A fém

A fém megnevezés a legtöbb európai nyelvben a görög métallon szóból származik, amit viszont többen a vagy més szóhoz - a Hold legősibb nevéhez - kötnek (René Alleau).

A fém szimbolikája kettős jelentést hordoz. Kötődik egyrészt a kovácsokhoz, akik megmunkálják, és akik gyakran a közösség kirekesztettjei, hiszen poklot idéző tevékenységük veszélyt rejt magában. A kovács ugyanakkor lényeges szerepet tölthetett be a társadalomban, hiszen - mesterségbeli tudása révén - a beavatott szervezetek alapjául szolgált, például a kabirok1 misztériumaiban vagy a kínai és afrikai vallási közösségeknél.

Úgy tűnik, a kovácsok esetében a negatív tulajdonságok gyakran fontosabbak, hiszen az ércek a föld mélyéből származnak, így a kovács kapcsolata az alvilági tűzzel, a pokollal közvetlen. A pozitív oldal az átalakító, kozmologikus szerepnek köszönhető, ami a megtisztulási, átváltoz(tat)ási folyamatokon alapul. A munka során a nyers ércből keletkező nemesfém Jakob Böhme szerint az a szellem, amely kiszabadul az anyagból, hogy láthatóvá váljék.

A föld mélyében található fémek megtisztíthatók és átalakíthatók. Az alkimisták ennek jegyében dolgoztak; tevékenységük a lelki felemelkedés szimbolikus jelentését hordozta.

A fémek egybeolvadása, egyesülése analógiát mutat a halál pillanatával: a halott testéből elszálló lélegzet az a minőség, amely a fém magját avagy szellemét, lelkét is jellemzi.

Kínában hasonlóan gondolkodtak az olvasztás műveletéről és a halhatatlanság elnyeréséről, és ebben már benne rejlik az alkímiai szimbolizmus eredete: a kínaiaknál a kin-jel, amely ércdarabokat ábrázol, egyformán bír a fém és az arany jelentésével is.

Más szempontból, ha a tökéletes jang az arany, akkor a fém elemnek jin jellegűnek kell lennie, s így a nyugattal, az ősszel és a fehér színnel hozható kapcsolatba. "Olvasszátok fel az univerzumot és alkossátok újra azt" - szól a titkos társaság rituáléja.

Hermetikus olvadás és hermetikus alvadás ez, Ég és Föld egymást váltó befolyása, a jin és jang jelenléte. Az ötvözet: maga az egyesülés, a szövetség. Ilyenképpen a fémek élő és szexuális anyagok, vérük is van, amely Nicolas Flammel szerint maga a fémben jelenlévő ásványi szellem. A fémek az olvadásban egyesülnek. Ez a magyarázata annak, hogy a fémöntés csakis akkor sikerülhet, ha az olvasztómunkás és felesége (jang és jin) egyaránt az olvasztótégelyhez járul. Jelenlétük csak helyettesítésükkel váltható ki, például hajfonatukkal vagy körömdarabjaikkal.

A fém - a szabályosan visszatérő megszilárdulási és olvadási folyamatok jelképi értéke okán - sok helyen tisztátalannak minősül. Ezt a jellegét ismerhetjük fel a héberek esetében az oltár és a fémeszközök használatának betiltásában is (Salamon király templomának építésekor). A szabadkőműves szimbolizmusban is jelen van a fémektől való megfosztás. Ez a tiltás elsősorban a vasra vonatkozik, mint ahogy a négy juga tana által bemutatott világkorok (aranykor, ezüstkor, érckor és vaskor) esetében is a vas a legalsó a fémes szimbólumok hierarchiájában - a fémek megszilárdulási sorának megfelelően.

Szoros kapcsolati rendszer mutatható ki a fémek és a bolygók között, amely a fémek emelkedő minőségi rangsora alapján így foglalható össze:

aranyNap
ezüst Hold
higany Merkúr
réz Vénusz
vas Mars
ón Jupiter
ólom Szaturnusz


Ez a kozmikus hierarchia Hésziodosz fajokról és világkorokról szóló mítoszaiban is megtalálható. Az aranykor és az abban élt faj csodálatos, míg a vaskor és az ötödiknek nevezett faj csupa erőszak és zsarnokság.

A fémek rangsorolását megtaláljuk a társadalmi hierarchiát megjelenítő szokásokban is: a hierarchiának megfelelően az egyes társadalmi rétegek vas, ezüst vagy arany evőeszközöket használtak. A középkorban a lovagok aranysarkantyút hordtak, míg a nőlovasoknak ezüstsarkantyú járt. Ebben az esetben sem az értékszempont az alapvetően meghatározó, sokkal inkább a fém szimbolikájára alapozott hierarchia. Ebben a szimbolikában is jelen van az ötvözés, és az érc jelensége.

A fémek az alvilág keringő elemei, míg a bolygók az égi fémek: a fémek szimbolizmusa párhuzamos a bolygók szimbolizmusával. A fémek jelképezik azokat a kozmikus energiákat, amelyek az égitestek delejes hatásaként és a különböző "adományok" következtében besűrűsödtek és megszilárdultak a Földön.

C. G. Jung szimbolikájában a fémek energia-szimbólumok és a libidóval azonosak. Alvilági jellegük a szexuális vágyakhoz köti őket. Az ezektől való megtisztulás a nem nemes fém arannyá változtatása révén érhető el. Ez a hasonlóság az asztrológia és az alkímia szemszögéből is lényeges: az érzéki szolgaságnak (a folytonosan keringő és ártalmas fluidumnak) a hatalma alól történő felszabadulás lehetőségéről van szó. Az individuáció maga az átváltozás módja. A spiritualitás, az alkimisták Nagy Művéhez hasonlóan, átmegy a tűzön, a megsemmisülésen, majd részese lesz a magasabb szintű megújulásnak.

Egy másik irányzat szerint nem csupán a fémes és keringő fluidumoktól való megszabadulásról van szó, hanem arról, ahogy a jelölt beilleszti azokat egy tökéletesen kiegyensúlyozott létbe.

A fémek szimbolikus feldolgozása, megtisztítása jelképi értékű ősrégi beavatási rítus. Kétségtelen, hogy ez a folyamat a fémeknek tulajdonított tisztátalanság fogalmával van kapcsolatban. A mítosz szerint a babiloni istenasszony, Istár, alvilági utazásakor kényszerűségből, szégyenkezve szabadul meg ékszereitől a hét "határ" átlépésekor. Csak így, meztelenül jelenhet meg húga, a Holtak Birodalmának félelmetes uralkodónője előtt.

Hasonlítanak ehhez a szabadkőművesek beavatási rítusai is, ahol a jelöltet felkérik, hogy váljon meg a fémjeitől: pénztől, gyűrűktől, láncoktól, órától stb. Ez jelzi, hogy felkészült az anyagi örömökről való lemondásra, a társadalmi szabályoktól való elszakadásra. Ezzel a tettével tanúbizonyságot is tesz abbéli elszántságáról, hogy az eredeti ártatlanságot visszaszerezze.

A vas

Általánosan elterjedt jelentésében a vas a keménységet, a szilárdságot, a tartósságot, az erőt, a kitartást, hajlíthatatlanságot jelképezi.

A biblikus hagyományban és az ókori Kínában egyaránt megjelenik a rézzel vagy bronzzal szembenálló vas. Viszonya olyan, mint a nyers fémnek a nemes fémhez, tűznek a vízhez, északnak délhez, feketének a piroshoz, jinnek a janghoz való viszonya. A vaskor valamennyi korok között a legnehezebb, míg a rézkor (vagy érckor) a fejlődés utolsó előtti állomása.

Ugyanezt a polaritást fejezik ki a mitikus hősök réz- vagy vasarcai, valamint a Hongok legendájában a szimbolikus híd vas- és rézpallói. Ellentétben a fent elhangzottakkal, a fémhez kapcsolt durvaság-fogalom nem állandó. A vas számos nép körében szent értékként jelenik meg, akár égi, meteorikus, akár földi eredetét illetően. Az előbbi szerint az ég bukásának tartották, míg a második alapján a tradicionális fejlődéstan adományának.

A vas szimbolizmusa hasonló a kohászati mesterségek ambivalenciájához: a vas az ártó szellemek fegyvere, de védelmet is nyújt velük szemben. A háború és a halál sátáni eszköze, egyúttal - az anyagváltozás pozitív oldalaként - az az erő, amelynek hatására a tehetetlen anyag átváltozik (ekévé, ollóvá, késsé stb.). Ugyanakkor azonban Salamon király például megtiltotta a vasszerszámok használatát a Templom építésénél.

Indiában a fémmunka egyértelműen azúri eredetű, vagyis ebben az értelmében, a másodlagos istenségeknek van fenntartva. Az ókori Egyiptomban Széth, a sötét, titokzatos istenség csontjaival azonosították a vasat - másrészt viszont a vas az a fém, amelyből a sámán erejét és hatékonyságát nyeri.

Bár a termékenység szimbólumaként, a termések védelmezőjeként is tisztelték, mindenhol ambivalencia fonódik köré, ami összekapcsolódik a kovácsmunka kétértelműségével.

A Maliban élő dogonok világteremtésről alkotott képzetében a vas a réz szimbolikus ellenlábasa. Míg a réz alapvetően a fény és az élet jelképe, addig a vas az árnyék és a sötét éjszaka ura. Valójában Jurugu, a szerencsétlen, végzetes démiurgosz sajátos attribútuma, kifejezője. A mitológiában Jurugu, a "sápadt, magányos róka", az első emberi beszéd birtokosa és a jövendőmondás mestere. 2 Ő uralkodik az éjszaka, az aszály, a meddőség, a rendetlenség, a tisztátalanság és a halál fölött. A második démiurgosz, világteremtő szellem Nommo, az emberiség jótevője és igaz vezetője. Az ég, a víz, a lelkek, a rend, a termékenység abszolút uraként kordában tartja Jurugu féktelen kicsapongásait. Az ember nem hódolt be Jurugu erőinek, a Nommo által teremtett kovács képes meghódítani a fémet, és előállítani belőle alapvető mezőgazdasági szerszámát, az ekét, valamint vadászati és háborús eszközeit. Jurugu az a titkos barát lett, akit a Nő rettegésben tart, ám ez a sötét kapcsolat az ember hasznára válik. 3

A sápadt róka, vagy helyettese, a sakál, a leggyakrabban használt jósló állat a dogonoknál, akiknek földjén gyakran a kovács hordozza a jövendőmondó funkcióit. A hamita bantuk körében a nők vasból készült nyakékeket és karpereceket viselnek, mert az ő felfogásukban a vas elősegíti, növeli a termékenységet és gyógyítja a beteg gyerekeket.

Az Észak-Nigériában élő tiv népcsoportnál a vas megszilárdítja az élőknek a holtakkal alkotott közösségét.

Hésziodosz híres, fajokról szóló mítoszában (Munkák és napok) rettegve írja le az ötödik fajt, az idő váltakozása szerint bekövetkezett vaskorszak rendjét: "Csak ne születtem volna meg ... meghalni előbb, vagy a messze jövőben élni szeretnék. Éjjel-nappal nincs pihenésünk, pusztul az ember gondban-bajban, az istenek így szabták ki sorsunk. ... s Zeusz el fogja törölni e fajtát is, ha az ember már a halántékán ősz hajjal jő a világra. Ellentét támad majd akkor apák s a fiúk közt, s vendéghez a vendéglátó, baráthoz a barát, testvérhez a testvér nem kedves többé, mint ahogy eddig, és nem tiszteli gyermek öreg szüleit ... áll az ököljog, s egymás városait kirabolják. Nem becsülik meg a jót, az igazt, aki őrzi az esküt, inkább azt tisztelik, aki gőgjében mindig gonoszat tesz, és markában a jog mindenkinek, és nem ismeri senki a szégyent, árt az igaznak az álnok, mert hamisan szól, és nem fél megszegni az esküt. ... akkor elindul, az embert elhagyván, fel örökké élő isteneinkhez Aidósz és Neme-szisz: méltó harag és szemérem, itt csak a baj meg a kór marad és nincs ellene gyógyír." 4 Hésziodosz apokaliptikus látomásában a vaskor és rendje az anyag(iság) mindenhatóságát jelképezi, az erőszakhoz való visszafejlődés, a bűnös nemtörődömség uralmát.

Alvilági, pokoli származása okán a vas olyan avatatlan fém, amelynek nem szabadna kapcsolatba kerülni az élettel. Platón Kritiászában olvashatjuk, hogy Atlantisz lakói fával és hálóval vadásznak, a vad elejtéséhez vaseszközöket egyáltalán nem használnak. Hozzájuk hasonlóan, a druidák sem használhatnak vaseszközöket, így a szent fagyöngyöt aranysarlóval vágják le.

A vas a sötét és nyers erőt szimbolizálja, a tisztátalan és az ördögi megtestesítője.

Forrás: Jean Chevalier - Alain Gheerbrant:
Dictionnaire des Symboles
(Paris, 1973 -1974, Seghers)

Fordította: Márkó Zsuzsa

Lábjegyzetek

  1. Khtonikus istenségek, Héphaisztosz gyermekei. (A ford. megj.)
  2. Jurugu megtanulta az emberek beszédét, így később el tudta árulni a jósoknak az istenek szándékát. (A ford. megj.)
  3. Jurugu folyamatosan kereste saját női lelkét, női oldalát, de képtelen volt megtalálni. Visszatérve az égből, anyjával, a Földdel közösült, elkövetve az első vérfertőzést. Ez a bűn azonban örökre a Nő alá rendelte. (A ford. megj.)
  4. Trencsényi Waldapfel Imre fordítása.


Ökotáj, 33-34. sz. 2004. 4-7. o.