Bezdán Györgyi

KÖRNYEZET ÉS FILOZÓFIA

Pratt, Vernon - Howard, Jane - Brady, Emily:
Environment and Philosophy
London-New York, 2000, Routledge. 175 o.

Könyv arról, hogy az emberek a különböző történelmi korokban miként gondolkodtak önmagukról, a természetről és az ember helyéről a természetben. Érdemes megismerni a régi filozófusok természetfelfogását, mert tanításaik mai gondolkodásunkra is hatással vannak. Azok számára is jól érthető olvasmány, akik nem rendelkeznek filozófiai alapképzettséggel.

A természetet fenyegető veszély egyre inkább foglalkoztatja az egyes embereket, és a politikai döntésekben is szerepet játszik. Az egyik alapvető kérdés, hogy a környezetkárosítás elkerülhetetlenül környezeti katasztrófához vezet-e a közeljövőben. Ugyanilyen fontos az is, hogy mit tud tenni az emberiség a katasztrófa elkerülése érdekében, miképpen segít a megoldásban a filozófia és a természettudomány. A szerzők azt elemzik, hogy a nagy filozófiai irányzatok milyen válaszokat adnak ezekre a kérdésekre.

Különböző korok másként magyarázzák az ember és a természet kapcsolatát. A felvilágosodás természet-szemlélete mechanikus, determinisztikus volt. A romantika korának filozófusai az érzések irányító szerepét vallották; misztifikálták és idealizálták a természetet. A kulturális ökofeminizmus követői azt állították, hogy a férfiak és nők közötti alapvető lelki és gondolkodásbeli különbség arra is visszavezethető, hogy a nők közelebb állnak a természethez. Egyes filozófusok párhuzamot vontak a nők kizsákmányolása és az anyatermészet leigázása között.

Vannak, akik a természettudományt hibáztatják a környezeti problémák kialakulásáért. Sok kutató és gondolkodó ellenben azon a véleményen van, hogy a természettudomány megfelelő eszközt adhat az emberiség kezébe a környezeti problémák megoldására, vagy legalábbis enyhítésére. A szerzők álláspontja szerint az ökológia is természettudomány. Az ökológia egyik fontos állítása, hogy az élőlények egymásra utaltak, ezért együttműködés jön létre közöttük. Úgy is fel-foghatjuk, hogy minden egyes élőlény, az embert is beleértve, egy élő közösség, sőt egy nagy globális organizmus része. Ez a Gaia-hipotézis lényege is. E felfogásból következően az ember - a természet részeként - a többi élőlénnyel egyenrangú, nem pedig fölöttük áll.

Dr. Adorjánné Farkas Magdolna

AZ ISTENNŐ BESZÉDE

Gimbutas, Marija Alsekajite:
The Language of the Goddess
London, 2002, Thames and Hudson. 388 o.

A kaliforniai régészprofesszor asszony majd kétezer őskori tárgy képével illusztrált, nagy ívű összefoglaló munkájában e tárgyak jelképrendszerének megfejtésére tesz kísérletet. Az eredmény meggyőző: valóságos grammatika és szintaxis fejlik ki a szívós munkával összegyűjtött, és gondosan csoportosított ábrázolásokból. A leletek Európa egész területéről illetve Anatóliából valók, s nyomukban egy egységes pre-indoeurópai kultúra vonalai rajzolódnak ki.

E kultúrát mindenekelőtt az egész paleolitikumon és neolitikumon végighúzódó matriarchátus jellemezte. A kultusz középpontjában az Istennő állt, akit számtalan alakban ábrázolhattak, és jelképei sok formában jelentek meg a tárgyakon is: V-alak, hullámvonal, csigavonal, hálózat stb. A szerző forradalmi újítása, hogy az ábrákban, amelyeket eddig egyszerűen "geometriai motívumoknak" tekintettünk, megláttatja a jelentésteli szimbólumokat.

Az Istennő nem egyszerűen a termékenység megtestesítője volt (ez a jelentésréteg csak a földművelés elterjedését követően került előtérbe), hanem önmagában az életé, a megújulásé, az átváltozásé; nem transzcendens, hanem manifesztálódó, immanens istenség - maga a Természet.

Ősapákról ebben a korai időszakban még nincs szó, csak ősanyákról. A patriarchális, harcias férfiistenek térnyeréséről a görög mitológia tudósít a maga módján: Zeusz több tucat nimfát és istennőt erőszakol meg, míg elfoglalja trónját. Az asszony-istenségek sorban valakinek a leányává, illetve feleségévé degradálódnak, és az istennők visszahúzódnak a néphitbe, a folklórba. A kereszténységben az anya-istennő Szűz Mária alakjában él tovább.

A kötet (férfi) előszóírója, Joseph Campbell sürgetően szükségesnek nevezi, hogy az erőszak évezredei után a nyugati kultúra végre visszataláljon a gyökereihez, ahhoz a békés, a természet alkotó energiáival harmóniában élni tudó társadalomhoz, amilyen a kőkorszaki matriarchátus időszaka volt.

B. G.

AZ ÖKOFALVAK ÉLETE
A Föld és lakóinak meggyógyítása

Ecovillage Living. Restoring the Earth and Her People
Dartington-Naerum, 2003, Green Books-Gaia Trust. 181 o.

A 20. század végére a világ társadalmi, ökológiai és kulturális szempontból is súlyos válságba jutott: délen háborúk, szegénység, népességrobbanás, betegségek, írástudatlanság, az északi féltekén elmagányosodás, bűnözés, stressz, munkanélküliség, drogfüggőség... Délen sivatagosodás, a biodiverzitás vészes csökkenése, északon túlfogyasztás, genetikailag manipulált élelmiszerek, haszonállat-járványok, vegyi szennyezés, és az egész bolygón vízhiány, felmelegedés, környezeti menekültek... Délen fundamentalizmus, kilátástalanság, növekvő frusztráció, északon sivár materializmus, a természettel való kapcsolat elvesztése, céltalanságérzés, szeretethiány...

Az ökofalu-mozgalom holisztikus megoldást kínál mindezekre a problémákra: olyan fenntartható életmódot, amely a helyi viszonyokhoz igazítva műhelye lehet egy szélesebb körű politikai társadalom-átalakításnak világszerte.

Ezeket a településeket környezettudatos elveken tervezték meg megálmodóik, s a beköltöző lakók önként vállalják a természettel és egymással való együttélés sajátos szabályrendszerét. A déli féltekén a szárnybontogató ökofalvak a még meglévő hagyományos falvakra épülnek, északon jellemzően a nulláról kell kezdeni mindent.

Az ökofalu-körkép kaleidoszkópjában szerepel a permakultúra bemutatása éppúgy, mint sikeres zöld vállalkozások ismertetése, a környezetbarát építkezés, a komposzt-vécék elve, a gyökérzónás szennyvíztisztítás, vagy a helyi oktatás, a konszenzusos döntéshozatal, a konfliktuskezelés, és a spiritualitás, az önépítés és a művészet szerepe az emberi élet teljességében.

A szerkesztők hangsúlyozzák, hogy az ökofalu elvei beemelhetők mindennapi életünkbe, függetlenül attól, hogy városban élünk-e vagy vidéken. A legfontosabb szempont a lokalizáció: helyileg megtermelt javakat fogyasszunk, helyi, megújuló energiaforrásokra támaszkodjunk, alakítsunk ki helyi cserekereskedelmi rendszereket, ápoljuk a szomszédsági kapcsolatokat, és aktívan vegyünk részt a helyi döntések meghozásában. Csak így hagyhatjuk jó lelkiismerettel unokáinkra a bolygót.

B. G.

GAIA-DEMOKRÁCIÁK

Madron, Roy - Ropling, John:
Gaian Democracies.
Redefining Globalisation and People-Power
Totnes, Devon, 2003, Green Books. 154 o.

Egyre többen gondolják, hogy a globalizációval szemben "egy másik világ is lehetséges". Így a könyv szerzői is, akik arra keresnek megoldást, miként lehetne felváltani a jelenlegi igazságtalan, nem-fenntartható, általuk "globális monetokráciának" nevezett gazdasági-társadalmi világrendet egy igazságos "Gaia-demokráciával", amelyben a polgárok és a politikai vezetők együtt munkálkodnak azon, hogy az ember harmóniában élhessen a természettel és a többi emberrel.

Az első fejezetben a Gaia-demokráciával kapcsolatos új fogalmakat tisztázzák. Például a jelenlegi mesterséges rendszerekkel szembeállítják a természetes rendszereket, illetőleg a célszerűen megtervezett, "lágy" humánus rendszereket, melyekben szerephez jut az önszerveződés, a rugalmas alkalmazkodás, megmarad a sokféleség, és nem sérül a különböző anyagok természetes körforgása, valamint érvényesül a partnerség és az élőlények kölcsönös egymásrautaltsága.

A második és a harmadik fejezet arról szól, hogy az ember a globalizáció világában ördögi körforgásba kerül, amely az ökorendszerek sérüléséhez, a fajok kipusztulásához, a természeti erőforrások kimerüléséhez és az emberek milliárdjainak szegénységéhez vezet. A mai globalizáció csak egy szűk réteg rövid távú érdekeit szolgálja. A negyedik fejezet a globalizáció-ellenes civil társadalmi megmozdulások lehetséges stratégiáit taglalja.

Az ötödik fejezetben arról esik szó, hogy a Gaia-demokráciában a demokrácia fogalma a természetben és a társadalomban is új értelmet nyer. A hatodik fejezet azt a lényeges kérdést elemzi, hogyan lehet a gyakorlatban létrehozni a Gaia-demokrácia globális hálózatát. Mindenekelőtt alapvetően meg kell változtatnunk a gondolkodásmódunkat - a hétköznapi embereknek és a politikai és gazdasági döntéshozóknak egyaránt. A könyv is ezt a folyamatot segíti.

A. F. M.

RADIKÁLIS ÖKOPSZICHOLÓGIA
Pszichológia az élet szolgálatában

Fisher, Andy:
Radical Ecopsychology. Psychology in the Service of Life
Albany, 2002, State University of New York Press. 306 o.

A felvilágosodás kora óta az európai és az észak-amerikai gondolkodásban elszakadt egymástól az anyagi világ és az ember belső világa. E szemlélet következtében alapvetően megváltozott az ember természethez való viszonya. Az ökológiai pszichológia - röviden ökopszichológia - követői azt vallják, hogy a materiális világ és az emberi elme és lélek szétválasztása miatt egyrészt nem értjük meg igazán a természetet, és ezért rosszul gazdálkodunk a természeti erőforrásokkal, emellett a természeti gyökereitől megfosztott emberben komoly pszichés rendellenességek alakulhatnak ki. A jelenlegi technikai szemlélet szerint a tárgyak és a pénz képviselik az igazi értéket a növényi, állati és az emberi élettel szemben. Így a természeti javakat és az emberi értékeket - miután nem becsüljük eléggé - egyaránt eltékozoljuk. Az ökopszichológia célja újra elfogadtatni azt, hogy az élet szent, és a világban ez az igazi érték. Célja továbbá hidat építeni a reál és a humán tudományterületek közé, hozzájárulva a külső materiális világ és az ember belső világa közt remélhetően újra létrejövő egységhez. Az ember és a természet közötti egészséges kapcsolat helyreállítása megoldást hozhat mind a környezeti krízisre, mind az emberek lelki problémáira.

A szerző gyakorló pszichoterapeuta, így könyvében az ökopszichológiát érthető módon klinikai perspektívából szemléli. Művét azért vallja radikálisnak, mert a probléma megközelítésénél a gyökerekig nyúl vissza. A könyv első részében az ökopszichológia történetéről ír, megmagyarázza a szakterület fogalmait, leírja céljait: a pszichológiait, a filozófiait, a gyakorlatit és a kritikait. A második részben pedig gyakorlati tapasztalatai alapján azt mutatja be, hogy az áttérés az emberközpontú pszichológiáról a természetközpontúra milyen komoly eredményeket hoz a lelki betegségek gyógyításában.

Könyvét széles körű olvasóközönségnek szánta: ökopszichológusoknak, pszichológusoknak, ökológusoknak, filozófusoknak, környezeti aktivistáknak, szociológusoknak, politikusoknak és általában a téma iránt érdeklődőknek. A mű ennek megfelelően egyszerre széles látókörű és mély, elméletileg megalapozott és gyakorlati, és tudományos alapossága ellenére is olvasmányos. Emellett további gondolkodásra és vitákra serkent.

A. F. M.

A FÖLD, AMELYEN OSZTOZUNK
A magántulajdon és a közösség jóléte

Freyfogle, Eric T.:
The Land We Share. Private Property and the Common Good
Washington-Covelo-London, 2003, Island Press. 335 o.

Freyfogle a föld és a természeti erőforrások tulajdonlásával kapcsolatos jogi problémákkal foglalkozik kutatóként, az Illinois Egyetem oktatójaként és könyvek szerzőjeként. Ez a könyve a magántulajdon és a közösségi érdek között feszülő ellentétről, illetve ennek feloldási lehetőségeiről szól.

Észak-Amerikában a magántulajdonhoz való jog lényegében kezdettől fogva alapvető jognak számít. Ez gyakran ütközik a közösségnek az esztétikus, tiszta és egészséges környezethez való jogával. Jelenleg Észak-Amerikában az egyén a tulajdonában lévő földterületet és a rajta található természeti erőforrásokat (például az ásványi kincseket, vagy a természetes vizeket) szinte korlátozás nélkül kiaknázhatja, használhatja. Konfliktus akkor keletkezik, ha a föld tulajdonosa csak a saját érdekeit tartja szem előtt, és úgy használja a tulajdonában lévő természeti kincseket, hogy ezzel a szűkebb vagy a tágabb környezetét károsítja. Felmerül a kérdés, hogy melyik jog az erősebb: az egyénnek a magántulajdonhoz fűződő joga, vagy a közösségnek az egészséges, kellemes környezethez való joga? A megoldás csakis a magántulajdon és a megfelelő környezethez való közösségi jog összeegyeztetése lehet.

A jog eszközeivel pontosan meg lehet határozni egy magántulajdonban lévő terület határait, az egyik parcellát határozottan el lehet különíteni a másiktól. A természetben azonban a parcellák szoros összeköttetésben állnak egymással, a környezetszennyezés nem veszi figyelembe a határokat. Sok esetben az egyik helyen létrehozott, látszólag kis változtatás a tágabb környezetben komoly károkat idézhet elő.

A szerző végigtekinti a magántulajdon kialakulásának történetét az egész világon, kiemelten Észak-Amerikában, és egy olyan tulajdonrendszer kialakítását javasolja, amely egyaránt figyelembe veszi a földtulajdonos és a közösség érdekeit, lehetővé teszi, hogy a természeti környezet egészséges maradjon, miközben egészséges gazdaság hozható létre. Ehhez túl kell lépni azon a felfogáson, hogy a természetet meg kell hódítanunk, és helyette holisztikus szemléletet kell elsajátítanunk.

A. F. M.

TERMÉSZETI KAPITALIZMUS
Az új ipari forradalom elindítása

Hawken, Paul - Lovins, Amory - Lovins, L. Hunter:
Natural Capitalism. Creating The Next Industrial Revolution
Boston-New York-London, 2000, Little, Brown and Company. 396 o.

A kötet sokak akaratát megtestesítve, bont zászlót a jelenlegi vaskorunkat leváltó új ipari forradalomért, melynek nyomán az eddig felértékelhetetlennek hitt erőforrásoknak értékük lesz (mennyibe kerülne a légkör újjáalkotása, vagy egy hétéves fa ismételt felnevelése, a kultúra visszanemesítése, a kihalt fajok újrateremtése?), az üzleti világ is megőrizheti féltve óvott boldogulását, sőt sajátos képességei az új rend szolgálatában hasznosulnak, ahol is nem a környezet kimerítése, hanem annak megóvása, revitalizálása hozza a profitot. A mű azonban bevallottan nem az új társadalmi rend politikai-filozófiai kézikönyve, sokkal inkább annak - az élet, a gazdaság szinte minden területéről vett - gazdag illusztrációja, hogy mennyire nem reménytelen egy ilyen jövőről álmodni, miután a gondolati váltás már elkezdődött. Az ésszerűtlennek van hasonlóan nyereséges, ugyanakkor mégis ésszerű változata, a környezet-tudatosság is lehet profithozó. A több évtizedesnek gondolt permanens forradalom (vagy inkább a tőke józan belátására alapozott kiegyezéses reformkor) így hozza majd el a fenntarthatóság új társadalmi rendjét.

A bevezető fejezetben a szerzők meghirdetik az új típusú tőkés mentalitás alapelveit. (Ez annak belátásán alapul, hogy az üzlet csak a környezeten belül létező fogalom, mely az önmaga alatt elvágott fával együtt zuhan alá.) A szemléletváltás téziseit követően meghatározzák a természeti kapitalizmus négy stratégiai alapvetését:

1. az erőforrás-gazdálkodás hatékonyságának radikális fokozását;
2. a hulladék-fogalom felszámolását (természetutánzó, teljesen zárt recikláló termelési rendszerek);
3. a gazdasági szolgáltatások áramlását (az árujavakra alapozott hagyományos termelő/fogyasztó viszonyt felváltandó, egy teljesen új értékszemléletet bevezetve);
4. a befektetést a természeti tőke megújításába (a bioszféra újra feltámasztása).

• a hidrogénautó (mely egyszerre mutatja fel a négy stratégiai alapelv megtestesülését épp a talán legrombolóbb iparág esetében),
• az oxigénben, ivóvízben és hőenergiában teljesen önellátó és önfinanszírozó, otthoni munkahelyet is biztosító lakóház,
• az újra hasznosítható papír és tinta,
• a gyógyhatóanyagként hasznosítható gyomnövények,
• a komposztálható, cellulóz alapú műanyagok,
• a napenergia összegyűjtésére is hasznosított tetők, ablakok, sőt utak,
• az autómentesé tett, briliáns szellemiséggel, kevés pénzből is élhetővé tett hatékony városok,
• az új szemléletű ingatlangazdálkodás és építőipar, földművelés, erdő- és vízgazdálkodás,
• a globális felmelegedés megállításának szegény és gazdag országok számára egyaránt kifizetődő technikái.

Malecz Attila

ALTERNATÍVÁK A GAZDASÁGI GLOBALIZÁCIÓVAL SZEMBEN

Alternatives to Economic Globalization.
A Better World is Possible
San Francisco, 2002, Berrett-Koehler Publishers. 268 o.

Az IFG (International Forum on Globalization - a Globalizációról tartott Nemzetközi Fórum) 1999 és 2002 között folyamatosan szervezett megbeszéléseket, amelyeken a résztvevők antiglobalizációs alternatívákat dolgoztak ki. Az IFG leginkább arról ismert, hogy előadásaival és a belőlük készült kiadványokkal felébresztette az emberek aggodalmát a globalizáció következményeivel szemben. E - 19 szerző írásait tartalmazó - könyv ezeknek a kiadványoknak az egyike.

Egyre nyilvánvalóbb, hogy a globalizáció az emberekre és a természetre egyaránt káros következményekkel jár, ezért világszerte civil mozgalmak alakulnak ellene. E mozgalmak azonban nem tudnak összehangoltan fellépni, mivel sem központi irányításuk, sem hivatalos ideológiájuk, sem karizmatikus vezetőjük nincsen. Az IFG megpróbálja egyesíteni a szétszórt erőket és ötleteket, és segít abban, hogy a sokféle irányzat között a legfőbb kérdésekben a realitásokat is figyelembe vevő konszenzus jöjjön létre.

A könyv hét fejezetre tagolódik. Az első fejezet a globalizáció intézményeinek, ideológiájának és gyakorlatának a kritikáját tartalmazza. A második fejezetben megtalálhatjuk azt a tíz szervező elvet, melyek alapján világszerte egészséges, demokratikus és fenntartható társadalmat lehetne felépíteni. A harmadik fejezet arról szól, hogyan lehetne igazságosan használni a természeti erőforrásokat, a jövő nemzedékek számára is megőrizve azokat. A negyedik és az ötödik fejezet írásaiban a szerzők azt sugallják, hogy a társadalmi és a gazdasági döntéshozásnak a globális szintről helyi szintre kellene kerülni, illetve a globális szervezetek működését át kellene alakítani. A hatodik fejezet az energiatermelés, a szállítás, a mezőgazdasági és az ipari termelés átalakítására tesz javaslatokat. A hetedik fejezet írásaiban megfogalmazódó igény szerint a jelenleg működő globális gazdasági és pénzügyi szervezeteket az ENSZ irányítása alatt álló szervezeteknek kellene felváltani.

A szerkesztő célja, hogy felhívja a figyelmet a globalizáció problémahalmazának összetettségére, bonyolultságára, és hogy további gondolkodásra és vitákra ösztönözzön. Ezért e kiadványt a világon mindenhol el akarják juttatni a probléma iránt érdeklődő polgárokhoz és a politikai csoportokhoz.

A. F. M.

ELHALÓ HANGOK
A világ nyelveinek kihalása

Nettle, Daniel - Romaine, Suzanne:
Vanishing Voices. The Extinction of the World's Languages
Oxford, 2000, Oxford University Press. 243 o.

Az utóbbi ötszáz év alatt a világ nyelveinek fele tűnt el, míg becslések szerint a következő száz év során a jelenleg 250 nyelvcsaládba sorolt kb. 6500 élő (közöttük számtalan ma már csak 5-10 ember által használt) nyelv fele, pesszimistább jóslatok szerint 90 százaléka fog eltűnni. Ezek azonban nemcsak az ausztrál aboriginál nyelvek, vagy az amerikai indiánok nyelveinek teljes eltűnését fogják jelenteni, de olyan súlyosan veszélyeztetett nyugat-európai, elsősorban kelta nyelveket is, mint az egykor igen életképes és az európai civilizációban a görög és a latin után a legősibb irodalommal rendelkező ír, vagy a walesi, a skót-kelta, a breton.

A nyelvek azonban nem élőlények, nem úgy születnek és halnak meg, betegségektől, idős kor miatt. Közösségek kommunikációját, lelkét, kultúráját, gondolkodását hordozzák, így csak egy élhető helyhez kötődő közösség tarthatja azokat életben. Eltűnésük nem jelent mást, mint a közösség élőhelyének eltűnését. Ilyen értelemben kongatják a szerzők a vészharangot: a nyelv, a humanitás, a helyi közösségek és az ökoszisztéma fenntarthatósága mind-mind szorosan összefüggő jelenségkör, a nyelvek eltűnése baljós előjele ökológiai rendszerünk totális összeomlásának. Érveik szerint az esőerdők megóvása nem elválasztható feladat a különböző kultúrák megőrzésétől. A szerzők tisztelegnek a kihaló, vagy a nemrégiben kihalt nyelveket beszélő utolsók - mint az 1974-ben eltűnt nyugat-európai manxok utolsó képviselője, Ned Mandrell emléke - előtt is. A megőrzés és a kihalás szemszögéből véve igyekeznek teljes földrajzi és történeti összefüggésben számba venni az emberiség felhalmozott tudását megtestesítő nyelvi örökséget. Valódi mélységek megsejtéséhez vezetnek az olyan kérdésfeltevések, mint például hogy hová tűnnek a nyelvek, miért és hogyan halnak ki, mik a veszélyforrások, miért jelent problémát a nyelvi sokféleség leszűkülése, miért is alakult ki olyan sok nyelv, a fenntarthatóságnak miért záloga a nyelvi sokszínűség megőrzése, vagy fejtegetéseik a nyelvi és biodiverzitás összefüggéséről, a nyelvekkel elveszített tudásról, a nyelvek lassú és hirtelen haláláról, a nyelvi paradicsomokról, a biológiai és gazdasági determinizmusok hatásáról, az emberi és a nyelvi jogok összefüggéséről. Végső következtetésük szerint a legtöbb kis nyelv egyetlen túlélési esélye, ha legalább kétnyelvűségre alapozottan, második nyelvként tud funkcionálni. A világnyelvek imperatívusza nem megkerülhető, de ha mondjuk az angol megmarad a maga funkciójában és elsősorban az iskolában, míg az anyanyelv kikezdhetetlen elsőbbséget élvez a családban és a helyi kultúrában, amíg a helyi közösség számára fontos az önazonosság, addig a kis nyelvek nemzedéki átörökítése biztosítva van azokra a reménybeli fenntarthatóbb, boldogabb időkre is, amikor a globális ámokfutás béklyói elenyésznek. Kevesebb nyelvvel az üzlet lehet tán gördülékenyebb, de egymást ettől jobban megérteni nem fogjuk. A nyelv rongálói - legyenek tudatosak, vagy csak műveletlenek - környezetrombolók, akik a közösség cselekvőképességét ássák alá, előkészítve ezzel annak felszámolódását. A kötet stratégiák felvázolásával és nyelvvédő törekvések bemutatásával zárul.

M. A.

A TERVEZÉS TERMÉSZETRAJZA
Ökológia, kultúra és humán intenció

Orr, David W.:
The Nature Of Design. Ecology, Culture and Human Intention
Oxford, 2002, Oxford University Press. 237 o.

A szellemes esszék láncolataként megírt kötet szándékai szerint egy ökológiai tervezési fordulat megalapozását célozza, alapvetően azonban a tipikus kisvárosi amerikai egyetemi oktató szemüvegén keresztül szemléli a problémákat. A legátfogóbb értelemben vett társadalmi terv céljait vizsgálva, elemzése indításaként egybeveti azokat a 18. századi felvilágosodással. Feltárja az egészséges, ökologikus szemléletű jövőkép és tervezéskultúra kibontakozásának korlátait, melyek gyakran helytelen és zsugorodó nyelvhasználatban, a technológiai társadalom felgyorsult órájában, és a rövidlátó politikai gondolkodásban (amilyen a tévútra tévedt, a megőrzést a legkevésbé sem előmozdító politikai konzervativizmus) rejlenek. Jellemző példaként említi, ahogy az elmúlt fél évszázad során az átlag 14 éves amerikai szókincse 25 ezerről tízezerre apadt, ezzel a jövő nemzedéke lényegében esélyét veszíti a valóban artikulált gondolkodásra, olyan dolgok szabatos megfogalmazására, melyek ténylegesen sorsdöntők lesznek, hiszen a szókincs beszűkülése együtt jár a gondolkodási képesség korlátozódásával is. Ugyanakkor e változáson belül is ijesztő átsúlyozódás zajlott le. Az olvasottság teljes visszaszorulásával, a televízió áldásainak köszönhetően, a korlátos szókincsben tekintélyesen gazdagodott a szexszel, erőszakkal, devianciával, a rejtőzködő, sunyi makogással, semmitmondással összefüggő szókészlet. Jellemző az is, hogy az átlag amerikai felnőtté érve ezres nagyságrendben válik képessé vállalati emblémák felismerésére, míg a környezetében élő állatokból és növényekből jó, ha tízet képes azonosítani. A szerző harcosan érvel a nyelv, főleg a felnövekvő generációk nyelvének visszaszerzése mellett, magáért a középkor végén egyszer már megnyert és most ismételten veszni látszó gyermekkor visszaszerzéséért, ami véleménye szerint szintén a jövő egyik záloga. Az oktatási rendszernek feltétlen elsőbbséget biztosít elemzésében (jelentőséget tulajdonítva még az intézmények építészeti megoldásainak, tájba illesztésének is). Aktivistaként napi gyakorlatként ajánlja az iskolákban meghonosítani mindazokat a felmelegedés ellen ható energiagazdálkodási, károsanyag-kibocsátást korlátozó intézkedéseket, melyeket épp az amerikai, egyben konzervatív kormány mellőz. Feladatul tűzi ki az átfogó társadalmi tervben gondolkodni képes intellektus felnevelését, és az általa "egy magasabb heroizmusnak" nevezett eszmény elismerését. A hétköznapok azon névtelen hőseire gondol, akik életünk szebbé tételén, a föld megőrzésén munkálkodnak, és nem a háborús időkben élre álló vezénylőkre, akik szinte minden amerikai kisváros főterén megjelennek egy-egy szoborral. Záró gondolataiban, a gyermeki jogok, a természet, az élő világ megőrzése, a jótékonykodás kérdéseit feszegetve megállapítja, hogy ami ma optimistának erőltetett, felsőbbrendűként megélt pozíciónkban altruizmusnak tűnik, az nemsokára a jól felfogott legönösebb elemi létérdekünk lesz.

M. A.

VÁROSTERVEZÉS
Zöld szempontok

Moughtin, Cliff:
Urban Design. Green Dimensions
Oxford, 2002, Architectural Press. 183 o.

Ma, a környezeti válság korában, a posztmodern várostervezés célja minden kétséget kizáróan a fenntartható város kell, hogy legyen. Máskülönben amit csinálunk, puszta esztétizálás, és nem felelhet meg a kor követelményeinek.

Bármilyen különösen hangzik is egy építésztől, de alapelvül meg kell fogadni: csak akkor építsünk, ha feltétlenül szükséges. Ha pedig az építés mellett döntöttünk, akkor lehetőleg régi épületet hasznosítsunk újra. (Gondoljunk arra, hogy a legtöbb régi templom építésekor is egy korábbit hasznosítottak újra!)

Pontosan kiszámítható, hogy egy-egy építőanyag mennyi energiabefektetéssel készült: a legkisebb energiabefektetést igénylő, helyben rendelkezésre álló, lehetőség szerint a megújuló anyagot válasszuk. Hogy melyek ezek, abban segítenek lakóhelyünk régi, hagyo-mányos építményei.

A kötet Mumford, Lynch, Le Corbusier és más klasszikus szerzők nyomán áttekinti, milyen archetipikus metaforákat alkalmazott városaira az emberiség: a régi időkben a kozmosz leképezése volt, Indiában a térrendezés alapja a mandala, Kínában a feng shui, míg az újkori Európában működő gépnek látták. Más modell szerint élő szervezetként kell elképzelnünk. A fenntartható város fogalmához ez utóbbi áll a legközelebb: mai szemléletünk szerint a városok születnek, fejlődnek, és ha felborul bennük az energia - input és output egyensúlya - meg is halnak. Ennek kivédéséért sokat tehetünk életmódunk tudatos formálásával.

A gazdagon illusztrált kötet minden érintett kérdésben felsorakoztatja a történelem során (elsősorban) Európában használatos modelleket, legyen szó az úthálózatról, a centralizációról és a decentralizációról, az infrastruktúráról vagy az épületegyüttesekről - és ezeket a fenntarthatóság szempontjának alávetve értékeli. Ily módon kirajzolódik a szerző alaposan kidolgozott koncepciója arról, milyennek is kellene lennie a kor kihívásaira válaszoló, fenntartható városnak.

B. G.