|
Ökocsend a 21. század elején Magyarországon
Egy másik megközelítés nem a csend kérdéséből indul ki, hanem a zajt helyezi vizsgálódásának középpontjába. Ernst Joachim Berendt, a híres német zenekutató, etimológiai tanulmányai során kiderítette, hogy a lárma szó honnan ered, és mit jelent. Véleménye szerint ez a szó az olasz nyelvből származik: allerme. Magyarul riadót, riasztást, vészjelzést jelent. Eredetileg azt is jelentette: fegyverhez! Berendt szerint a tudat alatti szinten folyamatosan figyelmeztetjük egymást, hogy veszélyben vagyunk, és hogy fegyverhez kell nyúlni. A zaj és az erőszak bizony elég közel állnak egymáshoz.
A csend és a hallgatás Önmagában is paradoxnak tűnik a csendről, a hallgatásról beszélni vagy akár írni, hiszen ez ellentmond a befelé fordulásnak, az elmélyülésnek. Hogyan mondhatunk szavakkal bármit is a csendről, anélkül, hogy valamiféle zajt ne produkálnánk? Magyarország már első látásra is beszédcentrikus országnak tűnik. Intenzíven fecsegünk különleges nyelvünkön, amelyre teljes joggal vagyunk büszkék. Elias Canetti a Tömeg és hatalom című könyvében megrajzolta néhány nagy európai nemzet néplélektani szimbólumát. Ha a kisebb európai népeket is elemezte volna – amire sajnos már nem jutott ideje –, akkor a magyar nemzet fő szimbólumává nagy valószínűséggel ő is a nyelvet tette volna. Nyugodtan állíthatjuk, hogy a magyarok lelki világában a nyelv az egyik központi nemzeti szimbólum. Czakó Gábor írta: "Az ország lelke a nyelv. A nyelv több és más az anyánk tanította nyelvnél, és független is attól." Meglehetősen sokszor feltételezzük – és nem csak itthon –, hogy a nyelvi kommunikáció az egyetlen eszköz, amellyel meg tudjuk értetni magunkat. Nehezen elképzelhető, hogy más, netán alkalmasabb eszközök is léteznének. Ennek következtében úgy tűnik, mintha a nyelvvel szembeni elvárásaink gyakran túlzottak, és bizonyos értelemben irreálisak lennének. Rendszerint abból indulunk ki, hogy beszéddel bármit meg lehet oldani, George Bernard Shaw szerint viszont: "A nyelv minden félreértés forrása." 
Végeredményében Budapest már olyan, mint Bábel, csak fordított előjellel. Hiába beszélünk egy nyelven, mégsem értjük egymást. Nap mint nap tapasztalhatjuk, hogy a nyelv inkább olyan labirintus, amelyben elveszünk, és gyakran minél többet beszélünk, annál inkább csalódunk és félreértjük egymást. A nyelvlabirintusból való kiút lehet-e egyáltalán nyelven alapuló? Vagy le kellene inkább gyűrni a nyelvet? Ám hallgatni sem olyan egyszerű dolog. Mi a zaj dzsungelében élünk, a hallgatást talán újra kellene gyakorolnunk. Leszoktunk róla, mert jelenleg nem erről szól a világ.
Ezért választottuk az alábbi Ödön von Horváth-gondolatot a Csend Napjának mottójául: "Ne beszéljetek olyan sokat; Isten akkor is hall benneteket, ha hallgattok." Williams Burroughs amerikai író Nova Express című könyvében rámutat, hogy a csend egy kívánatos állapot, sőt a legkívánatosabb állapot. Bizonyos értelemben a szavak és a képek speciális használata előidézheti, illetve támogathatja a csendet. Az író speciális gyakorlatokon keresztül igyekszik a saját tudatosságát bővíteni, azzal a céllal, hogy inkább asszociációs egységekben, mintsem szavakban tudjon gondolkozni. Hogyan lehetünk képesek arra, hogy egy bizonyos időben képekben gondolkodjunk – netán a csend belső hangjával? Egy interjúban azt is megkérdezték William Burroughstól, hogy miért olyan kívánatos a szó nélküli állapot? Erre az író azt felelte: "Gondolom, ez egy evolúciós trend. Úgy gondolom, hogy a szó egy olyan valami, ami csak körülöleli a világot, egyben bonyolult módja a dolgok csinálásának, furcsa és komplikált eszköz. El fogunk jutni oda, hogy a szavakat félretesszük, valószínűleg korábban, mint ahogy azt gondoljuk. Ez az űrkorszakban be fog következni." Így mi tavaly valahogy két órán keresztül belecsöppentünk az űrkorszakba ott, a Clark Ádám téren. Érdekes módon még a zajokat is jobban el lehetett viselni, mivel kimaradt az a zaj, amit saját magunk idézünk elő a beszéden keresztül. Két órára félretettük a nyelvet. Sören Kierkegaard dán filozófus (1813–1855) azt mondta: A világ mai állapota, az egész élet beteg. Ha orvos lennék, és megkérdeznék tőlem: mit tanácsolsz? – azt felelném: teremtsetek csendet! Vegyétek rá az embereket a hallgatásra. Hiszen így nem hallani az Isten szavát! Mindannyian tudjuk, hogy a zajprobléma a környezeti ártalmak közül az egyik legsúlyosabb. A lárma, amely manapság az életminőségünket rombolja, és amelyet elviselünk anélkül, hogy tennénk valamit ellene, félrebillenti mentális egyensúlyunkat. De minél többet foglalkozik valaki a zaj problémájával, annál jobban felismeri, hogy mennyire komplex ez a kérdés, és milyen sok szerteágazó területet érint. A zaj számos mozgalomnak a kérdése, annyira összetett jelenség, hogy az ember sokszor nem is tudja, hogy melyik oldaláról közelítse meg. Ahol nincs béke vagy legalább a megbékülés jele, ott nagyobb a zaj. Tudjuk azt is, hogy nem elég, ha csak néhány aktivista küzd. Szükség van egy szélesebb össztársadalmi szolidaritásra, de főleg egyfajta egymás közötti megbékülésre. A megbékülés Egyszer megkérdezték tőlünk, hogyan lehet a zajt csökkenteni? Mi azt válaszoltuk: a megbéküléssel. Azon kell dolgozni, hogy a zaj elleni küzdelemben új alapokról induljon a szakmai és társadalmi összefogás. Ennek egyik legfontosabb feltétele a megbecsülés és az erkölcsi támogatás. Persze ehhez egymás közötti tiszteletre, egymás elfogadására és elismerésére van szükség. Egyelőre nagyon nagy baj van még ezen a téren. Csak akkor haladunk egy csendesebb világ felé, ha elindul egy folyamat, amely megbékülésnek is nevezhető. A megbékülést kell keresni állhatatosan, akár a zöldeknek a nem zöldekkel, a hívőknek a nem hívőkkel. Enyhíteni kellene a generációk közötti konfliktusokat. Meg kell találni a nők és a férfiak közötti megbékülést. Lépésről lépésre fel kell építeni a különböző társadalmi rétegek, vallások, nemzeti és etnikai csoportok békés együttélését és együttműködését. Ahol erőszak uralkodik, ott zaj is van. Budapest is akkor lenne csendesebb, ha az emberek megbékülnének egymással. A megbékülés hiányában mindannyian hibásak vagyunk – most már nem kevesebb, mint hatmilliárd ember: én, te, ő, mi, ti és ők. 
A csend-demonstráción két zászló, az izraeli és a palesztin volt összekötve. Szimbolikusan a megbékülést fejezve ki. Aki ott volt, erősen hisz abban, hogy ez nem lehetetlen. De szívesen láttunk volna egy jelképes kurd vagy baszk zászlót lobogtatni. Minden mindennel összefügg. A világ csak akkor lesz csendesebb és békésebb, ha elfogadjuk, hogy a kis nemzeteknek és népeknek is joga van az önrendelkezésre, autonómiára és szuverenitásra. Ahogy a világűrben sem csak nagybolygók és csillagóriások vannak, hanem kisbolygók és kis csillagok is léteznek, ugyanez a Földre is vonatkozik a népek és a nemzetek tekintetében. Mindegyik fontos szerepet játszik, és nélkülözhetetlen az egész működésében.
Mit tehetünk, hogy a világ csendesebb legyen? Első mozzanat: a megbékülést kezdd saját magaddal. Békülj meg a belső világoddal, utána jöhet a külső világgal való összhang kialakítása. Csak akkor lesz csendesebb e világ, ha képesek vagyunk egy erőszakmentesebb kommunikációt elsajátítani és alkalmazni. Köztudott, hogy a zöld mozgalom Magyarországon még eléggé gyenge, nem csak politikailag, de más értelemben is. Mi, zöldek, egyelőre nem tudunk igazán jó erkölcsi példát mutatni a "nem zöldeknek", tehát a többségnek. Gyenge lábon áll a szolidaritás és az összefogás, ezen a téren a legnagyobb a baj. Még a zöld mozgalomra is jellemző egymás nem kellő elfogadása, a sok presztízsvita, a különböző zöld szervezetek egymás iránti hiányzó megbecsülése és tisztelete, az irigység, a sok redundancia és pletyka, a gyakori beképzeltség, a munkahelyféltés, a türelmetlenség, az elégedetlenség, sőt, még a káröröm sem ritka. Sokszor azzal védekezünk, hogy nincs pénz a környezetvédelemre, holott itt elsősorban nem gazdasági, hanem emberi tényezőkre visszavezethető, etikai és erkölcsi problémákkal állunk szemben. Általában véve is sok még a tennivaló annak terén, hogy hogyan és milyen módon viszonyuljunk egymáshoz – mert ez tükröződik vissza környezeti állapotunkban. Virágzik nálunk a kis korrupció, a kis hatalomvágy, a kis konformizmus, de a nagy opportunizmus is. Hazánkban sajnos még mindig a versenyszellem, a negatív értelmű rivalizálás dominál. Andrásfalvy Bertalan néprajzkutató hangsúlyozta és meg is erősítette ezt a Mindentudás Egyetemén 2002 decemberében tartott előadásában. A fenti helyzet eredményét ismerjük: lélekbeli és valódi önpusztítás, rákbetegség, szívbetegség, alkoholizmus, drog, frusztráció, depresszió stb. (Lásd Kopp Mária: Magyar lelkiállapot, 1995.) Ha le tudjuk küzdeni ezeket a bajainkat, és ha feltesszük azt a kérdést, hogy milyenek vagyunk mint csoport, akkor lehetséges a haladásunk pozitív irányba. Ahol béke, vagy legalább a megbékülés jele tapasztalható, ott "csend és harmónia" is lesz. A megbékülés természetesen nem egyik napról a másikra fog bekövetkezni, az nagyon lassú, hosszú folyamat. Kis lépésekkel elkezdődött már azáltal is, hogy bevezettünk egy új, jeles zöld napot. Mi hiszünk abban, hogy a Csend Napjának értelme van, és komolyan hozzájárul a szemléletváltáshoz. Értelme van küzdeni és csinálni még akkor is, ha jelenleg csak néhány aktivista teszi ezt. A ETK zaj-munkacsoport megalakulása is egy lépés ahhoz, hogy új alapokon indulhasson a zaj elleni küzdelem a zöld mozgalmon belül is. A zajjal és a rezgéssel kapcsolatos számtalan probléma és gond ellenére hiszünk benne, hogy van lehetőség a pozitív irányba való elmozdulásra. Nem az a kérdés, hogy miért repülünk, autózunk, építkezünk, hanem inkább az, hogy a jövőben hogyan fogunk repülni, autózni, építkezni, valamint dolgozni, szórakozni, lakást takarítani és így tovább. A zaj csökkentésének lényege elsősorban a hogyan kérdésre adandó válaszban keresendő. 1996-ban megjelent egy MTI-hír a Népszabadságban: Csend a Vörösmarty téren, amely felkeltette a figyelmemet és érdeklődésemet. Művészek kezdeményezéseként félórás közös hallgatásra hívták az embereket. A szervezők a rohanó zajos világot kívánták megállítani egy pillanatra. Felkerestem az egyik szervezőt, mert többet akartam tudni erről a kezdeményezésről. A találkozó után mindenesetre világosabbá vált számomra, hogy a különböző mozgalmaknak jobban kellene egymásra figyelni, hiszen egymástól is tanulhatnak. 
Az Egyetemes Létezés Természetvédelmi Egyesület (ETK) zaj-munkacsoport 2000-ben alakult meg. Célja, hogy szervezett formában és mozgalmi szinten küzdjön a környezetet szennyező zajok ellen. Az életminőség javítását tekintjük feladatunknak. Ennek érdekében figyelemmel kísérjük és elemezzük a zajjal kapcsolatos helyzetet, és olyan fórumot kívánunk teremteni, ahol összefogjuk mindazokat, akik aktívan részt kívánnak venni a zaj elleni küzdelemben. A zajkérdés a környezetvédelmen belül is az egyik legproblematikusabb terület. A Levegő Munkacsoport joggal és helyesen jelentette ki: A zajvédelem a környezetvédelem mostohagyereke.
1992-ben Rio de Janeiróban a világ tudósai különböző, de egyaránt fontos területekre osztották fel a környezetvédelmi problémákat. Már ők is felhívták a figyelmet arra, hogy a zajkérdés a legsürgősebb. Nem vitatva a problémák egyenrangúságát, mégis lényeges, hogy milyen ütemet és sorrendet alakítsunk ki, amikor a környezet gondjainak a megoldására törekszünk. A mély ökológiai válságot tekintve már nem engedhetünk meg magunknak stratégiai hibákat. Ám 2002-ben Johannesburgban sajnos már megint nagy volt a csend zaj-ügyekben. Visszapillantás a 2002-es első Csend Napra A ETK zaj-munkacsoport egyik feladatává tettük az említett első Csend Nap megszervezését és megvalósítását. Ebben nagyon sokat segített a televízió, a rádió és a nyomtatott médiumok, amelyek kitüntető figyelmükkel hozzájárultak a megmozdulás sikeréhez. A magyar sajtó kiválóan mutatta be az eseményt, és határozottan az ügy mellé állt. 2002. április 26-ára az Egyetemes Létezés Természetvédelmi Egyesület (ETK) közös hallgatásra hívta mindazokat, akik meditálni akartak arról, hogy milyen jó is lenne egy kevésbé zajos világban élni. Úgy gondoljuk, hogy az országban jelenleg mélyponton vannak a környezetetikai és a szociáletikai normák. Sok tekintetben az életminőség is egy jelképes nulla-ponthoz közelít. Ezért a Nulla kilométerpontot választottuk helyszínül a Clark Ádám téren, amely Budapest egyik legzajosabb tere. Nagyképűség nélkül állítható, hogy a csendre és a hallgatásra épülő 2002. április 26-ai demonstráció ilyen formában világszerte az első volt zöld mozgalmon belül. Arra hívta fel a figyelmet, hogy közösen összefogva, szervezettebben kellene fellépnünk a zaj ellen. Az volt a célunk, hogy a Csend Nap egy újabb jeles zöld napként honosodjon meg az országban. A zöld szervezeteken kívül a magyar békemozgalom egyik meghatározó szervezete, az Alba kör (magyar békemozgalom) is képviseltette magát, amivel nagy örömet szerzett a rendezőknek. Mindennek ellenére sajnos azt kell mondanunk, hogy a részvétel elmaradt a várttól. Ezen a téren még gyenge a társadalmi összefogás. Érthetetlen, hogy a meghívott és a részvételi szándékukat kinyilvánított szervezetek és magánemberek közül néhányan mégsem jöttek el. Mindannyian tudjuk, hogy a csend védelme érdekében csak közösen fogunk sikert elérni. Azt is tudjuk, hogy nem elég, ha csak a zajjal foglalkozó szakemberek küzdenek az "akusztikai hulladék" ellen. Szükség van egy szélesebb szakmai és társadalmi szolidaritásra. Ezen a téren sajnos még a zöld mozgalmon belül is egyelőre csekély a problématudatosság és a kellő összefogás. Ezért nagyon fontos lenne a különböző személyiségek egymás iránti tisztelete és megbecsülése, ugyanúgy, mint az önszerveződő társadalom civil közösségeinek elismerése és támogatása. Fontos és megfogható siker az ETK zaj-munkacsoport számára, hogy a Rügyecskék Alapítvány a 2002-es és 2003-as zöld kalendáriumában már hivatalosan feltünteti a Csend Napot. A Nulla pontnál bemutatott pantomim (Rügyecskék) nagymértékben hozzájárult a megmozdulás sikeréhez. Gervai Miklós Csí Kung – Tai Csi előadása is kiválóan beleillett a rendezvény arculatába. Az OPAKFI Egyesület székházában tartott nyílt nap és zaj-konferencia alkalmat teremtett a szakmai beszélgetésekre. A Fonor Kft.támogatásával és műszaki segítségével ezen a napon folyamatos zajszint-mérést végeztünk a helyszínen. A első kerületi Szent Anna-templomban tartott ökumenikus istentisztelet arra ösztönzött, hogy ne feledkezzünk meg a csend-mozgalom spirituális dimenzióiról se. Ezért nagyon fontos volt ez az alkalom, amiért köszönettel tartozunk dr. Széchey Bélának és Jánosa Domokos plébánosnak. A Csend Nap kísérő programja volt a Védegylet Egyesület és Horváth György, a Titanic Fesztivál igazgatója által a Toldi mozival közösen szervezett némafilm-sorozat. Majd Végh Attila tartott filozófiai előadást a csendről A csönd metafizikája címmel. A Csend Napnak alapvetően három fő aspektusa volt. Egyrészt környezetvédelmi és társadalmi megmozdulásról volt szó. Másrészt a közös hallgatás és meditáció mindenkit befelé fordulásra ösztönzött, és abban segíthetett, hogy ennek a zajos világnak a gyökereit jobban felismerjük. Harmadrészt egy új kollektív élményt eredményezett, ami spirituális tartalommal is bírt. Az első Csend Napnak végül is ez volt az üzenete. A nemzetközi Sasakawa Békealapítvány különdíjjal ismerte el 2002-ben azt a munkát, amelyet az ETK a zaj elleni küzdelemben végzett. Elkészült egy emléktáblának a terve, amelyet az első Csend Nap emlékére állítottunk volna, de az első kerületi önkormányzat nem engedélyezte az elhelyezését. A táblán Petőfi örökbecsű sorai lettek volna olvashatóak a Tisza című verséből: "Óh természet, óh dicső természet! Mely nyelv merne versenyezni véled? Mily nagy vagy te! Mentül inkább hallgatsz Annál többet, annál szebbet mondasz." Mindenesetre nem tekintjük lezártnak a csend-megmozdulást, de az emléktábla ügyét sem. A Csend Napja, 2003 A zaj nem csak a nagyvárosok problémája, ezért az idén egy vidéki helyszínt választottunk, hiszen sem a kisvárosok, sem a vidéki települések, falvak sem mentesek már a zajtól. A királynő városa, Veszprém volt a fő helyszíne a 2003-as Csend napi rendezvénynek, amelynek a mottója: "Meditáció a Csendért, Csend a Meditációért" volt. Délelőtt a résztvevők meglátogatták a Nádasdladányi kastélyt, illetve a Nádasdi Ökológiai Akadémiát. Délután egy nagyon élvezetes Csend-szigeti program volt a Veszprémi Egyetem kertjében "Emelkedés és meditáció a belső csendért" címmel. Ezt követően kerekasztal-beszélgetést folytattunk az egyetemen a zajvédelem hazai helyzetéről és a lakosságot érintő kérdésekről. A fórumon neves szakemberek beszéltek és cseréltek gondolatot. Az est folyamán az evangélikus templom a nap témájához kapcsolódóan egy ökumenikus istentiszteletnek adott otthont. A Csend Napja egy meditatív koncerttel zárult, amelyen Kövi Szabolcs kiváló előadását is meghallgattuk. Eközben Budapesten a Zöld-Kék Teaház tartott egy ún. nyílt napot. Idén az alábbi szervezetek csatlakoztak a megmozduláshoz: Veszprémi Egyetem, Nádasdi Alapítvány, JET Ökumenikus Rend, Gaia Egyesület, Székesfehérvár, Zöld-Kék Teaház, Budapest, Csalán Egyesület. Az, hogy a jövőben mennyire tudunk közösen fellépni, nagymértékben meg fogja határozni, hogy a Csend Nap-kezdeményezés hosszú távon beépül-e a köztudatba és hagyománnyá válik-e. Minden azon fog múlni, hogy a mozgalom mennyire tud együttműködni, mennyire tudunk egy szekeret húzni, mennyire tudunk időben összefogni, és nem akkor, amikor már túl késő. A zöld mozgalmon belül meg kell, hogy erősödjön a csoportszellem. Nem elég azonban csupán egy kis csoport néhány lelkes emberrel, akik önfeláldozóan és nagy erőfeszítéssel szervezik a csend-mozgalmat. Több támogatóra is szükség van, és össztársadalmi szolidaritásra, hogy sikeresen tudjunk küzdeni a csend érdekében. Vajon képesek leszünk-e hatásosan együttműködni más mozgalmakkal, kialakul-e összefogás a zaj ellen? Graciány Morales bölcsen azt írta: A tett az élet magva, a szavak csak díszei. De a nyelvfilozófus Ludwig Wittgenstein mégis megvigasztalt engem, amikor azt mondta: a szavak tettek is. Fotók: Gellért Miklós 
Ökotáj, 31–32. sz. 2003. 159–164. o. |