Mindennapi fáradozásainkat jobb életünk reménye motiválja. Abban reménykedünk, hogy szorgalmas munkával életünk kényelmesebb lesz, és ezt gyermekeinknek is biztosíthatjuk. A munkánkat gépek tucatjaival igyekszünk megkönnyíteni, és a hatékony munkavégzés érdekében számos vegyi és biológiai készítményt használunk. Ez a segítség azonban költséges, és a környezetünket is jelentősen igénybe veszi. A gépek működtetésére felhasznált energia és a környezetbe kerülő szennyező anyagok növekvő mennyisége alapvető céljaink elérését kérdőjelezi meg, és ha nem változtatunk eddigi szokásainkon, sem a magunk, sem gyermekeink jövője nem lesz jobb.
Ha ezen változtatni szeretnénk, mindennapi tennivalóinkat kell másként szervezni, és ezt nem másoktól kell várnunk, nemcsak a termelésben, a közlekedésben stb., hanem saját környezetünkben, dolgainkban, saját háztartásunkban is el kell kezdeni. Egyre erősebben megjelenik az igény, hogy háztartásunkat, gazdálkodásunkat energiatakarékos felhasználással, a környezetünk tisztán tartására odafigyelve alakítsuk, és ezzel nem csak optimistán nézhetünk a jövőnk elé, de reményeink szerint a fogyasztói társadalom csábító ördögi körétől, a globalizáció nem kívánt hatásaitól is távol tudjuk tartani magunkat. Sok emberben az is felmerül, hogy ennek érdekében meg kellene teremteni azt a függetlenséget, a közel teljes autonómiát, melynek realitásai gyakran kézenfekvőnek tűnnek. 
Az önellátás, vagy autonóm gazdálkodás az emberiség történetében hosszú időn keresztül létező és az akkori igényeket kielégítő gazdálkodási forma volt, ezért az ilyen törekvések nem tűnnek irrealitásnak. Napjaink társadalmi, gazdasági munkamegosztása mellett, mely a fogyasztást kínálja és kényszeríti az emberekre, valamint az ennek megfelelően kialakult, természetesnek tűnő igényeket is számításba véve, az önellátás lehetőségeit ezeknek a tényezőknek együttes vizsgálatával lehet csak mérlegelni.
Az önellátás követelménye felelősség és egyben elkötelezettség a természeti erőforrásokkal való gazdálkodás mellett, melyet az utódaink számára is fenntarthatóan kell biztosítani. A globális önellátás és ennek fenntarthatósága alapvető követelmény. A kérdés az, hogy ezt helyileg milyen mértékben lehetséges és érdemes megvalósítani. 
Az önellátás teljes körű megvalósításával kapcsolatos vizsgálat rendkívül sokrétű feladat. Általában egy adott helyzetben az önellátás gondolatát illetően abban kell állást foglalni, hogy a természeti erőforrásoknak ez-e a legcélszerűbb hasznosítása. Gyakran nehéz dönteni arról, hogy a társadalmi munkamegosztásból adódó kedvező gazdasági helyzetet vagy a hosszú távú biztonságot érdemes előnyben részesíteni. Ezért az önellátás regionális megvalósítása a résztvevők eltérő megítélése miatt általában nehezen keresztülvihető. Egyszerűbb a döntés egy család esetében. E cikk a legkisebb társadalmi egység, a család, a háztartás energetikai önellátásának lehetőségét elemzi egy átlagos magyar vidéki területen. Nyilvánvaló, hogy az energetikai önellátás nemcsak a megfelelő források célszerű használatát, hanem az igények ésszerű alakítását is megköveteli. Az energiaigények alakulása szoros összefüggésben van a életminőséggel, az általános igényekkel. 

Életminőség, energiaigények
Az élet minősége, mindennapi igényeink, elvárásaink a történelem során állandóan változnak, és tevékenységeink nap mint nap arra irányulnak, hogy kényelmesebbé, jobbá tegyük életünket. Az, hogy ebben a törekvésünkben van-e korlát, hogy valójában mit várhatunk el az élettől, melyek tekinthetők reális igényeknek, nagymértékben függenek a történelmi koroktól, és ezeken belül is az egyénektől. Anélkül, hogy ezt a kérdést elemeznénk, a kezdetek és a jelen átlagos helyzetét mutatjuk be elsősorban energetikai vonatkozásban. 
Ahogy ma meg tudjuk ítélni, a kőkorszak embere napi tennivalóiban az élelmének előteremtésére összpontosított. Az ember ekkor hatékonyan, jó energiahányadossal termelte meg élelmét. A vadászó, gyűjtögető ember csupán heti két munkanapon keresztül nyolc órában végezte a táplálék gyűjtését; így el tudta tartani hattagú családját. Az ember munkavégző képessége 100 watt. A közvetlen munkabefektetéssel, gyűjtögetéssel a kapott és a felhasznált energia hányadosa kedvező. Ebben az esetben azonban 25 hektárnyi vagy nagyobb földterületre van szükség egy ember táplálékának megszerzéséhez. Ez a "termelési módszer" manapság már nem volna tartható. A kezdetleges földművelő kultúrák energiahányadosa is hasonló. A termelés intenzifikálását az ember és az igásállat kíméletlen közös munkája jelenti. Az ilyen termelési rendszer 1000 m2 földterületen tud egy embert táplálni, "egy tányér rizst nyújtani". 
Napjainkra az igényeink és életmódunk jelentősen megváltoztak. Egy-egy család fogyasztása a célkitűzések és lehetőségek kompromisszumaként alakul, és ezek állandóan változásban vannak. Tipikus családi fogyasztásról nem, inkább statisztikai átlagos fogyasztásról lehet beszélni. Magyarországon egy család átlagos fogyasztását az 1. ábra mutatja. A fogyasztás összetételében és mértékében jelentős eltérés van a nyugdíjas, a sokgyermekes és a gyermektelen családok esetében, de a hazai árviszonyok között a családi költségvetés döntő részét az energiaköltségek (a lakásban és a közlekedésben egyaránt), az élelmezés és a ruházkodás költségei teszik ki.
Ennek a változásnak az energetikai vonatkozása szembetűnő. Régebben az ember közvetlenül a természet kínálta energiaforrások felhasználásával tevékenykedett. Munkáját az emberi kéz megsokszorozásával tudta növelni. A technikai eszközök lehetővé tették számára, hogy erejét, munkavégző képességét megnövelje, de ehhez már mesterségesen kitermelt és átalakított energiaforrások igénybevételére volt szüksége. A technikai fejlődés elképesztő méreteivel ezért együtt járt az energiafelhasználás rendkívüli mértékű megnövekedése is. Az élelmiszer-ellátásban nagyjából ugyanilyen mértékben növekedett az energiafelhasználás. Az iparilag fejlett országok mezőgazdasági termelésében az energiaigényes anyagok (műtrágya, üzemanyag, növényvédő szer) miatt a kapott és a felhasznált energia arányának értéke romlott, 2-re esett vissza az előző 50-es értékkel szemben. Az Egyesült Államokban a kukoricatermesztés területén végzett kísérletek kimutatták, hogy 1945 és 1970 között a termelés input/output aránya 0.27/1-ről 0.4/1-re csökkent, azaz 1970-ben már 0.4 egység fosszilis energiahordozóra volt szükség 1 egység output előállításához. Németországi adatok alapján az energiainputok hatékonysága a mezőgazdaságban 1905 és 1975 között 55 százalékkal romlott. Az arány kedvezőtlenebbé válásával párhuzamosan viszont az élőmunka hatékonysága 50-100-szorosára nőtt, s a területre jutó hozamok a megelőző időszakok többszörösére emelkedtek. 

Célok, feladatok és igények a háztartásokban
A statisztika szerint a háztartás azokat az együtt lakó személyeket jelenti, akik közös lakásban vagy annak egy részében laknak, a létfenntartási költségeket részben vagy egészben közösen viselik, és a hét egy vagy több napján rendszerint közösen étkeznek. A lakosság tehát a háztartásokban élő emberekből tevődik össze. A közgazdaságtan a háztartás fogalmát kettős értelemben használja. Egyrészt mint államháztartást, amely az állami bevételt és az ezzel való gazdálkodást jelenti. Az államháztartás az állam természetes velejárója, ez biztosítja azt az eszközrendszert, amelynek segítségével az állam előteremti a nemzet számára szükséges külső és belső eszközöket, és ennek felhasználásával kielégíti a társadalmi szükségleteket. A háztartások a családi gazdálkodás színterei. Közgazdasági értelemben a háztartás a család ökonómiai vetülete, a személyi jövedelmek összességének és a fogyasztásnak a helyszíne. A háztartások összetétele, jellege az életszínvonal és az életmód alakulásától függően változik.
A háztartás állhat egy vagy több családból, de állhat egy főből is. Azok a háztartások, amelyekben csak családot nem képező rokon és/vagy nem rokon személyek élnek, egyéb összetételű háztartások. A háztartás a társadalom legnagyobb és leghomogénebb, és egyben a nemzetgazdaság legkisebb egysége. A háztartások szereplőit saját fizikai és szellemi szükségleteik egyre magasabb színvonalú kielégítése motiválja. A felmerülő újabb és újabb igények a termelés, a szolgáltatás fejlődését eredményezik.
A modern társadalmak civilizációs folyamatai nyomán a termelő és a fogyasztó tevékenység térben és időben szétválik. Az életmód alakulásának függvényében változik a háztartáshoz kapcsolódó tevékenységfajták megoszlása egyfelől az egy háztartásban élők között, másfelől a háztartás és a termelés, illetve a lakossági szolgáltatás között. Kialakulnak az úgynevezett háztartási szolgáltatások, melyek a házimunkák egy-egy területére specializálódtak. Legkomplexebb szolgáltatás a vendéglátás, ezen belül pedig a szállodaipar, ahol az elszállásolás, étkeztetés, tisztítás, takarítás és a szórakoztatás egyaránt mint kínálat jelentkezik. Részleges szolgáltatást nyújtanak a vendéglátás egyéb területei, amelyek csupán étkezést és/vagy szórakozást kínálnak. A háztartási munka kiváltására alakultak az egyéb szolgáltató egységek, például a gyermek- és munkahelyi étkeztetés, a tisztítás, takarítás és a különböző szervizhálózatok. Ide tartozik az élelmiszeripari félkész- és késztermékek kínálata is. Ezen szolgáltatások és ipari termékek kínálatának igénybevétele lehetőséget nyújt az otthon végzett házimunka jelentős részének kiváltására, a felszabadult idő és energia egyéb irányú hasznosítására. Talán éppen ez indokolja, hogy a külföldi szakirodalomban a háztartás fogalmát néhol szélesebb értelemben használják, beleértve a háztartási szolgáltatást is.

A háztartás feladatai három fő csoportba sorolhatók

• szocializáció, szociális gondoskodás,
• jövedelem-felhasználási funkció,
• időbeosztás, az idővel való gazdálkodás.

Szocializáció, szociális gondoskodás
A háztartás alapvető, legősibb feladata a tagok egymásról való gondoskodása, az utódok felnevelése, az idősek segítése. Ezeket a feladatokat a társadalom nem, vagy csak részben tudja átvállalni. A gyermeknevelés, a társadalmi beilleszkedésre nevelés elsősorban a családi közösség színtere. A támogatás az állam részéről -- a bölcsődei, óvodai, iskolai ellátás -- csak kiegészítője a családi nevelésnek. Anyagi támogatásként a különböző szociális juttatások a jogosultaknak jövedelemkiegészítést jelentenek. A szociális gondoskodás másik nagy területe az idősek, betegek, rászoruló családtagok segítése. Ezt a feladatot szintén csak részben, esetleg átmeneti megoldásként, különböző állami, alapítványi és magán intézmények segítenek megoldani, de az otthoni környezetet egyik sem pótolhatja.

Jövedelem-felhasználási funkció
A jövedelem-felhasználás a háztartások (alapvető létfenntartási és efölötti) szükségleteinek kielégítése érdekében a rendelkezésre álló anyagi lehetőségekkel való racionális gazdálkodást jelenti.
A gazdálkodás legfontosabb elemei:
-- az áruba bocsátható munkaerő és az esetlegesen megtermelt javak,
-- a saját célra fordítható belső erőforrások és lehetőségek,
-- a befolyó jövedelmek,
-- anyagi és nem anyagi jellegű juttatások,
-- a jövedelem felhasználásának tervezése és ütemezése,
-- a szükséglet súlyozása,
-- a kínálat mérlegelése,
-- a rejtett tartalékok feltárása.

Időbeosztás, az idővel való gazdálkodás
Az első két funkció maradéktalan ellátásának alapvető feltétele a munkában eltöltött idő és a szabadidő arányának meghatározása. A szabadidővel való ésszerű gazdálkodás a munkaerő újratermelése -- pihenés, sportolás, szórakozás, üdülés, kulturális kikapcsolódás, társasági együttlét, tanulás stb. -- és a gyermeknevelési, gondoskodási feladat ellátása érdekében elengedhetetlen feladat. Mérlegelni szükséges a háztartásra fordított idő arányát, annak hatékonyságát és fontosságát is.
A funkciók maximális ellátásához nélkülözhetetlen a megfelelő tervezés és a tervek végrehajtását biztosító szervező tevékenység. Egy jól elkészített terv és a megfelelő szervezés biztosítja:

• a háztartásokban élők egyéni és közösségi szükségleteinek maximális kielégítése,
• a vállalt kötelezettségek teljesítése,
• a háztartás ütemes fejlődése és
• a tartalékok képzése

Árak, költségek -- gazdálkodás a háztartásokban
A lakossági fogyasztás tevékenysége a vásárlással kezdődik. A vásárlás az előzőekben leírt összefüggésben a szükségletek alapján, a rendelkezésre álló források felhasználásával, az árak meghatározó szerepével realizálódik. Teljesen természetesnek tekintjük a vásárlás szempontjából, hogy az a kedvező számunkra, ha minél alacsonyabb az ár. Ez az evidenciának tűnő megállapítás azonban környezetvédelmi szempontból némileg elgondolkodtató. 
Bármilyen gazdasági helyzetben sem tekinthetünk el ugyanis attól, hogy az élet minden területén olyan pillanatnyi megoldásokat kell keresni, melyek a jövő szempontjából is megfelelnek. Nem hozhatunk olyan döntéseket, amelyek utódainkat hozzák nehéz, esetleg ellehetetlenítő helyzetbe. Ha nem tudunk is gyermekeink számára kánaánt teremteni, de biztosítanunk kell, hogy nekik is azonos életesélyek, hasonló perspektívák álljanak a rendelkezésükre. Ez azonban csak úgy válhat valósággá, ha aktuális döntéseinket is ennek figyelembevételével hozzuk. A fejlődés lehetőségét minden generáció számára fenn kell tartani, és ez minden döntésnél a döntéshozók legalapvetőbb erkölcsi kötelezettsége a jövő generációival szemben. A környezet védelme szempontjából erre tekintettel kell lenni az árak alakítása szempontjából is, és környezeti tudatunkra, a jövő iránti felelősségünkre van bízva, hogy mai jólétünkből áldozunk-e gyermekeink jólétéért. 
A háztartásoknak mint a társadalom alappilléreinek felelőssége a jövőnk szempontjából sokoldalúan meghatározó, de talán legfontosabb a környezethez való viszonyuk, a környezet védelmének elsődlegessége. (Azokat a háztartásokat, melyek e felelősségteljes elvárásoknak megfelelnek, elkötelezettek a környezet védelmében, zöld háztartásoknak nevezhetjük.)

Háztartások és környezetvédelem
Mindennapi tevékenységeinket alapvetően nem a környezetvédelem határozza meg, annak ellenére, hogy létünk alapja a környezettel való kapcsolatunk. Ezt valaha a természethez közelebb élő ember anélkül, hogy tudott volna a környezetvédelemről, célszerűségből, ösztönösen és tudatosan is másként élte meg. A társadalmi fejlődés, a társadalmi munkamegosztás nem tett jót az ember környezettel kapcsolatos viszonyának. Az alapvető gondot talán az okozza, hogy szükségleteinket úgy próbáljuk kielégíteni, hogy nem vagyunk tekintettel az ezzel kapcsolatos következményekre, a források korlátozott voltára, a fogyasztásunk következtében megjelenő hulladékok elhelyezhetőségére.
A huszadik század második harmadában a technikai fejlődés lehetővé tette azt is, hogy előrevetítsük világunk alakulását, és ennek kapcsán világossá vált a felismerés: a fejlődésnek korlátai vannak, és fenntartható fejlődés csak erőforrásaink következetes takarékoskodásával együtt képzelhető el. Ez a követelmény nemcsak abból fakad, hogy a meglevő készleteknek a növekvő felhasználás miatti kimerülése megfogható közelségbe került, de abból is, hogy a hagyományos energiahordozók felhasználása jelentős környezetkárosítást okoz. Nincs más megoldás, mint a hagyományos energiahordozókkal való következetes és szigorú takarékosság, és az energiaigények -- egyre nagyobb mértékben -- megújuló energiaforrásokból való kielégítése.
A Föld meglevő nyersanyag- vagy energiakészleteinek pontos mértékét nem ismerjük, és így a felhasználás jelenlegi vagy prognosztizált értékével sem tudjuk biztosan kiszámítani (még becsülni sem), hogy mennyi ideig elegendők az igények fedezésére. Az azonban biztos, hogy a korlátozott készletekkel való takarékosság a jövő generációja iránti kötelességünk, és mindent meg kell tenni a meglevő készletek további csökkentésének elősegítése érdekében.
A lakosság környezetvédelemmel való kapcsolatát jelenleg leginkább a közvetlen érintettsége határozza meg. Azok a környezeti hatások, melyek láthatóak, és amelyek közvetlenül érintenek bennünket, aktivizálják a lakosságot, de gyakran az ilyen hatások sem elegendőek a környezeti magatartás megváltoztatásához. A lakosság környezeti tudata ma még általában kimerül a környezetszennyezésben, és nem törődünk a meglevő források korlátozott voltával. Pedig e két tényezőt: a jelenlegi, közvetlen szennyezést, a tendenciájában már fenyegető, de jelenleg még közvetlenül nem érzékelhető környezeti károkozást és a természeti értékeket, a meglevő energia- és nyersanyag-forrásaink védelmét egyaránt kellő komolysággal kell kezelni.
A jelenlegi környezeti károk forrásának jelentős része is abból adódik, hogy időben nem érzékelték, vagy annak idején nem tartották jelentősnek a várható környezeti hatást. A természetben végbemenő változások időben később válnak szembetűnővé, és gyakran akkor, amikor a nemkívánatos változások már visszafordíthatatlanok. A tudománynak éppen abban van nagy felelőssége, hogy ezekre időben hívja fel a figyelmet, és adjon javaslatot a megoldásra. Természetesen ez csak akkor jár eredménnyel, ha az érintettek ezeket a jelzéseket komolyan veszik, és mindent megtesznek önmaguk és utódaik életfeltételeinek fenntartásáért. Az érintettek minden esetben az emberek, akik egyfelől az ipar, a mezőgazdaság vagy a termelő szféra valamely részében a saját igényeik kielégítéséhez a javakat állítják elő vagy szolgáltatják, másfelől mint lakosság, ennek fogyasztói. A lakosság tehát a környezetvédelem kulcsa, aki céljaival, igényeivel, fogyasztásával, életmódjával meghatározója a környezet alakításának, a rendelkezésre álló források felhasználásának. A lakosság feladatai a környezet védelmében nagyon leegyszerűsítve a következők:
Az emberek környezeti tudatának javítása a legalapvetőbb lehetőség a fenntartható fejlődés, a környezet elviselhető állapota szempontjából. A tudatformálásban ezért nyitottnak és aktívnak kell lenni. Igényeink, céljaink megfogalmazásában tekintettel kell lenni a környezeti hatásokra. Igyekezni kell azokat a termékeket, szolgáltatásokat választani, melyek kevésbé károsítják a környezetet. Vásárláskor az árcédulán kívül a környezeti termékjelzést (újrahasznosítható, környezetbarát stb. emblémák) fontos mérlegelési szempontként vegyük figyelembe.

• A fogyasztásban a mérsékletesség, az ésszerű önkorlátozás életünk alapvető velejárója legyen. A felesleges felhasználás a jövő vagy utódaink számára fog nehézséget okozni.
• Előnyben kell részesíteni azokat a műszaki megoldásokat, melyek a mindennapi életünkben a takarékos víz- és energiafelhasználást segítik elő.
• Legyünk takarékosak a környezetet károsító anyagok felhasználásában, és használatuk során tegyünk meg mindent a károsító hatás csökkentésére. 
• A keletkező hulladékaink mennyiségét igyekezzünk csökkenteni, és a veszélyes hulladékokat az ilyenek elhelyezésére szakosodott megoldásnak vessük alá.
• A környezetkárosításra, a környezet védelmének szükségességére, természeti értékeink védelmére már gyermekeink figyelmét is hívjuk fel, és a példamutatás hatékony módjával igazoljuk a tennivalók fontosságát. 

• mint fogyasztó, a szükségletei kielégítésének mennyiségi és szerkezeti jellemzői képezik a termelés, a szolgáltatás alapját, ilyenformán közvetve azok környezeti hatását befolyásolják,
• fogyasztásának módja, kultúrája közvetlen környezetet befolyásoló hatású.

Energiafelhasználás és energiafelhasználási szokásaink
Az energiafelhasználás struktúrája elég tipikus egy adott régióban. Magyarországon a családokban felhasznált energiát legnagyobb részben fűtésre, használati melegvíz-készítésre fordítják (3. ábra), de a hőenergia célú felhasználás mellett a legkönnyebben átalakítható villamosenergia-igény a meghatározó. A hő- és villamosenergia-igény arányaiban változó a különböző fogyasztóknál, de ma már mindkét energiaforma hozzátartozik az alapvető életfeltételek biztosításához, és esetleges hiányuk (területi ellátatlanság vagy alkalmankénti műszaki meghibásodás stb.) az élet ellehetetlenedésének érzetét kelti.
Az energiafelhasználás számszerű adatai nagyon széles tartományban szórnak, ezért mint átlagos értékek valószínűleg csak kevés háztartás konkrét adataival egyeznek, a téma tárgyalásához mégis az átlagos adatokkal érzékeltetjük az energiaigényeinket. Magyarországon a fűtési szokásoktól is függően a lakás egységnyi alapterületére számított fajlagos fűtési energiafelhasználás jól hőszigetelt épületeknél évente 60-100 kWh/m2, míg a régebbi, kevésbé jó hőszigetelésű lakások esetén 120-150 kWh/m2. Ha az energetikai önellátás kérdését vizsgáljuk, természetesen leginkább csak energiatakarékos, vagyis jó hőszigetelésű épületek energiaszükségletével számolhatunk. Ez azt jelenti, hogy egy 120 m2 alapterületű családi ház esetén a fűtésre fordítandó éves energiaigény közel tízezer kWh/év, és az energiastruktúrának megfelelően használati meleg vízre 2000 kWh/év, háztartási gépek üzemeltetésére és világításra, elektronikus berendezések üzemeltetésére 1000-1000 kWh/év, sütésre-főzésre 1400 kWh/év energiát használnak fel átlagosan.
Az energia általában villamos energia vagy földgáz, és ezért a felhasználókban gyakran teljes a megelégedettség, hogy környezetüket nem szennyező energiafelhasználást, tevékenységet folytatnak. Az energiafelhasználás azonban az egyik legjelentősebb és legösszetettebb környezetet befolyásoló tényező. Az energiafelhasználással az ember megsokszorozza erejét, emiatt minden tevékenysége -- beleértve a környezetalakítást és környezetszennyezést is -- sokkal nagyobb mértékben okoz nemkívánatos hatásokat. Az energiahasználat tehát alapvetően nem elsősorban a felhasználás során jelentkező környezetszennyezés miatt káros, hanem az energiaforrások átalakítása (előállítása) során keletkező szennyező anyagok közvetlen és közvetett hatása, az üvegházhatás következtében.
A társadalmi munkamegosztás során az emberek többsége általában nem saját igényeivel és környezetének alakításával van elfoglalva, hanem anyagi ellenszolgáltatásért valamilyen feladatot végez. A megnövekedett igények és a kényelem miatt az otthoni feladatok elvégzésére általában kevés idő jut, és ez jól szervezett munkavégzést, az idővel való szigorú takarékoskodást követel. Az időtakarékosság legnagyobb lehetősége a korszerű háztartástechnika. A háztartásban alkalmazott gépek lerövidítik a munkavégzés idejét, és kényelmessé teszik otthonunkat. A gépek ugyanakkor energiát igényelnek működésükhöz. A lakossági energiafelhasználás állandóan növekszik, és ma már Magyarországon eléri a nemzetgazdaság teljes energiafelhasználásának több mint egyharmadát, és további emelkedésére számítanak a szakemberek.

A megújuló energiaforrások szerepe az önellátásban
A helyi önellátás alapja a szükségletek és adottságok minél alaposabb ismerete. Ez az energetikai önellátás esetén lényegében az energiaigények, az energiafelhasználás és a lehetséges energiaforrások számbavételét jelenti. A rendelkezésre álló hagyományos energiaforrások és -hordozók mellett a megújuló energiaforrások számbavéte bír a legnagyobb jelentőséggel. (A hagyományos energiaforrásokkal is elképzelhető egyfajta önellátás, például ha valakinek tulajdonában van egy szénbánya vagy egy olajkút stb., de ez a globális megítélés szerint nem önellátás, másrészt az ilyen helyzet meglehetősen ritka.) Az energetikai önellátás csak a megújuló energiaforrások alkalmazásával értelmezhető. A következőkben ezek alkalmazásának lehetőségeit vizsgáljuk meg, elsősorban az önellátással összefüggésben. 
A megújuló energiaforrások helyi energiaforrások, de vannak olyan megállapítások, melyek a lokális környezettől függetlenül általánosságban is érvényesek és a további tennivalók tekintetében meghatározóak. Ezeknek az axiómaként is kezelhető megállapításoknak az ismerete azért fontos, mert ez megkímél olyan elképzelésektől és célkitűzésektől, melyek nem reálisak, csak feltételekkel igazak, és megkímél olyan kísérletektől, melyeket már mások elvégeztek, kiértékeltek és a tapasztalatokat levonták. 

• A megújuló energiaforrások alkalmazása esetén is fontos a hatékony hasznosítás, egyrészt a fenntarthatóság miatt, másrészt az alkalmazás eszközeire fordított, többnyire fosszilis energia hasznosulása miatt.
• A megújuló energiaforrások alkalmazása nem valamilyen korszerűbb energiaforrás, hanem a jövőért érzett felelősségünk, a fenntartható fejlődés érdekében történik.
• A megújuló energiaforrások alkalmazásánál az ökonómiai értékelésben nemcsak a ráfordításoknak, hanem az élet minőségének, a környezetvédelmi előnyöknek és a hagyományos energiaforrások biztosan emelkedő árainak számbavételével kell dönteni.
• A megújuló energiaforrások kis energiasűrűségűek, ezért a használatukhoz mindenféle átalakítás, szállítás csak korlátozott mértékben lehet indokolt.
• A kis energiasűrűség miatt a megújuló energiaforrások lokális hasznosításúak, és csak a helyi körülmények egyedi mérlegelésével alkalmazandók.

A napenergia hasznosítása 
Megújuló energiaforrásoknak nevezzük a napenergiát és annak átalakult formáit, így az energetikai önellátás szempontjából legkézenfekvőbb megoldásnak az látszik, ha a napenergia közvetlen felhasználásának lehetőségét vizsgáljuk meg. Egy család, egy háztartás évi összes energiaigénye az előző fejezetekben levezetett számítás szerint 15-16 ezer kWh. Ez a felmérések adatai alapján döntően hőenergiaként kerül felhasználásra és csak csekély mértékben villamos energia formájában. A hőenergiaigény 13-13 500 kWh évente, melyből a jelenlegi adottságaink, szokásaink és lehetőségeink szerint 2-5000 kWh hőenergiát villamos energiából állítunk elő. Ez az önellátás szempontjából mindenképpen kerülendő, és technikailag sem kívánatos. Ez azt jelenti, hogy az energetikai önellátás esetén családonként a 15 ezer kWh összenergia felhasználásával úgy kell számolni, hogy annak háromnegyede hőenergia és egynegyede villamos energia formájában szükséges.
A napenergia közvetlen hasznosításának hazai adataiból tudjuk, hogy egy korszerű, szelektív bevonatú abszorberrel szerelt, üvegezett napkollektorokkal készült napenergia-hasznosító berendezés egész éves üzem esetén átlagosan évi 480-500 kWh/m2 energiát tud biztosítani, a hatásfokot és a rendszer egyéb veszteségeit is figyelembe véve. 
A fotovillamos napelemek hatásfoka ma már eléri a 40-50 százalékot is, így a szükséges energiamennyiséghez tartozó napelemfelület nem befolyásolja lényegesen a szükséges összfelület nagyságát. Ez azt jelenti, hogy elméletileg kb. 300 m2-es napkollektorral, illetve napelemfelülettel egy család energetikailag önellátást tud megvalósítani. A számított értékű napenergiát gyűjtő felület azonban csak akkor biztosítana teljes önellátást, ha a nap a mindenkori igényeknek megfelelő időben és teljesítménnyel juttatná energiáját a kollektorra vagy napelemre. Ez azonban nem reális feltételezés, és az energiamérleg egyenlősége még nem jelent önellátást. A nap energiáját akkor tudjuk összegyűjteni, amikor a nap süt, de tennivalóinkat, illetve ehhez kapcsolódóan az energiaigényeinket is csak kis mértékben tudjuk a napsütéshez igazítani. 
A lehetőségek és a szükségletek közötti időbeli különbséget technikailag az energia tárolásával lehet megoldani. A tárolandó energia mennyiségét jól érzékeltetik egy téli nap átlagos fajlagos adatai, melyek szerint januárban a várható napsütés időtartama 2,6 óra/nap és a napi maximális intenzitás 220 kWh/m2. Ennek a rövid időtartamú napsütésnek kell egy egész napos és jelentős energiaigényt kielégíteni. Pedig ez még átlagos érték. A gyakorlatban januárban napokig nem süt a nap, ugyanakkor többnyire éppen ebben az időszakban, vagyis általában a leghidegebb napokon jelentkezik a legnagyobb fűtési energiaigény. A hazai napenergia mennyiségének változását, vagyis az átlagos napi és havi értékeit az 1. táblázat mutatja. A táblázat adatai szerint a napenergia-változás közel hatszoros, ugyanakkor például a jelentkező hőigény ezzel ellentétes periódusban változik nulla és 3000 Wh/nap között. A források és szükségletek ilyen mértékű eltérése csak nagy kapacitású tárolóval egyenlíthető ki. Energiatárolás hosszú távra többnyire csak nagy tömeggel és jó szigeteléssel oldható meg. Villamos energia tárolása esetén 40-50 Wh/kg tömeggel lehet számolni, hőenergia-tárolásnál például 7-800 m3-es tároló biztosíthatná az önellátást. 
Anélkül, hogy az ilyen rendszerek technikai megvalósításának részleteit, ökonómiai értékelését bemutatnánk, kézenfekvőnek látszik számba venni a napenergia hasznosításának lehetőségét és az alkalmazás korlátait. A napenergia alkalmazásával kapcsolatban megállapítható, hogy

• a teljes energetikai önellátás egy család számára elméletileg megoldható, de a megoldás csak rendkívül nagy kapacitású tárolókkal (hő- és villamos) realizálható,
• magyarországi felhasználása elsősorban a használati melegvíz-ellátásban van (ebben az esetben a tárolást általában egyébként is kiépítik), és az önellátás a tároló térfogattól függően éves viszonylatban 60-85 százalékban megvalósítható,
• a fűtéskiegészítés céljára történő felhasználás indokolt, de ésszerű tárolókapacitással csak az átmeneti időszakban (október, november, március, április) jelent önellátást, éves viszonylatban 15-20 százalékban valósítható meg önellátás,
• a villamos energia fogyasztói céljára általában csak funkcionális önellátás valósítható meg, elsősorban olyan elektromos fogyasztók működtetésére, melyeket a napenergia változásával azonos periódusban használunk (nyaraló hűtőszekrénye, ventillátor hűtés céljára stb.).

A biomassza energetikai hasznosítása
A biomassza energetikai hasznosításánál abból származik a legnagyobb előny a többi megújuló energiaforráshoz képest, hogy az energiatárolás kérdése nem játszik meghatározó szerepet, a biomassza ugyanis nem energiaforrás, hanem energiahordozó. Ez azt jelenti, hogy anyagában hordozza az energiát. A biomasszában a napenergia kémiailag megkötött formában van jelen, ilyenformán az energiatárolás anyagtárolássá alakul, ami lényegesen kisebb veszteséggel és sokkal egyszerűbb formában megoldható. A fotoszintézis során a növényben az összes napsugárzás közel 10 százaléka kémiai kötés formájában raktározódik, ami nem tűnik nagy értéknek, de sokkal több, mint a napenergia közvetlen vagy bármely más hasznosításának esetében. 
A biomassza tárolási lehetősége elősegíti az önellátást is. A területegységen keletkező biomassza energiatartalmából (2. táblázat) és az éves energiaigényből meghatározható a szükséges termőterület, és elvileg megoldható az igények önellátó kielégítése. Az elvi megoldás számos gyakorlati lehetőséget takar, de ezek között jelentős különbségek vannak, melyek a helyi adottságoktól függően értékelhetők.
A biomasszával való energia-önellátást alapvetően a rendelkezésre álló vagy a cél érdekében termelt biomassza-féleség határozza meg. Ehhez szorosan kapcsolódik az energetikai hasznosítás technikai megoldása. E két lényeges körülményt tekintve számtalan lehetőség kínálkozik, melyek rövid bemutatása és értékelése is hosszabb tanulmányt igényelne, ezért ebben a cikkben csupán felsorolásszerűen érintjük a lehetőségeket. 
A legegyszerűbb lehetőség a szilárd biomassza közvetlen eltüzeléséből keletkező hőenergia, amely közvetlen és kapcsolt villamosenergia-termelés formájában biztosítani tudja a háztartások önellátó energiaellátását. Energiaforrásként mezőgazdasági melléktermékek (szalma, nyesedék stb.), erdőből származó, illetve faipari tevékenység mellékterméke (fűrészpor, faforgács stb.), illetve a cél érdekében telepített energiaültetvények (energiaerdő, energiafű) egyaránt használhatók, és az ezekhez kapcsolódó energiaátalakítók (kazánok, turbinák, generátorok) is kereskedelmi forgalomban vannak már. A gyakorlati megvalósítás szempontjából azonban az okoz gondot, hogy egy kapcsolt energetikai rendszerben közelítőleg az energiafelhasználás 20 százaléka villamos energia, 80 százaléka hőenergia formájában áll rendelkezésünkre. Ha egész éves energetikai önellátást kívánunk megvalósítani, akkor a nyári időszakban a 80 százalék hőenergia felhasználása többnyire nem oldható meg. Márpedig megújuló energiaforrásból sem engedhető meg, hogy a felesleges energiát hasznosítatlanul a környezetbe juttassuk. Amennyiben a hőenergia ésszerű hasznosítására megoldást találunk, akkor már "csak" a megfelelő energiaforrás és legcélszerűbb formájának megválasztása, valamint a rendszer gyakorlati megvalósítása a feladat. 
A különböző energiaforrás-formák megválasztásánál általában a jelenlegi árviszonyok alapján végeznek ökonómiai értékelést. Ez két okból nem helyes. Az egyik ok, hogy az ökonómiai megítélés általában rövid időn belül akár kedvezőtlenül is megváltozhat, és ez költséges beruházás ahhoz, hogy ennek hatására kidobjunk egy rendszert. A másik és az előzőnél lényegesen fontosabb, hogy a felhasznált energiahordozó-forma output/inpout értéke a fosszilis energiahordozóra számítva hogyan alakul (3. táblázat). Értelmetlen és az alapszándékokkal ellentétes, ha a biomasszát tüzelésre több energiahordozó árán alakítjuk ki, mint amekkora annak energiatartalma. Ha tehát szárítani, préselni, hosszabb távon szállítani kell, akkor az esetleg gazdaságosnak mutatkozó lehetőséget is el kell vetni. Az energetikai önellátás szempontjából a folyékony energiahordozóként jelentkező növényi olajok, alkoholok ezért általában nemkívánatos megoldások. Más kérdés, hogy adott esetben, mint például élelmi célra termesztett olajok túltermelése vagy megfelelően kezelt, használt étolajok esetén ezek energetikailag is célszerűek, de akkor is a legegyszerűbb megoldást kell választani.
Sajátos lehetőségként kínálkozik a biomasszából előállított gáz hasznosítása energetikai célra, illetve energetikai önellátásra. A biogáz első megítélésben azért mutatkozik kedvező lehetőségnek, mert olyan anyagból keletkezik, melyet nem tartunk egyéb célra hasznosíthatónak (kivéve a talajerő-utánpótlást). A biogáz vagy a depóniagáz (települési hulladékból a szeméttelepeken keletkező gáz) energetikai hasznosítása technikailag kedvező. Ezek a lehetőségek azonban csak költségesen aknázhatók ki. A biogáztermelés magas költsége abból adódik, hogy két jelentős tárolótérfogatot kell kialakítani az eljáráshoz: a fermentort és a gáztárolót. Mindkét térfogat azért költséges, mert a szerves anyag és a biogáz is kis energiasűrűségű, ezért már egy háztartás energiaigényének biztosításához is 100 m3-es mérettel kell számolni. (Világosan kell látni, hogy 1 liter térfogatú tüzelőolajnak energiamennyiség szempontjából 2 m3 térfogatú biogáz felel meg.) A biogáztároló térfogatát csökkenteni lehet a gáz sűrítésével, de ennek energiaigénye jelentős, és ez a rendszer hatékonyságát számottevően csökkenti.
A biomassza hasznosítása azonban csak akkor jöhet szóba az energetikai önellátásban, ha lehetőségünk van a megtermelésére, vagyis vagy mezőgazdasági, vagy erdészeti, illetve faipari tevékenységet folytatunk. Az energetikai önellátáshoz tehát az előzőekben a háztartások energiaellátásánál számított energiaigényeken kívül a termelés energiaigényét és ennek szerkezetét is figyelembe kell venni.

A szélenergia hasznosítása
A szélenergia a napenergia közvetlen hasznosításánál is összetettebb probléma. Nemcsak azért, mert ugyanúgy függ az időjárástól, mint a napenergia, de időbeli eloszlása, várható értékei (időtartam és teljesítmény) még statisztikailag is nehezen prognosztizálhatók, és ezek az értékek évenként is jelentősen változnak, hanem azért is, mert nagyon helyfüggő. (Egymástól néhány kilométeres távolságban levő helyek szélviszonyai is nagyon különböznek.) A szélenergia másik sajátossága, hogy a leginkább mozgási energiává alakítható, és így a legkönnyebben állítható elő elektromos energia. Ezért a szélenergiát az utóbbi időben elsősorban villamos energia előállítására használják, melyet a hálózatba táplálnak be. 
E két sajátossága miatt Magyarországon a szélenergiával háztartások energia-önellátását megoldani nem reális elképzelés. Még olyan területeken is, ahol szinte állandóan és egyenletesen fúj a szél, a felhasználáshoz igazodóan a villamos energia tárolását csak költségesen lehet biztosítani, és ilyen esetben is a hálózatra való rátáplálást választják (formailag ilyen helyeken keletkezhet annyi energia, amennyi a szükségletet biztosítani tudja, de a tárolás nehézségei miatt ebben az esetben is csak eladás-vétellel valósul meg az önellátás).

A környezeti energia hasznosítása
A használt energia, valamint a nap energiája a környezetünk hőtartalmát növeli. A levegő, a víz, a talaj hőmérsékletéből használható hőmérsékletszintű energiát hőszivattyúval biztosíthatjuk magunknak. A hőszivattyú leegyszerűsítve olyan hűtőgép, melynek a hőleadó oldalán keletkező hőt hasznosítjuk. A hőszivattyú egyik legfontosabb jellemzője az ún. teljesítmény-tényező (melynek értéke általánosságban 3 körül van), mely a meleg oldalon leadott energia és a bevitt energia hányadosát jelenti. Ilyen hőszivattyús rendszerrel akkor biztosítható az energetikai önellátás, ha a hőszivattyú energiaigényét valamilyen megújuló energiaforrásból tudjuk fedezni. Ennek az energiaigénynek időjárástól független biztos megoldására a biomassza esetében van csak reális esély, így a környezeti energia hasznosítását a biomassza fejezetben leírtakkal kell összeegyeztetni. 

Összefoglalás

Az energetikai önellátás, az energiahálózatoktól való függetlenség családi méretekben is reális elképzelés. Egy család energiaigénye a feladataitól, vállalt kötelezettségeitől és igényeitől függ. A mai kornak megfelelő igények és átlagos családi körülmények energiaszükséglete 16-20 ezer kWh évi energiaigényt jelent, melyben a legnagyobb részt a fűtésre fordított energia teszi ki. A teljes önellátás a biomassza energetikai hasznosításával, kapcsolt energetikai rendszerben elképzelhető, reálisan megvalósítható, de ennek gazdaságossági indokoltságát minden esetben egyenként kell értékelni. A biomasszán kívül mindenképpen fontolóra kell venni a napenergia hasznosítását és a hőszivattyú alkalmazását is. A villamos vagy gázhálózatokra való táplálás nem lehet cél, ezt csak az önellátáshoz kapcsolódó szükséges és ma már lehetséges műszaki alternatívának kell kezelni. 

*Hatásfok: 80%; HE -- hőenergia; HA -- hajtóanyag

*Hatásfok: 80%; **1 t megtermelt (betakarított) biomassza-mennyiségre vetítve; HE -- hőenergia; HA -- hajtóanyag; EL -- villamos energia; FS -- faszén