|
Védegylet
A Védegylet 2000 tavaszán alakult a Tisza ciánszennyezését követő "jogos felindulásból". A Védegylet hitvallása szerint az emberhez méltó környezetet védi, úgy, hogy az a jövő generáció számára is fennmaradjon. Létrehívói sosem fordítottak különösebb fáradságot pontos öndefiníció keresésére. Az egyesület olyan értelmiségieket hozott össze, akik felelősséget éreznek világunkért, legyen szó akár természeti, gazdasági, jogi, kulturális környezetünkről, és tenni is képesek érte. Vállaltan politikai szervezet, de a szó eredeti értelmében: a közügyekkel foglalkozik, nem pártpolitikai csatározásokkal.
– Annak idején miért vállalkoztál arra, hogy többedmagaddal megalakítsd a Védegyletet? Karátson Gábor: – Rémületemben. Akkor ciánozták a Tiszát, halálosan megmérgezték, és én úgy éreztem, hogy most már semmi sem szab gátat semminek a természet pusztításában. Ez egy valóban addig elképzelhetetlen esemény volt. Hasonló gonoszságok történtek a Dunával évtizedeken át, de az egy megfontolt gyilkosság volt, ez pedig egy hirtelen, váratlan esemény, amely bármikor megismétlődhet. Az emberiségnek, az élőlényeknek, az állatoknak a tökéletes kiszolgáltatottsága tárult fel előttem, de már nem irodalmi szinten, hanem a szó véres és rettenetes értelmében. Azt képzeltem, hogy a Védegylet ezzel fog foglalkozni. Már nem vagyok olyan fiatal, nem akartam volna buzgólkodni, nem akartam újra egy táblával állni, és ágálni valami ellen. Ez nagyon fontos ugyan, de azt gondoltam, hogy most már csinálják mások. Azonban a tiszai ciánozás – megint csak ezt tudom ismételni – halálosan megrémített, azt gondoltam, itt az utolsó óra. De most már ezt is megszoktuk, mindent megszokunk, amíg aztán az ég a fejünkre nem szakad. Szónokoltam a Kossuth téren a meggyilkolt természet nevében. Tetszett is mindenkinek, de hát ezen nem sikerült túllépni. Mindig ez a baj, hogy valamin nem sikerül túllépni. Az volna a jó, ha sikerülne átlépni egy bizonyos küszöböt, és mi magunk, a földi emberek jönnénk rá, hogy már nagyon későre járunk a napban, és mindenkinek a bőrére megy a dolog. Vagyis elkezdődne valamiféle társadalmi önvédelem. A Védegylet társadalmi önvédelem az életünk tönkretétele ellen. A Védegylet meghatározó személyiségeire (köztük több akadémikus és egyetemi professzor) korábban nem az volt jellemző, hogy a környezetvédelem mindennapi frontharcaiban vettek volna részt – eltekintve a Duna-mozgalomtól –, többségük inkább az ökológiai gondolkodás letéteményese a maga szakterületén, legyen szó akár jogtudományról, szociológiáról, gazdaságtudományról, kultúraelméletről. A hazai zöld mozgalom számára mintha eddig nem lett volna különösebben izgató az az ideológiai háttér, amelybe tevékenységük, gondolkodásuk ágyazódik, mindig a konkrét tevékenység került az előtérbe: feltárni a környezetszennyezéseket és felszámolni a következményeket, védeni az állatfajokat, gondozni élőhelyeiket, és még számos nagyon fontos gyakorlati tevékenység. A Védegylet létrehívóinak szándéka a kezdetektől az volt, hogy megteremtsék a közvetlen kapcsolatot az elmélyült szakmai munka, a különböző diszciplínákban felbukkanó ökológiai gondolkodás és a mindennapi, cselekvő környezetvédelem között. Így futott párhuzamosan a Védegylet első két programja: a jövő nemzedékek országgyűlési biztosa jogállásáról szóló törvénytervezet kidolgozása, tudományos vitája és bevezetése a politikai köztudatba, valamint a Roosevelt téri fák védelmére szervezett akció. Az előbbi sikeresnek tekinthető abban a tekintetben, hogy a Sólyom László nevével jelzett törvénytervezet komoly érdemi vitát generált a szakmában és azon kívül is, még akkor is, ha a politika nem igazán vevő rá. A Roosevelt téri fákat nem sikerült megvédeni, a tér alatti mélygarázs a tiltakozás ellenére megépült, azonban azóta is nagyobb figyelem övezi a fővárosi zöldterületek fogyatkozását, az önkormányzatok is egyre inkább tarthatnak civil tiltakozásoktól hasonló kezdeményezéseik esetén. A Védegylet mindkét akciója megkülönböztetett figyelmet kapott a sajtóban annak idején. Nem véletlenül, mert az egyesület tudatosan használja céljai eléréséhez a nyilvánosság fórumait. A hazai környezetvédők körében eddig szokatlan volt a média ilyen tudatos használata, erre példa leginkább a Greenpeace – azóta már hazánkban is megismert – stratégiája volt. A Védegylet talán a legintenzívebben jelenlévő szervezet a hazai médiában, munkatársai, szakértői napi szinten jelentetnek meg publikációkat az országos sajtóban, szerepelnek rádió- és televízió-műsorokban. Köszönhető ez nem utolsósorban annak is, hogy a szervezet nagyon komoly "szürkeállományt" tudott maga mögé felsorakoztatni. Olyan szakemberek is segítik a Védegylet munkáját, akik korábban nem kerültek kapcsolatba a környezetvédő mozgalommal. Ugyanez jellemző azokra az aktivistákra is, akik az egyesület konkrét szervező munkáját végzik. Többségében új arcok, akik korábban nem voltak tagjai vagy munkatársai más hasonló szervezeteknek. Mindez friss, előítéletektől és rutinoktól mentes szemléletet ad a Védegyletnek, amely hozzásegítette ahhoz, hogy ma már tekintélyes, megkerülhetetlen társadalmi szervezetté vált a maga területén. – Miben áll a Védegylet jelentősége? Takács Sánta András: – A szervezetnek talán az a legnagyobb jelentősége, hogy összehozott hasonlóan gondolkodó embereket, akiknek most már nem kell magányos harcosként szélmalomharcot vívniuk. Csökkenti a frusztrációt és a lelkiismeretfurdalást a tudat, hogy okos, aktív emberek országszerte ugyanazokat a problémákat érzik fontosnak, és készek az együttműködésre. Vida Viktor: – Nagyon fontos rendszerszemléletet kaptam mind a Védegylettől, mind a Védegylet bölcsőjének számító humánökológiai képzéstől. Szerintem egy olyan történelmi korszakban élünk, amikor a legkisebb tevékenység is hathatós lehet, megbillentheti a rendszert jó vagy rossz irányba, ezért én úgy gondolom, hogy igenis van esélyünk. Másrészt a legkevésbé sem lehet előre tervezni, az összes döntéshozó, a legmagasabb szintekig – improvizációval próbálja a helyzeti előnyét mind tovább fenntartani. Jávor Benedek: – Biológusként korábban is a zöld mozgalmak mentén futottam. Kilencvenegyben kezdtem el az egyetemet, de kétezerig nem léptem be egyetlen szervezetbe sem. A Védegyletben az volt nekem más, hogy itt nem egy szűk szakmai területről van szó, amely mondjuk a hulladékkezeléssel foglalkozik, hanem kicsit nagyobb rálátással megpróbálja az egészet vizsgálni. Az ember látja: itt van körülötte a világ, úgy, ahogy van, teljes káoszban és szétesésben, és engem érdekel, hogy lehet-e ez ellen tenni valamit, vagy sem. A Védegyletben nekem főként az volt a szimpatikus, hogy rendszerben kezelte ezt az egész problémát, és a dolgok lényegéhez próbál közel férkőzni. Az egészet nem egyes, tüneti problémákként próbálja kezelni, hanem a rendszer lényegét megragadni, és alternatívát megfogalmazni. Próbáljuk megnyugtatni a lelkiismeretünket. Kimegyek a katedrára, és az egészet teljesen üresnek és hamisnak érezném, ha a mellé a sok szép maszlag mellé, amit ökofilozófiából tanítok a diákjaimnak, nem tudnám odatenni, hogy mit is teszek tulajdonképpen mindennek érdekében. Tehát mindezt muszáj csinálni, ez egzisztenciális kényszer. Nem tehetem meg, hogy nem csinálom. Az embereket nem lehet az ökológiai válság képével mozgósítani, mert az egyáltalán nem érdekli őket, de a társadalom tele van hiánytünetekkel, és azokon keresztül van esélyünk a mozgósításra. Sokan alapvető emberi igényeiket nem tudják kielégíteni, és ha erre választ tud adni valamilyen alternatív – például ökológiai – rendszer, akkor az segíthet. És, úgy gondolom, hogy az ökofilozófiai, ökopolitikai rendszerek választ adnak azokra a problémákra, amelyeknek a tüneteivel küszködünk. A Védegylet a 2000-ben történt megalakulása óta igen széles körben tevékenykedik. Meghatározó programja a Jövő Nemzedékek Képviselete (JÖNEK), amelyet a törvényjavaslat elfogadásáig társadalmi alapon old meg több más civil szervezettel együttműködve. A JÖNEK olyan ügyeket képvisel, melyek az eljövendő generációk életlehetőségeit negatívan befolyásolják. Jellemzően környezetvédelmi problémákról van szó, így elsősorban a zöld területek ipari, kereskedelmi, lakóterületi célra történő feláldozása, a főváros közlekedését hosszú távra meghatározó fejlesztési elképzelések, így pl. a mélygarázs-építések, rakparti sugárút terve, újabb üzletközpontok építése, de ide sorolható a környezetkímélő szennyvíztisztítók engedélyezése is. A környezetvédelem tárgykörén túlmutató téma a génmanipulált termékek piacra jutásának szabályozása. Egyre nagyobb hangsúllyal szerepel a Védegylet tevékenységében a globalizációkritika, elsősorban a WTO (Világkereskedelmi Szervezet) tevékenységének vizsgálatán keresztül. Szorosan kapcsolódik ez a gondolatkör a különböző alternatív gazdálkodási modellek népszerűsítéséhez, melyről már konferenciát is szerveztek. E kezdeményezések lényege, hogy egyrészt a társadalom figyelmét felhívják ezekre a jelenségekre, rávilágítsanak olyan összefüggésekre, melyek rejtve maradnak a hivatalos kommunikációban; másrészt a politikai döntéshozókat szembesítsék azzal, hogy a globalizáció hatásai hatékonyan ellensúlyozhatók "szelíd" megoldásokkal. Takács Sánta András: – Szerencsére most már egyre nagyobb számban dolgoznak ki az ökológiai gondolkodók és a zöld mozgalmak jó értelemben vett utópiákat, megoldási javaslatokat. Sajnos magyarul még nem sok minden olvasható, de angolul és németül már jelentős szakirodalom áll rendelkezésünkre az ökológiailag fenntartható társadalmakról. A globális zöld mozgalom azonban odáig még nem jutott el, hogy tudja, miként juthatunk el a mai helyzetből a kívánatos állapotba. Azt sem tudjuk, hogy az átmenet békés formában megtörténhet-e, vagy valamiféle megrázkódtatásnak, komoly társadalmi összeomlásnak kell bekövetkeznie, hogy elérjük. Ez lesz talán a következő évtizedek legfontosabb kérdése. 
Vida Viktor: – Lehet, hogy elsőre furcsa, de a globalizációt kritizáló tüntetők igenis reformisták, hiszen oda mennek, ahol a WTO tanácskozik, és kérnek tőlük valamit. Hadd mondjak egy példát. Kilencvenkilencben Seattle-ben, kétezerben Prágában fiatalok tiltakoztak, és követelték, hogy a WTO, a Világbank változtasson a politikáján. Akkor radikálisnak, inkompetensnek bélyegezték ezeket a véleményeket, és láss csodát, pár évre rá számos, a globalizáció motorjának számító közgazdász, például Joseph Stiglitz, maga is elismerte, hogy nagyon elhibázott politikát folytattak. Ne mondja nekem senki, hogy azok a tömegtüntetések ehhez nem járultak hozzá semmivel.
Jávor Benedek: – Szerintem az éppen fennálló világrendről mondja el a legtöbbet, hogy reformjavaslattal előállni tulajdonképpen már anarchista provokációnak tekinthető. Nem hiszek abban, hogy holnapra megforgatjuk az egész világot. Abban hiszek, hogy mindazoknak az apró dolgoknak, amiket csinálunk, hosszú távon komoly hatásuk lesz. Lányi András szokta mondani erre, hogy bukásról bukásra váltjuk meg a világot, és bukásról bukásra jutunk el a végső győzelemhez. Ez nagyon hasonlít ahhoz, amit az egyetemen csinálok. Jogászokat tanítani ökofilozófiára nagyon nagy kudarc. Ott van háromszázötven ember, akit nem érdekel különösebben az, amiről beszélek. Százról úgy, ahogy van, lepereg az egész, ötvennek nem teljesen új a közvetíteni kívánt gondolat, és még ott van kétszáz ember, aki attól függően fog erről gondolkodni, hogy én mit csinálok. Nem abban hiszek, hogy egy féléves, éves kurzus alatt átformálom a gondolkodásukat, abban hiszek, hogy esetleg öt év múlva előbújik a fejükben egy-két dolog, amit tőlem hallottak. A Védegylet egyik alapvető célja, hogy a különböző társadalmi csoportok gondolkodásában elvesse az ökológiai szemléletmód magvait. Ilyen kezdeményezésük pl. az egyházak zöldítésére tett kísérlet, amely abból indul ki, hogy az egyháznak meghatározó közösségépítő, fenntartó szerepe van, és tevékenységén keresztül nagyon sok emberhez hitelesen tud gondolatokat közelíteni. A nemzetközi példák azt mutatják, hogy az egyházak felismerték felelősségüket a Teremtés megőrzésében, és ebben konkrét gyakorlati lépéseket is tesznek, itthon viszont elvétve találkozni hasonló kezdeményezésekkel az egyház körében. A Védegylet ebben egyfajta élesztő, közvetítő szerepet kíván játszani, ami eddig három konferenciában illetve műhelybeszélgetésben, illetve egy előkészületben lévő kiadványban testesült meg. Az egyesület más területen is arra törekszik, hogy felébressze a helyi közösségek környezeti felelősségérzetét. Az egyes ügyekben a helyi csoportok tudnak a leghatékonyabban fellépni, melyhez a Védegylet a maga tekintélyével, szakértői hátterével és a nyilvánosság biztosításával tud hozzájárulni. Több helyi Védegylet-csoport jött már létre országszerte kezdeményezésükre. Sajátos szerepet vállalt magára a Védegylet a 2002. évi választásokat megelőzően, amikor a két legnagyobb rivális programját, ígéreteit szembesítette a fenntarthatóság elvárásaival és elveivel olyan formában, hogy a pártok képviselőit faggatta nyilvánosan három egymást követő alkalommal. Hasonló kihívásra került sor a főpolgármester-választást megelőzően is. 
Takács Sánta András: – Azt hiszem, nem is elsősorban a globális mechanizmusoktól kell várnunk a megoldást, bár bizonyos jelenségeket, például a globális éghajlatváltozást csak így befolyásolhatjuk. Az ökológiai gondolkodás egyik alapja azonban a helyi közösségek kialakítása. Mindig a helyben élő emberek dönthetnek a leghelyesebben, mert ők ismerik leginkább a lakhelyüket. Nem szabad kivenni a döntést a kezükből. Sajnos ma a világban hatalmi polarizálódás tapasztalható: egyre kevesebb ember jut egyre nagyobb hatalomhoz, legyenek azok gazdasági szereplők vagy politikusok. A hatalom kérdése kulcsfontosságú az ökológiai problémák megoldásában, de nem kap kellő figyelmet a zöld gondolkodásban. Persze ez a legnehezebb feladat, mert ha le akarjuk bontani a mai hatalmi struktúrákat, terjesztenünk kell az egyenlőség eszméjét, a médiában viszont működik a hatalmi szűrő, vagyis sokszor kimarad, ami a gazdasági/politikai érdekcsoportoknak kedvezőtlen. Túlzás azt mondani, hogy egyáltalán nem kapnak helyet ezek a gondolatok, hiszen nincs klasszikus értelemben vett cenzúra, ám rendszerint csupán kis súllyal szerepelnek.
A Védegylet az egyes területeket érintő állásfoglalásait kiadványokban jelentette meg. Eddig három ilyen jelent meg, a külpolitikai (Magyarország és a nagyvilág), a gazdaságpolitikai (Gazdaság és társadalom) és a várospolitikai (Növekedés vagy fejlődés). Előkészületben van az oktatáspolitikai állásfoglalás is. Ezek létrehozásában az egyesület alkotóműhelyként működő széles szakértői háttérre támaszkodik. Az állásfoglalások megismertetésére szerte az országban sor került a Védegylet "road-show-ja" keretében, amikor is különböző felsőoktatási intézményekben helyi opponensek felkérésével vitatták meg őket.
A Védegylet vezetőségének tagjai: Ángyán József agrárközgazdász, a gödöllői Szent István Egyetem professzora; Karátson Gábor festőművész, író, a Védegylet elnöke; Kindler József közgazdász, a Budapesti Közgazdaság-tudományi és Államigazgatási Egyetem emeritus professzora; Nagy J. Endre szociológus, a Pécsi Tudományegyetem professzora; Sólyom László alkotmányjogász, az Alkotmánybíróság volt elnöke, a Magyar Tudományos Akadémia levelező tagja; Vásárhelyi Judit, a Független Ökológiai Központ volt igazgatója; Vida Gábor genetikus, a Magyar Tudományos Akadémia rendes tagja; Zelnik József etnográfus, a Magyar Kulturális Szövetség elnöke; Ifj. Zlinszky János biológus, a Pázmány Péter Katolikus Egyetem docense; Zsolnai László közgazdász, a Budapesti Közgazdaság-tudományi és Államigazgatási Egyetem docense. A Védegylet címe: 1051 Budapest, Nádor u. 32. tel./fax: 317-6482 e-mail: iroda@vedegylet.hu www.vedegylet.hu Készítette:Csonka András
Ökotáj, 31–32. sz. 2003. 146–150. o. |