Guido Bonatti szerint megtaláljuk a rejtező ellenségek testvéreit (a 12. ház 3. háza), a királyok fiait (a 10. ház 5. háza), a barátok atyáit és nagyapáit (a 11. ház 4. háza) és a vallásos emberek betegségeit (a 9. ház 6. háza), valamint a házastárs halálát (a 7. ház 8. háza), a gyermekek foglalkozását (az 5. ház 10. háza), a testvérek titkos ellenségeit (a 3. ház 12. háza) és a vallásos emberek betegségeit (a 9. ház 6. háza).

A harmadik ház eredetileg a Hold-istennőhöz kapcsolódott (Dea), a Hold örömének háza, és mivel szextillel kapcsolódik az aszcendens jegyéhez, ezért alapvetően támogató jellegű. Így érthető, miért hozták összefüggésbe a királynővel. Ezen ház kapcsolódik a divinációhoz, az álmokhoz, hiszen az alvilágból feljövő jegyről van szó. Ismertebb asszociációi a testvérek, szomszédok, rövidebb utazások, általánosságban az üzenetek (levelek, e-mailek, posta), a hírvivők, a kommunikáció, média, beszéd, viták, iratok, szerződések, az önkifejezés és a nyelvek. Az indiai szisztémában dinamikusabb házként tartják számon, szorosabban kötődik az akaratisághoz, ezért ura a Mars. Azzal lehet magyarázni ezt a fajta házértelmezést, hogy a harmadik jegy, az Ikrek eredeti sumér-mezopotámiai-babiloni és még görög értelmezése is egyértelműen marsikus-katonai hagyományt mutat. A szimbolizmus persze összetettebb, hiszen a védikus maithuna-egyesülés venerikus jelleget involvál – ahogy a nyugati, hellenisztikus értelmezésében is –, a két iker szerelme még a túlvilági életben sem szakad meg. Mundán képleteknél a propaganda tartozik ide. Orvosi tekintetben ide tartozik a váll, a kar, a kéz és az ujjak. Színe a narancssárga; kadens, férfias és éjszakai jellegű. Irányok szerint északi-északkeleti. Levezetett jelentései közt találjuk a barátok gyermekeit (a 11. ház 5. háza), a vallásos emberek élettársait és ellenségeit (a 9. ház 7. háza), a királyok betegségeit (a 10. ház 6. háza) és a szolgák hivatását (a 6. ház 10. háza).

A negyedik házhoz tartozik minden, ami az alapokkal, alapozással, a gyökereinkkel kapcsolatos, így a felmenőink és hitük, az "ősök útja", az okkult fogantatásunk, az átöröklött tendenciáink, de egyben a földet és a vele való foglalkozást (mezőgazdaság) is jelöli. Ide tartoznak a föld mélyén lévő, elásott vagy természetes módon odakerült kincsek, a bányák, az olaj, az ásványok, a titkos erőforrások, víztartalékok. Átvitt értelemben a házhoz tartozik a történelmi érdeklődés, a múlt értékeivel, a tradíciókkal való intenzív foglalkozás, legyen az akár családi vagy helyi, nemzeti vagy alvilági. A hagyományos asztrológiában inkább az apával hozzák összefüggésbe. A modern pszichológiai szemlélet szerint a nem, vagy csak nehezen tudatosítható, korai, gyermekkori vagy prenatális élményeket is jelölheti. Az orvosi asztrológiában elsősorban a mellet jelöli. Ebből is érthető, hogy a védikus rendszerben miért a Hold a jelölője. Színe a vörös, iránya az észak, anguláris, feminin, éjszakai ház. Manilius a Szaturnusz templomának tartja, mely illik is földalatti, rejtező és mezőgazdasághoz kötődő jellegéhez. Levezetett jelentései közt találjuk a barátok betegségeit (hatodik ház a tizenegyestől számítva), a királyok ellenségeit (a 10. ház 7. háza), a rejtett ellenségek gyermekeit (a 12. ház 5. háza), a vallásos emberek halálát (a 9. ház 8. háza), az eltávozottak (halottak) vallását (a 8. ház 9. háza) és az ellenségek és partnerek hivatását (a 7. ház 10. háza).

Az ötödik ház alapjelentései: a gyermek és annak neme, fogantatás, alkalmi kapcsolatok, szeretkezés, románc, szexualitás, kreativitás, kellemetességek, ajándékok, szenvedélyek, szórakozás, hazardírozás, hobbi, zene, tánc és ünnepek és a rabszolgák szabadon engedése. Ide tartoznak még a szerencsejátékok, spekulációk, a sporttal és játékokkal kapcsolatos épületek, valamint a kocsmák, színházak, éttermek. Az indiai asztrológiában e ház felelős a választott istenségért végzett devócióért (Ishta Devata) – analógiában saját géniuszunk, "őrangyalunk" megtalálásával – és a mantrikus erőkért, melyek óvó, védő és életet meghosszabbító jellegűek. Mundán tekintetben ide tartoznak a diplomaták és az ostromlott városok muníciója, de a közparkok is. Orvosi tekintetben a ház analógiája a szív és a hát, a has és az epe. Lilly szerint a színe fekete és fehér – amin esetleg a szürkét is érthette –, vagy mézszínű. Követő, maszkulin és nappali jellegű; mivel kibontakozó trigonális viszonyban van az aszcendens jegyével, ezért pozitív, építő, kreatív kvalitással rendelkezik. Iránya az észak-északnyugat; a Vénusz örömeinek háza – régi nevei közt találjuk a Bona Fortunát –, éppen ezért a két gonosz planéta, a Mars és a Szaturnusz gondot okoz ebben a házban. Levezetett jelentés szerint ez a ház felelős a család idősebb tagjainak anyagi viszonyaiért (a 4. ház második háza), jelöli a testvérek más anyától vagy apától született gyermekeit (a 3. ház 3. háza), a királyok halálát (a 10. ház 8. háza), a rejtett ellenségek betegségét (a 6. ház a 12-től számolva) és az eltávozottak hivatását is (a 8. ház 10. háza). Szintén ide tartoznak a vallásos emberek hosszú zarándokútjai (a 9. ház kilences háza). A ház jelöli átvitt értelemben a szellemiség felfokozásának lehetőségét, magát az életerőt.

A hatodik ház jelöli a betegségeket, az orvosokat, az egészségügyet. Ide tartoznak a beosztottak, a szolgák, a nehéz munkát végző emberek, a munkásosztály. A ház körüli munkák és az azt végzők, a farmerek, parasztok, takarítónők és a ház körüli (kis)állatok (a patásállatok nem). Mivel kadens ház, ezért a nehezen vagy nem beteljesülő dolgokat is jelzi. Általában gyenge háznak tartják, hiszen az aszcendens jegye nem látja ezt az oikoszt, valamint – amennyiben a napi ciklust nézzük – itt már lenyugodott, az Amentába, az Alvilágba tért a Nap, a bolygók és a csillagok. Démotikus verziójában is a negatív, démoni, monstruózus behatásokhoz, a rossz szellemekhez köthető. Másrészt az ételekkel is kapcsolatos, ezért a mundán-asztrológiában a nemzet egészségügyét és élelmezését is megjeleníti. Az orvosi asztrológiában az emésztéssel, a belekkel kapcsolatos. Sötét színűnek írják le a régebbi források, és femininnek, valamint nokturnálisnak. Iránya a nyugat-északnyugat. A Mars örömét leli ebben a házban, az indiai még ehhez hozzáveszi a Szaturnuszt, így jelezve, hogy a Karma Jóga útját is jelzi ezen oikosz. Levezetett jelentés alapján ide tartoznak az apa testvérei (a 4. ház 3. háza), a barátok halála (a 11. ház 8. háza), a királyok hosszú utazása és hite (a 10. ház 9. háza), a vallásos emberek hivatását és pozícióját is megjeleníti (a 9. ház 10. háza), és a feleség vagy a nyílt ellenség rejtett ellenségeit (a 7. ház 12. háza).

A hetedik ház jelentései között találjuk a házasságot, mindenféle hosszú távra szóló partnerkapcsolatot, még az üzleti partnereket és a szerződéseket is. Bírósági ügy esetén az opponenst, általában a nyílt ellenségeket, mundán ügyekben a nyílt háború lehetőségét, illetve a megegyezést jelöli. A megszökött elítélteket, bűnözőket, tolvajokat is szignifikálhatja. A kérdő-asztrológiában magát az asztrológust jelöli a ház. Orvosi képlet esetén az orvost jelzi és a kúra menetét, valamint általában a köldök és a láb felső része közötti részt, a női nemi szervet, vesét. Sötét színei vannak, egyesek szerint kékes-barna. Bár anguláris, nappali és maszkulin, de mivel a nyugvópontot jelenti – iránya is a nyugat –, és opponálja az aszcendens, ezért veszélyt is szimbolizálhat a képletben, főleg ha problémás állásokkal teli. Bonatti hozza még azt a régebbi értelmezést, hogy a ház az Isten tiszteletével, filozófiával kapcsolatos, valamint a csillagok tudományával, hiszen ez a földi belépési pontja az égnek. Evvel is magyarázható, hogy miért jótékony – az indiai asztrológia szerint – a Jupiter, valamint a földies beteljesülést – házasságot, stabil partnerkapcsolatot – jelölő Vénusz. Levezetett jelentés szerint a négyes ház négyes házaként a nagyszülőket is jelezheti, de általában a felmenőket – ahogy már szó esett róla – a négyes házban találjuk. A testvérek gyermekeit (a hármas ház ötödik háza), a titkos ellenségek halálát (a 12. ház 8. háza), a vallásos emberek barátait (11. ház a 9. háztól számítva).

A nyolcadik ház alapjelentései: halál, és annak módja, körülményei és minősége, végakarat, örökség, lezárás, vég, félelmek, veszteségek. A modern asztrológia szerint ide tartozik a krízisek utáni transzformáció is. Ez a ház volt az utolsó a régi szisztémában (lásd fentebb), ami azt is jelenti, hogy eredetileg a napfelkelte előtti vagy utáni nyolcadot jelölte. Az orvosi asztrológiában a nemi szerveket, vizelési zavarokat és életveszélyes szubsztanciákat, mérgeket jelzi. Színe a zöld; követő, feminin és éjszakai jellegű, ún. "sötét ház", mely nem áll fényszögkapcsolatban az aszcendenssel, iránya nyugati-délnyugati. Ugyan bolygó nem rendelkezik méltósággal ebben a házban, Firmicus Maternus szerint a Hold nokturnális képlet esetén erős ezen a helyen. Mások – így az indiaiak is – a Szaturnuszt helyezik ide halál-analógiái okán. Levezetett jelentés szerint a partner vagy ellenségek/ellenfelek anyagi viszonyait (a második ház a hetediktől számítva), tartozásokat (a 2. ház 7. háza), a szolgák testvéreit (a 6. ház 3. háza), a testvérek betegségét (a 3. ház 6. háza), a barátok hivatását (a 11. ház 10. háza), a királyok barátait (a 10. ház 11. háza), a vallásos emberek rejtett ellenségeit (a 9. ház 12. háza) és a rejtett ellenségek hosszú útjait (a 12. ház 9. háza) is jelöli.

A kilencedik ház alapvetően Isten és a vallás helye. Indiában is a szvadharma háza, mely a spirituális utak lehetőségét is magában foglalja. Ide tartozik a "több mint élet" elve – szemben az alsó trikóna házzal, az ötössel, mely az "inkább élni" jegyében fogant –, ebből érthető az, hogy miért fontosabb, szignifikánsabb ez az oikosz. A tudatos divináció, asztrológia, a kozmosz rendje és törvényei, a papság, a férfiúimisztikus elmélyedés és a szintetizáló, egységben látó intellektus is ide tartozik. A fő elveket, etikai és szellemi kvalitásokat vagy annak hiányát mutatja e ház. A guruk, vallási vezetők háza, a hellenisztikus rendszerben a Nap-istennel hozták szoros összefüggésbe. A mennyei kegyelem és szerencse házaként is tekintettek rá, hiszen a nem várt előmenetelt, a karrier kiteljesedését, segítő mentorokat is jelöli. A keleti és nyugati rendszerben is a Jupiter és a Nap fennhatósága alá szokták vonni. Földiesebb vonatkozásai között találjuk a hosszú utazásokat, a távoli, egzotikus, ismeretlen helyeket, a felfedezőket és felfedezőutakat, zarándokokat és zarándokutakat. A "bölcsesség helyeit", az egyetemeket, a magasabb tudás házait, a templomokat, szent helyeket is szimbolizálja. Mundán értelemben a nemzetközi szervezeteket, konferenciákat és külkapcsolatokat is megjeleníti, amennyiben ezek nem ellenségesek és nem szorosan együttműködők, mely esetben a hetes ház vonatkozásait kell nézni. Levezetett jelentései között találjuk a király rejtett ellenségeit (a 10. ház 12. háza), ezért lehet – ahogy Bonatti megjegyzi –, a papok egy része ellenséges a királlyal szemben. Jelzi a feleség/partner testvéreit, a testvérek feleségét (a 3. a hetediktől számolva és fordítva), a barátok barátait (a 11. ház 11. háza). Kapcsolatos az unokával (az 5. ház 5. háza), de talán szerencsésebb, ha az életerőt/szexust mint spirituális dimenziót említjük, szemben a (de)generációval. Orvosi tekintetben a felsőcomb tartozik ehhez a házhoz. Színe a világoszöld, és bár kadens, az aszcendenssel és az ötös házzal való trigonja miatt ellensúlyozza ezen kvalitását. Emellett maszkulin, nappali és iránya déli-délnyugati.

A tizedik ház alapvetően a metafizikai megvalósítás területe. Ez a közvetlen, vertikális kapcsolat az éggel és az égiekkel, a felemelkedés útja. Minden egyéb vonatkozás ennek a vetülete: így jelöli a királyt, császárt, uralkodót, miniszterelnököt, az államelnököt, vezető(ke)t, karriert, érvényesülést, hivatást, elismertséget, presztízst, méltóságot, címeket, a világban elfoglalt helyzetet, elhíresülést és hírhedtséget, mindenfajta autoritást, a törvény(ek) érvényesítését, a bírókat, az ítéletet, a rendőrséget, magisztrátusokat és magisztereket. Orvosi tekintetben ide tartozik a térd és környéke, valamint a kúra sikere vagy sikertelensége. Levezetett jelentései között találjuk a partner és a nyílt ellenségek családját (a 7. ház 4. háza), a gyermekek betegségét (az 5. ház 6. háza), az unokák anyagi helyzetét (a 9. ház 2. háza), a testvérek halálát (a 3. ház 8. háza), a rejtett ellenségek barátait (a 12. ház 11. háza) és a barátok ellenségeit (a 11. ház 12. háza). Színe a világos piros vagy rózsaszín, anguláris, feminin, nokturnális (a klasszikus és nem az archaikus szemlélet szerint, mely szerint ez a legvilágosabb, legférfiasabb ház – delelő, iránya is déli, mert csak lefelé tud nézni). Ptolemaiosz és Carter szerint is a legfontosabb ház. A Jupiter és a Nap jól érzi magát ebben a házban, bár egyik bolygónak sem öröme ezen oikosz. Az indiai szisztémában három bolygó is felelős a házért: a Merkúr, a Jupiter, valamint a Nap.

A tizenegyedik ház a beavatási felemelkedés segédháza. Ezért tartoznak ide mindazok, akik földi és égi értelemben támogatói, segítői a szülöttnek, az angyaloktól, a szellemeken át a barátokig. A görögöknél is a Jószerencse házaként, az óhajok, vágyak, remények, törekvések, a sorsproblémák megoldásáért és a pozitív be- és kiteljesedésért felelős. Régebben a közvetlenül a király alá tartozó személyeket (és vagyont, a 10. ház 2. házaként), intézményeket jelölte, így a parlamentet és mindazokat, akik támogatják a fennálló rendet, hatalmat (a 11. oikosz szó szerint is támasztja a 10. házat). Ambiciózus, optimista, szerencsés, magabiztos házként írják le, feltéve, ha uralkodója és a benne lévő bolygó jól áll (esszenciálisan és aspektusok, valamint uralmi lánc és állócsillagok szempontjából). Érdekes, hogy a ház démotikus értelmezése ennél az oikosznál mutat némi kétértelműséget, hiszen ezen téregység a párja az előző Deus-nak, mint Istennő, és nem szembenáll, mint a hellenisztikus verziókban. Ez lehetséges, hogy arra is utal, hogy az Istennőt ebben a kultúrkörben segítőként képzelték el, és nem az Istenség diametrális ellentételezésének/kiegészítőjének.⁷ További levezetett jelentései között találjuk a hivatásból származó bevételeket (a 10. ház 2. háza), a papok testvéreit (a 9. ház 3. háza), az ellenségek vagy a partner nem tőle származó fiait (a 7. ház 5. háza), a szolgák betegségét (a 6. ház 6. háza), a testvérek vallását/vallásosságát és hosszú utazásait (a 3. ház 9. háza) és a rejtett ellenségek rejtett ellenségeit (a 12. ház 12. háza). Itt jegyezzük meg, hogy az indiai asztrológiában egy ház oktávja – azonos számú levezetett háza, melyet Bhavat Bhavamnak neveznek – hasonló lesz az eredeti ház értelmezéséhez, mintegy felerősíti az eredeti ház jelentését. A ház jelölője mindkét rendszer szerint a Jupiter, mint a Jószerencse Ura. Orvosi tekintetben a ház a térd és a lábfej közötti részt uralja. Színe a sárga; követő, maszkulin, nappali jellegű, dél-délkeleti irányú.

A tizenkettedik ház eredetileg a Kakodaimón, az ártó, rossz szellemek háza volt, később Mala Fortunaként és az Ellenségek Házaként emlegették. Ide tartoznak a láthatatlan ellenségek és a nyugati ezotéria legtöbb "láthatatlan lejjebbvalója", a neptunikus ál- és kontraszellemiség, a kevéssé érzékelhető, ámde annál agresszívabb megszállottság. Nem véletlenül a bolygók legártóbbika, a Szaturnusz leli örömét ezen házban, mindkét hagyomány szerint. Ebben a házban található mindaz, ami rejtett, korlátozott, titkos, "akcióra képtelen" vagy nem érthető. Ezért tartozhat ide még a túl korai, éretlen elhatározás is. Teljes mértékben negatív házként tartják számon, a fogsággal, bebörtönzéssel, az önkéntes és kényszerszáműzetéssel, az izolációval, intézetekkel, hiábavalósággal, szomorúsággal, eleve vesztes helyzetekkel, skandalumokkal, veszélyes titkokkal függ össze. Mundán vonatkozásban e ház jelzi a börtönöket és a korrekciós intézeteket, bűnözőket, öregotthonokat, zárt intézeteket. Ezen analógiák alapján is érthető, hogy a titkos (okkult) szervezetek, árulók, spionok, titkos ügynökök, gonosz boszorkányok és szellemjárások is itt jelennek meg. Levezetett jelentése szerint e ház jeleníti meg a házastárs betegségét (a 7. ház 6. háza), a barátok anyagi ügyeit, helyzetét (a 11. ház 2. háza), a gyermekek halálát (az 5. ház 8. háza), a király testvéreit (a 10. ház 3. háza), a vallásos emberek apját vagy szüleit (a 9. ház 4. háza), a szolgák házastársát és ellenségeit (a 6. ház 7. háza), a testvérek hivatását (a 3. ház 10. háza). Orvosi tekintetben a lábfej tartozik a házhoz. Színe zöld, iránya kelet-délkelet. Kadens, feminin, éjjeli, katafóra ház, és általában a legbaljóslatúbb helynek tartják.

Jegyzetek: