Az Általános Rendszerelmélet -- természetfilozófia. Az elemi összetevőkön túl mindig az Egészet, a kapcsolataikat, a kölcsönhatásaikat, a rendszer önszerveződését és a megismerési folyamatokat vizsgálja. Az egész több, mint a részek összege, a tulajdonságai nem következnek az alkotórészek jellegzetességeiből. A oksági kapcsolatok bonyolult, összetett hálózatot  képeznek

Szelíd kommunikáció? Nem gyakori ez ma a Földön. Többet hallunk véres összecsapásról, népirtásokról, tömeges kivégzésekről, etnikai tisztogatásokról, meg olyasmiről, hogy "aki megdob kővel, azt... lődd agyon!". (Mostanában a Genezáreti-tó vidékén szó sem lehet arról, hogy a kődobálókat kenyérrel dobják vissza.) Ha ilyen durva marad a "kommunikáció", vagy inkább kapcsolat, kölcsönhatás, ha nem valósul meg mindenkivel az előítéletmentes kapcsolat, akkor reménytelen a jövő nemzedékek élete.
A kölcsönös kapcsolatokkal, azok rendszerével talán a legrészletesebb, legalapvetőbb módon a Ludwig von Bertalanffy és követői által megfogalmazott Általános Rendszerelmélet foglalkozik. Ez korunkban az élet közel minden területén útmutatást adhat a számunkra.
Létezik-e ma emberek közötti békés kapcsolat? Egyes közösségekben, mozgalmakban olykor talán előfordul. Megkísérelem, hogy a rendszerelmélet útmutatásait egy jobbára szelíd rendszeren, a családon mutassam meg. Közhely, hogy önmagunk, kapcsolatok nélkül nem létezhetünk, ezek nélkül adottságaink, képességeink sosem bontakozhatnak ki. A gyerek megismerési, tanulási folyamatai az édesanyával, a szűkebb családdal kapcsolatosak. A kapcsolat mindig közléscserét, kölcsönhatást jelent: a csecsemő is jelzi éhségét, jóllakottságát, testi állapotát.
A felnövekvő gyermeknek egyre nagyobb a kapcsolatok iránti igénye. Kitől kapja meg? A családtagoktól, de ha a szülők fáradtak, örülnek, ha a kicsi "elfoglalja magát", játszik, vagy a képernyőt nézi. A családi, valódi kapcsolatok helyett kapja ezt. A család mint rendszer ilyenkor nem működik. (A rendszerint hazug képernyő látszólagos valósága mindebben nem segít.)
A család, mint a többi rendszer: önszerveződő. Az önszerveződés azt jelenti, hogy nem egy személy: anya, apa, nagyszülő mondja meg, hogy mi a rend, hogy kinek mi a feladata -- hanem ez a cselekvés, a beszélgetés, a gyakorlás révén alakul ki -- jó esetben "demokratikusan". Ez a részvételi demokrácia iskolája. A család közösség-alakító tényezői a hagyományok, a feladatok, a tanulás, később a munka, a politikai küzdelem stb.
Ha egy családban bármiféle baj van, akkor nem kereshetjük annak egyetlen okát, hanem az oksági hálót kell közösen megismerni.
A család egy összetartó közösség része, amelynek céljai is vannak. Ilyen befelé az önalkotás-önteremtés (autopoiezis, szaporodás/növekedés), egymás segítése, ugyanakkor kifelé: a fennmaradás, a nagyobb egység részeként való létezés.
A család nyitott egység, hadd használom most már ezt a szót: rendszer, kapcsolatban a környező és nagyobb rendszerekkel. Ha a nagyobb egységekkel van emberi kapcsolatunk, könnyebb és szebb az életünk -- és azoké is. (Csak az ideális családról írtam, bár a családok nagy része nem ilyen. Azonban a nagyobb egységben a félcsaládok, az özvegyek és árvák is helyet találhatnak maguknak.) 
Évezredek alatt magtanultuk, hogy létezik kölcsönös, békés emberi kapcsolattartás, nyitottság a másik, másféle, másként gondolkodó ember felé. Hozzátehetem: kapcsolat mindenkivel, a Mindenséggel, az ismeretlen Istennel. Ez a kapcsolat az egyes vallásokban nem egyforma. (A gnosztikusok, a korai kereszténység ezen "eretnekjei" a természeti világot rossznak mondták, amelyben nincs jó szándék, jóság, amely idegen az ember szándékaitól, belső lényegétől. Assisi Szent Ferenc vagy a keleti vallások viszont alapvetően másként látták ezt.)
Mi legyen azokkal, akik nem hajlandók szelíd kapcsolatba kerülni velünk, hanem mások rovására akarnak élni? A magatartásunk, az emberi hang, a kiállásunk gyakran hat rájuk. Ha nem, igyekszünk kiközösíteni ezeket. Rőczey János szerint, akik "megszegik a társadalmi szerződést", azokat száműznünk kell. (Persze kérdéses, hogy hova?)

Bertalanffy elmélete
Ezen bevezető után rátérek a címben megadott tárgyunk rendszeres ismertetésére.
Először is: mi a rendszer? A Webster-féle szótár szerint 1. Egy egységes egészet alkotó, szabályosan egymásra ható, vagy egymástól függő dolgok csoportja. 2. Tanok, eszmék, elvek szervezett alakja. (Hozzátenném: a rendszerben valamiféle rend is uralkodik.)
Az Általános Rendszerelmélet, mint e tanulmány elején már összefoglaltam, az egészet és a teljességet kívánja vizsgálni. Kimondja, hogy az egész több, mint a részek összege, a rendszer tulajdonságai nem következnek az alkotórészek jellegzetességeiből. A rendszerek elemekből épülnek fel, és nem elég azokat megismerni, hanem a kapcsolataikat, kölcsönhatásaikat kell megértenünk. Az anyagelvű tudomány szerint "a rendszerelmélet metafizika, és túl van a tudomány határain", lényegében misztikus elképzelés.
Az Általános Rendszerelmélet megalkotója, Ludwig von Bertalanffy (1901--1972) Bécsben született, és először 1937-ben, egy amerikai egyetemi szemináriumon beszélt a rendszerelméletről. Biológusként Kanadában dolgozott. Bertalanffy elmélete -- természetfilozófia. Elemzi elméletének forrásait, ezek: Leibnitz, Eckhart mester, Cusanus, Paracelsus, Marx és Hegel dialektikája, részben tehát misztikusok. (Nicolaus Cusanus bíborosról Molnár Tamás írja: "áhítattal fordul ahhoz, aki személyes istennek tűnik, kizárja annak a lehetőségét, hogy bármit tudhassunk róla. Isten távoli és elérhetetlen, túl van az értelem határain, ám a hiten keresztül kapcsolatot tarthatunk Vele.")
Az Általános Rendszerelmélet lényeges része a rendszerek fejlődése, az önszerveződés, az önalkotás. Fontos tétele, hogy minden rendszer nyitott, kölcsönhatásban, kapcsolatban áll a környezetével, más rendszerekkel. 
Furcsa, hogy napjainkban mennyire nem idézik Bertalanffy nevét. Nem említi például Jim Lovelock, Donella Meadows; ugyanakkor Edward Goldsmith, Fritjof Capra és a közvetlen tanítványok, Maturana, Valera gyakran hivatkoznak rá.
A rendszerelmélet célja a világ, a folyamatok jobb megértése. Alá- és fölérendeltségen alapulva kapcsolja össze a tudományokat, ami fontos a tudományos képzés rendszerezése, egységesítése (integrációja) szempontjából.

A rendszerelmélet tíz vetülete
Ehelyütt nem mélyülhetek el részletesen a rendszerelmélet egészében, csupán tíz pontot emelek ki. Nem hivatkozom ezek mindegyikében az első példámra, a családra: annak belső szerveződésére, kapcsolatrendszerére, újjáteremtési folyamatára és céljára -- de helyes ezeket végig a szemünk előtt tartani. (A családról szólva vastag betűkkel jeleztem a rendszerelméleti vonatkozásokat.)

1. "A rendszerelmélet tudománytalan teleológia"(?)
Amikor e tanulmány szerzője fiatal kutatóként valami érdekes élettani jelenséggel találkozott, és megkérdezte, hogy mi lehet ennek a célja, kikapott: "Te teleologikusan gondolkodol?!" A klasszikus fizika anyagelvű: Nincs irány, rend, sem telosz (végső cél), minden a véletlen terméke. A tudomány célja a valóság egyre kisebb részekre bontása, elemzése. A főáramlatú tudomány szerint az okság egyirányú, s a valamire irányultság, a teleológia tudománytalan -- misztikus, természetfeletti, emberközpontú. (Teleológia = célokság, Arisztotelész: a dolgokat a céljuk felől kell meghatározni. Ebben benne van, hogy mindennek, a világegyetemnek is van célja. Lásd ezzel kapcsolatban E. Goldsmith [1998] tanulmányát.)
Az egyirányú oksággal szemben például a buddhista filozófia hangsúlyozza, hogy az okok és okozatok bonyolult hálózatot képeznek, amelyben nem könnyű az eligazodás (Hayward, 1987).
Bertalanffy rendszer-filozófiája szemben áll a "természet vak erői" felfogással, a gépies világnézettel. A kölcsönhatás, önszerveződés, teleológia új fogalmakat jelentettek. Az evolúcióval kapcsolatban 1967-ben így írt: "Az ismert elvek alapján nem lehet belátni, hogy miért jutnának ilyen molekulák (ti. protein, nukleinsav, enzim) arra a perverz ötletre, hogy olyan organizált, nyitott rendszereket alkossanak, amelyek távol tartják magukat a kémiai egyensúlytól. A szelekció nem képes az ilyen rendszerek ELSŐ keletkezését megmagyarázni."
Nincsenek a megfigyelőtől független végső dolgok (például részecskék és hullámok), a tudó és a tudott (knower és known) között kölcsönhatás van. A rendszerelmélet szerint az ember biológiai, kulturális és nyelvi adottságai azért vannak, hogy kapcsolatban legyenek ("törődjenek") a Mindenséggel, és alkalmazkodjanak az evolúcióhoz, a történelemhez.
A rendszerelmélettel összefügg az organizmikus biológia. Eszerint az élet megértéséhez nem elegendőek a fizikai és vegyi törvények, az élő rendszerek "szervező viszonyait, kapcsolatait" kell ismernünk. (Az organicizmus az életnek és az élő dolgoknak nem a legkisebb összetevő tulajdonságai alapján, hanem a szervezettségi szint szerinti magyarázata.)

2. Önszerveződés. Autopoiezis és autonómia
Az Általános Rendszerelmélet szerint a rendszer megalkotja az összetevőit, hálózatot szervez, eközben folyamatosan átalakul, pusztul és megújul. Maturana és Valera autopoiesisről beszél, a görög auto- (ön-) és a poiesis (teremtés, termelés, előállítás) fogalmakból. Ez több az autonómiánál, mert az autopoietikus rendszerek létre is hozzák alkotórészeiket. Az autopoiezis nem teszi zárttá az autonóm rendszert, az nem független a környezetétől. Mint már említettem, ez érvényes a családban is, az alkotóelemek újrateremtik magukat [self-(re-)production].

3. A jövőtől való függés a rendszerelmélet érdekes tétele. ("Finalitás", véglegesség, visszavonhatatlanság, megszilárdulás, beteljesülés; Webster: változatlan, végső, teljes állapotba jutás állapota.) Teilhard Chardin szerint például Isten elölről vonzza magához az evolúciót. A finalitás a kauzalitás fordítottja.
A rendszerekben a kezdeti állapot meghatározza a célt, létezik egy lélekszerű vitalisztikus tényező, amely a cél érdekében munkálkodik. Bertalanffy érdekes példája: vesz két patkánycsoportot, az 50. napig egyformán eteti az állatokat, majd az egyik csoport az 50. és 200. nap között vitaminszegény tápot kap. A teljes étrendet kapott állatok a 200. napon 170, a vitaminhiányosak 50 grammosak. Attól kezdve ezek is kapják a vitaminokat, a 300. napra behozzák a lemaradásukat, és mindkét csoport közepes súlya 180 gramm. (Persze, nem mindegy, hogy milyen következményei voltak a rossz táplálkozásnak, nem vált-e a károsodás visszafordíthatatlanná.)

4. Nyitott és zárt rendszer, entrópia, életjelenségek
A hagyományos fizika csak zárt rendszerekkel foglalkozik, ezekre érvényes a hőhalál, az entrópia. Az Általános Rendszerelmélet nyitott rendszerei viszont "aktívan" törekednek egy magasabb szervezettségi szintre. A nyitott rendszerek egy egyensúlytól távoli, ingadozó állapotban tartják fönn magukat, s az állandó áramlás és változás jellemző rájuk. Az élőlények nyitott rendszerek.
Melyek az életjelenségek? A nyitottság, az egyensúlytól távoli, ingadozó-szabályozott állapot, az anyagok felvétele a környezetből és leadása, a növekedés, fejlődés, önszabályozás, az ingerekre való válaszadás, a spontán tevékenység, az evolúció, s az alábbiak szerint a megismerés.
Az élőlények szerkezete stabil: fennmarad az állandó áramlás és az összetevők változása ellenére. (A "disszipatív szerkezet"-ekkel kapcsolatban Capra tanulmányára hivatkozom.) Nem minden disszipatív rendszer élő rendszer. Például a kádból lefolyó víz, az örvény szerkezete viszonylag állandó. A sejt is állandó szerkezet, holott az anyagok állandóan áramlanak benne. Anyagaink, sejtjeink kicserélődnek, s mi mégis ugyanazok maradunk. Igaz, változunk: tanulunk és felejtünk, megbetegszünk és gyógyulunk, aztán megöregszünk, majd egyensúlyi állapotba jutunk.

5. A tudomány
A főáramlatú, elemző tudomány növeli a szétforgácsoltságot. Ezt tapasztaljuk a környezetvédelemben is, olykor csak a saját szakterületünket ismerve nem keressük az összefüggéseket. Holott, mint Garrett Hardin írta: sosem tehetünk egyszerre csupán egy dolgot.
Bertalanffy megállapítja, hogy a rendszerelmélet alig hatott az élettudományokra. Ezt azzal magyarázza, hogy a molekuláris biológia diadalainak idején e szak mechanikus szemlélete teljesen elnyomta az életről a rendszerelmélet által alkotott képet. A biológusok azt hitték, hogy minden biológiai működés megmagyarázható a molekulák szerkezetével és működésével.

6. Társadalom
Bertalanffy "ám az emberről semmit sem tudunk..." című könyvében keveset foglalkozik a társadalommal. Említést tesz "a kibernetikai társadalom öngyilkos unatkozásáról", a viselkedés társadalmi manipulációjáról, a pszichológia társadalmat alakító szerepéről. Leszögezi, hogy a szociológiában a rendszer fogalma a legtöbbet vitatott kategória, s ő maga a társadalmat nem tekinti rendszernek. 
Vele szemben Maturana a rendszerelméletet a társadalom egészére alkalmazza, ám Valera határozottan tagadja ennek lehetőségét: a társadalomban autonómiáról lehet ugyan beszélni, de önszerveződésről és autopoiezisről nem. Hejl véleménye, hogy a társadalmi rendszerek azért nem szigorúan önszerveződők, mert nem spontánok. Ez alapvetően a mai ipari társadalmakra érvényes, a törzsi társadalmak még képesek voltak az önszabályozásra. Szerintem ez a kérdés kulcsa. Amit Eugene Odum a fiatal és érett természeti rendszerekről ír, az jelentős mértékben igaz a társadalmak esetében (György, 2000): az érett rendszerekben előtérben van az együttműködés, az önszabályozás. A jelenlegi ipari társadalmak nem érett rendszerek, viszont a törzsi társadalmak ilyenek (voltak). A mai ipari társadalom tehát nem rendszer, mert nem önszerveződő. Mivel az életjelenségek egyike hiányzik, kérdés, hogy korunk ipari társadalma egyáltalán élőnek tekinthető-e? Vagy éppen most haldoklik?
A társadalomnak, ha életre akar kelni, meg kell változnia. Milyen irányban? A kicsi, önszerveződő közösségek, a részvételi demokrácia felé kell haladnia, hogy ne a világcsendőrség alkosson számunkra "rendet".

7. A rendszerelmélet foglalkozik a megismerési folyamatokkal (Capra). Maturana szerint "Az élő rendszerek megismerő rendszerek, és az élet mint folyamat a megismerés folyamata". (Megismerés tehát az érzékelés, az érzelem és a viselkedés is.)
A tudat bennerejlő módon ott van az élő anyagban, az önszerveződés folyamatában. Először van olyan tudományos elméletünk, amely egységbe foglalja a tudatot, az anyagot és az életet. A megismerés azonban még nem tudatosság. Az embernek nemcsak a környezetéről, hanem saját magáról, belső világáról is van fogalma. Nemcsak tudunk, hanem tudjuk, hogy tudunk.

8. A kapcsolatteremtés (kommunikáció) lényege Maturana (1980) szerint nem az információ átvitele, hanem inkább az élő szervezetek közötti viselkedési összhang megteremtése. Ez minden élő szervezet közötti kapcsolatra jellemző. Ha ezt végiggondoljuk, akkor csak szelíd kommunikáció létezik -- ami nem szelíd, azt máshogy kell nevezni (engedelmeskedtetés, parancsolás, tévéreklám, agymosás, bebörtönzés, a kapcsolatot szolgáló sokféle nyelv fölszámolása stb.). Maturana szerint csak a nyelvek révén érthetjük meg az emberi tudatosságot és a társadalmi összefüggéseket. A latin conscire (együtt-tudás) arra utal, hogy a tudatosság (consciousness) társadalmi jelenség.
Az öntudat és a kapcsolatteremtés szorosan kapcsolódik a nyelvhez, és a nyelvet a kapcsolatteremtés gondos elemzésével lehet megközelíteni. Bertalanffy B. L. Whorf-ot idézi, aki szerint tévedés, hogy az emberek közös megismerési ("kognitív") folyamatai a nyelvekben érvényesülnek. Ez nem lehetséges, hiszen a nyelvek filozófiája annyira eltérő. A hopiknál például nem válik el egymástól az alany és az állítmány. Nem azt mondják, hogy egy fény villant fel, vagy azt sem, hogy villámlott, hanem "fényvillanás" (jelentkezett). A hopi nyelvben nincs igeidő. Ezen az alapon nem lehet a fizikában "t" érték, csak indoeurópaiul van E = mc2.

9. Történelem: Felvetődik, hogy lehetséges-e egy elméleti történelem? A történészek szerint NEM. A tudomány nomotetikus (törvényalkotó), a történelem idiografikus (sajátosságokat leíró). Ezen nézettel szemben megkísérelték megalkotni az elméleti történelmet: ezt Vico olasz történész kezdte a 18. században, és folytatta Hegel, Marx, Spengler, Toynbee, Sorokin, Kroeber stb. Ezek abban megegyeznek, hogy a történelmi folyamatok nem véletlenszerűek, hanem vannak meghatározható szabályszerűségek. (Magam gyakran írok a szükségszerűségről: de csak a világfolyamatéról.)
Nem hiszek a jövőkutatásban. Most olvastam újra Mircea Malita 1970-ben 2000-ről írt könyvét -- hihetetlen, hogy miket látott előre rosszul, és miket nem látott egyáltalán. Csupán két jóslata vált be, hogy a számítógépek fontosak lesznek és a világon mindenütt lehet venni a tévéadásokat.

10. Bertalanffy összegzésül Cusanust idézi: a végső realitás Isten. A végső realitás az ellentétek egysége, tehát minden állítás csak egy nézőpontból származhat, az igazságuk viszonylagos, ki kell azokat egészíteni az ellentétes érvekkel.
Tapasztalásunkat és gondolkodásunkat biológiai és kulturális tényezők határozzák meg. Ember voltunk rabságából fokozatosan kiszabadulhatunk, ha világképünket függetlenítjük az embertől. Ha ezt megtesszük, még mindig csak egy kicsiny részt ismerünk a valóságból. Azonban, mint Cusanus írta, minden részből visszatükröződik az egész (Ex omnibus partibus relucet totum). Bertalanffy szavaival: minden részaspektus, amelyet becsületes fáradozás útján nyertek, az isteni egész része; minden dolognak csupán viszonylagos az igazsága. Ez utal az emberi tudás korlátaira és méltóságára is.

Amióta elolvastam Bertalanffy könyveit, kicsit okosabb és szerényebb is lettem. Tudtam, hogy a világ megismerhetetlen, de most azt is tudom, hogy egyes törvényszerűségek segítenek eligazodni a dolgokban. A rendszerelmélet révén megérthetjük, hogy mi a baj egy-egy családban, közösségben, az együttélésben, keményebb ítéletet tudunk mondani a gyakorta vak, csak a rövid távú anyagi hasznot szem előtt tartó, anyagelvű tudomány megítélésében.
Bertalanffy megerősített abban a hitemben vagy tudásomban, hogy a Világegyetemnek van célja, s van a mi létünknek is. A rendszerelmélet segít megismerni az összefüggéseket, a bonyolult oksági háló működését.
Civilizációnk súlyos beteg, egy önző kisebbség saját céljai érdekében igyekszik felszámolni a társadalmon belül a kis közösségek önszerveződését. Egyre ritkább a szelíd kapcsolat, az önszabályozáson alakuló működés. A földi lét fennmaradását veszélyezteteti a békés párbeszédre szinte már képtelen önző ember civilizációja: a fegyverek beszélnek, a természet, a források pusztulnak.
A rendszerek önszabályozó-önfenntartó tulajdonságának megőrzésére, visszaállítására minden szinten szükség van. A békés párbeszéd csak kis közösségekben, egy másféle, "harmadik úton" járva lehetséges.

Irodalom:
Bertalanffy, Ludwig von: General System Theory -- Foundations, Development, Applications; Revised edition, George Braziller, New York, 1968, fourth printing 1973, Advances in General System Theory
Bertalanffy, Ludwig von: ...ám az emberről semmit sem tudunk (Robots, Men and Minds); Közgazdasági és Jogi Könyvkiadó, Budapest, 1991. (1967) 
Bertalanffy, Ludwig von: Das biologische Weltbild; Bern, Francke, 1949 cit. Bertalanffy 1991.
Capra, Fritjof: Az élet szövedéke; Ökotáj, 1997/14-15.,144-148. p.
Goldsmith, Edward: Scientific Superstitions: The Cult of Randomness and the Taboo of Teleology; The Ecologist, 27/5/196, 1997 IX. (Magyarul: Természet Világa, 1998. augusztus)
Goldsmith, E. and Lewis Wolpert: The Debate: Is science neutral? The Ecologist, Vol. 30, No. 3, May 2000 (Gaia Sajtószemle, 368)
György Lajos: Vissza a kozmikus Rendhez; Föld Napja Alapítvány, 2000.
Hayward, Jeremy W.: Shifting Worlds, Changing Minds -- Where the Sciences and Buddhism Meet; New Science Library, Shambala, Boston-London, 1987.
Hejl, Peter in: Autopoietic Theory and Social Systems: Theory and Practice (10 oldalas, világhálóról levett anyag, a folyóirat megjelölése nélkül)
Maturana, Humberto és Valera, Francisco: The Tree of Knowledge: The Biological Roots of Human Understanding; Boston: New Science Library, 1987.
Maturana, Humberto, 1980 in: Theory and Social Systems: Theory and Practice; lásd fentebb
Molnár Tamás: A filozófusok Istene; Európa, 1996.
Odum, E.P.: The Strategy of Ecosystem Development; Science, 1969, 164:262
Prigogine, Ilya és Stengers, Isabelle: Az új szövetség -- A tudomány metamorfózisa; Budapest, Akadémiai Kiadó, 1995.
Rőczey János: A befejezetlen forradalom (A szerző kiadása), Budapest, 1999.
Teilhard de Chardin, Pierre: Az emberi jelenség -- 1955; Budapest, Gondolat 1973.
Whorf, B.L.: Collected papers on metalinguistics -- 1952; (Cit L. von Bertalanffy 1973)