(Oannész éneke)

A sziréneknek még halálosabb fegyverük van,
mint az ének: a csend...
éneküket még csak-csak ki lehet kerülni,
de a csendjüket soha.
(Franz Kafka)

Magnificat tör elő belőlem, aki jövevény vagyok a földön, Isten kegyelméből itt, a tengerben, és tengerszerelmedben. Általad és tebenned ismertem meg a tengert is, jöttem rá, hogy az nemcsak unalmas sós víz, hanem az örökkévaló azúrkék Thalassa, Vénusz-világok gyöngykagylós bölcsője.

Mikor néha egy-egy pillanatra elenged a lélek titkos óceánmélye, feljövök ide a szikla szélére, ahol olykor megpihensz. Kígyónyakkendőimet megigazítom, és bámulom, ahogy a vakító napsütésben vörös hajaddal vérzik a szikla – így mondom, ilyen giccsesen, szépen, ahogy a csillag megy az égen, és titkosan, ahogy Szíriusz kódja bujdokol a génjeinkben.

Kóbor sirály-szirének ügyelik a vizet, hogy semmi se zavarja ezt az örök meghitt pillanatot.

Én, a tenger szegénylegénye, ilyenkor a szerelem sáfárának képzelem magam, a földi szerelem szíriuszi jószágigazgatójának. De milyen jószág a földi szerelem, talán te tudod, szíriuszi rózsa, te, az öregedő Oannész utolsó reménységtartaléka.

Már eltűntek belőlem az asszonyok között ingázó kóbor szerelmes indulatok, a szeretet Hany Istókjai, a holdvilágok utasai, el mind a szerelem pigmeusai. Ahogy itt téged figyellek, időzárványok szakadnak le a szívemről, és egybefonódik Szíriusz-hazánk lüktető lelke és az Égei-ünnep tengeri bálja.

Csillagvágy, desire munkál bennem. Desiderare, csillagoktól eltávolodott lényem a csillagvágyból egy új világot tapaszt nomád Demiurgosz-kézművesként. Mi, a Szíriusz malakiásai azért jöttünk ide, hogy az óceán csigás kertjei korallt virágozzanak, és megszülessenek földi gyermekeink, rózsavirág-gyermekeink, és tövisgyermekeink is, tulipánfejű lények, az Isten és az állat között.

Áldom az Urat, szerelmem, hogy vigasztaló jelenléte és megkönnyebbülést hozó mosolya nélkül sem válok mélabússá itt a tengeren, mely ellenáll minden makacs kutatásomnak. Hol kezdődik a tenger vége? Vagy mit mondunk, amikor azt mondjuk: tenger?¹

Mi történik velünk, ha összeér valahol bennünk a belső tenger és ez a külső azurró, amiből vétettünk. Vagy megőrülünk, és gyorsan kiszámoljuk a pi ? első kétezer számjegyét, vagy rádöbbenünk, most már végképp le kell törölnünk minden léha jegyzetet, nem segít már semmilyen óvatos tapogatózás gondolattól gondolatig:

Nem a régi s durva közelítés, mi szótól szóig így kijön²
3 1 4 1 5 9 2 6 5 3 5
Nem írja le a világunkat a matematika sem, vagy ha igen, olyan sötét kabbalába fordul, ahol eltéved a lélek, és egy nulla szaldójú örvény mindent magába nyel.

Legszívesebben maradnék a himnuszok léha Dionüszoszaként a borszínű tenger hullámai között, ha örökkön örökké nem vonzana vissza a szárazföldi világba szerelmünk, tengerszerelmem hozzád. Mégsem marad más, csak a lelki aranymosás: találni olyan szavakat, melyekben a lélek örömét leli, és általa szerelmünket megáldja a titkos értelmű rózsa. Különben egész életünkben tengődünk meddő tengerek sótlan vizeiben, mint élettelen haláltalanok, a halhatatlanság koldusai.

Már sokszor gondoltam rá, szerelmem, hogy ha két ember egy életen át együtt szeretkezik, az Úrnak csak egy testet kell feltámasztania, csak egy, a kettőből még tisztábbá nemesült, még fényesebb lelket alkotnia. Végül is az ember szeretne némi munkát megspórolni az Úrnak, hátha könnyebben megbocsát.

Talán ezért engedi meg az irigy idő is, hogy hosszú szerelmünkről balga reményt szőjek, s fölcsigázzam buja asszonyi tájakon bolyongó képzeletem.³

Ráadás nekem itt az élet a Déltengeren, ahol egy földöntúli vörös asszony áldásának harmatára elül a láz. Töröld le korallvörös hajaddal hideg haltestemet. Kend meg fejemet nárduszolajjal és a himalájai rózsa titkos olajával.

Amíg veled nem találkoztam, balga képzeletem képtelen volt felfogni, miért teremtette Isten a testet. Miért zárta az Úr a lelket, az istenivé nemesedett teremtetlen fényt a földi sárba, a földi testbe, miért keresztezte ezt a nagy-nagy gazdagságot ezzel a nagy-nagy szegénységgel. Miért születik ez a milliárdnyi lélekbölcső a földre, kételyek közé kiszolgáltatottan, kiverten?

Kerestem mindig az ésszerű magyarázatot, gnosztikusan és agnosztikusan, teistaként és ateistaként, szelíden és könyörtelenül. De nem tárult fel, mi az a több, ami két test találkozásánál két lélekben kigyúl. Testi szerelem vakjaként léleksötétben tapogatóztam. Fiatalon kiszolgáltam a világ vakhiteit, szexuális vakhiteit is, bűnösen és bűntelenül. Nem kerültem közelebb se a hús, se a lélek mélyebb titkaihoz. Méla egyházatyák teológiai csapdáin morfondíroztam, tudatilag vakulva olyan kérdésekben, hogy a test a lélek miatt jött létre vagy a lélek a test miatt, és melyik a nagyobb csoda.⁴

Válaszként csak vizes-boros gondolatokat találtam egészen addig, amíg meg nem érintett tengerszerelmed egyszerre kívül s belül. Ez a virágzó, szerelmetes másvilágom részeg hajómat, másnapos lelkemet megnyugtatta, s züllött utamra rózsát sodort a tajték⁵, mint a zseniális kamasznak.

Most már megnyugodtam. Töröld le hát vörös-királynő-hajaddal hideg haltestemet. Kend meg fejemet nárduszolajjal és a himalájai rózsa titkos olajával.

Istenben bízva űzöm el a bűn hidrafejű kígyóit.

Segít ebben rózsa-mosolyod, mely még a halált is messze üldözi. Szerelmem, tengerszerelmed vakmerővé tesz. Gondolataim pörgőgalambjai odaszárnyalnak, ahol az Isten nagy kalandja, az az élet, amelyben minden lehetséges. Még a mi közös lélekvándorlásunk is, amelyben én is szeretnék újból magammá újjászületni, nem magamért, hanem érted. A szíriuszi-szíriai, a titkos rózsakerti Jézus segítsen ebben bennünket, és az Ő húsvétos hite, bárányos szövetsége:

Rontsátok le a templomot, és három nap alatt megépítem azt.
Ő pedig az ő testének templomáról szól vala.⁶

A szerelem legyőzi a tengert is, a halálfélelmet is képes száműzni szívünkből. Most már tudjuk, ez a szerelem belőlünk és kettőnkön túlról jön, de csak bennünk tud élni. Nem kábíthat tovább minket ez a csendesen tántorogva háborgó, részeg tenger, hiába gyűjti csokorba és szórja elénk Marquirite kertjéből hamis emlék-méreg, lélek-méreg-virágait. Szerelmem, gyere velem, fölmegyünk a Hegyre. Sion kaktuszait szíriai szőlőre cseréljük, bort facsarunk belőle: Syraht. A tenger ízénél csak a bor íze a jobb.

A beavatás tudás-gyümölcs íze. Annak az ősi tettnek az íze, hogy ott a Kertben elhatároztuk, emberré válunk. Még akkor is, ha nem tudjuk, miért érdemes.

Óbudán, 2006. húsvétvasárnap.

Jegyzetek: