1. A kabalisztikus hagyomány
szerint a héber ábécé betűiben teremtőerő rejlik, amit az ember nem ismerhet:
Senki sem ismeri valódi sorrendjüket, mivel a Tóra szakaszai nem az igazi
sorrendben szerepelnek. Ha nem így lenne, bármely olvasó, miután elolvasta
őket, képes lenne egy világot teremteni, életre kelteni a holtakat, csodákat
tenni. Ezért titkos a Tóra valódi sorrendje, csak Isten ismerheti.
3. A betűk egyik lehetséges
tanulmányozási módja, melyet részletesen kidolgoztak az iszlám hagyományban
és a kabbalában, szimbolikus értékükön alapszik.
A hurufik számára Isten olyan erő, mely egy igében fejeződik ki, azaz egy fonémában, egy hangban; ez az erő az arab-perzsa ábécé 32 betűjében nyilatkozik meg, ezekből 28-at használtak fel a Korán megszövegezésére. A Korán Isten igéje, és a betűk segítségével artikulált hang az isteni lényeg. A 32 betű az igének mint olyannak megjelenési formái; az ige lényegétől elválaszthatatlan attribútumok ugyanannyira elpusztíthatatlanok, mint a Legfelsőbb Igazság. Mint maga az isteni lényeg is, a betűk szintén benne rejlenek minden létezőben. Könyörületesek, nemesek, örökkévalóak. Mindegyikük el van rejtve láthatatlanul az isteni lényegben. Ádám (vagy az ember) arca Isten arcának pontos lenyomata, azzal a feltétellel, hogy tudunk olvasni vonásaiban. Ezen az arcon 7 vonal húzódik végig (szemöldök, szempillák, haj), ha ezt megszorozzuk az elemek számával, 28-at kapunk, az arab ábécé betűinek összegét. Hasonlóképpen 7 jel (ayat) található a Korán első szúrájában. Az ember mikrokozmosz, hasonlatos a Koránhoz. Ami a Korán elszigetelt, rejtélyes betűit illeti, ezek -- mint Massigni professzor mondja -- a Prófétának álmában elbetűzött fogalmi osztályok rövidítései. Az ábécé betűit mindenféleképp már igen korán az isteni szó materializációjának tekintették. Abd ar-Rahman al-Bistami szerint az ábécé betűit a 4 elem alapján a következőképpen oszthatjuk fel: a levegőhöz, a tűzhöz, a földhöz és a vízhez tartozók. Ha számolunk alapvető és asztrális természetükkel és numerikus értékükkel, olyan ezoterikus ismeretekhez juthatunk el, amelyek más úton hozzáférhetetlenek; bizonyos értelemben kiegészítik a megvilágosodást, mivel a misztikus szemében megvilágítják a kashf üdvözítő fényét (az isteni igazságok megjelenését), és a múltban és a jövőben rejtőző események értékelését. A muzulmán ezoterikus gondolkodás szabad utat engedett magának ezen a téren. Ez az irányzat egy tudományhoz vezetett azután, ez a betűkre és kapcsolataikra alapozott jóslás. A Dawah szóval adunk rá egy példát. A betű úgy jelenik meg, mint a lét misztériumának szimbóluma, az isteni igéből nyert alapvető egységével és a virtuálisan végtelen kombinációs lehetőségből eredő megszámolhatatlan különféleségével a teremtett lények sokaságának, változatosságának tükörképe, sőt a megnevezett lények szubsztanciája. 4. Az ősi ír ábécé (az ogam
ábécé) betűi egyszerűen vízszintes vagy ferde vonalak voltak, amelyeket
valamely irányból merőlegesen húztak jobbra vagy balra, vagy egy függőleges
vonalon keresztül, amely alapul szolgált. Így ránk maradt néhány száz nagyon
rövid sírfelirat köveken Írországban, Walesben és Skóciában (2-3 szó hosszúságúak),
csak az elhunytnak és apjának vagy nagyapjának nevét tartalmazzák a maqqui
(valakinek a fia) vagy az avoi (valakinek az unokája) birtokos kapcsolatokban.
Mindegyik felirat az V--VI. századból származik, és mindegyik gael nyelven
íródott. De a szövegek hosszabb, egy-két mondatból álló, fára vésett feliratokra
utalnak, amelyek rendeltetése jóslás, mágia lehetett. Minden alkalommal
varázsigékről van szó, amelyek az Írás útján rögzítenek egy átkot, tiltást
vagy kötelességet valakinek a nevére. Az ogam betűket, amelyeket nagyon
egyszerű lerajzolni (egyetlen íves vonal
sincs bennük), eredetileg arra szánták, hogy fába véssék őket (a kelta
nyelvben szinte teljes szinonímia van a fa és a tudomány szavak között:
Írül fid, gaelül gwydd, bretonul gwez/gouez, gallul uissu). Növényi ábécét
alkotnak, amelynek minden betűje egy fa nevét viseli. A megszokott ír elnevezése
ennek az ábécének egy csoportba rendezi az első három betűt: B, L, N (a
magánhangzókat külön osztályozzák): B (beith = nyírfa), L (luis = szilfa)
és N (nin = kőrisfa). A hagyomány ezt a felfedezést Ogam istennek tulajdonítja,
aki az ősi uralkodó istenség sötét aspektusát jelképezi.
A kabala a betűformák megszámlálhatatlanul sok kozmogóniai és misztikus kapcsolódási lehetőségére épül. Az alef a legfőbb hatalom koronája, felfelé irányuló jobb oldali csúcsa bölcsességet jelez, a lefelé mutató bal oldali a gyermekét szoptató anya megfelelője; ezenkívül a felső rész jelentheti a kezdetet, vagy a bölcsességet, melynek hatalma hoz létre mindent. A központi vonal az Intellektus, a Bölcsesség fia, a lenti jel utal a fejlődési sor végére, a Tudományra, ami az Intellektus leánya. Az alef így egybekapcsolja minden felsőbbrendű élet eredetét és végét: ez a betű szimbolizálja a spiritualitást. Egyúttal ez az ábécé első betűje. A következő betű, a béth, a bölcsesség háza, különféle módokon nyilvánul meg, számos utat vagy Ösvényt követve; Isten pecsétje, amely rábélyegeződik az élőkre. Ez a ház nyitva van bal felé az alef spirituális hatásait befogadandó, de lezárt jobb oldalról, hogy érni hagyja magában a bölcsesség csíráit: A Bölcsesség által építhetünk házat. Óvatosan helyezzük el alapjait; a tudomány segítségével töltjük meg padlásait mindenféle értékes és kívánatos jóval. A hatodik betű, a vav, a világ oszlopához hasonlítható, vagy egy folyóhoz, mely a kert növényeit öntözi, az életfához, egy megújuló lánghoz, fénycsíkhoz, fejhez stb. A végtelenségig folytathatnánk így az exegézisnek azokat a példáit, amelyek a metaforák, homonímiák és analógiák logikáján alapulnak, de azokat nem, amelyek a szimbólumokból fakadnak. A képzelőerő, bármily gazdag is, nem mindig szimbolikus. Forrás: Jean Chevalier--Alain
Gheerbrant: Dictionnaire des Symboles (Paris, 1973--1974, Seghers)
|