Vithal Rajan (szerk.): 

A KÖZÖSSÉGEK ÚJJÁÉPÍTÉSE
Kísérletek és tapasztalatok Európában
Rebuilding Communities -- Experiences and Experiments in Europe
Foxhole, Dartington, Totnes: Green Books Ltd, 1993. 278 oldal

E kötet szellemisége a szerkesztő szerint egyetlen mondással is összegezhető: "Jobb gyertyát gyújtani, mint a sötétséget átkozni." A tanulmánygyűjtemény elsősorban esettanulmányokat sorakoztat fel, melyek révén a legkülönbözőbb irányból jött emberek küzdelmeit ismerhetjük meg, akik az őket körülvevő közösségek, illetve természeti környezet életképességét, egészségét igyekeznek helyreállítani (a haldokló finn falu életre keltése, régi kézműves mesterségek feltámasztása, az ökoturizmus beindítása, közösségi szerepvállalás a városi lakásépítésben, sikeresen megvalósított ökofalu koncepciója Svédországban). Vizsgálják a gazdasági fejlődés ökológiai következményeit a falusias vidékeken, illetve ezek globális vonatkozásait, például a fenntarható erőforrások használatát és a mezőgazdasági biodiverzitást. 
Az alapgondolat szerint lényegi és értékbeli társadalmi változások nem indulhatnak ki fentről, azaz a kormányzat és az üzleti szféra szintjéről, ha mégis így lenne, az többnyire a változással érintettek ellenszenvét, elutasítását váltaná ki. Lentről indulva azonban ugyancsak meddő a rendszer puszta kritizálása. A leghelyesebb út a változások irányába, ha a problémák gyökerét kezelő pozitív és konstruktív programok beindításán törjük a fejünket. Túl sok a negativitást sugárzó vita, ahol a kritikákra reagálva a hatalmi rendszer tagjai mindig megtalálhatják a megfelelő magyarázatot a status quo fenntartásának kényszerű szükségszerűségére. A jövő hírnökei és megmentői azok a kis csoportok és szervezetek, lelkes aktivisták lehetnek, akik a világ minden pontján apró, de összességükben mégis jelentős projektek kidolgozásával igyekeznek a rendszert kimozdítani birodalmi állandóságából. 
A kötetben bemutatásra kerülő programok gondolatiságában közös az alábbi öt alapelv elfogadása: Gaia (az egész Föld egyetlen élő organizmus), mély ökológia (mely szerint a dolgok jelentősége nem ítélhető meg azon az alapon, hogy mi hasznos az ember számára és mi nem, a Föld minden teremtménye egyenrangúan becses, a féreg éppúgy, mint az elefánt, az esőerdő éppúgy, mint az ember, a folyók, a hegyek stb.), permakultúra (az állandóság kultúrája, melyben nemcsak gyermekeink számára kell a jövőt biztosítani, de ahogy az indiánok gondolkodnak, még a hetedik generációt is számításba kell venni; egyúttal egy ausztrál ökológus által kifejlesztett organikus és természetes farmergazdálkodási modell, mely még városias környezetben is lehetővé teszi, hogy a közösségek önellátó élelmiszertermelésre rendezkedjenek be, és olyan emberléptékű otthonokat építsenek, melyek harmonikusan integrálódnak a környezetükbe), biorégiók (tisztában kell lennünk az egyes biorégiók eltartó képességével, és lehetőleg annak keretein belül kell gazdálkodnunk, a céltalan és fenntarthatatlan világméretű szállítást, export-import tevékenységet, kihelyezett termelést vissza kell szorítani), spiritualitás (minden élet áldott és szent, tisztelni kell).
A nagy alapkérdés, hogy bár a hidegháború végeztével talán elhárult a harmadik világháború veszélye, és a Szovjetunió kipukkadásával talán "1984"-et is megúsztuk, de vajon megúsztuk-e a "Szép Új Világ" fenyegetését is? Vajon létezhet-e harmadik út? A kötet szellemisége szerint a természethez való visszatalálás és a közösségek újraszervezése egymást feltételezőek. A szerkesztő az európai civilizáció néhány évezreddel ezelőtti hajnalát idézi meg, mely matriarchális volt, békeszerető és természetközeli, ám a mindent elsöprő lovashadsereggel betörő indoeurópai népvándorlási hullámok szétzúzták ezt az édenkertet. E korai civilizációt jelöli meg követendő mintaként a ma Európájának is. Reményei szerint Európa, miután meghódította és függőségbe taszította a világot, talán visszatér e legősibb ideálokhoz. A természethez való visszatérés programja a felvilágosodás óta napirenden van, de a hatalmat és az anyagi javakat hajszoló társadalom igaz közösségek nélkül csak rossz kérdéseket tehet fel a természetnek, mely így befoghatatlan marad számunkra. A visszatérés tehát a magányos tömegembertől a közösségépítésen keresztül halad. A problémákat megtévesztően Észak-Dél konfliktusaként szokták ábrázolni, holott az ellentétek valójában a globális és a helyi, az elit és a nép között feszülnek. A kötet első részében globális kérdéseket feszeget: a riói konferencia kudarcának előrelátható okait, a hagyományos gazdálkodási formák újjáélesztésének szükségességét, az európai növénytermesztés genetikai erózióját. A második részben a természettel való harmónia megteremtéséről olvashatunk: az erdőgazdálkodás új szemléletéről, az Európa szívének tekintett Alpok iparszerű síturizmussal történő vandál lepusztításáról, melyeket konkrét projektek bemutatása követ. A harmadik rész a város, a lakóhely újragondolását taglalja, a közösségek újraépítése révén az egykori sumér Ur városa ideáljának újrateremtését.