Michael Marien
A
NON-KOMMUNIKÁCIÓ ÉS A JÖVŐ
A kommunikáció idealizmus
Amikor
a "kommunikál" igét használjuk, olyan információk továbbítására gondolunk,
amelyeket felfognak és megértenek. "Kommunikátor" és "kommunikáció"
szavaink jelzik a pozitívum kiemelésére való hajlamunkat, vagyis azt
feltételezzük, hogy a kommunikáció túlnyomórészt valóban létrejön. Ahogyan
azt is feltételezzük, hogy ahol tanítanak, ott tanulnak is, és hogy
a nevelő és a nevelés valóban nevel.
Sajnos ez nincs mindig így
sem a kommunikációban, sem pedig az oktatásban, amely a kommunikáció
tágabb formája. Jólképzettnek tűnő társadalmunkban általános az ignorancia
-- a hézag aközött, amit tudunk, és amit tudnunk kellene. És általános
a non-kommunikáció is, amely értelmezésemben azon esetek tömege, ahol
teljes kommunikációra lenne szükség, de ez nem jön létre.
Alapvetően azt állítom, hogy
széles körű a non-kommunikáció, és hogy nem kezdhetjük komolyan megérteni
a kommunikáció jelenét és így a jövőjét sem anélkül, hogy holisztikus
megfontolásból a non-kommunikációt a kommunikáció rejtett féltekéjeként
fogjuk fel.
Információs társadalom vagy információ-csömör?
Látnunk kell, hogy az információs
társadalom eszméjében a kommunikációról alkotott elméletek idealizmusa
tükröződik. A modern társadalmak a valóságban szolgáltatói társadalmakká
fejlődtek; a munkaerő többsége a szolgáltatásokban működik, és e szolgáltatások
legtöbbje információs természetű. Ilyen értelemben élünk információs társadalomban,
és ez az irányzat várhatóan erősödni fog az új kommunikációs technikák,
a számítógép, a műhold és a kábeltévé hatására. Egy ilyen társadalom a
hívei szerint életképes és kívánatos. A vita azonban még nem dőlt el sem
az életképesség, sem a kívánatosság kérdésében.
Az információs társadalom
híveinek ellenőrizetlen feltételezései egészen Yoneji Masuda utópisztikus
szélsőségeiig terjednek, aki megálmodott egy mindent átfogó komputopoliszt,
a tudás tömegtermelését, az intellektuális ipart mint a gazdaság fő szektorát,
a szinergetikus gazdaságot és a részvételen alapuló demokráciát, az életfogytig
tartó tanulást nyújtó nyílt oktatási közeget, az információs közműveket,
melyek révén bárki bármilyen információhoz könnyen és olcsón hozzájuthat,
valamint a jövő egyetemes társadalmát, a "komputópiát", melyben mindenki
sok-központú önkéntes közösségekben éli ki szükségleteit a döntési szabadság,
az esélyegyenlőség és a bürokráciát helyettesítő önkéntes igazgatás alapján.
Masuda nyilvánvaló idealizmusára,
de mások, például Daniel Bell rejtett idealizmusára is hasznos ellenszer
Jeremy Rifkin szerfölött pesszimista nézete, mely szerint a modern ipari
társadalmak jóformán minden tevékenysége entrópiás zűrzavart eredményez.
Rifkin szerint az erőteljes információs növekedés erőteljes energiafogyasztásban,
fokozódó zűrzavarban, növekvő centralizációban és egyre erősebb specializációban
ölt testet. Bár a számítógép látszólag kevesebb energiát igényel, és mindenki
előtt megnyitja az utat az információhoz, a számítógépes forradalom végső
hatása azonban egy drámai, az egész világra kiterjedő entrópiás növekedés.
A számítógépesített társadalom egyre összetettebbé válik, és az összetettséggel
együtt nő az összeomlás esélye. Paradox módon, minél több információ érhető
el számunkra, annál kevésbé vagyunk jólinformáltak és annál nehezebb döntéseket
hoznunk. Hasonló, de visszafogottabb véleményen van Orrin Klapp szociológus,
aki bőséges társadalomtudományi irodalomra támaszkodva fejti ki, hogy az
információs túlterhelés a modern társadalom zaj-krízise, és hogy a bitek
és jelzések lavinája egy "végtelen összerakós játékot" eredményez. Jean-Pierre
Dupuy azzal érvel, hogy minél többet "kommunikálunk" a megszokott módon,
annál pokolibb világot hozunk létre; a világ, amelyről egyre több információt
kívánunk szerezni, egyre értelmetlenebb.
A komplex társadalmak és a non-kommunikáció
Egy egyszerű társadalomban
egyetlen nyelv és néhány érintkezési mód elégséges a kielégítő emberi kapcsolatokhoz.
A korszerűség jelentősen bonyolítja a helyzetet. A kommunikáció és a közlekedés
rohamos fejlődése egy összekapcsolt, sokszintű, az egész világra kiterjedő
közösséget alakított ki, melyben az ügyek a szomszédság, a falu vagy város,
a megye, a régió, az állam vagy tartomány, a nemzet, a földrész és a földgolyó
szintjén mind egymásba fonódnak.
Miközben a számítógép és
a televízió hatalmas fejlődésen ment keresztül, azt ígérve, hogy egyre
tájékozottabbak leszünk, terjed a társadalmi pangás, egyre nehezebb igazgatni
társadalmainkat és kézben tartani olyan kényes technológiákat, mint a nukleáris
fegyverek. A modern társadalmak sorsát érintő legalapvetőbb kérdések nem
kerülnek komolyan megvitatásra. Sohasem jött létre párbeszéd a további
ipari növekedés támogatói, egyúttal az információs társadalom hívei és
azok között, akik egy emberibb és elviselhetőbb társadalomért érvelnek.
Sohasem volt komoly véleménycsere azok között, akik az amerikai haderő
fejlesztését szorgalmazzák válaszul a szovjet erő látható növekedésére,
illetve akik a fegyverzet-ellenőrzésre és a leszerelésre törekednek. Úgy
látszik, hogy a szembenálló felek mindkét kritikus kérdés esetében nem
akarnak és/vagy nem képesek odafigyelni egymásra, és nincs olyan kulturális
mechanizmus, amely egymás meghallgatására és kölcsönös válaszadásra késztetné
őket.
A non-kommunikáció pontosabb
megközelítése legalább négy általános kategóriát igényel:
-
Hiányzó kommunikáció: Fontos
üzenet, amely nem indul útnak (visszatartott információ; kiadatlan könyv),
vagy olyan üzenet, mely nem ér célba (elveszett küldemény; könyv, amelyet
megvesznek, de nem olvasnak el; egy potenciális olvasó, akinek nincs tudomása
az igényeinek megfelelő üzenetről).
-
Hibás kommunikáció: Nem megfelelő
üzenet indul útnak, akár szándékolatlan hiba, akár szándékos hazugság vagy
torzítás következtében (központi hírmagyarázatok; állampolgári adóbevallás).
-
Téves kommunikáció: Az üzenet
célba ér, de nem értik, vagy nem hiszik, avagy a szándékkal ellentétes
a hatása.
-
Silány kommunikáció: Az üzenet
célhoz ér, meg is értik, de nem fontos (ilyen a legtöbb hirdetés); az effajta
szócséplés elveszi az időt a tartalmasabb kommunikációtól.
A fenti formák mindegyike a modern
társadalmak szüleménye; tartósnak bizonyultak, sőt még tovább rosszabbodhatnak.
Egy átfogóan "huzalozott" társadalom a hibátlan kommunikáció lehetőségével
kecsegtet, mivel ideális esetben az ember mindenhez hozzájuthat, amit
egy tárgykörben tudnak vagy gondolnak. Ám ha az ember ezt olcsón vagy
ingyen megteheti, és képes felhasználni mindazt, amit egy tárgykörben
tudnak vagy gondolnak, ez komoly problémákat vet fel. Ahogy az ipari
termelés javai sem ingyen jutnak a fogyasztóhoz, a telematikus társadalom
gyümölcseit sem képzelhetjük ingyenesnek. Ráadásul az írás-olvasás képességének
színvonala hanyatlik, az adatok újabb összevetése pedig arra figyelmeztet,
hogy alapvető emberi tartalékaink romlanak a környezeti hatások eredményeképpen.
Így hát az esetleg rendelkezésünkre álló eszközök lehetőségei ellenére
nincs okunk a hibás és a téves kommunikáció csökkenésében reménykedni.
Egy silány táplálékon felnövekedett társadalomban pedig igencsak szaporodhat
a silány kommunikáció -- egy elkényeztetett generáció szellemi rágógumija.
Az emberi kapcsolatok leltára
Mind a kommunikáció, mind
a non-kommunikáció lehetőségeinek teljesebb megértéséhez célszerűnek tűnik
bevezetni egy osztályozási rendszert, amellyel az emberi kapcsolatok teljes
skáláját áttekinthetjük. Ha a kommunikáció az emberi civilizáció alapja,
akkor valamennyi kommunikációs helyzetet figyelembe kell vennünk, és meg
kell vizsgálnunk, vajon fejlődött-e a kommunikáció az egyes területeken
-- és vajon javulás vagy rosszabbodás várható az új technika eljövetelével.
Az emberi kapcsolatok ilyen
leltárában az egyik lehetséges felosztás négy fő kategóriát különböztet
meg: a gazdasági, az állampolgári, a kulturális és a személyes kapcsolatokat.
A kilátásokat az alább felsorolt néhány példa illusztrálja az egyes kapcsolatfajták
esetében.
Gazdasági kapcsolatok
Munkaadók és munkavállalók:
Az ipari automatizálás (robotizáció) és a "jövő irodája" valószínűleg jelentős
munkaerő-elbocsátást vagy áthelyezést eredményez; a számítógépesített otthonok
és az "elektronikus falvak" a munka bizonyos mértékű decentralizálását
teszik lehetővé.
Vevők és eladók: A számítógépekkel
könnyebb lesz a készletellenőrzés; a fogyasztók több információhoz jutnak
a kínálatról a "teleshopping" és a különféle információs rendszerek révén.
Háztulajdonosok és bérlők:
A háztulajdonosok most fejlesztenek ki egy számítógépes listát a nehéz
bérlőkről; a bérlők ugyanezt megtehetik a háztulajdonosokkal, egyúttal
több információhoz juthatnak a lakáslehetőségekről.
Orvosok és betegek: Az egészségügyi
dolgozók jobban hozzáférhetnek a betegek adataihoz (valószínűleg a titoktartási
problémák növekedésével egyidejűleg); a betegek is jobban hozzáférhetnek
az orvosi információkhoz, ez növelheti az önkezelés lehetőségeit; emellett
az elektronikus készülékek kiterjesztik a testi folyamatok megfigyelésének
határait, a számítógép pedig akár a gyógyító munkában is részt vehet.
Állampolgári
kapcsolatok
Kormányzat és állampolgárok:
A különféle adatbankok felhasználása révén fokozódik a kormányzati szervek
képessége a magánélet megsértésére; növekszik az állampolgárok részvételi
lehetősége, és több ismerethez juthatnak a képviselőkről és a közügyekről
(azonnali választások és népszavazások is elképzelhetők) -- de mindezek
jelentéktelen szárnypróbálgatások is maradhatnak.
Kormányközi kommunikáció:
A helyi és központi kormányzati szervek világszerte jobban hozzáférhetnek
a más hatáskörben kipróbált elgondolásokhoz.
Nemzetközi kommunikáció:
Lehetséges a fejlődés a kultúraközi megértésben (különösen az automatikus
fordítógépek segítségével), ugyanakkor tovább növekedhet a nyugati kultúra
fölénye.
Kulturális kapcsolatok
Tanárok és diákok: Mind
a tanárok, mind a diákok jobban hozzájuthatnak az alternatív tananyagokhoz;
azonban a számítógépesített tanulás veszélye az emberi kapcsolatok elvesztése.
Szórakoztatók és közönségük:
A nézők bővebb kulturális és sportválasztékhoz jutnak, de az élő előadás
élményének elvesztése és fokozott kulturális rétegeződés árán.
Személyes kapcsolatok
Férfiak és nők, férjek és
feleségek: Kevesebb interakció azon a szinten, ahol a nemek más kommunikációban
is részt vesznek, elsősorban a szórakozásban.
Szülők és gyerekek: Ugyanaz,
mint fent.
Szomszéd és szomszéd: Ugyanaz,
mint fent, bár az otthonba hozott színház erősítheti a szomszédi kapcsolatokat;
ugyanakkor a szűkebb körű kulturális élmény valószínűleg erősíti a faji,
etnikai és vallási csoportok közötti korlátokat.
Természetesen a fenti 12
emberi kapcsolatfajta mindegyikének pozitív és negatív lehetőségei az
itt nyújtottaknál sokkal bővebb kifejtést igényelnek. Egy rövid és előzetes
elemzés szerint jelentős változások várhatók gazdasági és kulturális
téren, és az effajta vállalkozások legtöbbje pozitív -- amennyiben kezelhetővé
válnak a munkanélküliség és a társadalmi egyenlőtlenség súlyos gondjai.
Az új kommunikációs technikák nagy lehetőségeket kínálnak az állampolgári
távolmaradás és elidegenedés korában, nincs jele annak, hogy fejlődnének
a személyes kapcsolatok; mindazonáltal sokkal valószínűbb a videojátékokat
játszó papa, mama és gyerekek lehetősége az együttlétre, mint a növekvő
személyi elidegenedés az új technikák együttes hatására. Mindazonáltal
ne feledkezzünk meg róla, hogy az új technikákat nem az emberi kapcsolatok
fejlesztésére, hanem a piacok és a fogyasztói dollárok megszerzésére
találták ki.
Az emberi kommunikáció fejlesztése
Van-e egyáltalán reális lehetőség
az emberi kommunikáció fejlesztésére? Kétlem, hogy bármiféle komoly
haladás érhető el, ha a megoldást egyedül a technikától várjuk. Csak
akkor fog fejlődni az emberi kommunikáció, ha komoly erőfeszítésekre
szánjuk el magunkat. Az erőfeszítéseknek ki kell terjedniük a non-kommunikáció
feltárására, az információs túlterhelés mértékének vizsgálatára, arra,
hogy ki milyen kommunikációs módokban járatlan, és arra, hogy hogyan
fejleszthetjük mind a felnőttek, mind a gyerekek azon képességét, hogy
ésszerűen bánjanak a számukra potenciálisan elérhető hatalmas tömegű
információval.
E kutatások eredményeképpen
egy olyan új politika körvonalai rajzolódhatnak ki, amely célul tűzi
ki az ismeretanyag kezelését, az emberi képességek kibontakoztatását,
a triviális információk háttérbe szorítását és az emberek közötti távolság
áthidalását. Az önuralom vagy az önkéntes egyszerűség a kommunikációban
kívánatos kulturális normává válhat. A tudományos intézmények a mennyiség
helyett a minőség elismerésére törekednének kitüntetéseik odaítélésében.
Kulturális széttördeltségünk leküzdésére nagyobb hangsúlyt kapnának
az összegző tanulmányok, az információs hidak és a közvetítők. Talán
komoly párbeszédet elősegítő struktúrák is kifejlődhetnek. A jövő tanulmányai
természetesen csupán egyik lehetséges útját jelentik az információk
és az emberek tartalmasabb keretek közé terelésének.
Mindent összevetve, a kommunikáció
mindig is ideál marad. Ha megismerjük ezt az ideált, ha tanulmányozzuk
a non-kommunikáció jelenségét, és cselekszünk is felismeréseink nyomán,
akkor kezdhetjük felfogni a valódi kommunikáció lényegét.
Forrás:
H. F. Didsbury, Jr. (szerk):
Communications and the
Future,
Bethesda, MD: World Future
Society, 1982.
|