Medgyasszay Péter
A
TERMÉSZET TOVÁBBÉPÍTÉSE
Beszélgetés Ertsey Attilával
Kiszolgáltatottság
vagy autonómia? Ez a végső kérdés
--
Mit takar a szelíd technológia kifejezés, honnan eredeztethető --
kérdezem Ertsey Attilától, a Szelíd Technológia Alapítvány elnökétől.
-- Még 1985-ben, az akkori
nyugatnémet zöldek törekvésével párhuzamosan jelent meg a szelíd technológia
fogalma. A "Sanfte Technologie" tulajdonképpen az akkor is meglévő és
azóta még erőteljesebb technokrata trendekkel szemben újra feltette
azokat a kérdéseket, amelyeket az ipari forradalom eleje óta néhány
lelkiismeretes ember újra és újra föltesz az iparosítás embertelenítő
tendenciáival szemben: Hol van az ember szerepe? Mifelé halad ez az
öntörvényű technológiai fejlődés? Az "áldás vagy átok" kérdésére az
egyik lehetséges válasz a szelíd technológia, amely megpróbálja visszaszerezni
a technológiai fejlődés fölött elvesztett kontrollt. Ezt csak úgy érhetjük
el, ha mi magunk válunk ismét a technológia formálóivá, alakítóivá,
és nem fordítva. A szelíd technológia, egy az ember által átlátható
és uralható technológiát jelent. Az a világ, amelyben ma élünk, már
messze túlhaladt a lehetséges -- értsd valószerű -- megoldásokon. Ez
már egy irracionális világ, amelyben a technológia olyan szinten ural
bennünket, hogy már nemcsak az életmódunk, de a gondolkodásmódunk is
a géphez idomul, és ezt lassan észre sem vesszük.
-- Milyen fokú az a technológiai
fejlettség, amely tényleg átlátható?
-- A gépkorszak elejétől
fogva munkál az emberben az a jogos félelem, hogy a gép egyszer fölébe
kerekedik. Addig nincs gond, amíg az ember tudati fejlődése lépést tart
a technológiai fejlődéssel. Hogy hol lehetett az a pont, amikor elveszítettük
a fonalat, ezt pontosan nem lehet megmondani, de talán a II. világháború
haditechnikájából -- a számítógépek színre lépésétől -- származott egy
olyan impulzus, amely hihetetlenül felgyorsította a technológiai fejlődést
egy már az embertől elszakadt sebességig. Nem látom értelmét, hogy ezzel
rémisztgessük magunkat, azonban szembe kell nézni vele. Nem a géprombolás
vagy a technika tagadása a megoldás, hanem inkább az, hogy jelen tudjunk
lenni a saját világunkban. Minden szinten, nemcsak a technológia, hanem
a társadalmi élet többi szintjén is, mint ahogy a Szelíd Technológia
Alapítvány sem csak technológiával szeretne foglalkozni.
-- Hogyan jött létre a
Szelíd Technológia Alapítvány? Kik voltak, akikkel együtt gondolkodtál,
együtt dolgoztál?
-- Már az 1993-as alapítás
évét megelőzően rájöttünk néhányan, hogy erre szükség volna. Az a kör,
amelyben már az egyetem alatt is mozogtam -- az akkoriban jelenlévő
alternatív, azaz ökológiai és harmadik utas "mozgalmak", a Duna-kör,
illetve elődje, a Dunatáj Tájvédelmi Egyesület, az ITDK[1] és az ebből
kinőtt Harmadik Part folyóirat köre -- egyrészről, és a szemléletemet
meghatározó antropozófia másrészről, melyet Makovecz Imre és Kálmán
István révén ismertem meg: ez volt a közeg, amelyből az egész kiindult.
A Duna-körből a későbbiek folyamán, 1985-86 táján eltávoztam, akkor
már ez a dolog nem elégített ki. A defenzív környezetvédelem helyett
inkább bizonyos koncepcióalkotás, vagy aktív tevékenység izgatott. Számíthattam
ebben arra a két személyre, akiket az alapítói tisztség betöltésére
kértem meg: Perczel Annára, aki a Duna-kör egyik mozgató szelleme volt,
és Maurer Györgyre, aki az 1989-ben indult és pár évet élt nagyszerű
folyóiratnak, a Harmadik Partnak volt a főszerkesztője. Őket kértem
meg, hogy -- lévén barátaim -- nevükkel fémjelezzék az alapítványt.
Az alapítók személye valójában jelképes, nem vesznek részt az alapítvány
működésében, de úgy érzem, azt remélem, hogy az aurájuk -- ha lehet
ezzel a kifejezéssel élni -- belengi az alapítványt, és ez a jövőben
is így lesz. Megpróbáltam az említett gondolatiságnak formát találni,
és partnerekre leltem Vásárhelyi Judit és Dózsa Tamás személyében. Velük
egy társaságban voltam, egy baráti körben, amely akkoriban egy alternatív
közösséget kívánt létrehozni a Balaton-felvidéken, a Kapolcs melletti
Csórompusztán. Judittal és Tamással álltunk össze, és hoztuk létre az
alapítványt, amely tulajdonképpen azóta működik. Meg kell jegyezni,
hogy most fizikai létét tekintve egy alvó alapítványról van szó: a nevében
él, illetve amennyiben szükség van rá, akkor kész működni.
-- Sok egyéb tevékenységed
körül is terjeszted ezeket a gondolatokat: az Ybl Miklós Főiskolán oktatsz,
a KÖR Építész Stúdió Kft.-ben tervezőként dolgozol. Mi az oka és az
iránya ennek a sokrétűségnek?
--
Úgy gondolom, ez egyrészt negatívum: az iker-alkat. Egy iker állandóan
szerteszét folyik a különböző tevékenységekben, és mindenben eléggé
felszínesen van jelen. Másrészt egyszerűen egy felismerés, hogy rengeteg
megoldatlan probléma van, amellyel jobb híján -- ha más nem -- magam
foglalkozom. Ezek a problémák pedig összefüggenek. Mielőtt idézném az
alapító okirat azon rövid részét, amelyben az alapítvány céljait foglaltuk
össze, meg kell említenem a XX. század legjelentősebb német művésze,
Joseph Beuys nevét. Az ő tevékenységében az az érdekes és a különleges,
hogy művészi alkotásnak tekintett mindent, amiben részt vett. Ez egyfajta
játékosságot jelent, valamint egy olyan magasabb szintű megközelítést,
amely igen lényeges, és ez jelenik meg az alapító okiratban is. Az ökológiát
nem egy keskeny nyomtávú, ún. "spenót" ökológiának kell tekinteni, hanem
az eredendő tartalmához közelítve -- Oikosz = Ház, vagyis az Atya háza,
azaz a teremtett világ szemszögéből -- kellene nézni, annak a helyreállítását
megcélozva. Ilyen értelemben, ha feladatokat és problémákat érzékelünk,
az számos tevékenységet igényelhet. Képesnek kell lennünk egyidejűleg
különböző területeken megnyilvánulni, ahol a művészet és a technika
egyaránt jelen van. Ez egyúttal azt is jelenti, hogy a technokrata szakemberek
és a fellegekben járó széplelkek egyoldalúsága helyett az olyan "teljes"
embereket tartom magunk elé állítandó ideálnak, akik a legkülönbözőbb
helyeken, ahol a társadalmi élet és a problémák megkívánják, jelen tudnak
lenni. Akkor tehát idézném az alapító okiratból az alapítvány céljait:
"Az Alapítvány célja a
(...)szabad kezdeményezésekből eredő kreatív tevékenység és az önigazgatás
formáinak bátorítása. Mindezen tevékenységeket nem szabad egy alacsony
szintű, prakticista technika alkalmazásának rutinszerű gyakorlatává
süllyeszteni, hanem a technológiák művészi megformálása és környezetbe
illesztése segítsen helyreállítani az embernek a földdel és a kozmosszal
való kapcsolatát. A szelíd technológiák olyan technikák, módszerek,
melyek hivatottak a föld javait fölemésztő, az ipari civilizáció által
alkalmazott hagyományos technológiákat fölváltani. Olyan, a földi életfolyamatokat
ismerő módszerekről van szó, melyek nem lerombolják, nem utánozni próbálják,
hanem továbbépítik a természetet. Ahogy a szelíd technológiák alkalmasak
a decentralizálásra, az autonómiák szabad társulására, az önigazgatás
segítése is hozzájárul az embertől elidegenedett szervezetek és technológiai
struktúrák lebontásához."
Érdekes, hogy ez a fogalmazás
1992-ből származik, amikor még a kommunista rendszer lebontásával voltunk
elfoglalva. Akkoriban, 1989-90 táján a harmadik út gondolata még reális
lehetőségnek tűnt; mára ez a gondolat elaludt (elaltatták). A decentralizálásról,
autonómiáról szóló gondolatok az elmúlt 8-10 évben nemhogy előtérbe
kerültek volna, hanem ma talán még durvább centralizációban és még kisebb
autonómiában élünk, aminek a forrása azonban már nem a kommunista ideológia,
hanem a korlátlan kapitalizmus és a pénz uralma. Továbbá aláhúznám a
szövegben, hogy ennek a gondolkodásnak a gyökere Joseph Beuysra és Goethére
is visszautal. Érdemes felidézni Beuys "7000 tölgy" akcióját, melynek
során hétezer tölgyfát ültetett el egy-egy bazalt sztélével párosítva
Kassel belvárosában. E projektben nemcsak a város kizöldítése volt a
cél, hanem egy művészetbe ágyazott, a művészet eszközével megvalósított
gondolatnak lehettünk tanúi. Az éveken át zajló akció integráns része
volt a faültetés gazdasági modellje. Egy olyan, előzmények nélküli vállalkozási
formát hoztak létre, melyben másfajta pénzműködés valósult meg: a pénzfunkció
demokratizálása révén mutattak fel egy olyan alternatívát, mely gyógyítóan
hat a pénz mint hatalmi eszköz okozta patológiás jelenségekre.
-- Az ökológia általában
a tudattal, a gondolkodással és a logikával próbál hatni. Talán az építészet
mint technika és művészet kettősségéhez is hasonlítható, hogy az ökológiában
a tudati dimenzió mellett a szellemiség, a művészeti egy másik dimenzióként
megjelenhet.
-- Goethétől származik az
a mondás, hogy "a művészet a természet továbbteremtése az ember által".
Ez azt jelenti, hogy a természet megteremtése a teremtéssel befejeződött,
az ember azonban nem paradicsomi tétlenségre van kárhoztatva, hanem
feladata van: a teremtés továbbvitele, a továbbteremtés, melynek eszköze
a művészet. A művészet az, amely szellemi forrást jelent, amiből a természet
továbbalakítható, mivel a természet önmagában nem fejlődőképes, hanem
pusztul, leépül. Ez vezet el végül is ahhoz a kérdéshez, hogy a művészet
hogyan jelenik meg az ökológiában.
-- Mennyiben aktuálisak
ma is az alapító okirat 1993-as gondolatai?
-- Mióta bejegyeztük az alapítványt,
pozitív és egyúttal negatív változások is történtek. Rengeteg tevékenység
elindult, amely korábban teljességgel hiányzott. A környezetvédelem
és az ökológia azonban korrumpálódott, üzletet csináltak belőle. Sok
embernek rossz értelemben véve az egzisztenciáját jelenti. Tehát kétarcú
ez a dolog, mert egyrészt az ökológia önálló iparág lett, másrészt a
mozgalmi része hivatalossá tagozódott. Minden tiszteletem azoké, akik
ezt hivatástudattal űzik, azonban gyakran az úgynevezett NGO-k sem veszik
észre, hogy egy nagyobb technokrata rendszer integrált elemeivé válnak,
és ugyanúgy bele vannak építve a rendszerbe, mint az a része, amelyet
támadnak. A környezetrombolás egy nagyságrenddel nőtt az eltelt tíz
év alatt, a szelíd technológia, illetve a benne megjelent autonómia
gondolata pedig még szorongatottabb helyzetben van. Magyarországon a
központosított rendszerek uralkodnak, nem csak a közműhálózat és az
energiaellátás terén. Időközben az ipar területén is a monopoltőke és
a multinacionális cégek kerültek túlnyomórészt tulajdonosi helyzetbe,
a kereskedelem centralizálása, monopolizálása pedig most zajlik. A pénz
hatalmi szerepe nem hogy nem csökkent, inkább erősödött, holott a pénz
monopóliumának felszámolása a zöldek alapprogramjában2 fő feladatként
szerepel. De ugyanígy mondhatnám a fegyverkezést, vagy a leszerelési
mozgalmat, mely utóbbi nyomtalanul eltűnt, noha a probléma nem szűnt
meg. Ma azonban színt kell vallani az embernek egyéni szinten is, hogy
melyik oldalra áll. Ha mondjuk kilép az egyetemről, vajon elmegy-e egy
multi-cég képviseletéhez és beáll ebbe a rendbe, vagy pedig megpróbál
egy önálló gondolatot képezni? Ha egy kicsit is érdekli a dolog, végül
is tud választani, van alternatívája és van feladat rengeteg.
-- A szűkebb világod,
a környezeted, a körülötted lévő emberek száma gyarapodott-e, tudásuk
mélyült-e az elmúlt évek alatt?
-- Van változás, és ezt talán
a legjobban az jellemzi, hogy a Szelíd Technológia Alapítvány első nyilvános
megjelenése, az 1996-ban, a Naturexpón kiállított Autonóm Ház3 nagy
sikert aratott. Ennek nyomán a mai napig bukkannak elő emberek, akik
látták ezt a kiállítást, és azóta is ezen járatják az agyukat, és amikor
sor kerül a saját házuk építésére, szeretnék ezeket a gondolatokat elővenni.
Biztos vagyok benne, hogy ez így marad a jövőben is -- amire négy év
után is emlékeznek, tíz év után is emlékezni fognak. Ez az egyik része,
a másik pedig hogy építész lévén, házak tervezésével foglalkozom, s
van némi rálátásom az igények változására. A rendszerváltozást követően
nagy gazdasági mélypont volt, kevesen voltak, akik egyáltalán építkeztek,
s mindenki a minimumra törekedett. Ma viszont egyre több az olyan építtető,
aki kifejezetten ökologikus szemléletben tervezett házat igényel, és
vannak, akik erre hajlandóak áldozni is. Még egy aspektus, hogy főiskolai
előadásaimat követően egy-két évvel jelentkeznek volt hallgatók, akik
a lakóhelyükön fölmerült ökológiai problémák kapcsán falufórumot rendeznek,
amelyre meghívnak minket. Természetesen nem annak örülök, hogy engem
hívnak el, hanem annak, hogy egy hallgató valamit megtanult, megértett,
és utána tudja, merre keresgéljen, utánamegy és tesz. Ez újdonság, mert
az Autonóm Ház kiállítást is sokan megnézték, nagyon érdekesnek találták
-- és mint utópiát vagy kuriózumot könyvelték el. Ez ilyen értelemben
semmire sem jó, tehát ezekben az emberekben semmit sem értem el. Azokban
viszont igen, akik ha szembejön velük a probléma, azonnal lépnek és
utánamennek. És ilyen értelemben van fejlődés.
-- Én is kritikus pontnak
tartom a pénz és a környezetvédelem kapcsolatát. Somlósi Lajos az ökológia
és az ökonómia egymásba mosásának a tényét bűnnek könyveli el, Lányi
András olyan mondatot ejt el, hogy "Hát pénzért környezetvédeni, azt
egy hülye is tud", a FÖK-ben pedig mi is sokat gondolkodunk a globálisan
felvállalható és gazdaságilag fenntartható tevékenységekről. Milyennek
látod az ökológia és az ökonómia ideális kapcsolatát?
-- Mivel szükséghelyzet van,
jogos az intézményesült környezetvédelem, azonban az okokat kell megragadni.
Az ökológiai károk vagy a környezetrombolás gyökerei között központi
kérdés a pénz, a profitorientált gazdaság szerepe, tehát teljesen nyilvánvaló
-- nem kell ezen moralizálni --, hogy ez a gazdaság csak a környezet
fölemésztése árán tud működni. Itt jön elő az a kérdés, hogy létezik-e
fenntartható gazdaság, és hogy ez mit jelent. Létezik, de az a kérdés,
hogy milyen szemszögből nézzük, mert ez a megfogalmazás már önmagában
is egyoldalú gazdasági szemléletet tükröz. És hát a teremtett világ
nem a gazdaság törvényei szerint működik, hanem -- lévén élőlény --
saját működése van, amelyben természetesen az anyagcsere is jelen van,
és a gazdaság az anyagcserének a megfelelője. Azonban nem a gyomrával
gondolkodik az ember, hanem a gyomra természetesen szolgálja az ember
egészét. Én az apró, tudatos és a jó irányba tett lépésekben hiszek,
melyek egy idő múlva észrevétlenül át kell hogy billentsék az egyensúlyt
abba a jövőbeni helyzetbe, amikor a pénz már nem uralkodó szerepet tölt
be, hanem ismét eszközzé válik. Ilyen gyógyító jellegű folyamatokban
első a saját házunk, a saját falunk, településünk rendbetétele, annak
teljes szociális struktúrájában és gazdasági működésében, a környezettel
való összhangjában. És ha sok ember megteszi a maga helyén, amit a helyzet
megkövetel, akkor egy idő után valóban átbillen a dolog. Ennek van értelme,
mert ezek a döntések egyéni belátáson alapulnak, és nem is érdemelnénk
meg, ha valaki -- mondjuk az állam -- tenné meg helyettünk. Ha sikerül
megváltoztatni a környezetünket ilyen értelemben, az azt jelenti, hogy
megértünk rá; amíg nem sikerül, addig még a tanulóidő tart, és szenvednünk
kell.
-- A Biokultúra Egyesülettel
folytatott interjúban Frühwald Ferenc azt mondta, hogy ő nagyon szerencsés
helyzetben van, mert alternatívát tud felmutatni a mezőgazdaságban,
míg a többi környezetvédő nem tud alternatívát mutatni az erőművekkel
szemben. Azt hiszem, az "Autonóm Kisrégió" projekt egy ilyen alternatívát
vázol fel. Ismertetnéd pár szóval a koncepciót és annak létrejöttét?
--
Már a Vásárhelyi Judit ösztökélésére megvalósult Autonóm Ház-kiállításon
felmerült a gondolat további perspektívája: az autonóm település és
az autonóm ország. Vásárhelyi Judit és a FÖK védőszárnyai alatt született
az a pályázat, mely az Autonóm Ház gondolatát folytatva egy autonóm
település/kisrégió képét vázolja fel, ausztriai szakértők tapasztalatára
és gyakorlatára, valamint a koncepció esettanulmányaként vizsgált Dörögdi-medencében
a FÖK tízéves ottlétének hitelére építve. Az elnyert támogatásból született
meg tehát az Autonóm Kisrégió-tanulmány, mellyel már e lap hasábjain
is találkozhatott az olvasó4.
A koncepció lényege az a
helyzet, amelyben vagyunk. Magyarország települései -- legfőképpen a
falvai -- néha a végletekig kiszolgáltatottak, a vegetálás szintjén
léteznek. A mezőgazdaság helyzete ismert, mint fő jövedelemforrás nem
igazán tölti be eltartó feladatát. A falvak anyagilag kiszolgáltatottak
közmű- és alapellátottságuk tekintetében is. Centralizált kereskedelmi
és élelmiszer-feldolgozó rendszerek juttatnak el mindent a mai falu
portáira; azok az autonóm intézmények és funkciók, amelyek ötven évvel
ezelőtt még megvoltak, ma már nem léteznek. És ebből adódik össze az
országos helyzet. Erre vonatkozóan próbáltunk körülnézni, mi az a vagyon,
ami itt van a kezünkkel elérhető távolságban és amiről nem tudunk. Ez
a tanulmány először megvizsgálta, mi az a megújuló energiavagyon, ami
a közvetlen környezetünkben, egy átlag magyar faluban hozzáférhető.
Másodszor azt tekintette át, hogy egy falu egésze, azaz bel- és külterülete
együtt, tehát a falu egységes organizmusa a tájban, táji egységében
szemlélve hogyan működik, hogyan képzelhető el egy környezettel egyensúlyban
működő életmód és gazdálkodás. Ehhez próbálta meg fölsorakoztatni a
megoldási lehetőségeket. Röviden: egy olyan falu modelljét vázolta fel
ez a tanulmány, amelyben a közmű- és energiaellátás teljes mértékben
a környezet forrásaira támaszkodik, ennek megfelelően a település külvilággal
való kapcsolatát teljesen új alapokra helyezve építi föl, és ez az alap
a partneri viszony. Tehát mindenfajta egyoldalú függőséget igyekszik
fölszámolni, és egy adok-veszek jellegű partneri kapcsolatba lép a külvilággal,
vagy akár a világpiaccal. Ez nagy vonalakban az a modell, amely utópikusnak
tűnhet, valójában ma az egyetlen kitörési lehetőségnek látszik, amelyben
az egyre kiszolgáltatottabb falvak a saját forrásaikra támaszkodva meg
tudnak állni a lábukon. A tanulmány egyik legfontosabb megállapítása,
hogy egy átlagos magyar falu saját határán belül, a saját szükségletét
messze meghaladó energia- és nyersanyagforrással rendelkezik. Kérdés,
hogy ki tudja-e használni ezt, tud-e egyáltalán róla, megvannak-e az
eszközei, hogy éljen vele. Ez a fő gondolat, és ezen a gondolatmeneten
végighaladva rá lehet jönni, hogy itt egy igazi alternatíváról van szó
Magyarország egésze számára. Hogyan lehet egyidejűleg jelen lenni a
globális piacon, ugyanakkor annak spekulatív mozgásaitól függetlenül
kiépíteni egy olyan stabilitást, ahol a ható tényezők és a feltételek
csupán azok, hogy van-e még elég erő a gazda karjában, tud-e dolgozni,
följön-e a nap, nő-e a növény a réten, és ha ezek a körülmények adottak,
akkor ebben meg lehet bízni. Ha ugyanis süt a nap és nő a fű, akkor
a falu erőműve dolgozni tud, akkor erre föl lehet építeni egy országot,
ahol -- mondjuk -- nem öt óriás, hanem háromezer kicsi erőmű dolgozik.
Ha a falvamban lévő erőmű résztulajdonosa vagyok, és a falubelieken
kívül nincs senki más tulajdonos, ez éppen elegendő. Ez adja a stabilitást,
amely egyúttal stratégiai jelentőségű. Szemünk előtt játszódott le Jugoszlávia
bombázása. Mennyire kiszolgáltatott egy nép -- mert itt nem Milosevicset
kell sajnálni --, ha energiaellátása importra meg néhány központi erőműre
és kőolaj-finomítóra támaszkodik? Ezeket le lehet bombázni, vagy a csapot
el lehet zárni, és összeomlik minden. Ha azonban a rendszer nem centralizált,
hanem decentralizált és ráadásul autonóm, vagyis sem a politikusok,
sem a monopoltőke nem tudja kisajátítani, mert helyi tulajdonban van,
akkor az egész sebezhetetlen.
Az Autonóm Kisrégió-tanulmány
azonban többre vállalkozott. Nem kizárólag a megújuló energiák szempontjából
vizsgált egy települést vagy települések által alkotott természetes
ökológiai egységet, hanem egy tájban megvalósuló kapcsolatrendszer szempontjából.
A faluban élő emberek sok szálon kapcsolódnak saját környezetükhöz.
A tájhasználat, a mezőgazdaság, az erdőművelés, a vízgazdálkodás, a
vízzel való bánásmód mind-mind e kapcsolat része. Nemcsak a felénk jövő
vízzel, azaz a természetes vízfolyásokkal meg a csapadékkal, hanem a
tőlünk távozó vizekkel is foglalkozni kell. A centralizált, több települést
összefogó, gigantikus csatornarendszerekkel, vagy ezek hiányában az
önmagunkat becsapó, a lét titokban a talajba süllyesztő szennyvízkezeléssel
szemben egy falu megépítheti környezeti oldalról teljesen korrekt technológiával,
saját erővel saját szennyvíztisztítóját, amelyben növények dolgoznak
és nem gépek. Így a tájjal és egyúttal az egész glóbusszal összhangban,
tehát nem elszigetelve, egy mai, jó értelemben vett, úgymond modern
ember tudatának megfelelő módon élhetünk a szelíd technológia szellemében,
a földet művészi módon formálva -- nemesítve, nem pedig pusztán egy
egyoldalú gazdasági szemlélet alapján rajta élősködve.
Reális-e ez a gondolat? Megvalósítható-e
ez az elképzelés? Itt a lehetőség! Természetesen kell hozzá sok pénz,
bank, amelynek van hitele erre a koncepcióra, ugyanakkor visszájára
fordítanám a dolgot, mert ez esetben már egzisztenciális kérdésről van
szó. Nem sok alternatívája van Magyarországnak, ugyanakkor kirajzolódik
a lehetőség, amelyet már ma is nagyon konkrétan meg lehet válaszolni,
de holnap már mindenképpen meg is kell. Tehát kiszolgáltatottság vagy
autonómia? Ez a végső kérdés. Erre ad választ a tanulmány, és azt gondolom,
hogy mivel ez egy reális kérdés reális válasszal, ezért erre egyre többen
rá kell hogy jöjjenek. A tanulmánynak ezért kézikönyvként kell szolgálnia,
amit nem intellektuális kalandként olvasnak, hanem konkrét cselekvési
programként.
-- Ahogy mondtad, a
Szelíd Technológia Alapítvány jelenleg alvó alapítvány. Milyen lépések
szükségesek ahhoz, hogy a fenti gondolatok mentén aktívabban működhessen?
-- Meggyőződésem, hogy ha
az emberiség történetében bármikor fölvetődött egy kérdés, és a probléma
megoldatlan maradt, az újra és újra jelentkezett, egyre nagyobb hullámokat
vetve, egyre nagyobb katasztrófákat okozva. Addig, amíg észre nem vesszük,
hogy mi is az a probléma, amit meg kellene oldani. A huszadik század
elején két nagy szellem, Frank Lloyd Wright és Henry Ford egyidejűleg
és egymástól függetlenül már felvetette az autonómia gondolatát. Wright-ot
az foglalkoztatta, hogyan lehetne az embereknek olyan házat, települést
tervezni, amely megfelel a lelki alkatuknak, egyúttal egy olyan, az
előregyártás lehetőségeit pozitív értelemben alkalmazó háztípust létrehozni,
melynek az építésében ők maguk is részt tudnak venni. Itt nem a helyben
összeszerelhető kész házakra kell gondolni, hanem inkább a mi vályogépítési
technológiánkhoz hasonlatos szellemiségű, de a mai kornak megfelelő,
decentralizált építőiparra. Ford elve az volt, hogy olcsón termeljen,
kicsi haszonnal adjon el, és a lehető legtöbbet fizesse a munkásainak.
Ezen az elven megvalósította a szalagon történő sorozatgyártást, amellyel
hihetetlen hatékonyságot ért el, azonban ez csak az első lépés lett
volna. Sajnos nem futotta erejéből létrehozni a vidék Amerikájának decentralizált
iparát, átalakítani az ipar egész struktúráját úgy, hogy a nagy ipari
centrumok helyett minden egyes településen folyjon a termelés -- kicsit
úgy, ahogyan ez ma Kínában a hihetetlenül hatékony és önálló faluszövetkezetekben
működik, amelyek decentralizáltan termelnek a világpiacra.
Ez a két földobott gondolat,
mely akkor nem tudott testet ölteni, ma -- az autonóm település általunk
képviselt gondolatával párosulva -- aktuális válasz lehet ebben a globális
világban, a monopóliumok és a multik világában. Egy olyan élhető alternatíva,
amely szerintem kellően izgalmas frissen végzett fiatalok számára, hogy
ebben feladatot lássanak, és ugyanúgy kellően izgalmas kellene hogy
legyen egy polgármester vagy egy képviselő számára is, hogy ezt a kalandot
meglépje, mondjuk, a saját háza vagy a saját faluja részére.
Hogy mi valósul meg ebből,
ez már a mi történetünk.
|