Közösségi helyiségek a középpontban

Nincs olyan szociális alakulat -- sem család, sem munkacsoport, sem iskolai csoport --, amely életképes lehetne a tagjai közötti állandó közvetlen kapcsolat nélkül. Bármely épület, amely emberi közösségnek ad otthont, közös területekkel biztosítja ezt a fajta kapcsolatot. E helyiségek kialakítása és elhelyezése döntően kihat a csoport életére. Lássunk egy jó példát egy perui munkáscsalád nappalijának bemutatásával. Egy kisjövedelmű perui család számára a nappali szoba a családi élet középpontja. A család itt étkezik, itt nézik a tévét, és bárki, aki a házhoz érkezik, itt köszönti a többieket. Itt csókolják meg egymást, itt fognak kezet, itt cserélik ki a híreiket. Ugyanígy itt zajlik a búcsúzás is, amikor valaki távozik a házból. A családi nappali azáltal, hogy az ilyen események színhelyéül szolgál, a családi élet szíve. A házon belüli elhelyezkedése olyan, hogy minden érkező vagy távozó személy útja természetszerűen átvezet ezen a helyiségen. Az átjárás végpontjánál lehetőség van egy kis elidőzésre, anélkül, hogy az ember rögtön szükségét érezné annak, hogy egy széket húzzon elő. A helyiség másik végében elhelyezett tévékészülék is gyakran jó apropó egy további ácsorgásra. A szoba tévé felőli oldalát gyakran besötétítik, mivel a nyüzsgés és a tévézés egész nap, késő éjszakáig folyik. Próbáljunk általánosítani a példából. Ha a közös helyiség egy folyosó végén található, és az emberek csak külön, tudatos elhatározással mennek oda, akkor nem valószínű, hogy a mindennapos és természetes érintkezés színhelyeként használják. Egy másik megoldás, ha a nyüzsgés és forgalom túlságosan megterheli a közös helyiségeket, ha a helyiség túlságosan útbaesik. Ebben az esetben sem otthonos környezet a beszélgetésre és üldögélésre. Az egyetlen kiegyensúlyozott megoldás az, amikor a közös átjáró a maga mindennapos forgalmával csupán érinti a közös helyiséget, de a kettő nyitott egymás felé. Az emberek így állandóan a közelében járnak, de mivel csak kívülről érintik, nem kényszerülnek megállni benne. Ha akarnak, továbbmennek, ha akarnak, megállnak egy pillanatra, és bekukkantanak, hogy mi folyik éppen. És ha úgy tetszik, be is térhetnek letelepedni. Érdemes megemlítenünk, hogy ezt a mintát már másutt is alkalmaztuk. A szolgáltatóközpontban egy ún. előcsarnok szerepelt hasonló térbeosztással. Az ideggondozó egészség-központ tervünkben "a páciens választási lehetősége a bekapcsolódásra" mintát szintén e szerint az elgondolás szerint alakítottuk ki, és ez lényeges szerepet játszott a terápiában. A perui lakásprogramban a családi forgalmat lebonyolító, átjárható nappali ennek az elképzelésnek családi házra alkalmazott megoldása. Az Oregoni Egyetemen végzett kísérletünk tanszéki központja is hasonló elképzelést tartalmaz. Ez talán a legalapvetőbb minta a csoportkohézió szolgálatában. A részleteket illetően három feltételét ragadhatjuk meg annak, hogy a közös terület megfelelően működjön: Az épületkomplexumnak, épületnek vagy épületszárnynak abban a részében kell elhelyezkednie, amely az ott élő közösség életének fókusza. Más szóval: a közösségszerveződés fizikai, valódi középpontja legyen, bárki számára egyaránt elérhető és a csoport centrumának érezhető. Mindennél fontosabb, hogy azon az útvonalon helyezkedjen el, amely a bejárattól a magánszobák irányába vezet, hogy az emberek érkezéskor és távozáskor mindig érintsék. Döntő fontosságú, hogy ne egy zsákutca végén legyen, ahová mindenkinek kitérőt kell tennie, ha be akar pillantani. Ezért a közelében haladó összes útvonal érintse. Tartalmaznia kell a megfelelő alkotóelemeket, rendszerint a konyhát és az étkezőt, mivel az étkezés az egyik leginkább közösségi megnyilvánulás, és persze ülőhelyeket, legalább néhány kényelmes fotelt, hogy az emberek szívesen ott maradjanak. Csatlakozzon hozzá külső tér is -- hiszen kellemes napokon mindig a szabadba vágyódunk --, ahol elszívhatunk egy cigarettát, leheveredhetünk a fűbe és beszélgethetünk. Tehát: Minden egyes csoport (szociális alakulat) számára biztosítsunk egy egyszerű közös teret. Ezt a csoport által lakott terület egészének súlypontjában helyezzük el, és az épület minden be- és kivezető útja érintse.