Herbert Silberer:
OKKULT ÉS ALKÍMIAI SZIMBÓLUMOK
(Probleme der Mystik und ihrer Symbolik)
Miskolc, Hermit, 2004. 238 o.

"Miért szólalsz nékik példázatokban?" Örök kérdése ez a tanítványoknak, és rámutat a parabola értelmezésének sajátosságára, a párhuzamos olvasatok lehetőségére. A mester példabeszédei ugyanis mindig többrétegűek, ahogy a szent írások magyarázatai általában. Néha érthetetlenek, gyakran ellentmondásosak, meseszerűek, néha pedig megvilágosító erejűek. Így van ez mind a keleti, mind a nyugati tradícióban. És a tanítványok is ugyanolyanok: értetlenkedők, összezavarodottak és az igazságra ráébredők. A nyugati tradícióban leginkább a titkos tudományok művelői használták a példázatokat. Mert a példázat jellemzője, hogy egyszerre elfed és feltár, vagyis a parabola egyszerre a megtévesztés és a ráébresztés eszköze. A parabola jelentése: mellédobni. Nem mutat rá tárgyára, csak periférikusan megláttat. A parabola kizökkent, rákényszerít a megszokott gondolati sémák elhagyására, rákényszerít a világlátásom átértékelésére. Egy teljesebb, átélt tudást nyújt az enciklopédikus tudás helyett. A tudomány szerint nincs irracionális, csak megmagyarázhatatlan. A racionális pszichológia valójában racionalizált irracionalitás. Az igaz tudás átadása túlmutat a hiten és a dogmán: megadja a teret és az időt, a lehetőséget a tanítványnak, hogy saját maga eszméljen rá a tanítás igazságára. Herbert Silberer (1882–1923) könyve, az Okkult és alkímiai szimbólumok is egy ilyen parabolával lép az olvasó elé. A magyar cím sajnos nem a legszerencsésebb, mert azt hihetnénk, hogy az okkultizmus és az alkímia külön művészeteket jelöl. Találóbb lett volna egy olyan elnevezés például, hogy "Alkímiai és más okkult szimbólumok". Mert az alkímia – a mágiához és a kabbalához hasonlóan – a 16. században még a valóban titkos tanításokat jelenti, és nem pusztán azok vadhajtásait.

Maga a mű Magyarországon több szempontból is különleges és – a szó nem elkoptatott értelmében – hiánypótló. Egyrészt a témaválasztás, illetve annak megválaszolása miatt, másrészt a szerző személyének ismeretlensége okán. Silberer az igen szűk szakmai körtől eltekintve teljesen ismeretlen a magyar olvasó előtt. Ahhoz, hogy megismerjük a művet, előzetesen a keletkezésének körülményeiről és szerzőjéről is szólnom kell. A téma egy későközépkori alkímista traktátum pszichológiai értelmezése abból az időszakból, amikor a pszichológia éppen csak elszakadt a filozófiától. Könyvét Silberer 1914-ben mutatta be. Alapját A rózsakeresztesek titokzatos alakjai a XVI–XVII. században című, 1785 és 1790 között Altonában megjelent mű második füzetében talált parabola adja, melyet egyrészt pszichoanalitikus úton, másrészt a szimbolika, az alkímia és a hermetikus művészet segítségével, anagógiai (istenhez való felemelkedési) módon elemez. Maga a mű – ahogy Silberer is említi – hirtelen és irracionális tér- (helyzet-), idő- és cselekményváltásaival teljesen álomszerű. Ezután az ekkorra már kidolgozott szisztémája alapján elemzi a parabolát, melyben még nem tud elszakadni teljesen Sigmund Freud libidó-elméletétől, de hermetikus (inkább még misztikus-filozofikus) értelmezésében meghaladja Carl Gustav Jungot. De lássuk, hogy miben különböztek és miben hasonlítottak ők egymásra.

Mesterének, Freudnak teljesen egyoldalú libidó- (életerő = szexuális energia) filozófiája és feldolgozatlan apakomplexusából fakadó vallásellenessége már a kezdeteknél előre vetítette következetes tanítványaival (Silberer, Jung, Alfred Adler, sőt bizonyos értelemben Ferenczi Sándor) való későbbi szakításának lehetőségét. Freud ugyanis egyáltalán nem tett különbséget a vallásosság (spiritualitás) és az okkultizmus (mesmerizmus, médiumitás, spiritizmus) között. (Ezt az egyoldalúságot ugyan öregkorában megpróbálta ellensúlyozni az életösztönt kiegészítő, halálösztönről szóló elméletével, amit azonban még leglelkesebb hívei sem fogadtak el.) Jung, aki 1907. március 3-án találkozott először Freuddal Bécsben, így vall mestere szemléletéről az Emlékek, álmok, gondolatok című öregkori írásában: "Még élénken emlékszem rá, amint Freud így szólt: >>Kedves Jung barátom, ígérje meg, hogy soha nem adja fel a szexualitás-elméletet! Ez a legeslegfontosabb. Tudja, dogmává kell tennünk, megrendíthetetlen bástyává.<< Ezt olyan szenvedélyesen és olyan hangon mondta, mintha egy apa így szólna: >>Fogadj meg nekem egyet, drága fiam: menj el minden vasárnap templomba<< Némiképp csodálkozva kérdeztem: >>Bástyává – mi ellen?<< Mire ő így felelt: >>A fekete szennyáradat – egy pillanatig tétovázott, majd kibökte –, az okkultizmus ellen.<< Mindenekelőtt a >>bástya<< meg a >>dogma<< rémített meg: mert hiszen dogmát, azaz vitathatatlan hittételt csak ott szokás felállítani, ahol egyszer s mindenkorra el akarják nyomni a kételkedést. Csakhogy ennek már semmi köze a tudományos véleményalkotáshoz, csakis a személyes hatalomvágyhoz."

A freudi pszichoanalízis főként a "szexuális nyelvet" kereste, hiszen az ilyen képződményeket elfojtott szexuális kívánságok vágyteljesítéseként értelmezte. Ezen a ponton – 1909-ben – vált külön Silberer, majd később, 1911-ben Jung útja is Freudétól. A pszichoanalitikus és pszichopatológiai kutatások 1909-es és 1910-es évkönyveiben Silberer megállapítja, hogy a szimbólumok különbözőképpen értelmezendők. Egyrészt meghatározhatóak képzetek és gondolatok tartalmaként, amelyek a vágyak tárgyát fejezik ki, másrészt a psziché állapotát mutatják. A szimbolika e második fajtáját a szimbólumok funkcionális kategóriájának nevezi, amely szimbólumok tehát olyan képeket adnak, amelyek a tudattalan állapotára, nem pedig annak tárgyi részére utalnak. Jung csak két évvel később, 1911-ben jutott hasonló álomfelfogására. A tudománytörténet e huszadik századi – egy oximoronnal élve – "tudatos amnéziája" nem egyedülálló jelenség. Ahogy például Jules Henri Poincaré megelőzte az általános relativitás elméletének felállításában Albert Einsteint, vagy a Charcot-tanítvány Pierre Janet a tudattalan felfedezésében Freudot, úgy lépett elsőként, Jungot megelőzve, Herbert Silberer a mélypszichológia útjára, amikor megalkotta az elemi típusokról szóló elméletét. A nyugati tudománytörténet-írók "freudi elszólása" Poincaré, Janet és Silberer ismeretlensége.

A szimbólumértelmezés új módja tehát azonosságot mutat Silberernél és Jungnál. Mindketten elutasítják Freud és iskolája azon szimbólumértelmezési felfogását, amely csupán az infantilis-szexuális területre korlátozódik. Silberernél és Jungnál az infantilitás és regresszió értelmezése ezen túlmutat, és visszatér az emberiség primitív képi és szemléletes gondolkodási módjához. A freudi iskola csak a "honnan jövünk?" kérdésével foglalkozik – írja Silberer. A "hová megyünk?" kérdését viszont figyelmen kívül hagyja. Silberer szerint egy képsor (szimbólumsor) értelmezéséhez három értelmezési úton juthatunk el. Az első a pszichoanalitikus mód. A második az anagógiai értelmezés, amely a hermetikus, vallásos természetű ideákhoz vezet. A harmadik a természettudományos értelmezés, amely középen, a pszichoanalitikus és az anagogikus között helyezkedik el. Silberer szerint a szimbólumokban háromféle tárgycsoport fejezhető ki. Elsőként a materiális szimbolika, tehát gondolatok és képzettartalmak. Másodikként a funkcionális szimbolika, vagyis a lélek struktúrája, ahogyan él és működik. Harmadikként pedig a szomatikus szimbolika, vagyis a testingerek. Véleménye szerint a képeket "bizonyos mértékig bensővé tett típusokként" kell vizsgálnunk. "Elemi típusoknak" nevezi őket, és ugyanazt érti ezen, mint amit Jung archetípusoknak nevez. Silberer szerint: "Az elemi típusokban visszafele tekintve az infantilis képzeletet pillantjuk meg minden etikátlan gyökerével együtt, amit a pszichoanalízis tár fel; előretekintve pedig olyan gondolati irányulásokat észlelünk bennük, amelyek valamely célhoz vezetnek..." Ezt a módszert Freud az analitikus tények újraértelmezési kísérletének nevezte.

Míg a gyengébb lelki alkatú Silberer később öngyilkos lett, addig a lelkileg erősebb Jung az elszakadás nehezebb útját választotta, és az archetípusok mélypszichológiájának megalapozójává vált.

A könyv olvasása közben végig ott motoszkál bennünk a gondolat: Miért kell megmagyarázni a szimbólumokat? Kell-e egyáltalán magyarázni? Hiszen a szimbólum egyszerre személyes, közösségi és kollektív emberi. Mégis, természetesen, igennel kell válaszolni. Mert a szimbólum: valaminek a megerősített egyesítése. És míg az egyéni, illetve közösségi is lehet magánügy, addig a kollektív már túl van az észlelésem körén, mélyen a tudattalanban. Szimbólumaim megismeréséhez azért van szükség magyarázatra, mert elidegenedett voltomból fakadóan már nem értem őket. G. K. Chesterton szerint az ember nem azért távolodott el a vallástól, mert beleunt vagy belefáradt volna, hanem mert valójában sohasem került vele élő kapcsolatba. Ha megismerem és megértem szimbólumaimat, visszatérhetek az Önvalómhoz, spirituális gyökereimhez. Felismerhetem, hogy Krisztus útja – az alkímia útja: a Logosz, a szellem alászáll az anyagba (karácsony), sőt megfeszítése, halála után (húsvét) "szálla alá poklokra", az anyag legmélyére, megváltva azt minden bűnétől. Ez a mélypont, a nigredó. Ezt követi a felemelkedés, a feltámadás, majd a mennybemenetel útja (áldozó csütörtök), az albedó. És a legvégül, a Nagy Művet betetőzve, a rubédó állapotát megvalósítva (pünkösd) tér vissza, megtisztult isteni létezőként.

Silberer érdeme, hogy meglátta: az alkímiát csak anagogikus (hermetikus) úton lehet értelmezni. Míg az okkult elsősorban a psziché területe, az alkímia, a tradíció a szellemé. A lélek merkuriuszi, míg a szellem szulfurikus. Nem lehet a pszichológia (merkuriuszi – közvetítői) eszközeivel értelmezni az alkímiát és általában a tradíciót – a teljesség megvalósításának eszközével a tökéletessé válás művészetét. Illetve lehet értelmezni, csak nem érdemes. Lehet a buddhizmust információelmélettel magyarázni (lásd: Mátrix), a vallást kvázipszichológiával (szcientológia), a tőzsdézést a Háború Művészetének tanulmányozásával stb. De ha egyszer a tér görbülését nem lehet eukleidészi geometriával leírni! Az alkímiai szimbólumok lefordítása pszichológiára elzárja az emberi lény felemelkedésének útját. "Legyetek tökéletesek, mint a ti mennyei atyátok." (Mt 5.48.) Ez még Jungnak is – ahogy ezt 1935-ban a londoni Tavistok Klinikán tartott egyik előadásában be is vallotta – magas volt. Ő a teljesség megvalósítását javasolta, ami érthető is, hiszen a lélek a teljességre törekszik: közvetítő a test és a szellem között. Az alkímia nem az egészséges lelki embert akarja létrehozni, hanem a minden emberit meghaladót, a Létezés vegyítetlen tisztaságát. A hagyomány és a pszichológia ontológiai alapállása összeegyeztethetetlen. Mert míg a hagyomány involucionista, a pszichológia viszont – kénytelen-kelletlen, saját egzakt tudományosságát legitimálandóan – evolucionista. Míg a pszichológia szerint a tudat a tudattalanból merül fel, addig a hagyomány nem osztja ezt a hanyatlás korára jellemző szemléletet. Tradicionális szemszögből ugyanis a Lét örök, vagyis maga a Valóság. Tulajdonságai – a határtalan tudat-potencialitás és a szenvedéstől való mentesség – a szellem anyagba merülésének arányában egyre inkább tompulnak. A szellem betegsége az anyag. Ezért mondja Paracelsus: "Mert mi az alkímia? Modus praeparandi rerum medicinalium. A gyógyszerkészítés módja."

A magyar kiadás azért tartogat meglepetéseket. A könyvajánló a következő altruista gondolattal próbálja magát a szívünkbe lopni: "Bárki is szeretne sikerrel végigjárni ezen az úton, annak nem szabad elfeledkeznie egy bizonyos tűzről, melynek a munka kezdetétől a végéig égnie kell, ami tűz nem más, mint maga a Szeretet. Kinek e tanítás nincs kedvére, nem érdemli meg, hogy embernek neveztessék." Ez aztán a könyvajánló! Még szerencse, hogy nem az illető saját fensőbbrendűségébe vetett hitben fogant, hanem a szeretet jegyében íródott.

Silbererről még egy nyúlfarknyi önéletrajzot sem találunk, és sajnos a Popper Péter-féle előszó sem ad ez ügyben fogódzót. De a legtanulságosabb maga a címlap: A mű szerzője és címe mellé megkapom azt az információt is, hogy a szerző Carl Gustav Jung pszichológiai előfutára. De ha még erre sem harapna rá a kedves vevő – a jobb alsó sarokban átlósan a bónusz csali: Popper Péter előszavával (fényképpel együtt másfél oldal)! Lelki szemeim előtt megjelenik Bolyai János Appendix-ének legújabb kiadása, rajta öles betűkkel: Albert Einstein kvantumfizikai előfutára! És a kákán is csomót keresők legutolsó kételyeit is eloszlatandó, a jobb alsó sarokban átlósan: Grandpierre Attila VHK csillagász előszavával.

Marton Marcell