A Jesenius Társaság egy kerekasztal-beszélgetést szervezett Jézus feltámadásának valószínűségéről. Egy angol filozófus, Richard Swinburne ugyanis tudományos módszerrel állította, hogy kilencvennyolc százalék valószínűsége van annak, hogy Jézus feltámadt. Erről kérdezte Mezei Balázs filozófust Fekete Ágnes.

A teljes valószínűség – a száz százalék vagy 1 valószínűség – a gyakorlati életben nagyon ritkán fordul elő (az eldönthetetlen valószínűség például 0,5). Nem kell nagyon bonyolult matematikai műveletekbe bocsátkozni ahhoz, hogy eldönthessük Isten létének valószínűsége – abban az értelemben, ahogy az általunk ismert világ is létezik – több-e mint ez a bizonyos 0,5. Tehát valószínűbb-e, hogy Isten létezik, mint sem?

Ki lehet számítani egy állítás vagy hipotézis bekövetkezési valószínűségét, ha hozzávetőleges értékeket tulajdonítunk az állítás egyes faktorainak. Mi is jól tudjuk például, hogy bizonyos tényleges előfordulások a világban valószínűek-e, vagy sem, hiszen ösztönösen is értékeket tudunk rendelni egy állításhoz. A swinburne-i érvelés lényege nemcsak az, hogy a valószínűségszámítást használja, hanem az is, hogy a számításba bekalkulálja a vallási tapasztalatot. Ezek alapján végül is oda jut, hogy Isten létezése az előbb említett hipotézis értelmében nem megy 0,5 fölé, csak akkor, ha a háttértudás faktorai közé beszámítjuk a vallási tapasztalatot. A vallási tapasztalatok azonban megemelik a valószínűséget, és jelentősen 0,5 fölé kerül Isten létezésének hipotézise.

Tehát két táborra oszlik az emberiség? Ha templomban vagy bárhol máshol megtapasztaltam Isten létezését, úgy éreztem, hogy jelen van, akkor nagy különbség van köztem és aközött, aki ezt nem tapasztalta.

Így van. Abból indulunk ki, hogy a világra és saját magunkra vonatkozó ismereteink jelentős része a meggyőződéseinken alapul. Ha nincs meggyőződésünk, akkor az ismereteink sem léteznek, vagy pedig külsődlegesen használhatatlanul léteznek. Ha ki akarok menni ebből a szobából, ahhoz szükségem van arra a meggyőződésre, hogy van ajtó, hogy az ajtó kinyitható, és ahogy kilépek, nem esem bele egy szakadékba, hanem feltehetően folytatódik az épület ott is, és kijutok a folyosóra. Ilyen belső meggyőződések vonatkoznak ismereteink óriási részére – a vallási tapasztalatok is ilyen jellegű meggyőződések formáját öltik. Az emberek meg vannak győződve arról, hogy amikor Istenben hisznek, akkor valóban Istenben hisznek, amikor imádkoznak, valóban Istenhez imádkoznak, Istentől válaszokat kapnak, az életüket Isten irányítja. Az embereknek egy igen nagy része meg van győződve erről, és hiába mondják egyesek, hogy Isten nem létezik, az emberek nem tudnak szabadulni ezektől a meggyőződésektől.

Az emberiség ebben a tekintetben nem két egyforma részre oszlik. Volt a Gallupnak egy millenniumi felmérése 2000-ben, mely szerint az emberiség kilencvennyolc százaléka így, vagy ehhez hasonlóan gondolja. Az emberek hetven százaléka úgy gondolja, hogy létezik személyes Isten, mintegy húsz százaléka pedig úgy, hogy létezik, de nem feltétlenül személyes, hanem valamilyen spirituális, szupraszenzorikus, vagyis az érzéki világ felett álló jóindulatú hatalomról van szó. Mondhatjuk tehát, hogy az emberiség nagyrészt meg van győződve arról, hogy az Isten létezik, és az emberi életet döntően meghatározza, befolyásolja. Ha ezt a tényt, mint evidenciát, beszámítjuk az előbb említett valószínűségszámítás faktoraiba, akkor Isten létezésének hipotézise magasan 0,5 fölé emelkedik. Ez volt Richard Swinburne eredeti állítása, melyet aztán sokféleképpen elismételt, és nemcsak iskolát, hanem filozófiatörténeti fejezetet teremtett ezzel. Óriási hatást ért el, amelyet nagyon jól mutat Anthony Flew deista gondolkodó története, aki Swinburne műveit tanulmányozza az 1970-es évek középétől. A nyolcvanas évek végén arra a meggyőződésre jutott, hogy ezek annyira meggyőzőek, hogy kénytelen feladni ateizmusát. A most 85 éves gondolkodó felismerte, hogy ezeket az érveket nem lehet félresöpörni. Isten létezése ezen érvek alapján annyira valószínű, hogy nem lehet kitérni előle.

Hogy jutott el Jézus feltámadásáig? Az egy konkrétabb esemény, ráadásul a legkétségesebb. Bultmann is itt állt meg: hit, amivel elmegy Jézus sírjáig, oda már nem engedi bemenni.

Amennyiben létezik Isten, és amennyiben olyan, amilyennek mi elgondoljuk – tehát személyes, gondviselő, mindentudó, mindenható, aki az embert a saját képére formálta –, akkor annak a hipotézise, hogy Isten testet öltött, emberként jelent meg, és az ember üdvösségéért meghalt és feltámadt, nagyon közel került az 1-hez, vagyis a teljes valószínűséghez!

Testet öltése is nagyon valószínű, és a világ akkori állapotát hozzávéve nagyon magas a valószínűsége annak, hogy megölik (ezt nagyjából már Szókratész is így gondolta). A görög filozófia példáinál maradva azt is mondhatjuk, hogy a filozófust, aki visszatér a barlangba – aki egy másik világból jön és az igazság fényét közvetíti –, azok, akik ott ülnek lekötözve, megölik, ha tehetik. Isten létéből, és az előbb említett tulajdonságaiból következik, hogy nem hagyja ezt annyiban, hanem hatni fog, hogy ezek a negatív erők vereséget szenvedjenek. Ennek legbiztosabb útja az, hogy a megölt feltámad halottaiból.

Azonban szeretném kiemelni, hogy a teljes valószínűség is csak valószínűség. A hit pedig nem valószínűség, ezt jelzi a húsvét hajnali liturgia után elhangzó köszöntés: "Krisztus feltámadt!", amire a felelet így hangzik: "Valóban feltámadt". A valóban és az igazán jelentése a héber alapokra, az ámen szó jelentéskörére vezethető vissza. "Bizony, bizony mondom néktek" – ez azt jelenti, hogy igazán mélyen, személyesen, egzisztenciálisan meg vagyok győződve arról, hogy ez így van. Ez a történeti forrása, de ez nem valószínűségi formáció! Ez egy mély, a hétköznapi valószínűségeken messze túlmenő bizonyosság. Szeretnék hivatkozni Max Schelerre, a 20. század elején élt zseniális gondolkodóra, aki nagyjából úgy érvelt, hogy a valódi gondolkodás nem válik addig lehetővé, amíg az ember nem adja át magát annak, ami a valódi gondolkodásban történik – addig nem nyílik meg magára a létre.

Kinyílni a létre – valami ilyesmi a hit?

A magam részéről úgy fogalmaznék, hogy megnyílunk a valóságra. A valóságról csak vallani vagyunk képesek, róla beszélni nem elég. A valóság szabadon jön létre, egy végső valóságot szabadon alkotó forrásból, aki a szó igazi értelmében Valóságosnak nevezhető.

A Református Egyház Félórája című műsorban elhangzott beszélgetés rövidített, szerkesztett változata (Elhangzott: Kossuth Rádió, 2006. április 19.)