Borsos Béla

Egy év Gyűrűfűn 
1999-2000 nyár

Hol tart ma a gyűrűfűi kísérlet, az ökofalu települési modelljének megvalósítása? Íme, az utóbbi év legfontosabb eredményei és problémái.

A gyűrűfűi kísérlet az Ökotáj 22. számában megjelent beszámoló óta jelentős mértékben meglódult és megtorpant (egyszerre). Beérett a gyümölcse a sokéves erőfeszítésnek, és a tavalyi nyár folyamán megvalósult sok olyan terv, amely eddig csak álom volt. 

Az eredmények
Mindenekelőtt befejeződött a bekötőút építése, a Strabag kivitelezésében és a dinnyeberki--ibafai önkormányzatok közös pályázatán a területfejlesztési alapból kapott pénz segítségével, amihez az alapítvány is hozzájárult mintegy négymillió forinttal és sok-sok munkával. Ezzel megoldódott a korábban rengeteg kínlódást okozó megközelíthetetlenség problémája. Most már télen-nyáron, hóban-fagyban és esőben is megközelíthető a település Dinnyeberki felől. Igaz, csak magas építésű kocsival, mert a három éve saját beruházásban épült belső szakasz a tél folyamán nagyon tönkrement, tele van kátyúval. A nyár folyamán ezeket jórészt feltöltöttük, de a hidak feljárói még most is szeretik leszedni a kipufogódobokat. Elkészült a belső úthálózat is, amely gyakorlatilag az összes jelenleg lakott telket összeköti egymással. Az már látszik, hogy minden egyes tél (különösen ha a közelben erdőgazdasági termelés folyik és a nagy teherautók a mi utunkat használják, amelyet lezárni gyakorlatilag lehetetlen) kemény vámot fog szedni a nagy kínlódással összekapart úton. A lösz, amely építőanyagként barát, útalapként a legnagyobb ellenség: minden alapot elnyel, különösen ha a vízelvezetés nincs rendesen megoldva. 
Úgy tűnik, sikerült megmenteni a közösségi épületet. Ez a gyakorlatban azt jelenti, hogy most, amikor már mindenkinek elege lett az örökös kínlódásból és a beázások utáni renoválásból, a szigetelés és a kupola körüli huzavonából, valamint mire mindenki, aki kénytelen volt használni, a fenti körülményekből kifolyólag pánikszerűen elhagyta azt (volt, aki inkább a csupasz telkére költözött ki sátorba, mintsem hogy a penészes, átázott falak között dekkoljon), végre sikerült annyi pénzt egyszerre beletenni, hogy hivatásos vállalkozóval egy szabályosan megtervezett és kivitelezett tetőt tegyünk rá. Ez jó is meg rossz is. Jó, mert végre használható lesz az épület, amint megint lesz annyi pénz, hogy a belsejét tisztességesen megcsináljuk (jelenleg elég romos, a vakolat leázott, le van verve és elég lehangoló benyomást kelt). Viszont száraz. Ez nem fordult elő fennállása óta még sohasem. Viszont rossz, mert le kell vonnunk a következtetést, hogy a tervet ebben a formában és ezen az éghajlaton a mi műszaki-technikai színvonalunkon nem lehet megvalósítani, ezért most már egészen másképpen néz ki, mint a terveken. További hátrányos következménye a tetőnek, hogy a kupolát is el kellett bontani, mert a kettő nem volt összehozható, és ezért ott is egy kisebb tető van, ahol eddig a szabad égre tekinthettünk fel. Ettől óhatatlanul komorabb és sötétebb lett az épület. Viszont könnyebb kifűteni. A képe is sokkal egységesebb lett; ha a külső vakolás elkészül, egészen takaros ház lesz belőle. A legnagyobb baj azonban ezzel a kényszermegoldással az volt, hogy miután az eredeti tervben tető nem szerepelt, a kialakított tető dőlésszöge igen alacsony lett, és ezt csakis a bitumenes zsindellyel lehetett lefedni, ami nagyon hasznos és nem is igen csúnya anyag, de mindennek mondható, csak környezetbarátnak nem. Olyan megalkuvásra kényszerültünk hát, ami nem volt benne az eredeti tervekben, de a filozófiában sem. Ember tervez, Isten pedig a zselici időjárás sajátosságain keresztül végez. A tető a körülmények, valamint a szükséges átalakítások miatt méregdrága lett, több, mint hárommillió forintot kellett rákölteni. 
Hatalmas előrelépésnek tekinthető az is, hogy négy vagy öt házi szennyvíztisztító építését tudjuk magunk mögött, ezzel beváltva ígéretünket, hogy csinálunk valamit a szennyvizünkkel. A Telepesház előtti nádágyas telep kicsit el van méretezve, és a pénz teljesen elfogyott, így aztán befejezésre vár. További simítások szükségesek másik három, már működő rendszeren, egynek pedig csak a gödre és az aknái vannak készen, még feltöltésre és szigetelésre vár. A fenti építmények egyébként nélkülözhetetlenek ahhoz is, hogy végre használatba vételi és lakhatási engedélyeket kapjunk. Ezzel történne meg a döntő lépés az új település kialakítása felé, hiszen ekkor már nem csak papíron, hanem a hivatalos hatóságok által elfogadottan is lennének itt lakóépületek. 
Az 1999-es nyár folyamán végre beüzemelte a Matáv is az összes ide kért telefonvonalat. Több mint féléves késéssel és rengeteg félreértéssel, problémával, műszaki, megvalósítási nehézségekkel küszködve, de végül beváltották ígéretüket, és jelenleg a Telepesházban egy olyan műszaki berendezés üzemel, amelyre távlatilag ráköthető az egész falu összes telefonvonala. Ez azt jelentette, hogy az általunk benyújtott négy darab ISDN2 vonal kiépítéséhez a cégnek ide kellett húznia Bükkösdről egy gerinckábelt, Dinnyeberkin keresztül, méghozzá föld alatt, mert rendezési tervünk időben megtiltotta bárkinek a légkábel vezetését. Az egyik műszaki probléma éppen abból adódott, hogy a már elkészült és bemért kábel időnként rakoncátlankodni kezdett, és hol volt vonal, hol meg nem, amíg a Bükkösd--Dinnyeberki közti légkábel-szakaszt is ki nem cserélték. Ezen túlmenően a tél folyamán napi rendszerességgel láttuk vendégül a Matáv dolgozóit, akik hol egyikünknél, hol másikunknál bütyköltek valamit, de mindez nem vezetett eredményre addig, míg többszörös fenyegetést követően végre ki nem cserélték a végberendezéseket. Hiányos tájékoztatás miatt az alapítványi végberendezés ma sem üzemel még, bár a vonal él. A végső kép úgy néz ki, hogy két darab ISDN2+ vonalat lehet pillanatnyilag rendeltetésszerűen használni, a harmadik (alapítványi) is él, de nincs rajta készülék, van egy régi, úgynevezett RLL telefon, és van három rendes vonalas telefon. Egy nyilvános állomást igény híján visszamondtunk. Az eddigiek alig kerültek pénzbe, mert a Matáv erősen késett saját határidejéhez képest, és ezért kötbér formájában gyakorlatilag vissza kellett fizetnie a csatlakozási díjakat. A telefonrendszer kiépülése az eredeti gyűrűfűi koncepció szerint azt jelenti, hogy immár semmi akadálya nincs a posztindusztriális, telekommunikációra épülő települési modell kialakításának, hiszen létrejött az összeköttetés.
Bárki, aki telefonon, interneten keresztül munkát tud végezni, idetelepülhet. Az eredeti elképzelés az volt, hogy a kommunikáció fontosabb, mint a bekötőút, és ezért hamarabb is kell elkészülnie. Ez így is lett, igaz, csak néhány héttel előzte meg a vonalak bekötése az út átadását. Rá kellett ugyanis jönnünk, hogy amíg a körülöttünk létező társadalom ennyire mobilis és gépjárműfüggő, mi sem tudunk lemondani ennek előnyeiről. 
A résztvevők személyes életében azonban a legnagyobb változás és előrehaladás kétségtelenül az ibafai csapat kiköltözése volt. Amire hét-nyolc éve vártunk (az első telepesek 1992-93-ban érkeztek meg Ibafára), íme, valóság lett: a négy ibafai család, akik a kezdetektől együtt dolgoztak és küzdöttek, most mind kiköltözött. A dolgok sajátos alakulásából következően nem egyszerre, de gyors egymásutánban, egymást segítve és persze nagy-nagy izgalommal. Sok megoldandó kérdés halmozódott fel, amelyekre mind választ kellett adni. Ezek java technikai jellegű volt: elkészül-e az út, mire a házak elkészülnek? Hogyan oldjuk meg a különböző kérdéseket (víz, szennyvíz, komposztvécé és így tovább)? A kivitelezés is nehezen ment, főleg a közlekedés és a munkások, anyagok szállítása okozott rengeteg gondot. Azóta, hogy a bekötőút és a belső út rendelkezésre áll, mindez sokkal könnyebbé vált, az utánunk jövők nagyságrendekkel könnyebb helyzetben találhatják magukat. Sajnos, az ibafaiak életében is történtek változások, kiderült, hogy nem mindenki képes vagy akar csak Gyűrűfűn élni, és ezzel mi magunk szegtük meg az egyik alapszabályt, miszerint nem szeretnénk üdülőfalu lenni. Bár üdülőfaluról most sincs szó, a négy családból kettő nem tartózkodik állandó jelleggel Gyűrűfűn, egyikük külföldön vállalt munkát és havonta-kéthavonta ingázik, a másik a téli időszakot Pesten tölti. 
Hatalmas eredménynek könyvelhetjük el, hogy ami a kezdő csapatnak nem sikerült, a már kezdetben Gyűrűfűn letelepedetteknek igen: a mezőgazdasági munkák beindítása. Szintén a tavalyi nyár folyamán ugyanis átköltözött Perkátáról a kecskefarm, és immár Gyűrűfűn működik az erre épülő, biodinamikus minősítésű és az európai szabványoknak is megfelelő, pályázati támogatással épült sajtüzem. Ezzel a már korábban ott lakó két család mellé még egy harmadik csatlakozott, akik mezőgazdasági termeléssel foglalkoznak. Ez egyúttal azt is jelentette, hogy a Telepesházból felkerültek a Bivalydombra az ehhez szükséges berendezések, és ott a sajtüzem és az ideiglenes lakóhelyiség mellett elkészült a kecskék istállója is. 
A fentieken kívül még két telek van előkészítve a kitelepülésre, az egyiken áll egy átmeneti szállásnak szánt épület, a másik gazdára vár: a jelölteknek beletörött a foguk a vállalkozásba, és elhagytak minket. 
A kiköltözőkkel együtt megszaporodott az iskolás korú gyermekek száma, ezért megoldást kellett találni az oktatási kérdésre. Szeptemberben, mintegy varázsütésre, megoldódott ez is: egy újonnan jött, lelkes fiatalt felvett a körzeti általános iskola képesítés nélküli pedagógusnak azzal a megegyezéssel, hogy ő időnként bejár Almamellékre az óráit leadni, a többi napokon pedig Gyűrűfűn vezeti az egyik magánlakásban megnyitott "kihelyezett tagozatot", ahova először nyolc gyerek, majd egy család távozásával már csak öt gyerek járt. Sajnos, a megegyezés csak egy tanévre szólt, a fiatal számítástechnikus tanító néninek viszont annyira megtetszett a dolog, hogy elment diplomát szerezni hozzá. Idén szeptembertől szétszóródtak a gyerekek; azt a két évet, amíg tanítójuk immár képesítéssel visszajön, kollégiumban, magántanulóként, illetve ingázva kell kibírniuk. 

A gondok
Az eddig említett eredmények mellett azonban nagyon komoly problémákkal is küzdünk. Talán felesleges megemlíteni, hogy mindaz a beruházás, amit az előbbiekben felsoroltunk, nagyon komoly anyagi forrásokat igényelt mind az alapítvány, mind a résztvevők oldaláról, és ezért nemcsak a magánszemélyek, de az alapítvány forrásai is kimerültek. A 2000 tavaszán fennálló mintegy ötmilliós hiányt az alapítvány új kuratóriuma az egyetlen elképzelhető módon, a funkciótlanná vált és azóta üresen álló ibafai kastély értékesítése útján oldotta meg. Sajnos, ezzel még nincs vége. Az anyagi gondokat nem csak az adósság okozza. A kialakított infrastruktúra, az út, a Telepesház, a földterületek kezeléséhez, karbantartásához rengeteg pénzre lenne szükség, miközben bevétel alig van. Igaz, néhány újabb pályázaton sikerült nyerni, ezek azonban mind az újonnan (2000 nyarán) felszabadított KAC-keretből származnak, és pénzt még nem láttunk belőlük (2000 novemberéig). Az egyéb pályázati források lassan elapadnak. Az Európai Unió megszüntette az éppen futó támogatást, arra való hivatkozással, hogy nem a pályázatnak megfelelően használtuk fel a kapott összeget. Ez ugyan igaz, ők azonban más okot adtak meg, mint ami ténylegesen történt, ezért az a gyanúnk, hogy előre eldöntött dologról van szó: a PHARE-rendszert az unió le akarja zárni, és máris kevesebb a pénz, mint ami a futó pályázatokra kell. Ezért zárnak ki mindenkit, aki gyanús, alaposabb vizsgálat nélkül. És ezért maradt Gyűrűfű a második részlet kifizetése nélkül, ami az ötmilliós adósság kialakulását eredményezte. Ez azt is jelenti, hogy a mi pályázati lehetőségeink még külön is beszűkültek. 
Az alapítvány vezetése és vele a közösség élete válságban van. Szerettünk volna egy nem végrehajtó kuratóriumot összeállítani, és a PHARE-pénzből egy hivatásos programvezetőt alkalmazni. Ez a tavalyi évre sikerült is, és így jöhetett létre az a hatalmas eredmény, amelyről beszámoltam. Ám azt nem várhatjuk, hogy programvezetőnk akkor is maradjon, amikor fizetni már nem tudunk neki. Ugyanakkor a kuratórium összes tagja (különböző időpontokban és megokolással, de) lemondott. 2000 tavaszán egy "kényszerkuratórium" állt fel, amely féléves működése során rengeteg eredményt elért, viszont sajnos elvesztette az itt lakók egy részének bizalmát. Most amolyan "ex lex" állapot van, ami nagyon kellemetlenné válhat hosszú távon. A viszonyok kifejtése szétfeszítené ennek az írásnak a kereteit. Mindenesetre a személyi ellentétek nagyon nehezítik a döntéseket. A nehéz helyzetekben szokásos egymásra mutogatás mellett a koncepciók, elképzelések és a vezetési stílus, valamint erély is jelentősen eltér az egyes aspiránsok között. Létszámban is nagyon kevesen vagyunk ahhoz, hogy egy háromfős kuratóriumot kiállítsunk, nem is beszélve a tavaly novemberben hamvába holt egyesület-alapításról. Ezért igen fontos lenne végre, hogy a bürokratikus-adminisztratív és természeti-műszaki vonatkozások után tiszta viszonyokat teremtsünk a lelkekben és a közösségben is. Tisztázni kell a részvétel feltételeit és a résztvevők személyeit, hiszen az alapítványnak továbbra sem lehet tagsága, jó volna valamilyen szervezet, amely valóban papíron is a résztvevőket képviseli. A 2000 nyarán kialakult patthelyzetet az ősz folyamán -- és jelenleg is -- zajló megbeszélések, tárgyalások, sokszor személyes megrendüléssel, átható változásokkal, önmagunkba tekintéssel és felszabadító megtisztulásokkal tarkított folyamatok erősen oldották, reményünk van a megegyezésre, de még messze vagyunk attól, hogy ütőképes, erős, egészséges közösségnek tekinthessük magunkat. 
Az egyik legnagyobb baj, hogy nincs utánpótlás. Ez részben a mi hibánk, hiszen nem nagyon hirdettük a lehetőséget, és a kialakult feszültségeket messziről megérzi rajtunk mindenki, másrészt úgy vélem, hogy sokan el is riadnak a nehézségektől. Harmadszor, és sajnos ez az, amit nem lehetett előre látni, a közvélemény hangulata és figyelme más irányba fordult, úgy érzékeljük, hogy különlegességként még csak megnéznek minket, de az alternatív életforma kialakításának divatja az ezredforduló örömelv-vezette virtuális világában és a fogyasztói társadalom előnyei közepette leáldozóban van. Pedig ahhoz, hogy Gyűrűfű életképes maradjon, még legalább 10-20 családra, betelepülőre lenne szükség, akik anyagilag is elég erősek ahhoz, hogy létfeltételeiket megteremtsék, a közös dolgokba besegítsenek, és közben még a házukat is felépítsék. Bár a sok tapasztalat és az új infrastruktúra birtokában ez sokkal könnyebb már, mint eddig volt, de még mindig sokkal nehezebb, mint bárhol másutt. Fejesugrás, amit nem mindenki vállal szívesen. 
Pedig számos terv, fejlesztés vár megoldásra illetve megvalósításra: további pénzeket kell szerezni, rendezni végre közös dolgainkat, új jelentkezőket toborozni, a vízgyűjtő területet megtervezni, vízgazdálkodási, erdészeti beavatkozásokat elvégezni, a Telepesházat befejezni, az utat fenntartani, gyepeket művelni, fogadó létesítményeket, vendégparkolót létesíteni és így tovább.