Vithal Rajan (szerk.):
A KÖZÖSSÉGEK
ÚJJÁÉPÍTÉSE
Kísérletek és tapasztalatok
Európában
Rebuilding Communities
-- Experiences and Experiments in Europe
Foxhole, Dartington,
Totnes: Green Books Ltd, 1993. 278 oldal
E
kötet szellemisége a szerkesztő szerint egyetlen mondással is összegezhető:
"Jobb gyertyát gyújtani, mint a sötétséget átkozni." A tanulmánygyűjtemény
elsősorban esettanulmányokat sorakoztat fel, melyek révén a legkülönbözőbb
irányból jött emberek küzdelmeit ismerhetjük meg, akik az őket körülvevő
közösségek, illetve természeti környezet életképességét, egészségét igyekeznek
helyreállítani (a haldokló finn falu életre keltése, régi kézműves mesterségek
feltámasztása, az ökoturizmus beindítása, közösségi szerepvállalás a városi
lakásépítésben, sikeresen megvalósított ökofalu koncepciója Svédországban).
Vizsgálják a gazdasági fejlődés ökológiai következményeit a falusias vidékeken,
illetve ezek globális vonatkozásait, például a fenntarható erőforrások
használatát és a mezőgazdasági biodiverzitást.
Az alapgondolat szerint
lényegi és értékbeli társadalmi változások nem indulhatnak ki fentről,
azaz a kormányzat és az üzleti szféra szintjéről, ha mégis így lenne, az
többnyire a változással érintettek ellenszenvét, elutasítását váltaná ki.
Lentről indulva azonban ugyancsak meddő a rendszer puszta kritizálása.
A leghelyesebb út a változások irányába, ha a problémák gyökerét kezelő
pozitív és konstruktív programok beindításán törjük a fejünket. Túl sok
a negativitást sugárzó vita, ahol a kritikákra reagálva a hatalmi rendszer
tagjai mindig megtalálhatják a megfelelő magyarázatot a status quo fenntartásának
kényszerű szükségszerűségére. A jövő hírnökei és megmentői azok a kis csoportok
és szervezetek, lelkes aktivisták lehetnek, akik a világ minden pontján
apró, de összességükben mégis jelentős projektek kidolgozásával igyekeznek
a rendszert kimozdítani birodalmi állandóságából.
A kötetben bemutatásra kerülő
programok gondolatiságában közös az alábbi öt alapelv elfogadása: Gaia
(az egész Föld egyetlen élő organizmus), mély ökológia (mely szerint a
dolgok jelentősége nem ítélhető meg azon az alapon, hogy mi hasznos az
ember számára és mi nem, a Föld minden teremtménye egyenrangúan becses,
a féreg éppúgy, mint az elefánt, az esőerdő éppúgy, mint az ember, a folyók,
a hegyek stb.), permakultúra (az állandóság kultúrája, melyben nemcsak
gyermekeink számára kell a jövőt biztosítani, de ahogy az indiánok gondolkodnak,
még a hetedik generációt is számításba kell venni; egyúttal egy ausztrál
ökológus által kifejlesztett organikus és természetes farmergazdálkodási
modell, mely még városias környezetben is lehetővé teszi, hogy a közösségek
önellátó élelmiszertermelésre rendezkedjenek be, és olyan emberléptékű
otthonokat építsenek, melyek harmonikusan integrálódnak a környezetükbe),
biorégiók (tisztában kell lennünk az egyes biorégiók eltartó képességével,
és lehetőleg annak keretein belül kell gazdálkodnunk, a céltalan és fenntarthatatlan
világméretű szállítást, export-import tevékenységet, kihelyezett termelést
vissza kell szorítani), spiritualitás (minden élet áldott és szent, tisztelni
kell).
A nagy alapkérdés, hogy
bár a hidegháború végeztével talán elhárult a harmadik világháború veszélye,
és a Szovjetunió kipukkadásával talán "1984"-et is megúsztuk, de vajon
megúsztuk-e a "Szép Új Világ" fenyegetését is? Vajon létezhet-e harmadik
út? A kötet szellemisége szerint a természethez való visszatalálás és a
közösségek újraszervezése egymást feltételezőek. A szerkesztő az európai
civilizáció néhány évezreddel ezelőtti hajnalát idézi meg, mely matriarchális
volt, békeszerető és természetközeli, ám a mindent elsöprő lovashadsereggel
betörő indoeurópai népvándorlási hullámok szétzúzták ezt az édenkertet.
E korai civilizációt jelöli meg követendő mintaként a ma Európájának is.
Reményei szerint Európa, miután meghódította és függőségbe taszította a
világot, talán visszatér e legősibb ideálokhoz. A természethez való visszatérés
programja a felvilágosodás óta napirenden van, de a hatalmat és az anyagi
javakat hajszoló társadalom igaz közösségek nélkül csak rossz kérdéseket
tehet fel a természetnek, mely így befoghatatlan marad számunkra. A visszatérés
tehát a magányos tömegembertől a közösségépítésen keresztül halad. A problémákat
megtévesztően Észak-Dél konfliktusaként szokták ábrázolni, holott az ellentétek
valójában a globális és a helyi, az elit és a nép között feszülnek. A kötet
első részében globális kérdéseket feszeget: a riói konferencia kudarcának
előrelátható okait, a hagyományos gazdálkodási formák újjáélesztésének
szükségességét, az európai növénytermesztés genetikai erózióját. A második
részben a természettel való harmónia megteremtéséről olvashatunk: az erdőgazdálkodás
új szemléletéről, az Európa szívének tekintett Alpok iparszerű síturizmussal
történő vandál lepusztításáról, melyeket konkrét projektek bemutatása követ.
A harmadik rész a város, a lakóhely újragondolását taglalja, a közösségek
újraépítése révén az egykori sumér Ur városa ideáljának újrateremtését. |