A
hirdetésekből tanuljuk a mindenség történetét?
Brian Swimme: A KOZMOSZ
REJTETT SZÍVE
(The Hidden Heart of
the Cosmos.
Humanity and the New
Story)
Maryknoll, NY, Orbis
Books, 1996
Nem vártam volna, hogy a
Világegyetem születéséről szóló könyvben felkavaró vádiratot találjak a
modern hirdetések ellen. Pedig itt van, Brian Swimme fizikus új könyvének
a második fejezetében leírja, hogy a gyerekek hogyan ismerik és tanulják
meg helyüket a világban. "Háromszázezer éven át éjszakánként az emberek
összecsődültek, hogy elmerengjenek és dicsőítsék a mindenség rejtelmeit...
A tűz körül Afrika síkságain, Európa erdeinek barlangjaiban, Ausztrália
kék ege alatt, Észak-Amerika házaiban az emberek szent történeteket mondtak
arról, hogy miként keletkezett a világ, miként jött az ember a mindenségbe,
és mit kell tennie ahhoz, hogy nemes életet éljen."
A könyv olvasása során hirtelen
ideérünk, a jelenbe. "Hol kapjuk meg a mindenségbe való beavatásunkat?
A barlangot a tévészoba helyettesíti, a szent énekeket a hirdetés. Mielőtt
egy gyerek bekerül az iskola első osztályába, és mielőtt részt venne a
vallásos szertartásokon, harmincezer hirdetés ivódik beléje. Egy tizenéves
hosszabb időn át lát hirdetéseket, mint amennyi időt a főiskolán el fog
tölteni. Senki nem hiszi erről, hogy ez így jó, de a legtöbben nem törődnek
vele. Elfogadjuk ezt, és már nem gondolkozunk rajta.
Vajon mit éreznénk, ha hallanánk
egy országról, ahol ilyen módon programozzák be a polgárokat? Hasonló,
elrettentő beszámolókat olvastunk a korábbi Szovjetunióról: a gyerekek
agymosásáról, a szüleik és Isten iránti természetes érzéseik kiöléséről,
a történelmi igazságok meghamisításáról. Ezeket olyan dolgokkal pótolták,
amelyekre a parancsuralomnak a fennmaradása érdekében szűksége volt. A
fogyasztás vallásába merülve képtelenek vagyunk ilyen összehasonlításokra.
Olyan közhelyekkel nyugtatjuk meg magunkat, hogy a hirdetések nyilvánvaló
módon nem vezetnek politikai parancsuralomra. A hirdetők nem sátáni, rossz
emberek, éppen csak a munkájukat végzik. Azonban mélyebb szinten a hirdetések
tömege nem csak azt határozza meg, hogy a gyerekek milyen cipőt vagy ruhát
akarnak, milyen játékokat vagy süteményeket. Boldogtalanok, ha nem birtokolhatnak
egyes holmikat. Mindez mély aggodalomra ad okot, és felveti azt a kérdést,
hogy milyen beavatást kapunk."
Ezeket olvasva hirtelen
rájöttem annak az okára, hogy miért keltenek bennem nyomasztó haragot a
hirdetések, és hogy miért nem nézem meg azokat sohasem.
"A gyerekeink a hirdetésekből
kapják meg az első fogalmakat a világ értelméről, ez lesz az első vallásos
hitük, bár nem fogják fel, hogy ez az. Ha valaki össze akarja hasonlítani
az erkölcsi fejlődés érdekében kifejtett szánalmas törekvéseket a hirdetésekre
fordított kolosszális erőfeszítésekkel, az olyan, mintha egy főiskolás
mérkőzést összehasonlítanánk a második világháborúval. A hétvégen eltöltött
egy óra alig mérhető össze az év 52 hetében éjjel-nappal folyó stratégiai
bombázással.
Korunk
egyszerű és hatásos kozmológiája, amelyet naponta milliárdszor hallunk:
az ember azért létezik, hogy dolgozzon a munkahelyén, pénzt keressen, és
vacakokat szerezzen. Az ideál nem Jézus vagy Szókratész. Felejtsük el Rachel
Carsont, Konfuciuszt vagy Martin Luther Kinget, és az összes szenvedésüket,
szeretetüket és bölcsességüket. A hirdetés üzenete szerint az eszményi
ember nyugodt és gondtalan, Pepsit iszik biliárdozás közben, nem terhelik
az istenség természetével kapcsolatos nagy eszmék, nem zavarják olyan gondolatok,
hogy igazságossággal megszüntethetjük-e a szenvedést. Az emberi lét végső
értelme: megszerezni minden dolgot. Földünk pedig csupán legyártandó fogyasztói
holmi."
"Nem feltétlenül vesszük
észre, hogy az uralkodó világvallás a fogyasztás lett, s világosan kell
látnunk, hogy ha átadjuk gyerekeinket a fogyasztói kultúrának, az annyit
jelent, mintha a bolygó legügyesebb vallási igehirdetőinek a gondozásába
adtuk volna őket. Olvashatunk az újságokban egyes különös és visszás szektákról,
amelyek a reklámemberek elvakító megtévesztéseinek csupán egy százalékát
viszik végbe, s akiket mégis üldöznek és bebörtönöznek az igazságügyi szervek.
A mindent felölelő propagandától viszont annyira el vagyunk vakítva, hogy
sosem jut eszünkbe szembeszállni a hirdetőkkel, és felszólítani őket, hogy
hagyjanak fel a tevékenységükkel. Ellenkezőleg, jó fizetést biztosítunk
nekik, és még a gyerekeinket is nekik adjuk."
Erős szavak. Elég erősek
ahhoz, hogy dühös választ váltsanak ki, miként az bekövetkezik minden esetben,
ha az uralkodó kultúra lényegét támadjuk. Szórakozunk a hirdetéseken, bíráljuk
őket és panaszkodunk miattuk, de csak felszínesen. Nem kérdőjelezzük meg
a világnézetet, amellyel eltöltenek bennünket, sem azt, hogy van-e ehhez
joguk. Százféleképpen is magyarázzuk társadalmunk elégedetlenségét, a hanyatló
erkölcsiséget, a gyerekeink vonzódását a kábítószerekhez, az erőszakhoz
vagy a felelőtlen szexualitáshoz. Mindent okolunk, kivéve a hatalmas csábító
információáramot, amely mindenkit eláraszt, születésétől kezdve.
Swimme könyve nem a hirdetésekről
szól, hanem egy másik történetről, amelyet el kell mondanunk a gyerekeinknek.
Egy elég nagy történetről van szó, amely magába foglalja az ősrobbanást
és Isten magasztosságát. Ha a gyerekeink ezt hallanák sok százezer hirdetés
helyett - és mi is hallottuk volna, amikor gyerekek voltunk -, akkor egy
bámulatos világban élnénk.
Donella
Meadows
Fordította.:
Gy. L.
Forrás: Környész, 360,
1997. május 8.
|