1. A középkori egyszarvú – a szarv természetéhez hűen – az erő, a hatalom szimbóluma, ugyanakkor a tisztaságot, a fényt, és a pompát is jelképezi. Már az ősi Kína területén is megtaláljuk ezeket a morális kategóriákat az egyszarvúban megtestesülve, mely, mint császári jelkép, a császári értékeket szimbolizálja. Amikor ezek megjelennek a világban, kedvező előjelként megjelenik az ezeket hordozó szimbolikus élőlény, az egyszarvú is. Ugyanakkor az egyszarvú, szarvával ütlegelve a vétkezőket, az igazságszolgáltatásban is közreműködik.

Az egyszarvú harcol a Nap ellen, megemészti, elpusztítja, ha kell, de a napfogyatkozással is ellentétes jelentésű. Bár látszólag az egyszarvú csak a sárkány egyik variánsa, de mindenekelőtt ő az esők ura is. Ez magyarázza a pusztító szárazságokért felelős Nap elleni küzdelmét.

Mindkét állat, az egyszarvú és a sárkány eredete is az égbolt szemlélésére vezethető vissza, szimbólumaik a felhőkbe való merengésből születhettek, melyek számtalan alakot öltve a bőséges esők hírnökei. Távol-Keleten, az ősz derekán tartott ünnepkör keretében nagyra becsült népünnepély az egyszarvú tánca.

2.Az egyszarvú a homloka közepén lévő egyetlen szarvával a napsugár, a spirituális nyíl, Isten pallosának szimbóluma, az isteni erő feltárulása – az isteni behatolása a teremtésbe. A keresztény ikonográfiában ő képviseli a Szentlélek által megtermékenyített szüzet. A középkorban a Szűz Mária keblében fogant isteni Ige megtestesülése.

Az egy szarv jelképezheti az érés egy szakaszát: a lelki fejlődés során a biológiai, nemi lényből való átmenetet, a szexuális megtisztulás, majd a szexualitás szublimálása során a nemiséget meghaladó Egység elérését.

A szarvat frontális vesszőhöz, lelki falloszhoz hasonlították, ami a spirituális megtermékenyítés szimbóluma, ugyanakkor a fizikai szűziesség jelképe.

Az alkimisták az egyszarvút hermafroditának képzelték, ami látszólag értelmetlen, hiszen nem a két nem egyesítését, hanem a szexualitás meghaladását jelképezi.

3. Bertrand D' Astorg A nő az egyszarvúval mítosz (Párizs, 1963) című művében újraértelmezte az egyszarvú szimbolikáját, kapcsolatba hozva az udvari szerelem – a lovagi udvarlás – középkori felfogásával. Elképzelését először költői képekben fogalmazza meg: "létezett egy fehér egyszarvú, méretre az én lovam hasonmása, de térölelő és légies járásával különbözött attól. Selymes sörénye homlokára omlott, a mozgástól egész szőrzete maga volt a fénylő borzongás, sűrű farka valósággal úszott a levegőben. Egész teste hamvas tündöklést árasztott, néha pedig sziklák törtek fel patája nyomán. Mintha csak hatalmas szarva örökös dicsőítéséért vágtatott volna, melyen szabályos spirált képezett a rácsavarodó gyöngyházfényű erezet."

A hősszerelmesek őstípusát vélte felfedezni az egyszarvúban. A hősszerelmesek készek visszautasítani a szerelmük beteljesülését. Az egyszarvú rejtélyes képessége által a gyémánt ragyogásának legparányibb elváltozását is felfedi, leleplezi a tisztátalanságot mindenben, ami az anyaggal érintkezik. Ezért mondanak le a szerelmesek a szerelemről, de hűségesek maradnak hozzá, hogy megmentsék az elkerülhetetlen pusztulástól. A szerelemnek meg kell halnia, hogy örökké élhessen. Szembekerül egymással a lemondás és a birtoklás lírája. A fiatal lány továbbélése ellentétes a nő kiteljesedésével. Az egyszarvú a csoda mítosza, azé a csodáé, ahogy a tisztaság, az érintetlenség megmarad és hat, még a legromlottabb lelkeken, a legelvetemültebb érzelmekben is.

P. H. Simon tökéletesen összefoglalta a szimbólum értékét: Az egyszarvú, a szarv jelképe által, szétválasztja a szennyezett vizeket, és felszínre hozza az eredeti állapotot megbontó mérgeket. Az egyszarvú, az örök üldözött, legyőzhetetlen. Csak egy szűz – maga a cselekvő tisztaság – érintheti őt büntetlenül. Csak egy hajadon fortélya ejtheti rabul, álomba szenderítve a szűzi tej illatával.

Az egyszarvú minden esetben a fizikai lét csodálatos felemelkedését idézi, a természetfeletti erő eszményét testesíti meg, mely árad, sugárzik mindenből, ami tiszta.

4. Számos szobrászati és festészeti alkotáson két, egymással szembenálló egyszarvút ábrázolnak, melyek között látszólag ádáz csata dúl. A szimbólum szintjén itt az egyszarvúban megtestesülő két alapvető érték belső konfliktusát, összeütközését érzékeljük: az oltalmazó érintetlenség (az ég felé meredő szarv jelentése) küzd a termékenységgel (a szarv a fallosz értelmében). A teremtés, a világra születés lehetetlen az ártatlanság elvesztése nélkül – ez jut kifejezésre az egymással kiálló egyszarvúak képében. A konfliktus fizikai síkon nem oldható fel, az egyszarvú csak a szellemi lét szintjén hoz megbékülést.

Forrás: Jean Chevalier – Alain Gheerbrant:
Dictionnaire des Symboles
(Paris, 1973 –1974, Seghers)

Fordította: Márkó Zsuzsa