C. A. Bowers:
Etessük
őket adatokkal.
Hogyan
befolyásolja a számítástechnika az oktatást,
a
kulturális sokféleséget
és
az ökológiai fenntarthatóság kilátásait
Let Them Eat Data --
How Computers Affect Education,
Cultural Diversity, and
the Prospects of Ecological Sustainability
Athens, Georgia: The
University of Georgia Press, 2000. 216 oldal
Ha
elfogadjuk, hogy túlélésünk egyik alapkérdése, hogy a fogyasztói monokultúrát
meghaladva helyreállítsuk a kulturális és a biológiai sokféleséget, akkor
ez a kötet kitűnően illusztrálja számunkra, hogy az élővilággal való kapcsolatunk
újraépítése és a globalizáció gyilkos természetével való szembeszállásunk
közben miért nem hagyhatjuk figyelmen kívül a számítástechnikát. A szerző
ragyogó elemzését adja annak, hogy a számítástechnikával terhelt kulturális
minták hogyan járulnak hozzá a globális ökológiai válsághoz, és alternatívákat
kínál arra, hogy mégis hogyan integrálhatjuk a számítástechnikát az oktatásba.
Művével arra is figyelmeztet, miért nem hagyhatjuk, hogy a technológiai
haladás katonái döntsenek az oktatás, a közösségek, kulturális identitásunk
jövőjéről. Komoly munícióval szolgál a tömegmédiumokban és a véleményformálók
körében eluralkodott technikai optimizmus ellenében. És segítségünkre lehet
abban is, hogy az oktatást megmentsük a morális kiüresedéstől és a cyberlelkűség
ökológiai analfabétizmusától.
Az 1980-as évek vége óta
beszélhetünk komolyabban a számítástechnika betöréséről az oktatásba, s
a kérdés azóta is az, hogy e folyamat hívei és előrelendítői vajon tisztában
vannak-e azzal, hogy a számítástechnika egy kulturális közvetítő és így
társadalomformáló eszköz. A szerző úgy látja, hogy a számítógépnek a tanulásban
való megjelenése összefüggésben van a környezeti szempontból destruktív
kulturális minták és gyakorlatok terjedésével. Könyve két nagy részre oszlik:
a kulturális és ökológiai következmények, illetve az oktatási következmények
taglalására.
A globalizáció erői természetesen
messianisztikus módon szemlélik a számítógépet, amely új piacot teremt,
ezáltal csökkenti a szegénységet, a fejletlenebb világ elmaradottságát,
növeli a termelékenységet a javak és a szolgáltatások terén a szűkülő erőforrások
ellenére is. De látni kell, hogy az ipari forradalom is kétarcú folyamat
volt: egyrészt növelte az átlagemberek anyagi életminőségét, életszínvonalát,
másrészt viszont tönkretette az önellátó és jelképekben gazdag kultúrákat,
letarolta a tájat, s olyan pályára állította az emberiséget, mely ökológiailag
zsákutcának, önfelszámolásnak tekinthető. Az információs társadalom is
hozzájárul a tradicionális kultúrák felszámolódásához. Ugyanilyen ellentmondásos
magának a tudománynak a szerepe, mely egyik oldalról az anyagi világ, a
természet megértése révén növeli technológiai kikezdhetetlenségünket, másrészt
fejlődésével hitelteleníti a mítoszteremtő képességgel megáldott, morálisan
koherens kultúrákat, s ezzel az erkölcsi relativizmust erősítve a fogyasztói
társadalom kibomlását gyorsítja. A számítástechnika hasznos felhasználási
lehetőségei mellett segített újraéleszteni a haladás mítoszát, melyet kissé
elhomályosított két világégés és a kormányok tehetetlensége a jólét és
szegénység közötti egyre táguló szakadék kezelésére, ugyanakkor olyan izgalmas
kihívásokkal és lehetőségekkel babonázott meg bennünket ez az új technológia,
amelyek elfedték előlünk a benne rejlő kétarcúságot.
A kötet első része ezeket
a kétélű problémákat elemzi az egyén, a közösségek és a természeti környezet
vonatkozásában. A szerző itt teremti meg a fogalmi kereteket ahhoz, hogy
megértsük, hogyan válik a komputeralapú kultúra globalizációja a 19. századból
már megismert gyarmatosítás még destruktívabb formájává. Elemzi a virtuális
tér és a mindennapi, valóságos élet különbözőségét, azt, hogy ökológiai
válságunk valójában kulturális hitvilágunk és értékeink válsága. Az adat
felértékelődik és elhomályosítja, behelyettesíti a helyi közösségek bölcsességét.
A második rész az oktatásban
megkövetelt változásokat tárgyalja. A számítástechnikai alapú tanulás,
az oktató szoftverek mind az elsődleges szocializáció részei, ezért a tanár-diák
kapcsolat nem nélkülözhető ilyen segédletek mellett sem. Komoly veszélyt
hordoz magában, hogy az oktató szoftverek programozóinak gondolati mintái
és kulturális előfeltevései válnak meghatározó szocializációs tényezőkké.
A felsőoktatás mind olyan területeket pártfogol, melyek további technológiai
fejlődést váltanak ki, miközben a legkevésbé sem biztosít fórumot annak
feltárására, hogy az ezek nyomán megvalósuló kulturális értékbeli és gyakorlati
változások, torzulások milyen következményekkel járnak a környezetre nézve.
Egy ilyen fórum megteremése a szerző szerint esszenciális része kell, hogy
legyen a demokráciának. Miközben az egész kötet arról szól, hogy a számítástechnika
eluralkodása miként globalizálja az ökológiailag destruktív kulturális
mintákat, a szerző pesszimistán állapítja meg, hogy az oktatási rendszer
ma még éppen annak érdekében teszi a legnagyobb erőfeszítéseket, hogy minden
tanterembe kerüljön számítógép és az egyetemi kurzusok átköltözzenek az
Internetre. |