Mikor a Egyesült Államokban a Szövetségi Kommunikációs Bizottság előterjesztette azon terveit, melyek további vállalati konszolidációt engedtek volna meg a médiában, egy új, alulról induló mozgalom született, mely áttörte az arcvonalak, színek és osztályok határait: Amerika egy emberként állt fel, hogy nemet mondjon a tervekre¹

Pártállástól, világnézettől függetlenül mind több amerikai veszti türelmét a kereskedelmi média pártossága, ünneplésmániája, gátlástalan kommercializmusa, szűk vitalehetőségei, az oknyomozó zsurnalisztika hiánya és a kormány számonkérésére való képtelensége miatt. A ritka pillanatok egyike: kimondják élőben, szerkesztetlenül a média kudarcait: a császár meztelen!

Katasztrofális következménnyel járhat, ha a kereskedelmi média kudarcot vall az amerikaiak informálása terén, mert demokrácia nem létezhet jól tájékozott nép nélkül – állítja egy amerikai szakember –, az amerikaiak pedig tájékozatlanok. A legtöbb amerikai lakos nem tudja például, hogy mivel jár a 386 milliárd dolláros hiány és a 7,1 billió dolláros amerikai államadósság. A média hallgat akkor is, amikor a kongresszus évi 125 milliárd dollárt dob ki a vállalatok jólétére.

Manapság azonban egyre több amerikai állampolgár tesz azért, hogy – erősítve az alternatív, független és nem-kereskedelmi médiát – gátat vessen a médiabirodalmak növekedésének. Az elnökjelöltek és a szövetséges csoportok minden kampányrekordot megdöntve 2004-ben kétmilliárdot költöttek a választási propagandára. E pénz nagy részéért politikai hirdetéseket rendeltek a legnagyobb médiakonszernektől, amelyek ezért a választási jelszavak szajkózását, üres szócsatákat közvetítettek. Ezek után nem meglepő, hogy sok amerikai úgy járult az urnákhoz, hogy fogalma sem volt a jelölteket minősítő tényekről.

Hogyan juthatott idáig a kereskedelmi média? A huszadik században néhány vállalat vásárlásokkal és hatalommal médiabirodalmakká nőtte ki magát, hatalmas holdingokat kézben tartva a televízió, rádió, mozi, könyvek, újságok, plakátok és koncertsorozatok világában. Ismerjük a leghíresebbeket és leghírhedtebbeket: Disney, NewsCorp, Viacom, General Electric, Clear Channel, Sinclair. Néhány társukkal együtt az ő kezükben van a lehetőség, hogy eldöntsék, mit lát és hall a legtöbb amerikai nap mint nap. A hullámsávokhoz való hozzáférésük monopóliumát az elképzelhető legkorruptabb politikai folyamatok során kiosztott monopólium-licenszeknek és állami támogatásoknak köszönhetik, ahol a törvényeket rendszerint média-lobbik írják és kampányszövetségekbe nyakig bonyolódott politikusok hagyják jóvá, akik számára a közérdek csupán másodlagos gondolat.

Az oknyomozó zsurnalisztika drága, csökkentsük hát a hírügynökség kiadásait, szorítkozzunk az olcsó anyagokra, mint például sztárrá avanzsált emberek bírósági balhéinak és műpereinek közvetítései. A jelszó: óvakodjunk az ellentmondásos anyagoktól, mert azok kritikát válthatnak ki, az pedig elriaszthatja a pénzes hirdetőket! Törleszkedj a hivatalnokokhoz, és ne kritizáld őket! – ez a mentalitás sok millió dollárt érő törvényeket eredményez. Ha nagyon ügyesen pitizel, talán bevesznek a következő nagy buliba. De akkor felejtsd el, hogy a média tévedéseiről vagy korrupt lobbitevékenységéről szóló zavaros hírek megjelenhetnek papíron vagy az éter hullámain. A kereskedelmi médiának végtelen listája van eltusolt kudarcairól.

Millióan szólalnak fel

Forgassuk vissza az időt 2003 júniusáig, amikor a média ügyei berobbantak a köztudatba. Michael Powell, a Szövetségi Kommunikációs Bizottság (FCC) elnöke, még inkább vállalkozóbarát Fehér Házat sürgetve, olyan új törvényeket javasolt, melyek lehetővé teszik, hogy a Nagy Média még nagyobb legyen. Később azonban, amikor az FCC két demokrata biztosa közmeghallgatásokat tartott országszerte, napvilágra tört az ellenzéki vélemény. Alulról építkező szervezetek – mint a San Franciscó-i Media Alliance, a seattle-i Reclaim the Media (Visszaköveteljük a médiát), a philadelphiai Media Tank, a Prometheus Radio Project és a chicagói Media Democracy – rendezvényeket szervezett a közmeghallgatások környékére, tájékoztatott, és polgárok ezreit szervezte meg, hogy súlyuk legyen.

Június másodikáig közel hárommillió amerikai faxolt, e-mailezett vagy telefonált a kongresszus és az FCC tagjainak, tiltakozva a tervezett törvény ellen. Konzervatív szenátorok sorakoztak fel liberális szenátorok mellé a média gigantizálódását ellenezve. A törvényjavaslatot ennek ellenére párthű 3–2-vel megszavazták, majd a bíróságok és a kongresszus elvetette. A törvényjavaslat elvetése során egy szövetségi fellebbezési bíróság hivatkozott a köztiltakozásra, és visszaküldte azt az FCC-nek. 2005 januárjában a Bush-kormányzat úgy döntött, hogy letesz erről a törvényről.

A folyamat szikrát vetett a kibontakozóban lévő médiareform-mozgalomban, és megmutatta az ügy fontosságát: jelentőségét a demokrácia szempontjából és párthatárokon átütő erejét. A médiareform kérdése a MoveOn tagjai körében a választás után végzett közvélemény-kutatás adatai szerint csak a választási reform mögött szorult a második helyre. A múlt ősszel a Sinclair Tévétársaságot arra kötelezték, hogy vonja vissza szemérmetlenül félretájékoztató "Stolen Honor" (Ellopott becsület) című műsorát, néhány nappal a választások előtt. A nagy médiavállalatok szinte minden felháborító akciója – melyeket korábban csak néma ellenállás fogadott – most a mind egységesebb és hangosabb közvélemény gyors reakciójába ütközött.

A korábbi maroknyi médiareform-szervezet most olyanokká egyesült, mint a MoveOn és a Common Cause (Közös érdek), vagy a konzervatív Parents Television Council (Szülők Televízió Tanácsa). A liberálisokat a zsurnalizmus süllyedő színvonala, a viták szűk látóköre és a sajtóbeli véleménykülönbségek hiánya aggasztja; a konzervatívokat a lokálpatriotizmus kiszorulása és a trágárság terjedése. Mindkét oldalnak elege van az évi harmincezernél több hirdetésnél, ami egy átlagos gyermekre zúdul. Állampolgárok milliói ébrednek rá, hogy a média korrupt rendszere közvetlen eredménye annak a kormánypolitikának, mely a nép nevében, de annak egyetértése nélkül cselekszik. Az FCC által javasolt tulajdonosi törvény kiváltotta példátlan események igazolták, hogy az állampolgári részvétel a médiaprobléma megoldásának igazi eszköze.

A médiakonszolidáció leállítása még csak a kezdet. A bontakozó médiamozgalom számos médiakérdés körül szerveződik: erősíteni az alternatív, független és nem-kereskedelmi médiát; rákényszeríteni a médiatársaságokat a közérdekek szolgálatára; korlátozni a gyerekekre irányuló hirdetéseket; általánossá és mindenki számára megfizethetővé tenni a kommunikációt. Mindezek a kérdések – és még sok más is – szerepet kap majd, ha a kongresszus újra napirendre tűzi az 1996-os Telekommunikációs Törvényt, mint az ebben az évben várható. Az FCC néhány, az ügy mellé álló biztosa további közmeghallgatásokat tervez országszerte, hogy meghallgassák az emberek véleményét a médiaproblémák kapcsán.

A Free Press (Szabad Sajtó) szervezet – amit azzal a céllal alapítottunk, hogy tovább fokozzuk az állampolgári részvételt a médiapolitikai vitákban – idén májusban megszervezte a Második Nemzeti Médiareform Konferenciát.

A médiareform mozgalom megerősödött, sikere pedig kulcsfontosságú mindazon értékek szempontjából, amelyek fontosak számunkra: tiszta környezet, egészségügyi ellátás mindenkinek, igazságos bérek, jó minőségű oktatás – hogy csak néhányat említsünk.

A fenti kérdéseken munkálkodók fel kell, hogy vegyék a médiakérdést a legfontosabb feladataik listájára. Igazi reform csak akkor születhet, ha mindnyájan megújult erővel és elkötelezettséggel látunk neki egy olyan médiarendszer felépítésének, amely nem a nagy társaságok érdekeit szolgálja, hanem saját családunkét, közösségünkét és demokráciánkét.

Készült a YES! A Journal of Positive Futures (2005. Spring) írása alapján.

Fordította: Ortmann-né Ajkai Adrienn