Létezett egy másik emberiség. A szent írások, a szent szövegek, és szövegmagyarázatok mind erről szóltak és szólnak. A kérdés az, hogy ezt miként értelmezzük. Mert vélhetjük úgy – szerzőnkhöz hasonlóan –, hogy e tudás nyilvánosságra tárása szenzáció, világraszóló leleplezés, csoda és blaszfémia egyszerre. Pedig szerzőnk nyitott kapukat dönget. Elég, ha a magyar klasszikusok közül, Kodolányi János Vízözönjére, vagy Várkonyi Nándor Szíriat oszlopaira utalok. A hagyomány szemszögéből az ember, mint Létező, az emberiség, mint Létezők közössége: örök. A régi korok embereinek (kínaiaknak, aztékoknak, hinduknak stb.) még volt szívük évmilliókban gondolkozni, mondja Hamvas Béla. Az örök emberiség eszméje, az európai gondolkodásban – kérdésként megfogalmazva – a Szokratész utáni filozófusoknál jelenik meg. Az egyiptomiakra, illetve Szólonra hivatkozva először Platón beszélt a Timaioszban és a Krítiaszban Atlantiszról és annak pusztulásáról, amit i. e. 9 000-re tett.

A "Vaskorszak" hajnalát éljük. Mint megannyi más "leleplezős" könyv, ez is e korszak terméke. Holott nincs szükség leleplezésekre. Ez a valódi leleplezés. A jelenlét, a valóság mindig kéznél van, csak fel kell, hogy ismerjem.

A szerzők vaisnava lelkészek, a Krisna-tudatú hívők nemzetközi szervezetének (ISKCON) teológusai. Könyvükben részletesen elemzik az evolúciós elméleteket, illetve azok fogyatékosságait. Sajátos keverék ez a könyv. Egyrészt nagyon precízen – mondhatni szőrszálhasogatóan – elemzik az antropológia szempontjából sorsdöntőnek mondott fosszilis maradványok megtalálásának történetét, körülményeit, másrészt – minőségi ugrást téve – úgy tesznek, mintha mindezt a hagyomány szemszögéből vizsgálnák. Az egyik pillanatban bebizonyítják, hogy az emberi faj több ezer milliárd éves, majd a Védákra hivatkozva kijelentik, hogy a Világ káprázat, Illúzió (Máyá). Gyakorlatilag ugyanazt a hibát követik el, mint a rögeszméjüknek elkötelezett tudósok általában: nem a tények köré építik az ideológiát, hanem saját teista filozófiájuk köré igazgatják a gondosan megrostált "tényeket". Egy válasszal maradnak adósak: Ha az általunk tapasztalt Univerzum valóban csak illúzió, akkor miért olyan fontos azt bizonygatni, hogy nemcsak úgy lett, hanem teremtették?! Az örökkévalóság látásmódjából, az Univerzum egy szemvillanás:

"Nem volt idő, mikor Én ne léteztem volna, vagy Te és e királyok is. Mindannyian létezni fogunk, hisz létünk örök!" (Bhagavad Gíta 2. 12.)

Nagyon szépen és becsületesen megírt könyv. Egyrészt mítoszokat sorol Földünk legkülönbözőbb szegleteiből: úgy az amerikai kontinens, mint Európa, Afrika, Ázsia, sőt Ausztrália mitikus őstörténetét ismertetve. Másrészt kronologikus, evolúciós és néprajzi "sárkánypalettát" nyújt az olvasó számára. Arról, hogy sárkányok valóban léteztek és léteznek. Mert a sárkány nemcsak egyszerű jelkép, nemcsak szimbólum, hanem az ember életét átható valóság – ezzel a felismeréssel azonban adós marad a könyv. Bemutatja ugyan a mítoszt és mellette a kutatásokon alapuló eredményeket, de sem a lélektani, sem a hagyományhoz kötődő lényegi rámutatásokat nem fedi fel. Királylány, lovag, sárkány: tudattalanunkba kódolt archetípusok, ősképek. Életünk feladata, hogy felismerjük és tudatunkba integráljuk őket. A kérdés, amivel adós marad a könyv: Mit jelentenek ezek a jelképek? Miért kell megküzdenem a sárkánnyal, miért kell legyőznöm őt, miért kell elvennem feleségül a királylányt? Mert ez a Szellem útja. A teljességhez csak az Anyag igázása révén juthatok el.

Nemere Istvánnal és Erich von Dänikennel szemben, könyvünk szerzője az evolúcós elméletet teszi meg minden tudományos előítélet és téveszme forrásának. Felsorolja a valóban megesett tudományos csalásokat (az orángután állkapcsú piltdowni ember, a disznófogú nebraskai ember, és a pigmeus származású Ota Benga esetét), bemutatja az evolúció molekuláris abszurditását, és felhívja figyelmünket a modern fizika paradoxonjaira is (amilyen például az időtlenség kérdése). A szerző szerint az egyetlen ok, ami miatt a tudósok ennyire védelmezik az evolúciós elméletet (és ráerőltetik az emberekre), az az evolúciós elmélet kapcsolata a materialista filozófiával. Nagy pontossággal tárja elénk az evolúciós csalás tényeit.

A teljesség kedvéért hozzá kell tennünk, hogy a szerző természettudományosnak beállított darwinizmus-bírálata nem mentes az emberi hiúságtól sem.

Összességében a könyv gondosan megírt munka, de sajnos beleesik ugyanabba a csapdába, amibe annyi más dogmatikusan tudományelvű társa: a távolságtartás, az objektivitás hiánya. Lehet ugyan érzelmekhez kötődve megnyilatkozni, de akkor ne várjuk el, hogy pártatlanként tartsanak számon.

James Redfield és szerzőtársai egy tipikusan premodern, de napjainkig ható amerikai mítoszt próbálnak beteljesíteni: a pionírok fejlődésbe és haladásba vetett hitét. Eljutnak ugyan az alapfelismerésekhez – "felébredés", "az új ember születése" – de nem hajlandóak továbblépni a Tradíció irányába. Hogyan lehetséges ez? A válasz egyszerű: olyan fundamentumot választottak, amely nem bírja el a Valóság súlyát. Feltételezésük szerint, a spiritualitás és a természettudomány összebékíthető egymással. A modernkori spiritualisták gondolkodásmódját látjuk itt visszatérni: Van Isten, és van a Világ és van a Tudomány. De ezek közül – mivel hiszünk benne –, ezért Isten a legfontosabb. Világértelmezésüket ez határozza meg. Ezért az utóbbi kettőt úgy kell alakítani, hogy megmagyarázza a legelsőt.

A "Mennyei prófécia" szerzőjétől megszokhattuk, hogy szívesen operál tipikus new age-es toposzokkal. A jelen könyv sem kivétel. Olvashatunk benne a szeretetről, az eksztázisról, a kommunikáció fejlődéséről, a túlvilági és az angyali birodalmakról (ezek szerint az angyali birodalmak evilágiak) stb. Egy valamiről nem fogunk benne olvasni: a Szellem megszabadulásának útjáról, a Felébredésről.