A létra

A létra a fölemelkedés, az igaz értékekben való fejlődés útjának legalapvetőbb és legelterjedtebb szimbóluma. Szimbolikája – szerteágazó összetettsége és értelmezéseinek gazdagsága ellenére – mindig erre a problematikára, az Ég és Föld közötti kapcsolatra vezethető vissza.

Formája alapján, továbbá jelentésében és jelentőségében szoros összefüggést mutat a függőlegesség szimbolikus értelmezésével. Ugyanakkor azonban árnyaltabb, hiszen egyúttal a fölemelkedés fokozatosságát is jelképezi. Egy olyan, különböző szintek közt feszülő utat jelenít meg, amelyen a közlekedés mindkét irányban adott. Bachelard szerint minden értékbeli fejlődés meredek kaptatóhoz hasonlítható. Ez az emelkedő egy lentről felfelé ívelő görbével ábrázolható, amelyen a függőleges tengely a létező "minőségbeli és fejlődésbeli", míg a vízszintes tengely a "mennyiségi és felszíni" megtestesítőjeként értelmezhető. Ugyanakkor a magasság a létező szellemi kiterjedését kívülről, míg a mélység ugyanezt a dimenziót belülről jeleníti meg és értelmezi.

A művészetben a létra a lelki fölemelkedés képzeletbeli támasza. Dante Isteni színjátékában is megjelenik, az Ég és Föld közötti közlekedés lehetőségét szimbolizálva:

"... arany színben, melyen át lángsugár hull,
láttam egy Lépcsőt, és hogy oly magosra
nyúlik, ahol már a látás elájul.
És láttam, hogy sok élő fény tapossa
Fokait, hogy azt hittem, minden égi
Láng odagyűlt, hogy sugarait ossza."

(Babits Mihály fordítása)

1. A létra számos formában jelenik meg a különböző kultúrák szimbolikus gondolkodásában, mindvégig megtartva ugyanakkor alapvető szimbolikus jelentését. Egy ócániai mítosz például egy olyan különleges "létrát" említ, amely a nyíl-lánc mítoszok közé tartozik. A mítosz szerint a hős úgy juthat az égbe, hogy az első nyilat az égboltba lövi, a másodikat az elsőbe, s így tovább, míg láncot nem sikerül alkotnia ég és föld között. A létra ebben az eltérő megjelenési formában is az Ég–Föld közti közlekedést, a felsőbb régiók elérését szolgáló segédeszköz.

A létra (vagy lépcső) csak egy a fölemelkedés számos szimbolikus kifejezése közül, hiszen az eget el lehet érni tűzzel vagy füsttel, fára mászva, hegyre kapaszkodva, kötélen vagy liánon, szivárványon, napsugáron át. A létra lehet légnemű is, vagy akár anyagtalan – a belső tökéletesedés különböző szintjeihez hasonlóan.

2. Majdnem minden hagyományban ismert az a képzet, mely szerint a régmúltban Ég és Föld együtt alkották az eredeti Egészet. Szétválásukkal megtörtént az első elkülönülés, ám egy létra segítségével mindvégig érintkezésben maradtak. Ennek szép példáját találjuk többek között a laoszi hegylakók legendáiban, vagy akár a sintoizmusban, ahol Amateraszu égi létrát kölcsönöz a földieknek.

A különböző mítoszokban megjelenő létra nyilvánvalóan ugyanazt a funkciót tölti be, mint a Világfa. Szimbolikusan ezt fejezi ki Jákob lajtorjája is, melyen az angyalok fel- és alászállnak. Vég nélkül sorolhatók a további példák is: az a létra, amelyet két nága (kígyószerű félisten) készített Buddhának, hogy alászállhasson a Meru hegyéről; hasonló jelentésű a Próféta álmában megjelenő mirádzs (arabul eredetileg létrát jelentett, később felemelkedést); a hét rovátkával ellátott szent nyírfa a szibériai sámánoknál stb. Érdekességként és további példaként érdemes megemlíteni a vietnámi Minh-Hoang császárt is, aki egy létra segítségével érinthette meg a Holdat.

A létra-képzetekhez tartozó számok is sokatmondóak, és korántsem esetlegesek. Az altaji sámán a szent nyírfa hét vagy kilenc bevágásán hág fel, hogy elérje a legfelső eget. A hét kozmikus szint, amelyen Buddha végiglépdel, hét színű (szivárványlépcső). A Mithrász-kultuszokban hétfokú létra szerepel, amely hét különböző fémből készült. A skót szabadkőművesség is hétfokú létráról tesz említést.

Az Ég és Föld közötti átjárás tulajdonképpen a hét bolygó egének megfelelő hét kozmikus szinten való átkelés. A hetességet magába foglaló elrendezés a középkorban is kedvelt rendszerezési forma volt. Ezt fejezi ki a hét szabad művészet, vagy a tantárgyaknak a tríviumra és a magasabb szintű quadriviumra való felosztása.

A különböző fokozatok egyúttal megfelelő beavatási szinteket jeleznek: a Mithrász-misztériumokban a szellemi felemelkedés támaszát jelenti a hétfokú létra. A Föld és az Ég közötti átjárást a lélek különböző állapotainak egymásból való következése biztosítja, így a létra fokai a szigorú rangsorra hívják fel e figyelmet. Ugyanezzel a hierarchia-gondolattal találkozunk Jákob létrájának vagy az angyalok karának képében.

A létra képzetét szívesen használták az egyházatyák is. Többek között "Lépcsős" (Klimakosz) Szent János, akinek már a neve is egyértelmű utalás (lépcső, létra: görögül klimax). Szent János a spirituális gyakorlatok alapos fokozatosságáról beszél, hangsúlyozva, hogy a spirituális gyakorlatokban alapvető fontosságú a fokozatosság gondos betartása. Fokról fokra lépegetve juthatunk el csak odáig, írja Új Teológus Szent Simeon, hogy a földtől elemelkedhessünk, s majd az égig felemelkedhessünk. Szent Izsák gondolata is ezt a fokozatosságot sugallja: "A Mennyei Királyság létrája tebenned van, a te lelked mélyén rejtezik. Mosakodj hát ki vétkeidből, és megtalálod azokat a lépcsőfokokat, amelyeken tekintetedet a magasba szegezve fel kell lépdelned". A buddhizmus három irányzata, a hinajána, a mahajána és a vadzsrajána is hasonlóan írja le a szemlélődés meditatív gyakorlatait.

3. A Mithrász-kultusz beavatási rítusaiban a létra a misztikus felemelkedés fokozatait szimbolizálja. A szertartás létrája (klimax) hétfokú volt, és mindegyik fok különböző fémből készült (mindegyik fém a bolygók földi megfelelőiként különböző jelentéssel bírt). Celsus értelmezése szerint az első létrafok ólomból készült és a Szaturnusz-bolygónak felelt meg, a második ón és a Vénusz, a harmadik bronz és a Jupiter, a negyedik vas és a Merkúr, az ötödik ötvözet és a Mars, a hatodik ezüst és a Hold, a hetedik arany és a Nap megfelelője. A nyolcadik létrafok, ahogy Celsus mondja, az állócsillagok szférájával azonosítható. A beavatott a hét fokot megmászva, fokozatosan emelkedve juthatott el a csillagok birodalmába, a "Tűz-égbe".

Mind a hindu, mind a perzsa, mind a görög hagyomány szövegeiben fellelhető a fémből készült létrák kifejezése, de ugyanígy megtaláljuk a Bibliában is.

"Annak az állóképnek feje tiszta aranyból, melle és karjai ezüstből, hasa és oldalai rézből. Lábszárai vasból, lábai pedig részint vasból, részint cserépből valának. Nézed vala, a míg egy kő leszakada kéz érintése nélkül, és letöré azt az állóképet vas- és cseréplábairól, és darabokra zúzá azokat. Akkor egygyé zúzódék a vas, cserép, réz, ezüst és arany, és lőnek mint a nyári szérűn a polyva, és felkapá azokat a szél, és helyöket sem találák azoknak. Az a kő pedig, a mely leüté az állóképet, nagy hegygyé lőn, és betölté az egész földet. Ez az álom, és értelmét is megmondjuk a királynak." (Dániel Könyve 2, 32-36)

Hésziodosz a különböző világkorszakokat fémekből készült létrával fejezi ki. Aimeric elgondolása szerint a különböző fémek az értékek létrájának szimbólumai; ennek jegyében használta a fémeket a keresztény irodalom osztályozására is.

4. A létra tehát a Bibliában is szimbolikus jelentéssel bír. A Talmudban két létráról történik említés: egyik, Tyr létrája, rövid, a másik, Jákob létrája, hosszú. A létra szerepe a lent és a fent összekötése. Két, egymástól jól elkülönülő helyet összekötő úthoz hasonlatos, amelyen mindkét irányban lehet közlekedni. Ilyen létrát látott álmában Jákob: "Ímé egy lajtorja vala a földön felállítva, melynek teteje az eget éri vala, és ímé az Istennek Angyalai fel- és alájárnak vala azon." (Mózes I. Könyve 28, 11-12)

a) Krisztus és a kereszt szimbolikus képében is ott találjuk a létrát – az ember maga a létra, és ebben az értelemben a fa és a hegy is. Ilyen értelemben a kolostor is létra, mert a világi javakról lemondó szerzetes a falai között kapja meg a lehetőséget az ég felé való emelkedésének.

A létra tehát a felemelkedés szimbólumainak egyik igen fontos megjelenítője, hidat ver a két Világ között: azt az egységet testesíti meg, amelyben a lent és a fent, a magasság és a mélység, a Föld és az Ég újra egyesül, Egy-gyé válik. Abban az értelemben, ahogy Jamblikosz meghív felkelni a magasságok felé, mint egy hídon, vagy létrán. A szellemi (vallási) élet egésze a felemelkedés képén keresztül jut kifejezésre, Szent Ambrus mondásával: a megkeresztelt lelkek az Égbe szállnak.

b) A héber sullâm szó – latinul scala-ra fordítva –, vagyis a fokok, a szintek számos helyen felbukkannak az Ószövetségben. Jákob létrája a legismertebb példa mindezek közül. Másik példaként említhető Noé háromszintes bárkája (Mózes I, 6, 16), de Salamon király trónjának is "hat lépcsője volt", és Ezékiel látomásában az új templomhoz "hét lépcsőfokon lehetett feljutni".

A Zsoltárokat, ahol a szívből támadt ösvény megjelenik – "Boldog ember az, a kinek te vagy erőssége, s a te ösvényeid vannak szívében." (Zsoltárok Könyve 84, 6) –, a fokozatok Hálaadó Énekeinek nevezik. A Szent Perpetua mennybemenetelét megörökítő történetben is egy létra foglalja el a központi szerepet. Perpetuának, miközben a világosságért imádkozott, a következő látomása volt: "Egy hatalmas, égig érő, ércből készült létrát láttam, amely annyira keskeny volt, hogy csak egyenként lehetett rajta felmenni. Minden létrafokhoz különféle vasak voltak odarögzítve – kardok, lándzsák, tőrök, pallosok – oly módon, hogy bárkinek, aki egy pillanatra is megfeledkezik az óvatosságról, és a felfelé szegezett figyelő tekintet szükségességéről, e felállított csapdák megelevenedve szétmarcangolnák testét. A létra alatt egy hatalmas sárkány feküdt, aki ezeket a kelepcéket készítette, hogy a felfelé igyekvőket elborzassza, és megakadályozza őket feljebbjutásukban. Szaturnusz mászott fel elsőnek, és amikor elérte a létra csúcsát, felém fordult és így szólt: Perpetua, segíthetek neked, de figyelj jól, hogy a sárkány meg ne marjon. Én azt válaszoltam: nem fog bántani, Jézus nevében. A sárkány pedig félelemtől reszketve, de kidugta fejét a létra alól, és én, mivel éppen az első létrafokra léptem, rátapostam a fejére. És felmásztam, és egy hatalmas kertet láttam… stb." Szent Ágoston a látomást értelmezve megállapította, hogy a sárkány a létra első fokát jelenti, tehát lelki felemelkedésünket nem kezdhetjük meg anélkül, hogy eltaposnánk őt.

c) Az Eget a Földdel összekötő létrafokok szimbolikus képe megjelenik az egyházatyák és a középkori misztikusok írásaiban is. Ezekben az írásokban is az egymást követő létrafokokon keresztül valósul meg a lélek felemelkedése. A fokoknak megfelelő lélekfokozatok különböző neveken hagyományozódtak, így bár eltérő felosztások születtek, az egyes szintek ugyanazokról a lélekállapotokról tudósítanak. Ezek alapján van kezdeti, fejlődő és tökéletes szint, amelynek megfelel a testi, lelki, szellemi fokozat, vagy egy másik felosztás alapján a tisztulás, a megvilágosodás és az egyesülés útja.

Origenész Az Énekek Énekének bibliamagyarázata című művében hét szakaszról beszél, amelyen a léleknek át kell küzdenie magát, hogy megülhesse menyegzőjét az Igével. Minden egyes útszakasznak az Írás egy-egy Könyve felel meg. Kezdetben a Példabeszédek Könyve, majd a Prédikátorok Könyve, és legvégül az Énekek Éneke. E legutóbbi, az Énekek Éneke kiváltságos helyet foglal el a felemelkedés szimbólumait tárgyaló szövegekben is.

Ha figyelmesen tanulmányozzuk a 12. századi kommentárokat, rádöbbenünk, hogy a szövegek központi magját mennyire a felemelkedés szimbólumai képezték – s ezeken belül is milyen jelentős szerepet játszott a létra. Clairvaux-i Szent Bernát a lelki tökéletesedés útjáról szólva Krisztus lábainak, kezeinek, ajkának csókkal való érintéséről beszél. Guillaume de Saint-Thierry a felemelkedés kapcsán a lélek hét szintjéről értekezik, e szinteken kell a léleknek átkelnie, hogy elérje az örökéletet. Elgondolásában ezek a fokok az ember szívében lakoznak.

Pszeudo-Dionüsziosz Aeropagita összehasonlíthatónak találja a három – a tisztító, a megvilágosító és az egyesítő – utat az egyházi hierarchiában fellelhető hármasságokkal.

Jacques de Saroug az evilági és az égi birodalom között feszülő létra képében a keresztre utal. Mint írja: "Íme, ezen létra által megjelent a Fiú útja. A kereszt maga az a csodálatos létra, mely által az ember meghívást kapott az Égbe. A Fiú megszületett és e születés által az angyalok alászálltak a halandók közé, az emberek pedig felemelkedtek a mélyből az örök létezők világába. A létra által újra egyesülhetett az Ég és a Föld (...) Krisztus fokokban gazdag létraként tartózkodott a földön, és feltámadt, hogy minden földi létező feltámadhasson általa. A kereszt széles út – olyan, mint a földi halandók és az örök életűek között függő létra. Annyira egyszerű őt követni, a nyomában járni, hogy még a halottak is rajta közlekednek. A kereszt által megüresedtek a poklok, és a halandók rajta menetelnek felfelé."

A létra az alapvető támaszt jelenti az Isten felé vezető út folyamatában. Cassien szerint ennek a létrának tíz, míg Benoit szerint tizenkét foka van. "Lépcsős" Szent János A Lépcső című traktátusában harmincfokú létráról tesz említést, amely által Jézus harminc évet felölelő rejtett életére emlékezik. Jákob létrája mint alapvető motívum jelenik meg számos írónál, többek között Nagy Szent Gergelynél, vagy Sevillai Izidornál is. E gazdag és harmonikus szövegkorpuszra épül a középkori írók számos interpretációja a misztikus létrával kapcsolatosan. Ezek általános sugallata: a létra összekötő jelentése által jelzi, hogy a lélek meghívást kapott a felemelkedésre vágyai, tudása és szeretete függvényében.

d) Raban Maur (865) szerint Ezékiel templomának hét szintje a Szentlélek hét adományának felel meg. Rupert de Deutz (1135) Benoit alapján a tizenkétfokúság eszméjét továbbgondolva, egy olyan létráról beszél, ahol a felemelkedés az üdvözültek boldogságának felel meg. Hugues de Saint Victor Noé bárkájának három szintjét felidézve egy háromemeletes négyszögű létrát említ; e képpel ő is a tizenkétfokúság visszatérő motívumáról értekezik.

e) Mint láttuk, a 12. századi teológusok műveiben folyamatosan visszatérő motívum a "létraság", s általa a három-hét-tizenkét fokúság témája. A későbbi századok teológusai is újra és újra előveszik elődeik interpretációit, beépítve, illetve továbbgondolva azok eszmei tartalmát. A 13. század elején Alain de Lille Jákob létrájának hét fokát a tökéletesség fokozataiként említi. Thomas Gallus az önfeledt misztikus lelkiállapot eléréséhez szükséges hét fokozatról ír.

Raymundus Lullus (14. század) az Istenhez vezető lépcsőt úgy ábrázolja, hogy mindegyik lépcsőfokon a lét különböző állapota jelenik meg. Ábrázolásában így megjelenik minden a kövektől az állatokon át egészen Istenig, mely állapotokat, létszinteket az embernek végig kell járnia.

Még számos példát lehetne idézni, de ennyi is elegendő ahhoz, hogy bepillantást nyerjünk a "létra világába", ennek a rendkívül összetett szimbólumnak a lélek fejlődésében betöltött szerepébe.

A keresztény gondolatokkal átitatott irodalomban és művészetben a létra mindig azt a lelki fejlődési utat szimbolizálja, amelyet az embernek kötelessége végigjárnia, hogy majdan elnyerje Isten Királyságát. A létra képzetében megelevenedik a göröngyös terepen járó zarándok alakja, a különböző csapdákat rejtő meredek kaptató képe. Egy olyan utat idéz, amelyen csak nagyon lassan lehet haladni, hiszen minden fordulóban ott áll a sárkány, a folklór-hagyományokban megőrzött és küszöbőrként ismert szörny alakja. Az ember egyetlen lehetősége és kötelessége megküzdeni az effélékkel, legyőzni őket, hiszen csak így léphet fel a következő szimbolikus lépcsőfokra.

A létra szimbolikusan a fejlődéshez szükséges és nélkülözhetetlen rangsorra figyelmeztet: kezdetben a földi feltétel adott, az út végén pedig az angyali állapot. A kettő között helyezkednek el a különböző minőségi szintek – az ezeknek megfelelő útszakaszokon nem segít jelzőtábla, nincsenek pihenésre kijelölt helyek, de a sejtelmes szépség és a végtelen béke érzete megjelenik majd, s ez nyugalmat áraszt az úton lévőre. Ez az érzés bátorítja az utazót útja folytatásában. Segíti őt, hogy képes legyen szembenézni a soron levő küzdelmekkel, és hogy elfogadja azokat. A zarándok, ha útja során megtanul lemondani, megszabadul fölösleges világi terheitől, és járása könnyeddé, kényelmessé válik. Ebben a képben az aszkézis mibenléte és jelentősége mutatkozik meg.

Itt kell megemlíteni azt a hét lépcsőfokot, amelyet a misztikusok az Ég hét kapujának feleltetnek meg. A hét kapu képzetét megtaláljuk a Mithrász-vallás beavatási rítusaiban is. Itt a kapukat egy-egy angyal őrzi, a beavatottnak pedig minden egyes bejárat előtt le kell mondania valamiről, mert csak így juthat beljebb és feljebb, egészen a test feltámadásáig, újjászületéséig.

f) A létra szimbolikájában élesen körülhatárolható a kényszer eszméje. Hiszen a Lentet a Fenttel össze kell kötni. Az ember lelki fejlődésének lehetősége adott, és emberi kötelessége azt végbevinni. Végig kell mennie az úton úgy, hogy a Lent és a Fent közti távolság apránként, de folyamatosan csökkenjen. Ebben segítik őt a lépcsőfokokhoz hasonlatos fokozatok. Nagyon szépen foglalja össze a lelki fejlődést Nüssziai Szent Gergely, aki azt mondja: aki elindult az úton, hogy felfele menjen, az nem áll(hat) meg soha. Egyik kezdetből a mindig újrakezdődő kezdeteken át, folyamatosan egy másik kezdetbe lép. A kezdetek kezdetén ott áll a hús-vér ember, akit a földi javak magukhoz láncolnak. A legvégén pedig ott áll a szellemi ember, összefonódva az égi világgal, amelybe beavatást nyert. Olyan, mint a Naphoz emelkedő hegy. A létra újra felidézi az Ég és Föld közé teremtett Világtengely képzetét. Herrad de Landsberg ilyen értelmezésben mutatja be az erények létráját a Hortus Deliciarum című művében. Fekete és fehér grádicsok váltják egymást, s a fekete fokokon démonok ülnek, és várják a vétkeseket, hogy meggyötörhessék őket és előidézzék bukásukat.

Érdemes pontosítani a felemelkedés és alászállás függőleges irányát. A csúcs, a hegy mindig a központ fölött helyezkedik el. Eckhart mester írja: "Ami a kifürkészhetetlen istenségben a legeslegmagasabban van, az megfelel annak, ami az alázatosság legmélyén található." Ugyanezt sugallja Macrobius mondása is, mely szerint a folyamatos változásban minden egymásból következik, és halad az elfajzásban a fokok rendje szerint, az elsőtől az utolsóig. A józan ítélőképességgel megáldott megfigyelőnek rá kell jönnie, hogy a Legfelsőbb Istenségtől egészen a leghitványabb aljig minden összekapcsolódik és eggyé válik a kölcsönös kötelékek által – és így az egyes helyzetek szülte szintek feszültségei sohasem föloldhatatlanok.

Itt egyértelműen megjelenik a platonikus hagyomány, mely szerint a lélek lépésről lépésre felemelkedhet az érzékek világából az Intelligencia felé.

5. A muzulmán mitológiában a létra Mohamed elragadtatásának szimbóluma. A hagyomány szerint a "Mennybemenetel éjszakáján" a prófétát Gábriel arkangyal az égbe ragadta. Ekkor Mohamednek egy létra (mirádzs) jelent meg, amelyre a haldoklók tekintetüket szegezik. A mirádzs az emberek égbe emelkedő lelkeit szolgálja. A szúfi hagyományban a mennybemenetel a lélek felemelkedésének szimbóluma. A lelkek az érzékek világának kötelékeiből kiszabadulva felemelkedhetnek a misztikus ismeretek szintjére.

A létrafokok a megélt éveket is jelezhetik. Algériában például Zakkar földművesei még most is olajfa oszlopokat állítanak a sírokra az evilági létra hét egének sematikus utánzataként.

6. A létra-motívum eredete nem a Bibliában gyökerezik. Példaként megemlíthetjük Ré létráját, amely szintén az Eget kötötte össze a Földdel. A Halottak Könyve is említést tesz egy létráról, mely az istenek láthatóságát szolgálta. A létra-motívum a Világközép mítoszaihoz is kapcsolódik, hiszen minden szent hely középponttá válhat, és így érintkezhet az Éggel.

Az egyiptomiak halotti szövegeikben megőrizték az asken pet kifejezést, amely égbe vezető kötéllétrát jelent (asken = fok). Ezzel mintegy jelezték, hogy az a létra, amelyet Ré bocsátott a rendelkezésükre, hogy fölmenjenek az Égbe, valóságos. "Létrát állíttatott számomra, hogy láthassam az isteneket" – olvasható az egyiptomi Halottak Könyvében. Az ó- és középbirodalom-kori dinasztiák sírjaiban számos esetben találtak létrát vagy lépcsőt ábrázoló amuletteket.

7. Egy taulipang mítosz szerint ahhoz, hogy Holtak Országába jusson, az indián sámán olyan liánból készített főzetet iszik, melynek formája létrára emlékeztet.

Az altájiak időszakos áldozatai során a sámán feladata, hogy a feláldozott állat lelkét égi útján Baj Ülgen trónjáig vezesse. Hét létrafokon, vagy egy nyírfa hét bevágásán kell felmásznia. Minden egyes fok vagy bevágás egy másik bolygóégbe való átkelést jelez. Ugyanez a képzet jelenik meg a Mithrász-kultuszban is, ahol a hatodik létrafok a Holdnak, míg a hetedik a Napnak felel meg. Hasonló képpel találkozunk a türköknél is, ahol az Ujgur Kadatku Bilik című költeményben a hős álmában egy ötvenfokú létrán hág felfelé. A létra végén egy nő áll, és itallal kínálja. Így, újult erővel sikerül feljutnia az Égig.

Mircea Eliade egyik gondolatát érdemes itt felidézni, miszerint a felemelkedés szimbolizmusa az ember küldetését, magasabbrendűségét jelenti, valamint behatolását a felsőbb kozmikus szintekbe.

8. A létrát az istenek is használják, ezen szállnak alá a földre. Timortól keletre a Legfensőbb Istenség, a Nap évente egyszer alászáll egy fügefán, hogy jegyesét, a Földanyát megtermékenyítse. Annak érdekében, hogy könnyebb legyen az isteni alászállás, az ott élők az esős évszak kezdetekor minden évben lezajló ünnepség alkalmával egy hét- vagy tízfokú létrát állítanak a fügefához.

Számos észak-amerikai indián ábrázoláson megjelenik a szivárványhoz vezető létra. Sok esetben a szivárvány maga is egy létra, például a puebló-indiánoknál. A létrához hasonló szivárvány a halottak útját jelképezi, de általa az ég lakói is kapcsolatban lehetnek a föld lakóival – tehát épp annyira alászálló, mint felszálló út.

9. A szivárványon keresztül eljutunk a kettős létra képzetéhez és sajátságos szimbolikájához. Egy nagyon régi, feltételezhetőleg kaldeus eredetű jelképről van szó, amely az ábrázolásokon koszorúval övezett körben vagy csillagban tűnik fel. Az igazságszolgáltatás szimbólumaként a lesüllyedés (a bukás) és a felemelkedés, valamint a vétség és a büntetés közti egyenlőséget jelzi. A két egyenlő szárban az erők egyensúlya és az igazságosság rejlik. Minden hiba vagy vétség automatikusan elindítja a vétkesekre zúduló romboló erőket, amelyek koncentrikusan táguló körként terjednek át a teljes környezetre. A büntetés így egyfajta kézzelfogható testi-fizikai determinizmusnak rendelődik alá.

10. A pszichoanalízis irodalmában is fontos helyet foglal el a létra vagy a lépcső, illetve a kaptató. Az álmokban például a létra vagy a többi felemelkedésre szolgáló eszköz félelmet, szorongást, rettegést, vagy épp ellenkezőleg, örömöt, biztonságérzetet jelez. Az éber álmok a felemelkedések és alászállások végtelen ösztönzői, magyarázatuk pedig a függőlegesség dialektikájába ágyazódik.

Forrás: Jean Chevalier – Alain Gheerbrant: Dictionnaire des Symboles
(Paris, 1973-1974, Seghers)

Fordította: Márkó Zsuzsa