Az isteni tudományoknak szent doktori nem is csekélyke időknek óta disputálák, vajha igaz volna-é ama nagy egyházatya, a rigorista Tertullián bizonylása, hogy úgymond az ember a maga állatjára képest vallásos volna. S hamármost igaz volna, mit Tertullián mondott vala, akkoron mi volna az ember vallásos állatjának keletje és véges célja? Minekutána peniglen az istenes doktorok megvizsgálák a szent írásnak minden passzusit, ám maguknak és szintúgylag Tertulliánnak bizonyító lokust azokból nem vehetnének, s mintahogylag Tertulliánnak puszta tekintetével be nem érheték, ama bölcsekhez fordulának, kik is Krisztus Urunknak ékes fölfényeskedésének előtte szólták már Tertulliánnak állítását. Kiváltképp is ama filozófi Platontól veendtek megerősbödést, ki maga sok rendekben és nagy ékességekkel ada bátorságos fundamentumot arra nézvést, hogy az ember ama mennyei világhoz örökös megszomjúhodottságban volna. Emódúlag vizsgálák meg a tudós divinárok a teremtett mindenségnek s egyben sokféle históriáknak csudás dolgait és esetjeit, mikből azt nyerék, hogy mindeme dolgok a Fölséges Mindenható lábainak nyomai volnának, mikből is kinek csak szeme vagyon, Istenünknek jóságát és csuda gondot viselését eszébe és szívébe veheti -- ha ugyan esze-szíve volna.

Ez teremtett világban, aztán a humánus históriákban s az embereknek maguk lelki esmeretjében így már feltalálván a Teremtő Istennek nagyságát, igazságát s mindörök törvényét, úgyólag eme feltalálásban megbizonylottnak megesmervén az embernek religus mivoltját, ugyan ehelyt sem lenne már méltó cáfolásába kezdenünk azon elvakult károgóknak, kik pimasz sutyorgással igyekeztek volt hamisítani emez igazságot. Talán nem Bölcs Salamon mondotta-é, hogy bolonddal úgy biza feleselgetésbe bé ne essünk? Úgy biza most mi vélök inémű kötözködésbe bé nem állhatunk. Szintúgylag itten az atheni filozóffal és az isteni doktorok dicsködésével vetekedésbe kezdeni mink mit sem akarunk, sem nem is tudhatunk. Amit mondandók leendünk, holmi pernye csupán, mely elmetüzökből szálla kezünkre, s melyet itten újólag elmefényök zsarátja fölé tartandók vagyunk, hogy ezen leheletnyi páralapocskát az ő világosságok ereje hevítené s tőné újólag eleven élő szikrává.

A dolgok állatjához igazodván szükségeltetik most már különbséget vennünk hirdetés és reklám között. Minekutána a másodízesről kívánunk taglalódni, az elébbiről elegendő meghagynunk annyit, hogy az volna emez utóbbinak alapja, minthogyis mindamaz közlésünknek, melynek általa valaminő hírnek tudtul adását, észben veendését szerzők volnánk: hirdetés a properius neve. Minden régvoltnak, mely feledett immár, minden jelenvalóknak, melyek észbe még nem vétettek, s minden újaknak, mik a jövendőben lésznek esméretesek, mindeneknek tehát, mit tudnunk illendő, hirdettetnie kell. Kelletképpen állíták tehát sok-sok doktorok, hogy a hirdetés valamely rejtett, ám megmanifesztálódóban levőség legelső tüneményi jegye. Hogy azonban kegyes olvasómat szószaporítgatással a helyes útról el ne térítsem, s e rendre nem illő bölcsködéssel té s tova ne vonzzam, rögvest elibé is adom amaz igazságot, hogy a reklám az önnön magát hirdető megmanifesztálódásnak specialissima tartományába utalván vizsgálandó.

A reklám tudvalevőleg azt jelentené: valamely dolgot, mely már veszendőben vala mulasztásnak avagy hanyagságnak okán, immár új erőre, új életre, új tisztaságra avagy új használatra alkalmatossá tenni követelünk. A reklám az abuzált dolgoknak helyes uzusba visszakövetelését hirdetendi tehát. Történik peniglen ez sok rendbeli szókkal, hangos kiáltozásokkal, szűből eredendő sóhajtozásokkal s ellene vetést nem esmérő parancsolatokkal. Midőn valamely ember reklamálná elveszett jussát, elorozott marháját, megabuzált becsületjét, azoknak újólag jogba, birtokba, méltóságba visszatéríttetését követelné nagy szókkal. Mindolykor szükségesnek ítéltetik eme nagy szókkal való parancsolás, midőn az emberek gonoszságának vagy elmerestségének miatta emez jogok, javak és becsület feledésbe merültek vala, avagy azokat holmi fondor leplezni igyekvést vett vala már. Szintúgyképp gyakorta szükségbe esik emez visszakövetelés, midőnis valamely dolgoknak megromlott állatja oly természetszerűnek vétetik a megvakult elméjű emberek által, hogy mintegy újdonságnak hirdetése gyanánt eszközlendő elhomályosodott értelmök megvilágosíttatása, s mintegy parancsnak szavaképp ordinálandó amaz dolog proprius állatjához való visszatértök.
Úgyde, miként Szent Bonaventura mondá: nullus ad bonum convertitur nisi in bono delectetur, mi is annyit tesz úgymond: senki fia nem térend a jóhoz, mígnem a jóban gyönyörűségét nem lelné.

Hogy tehát amaz visszakövetelés gyengédebben való taníttatásképpen, amaz jóban való gyönyörűségünk fellelhetése gyanánt adassék eleinkbe, hogy annak utána amaz jóhoz megtérülhessünk, már most is derekasan vegyük eszünkre, hogy ez okból a reklámnak akkomodusnak kelle lennie. Minthogy az emberekre oly feneketlen sötétség szállott alá, hogy még ugyan menynyei hangzat gyanánt hallván sem vennék eszökbe a visszaigényelésnek szózatjait, lássuk már meg végtére, hogy állapotunknak emez szomorú megsötétedettsége mely igen arra tanácsol minket, hogy isteni kegyelemnek segedelméhez fordulni meg ne restelljük magunkat. Miokból is neveztetik a reklám isteni tudománynak, mivelis maga a Teremtő sok ízekben és sok rendekben szólván szózatjait akkomodussá tevé a tévelygő és megsötétedett emberi nemzetséghez képest. A Mindenható nem a magasságos angyalok csuda nyelvin, s úgyólag nem megfejtendő és rejtelmes orákulumokban hirdetteté a mennyei javaihoz, jogaihoz és becsületjihez visszatérni hívó szózatját, hanem aláhajolván minden emberekhez, minden helyben, minden koron érthető szavakba öntetvén adá tudtára fönséges akaratját, mintegy tejnek eledeljével táplálván gyermekit. Nem szószaporítgató agyaskodás tehát ezen isteni tudomány, de paraszti észnek állapotjához mérsékelt izenet.

Midőn tehát hirdetve reklamálók volnánk atyai módulag esdvén, s nem mintegy pörben kardoskodván, a szükségre mutatkozó rövidség s a tartamnak sűrűdöttsége ékesbbé teendik követelésünknek ünnepes valamint komoly mivoltját. Nem úgy a pör esetiben, hol is a pörbe állott-vonszott felek bírói szék elibé állatván, a pör tartásának megkövetelte módja és rendi szerént egyképp a támogatóikul idézett tanúk bizonylása, másképp a maguk vallomásadása által aprólékosan ízelik meg a szőnyegen forgó ügyet. Hogyisne másként, hiszen is a bírónak minden szóba-számba jöhető részeket az igazságnak serpenyőibe vetnie kell, hogy ugyan meg ne károsíttassék az igazság s az igaz fél. Nem úgy a reklám, hanem éppenséggel ellentétben: szabatos tömörséggel viszi győzelemre az ügyet. Feledhetnéd-é valaha is élted folytán, jámbor olvasó, amaz szárnyaló kifejezéseket, aforizmai bölcs tanácslásokat, hogy úgymond "Egy bank, mely igazán közel áll önhöz", nem érzendéd ezen szózat hallatján szinte leheletjét a tarkódon? Miként amaz kovász a tésztában, azonként emez állítások erjedendőbe fogják gondolatjaidat, s biza mint a Mózesnek Tórája ajtókra-kapukra, szemöldökfákra s szemöldöknek fölibé s egyképp kezedre írandó, mígnem szívönknek teljességébe bé nem íratik, úgy bize ezen bank hozzád is való közelállása tórai hatalmassággal íratik szemöldöködnek fölibé, hogy ráncosulj, s íratik szívednek teljességébe, hogy kuncsaftulj.

Óh, bárha itt bé is rekeszthetnők elmélkedésünknek folyását. Ámde bár a Teremtő csudásképp alkotta vala az emberi észt, azt minden jóknak és igazaknak megesmérhetésére, a mi első szüleinknek esetje folytán, a reánk eredezett bűnben fogantatván, mink magunk is olyannyira megromlottunk vala, hogy elménk meghomályosulván, s véle egyképp lelkünk akaratja megromolván, nemhogy az igazságnak legelemibb részét megesmérni nem tehetők volnánk többé, hanem úgyis azt minden ízében zsarnoki bölcsködés és állati mód őrjöngő agyalások martalékául dobandjuk, ahány ízben is nékünk megjelenne. Jó okkal is tészen hát ijedelmet reánk a reklám oroszlánja, kié tudvalévőleg az oroszlánrész, hogy mink is, kik megromlottságunkban sakálokhoz hasonlatosbak levénk, ez igazságot elszaggatni holmi dicsködéssel ugyan ne mernők. Ez okból a Teremtő újólag segítségünkre siete, s örök igazságinak hirdettetését amódúlag is akkomodáltatá, hogy mostmáron meggyőző példázatokban demonstráltassanak igaz szózati. A mi szemünknek láttára megképződő megannyi tünemény úgyis csak inkább szívönkbe vehetőbb, mint amaz sok és hosszas fiskálisbéli csűrés meg csavarás avagy filozófi fejtés meg öltés. Noha az elvetemült ostobák kétségek hegyeit összehordván sok-sok szofizmával rontanak ezen igazság ellen, hogycsak azt bármimód is eltakarhatnák, dühösködésöket csillapítsa csak, hogy a szemönk láttára megképződő példázatos történet ugyancsak jobban értendő. A Mi Urunk Jézusunk Krisztusunk ugyanemódúlag nem filozófi tételeknek hasgatásával vagy tekergetésével szóla a mennyeknek országáról, hanemis oly példázatokba adá revelatióját, miket a csecsszopók is felérheték vala ésszel. Mert ha a fabula köznapi és akkomodus mi minden dolgainkhoz képest, ugyan akkor mely ember ne venné szívébe abból, hogy amit láthatott imént, az ővéle is megeshet a másik minutába. Mindazonáltal Aranyszájú Szent János (alias Krizosztom) mondá úgymond: Talis est hominum natura, ut statim beneficiorum obliviscatur, mi is annyit tőne úgymond, hogy az embereknek állatja olyas volna, hogy hamarost megfeledkeznének a jótéteményekről.

Hogy módoljuk hát, hogy a reklám, melyről látjuk már isteni tudomány mivoltát, ne hajíttassék hátunk megé az ember háládatlanságának okán? Ehelyt jő segítségünkre a búsképű dán filozóf Kierkegardius, ki csudás elmeélnek jelét adván mondotta volt, hogy az isteni dolgoknak úgyis mint a vallásnak lényege az ismétlésben volna. Ne értsük azonban rossz helyre emez bölcsnek mondását, hadd óvjak ettől. Az ismétlés tudvalevőleg úgyólag része a vallásnak, hogy a szent aszkézisnek formája volna, merthogy az aszkézis nem volna más, mint mimagunk belégyakorlódása az igazságba. Amaz egyiptomi szent, az Oszlopos Simon, azért hajola s guggola napjában egyezreket s kettő százakat, bárhogy abban kedvét éppleg nem lelheté, hogy térdehajlása gyakorításával tanulná gőgös természetjét meggyőzni, s Krisztus királyunknak előtte magát megalázatosítani. Mindebből lássuk már be végre azt is, hogy a reklám nemcsak módjában-szerében volna istenes tudomány, de véges céljában is jámbor gyakorlat az, hiszenis nem hagyja ám reánk, tétlen és rest páralényekre ezen szent aszkézisnek gyakorolgatását, de maga jön nagy hamarsággal, gyakorta való ismételgetésekkel, alkalmatos és alkalmatlan időkben való felharsogásokkal, hogy meg nem fogyatkozó állhatatossággal legyen nékünk igazságra s minden jókra vezérlő oskolamesterünkké, szép és szelíd szókkal kérvén, képes beszédekkel apolgatván, s egyszeri mondásival eszméltetvén. Midőn a bennünk lakozó vadállati ösztön küzdelmes bírkózódásoknak, alantas vetekedéseknek szemléletére csábítna minket, főleg midőn huszonkét vitézek kergetődznének egy árva bőrhólyag bírásáért és ezen hólyagnak holmi kapuknak közötte való általjuttatásáért (óh, vanitatum vanitas!), rögvest annak előtte s utána úgyólag elibénk terem a reklám, s jó útra térni hív minket, s üvöltöző szenvedelmünket békellölné valamely frisseltető nedvek meghirdetendésével. Midőn vérengző természetünket követvén holmi ártatlan emberek furfangos elveszejtésében leledztetnénk kedvében magunkat, odaperdül máris a reklám, s az gyilkosi actusoknak előtte s úgymódúlag utána angyalok buzgóságosságával arra szólítgat, hogy éltünk biztonságban mindaddig nem lészen, míg bíztosítva nem vagyon a vagyon. Midőn pedig félállati elvakultsággal a holnapi napnak széljárását tudni szándékozók vagyunk, ott terem izibe a reklám, s minden szenteknek még kegyesb szózatival szólít, hogy a köpönyegnek testünknek köré tekerése csak esőknek előtte érhete bármit, kiből mind aki egyszeriscsak esőben zápornak ereje által verve vala, megérti, mi módon kelle biztosítnunk életönket. Midőn pedig az politicanak pokoli ármánykodásit szemlélők lennénk, újólag ott terem e kegyes tudomány, s hozzánk hangicsálja, úgymond, mit nektek hírek, múló tünemények, caesari csalfaságok, democratiai demonok: polgárjog a biztonságra! Imódulag jussol nékünk is boldog részt az örökkévalókhoz, óh, bárha csak meghallanók! Felette hasznos hát látnunk, hogy zűrbe s zavarba göngyölödött életünknek szabatos, rendezett idejét-follyását e kegyes tudomány formálja embernek méltó idővé-tartammá. Bár amúgylag fülünknek még a kontármódra öntött bronz-ércnek zúgása is kedves délidő jöttekor, a reklámnak igazsága mégis mézesb szókkal és ékességekkel teljesb beszédekkel hallatja magát, újra meg újra, hogy ignorantiánknak miatta se kárba, se veszendőbe ne mehetne mind, amik csak jók, kedvesek és tökéletesek. Miokából is a mi Aranyszájú Jánosunk mondá úgyólag, úgymond: Qui sibi nihil arrogat, is vere humilis est, mi is annyit tőne: Csak az volna igaz alázatos, ki magának semmit se kérkelődzne.

Ámbár már hallani vélhetem a cáfolók lihegését, kiknek lábok gyors a meghamislásra és készek eltemetni az elevent is rothasztó érveik alatt, mondván: gyalázatot tőn ez ember a szent filozófián egybekevercselvén formát meg tartalmat. Minthogyis, úgymond, a reklám formáztatása árnyéka ugyan az isteni tudományoknak, ám ez árnyékot tartalmi igazoltatásul merészelni látni, vétkes elhajlás, az egyik igazságnak oda nem való másik igazsággal való egybehajazása. Ha azonban ők ily módon igyekszenek elcsaholni igazságomat, kész vagyok máris ékes bizonyítékokat előhozni, akár szókként is szedegetve elő, becsülgetvén és latolgatván, hogy minemű beszédek is volnának a reklámnak sok-sok mondási. Figyeljetek hát jól, dühödt ebek, mert isteni igazsággal tömöm el ugató torkokat. Hogyan? -- kérkedhetné pöffeszkedő áltudományát a sok csahos agyaskodó --, nem tudtuk volna, mégcsak nem is esmértük volna, mit nekünk a reklám hirdet, s hogy mink abban magunk bé ne gyakorlottuk volna, mit az nékünk tanítana? Nem bizony, így a válaszom. Te megrenyhült elméjű, mit tudhatnád, hogy Skála Veled, minekelőtte nem hirdettetett ez néked? Tudád-é ifjúi erőre vágyó balgatag némber, hogy bár a legkülönbek is meglankadnak (ahogy Isaiás próféta mondotta vala), de kik a Fa-ban bíznak, erejük megújuland, mint az delphinusé?
Mert ahogy amaz nagy divinár, Szent Ágoston mondá úgymond: Quisquis beneficia Dei non videt, caecus est, quisquis videt, nec Deum laudat, ingratus est, mi is annyit tesz úgymond: Vak volna, ki Istennek jótéteményit nem látná, ki pedig látná, s értük Istent mégsem magasztalná, háládatlan volna.

Ámbár a csácsorgók szája bé volna tömve, a teljes igazságnak napfényre hozatalában még újólag a szó értelmét szükségeltetik segítségül idevonnunk. Mert oly igen nagy sok igazság fekszik annak alatta, hogy minden boldogságunk azon fordul meg, miképp is kezdjük azt mink most már derekasan a magunk gyakorlásába venni. Mert hogy az isteni gondviselésre a Teremtő sokszorta próféták beszédje által készteti elménket odafordulni. És emez késztetése az isteni jóságnak nem egy ízekben is kemény szókkal és követelésekkel ostorozza meghűtlenedett népét! Így bizony a reklám is! Csak ellenben másmódulag éppen édes és ékes hívó könyörgésekkel azt követeli tőlünk, hogy gondviselői, eleve látói mivoltját, annak ki magát reklamálja, esmérjük el már végre. 
 

Summázás 

Megkezdő bésummázás 

Az Aranyszájú azt mondá, úgymond: Omnis beneficus maior est, quam beneficium, mi is annyit tenne, úgymond: Mindegellé nagyobb volna a jóltevő, mint bárminémő jótéteménye. Ha reád az reklámból annyi jótétemény árad, ha téged az most már az igazságra elvezérel, arra képzetes tüneményivel megszilárdít megmaradni, ha téged annyi időknek áldozatjával újólag eszméltetni nem állhatja meg magát, ne késlekedj te sem megadni neki mindazt a tiszteletet, mely újólag őt illeti, és úgyólag sérti, ha azt megvonandjuk tőle. Hajad szálánál számosb bajból menekíted ki lelked, ha ennyi istentelenségeknek csábítását immár el nem veted, s csak egyet is emez istenességből szívedbe bé nem fogadsz. Dobbanjon hát a szíved háladásban, merthogy ennyi nagy számos istene az embernek még nem vala, kiknek ha igyekvéssel követjük hívó szózatit, ellendenek ők még nekünk százannyit is bőséggel. 

Bérekesztő bésummázás

Szent Prosperius mondá: Non acceditur ad altitudem Dei, nisi per humilitatem, mi is annyit tőne, úgymond: Istennek fennségéhez bé nem juthatni, hacsak alázatnak általa nem. Az magasztos reklám fenségéhez biza csak úgy járulhatsz hozzá, ha mindened, mi van és leend, annak gondviselői jóságába letészed, magadat mindennek bírásától mentté váltod, mígnem már szíved minden kincse-gondolatja, tiéidnek álma-gondja annak át nem adatik, mígnem tenmagad is a reklámé leendel már egészen. Bizony istenes tudomány a reklám, mert arra tanít, hogy mimódúlag üresítsük meg magonkat minden híjában valóságtól, s mindújólag vessük magunkat teljes bizalommal karjaiba. Nem úgy hát biza, mint sokan vélik, hogy a reklám csak pénzönknek felemésztésében volna oly állhatatosan magát meghirdető, hanem úgya, hogy sokkalta inkább mi kellünk néki. Nincs nyugta és nékünk sem lészen, míg benne minden nyugodalmat nem vészen.