Szabó Erik
BEUYS
MŰVÉSZETÉNEK
ÖKOLÓGIAI
VETÜLETE
Nem messze a Hősök terétől,
a Műcsarnok mellett látható egy kis tölgyfa, amelyet 2000 október végén
ünnepélyesen ültettek Joseph Beuys tiszteletére. Az akkor rendezett ötnapos
nemzetközi konferencia egyik kiemelkedő aktusa volt ez a faültetés.
|
A fák azért fontosak,
hogy az ember
megmentse a lelkét. (Beuys) |
Hat ország Beuys-szakértői
látogattak meg bennünket 2000 október végén, hogy elmondjanak nekünk valamit
erről a rendkívüli művészről. A Joseph Beuys-szimpóziumot a budapesti Műcsarnokban
tartották meg, párhuzamosan a Liget-galériában fotókiállítást rendeztek
Beuys művészetéről.
Az a gondolat, hogy Minden
ember művész, talán nem volt egészen új már, de Beuys mindig újból emlékezetünkbe
idézte, mindenekelőtt bátor akcióművészetével. Az 1986-ban elhunyt Joseph
Beuys a huszadik századi német és egyetemes művészet egyik meghatározó
személysége volt, s jelentős szerepet játszott a Zöldek mozgalmának létrejöttében
az akkori Nyugat-Németországban. Végül sikerült neki, hogy a nyugatnémet
polgárok szociális és ökológiai gondolkodásmódját döntően befolyásolja
és megújítsa. Természetesen neki is megvoltak a maga szellemi tanítómesterei,
mindenekelőtt Rudolf Steiner, a nagy filozófus és tanár, aki magyarul is
kiválóan tudott.
A konferencia résztvevői
górcső alá vették Joseph Beuyst, a festőt, a szobrászt, az akcióművészt,
a düsseldorfi akadémia művészeti professzorát, a zöldet, az elkötelezett
alkotót. Nem minden előadás volt érthető, és időnként még annak némi veszélye
is fennállt, hogy létrehozzák személyi kultuszát. Néhány helyen meg az
az érzés is mocorgott az emberben, hogy az úgynevezett fejlett nyugati
emberek most megint leiskoláznak bennünket.
A Beuys-konferencia középpontjában
nemcsak a művészet témája állt, hanem az ökológia, a demokrácia és még
sok minden más is. A szimpózium egyetlen kis szépséghibája talán az ünnepélyes
faültetés helyének kiválasztása volt. Mert a Beuys emlékére ültetett magyarországi
tölgyfának nem sok az esélye a túlélésre.
A magyar városokban az élet
már alig elviselhető, emberhez teljesen méltatlan viszonyok uralkodnak,
hangzott el a konferencián. Egy olyan világban, amilyet ma Budapesten vagy
Magyarországon találunk, amelyben a férfiak átlagos várható élettartama
csupán 60 év, kinek van még életkedve. Az ökológiáról is szó esett hirtelen,
hála Istennek. A zaj, a mérgező gépjármű-kipufogógázok, a por, de főleg
a mindenütt jelenlevő stressz az életminőség nullapontra süllyedését okozta.
Magyarország szinte belefullad a környezeti problémáiba. Egy négyéves időszakban
Magyarországon négy különböző környezetvédelmi miniszter volt hivatalban.
Ez természetesen magáért beszél, és felvetődik a kérdés: meg akarjuk-e
egyáltalán oldani a környezeti gondjainkat? Budapest már egy horrorváros
lett, és mi vagyunk érte a felelősek. Magyarország meglehetősen morbid
országnak tűnik, sok mindennek enyhén temetői lehelete van, de mindenekelőtt
az ökológiai helyzetünknek. A pszichoanalitikus szemével nézve szinte már
az apránkénti, tudatalatti kollektív öngyilkossággal határos az, amit mi
napról napra űzünk. Talán egy kissé nekrofilok vagyunk?
1956-ról is szó esett a
konferencián. Arról az időszakról, amikor egyes emberek még arra is hajlandók
voltak, hogy bizonyos eszmékért -- mint a szabadságért, a népek önrendelkezési
jogáért, a nemzeti szuverenitásért, az autonómiáért stb. -- az életüket
áldozzák. Ma azt látjuk, hogy a magyarok többsége a "szabadsággal" egyértelműen
visszaél. Hiszen a szabadság nem a másokkal szembeni közönyt és brutalitást
jelenti. Egyre inkább az egocentrikus terror dominál nálunk. Hol marad
itt hely a tiszteletnek a saját hőseink iránt, akik valóban eszményekért
haltak meg?
Karátson Gábor író és a
környezetvédelmi Védegylet elnöke gyakran beszél arról a problémáról, hogy
a jelenkori Magyarországon hiányzik az önbecsülés. Egy nép, amelynek erősen
zavart az öntudata, és már magát sem tiszteli, hogyan tisztelné környezetét,
vagy más embert? El kellene mennie Magyarországnak egy jó mélypszichológushoz,
és ki kellene kérnie a tanácsait. Hiszen úgy látszik, hogy különösen erős
a halálösztönünk és a halálvágyunk. Hol vannak hát ökológiai problémáink
mélypszichológiai gyökerei? Nyilvánvalóan különösen alkalmas pszichológusra
van szükségünk, olyanra, aki jól átlátja lelkiállapotunkat, és támogat
bennünket az öngyógyításban. Persze most lehet vitatkozni, okoskodni és
fontoskodni, aminek mindig nagy hagyománya volt nálunk. És talán ezért
is állunk környezetvédelmi szempontból ott, ahol állunk. Hogy mondta Madách?
A tett halála az okoskodás.
A mondavilág
Dr.
Göllner Mária, aki Rudolf Steiner magyar tanítványa volt, német nyelven
írt visszaemlékezését 1973 jelentették meg; Maria von Nagy néven jegyezte
(Rudolf Steiner über seine letzte Ansprache, über Ungarn und über die Schweiz).
A könyv szerint a Turáni-alföld egy földrajzi és egy szimbolikus fogalom.
Különböző népek mondaköre őrzi a legendát a Turáni-alföldről, amely a népvándorlások
egyik jelentős kiinduló állomása volt. A monda szerint az időszámításunk
előtt a belső-ázsiai hegyek és a Kaszpi-tenger között élő turáni törzsek
"sötét" életet éltek. Őseik valamikor réges-régen a korábbi hazájukban
súlyos "árulást" követtek el. A bűnük abban állt, hogy a bölcsességet,
amelyet szent jóslatokban kaptak, nem a közösség javára használták fel,
hanem önző módon hatalmi törekvéseik szolgálatába állították. Ezzel átkot
vontak magukra és utódaikra. A legenda szerint az úgynevezett "turáni átok"
mindenütt veszekedést és ellenségeskedést szül. A viszály beékelődik a
közösségekbe, és hatását akkor fejti ki leginkább, amikor a legnagyobb
szükség lenne az egyetértésre.
A kiút keresése és a gyógyulás
Milyen átok nehezedik ránk,
hogy nem vagyunk képesek megtalálni a kiutat? Minden népnek megvan a saját
mitológiai háttere, amelyhez vissza lehet nyúlni, hogy önmagát megértse.
Nagy ínségben, mint amilyen a mostani ökológiai helyzetünk is, keressük
meg a ránk vonatkozó szimbólumot. Minden nép más-más mítoszból meríti az
erőt a válságból való kitöréshez. Mi, magyarok, talán az említett mondából
tudnánk tanulságot levonni, hogy megértsük a saját helyzetünket és a benne
rejlő megoldást. Esetünkben talán a pártütés és viszálykodás leküzdésében
van a megoldás kulcsa. Ahol az emberek fölöslegesen vitatkoznak, okoskodnak,
fontoskodnak, ott megnőnek az akadályok, csökken az esély a megoldásra.
Sajnos nálunk a hiúság, az irigység, a türelmetlenség, a naivitás, az elégedetlenség
és a rivalizálás túlságosan is uralkodó. És ha őszinték akarunk lenni,
sokszor a gerinctelenség és középszerűség is, ahogy ez a mindennapi életben
is gyakran tapasztalható. Az egymás iránti szolidaritást, önmagunk tiszteletét
és ezáltal a mások iránti tiszteletet még mindig nagyon kevésre becsüljük.
Hogyan fogjuk megtanulni, hogy saját magunkat tiszteljük és saját magunkra
tekintettel legyünk? Az önbecsülésünket kell először is helyreállítani.
Ha valóban könnyen befolyásolható
nép vagyunk, és hát sajnos azok vagyunk -- gondolom, ez nem szorul történelmi
példákra -- , akkor annak persze két oldala van. Egy negatív oldala, amelyet
már eléggé ismerünk, de szerencsére van egy pozitív oldala is. Ez a pozitív
oldal egyszerűen abból áll, hogy logikus módon pozitív behatásokkal is
könnyen megnyerhetőek vagyunk. Sőt talán fogékonyak vagyunk az új eszmék
és szellemi áramlatok befogadására is. Ilyen például a környezetvédelem
is.
Ha a környezettudatosságunk
megerősödne, akkor az önmegsemmisítő ösztöneink is lefékeződnének egy kissé.
A jelenlegi, inkább pragmatikus Magyarországon kevés az eszmény, hiányoznak
a víziók, nincs elég bátorság az utópiához. Ez a bátorság volt jellemző
Beuys düsseldorfi művészetére, aki megmutatta, hogy az utópiát meg is lehet
valósítani (reálutópia). Beuys a düsseldorfi képzőművészeti akadémia tanára
volt. A klasszikus épület műtermei szűknek bizonyultak, szükségessé vált
a kibővítésük. A fényképen látható ráépítés Szabó Lyubomir bolgár építőművész
terve. Múlt és a jelen szembeállítása, mint jövőbe mutató és avantgard
koncepció.
A magyaroknak most főleg
lelki segítséget kell nyújtani, de erre csak azok képesek, akik jól ismerik
a magyar lelkivilágot és gondolkodásmódot, ők azok, akik segíthetnek a
lelki válság áthidalásában és az önbecsülés helyreállításában. Beuysnak
mint karizmatikus személyiségnek döntő befolyása volt lakó- és munkahelye,
Düsseldorf zölddé válására is. Milyen szép lenne, ha néhány budapesti művész
és mások is bátran kiállnának Budapest zölddé válása mellett.
|