Michael Marien

A NON-KOMMUNIKÁCIÓ ÉS A JÖVŐ
A kommunikáció idealizmus

 

Amikor a "kommunikál" igét használjuk, olyan információk továbbítására gondolunk, amelyeket felfognak és megértenek. "Kommunikátor" és "kommunikáció" szavaink jelzik a pozitívum kiemelésére való hajlamunkat, vagyis azt feltételezzük, hogy a kommunikáció túlnyomórészt valóban létrejön. Ahogyan azt is feltételezzük, hogy ahol tanítanak, ott tanulnak is, és hogy a nevelő és a nevelés valóban nevel.
Sajnos ez nincs mindig így sem a kommunikációban, sem pedig az oktatásban, amely a kommunikáció tágabb formája. Jólképzettnek tűnő társadalmunkban általános az ignorancia -- a hézag aközött, amit tudunk, és amit tudnunk kellene. És általános a non-kommunikáció is, amely értelmezésemben azon esetek tömege, ahol teljes kommunikációra lenne szükség, de ez nem jön létre.
Alapvetően azt állítom, hogy széles körű a non-kommunikáció, és hogy nem kezdhetjük komolyan megérteni a kommunikáció jelenét és így a jövőjét sem anélkül, hogy holisztikus megfontolásból a non-kommunikációt a kommunikáció rejtett féltekéjeként fogjuk fel.

Információs társadalom vagy információ-csömör?
Látnunk kell, hogy az információs társadalom eszméjében a kommunikációról alkotott elméletek idealizmusa tükröződik. A modern társadalmak a valóságban szolgáltatói társadalmakká fejlődtek; a munkaerő többsége a szolgáltatásokban működik, és e szolgáltatások legtöbbje információs természetű. Ilyen értelemben élünk információs társadalomban, és ez az irányzat várhatóan erősödni fog az új kommunikációs technikák, a számítógép, a műhold és a kábeltévé hatására. Egy ilyen társadalom a hívei szerint életképes és kívánatos. A vita azonban még nem dőlt el sem az életképesség, sem a kívánatosság kérdésében.
Az információs társadalom híveinek ellenőrizetlen feltételezései egészen Yoneji Masuda utópisztikus szélsőségeiig terjednek, aki megálmodott egy mindent átfogó komputopoliszt, a tudás tömegtermelését, az intellektuális ipart mint a gazdaság fő szektorát, a szinergetikus gazdaságot és a részvételen alapuló demokráciát, az életfogytig tartó tanulást nyújtó nyílt oktatási közeget, az információs közműveket, melyek révén bárki bármilyen információhoz könnyen és olcsón hozzájuthat, valamint a jövő egyetemes társadalmát, a "komputópiát", melyben mindenki sok-központú önkéntes közösségekben éli ki szükségleteit a döntési szabadság, az esélyegyenlőség és a bürokráciát helyettesítő önkéntes igazgatás alapján. 
Masuda nyilvánvaló idealizmusára, de mások, például Daniel Bell rejtett idealizmusára is hasznos ellenszer Jeremy Rifkin szerfölött pesszimista nézete, mely szerint a modern ipari társadalmak jóformán minden tevékenysége entrópiás zűrzavart eredményez. Rifkin szerint az erőteljes információs növekedés erőteljes energiafogyasztásban, fokozódó zűrzavarban, növekvő centralizációban és egyre erősebb specializációban ölt testet. Bár a számítógép látszólag kevesebb energiát igényel, és mindenki előtt megnyitja az utat az információhoz, a számítógépes forradalom végső hatása azonban egy drámai, az egész világra kiterjedő entrópiás növekedés. A számítógépesített társadalom egyre összetettebbé válik, és az összetettséggel együtt nő az összeomlás esélye. Paradox módon, minél több információ érhető el számunkra, annál kevésbé vagyunk jólinformáltak és annál nehezebb döntéseket hoznunk. Hasonló, de visszafogottabb véleményen van Orrin Klapp szociológus, aki bőséges társadalomtudományi irodalomra támaszkodva fejti ki, hogy az információs túlterhelés a modern társadalom zaj-krízise, és hogy a bitek és jelzések lavinája egy "végtelen összerakós játékot" eredményez. Jean-Pierre Dupuy azzal érvel, hogy minél többet "kommunikálunk" a megszokott módon, annál pokolibb világot hozunk létre; a világ, amelyről egyre több információt kívánunk szerezni, egyre értelmetlenebb. 

A komplex társadalmak és a non-kommunikáció
Egy egyszerű társadalomban egyetlen nyelv és néhány érintkezési mód elégséges a kielégítő emberi kapcsolatokhoz. A korszerűség jelentősen bonyolítja a helyzetet. A kommunikáció és a közlekedés rohamos fejlődése egy összekapcsolt, sokszintű, az egész világra kiterjedő közösséget alakított ki, melyben az ügyek a szomszédság, a falu vagy város, a megye, a régió, az állam vagy tartomány, a nemzet, a földrész és a földgolyó szintjén mind egymásba fonódnak.
Miközben a számítógép és a televízió hatalmas fejlődésen ment keresztül, azt ígérve, hogy egyre tájékozottabbak leszünk, terjed a társadalmi pangás, egyre nehezebb igazgatni társadalmainkat és kézben tartani olyan kényes technológiákat, mint a nukleáris fegyverek. A modern társadalmak sorsát érintő legalapvetőbb kérdések nem kerülnek komolyan megvitatásra. Sohasem jött létre párbeszéd a további ipari növekedés támogatói, egyúttal az információs társadalom hívei és azok között, akik egy emberibb és elviselhetőbb társadalomért érvelnek. Sohasem volt komoly véleménycsere azok között, akik az amerikai haderő fejlesztését szorgalmazzák válaszul a szovjet erő látható növekedésére, illetve akik a fegyverzet-ellenőrzésre és a leszerelésre törekednek. Úgy látszik, hogy a szembenálló felek mindkét kritikus kérdés esetében nem akarnak és/vagy nem képesek odafigyelni egymásra, és nincs olyan kulturális mechanizmus, amely egymás meghallgatására és kölcsönös válaszadásra késztetné őket. 
A non-kommunikáció pontosabb megközelítése legalább négy általános kategóriát igényel:

  1. Hiányzó kommunikáció: Fontos üzenet, amely nem indul útnak (visszatartott információ; kiadatlan könyv), vagy olyan üzenet, mely nem ér célba (elveszett küldemény; könyv, amelyet megvesznek, de nem olvasnak el; egy potenciális olvasó, akinek nincs tudomása az igényeinek megfelelő üzenetről).
  2. Hibás kommunikáció: Nem megfelelő üzenet indul útnak, akár szándékolatlan hiba, akár szándékos hazugság vagy torzítás következtében (központi hírmagyarázatok; állampolgári adóbevallás).
  3. Téves kommunikáció: Az üzenet célba ér, de nem értik, vagy nem hiszik, avagy a szándékkal ellentétes a hatása.
  4. Silány kommunikáció: Az üzenet célhoz ér, meg is értik, de nem fontos (ilyen a legtöbb hirdetés); az effajta szócséplés elveszi az időt a tartalmasabb kommunikációtól.

A fenti formák mindegyike a modern társadalmak szüleménye; tartósnak bizonyultak, sőt még tovább rosszabbodhatnak. Egy átfogóan "huzalozott" társadalom a hibátlan kommunikáció lehetőségével kecsegtet, mivel ideális esetben az ember mindenhez hozzájuthat, amit egy tárgykörben tudnak vagy gondolnak. Ám ha az ember ezt olcsón vagy ingyen megteheti, és képes felhasználni mindazt, amit egy tárgykörben tudnak vagy gondolnak, ez komoly problémákat vet fel. Ahogy az ipari termelés javai sem ingyen jutnak a fogyasztóhoz, a telematikus társadalom gyümölcseit sem képzelhetjük ingyenesnek. Ráadásul az írás-olvasás képességének színvonala hanyatlik, az adatok újabb összevetése pedig arra figyelmeztet, hogy alapvető emberi tartalékaink romlanak a környezeti hatások eredményeképpen. Így hát az esetleg rendelkezésünkre álló eszközök lehetőségei ellenére nincs okunk a hibás és a téves kommunikáció csökkenésében reménykedni. Egy silány táplálékon felnövekedett társadalomban pedig igencsak szaporodhat a silány kommunikáció -- egy elkényeztetett generáció szellemi rágógumija.

Az emberi kapcsolatok leltára
Mind a kommunikáció, mind a non-kommunikáció lehetőségeinek teljesebb megértéséhez célszerűnek tűnik bevezetni egy osztályozási rendszert, amellyel az emberi kapcsolatok teljes skáláját áttekinthetjük. Ha a kommunikáció az emberi civilizáció alapja, akkor valamennyi kommunikációs helyzetet figyelembe kell vennünk, és meg kell vizsgálnunk, vajon fejlődött-e a kommunikáció az egyes területeken -- és vajon javulás vagy rosszabbodás várható az új technika eljövetelével.
Az emberi kapcsolatok ilyen leltárában az egyik lehetséges felosztás négy fő kategóriát különböztet meg: a gazdasági, az állampolgári, a kulturális és a személyes kapcsolatokat. A kilátásokat az alább felsorolt néhány példa illusztrálja az egyes kapcsolatfajták esetében.

Gazdasági kapcsolatok
Munkaadók és munkavállalók: Az ipari automatizálás (robotizáció) és a "jövő irodája" valószínűleg jelentős munkaerő-elbocsátást vagy áthelyezést eredményez; a számítógépesített otthonok és az "elektronikus falvak" a munka bizonyos mértékű decentralizálását teszik lehetővé.
Vevők és eladók: A számítógépekkel könnyebb lesz a készletellenőrzés; a fogyasztók több információhoz jutnak a kínálatról a "teleshopping" és a különféle információs rendszerek révén.
Háztulajdonosok és bérlők: A háztulajdonosok most fejlesztenek ki egy számítógépes listát a nehéz bérlőkről; a bérlők ugyanezt megtehetik a háztulajdonosokkal, egyúttal több információhoz juthatnak a lakáslehetőségekről.
Orvosok és betegek: Az egészségügyi dolgozók jobban hozzáférhetnek a betegek adataihoz (valószínűleg a titoktartási problémák növekedésével egyidejűleg); a betegek is jobban hozzáférhetnek az orvosi információkhoz, ez növelheti az önkezelés lehetőségeit; emellett az elektronikus készülékek kiterjesztik a testi folyamatok megfigyelésének határait, a számítógép pedig akár a gyógyító munkában is részt vehet.

Állampolgári kapcsolatok
Kormányzat és állampolgárok: A különféle adatbankok felhasználása révén fokozódik a kormányzati szervek képessége a magánélet megsértésére; növekszik az állampolgárok részvételi lehetősége, és több ismerethez juthatnak a képviselőkről és a közügyekről (azonnali választások és népszavazások is elképzelhetők) -- de mindezek jelentéktelen szárnypróbálgatások is maradhatnak.
Kormányközi kommunikáció: A helyi és központi kormányzati szervek világszerte jobban hozzáférhetnek a más hatáskörben kipróbált elgondolásokhoz.
Nemzetközi kommunikáció: Lehetséges a fejlődés a kultúraközi megértésben (különösen az automatikus fordítógépek segítségével), ugyanakkor tovább növekedhet a nyugati kultúra fölénye.

Kulturális kapcsolatok
Tanárok és diákok: Mind a tanárok, mind a diákok jobban hozzájuthatnak az alternatív tananyagokhoz; azonban a számítógépesített tanulás veszélye az emberi kapcsolatok elvesztése.
Szórakoztatók és közönségük: A nézők bővebb kulturális és sportválasztékhoz jutnak, de az élő előadás élményének elvesztése és fokozott kulturális rétegeződés árán.

Személyes kapcsolatok
Férfiak és nők, férjek és feleségek: Kevesebb interakció azon a szinten, ahol a nemek más kommunikációban is részt vesznek, elsősorban a szórakozásban.
Szülők és gyerekek: Ugyanaz, mint fent.
Szomszéd és szomszéd: Ugyanaz, mint fent, bár az otthonba hozott színház erősítheti a szomszédi kapcsolatokat; ugyanakkor a szűkebb körű kulturális élmény valószínűleg erősíti a faji, etnikai és vallási csoportok közötti korlátokat.

Természetesen a fenti 12 emberi kapcsolatfajta mindegyikének pozitív és negatív lehetőségei az itt nyújtottaknál sokkal bővebb kifejtést igényelnek. Egy rövid és előzetes elemzés szerint jelentős változások várhatók gazdasági és kulturális téren, és az effajta vállalkozások legtöbbje pozitív -- amennyiben kezelhetővé válnak a munkanélküliség és a társadalmi egyenlőtlenség súlyos gondjai. Az új kommunikációs technikák nagy lehetőségeket kínálnak az állampolgári távolmaradás és elidegenedés korában, nincs jele annak, hogy fejlődnének a személyes kapcsolatok; mindazonáltal sokkal valószínűbb a videojátékokat játszó papa, mama és gyerekek lehetősége az együttlétre, mint a növekvő személyi elidegenedés az új technikák együttes hatására. Mindazonáltal ne feledkezzünk meg róla, hogy az új technikákat nem az emberi kapcsolatok fejlesztésére, hanem a piacok és a fogyasztói dollárok megszerzésére találták ki.

Az emberi kommunikáció fejlesztése
Van-e egyáltalán reális lehetőség az emberi kommunikáció fejlesztésére? Kétlem, hogy bármiféle komoly haladás érhető el, ha a megoldást egyedül a technikától várjuk. Csak akkor fog fejlődni az emberi kommunikáció, ha komoly erőfeszítésekre szánjuk el magunkat. Az erőfeszítéseknek ki kell terjedniük a non-kommunikáció feltárására, az információs túlterhelés mértékének vizsgálatára, arra, hogy ki milyen kommunikációs módokban járatlan, és arra, hogy hogyan fejleszthetjük mind a felnőttek, mind a gyerekek azon képességét, hogy ésszerűen bánjanak a számukra potenciálisan elérhető hatalmas tömegű információval.
E kutatások eredményeképpen egy olyan új politika körvonalai rajzolódhatnak ki, amely célul tűzi ki az ismeretanyag kezelését, az emberi képességek kibontakoztatását, a triviális információk háttérbe szorítását és az emberek közötti távolság áthidalását. Az önuralom vagy az önkéntes egyszerűség a kommunikációban kívánatos kulturális normává válhat. A tudományos intézmények a mennyiség helyett a minőség elismerésére törekednének kitüntetéseik odaítélésében. Kulturális széttördeltségünk leküzdésére nagyobb hangsúlyt kapnának az összegző tanulmányok, az információs hidak és a közvetítők. Talán komoly párbeszédet elősegítő struktúrák is kifejlődhetnek. A jövő tanulmányai természetesen csupán egyik lehetséges útját jelentik az információk és az emberek tartalmasabb keretek közé terelésének.
Mindent összevetve, a kommunikáció mindig is ideál marad. Ha megismerjük ezt az ideált, ha tanulmányozzuk a non-kommunikáció jelenségét, és cselekszünk is felismeréseink nyomán, akkor kezdhetjük felfogni a valódi kommunikáció lényegét.

Forrás: H. F. Didsbury, Jr. (szerk): 
Communications and the Future,
Bethesda, MD: World Future Society, 1982.

Fordította: Székely Iván