1. A nyelvet, akár írott,
akár beszélt formájában, szimbolikus értékek itatják át: képek, eszmék,
hangzás, írásmód stb., mindabban, amit kifejez, de bizonyos mértékig még
abban is, amit nem fejez ki. A szóból a valóságba vezető út -- mondja Indi
-- szfota, azaz kinyílás, mint a bimbók nyílása. A nyelv az emberek közötti
kommunikáció eszköze, ugyanakkor az imán, a fohászon, a dhikr-en vagy a
japá-n keresztül az emberi lény és az istenség közötti érintkezés eszköze
is.
2.
A szó tehát Isten teremtő szándékának szimbóluma, ugyanakkor az ősi
kinyilatkoztatásé is. Sarasvati, Brahma teremtő energiája egyszerre
Tudás, Bölcsesség és a Védák anyja. Ezért rendkívül fontosak a nyelvek,
melyeken a másodlagos kinyilatkoztatások, az elsők visszfényei elhangzottak
-- például az arab az egyetlen nyelv, melyen a Korán olvasható, hiszen
az arab a Korán szubsztanciája, alkotóeleme. Az elveszett szó keresése,
melyre oly gyakran emlékezünk, tulajdonképpen az ősi kinyilatkoztatás
utáni kutatás. Az őseredeti nyelv szimbolikája erre rímel. A muzulmán
hagyomány szerint a szír nyelv esetében napnyelvről van szó; az ősi
spirituális középpontjába érkező fény áttetsző kifejeződéséről.
3. A hagyományos megismeréssel
kapcsolatban a nyelvek keveredésének és a nyelveken való beszéd adományának
kettős szimbolikája kínálkozik. A Bábel tornyának megépítésére tett kísérletet
követő zűrzavar jelzi a nyelv s következésképpen az ősi hagyomány változását,
többfélévé válását. Ez a zűrzavar a gondolatok zavarossá válásának következménye,
az egységből a sokféleségbe való átmenet irányítója: kétségkívül normális
fejlődési útról, nem kizárólag isteni büntetésről van itt szó.
4. A paradicsomi állapot tehát egyúttal az állatok nyelvének megértését is jelenti; ugyanakkor Ádám azt is mondja, hogy neveket adott az állatoknak (Genezis 2, 19), ebből következően az állatok az uralma alá kerültek. Márpedig a kínai gondolkodás egyik állandó eleme, hogy a nevek megfelelése (ming) irányítja a világ rendjét. A legfontosabb -- tanítja Konfucius --, hogy rátaláljunk a helyes megnevezésekre (csang ming). És Milosznak, a költőnek tollából a következőt olvashatjuk: Hiszen ezek a nevek nem fivérei vagy fiai, hanem atyái az érzékelhető dolgoknak. A nyelv hatalmában fellelhető a kezdetek kozmogonikus képességének nyoma. 5. A nyelv másik képessége az, melyet a beavatási mantrától kap, vagy legalábbis melyet a Tan áraszt magából. A Samytta nikayában (2, 221) azt mondja Kashyapa, hogy ő az Üdvözült természetes fia, annak szájából született, Dhammától ered, ugyanolyanra formálva, mint ő. Valójában azonban a Dhamma az ősi nyelvre, Manu nyelvére utal közvetlenül; Manura volt a ciklus kezdetén a törvényalkotó. A nyelvvel kapcsolatban létezik még egy igen különös és gyakran félreértett szimbólum: a tibeti imamalom. Egyáltalán nem imákról van itt szó, hanem olyan szent szavakról, melyeket a készülék mozgása által szétáraszt magából a világba, egyfajta univerzális áldásként. Forrás:
Jean Chevalier--Alain Gheerbrant: |