Az azonos vagy hasonló szükségletek és ezek kielégítése hasonló hozzáállásokat, a megszokott környezeti kihívásokra adott hasonlóan stabil reakciókat alakít ki a közösség tagjaiban. Ezek közös tapasztalatokra, ismeretekre, tudásra, készségekre – összességében a kulturális emlékezetre, hagyományra – épülő viselkedési mintákká váltak, amelyeket ambivalens módon lehet megélni: támaszként vagy béklyóként egyaránt. Olyan minták ezek, amelyek az összetartás bázisait is jelentik, egyben köteléket a közösség tagjai között.

Az ember "közösségre ítéltetett", az együttélésben bontakoztatja ki legmagasabb rendű képességeit. A közösség közvetíti az ember számára a környezeti kihívásokat, aki a közösség tagjaként válaszol azokra. Egy adott közösség a spirituális megélések lehetőségét is biztosítja, keretet ad ezeknek, így a közösség egyúttal a spirituális értékek letéteményese is lehet. Az egyén önmagát a közösség tükrében szemlélheti. Ez célja is azoknak a közösségeknek, amelyek tagjai közös spirituális értékrend talaján szerveződnek. Ilyen volt az esszénus szekta, később a keresztény szerzetesek kolostori közössége, a protestáns gyülekezetek, keleten az "umma", az "igaz hit" mohamedán közössége, az asramokban egy-egy guru köré gyűlő tisztelők, hívők sereglete, illetve a buddhista közösségek.

A buddhisták számára az eredetileg a szerzetesek szigorúan szabályozott, fegyelmezett rendjét, majd általában a Buddha tanait, útmutatásait követők közösségét jelentő "Szangha" a Buddha és a Tan – a Dharma – mellett a Három Drágaság egyike. A mahájána buddhizmus egyik ideálja az olyan ember, akinek saját meditatív önépítése mellett az is feladata, hogy mindig másokért tevékenykedjen, hogy ne csak maga törekedjen a megvilágosodottságra, de másokat is segítsen ezen az úton.

A buddhista Olvasztótégely olyan brit és magyar kutatókból, meditáció-oktatókból és pszichoterapeutákból álló kutatócsoport, amely a buddhista tudatfejlesztő gyakorlatok alkalmazási lehetőségeinek kutatását célozta meg a személyiség- és közösségépítés területén – akár spirituális közösségekben, akár társadalmi szervezetekben. Nyugaton a társadalmi szervezetek (munkahelyek) nagy részére jellemző a szorongató munkahelyi légkör, amely egyre növekvő munkakerüléshez, testi-lelki fásultsághoz és kiábránduláshoz vezet. A gondok részben a technológiai fejlődés egyre gyorsuló ütemére és az individualizált javadalmazási rendszer létbizonytalanságot eredményező gyakorlataira vezethetők vissza, melyek következtében az egyén gyakran elveszti kapcsolatát az érzékelhető világgal, és elszigetelődik munkatársaitól. Röviden, a modern szervezeti világból jóformán kiveszett a közösségi érzés, miután már nem a közös munka és együttlét, hanem a minél nagyobb haszonszerzés a cél.

Az Olvasztótégely részvevőit a meditáció iránti érdeklődés, valamint az a közös meggyőződés kovácsolta össze, hogy a buddhista meditációs módszerek alkalmazása jelentősen hozzájárulhatna e munkahelyek, közösségek légkörének javításához mind az üzleti, mind a közösségi szférában. A buddhista spiritualitás nem kinyilatkoztatáson alapuló hitrendszer, mint a monoteista vallások, hanem inkább gyakorlati módszer, illetve módszerek összessége, amelyek hatására az ember jobban ráébred önmaga és mások egymásra utaltságára, meghaladva szűkös "öntudata" határait. Ahogyan a Buddha mondta: "Jöjj és láss!" A buddhista spiritualitás arra hív föl minket, hogy az embertársainkkal való kapcsolatunkon keresztül egyre mélyebben éljük át önmagunkat. Kutatócsoportunk feladata az volt, hogy ezeket a gyakorlatokat olyan nyelvre fordítsa le, és olyan formába ültesse át, amely elősegítheti a társadalmi szervezetek (munkahelyek) belső életének átalakulását.

A kutatócsoport alapítói: dr. Bronwen Rees, a cambridge-i Anglia Műszaki Egyetem (Anglia Polytechnic University, APU) "Nemzetközi Üzleti Kommunikáció és Etika" központjának igazgatója, Patrick Dunlop, a cambridge-i Buddhista Központ alapítója, Richard Huson szintén sok éves meditációs tapasztalattal rendelkező oktató, pszichoterapeuta és John Wilson, a San Franciscó-i buddhista központ alapítója. Mindannyian Nagy-Britannia egyik legnagyobb buddhista szervezetének, a "Nyugati Buddhista Rend Barátainak" (Friends of the Western Buddhist Order) tagjai.

2002 őszétől kezdődően ők négyen igyekeznek megtalálni azt a közös nyelvet, illetve metodológiát, amit az üzleti világban is alkalmazni lehet. Az éber, tudatos jelenléttel kapcsolatos buddhista elvekre építkezve, egymással folyamatos dialógusban kidolgoztak egy olyan kutatási metódust és egy fogalomrendszert, amely meghonosítható a társadalmi szervezetek közösségein belül, és amely meggyőződésük szerint jelentősen javíthat a munkahelyi élet minőségén. Ez a módszer olyan közös emberi értékek és kapcsolatok újrafelfedezésén alapszik, amelyek a modern fogyasztói társadalmi szervezetek keretei között nagyrészt elsikkadtak.

A csoport ugyanekkor támogatást kapott az Anglia Műszaki Egyetemtől annak felmérésére, hogy ezek a gyakorlatok vajon képesek-e átlépni az országhatárokat. Így együttműködés létesült a budapesti Buddhista Főiskola Kelet–Nyugat Kutatóintézetével, ahol szintén alakult egy olvasztótégely munkacsoport, amely ettől fogva szoros kapcsolatban áll az angliai csoporttal.

A kutatás alapelvei

A dialógus folyamán felmerült az alkímiai hasonlat ötlete – érdekes módon, a csoport két tagjában egymástól függetlenül. Ez háromféle haszonnal járt: addigi elképzeléseiket kapcsolatba lehetett hozni nyugati szellemi hagyományokkal, magában hordozta a transzformáció (átalakítás) fogalmát, valamint a csoport által alkalmazott akciókutatási módszer is ezt az alkímiai folyamatot tükrözte. A kölcsönös kapcsolódások bonyolult rendszere egy tér- és időbeli korlátokat meghaladó szimbólumrendszerrel kecsegtetett. Így született az "Olvasztótégely Kutatócsoport" (Crucible Research) elnevezés – utalva az alkimisták tégelyére, amelyben a szervezet viszonyrendszerének átalakulása végbemehet és kikovácsolódhat egy újfajta közösségi érzés.

Az alkímia látszólagos célkitűzése valamely közönséges fém, például ólom arannyá változtatása volt, titokban azonban magának az alkimistának az átalakítását célozta ama figyelmen keresztül, amit a munkavégzésre fordított. A tudomány előfutárát, az alkímiát idővel felváltotta a tudományos módszer, amely elválasztotta a kutatót a kutatás tárgyától, a dolgozót a munkájától. Az alkímia szenvedélyes elfoglaltság volt, melynek művelője még tudta: az elvégzett munka őt is újjáteremti. Az alkímiai párhuzam tehát olyan munkamódszert kínált számunkra, amellyel hozzá lehetett látni a modern munkahely "individualizáló" tendenciáinak – a dolgozó közvetlen tapasztalatától való elszeparálódásának – kezeléséhez. Egyben azt is jelentette, hogy a csoportnak folyamatosan reflektálnia kell a saját belső dinamikájára, mivel az alkímiai elveknek megfelelően a kutatás nemcsak annak tárgyára, hanem magára a kutatóra is irányul.

Az "olvasztótégely" kifejezést ama tér megjelölésére használjuk, amelyben az alapvető változás végbemehet. Ez az alkimisták edénye, amelyben a kiindulási anyagot arannyá változtatják. A kutatócsoport feladata, hogy létrehozza és fenntartsa a teret, amelyben megnyílik a helyzetekkel való autentikus és alkotó bánásmód lehetősége. A transzformáció tere a dolgok tényleges valóságára fordított figyelem által valósul meg. Ez azt jelenti, hogy minden helyzetben igyekszünk tökéletesen jelen lenni. Meggyőződésünk szerint ez csak akkor lehetséges, ha teljesen kapcsolatban állunk egymással. A csoport tehát a "relációs mező" természetét vizsgálja, valamint azt, hogy mi tart vissza bennünket a valódi kapcsolatfelvételtől. Melyek azok a szokásszerű viselkedési formák, amelyek miatt az egymás közötti kapcsolataink gyakran a személyiség szintjén maradnak, ahelyett, hogy a lélek terében kitárulkoznának? Hogyan segíthetnénk egymást személyiségérzetünk fenntartását szolgáló, védekező stratégiáink lebontásában? Először megteremtjük a jelenlévő tényezők felderítésének feltételeit, melyek között a résztvevők biztonságban érezhetik magukat, majd hozzálátunk a szokványos, "dualisztikus" (azaz kettősségeken alapuló) észleléseink mögött rejlő, "cseppfolyósabb" körülmények feltárásához.

A kutatócsoport az elmúlt három év során lassan építkezett, és módszereinkhez híven először mindig magunkon kezdtük a munkát, hogy létrehozhassuk magát az olvasztótégelyt. A csoport feltérképezte a tagok személyiségének peremvidékeit, és megkísérelte megtestesíteni a kapcsolatrendszer alapelveit. A munka szükségszerűen lassan haladt, mivel a "talajszintről" indultunk, a Nyugat dualizmusára jellemző, a szellem és a test közti meghasonlás begyógyításán fáradozva. Ez értelmi, spirituális, kísérleti, archetipikus, testi érzéseken alapuló művelet, küzdelmekkel tarkított folyamat volt.

Az Olvasztótégely kihívása

A csoportnak, mint bármely szervezetnek, amely olyan struktúra kialakítására törekszik, amelyben az egyéni kreativitás összeegyeztethető egy csoport-alapú megközelítéssel, meg kellett birkóznia a közös munkamódszer kialakításának nehézségeivel. A cél az, hogy az egyéni alkotókedvek ne kioltsák, hanem inkább ösztönözzék egymást, javítva a csoport teljesítményét.

A műhelygyakorlatok részét képezi mind az egyéni, mind a közös gondolkodás, amelynek eredményeképpen tovább fejleszthetjük az Olvasztótégely kutatáselméletét és -gyakorlatát, amely magában hordozza egyrészt a szervezeti dinamika radikális átalakításának, de legalább a tagok közötti jobb megértés kialakításának lehetőségét. Maga a folyamat az emberi elmeműködés igen kifinomult megértésén alapszik, bizonyos szempontból mégis elég egyszerűnek tűnik. A csoport az elmélkedés közegének kialakítására törekszik, melynek alapján a résztvevők megoszthatják egymással személyes élményeiket. Ezt a közös közeget néhány világos és könnyen elvégezhető gyakorlat, például test-tudatosítás vagy járó meditáció segítségével hozzák létre. Ez lelassítja fizikai, érzelmi és mentális folyamatainkat, hogy valóban bepillantást nyerhessünk közösségi életünk természetébe.

A meditáció – legalábbis a buddhista felfogás szerint – az éber tudatosság természetes állapota, amely bárki számára elérhető. E tiszta tudatosság-élmény előidézését szolgáló különféle technikákat, például a légzés megfigyelését semmi esetre sem szabad összetévesztenünk magával az elérni kívánt tudatállapottal. E gyakorlatok mindössze támogatják a gyakorlót elméje valódi állapotának felfedezésében. Ilyen értelemben részben az a célunk, hogy lehetőséget teremtsünk az éber tudatosság munkahelyi bevonására olyan helyzetet teremtve, amelyben mindenki egy közös vállalkozás tejes jogú alkotó tagjának érezheti magát.

A brit–magyar együttműködés másféle kihívásokat és lehetőségeket is magában rejt. Közösen tartott műhelyeink során kiderült, hogy a brit Olvasztótégely csoport által kidolgozott terminusok némelyikét nem lehet magyarra fordítani. (Ilyen például a test, az érzelem, az elme és a világ tudatosításának megjelölésére alkalmazott "embodiment" kifejezés, amelynek két lehetséges magyar megfelelője – megtestesülés, illetve megtestesítés – közül egyik sem eléggé pontos.) A csoportok minden tagja más-más élményeket és elképzeléseket hoz magával, az egymás közti beszélgetések során azonban kölcsönösen tanulunk egymástól. Természetesen az üzleti kontextus is más a két kultúrában. Magyarországon még megszokottabbak a hierarchikus munkamódszerek, így az akciókutatás bizonyos alapelveinek alkalmazása – így a résztvevők felhívása a saját tapasztalatuk bevonására – itt nagyobb feladat.

A folyamat

Az évek során a csoport kialakított egy közös munkamódszert, amelyet úgy foghatunk föl, mint az elme folyamataiban való tudatosítását – nem mint az éppen adott fizikai, társadalmi és történelmi környezetétől független, elvont tapasztalatot, hanem mint annak tudatos felismerését, miképpen viselkedik a tudat abban az adott kontextusban, amelyben történetesen benne találja magát. Ez nagyon fontos a gyakorlat vagy vizsgálódás hatékonysága szempontjából. Különösen így van ez egy csoport esetében, ahol az oktatott technika nem olyan fontos, mint az általa létrehozott közeg, amelyre a tudatosság élménye támaszkodik.

E megalapozódást általában egyszerű járó meditáció segítségével teremtjük meg. Ennek során felkérjük a résztvevőket helyzetük észrevételezésére a fizikai környezet és a többi jelenlevő vonatkozásában, miközben érzékeltetjük velük e helyzet tágabb környezetét is mind a saját életviláguk, mind az egész Föld tekintetében. Esetleg arra is felkérjük őket, hogy olyan helyet foglaljanak el a teremben, ahol kellemesen érzik magukat, mind a térhez, mind e térben helyet foglaló többi résztvevőhöz képest.

E tudatos közeg kialakításának jelentősége a munka során az ok-okozat típusú felfogástól a kölcsönös feltételezettségen alapuló modell felé történő elmozdulásban áll. Ez utóbbiban az egyén kénytelen belátni, hogy saját magatartása mindig hozzájárul az adott körülményekhez, és bizonyos mértékig visszatükröződik a helyzet kialakulásához hozzájáruló egyéb feltételekben. Ezzel egy lépéssel közelebb juthatunk a teljesebb felelősségvállaláshoz, amennyiben az egyén összefüggő és egymásba folyó emberi tevékenységek szerteágazó rendszerében találja magát. Ezt a felfogást számos kultúra és hagyomány magáénak vallja; a mechanisztikus ok-okozatiságon túlmenő kölcsönös feltételezettség elvét megtalálhatjuk a szufi, a hindu, a buddhista vagy a samanisztikus kultúrákban, sőt a felvilágosodás előtti Európában is. Történetileg épp a klasszikus fizika valóságmodellje rendellenes.

A tudatos közeg kialakításának lépései:
1. Az elmélkedés közegének megteremtése

Az "eszmecsere közege" az a fizikai és egyszersmind érzelmi tér, amelyben a kutatás történik. A résztvevők számára elősegítjük e tér felismerését, majd annak jelentőségét, hogy az éber tudatosság és jóindulat e térben kibontakozhat. E tér és különösen a közeg hozza és tartja kapcsolatban egymással a résztvevőket.

2. A "megtestesítés" érzetének felkeltése

E stádiumban egy tudatosítás-gyakorlat segítségével a lehető legteljesebb mértékű jelenlétre ösztönözzük a résztvevőket. Ekkor mondhatjuk azt, hogy az olvasztótégely létrejött.

3. Elmélkedés

A résztvevőket arra buzdítjuk, hogy elmélkedjenek el önmaguk valamely munkahelyükkel és munkájukkal kapcsolatos aspektusán. Egy iskolában például ezt a kérdést tettük fel: "Mi hozott ide tanulni?" Magában véve elég egyszerű kérdés, ám mégis, ha az elmélkedés közegének összefüggésében tesszük fel, akkor az ember legmélyebb értékei tárulhatnak fel. Ezeket azután fel lehet ajánlani a csoportnak a dialógus során.

4. Dialógus

Ez történhet egy nagy csoportban, vagy több kisebb csoportban, miután az elmélkedés közege megalapozódott. A vizsgálódás az aktuális helyzetben, azaz a ténylegesen fennálló érzelmi/etikai állapotban zajlik. Nem szabad azt hinnünk, hogy a vizsgálódás lefolytatása előtt az elmélkedés tökéletes talaját kell létrehoznunk.

Az akciókutatás módszere

A kutatás hagyományos "tudományos" módszerei a legkevésbé sem alkalmasak egy ilyesfajta kutatás lefolytatásához. Az akciókutatást azonban megfelelőnek találtuk, amennyiben a tudás tapasztalati bázisának és a megértés gyakorlati alkalmazásának hangsúlyozásával az elmélet és gyakorlat közti szakadék áthidalására törekszik. Az akciókutatás az emberi helyzeteket a bennük lezajló cselekvés minőségének javítása érdekében tanulmányozza. Megközelítése rugalmas, és tekintetbe veszi a kutatás folyamatát, ahogy az kibontakozik.

Az akciókutatás abban különbözik a minőségi és mennyiségi kutatás egyéb formáitól, hogy nem statikus helyzetek leírására törekszik. Az akciókutatás a helyzet folyamatával foglalkozik abból a célból, hogy javítson a benne lévők helyzetfelfogásán, és ha lehet, összehangolt cselekvésen keresztül idézzen elő változást, eközben a folyamatos változás tanulságainak levonására törekszik. Ezért megfelelő munkamódszer az Olvasztótégely számára, hiszen ott folyamatos átalakulás történik.

Az akciókutatás partnerségen és kölcsönös tiszteleten alapuló munkamódszerek egyeztetésével veszi kezdetét. Ez az egyeztetés állandó folyamat, s mint ilyen, része a tervezést, cselekvést, megfigyelést és elmélkedést igénylő kutatásnak. Az akciókutatás célja inkább a változás, mintsem a puszta helyzetleírás. A kutatási folyamat átlátható, konstruktív, és nem kísérel meg "tárgyilagos" vagy láthatatlan maradni. Akárcsak az olvasztótégelyben, ahol az alkimista maga is átalakul, az akciókutatásban a kutatók is résztvevők. Ez azt jelenti, hogy az Olvasztótégely létesítése is tárgyát képezi a kutatásnak, amely így önértékelő és önmagára rákérdező.

Bizonyos értelemben már eleve akciókutatást végzünk, amennyiben a tapasztalatainkon mindannyian elmélkedni szoktunk. Cselekszünk, elmélkedünk a cselekedetünk hatásán, majd ennek fényében módosítunk tetteinken. Persze tudjuk, hogy az élet nem ilyen egyszerű. Ennek egyik oka az, hogy sokszor hiányzik belőlünk a saját tetteink megfelelő értékeléséhez szükséges tudati tisztaság. A másik, hogy nem csak racionális lények vagyunk, és noha tudjuk, hogy tetteink idővel nemkívánatos következményekhez vezethetnek, szokásból mégis ugyanúgy folytatjuk őket. Egy közös elmélkedési modell felállítása azonban azt jelenti, hogy mind a tetteinken való elgondolkodásban, mind azok megváltoztatásában támogathatjuk egymást, még ha a végkimenetelben nem is vagyunk biztosak. Az akciókutatás kiváló modellt biztosít e kollektív szinten folytatott elmélkedésre.

Az akciókutatási modell alkalmazása az Olvasztótégelyre

Az akciókutatás olyan módszer, amely pozitív változást idézhet elő az egy csoporton belül tevékenykedő emberek közti együttműködésben. A hatalom gyakorlását, amennyire csak lehetséges, a kollektívának engedi át. A csoport tevékenyen részt vesz a kutatás minden területén: a probléma meghatározásában, a célok kitűzésében, a beavatkozás megtervezésében, az eredmények felmérésében, a módosított célkitűzések megfogalmazásában.

Ha az Olvasztótégelynek például a meditáció iránt érdeklődő tanárokkal lenne dolga, először megpróbálnák kideríteni, hogy a csoport milyen eredményt vár a meditáció alkalmazásától. Ezután kiviteleznék a beavatkozást (például a meditáció oktatását), majd a tanárokkal közös elmélkedésen keresztül megpróbálnák felmérni e beavatkozás hasznosságát. Ennek alapján aztán újabb beavatkozást terveznének, majd annak hatásán is elmélkednének, és így tovább. Ezzel a tanulás folyamatos ciklusai jönnek létre, amelyek végül egy csigavonalat alkotnak.

Szervezeti keretek között egy önfenntartó folyamat felállítása az ideális. Ez azt jelenti, hogy a szervezetnek lehetősége nyílik az állandó fejlődésre, és saját működésének felülvizsgálatára. A változtatási programok gyakran azért nem járnak tartós eredménnyel, mert az ilyenfajta tréningen átesett emberek a saját környezetükbe visszakerülve képtelenek fenntartani a megváltozott állapotot.

A brit és a magyar kutatócsoport folyamatosan együtt dolgozik közös törekvésük, a szervezeti élet minőségének megjavításán, ami fokozott alkotókedvet eredményez. Az adott szervezet igényeitől függően képesek egyedi műhelygyakorlatok megtartására, vagy akár hosszabb képzési programok megvalósítására is. A tréning célja lehet bármely egyének vagy kultúrák közötti konfliktus, kommunikációs probléma, etikai dilemma vagy hatalmi viaskodás megoldása az egyéni és kollektív tapasztalat közös felderítésén keresztül.

Az Olvasztótégely megkezdett munkája mind Nagy-Britanniában, mind Magyarországon igen összetett feladat. Míg bizonyos szinten meditációs eljárások egyszerű alkalmazásából áll különbözőfajta közösségek fejlesztése érdekében, más szinten kísérletet jelent különféle világnézetek, az együttműködés különféle ontológiai és gyakorlati módozatainak összeegyeztetésére. Lehetséges ereje a nyelvi szintnél mélyebbre ható kapcsolatok feltárásának lehetőségéből fakad, mivel a helyzet éber tudatosítását elősegítő gyakorlatok érzelmi, testi és értelmi szinten is hatnak, és így olyanfajta kapcsolódások kialakítására nyújtanak alkalmat, amelyek aláássák a nyugati ember kézzelfogható eredményre irányuló, állandó késztetéseit. A viszony fontosabb, mint a végkimenetel. A sokszerűség/különbözőség üdvözlendő egy olyan nyitott megközelítés szerint, amely egymás tapasztalatának kölcsönös felderítésére ösztönöz bennünket. A "transzcendenciát" önmagunk felülmúlásaként, embertársainkkal való kölcsönös egymásra utaltságunk felismeréseként értelmezzük. Remélhetőleg ez a globalizált fogyasztói társadalom üres frázisainál mélyebbre hatol, és egységes közösségi érzés kialakulásához vezet.