Világunk mély válságban van. Ahhoz, hogy kijussunk belőle, ismernünk kellene a rendszer törvényszerűségeit, a misztika "örök törvényét". Szükségünk van a törvényeket ismerő, megvilágosodott bölcsekre, misztikus gondolkodókra, akik egy másféle életutat ajánlanak nekünk.

Évekkel ezelőtt nagy hatással volt rám Fritjof Capra A fizika Taója című munkája. A fizikus szerző sok példával bizonyította, hogy a modern fizika állításaihoz nemcsak racionális úton, hanem belső sugallat (intuíció) révén is el lehet jutni. Az ősi kínai bölcselet és a régi kultúrák más, számunkra misztikus úton haladnak, mégis eljutnak a mai főáramlatú tudomány egyes felismeréseihez. A Tao bölcselete szerint a yin és a yang, a női és a férfi alapelv egymást kiegészítik, az egymásba olvadó alakok együtt alkotnak egészet, teljességet. 

Az ELTE Szociológiai Intézetében több éven át tartott előadásaimban a sztoikusok, T. Roszak és mások nyomán gyakran beszéltem arról, hogy a Kozmoszban rend uralkodik (a görög szó eredeti jelentése is ez), a világfolyamat szükségszerű, az események, a történések nem véletlenek, s minden szinten -- az élet- és a társadalmi jelenségek terén egyaránt -- érvényesül az önszerveződés-önszabályozás elve. Hallatlanul fontosak a kapcsolatok, kölcsönhatások. 

Előadásaim során igyekeztem megtalálni az állítások közötti összefüggést, rendet -- s ennek során jutottam el Ludwig von Bertalanffy (1901--1972) munkáihoz. Egyre nagyobb érdeklődéssel fordultam az osztrák származású, később Kanadában dolgozó biológus először 1937-ben említett tudományfilozófiai általános rendszerelméletéhez. Ennek célja a különböző szakterületek általános jellemzőinek, a közöttük létező azonosságoknak, hasonlóságoknak a feltárása, a sokféle területen érvényes jelenségek magyarázata.

Az általános rendszerelmélet

Miként segítették elő a misztikus gondolkodók a mindenség örök törvényeinek megismerését, a közösségek, a társadalmak önszerveződését, fennmaradását, milyen utat mutatnak számunkra a válságból való kijutáshoz, s miként kapcsolódik mindehhez a rendszerek törvényeinek a kutatása, az általános rendszerelmélet.

Ezen elmélet megalkotója, Ludwig von Bertalanffy munkájában fontos forrásként hivatkozik több misztikus gondolkodóra. Úgy vélem, hogy elméletének megalkotása eleve misztikus hagyományokon alapult, mert a misztikusok által feltárt igazságok minden rendszer működésének az alapját képezik. (A rendszerelméletben lefektetett törvényszerűségeket -- például hogy az egészet, a teljességet nem képviselhetik a részeik -- a főáramlatú tudomány kutatói eleve misztikusnak tartották, s éppen bírálatuk ébresztette rá Bertalanffyt elméletének misztikus gyökereire.)

A pozitivisták keményen támadják a rendszerelmélet -- úgymond -- teleologikus szemléletét, valamint a megismerés módjaira vonatkozó tanításait, ugyanis a rendszerelmélet lényeges tételei -- teljesség, a célokság (finalitás) és a panteizmus -- szoros kapcsolatban állnak a misztikus nézetekkel. Bertalanffy mindezt könyve bevezetőjében nem fejti ki részletesen, de az összefüggést tudatosan vállalta. Az alábbiakban bizonyítani igyekszem, hogy a misztikus szemléletnek -- a tudományok mellett -- szerepe van a rendszerelmélet kialakulásában (lásd táblázat). 

A rendszerelmélet a biológiában, a pszichológiában és az ökológiában alakult ki, szorosan kapcsolódott hozzá a kibernetika. Létrejöttében nagy szerepet játszott A. N. Whitehead, P. A. Weiss, Kenneth Boulding, A. Rapoport, Kenneth Boulding, Wiener Norbert, Neumann János, G. Bateson és a törzsi társadalmakkal foglalkozó Margaret Mead. (Számosan vizsgálták az élő, tudományos, társadalmi, lélektani, ipari, tervezési, vállalati stb. rendszerek működését.)

Az értelmező szótár szerint a rendszer egységes egészet alkotó, szabályosan egymásra ható, vagy egymástól függő dolgok csoportja; tanok, eszmék, elvek szervezett alakja. Von Bertalanffy másokkal együtt kifejtette, hogy az EGÉSZ nem azonos a részek összegével, és mindig az egészet, a teljességet kell vizsgálnunk. Az általa vizsgált rendszerek nyitottak, látszólag -- folyamatos önfenntartó tevékenységük miatt -- nem érvényes rájuk nézve az entrópia törvénye, önszerveződőek, mozgási irányaik meghatározottak (finalitási, célirányossági, teleologikus elv). Von Bertalanffy azon megállapítását, hogy a lényeges tulajdonságok nem következnek az alkotórészek jellegzetességeiből, sokan misztikus tételnek tartják, mondván, hogy a rendszerelmélet metafizika, és túl van a tudomány határain. 

Von Bertalanffy leírja, hogy a rendszerelmélet gondolati eredete: természetfilozófia, és felsorolja elméletének elődjeit, közöttük például Leibnitzet, Nicolaus von Cusat (= Cusanus), Paracelsust (1493--1541), Marx és Hegel dialektikáját, Hesse Üveggyöngyjátékát, Whitehead-et, Cannont, Claude-Bernard-t. Meglepő, hogy kiváló tudósok, az élettudományok művelői mellett elsősorban a misztikus szellemiségek képviselőit említi. Vajon a misztikus felismerések milyen viszonyban állnak a racionális gondolkodással? Hogy kerül tehát a rendszerelméletbe a misztika? Gondolkodásunkban a rendszer valamiféle racionális, tudományos kifejezésnek tűnik, holott a misztikusok ősidők óta a teljességre törekedve, rendszerben látták a világot, ha ezt a szót nem is használták.

A racionális és intuitív felismeréseket gyakran kettéválasztjuk, de nem szoktuk összevetni az általános rendszerelméletet a misztikus szemlélettel. Jelen munkában von Bertalanffy hivatkozásai alapján ezt kísérlem meg. A kérdés, hogy a rendszerelmélet és a misztikus felismerések milyen esetekben és hogyan kapcsolódnak egymáshoz, milyen szerepe van az utóbbinak a rendszerelmélet létrejöttében. Ezt igyekszik bemutatni az alábbi táblázat.

Tudom, hogy az ilyen összevetések gépiesek, mégis látható, hogy a rendszerelmélet és a miszticizmus sok tekintetben egymás mellett állnak, s ellentétesek a materialista-pozitivista nézetekkel. A kérdőjelek további elemzést igényelnek: nem ismerek olyan munkát, amelyben a rendszerelmélet foglalkozna ezekkel.

Melyek a rendszerelmélet legfontosabb tételei?

1. A rendszerelméleti és a misztikus megközelítés általában monista jellegű -- a világot egy alapelvre vezeti vissza: ezzel ellentétes a két vagy esetleg több alapelvet elfogadó dualizmus. Ez az embert elkülöníti a bioszféra egészétől, tagadja az emberi természet biológiai magyarázatát, a valóságtól független kulturális világot igyekszik teremteni stb. Jellemző a dualizmusra a szcientizmus, a biologizmus, redukcionizmus, az úgynevezett "két kultúra" felfogás.

2. A klasszikus fizika anyagelvű, pozitivista, nem fogadja el a szükségszerű Rendet, a végső célt, a teloszt. A tudomány célja a valóság egyre kisebb részekre bontása, analitikus vizsgálata. Míg a pozitivista tudomány szerint a teleológia tudománytalan -- misztikus, természetfeletti, például Arisztotelész szerint a dolgokat éppen céljuk felől kell meghatározni, és a Világegyetemnek is van célja, az életfolyamatok mindig célra irányulnak. 

3. Nem véletlenül került a táblázatba Erich Fromm kérdése: "Birtokolni vagy létezni?". A neves szerző híres könyvében hivatkozik például Jézusra, a Buddhára, Eckhart mesterre, Spinozára, Albert Schweitzerre és még -- von Bertalanffyhoz hasonlóan -- Marxra is.

4. A rendszerelmélet fontos fogalmai a kölcsönhatás és az önszerveződés. Alapvető tétele, hogy nem léteznek a megfigyelőtől független végső entitások. A megismerés, a gondolkodás kölcsönhatás a "tudó" és a "tudott" között. 

Az általános rendszerelmélet vizsgálja, hogy miként történik az önszerveződés. A rendszer megalkotja az összetevőit, állandóan módosuló, változó hálózatot teremt. A rendszer: átalakulás és pusztulás, folyamatos megújulás. Maturana és Valera (1980) autopoiesisről beszél, a görög auto (ön...) és a poiesis (teremtés, termelés, előállítás) fogalmakból. "Az autopoietikus rendszer egyensúlyra törekszik (homeosztatikus), fenntartja az állandóságát." 

Az önszerveződés társadalmilag is fontos fogalom: kapcsolatba hozható a részvételi demokráciával; a külső irányítás tagadását jelenti, erről több misztikus azonos módon vélekedett. 

5. Az általános rendszerelméletben nem új gondolat az "élet hálózata, szövedéke, fonadéka", ezt a költők, bölcselők és a misztikusok az összes jelenség összefonódásának a kifejezésére használták. Manapság a hálózat fogalma egyre inkább előtérbe került az ökológiában is, a rendszerelmélettel foglalkozók minden rendszerben elkezdték alkalmazni a hálózat modelljét. Ha föltérképezzük a kapcsolatokat, ismétlődő alakzatokat találunk. Ezt a mintázatot vizsgálja a rendszerelmélet. Azonos viselkedésformát találhatunk a különféle rendszerekben, élőlényekben, társadalmakban (pl. visszacsatolási hurkok, oksági viszonyok). 

6. A rendszerelmélet többi részfogalma közül az organicizmus szó a Webster szerint 1883-ban keletkezett, bár alább említjük, hogy Spinoza gondolataihoz is kapcsolódik. Első értelme: az élet és az élő dolgoknak nem a legkisebb összetevő tulajdonságai alapján, hanem a szervezettségi szint szerint történő magyarázata. A részeket és a köztük lévő kapcsolataikat az egészből vezethetjük le, és fordítva: az egész tulajdonságai a részek közötti kapcsolatokból és az összefüggésekből jönnek létre. Ezeket roncsoljuk el, ha akár fizikai, akár elméleti vonatkozásban a rendszert elkülönített elemekre szedjük széjjel. Az egyedi részek nem különíthetők el egymástól.

Az általános rendszerelmélet arra tanít, hogy a rendszereknek vannak alapvető jellegzetességei, s ha azokból egy vagy több sérül, akkor a rendszer megújulásra és alkalmazkodásra képtelen, pusztulásra van ítélve, elmúlik, felbomlik. Bármelyik rendszernek alkalmazkodni kell a Mindenség törvényeihez, az Örök Törvényhez, a hindu Szanatana Dharmához. Ez a törvény ugyanakkor a misztikusok által világosan felismert kapcsolat ember és Kozmosz között, s e törvényeket a Taóban, a Benáreszi Beszédben, a Hegyi Beszédben és sok más írásban találjuk meg.

Von Bertalanffy elgondolkodik azon, hogy a rendszerelmélet visszás módon alig hatott az élettudományokra. Úgy véli, hogy mivel ez volt a molekuláris biológia diadalainak ideje, e szak mechanikus szemlélete teljesen elnyomta az életről a rendszerelmélet által alkotott képet. A biológusok fölfedezték a genetikus kódot, a DNS szerkezetét, és ez ahhoz a hithez vezetett, hogy minden biológiai működés megmagyarázható a molekulák szerkezetével és működésével. Fokozottan érvényes ez a megállapítás napjaink tudományára, a természetben sosem létezett vegyületek előállítására, a mesterséges élőlényekre, a klónozásra, a gépies célokra, amivel az ember messzemenőn beleavatkozik a természet rendjébe és átalakítja azt. (Marvin Minsky szerint az ember összekötő kapocs a számítógépek felé...) 

Hogyan kapcsolódik a rendszerelmélethez a miszticizmus?

A Webster értelmező szótár a misztikus szónál ezt írja: spirituális értelme, jelentése van, nem nyilvánvaló az értelem számára. A miszticizmusnál pedig: 1. A misztikusok tapasztalata a lelki egységről, kapcsolatokról, a végső igazságról. 2. Az a hit, hogy közvetlenül, intuíció vagy megérzés révén tapasztalhatjuk Istent, a spirituális igazságot, a végső valóságot. Ezek igaz megállapítások, de nem tárják fel a fogalmat teljes egészében.

Hamvas Béla szerint a "misztika az a tudás, amely minden dolog egységét látja, míg a tudomány nem látja..., ...a misztika nem a tudomány ellentéte: a misztika a tudás magasabb foka. Lehet, hogy az ember által elérhető legmagasabb fok.". (Idézi Czakó Gábor Szótárkönyvében.)

Néhány szót kell szólnunk az ihletes sugallatokról, az intuícióról. Hogyan jut el valaki a miszticizmushoz? Belső meggyőződésből, egy újfajta intuitív látásmód révén, ami talán már veleszületett módon jelen van benne. Ennek révén tudományos, "racionális" igazságokhoz is el lehet jutni. Példaként említem S. Ramanujan indiai matematikust, aki önmagát képezve (autodidakta módon) tanulta a matematikát. Rengeteg tételt írt le bizonyítás nélkül, amelyek esetleg nem jutottak volna más, sablonokat követő matematikusok eszébe. Néhány eredménye G. H. Hardy, egy nevezetes angol matematikus kezébe jutott, aki megdöbbent. "Soha az életben nem találkoztam még hasonlóval, mondta. Elég volt rájuk pillantanom, s láttam, hogy csak a legkiválóbb matematikus tollából származhattak." Saját nem csekély matematikai tudásával sikerült bizonyítania Ramanujan pár tételét, de csak a legnagyobb nehézségek árán. Ramanujan fiatalon halt meg, szellemi öröksége máig is feltáratlan, és senki sem sejti, miként érte el kiváló eredményeit. 

Érdekesen fogalmaz Paul Davies: "Olyanok, mint Ehrlich, Pauli, Schrödinger, Heisenberg, Eddington, Jeans hitet tettek a misztika mellett. -- A tudományos módszerrel mindaddig élni kell, ameddig lehetséges. Azonban a végső kérdésekhez érve cserben hagy bennünket a tudomány és a logika. Nem akarom azt mondani, hogy rossz válaszokat adnak, de valószínűleg alkalmatlanok az olyan "miért" típusú kérdések felvetésére (a "hogyan"-nal szemben), amelyek bennünket nyugtalanítanak."

A vallásos emberek gyakran beszélnek szavakba alig foglalható "misztikus élményről", emlegetik a Világegyetemmel vagy Istennel való egyesülés lenyűgöző élményét, a valóság egységes egészként való átélését, vagy egy hatalmas szerető jelenlét közelségében érzik magukat. A misztikusok azt állítják, hogy ilyenkor meg tudják ragadni a végső valóságot. Néha egyfajta belső béke, együttérző, örömteli csönd ez a misztikus élmény. Einstein kozmikus vallásosságról beszélt, Fred Hoyle meggyőződése az volt, hogy a Kozmoszt egyféle szuperintelligencia szabályozza, aki vagy ami a kvantumfolyamatokon át irányítja a fejlődést. Hoyle Istene teleologikus Isten is, Teilhard de Chardinhez hasonlóan egy véges állapot felé egyengeti a világ dolgait. A szuperintelligencia kész gondolatokat ültethet el az emberi agyban. Hoyle szerint ez a matematikai vagy zenei ihlet alapja.

Oldalakon át lehetne sorolni az egyes vallások, hitek nagyon eltérő istenképét. Csak néhány példát: az Örökkévaló, a Teremtő, a Mindenható, a kegyetlen, az állat- vagy gyerek-áldozatot követelő, bosszúálló Jehova, a feltétlenül személyes Allah, a megbocsátó és irgalmas, az evolválódó, a jóságos. Akiben magad is benne létezel, a tervező és alakító, a hinduké, a sámánoké, az Ómega pontot jelentő, Eckhart mesteré, Cusanusé, a gnosztikusoké stb. 

Daviesszel együtt magam sem hiszem, hogy létünk a Világegyetemben a vaksors szeszélye, a történelem véletlene, jelentéktelen kis zörej lenne a nagy kozmikus drámában. Az, hogy a Világegyetem egy bolygóján tudatos szervezetek élnek, feltétlenül meghatározó jelentőségű. Vajon a tudatos lények révén tett szert a Világegyetem öntudatra, vagy azoktól függetlenül? (l. Hoyle). Kétségtelen, hogy különféle tudatszintek léteznek, más egy vegyi folyamaté, az emberé és a Mindenségé. Peter Russell "A tudatra ébredt Föld"-ről beszél, a tudatosodó Gaiáról, s azon túl a kozmoszról, aki (!) lényegében azonos a hindu Brahmannal. A misztikát Davies véleménye alapján igyekszem értelmezni. 

Hívő emberek a misztikusok? Vallásosak? Molnár Tamás ("A pogány kísértés") érdekesen fogalmaz: "a racionális és mítoszaitól megfosztott kereszténység az embereket arra készteti, hogy máshová forduljanak mítoszokért és szimbólumokért". Szerinte a kereszténység történetében mindvégig jelen vannak a pogány gondolkodás elemei, és Nyugaton sokan a pogány mítoszokban keresik a kereszténységből hiányzó értelmet. Mi tehát a pogány filozófia? Molnár Tamás könyvében alig tisztázza a pogányság fogalmát. "Hitetlenség"-e ez? De hát a "pogányok" is hívők, panteisták, ha tagadják is az egyistenhívők kinyilatkoztatását. Olykor egyszerűen természeti vallással, animizmussal találkozhatunk -- esetleg mind a kettővel. A pagan, paganism szóval kapcsolatban a Webster sem bőbeszédű: "egy többistenhivő vallás követője, valaki, akinek kevéssé van, vagy nincs vallása, aki az anyagi dolgokat illetően a testi, érzéki örömöket követi". Molnár nem ítél a pogányság felett, sőt, a mai kereszténység felett mond ítéletet, amely elvesztette mítoszait, racionálissá lett, s ennek révén "kiszáradt a modern ember lelke". 

Tény, hogy a misztikus gondolatok, tanok az összes hitben jelen vannak, így például az animista, sámánista vallásokban, a taoizmusban, a hinduizmusban, buddhizmusban, a zsidó, keresztény és iszlám vallásban, de mellettük rendszerint fellelhetők dogmatikus, merev, kirekesztő, másokat elítélő vonások is. 

Az ember ősidők óta az őt körülvevő világ megismerésére törekszik. Észleli a fentebb említett Rendet, a csillagok járásának szabályszerűségét, kérdéseket tesz fel és válaszokat igyekszik kapni a kérdéseire. Kialakul logikai rendszere, rájön a törvényszerűségek okaira, vagy az eseményeket, történéseket szellemeknek, isteneknek, angyaloknak tulajdonítja, illetve költészetnek, mitológiának nevezi. A természetben -- határok között ugyan, de -- állandóságot észlel, ezért a természettel közelebbi kapcsolatban lévő pogányok természetimádók. Az ember túl akar lépni önmagán, "transzcendál". 

A bevezetőben és a címben a miszticizmus fenntartó-megőrző szerepét hangsúlyoztam. A miszticizmus mely jellemvonásai segítik elő fennmaradásunkat? Ezek, a teljesség igénye nélkül: egyszerűség, szegénység, a vágyaktól való mentesség, az ahimsza, erőszakmentesség, kapcsolat Istennel, a Mindenséggel. A bölcsesség igénye, a teljesség keresése, a kapcsolatok, a szeretet-együttérzés, a hatalomra nem törekvés. 

Idézetek a misztika klasszikusaitól

A Tao Te King sorai gyakorta alátámasztják a fenti táblázat nézeteit, a bölcsességet a tudás fölé helyezve: Már a régiek szerint is: / csak állandó vágynélküliség állapota / tesz képessé a fenséges titok szemléletére. Felfigyelünk rá és nem hallhatjuk, / mert a Taót érzékelni nem lehet. / Utána nyúlunk, meg nem foghatjuk, / mert a Tao anyagtalan.

Ugyanott az erőszakmentességről: Ha valaki a birodalmat erőszakkal akarja kormányozni, / ez, mint a tapasztalat mutatja, nem sikerül. / A birodalom szellemi eredetű alakulat, / és nem lehet erőszakkal vezetni. / Aki erőszakot alkalmaz a kormányzásban / megrontja a birodalmat. / Aki a hatalmat zsarnoki módon érvényesíti, / az elveszti azt. 

...A bölcs győz, de nem örül neki. / Mert aki örül a fegyveres győzelemnek / az emberölésnek örül.

Az uralomról: ...A népnek nem volna szüksége uralkodókra. / Béke és rend volna a nép közt / anélkül, hogy valaki / parancsolna nekik.

Aki megelégedett tud lenni, / annak örökké van mindene. 

Aki a világi tudományokba elmerül, / az napról napra több vágy rabja lesz.

A bölcs ember nem gyűjt kincseket. / Minél többet tesz másokért, / annál többje van neki. / Minél többet ad másoknak, / annál gazdagabb.

Bölcsesség, tudás, erőszakmentesség, megelégedettség, uralkodás. Egyes sorok szinte teljesen azonosak Buddha beszédeivel, mások Jézus Hegyi Beszédére emlékeztetnek.

A táblázatunk egyik fő állítása a racionalitás és a megérzés közti eltérés vagy ellentét. 

A neves misztikus mohamedán költőnél, Omar Khajjámnál olvashatjuk: 

"Hallgattam, ifjan, a Doktorokat / és Szenteket: vitatkoztak sokat, / körülmagyarázták a Semmit is, / de sose lettem tőlük okosabb.

T. S. Eliot pedig: így ír: "Where is Life, we have lost in living? Where is the wisdom, we have lost in knowledge? Where is the knowledge, we have lost in information?"

William Blake, a neves misztikus költő szerint: "Voltaire, Rousseau, hiába mind / Hiába mind a gőg, a gúny! / Szórjátok ti csak szét a port -- / A szél az mindent visszafúj..."

Misztikus tanok a világvallásokban

Vessük össze a fentieket, hogyan nyilvánulnak meg ezek a tanok a világvallásokban? 

C. S. Lewis szerint, mint Davies idézi, az emberiség természetes gondolkodása, vallása a panteizmus és a panenteizmus, s a misztikusok közül sokan megvallottan vagy burkoltan ehhez közel állnak. (A panenteizmus szerint Isten nem azonos a világgal, nem ő a mindenség, de nem is áll külön tőle, mindenben benne van immanensen és transzcendensen.)

A hinduizmusban is él és létezik egy minden élőlénnyel egységet hirdető misztikus fölfogás. Tanait átitatja az élet iránti tisztelet: a természet erői és minden életforma, a növények, fák és állatok szorosan egymáshoz kapcsolódnak a természet nagy összhangjában. Ez a kapcsolatrendszer egy Örök Törvény (Szanathana Dharma) alapján működik. A vaisnava hagyomány azt tartja, hogy a földi evolúciót egy sor isteni megtestesülés jelképezi, a halaktól a hüllőkön és emlősökön át az emberig. A lények számtalan újjászületés folyamán juthatnak el a világkörforgás kötelékeiből való megszabadulásig (üdvözülés), s e folyamatban az állatok és növények is részt vesznek. Az ember nem azért él, hogy uralkodjék az alacsonyabb életalakok felett, hanem azokból evolválódott, ezért senki sem ölhet meg állatot, hanem azokat szolgálva lehet eljutni a boldogsághoz. 

A hinduizmus kozmológiája szerint van teremtés, Isten beavatkozása hozza létre a világevolúciót, amelynek folyamán sok részleges világvége és újjáteremtés ismétlődik, majd a teljes pusztulás után ismét új világ keletkezik. (Ezek sok ezer, millió és milliárd éves egymásba ágyazott ciklusok...).

A hinduizmusban a szeretetnek egy alakja a bakhti, a barátságos rokonérzés minden élőlény iránt, a felebaráti szeretet, az ahimsza. A kettősség is megvan, például a dogmatikus törvények alapján akár halállal kell lakolni annak, aki megszegi a kasztokra vonatkozó szabályokat. 

Buddhizmus: A történelmi Buddha tanítása szerint a vágyak fölszámolása során fokozatosan előre kell haladnunk a megvilágosodás, a nirvána felé, ahol megsemmisül a vágy, a gyűlölet, az elvakultság. Ezen tanítás szerint minden teremtmény összetartozik, mint egy test tagjai. 

A tanítás szerint barátságos együttérzéssel, megértéssel kell közelednünk minden ember, minden élőlény felé. A Buddha azt tanította: "Amit szeretünk, az szomorúságot, fájdalmat, szenvedést, bánatot, gyötrelmet okoz azáltal, hogy szeretjük." Ez a vallás a türelmet, baráti együttérzést vagy azonosulást nem csak szavakban hirdette, a vallás térítői sosem használtak erőszakos eszközöket. 

A buddhizmus tanításai már igen korán a gyakorlatban is megvalósultak, megjelentek például Asoka indiai király előírásaiban, törvényeiben (kb. i. e. 274--232). ő megbánta hódító háborúit, áttért a buddhista hitre, és kőbevésett erkölcsi törvényeket hagyott hátra az utókor számára.

A buddhista tanítás szerint semmi sem teremtetett a világegyetemben. Az események azért jönnek létre, mert a rend alapján megfelelnek egy univerzum rendjének, nem engedelmeskednek sem egy felső hatalomnak, sem matematikailag kifejezhető szabályszerűséggel egy elkülöníthető (izolálható) oknak. Az okság kölcsönös függést, független, egymás mellett létező, szabadon együttműködő erők hálózatát jelenti. A szanszkrit pratitya samutpada függő együtt-keletkezésnek, együttes eredetnek fordítható. Fentebb arról írtam, hogy a rendszerelméletben nem léteznek a megfigyelőtől független végső entitások, erre emlékeztet D. T. Suzuki: "Az íjász és a céltábla nem egymással szembenálló két dolog, hanem egyetlen valóság..."

A taoizmusban, a buddhizmusban és Jézus tanításában egyaránt jelen van a hatalom- és uralomvágy elutasítása, a szerénység és szegénység. A buddhista bölcseletben érvényesül a dolgok közti szerves kapcsolat, a hálózat alkotása. A zsidó-keresztény hit ősi kapcsolatai jelen vannak az egyiptomi (Eknaton), a perzsa és a görög (pl. sztoikus) bölcseletben illetve vallásban, bár léteztek hindu bölcseleti kapcsolatok is.

A zsidó vallásban -- akár a többiben -- megvan egyaránt a gyűlölködő és az együttérző misztikus vonulat is: *Hos. 14,1: "Meglakol Samaria, mert daczolt az ő Istenével. Fegyver által hullanak el; csecsemőik földhöz veretnek, és terhes asszonyaik ketté vágatnak." -- * Zsolt. 137,9: "Áldott legyen, a ki megragadja és sziklához paskolja kisdedeidet!" (ti. a babiloni csecsemőket). Van a zsidó valláson belül is egy békés, misztikus irányzat, például Kabbala héber misztikus titkos tana, új-platonikus filozófiai hatások alapján kialakult elmélkedési forma, amely a Biblia rejtett értelmét akarja feltárni. Sokat foglalkozik szimbolikával. Ennek egyszerűsödött alakja a hászidizmus. A héber hászidut szó az életformává tett jámborságot, annak szellemiségét jelenti. Tartalma a szeretet, békességre nevelés, közösségi élet, gyakorta a vidámság, ének, tánc, bár aszkéta irányzatai is voltak. Ukrajnában keletkezett a 18. században, alapítójának Baal Sém Tóv (1700--1760) tekinthető. Mintegy négy-öt nemzedéken keresztül élő mozgalom volt, saját korában népszerű misztikus zsidó vallási irányzat. Alapelve volt, hogy a vallási, nemzeti követelmények mindenkire, az egyszerű népre és a rabbikra egyaránt vonatkoznak. Martin Buber hatalmas hászid irodalmat gyűjtött össze és tett közzé. Őt idézem: "A hászidok hite szerint az isteni ősfény beáramlott a caddikokba, onnan a tetteikbe, végül a hászidok szavaiba. A Baal Sémnek, a hászidizmus megteremtőjének tulajdonított mondás szerint, ha valaki a caddikok dicséretét zengi, olyasmit tesz, mintha az Ezékiel által látott isteni szekér misztériumával foglalkozna. ..." Buber megítélése a hászidokról nagyon kedvező, bár ír a közösségek közti ellenségeskedésekről, vetélkedésről, az államhatalommal szembeni megalkuvásról is.

A kereszténység miszticizmushoz való viszonya igen változatos. (A kereszténység kapcsán beszélnünk kellene a sztoikusok, Plotinosz nézeteiről is, amit itt helyszűke miatt nem tehetünk meg.) Thomas Merton foglalkozik a katolikus és a protestáns felfogás közti eltéréssel. "A protestánsok idegenkednek a miszticizmustól, valamiféle pogány dolognak tartják, nem szeretik a kontempláció (elmélkedés) kifejezést, platóni kicsengést éreznek benne, elvetik a szerzetesi életmódot, fogadalmat, nőtlenséget. A nem-keresztény miszticizmus sokak szerint elítélendő, a szufizmus érzékiség, a hinduizmus pogány panteizmus, a jóga a révület technikája, a buddhizmus kvietizmus és tétlenség."

Bár korábban a mítoszok a keresztény vallás alkotóelemei is voltak, de később a kereszténység egyre inkább közeledett egy "ésszerű" gondolkodáshoz. A misztikus elemeket tartalmazó pogányság a természetimádat egy alakja, és az egyház összeütközésbe került a pogány mítoszokkal -- "...a keresztény doktrína megfosztotta mitologikus tartalmától az emberi képzelőerőt, és a lélek összhangját a természettel és a világmindenséggel." Molnár Tamás írja, hogy "Ez a keresztény alapokra épített racionális rendszer oda vezetett, hogy kiszáradt a modern emberek lelke..." A kereszténység a miszticizmust kivételes, gyakran gyanús elemnek vélte, akárcsak a mai főáramlatú tudomány a rendszerelméletet.

Szóljunk röviden néhány jól ismert, főleg keresztény misztikussal. Az ő életük és tanításaik bemutatásával igyekszem rámutatni arra, hogy nézeteik mennyire közel állnak a rendszerelmélethez, a fenntartó-megőrző életmódhoz, illetve gondolkodáshoz. 

A keresztény/katolikus misztikusok közül az egyik legnevezetesebb személyiség Assisi Szent Ferenc (1182--1226), akit halála után két évvel már szentté avatott IX. Gergely pápa -- ami a gyakorta lázadó misztikusok között nem gyakori. Életútja során nem követte gazdag szövetkereskedő apját, akivel sok ütközése volt: meglopta, eladta áruit, hogy legyen pénze templomépítésre és alamizsnálkodásra. Chesterton szerint akkoriban a katolikus egyház megöregedett és elfáradt, Ferenc és követői új szellemiséget és megújulást hoztak a katolikus vallásba. Ferenc mindenkinek a szegénységet ajánlotta az üdvözülés útjaként. Alapvetően az emberszeretet jellemzi őt, de az élőlényeket és a világ tárgyait, jelenségeit, a Napot, a Holdat, a vizet és a tüzet egyaránt a testvéreinek tekintette. Számára minden egyes fa, élőlény szent, Isten gyermeke, az ember testvére. Miszticizmusa közel állt a gyerekek egyszerű, józan eszéhez. Költő volt, és csak így érthető meg. Ferenc önmagát minden hatalomtól függetlennek tartotta, és azt állította: "Ha vagyonunk lenne, fegyverekre és törvényre lenne szükségünk, hogy megvédelmezzük." Szükségtelen párhuzamot vonnunk az önszerveződéssel, vagy például a taoizmussal, ugyanakkor említést érdemel, hogy negyven évvel a halála után a ferences rend megtiltotta, hogy Szent Ferenc tökéletes szegénységet hirdető írásait bárhol is hirdessék, terjesszék.

Nevezetes misztikus volt Eckhart mester (Meister Johannes Eckehart, 1260--1327) dominikánus szerzetes. Neoplatonista hagyományokat követett; átérezte a teremtő kozmikus erőt, szellemiséget, istene nem valamiféle emberarcú bálvány volt, hanem minden dolgok mozgatója és célja. Az isteni szervező erő, a kozmikus Rendre vonatkozó gondolatai rokonságban állnak az önszerveződés és a hálózati kölcsönhatások eszméjével. 

Eckhart mester szerint a személyes Isten -- emberalkotta bálvány, és más misztikusokhoz hasonlóan egy Isten feletti Istent, szuperistent keres. "Isten és istenség épp úgy különbözik, mint föld és ég." Panenteista gondolata, hogy "Minden teremtmény Istenben létezik". Egyik prédikációjában arra a régi tanításra hivatkozik, hogy a szegénység nem a kevés tulajdont, hanem a nagy vágyakat jelenti. Ugyanitt: "Az ember tulajdon műve, hogy szeressen és megismerjen". Kérdés, hogy melyikben rejlik a boldogság, az ismeretben vagy a szeretetben. 

A 15. prédikációjában olvassuk: "semmi sem igaz, amit Istenről állítunk. Ha meg akarod ragadni az igazság lelkét, ne emberi értelem szerint járj el." "Saját helyünk megőrzése a különbség megőrzése. Ezért arra kérem Istent, hogy szabadítson meg Istentől (hogy ekképpen visszatérhessek a merő léthez, mely felette van Istennek és különbségnek)." Úgy beszél, mint a hindu metafizika beavatottja. "Ha olyan Istenem lenne, akit fel tudnék fogni, nem tartanám Istennek."... "A Mi Urunk felment a mennybe, túllépett minden megértésen és minden emberi lehetőségen. Ő az, aki minden fény fölé került, az Egységben lakozik." Összecseng Eckhart mester véleménye a Tao Te King első versével ("A Tao, melyet szavakkal kifejezhetünk, nem az örök Tao"), valamint a mai fizika több állításával. Ilyen Eckhart Isten feletti Istene, mondja Molnár Tamás. Azt is ki meri jelenteni, hogy ember nélkül isten nem is létezne. (Emlékeztetek a rendszerelmélet azon tételére, hogy nem léteznek a megfigyelőtől független végső entitások.)

Eckhart mester, akárcsak a többi misztikus, monista. 1326-ban az inkvizíció eljárást indított ellene, 1329-ban százötven tétele közül huszonnyolcat eretnekként elítéltek. A középkorban ez volt az első domonkos rendi szerzetes ellen indított per. Eckhart műveiben nyomon követhető az újplatonizmus, Szent Ágoston, Aquinói Szent Tamás. Erich Fromm Birtokolni vagy létezni című munkájában a neves pszichológus számára Eckhart mester is példakép.

Nicholas von Cusa (Cusanus), (1401--1464) német filozófus és matematikus, Eckhart mester követője, Ágoston rendi szerzetes. Szerinte Isten a valóságos világ feletti, távoli és elérhetetlen határ, amely felé minden véges dolog törekszik. Cusa áhítattal fordul ahhoz, aki személyes istennek tűnik, de kizárja annak a lehetőségét, hogy bármit tudhassunk róla. Az értelem határain túl van, ám a hiten keresztül kapcsolatot tarthatunk vele -- írja róla Molnár Tamás. Fontos tétele, hogy a végtelen a végesbe van zárva. Isten létezik, de kizárólag embereken és tárgyakon keresztül képes megnyilvánulni: valamennyien részt vesznek a teljességben, amely bennük van. Cusanus szerint Isten inkább lesz, mint van. Érdekes, hogy Teilhard de Chardin a huszadik században hasonlóan egy folyamatosan evolválódó Istent képzel el, Henryk Skolimowski őrá hivatkozva a teremtés művét egy ma is tartó folyamatnak gondolja. Teilhard úgy véli, hogy Isten nem mozdulatlan, a teremtés nem egyszeri történés, esemény, hanem ma is zajló folyamat, amely csak az Ómega pontban ér véget. Az Ómega felé való utunk is önszerveződés. Istenné szerveződés. Szerinte ebben a tudománynak van szerepe, ami viszont távol áll a misztikus nézetektől. Érdekesen ír Bertalanffy Teilhardról: "A lényeges kifogás Teilhard víziójával szemben, hogy az technológiai látomás, és így lényegében materialista. ... Valószínűleg helyes feltételezése, hogy az emberiség bajai a rendelkezésre álló technológiával megszüntethetők". A jelen tanulmány szerzője viszont természetesen ezzel sem ért egyet.

Avilai Szent Teréz (1515--1582) 1536-ban lépett be a sarus karmelita nővérek rendjébe. 1562-ben megalapította az első szigorú szabályzatú kolostort, amiért állami és egyházi oldalról sok támadás érte -- ugyanis nem volt pénzük, és alamizsnálkodásból kellett fenntartaniuk magukat. Jellemző volt rá a buzgóság, őszinteség. Szent Teréz azt hirdette, hogy a lemondás érték, a szegénység kincs, és az alázatosság is az. 1566-ban megírta A tökéletesség útját, 1577-ben a Belső várkastélyt. Ezek a könyvek négyszáz év alatt 1212 (!) kiadást értek meg. Szépek az elmélkedésről (imádságokról) írt oldalai, közösségének tagjai számára adott tanácsai. Mindennek a középpontjában a szeretet áll. "Ne akarjátok imátokkal az egész világot föllendíteni, hanem fordítsátok azt azok javára, akikkel együtt éltek." Az elmélkedések hozzák létre a kapcsolatot Istennel, a Mindenséggel, "az elmélkedés Isten megismerése" -- írja. Ezek nem lehetnek görcsös akarások; sok lélek esik bele egy veszedelembe, akik a sok penitencia, imádság, virrasztás következtében nem képesek semmi szellemi vigasztalást, igazi szellemi örömet érezni, elkábulnak, elfáradnak, szinte elhülyülnek. "Ha valaki rendületlen ebben a mindenről való lemondásban, biztosan el fogja érni, ami után törekszik, föltéve, hogy haszontalan szolgának tekinti magát". Elmélkedésünket nem végezhetjük kötelességből, unottan. "Szellemi örömben akkor van részünk, ha nem törekszünk rá." Szent Terézt olvasva Eugen Herrigel könyve jutott az eszembe. Másnak is: Avilai Szent Teréz belső elmélkedésekről szóló könyve magyar kiadásának előszavában dr. Belon Gellért párhuzamot von a keleti vallások és a katolicizmus között: "A zen gyakorlatok hívei és a keleti nagy vallások elmélyüléseit gyakorlók kötelesek magukat teljesen elhagyni és valami más-ságnak, egy nagy objektívumnak átadni magukat, ahhoz kötődni, és mindezt a legkeményebb szigorúsággal és következetességgel, hogy a lélek pszichoszomatikus feltételeit biztosítsák. A karmelita lelkiség nagyjai az ősi szabályzathoz való visszatérésben a Kelet nagy elmélyülési hagyományaiból mentettek át valamit, természetesen úgy, hogy náluk a személyes Istenhez kell ilyen szigorúsággal hozzákötődni."

Szent Terézre belső imái, elmélkedései miatt haragudtak szerzetestársai. Azt terjesztették róla, hogy a "felvilágosultak" közé tartozik. Az inkvizíció elé került. Bár felmentették, de továbbra is sokszor álnéven írt és levelezett. 1622-ben szentté avatták.

Spinoza, Baruch (1632--1677): vallásilag besorolhatatlan -- portugál eredetű zsidó, kapcsolatot tartott a mennonitákkal, kvékerekkel és más keresztény szektákkal. Nem tűrt el semmiféle dogmatikus kötöttséget, független gondolkodó volt. A zsidó vallásból 1656-ban kiátkozták "Legyen átkozott, bárhová fordul és menekül... Haljon meg mint fuldokolva..." Üzlettel nem foglalkozhatott, de matematikával, természetfilozófiával, klasszikus irodalommal igen, fizikai kísérleteket végzett. Spinoza nem engedelmeskedett tehát a saját vallása dogmatikus rendszerének, de igen szerette Pál apostolt, nála elfogadja az engedelmesség szükségességét. Az "önszerveződés" vonatkozásában Spinoza tehát távol áll a rendszerelmélettől. Alapvető fontosságú műve az 1670-ben írt Tractatus theologico-politicus. Állítása szerint az "egész természet egyetlen individuum". Műveiben újjáéled a reneszánsz panteizmus. "Istennek nincs semmiféle maga elé tűzött célja" -- írja. Az isteni gondviselés nem más, mint a természet rendje. Spinoza kiiktatja a korábbi panteizmusok teleologikus elemeit, és visszatér a régebbi panteizmusok organicista felfogásához, a világot élő szervezetként ábrázolja. 

Ha ateistának minősítették, akkor tiltakozott, a világ ésszerű magyarázatára törekedett. Einstein a determinizmusát hangsúlyozta "a kozmikus vallásosság hősének életművében: akit áthat minden történés eszméje, annak számára teljesen lehetetlen a világfolyamatba beavatkozó lény eszméje".

Röviden foglalkoznunk kell az iszlám misztikával is. Az iszlámba behatoltak az indiai eszmék, kialakult a sajátos misztika: a szufizmus, amely az újplatonizmusból származtatható, amely maga is az indiai filozófia hatása alatt állt. Az iszlám szellemi vezetők közül feltétlenül említést érdemel Avicenna (+1037), Averroes (+1198) és a perzsa származású Omar Khajjám (+1123). Szerinte többet ér az intuíció, mint a racionalizmus. Így ír: »Aztán lelkembe néztem: hátha ott / lappang a Rejtély, mely úgy csalt hívott, / mint éji fény; -- s belül egy hang felelt: / "Sorsod vak ösztön s Istened halott".«

Vekerdi József írja, hogy Omar Khajjám egyik késői művében keserűen panaszolja: a tudósok vagy elpusztultak, vagy képmutató szemfényvesztőkké aljasultak. A tudományok hanyatlásával párhuzamosan megerősödött a teológiai dogmatizmus. Omar Khajjám művei és a többi mohamedán filozófus írásai sem foglalkoznak az élet céltalanságával, a teremtő igazságtalanságával, a megsemmisülés gondolatával. Ezekről a kérdésekről Omar versei beszélnek, amelyeket az iszlám ortodoxia "a Korán törvényébe maró mérges kígyónak" bélyegzett. Omar verseiben megjelenik a szerelem, a bor. Ezek a mohamedán misztikában és szufizmusban is központi helyet kapnak. A szufi-költészetben a szerelmes istent keresi, a szerelem isten keresése.

A racionalista, világ felé forduló iszlámon belül létrejött újplatonikus és indiai alapokon, keresztény és buddhista mintára kialakult egy misztikus irányzat, egy önsanyargató, muszlim aszkézis. A gyapjúruhába öltözött szufik, dervisek (perzsa szó, koldusok), fakírok (arab szó, szegények) Istent előszeretettel nevezik al-hakknak, azaz igazságnak, valóságnak. A bölcs a teljes nemlétre törekszik, a benne való feloldódásra (fáná), hasonlóan a vedantinok brahma-nirvánájához. Az ortodoxok ezt gonosz eretnekségnek tekintették, Halladzsot ezért 921-ben kivégezték. A dervisek gyakorlataik során meditációs, légzési gyakorlatokat hajtottak végre, imákat mondtak, táncoltak. Mintegy félszáz dervisrend van, zenéjükkel elősegítik, hogy önkívületi állapotba jussanak. Gyakran koldulással tartják fenn magukat. A dervisség sajátos jelenség, Isten igaz szeretete visz közéjük egyeseket; szemlélődő gyakorlatok révén magasabb tudati szférákba akarnak jutni. Hangsúlyozni sem kell a többi vallás misztikus irányzatával való hasonlóságukat.

A fentiekből kitűnik, hogy az uralkodni és birtokolni akaró, dogmatikus, racionális, analitikus és ellentmondást nem tűrő, esetleg a más tanok hirdetőit elnyomó, gyakran kiátkozó, üldöző irányzatok nem kedvelték a misztikusokat -- legyen szó az eretnekként megbélyegzett Eckhart mesterről, a nyughatatlannak nevezett Szent Terézről, vagy a kiátkozott Spinozáról, az egyébként szentté avatott Assisi Ferencről, akinek szegénységre vonatkozó tanításait a halála után kevéssel már nem hirdethették. 

Mindezen bírálatok, felfogások ellenére a különféle vallások misztikus gondolkodói közötti hasonlóságok egy meglévő, szélesen értelmezhető, átfogó gondolkodásra utalnak, a misztikusok felismerték az összes vallás céljainak mintegy azonosságát. Mintha a ma élő Skolimowskival értenének egyet abban, hogy "ami összeköt, az fontosabb annál, ami szétválaszt". A vallások és irányzatok közti ellentétek, amelyekről pár sorral fentebb említést tettem, megnyilvánulnak a dogmatikában és az uralkodni és birtokolni akarásban is. A misztikusok számára ezek nem fontos kérdések. 

A tanulmány elején feltettem azt a kérdést, hogy miként segítették elő a misztikus gondolkodók a mindenség törvényeinek megismerését, a közösségek, a társadalmak önszerveződését, fennmaradását, milyen utat mutatnak számunkra a válságból való kijutásra, s miként kapcsolódik mindehhez a rendszerek törvényeinek a kutatása, az általános rendszerelmélet. Bizonyítani igyekeztem, hogy a rendszerelmélet és a misztikus gondolkodás között számos összekötő kapocs van: az azonos törvények felismerése, azok betartása, a rész és az egész egybefonódása, a holisztikus (vagy magyarul egészleges) gondolkodás, az önszabályozás és mindaz, amiről fentebb írtam.

Összefoglalás

Munkámban a kozmikus rend felől indultam, onnan, hogy megismerhető-e a világ? Amit biztosan érdemes megismerni, az az ember és a Mindenség kapcsolata, maga a Kozmikus Rend. Ehhez elsősorban nem tudományos, racionális elemzésekre, anyagi fejlődésre (fegyverekre), hanem bölcsességre, együttérzésre, intuícióra, misztikus elmélkedésre van szükség. (Miért tekintette Bertalanffy a miszticizmust a rendszerelmélet fontos alapjának? Talán mert sok gondolatához a fenti úton, intuíció révén jutott el.)

Világunkban kétféle szellemiség létezik: Az egyik szerint a Világegyetem gépezet, netán egy alakuló óriásszámítógép, ezzel szemben James Jeans vagy Fred Hoyle, a misztikus csillagászok úgy vélik, hogy a Mindenség gondolat, szellemisége, alapterve van. Szükséges, hogy engedelmeskedjünk a misztikusok tudásának, ne akarjunk csak "racionálisan" cselekedni. A világegyetem szétválaszthatatlan szerves és tudati egység, amelynek célja a számunkra felfoghatatlan.