Hastings Rashdall:
AZ EURÓPAI EGYETEMEK A KÖZÉPKORBAN
(THE UNIVERSITIES OF EUROPE IN THE MIDDLE AGES)
Clarendon Press, 1895; új, javított kiadás, szerk. 
Powicke és Emden: Oxford University Press, 
1936, újranyomva 1969

Nehéz dolog egy több mint százéves könyvet bemutatni a mai olvasónak. Száz év nagy idő még a kultúratörténetben is, ahol nem rohan úgy az idő, mint például az információtechnika világában. A háromkötetes könyv, amelyről szó van, Hastings Rashdall munkája, 1895-ben jelent meg, és a középkori európai egyetemek történetéről szól. A nagylélegzetű művet negyvenegy év után ismét kiadták, és ez utóbbi kiadást 1969-ben újranyomták.
Rashdall arra vállalkozott, hogy kimerítő részletességgel feldolgozza a három nagy, mintaként szolgáló európai egyetem - a párizsi, a bolognai és az oxfordi - történetét, bemutatva emellett a kisebb, így a magyar egyetemeket is. Munkájában támaszkodott a német Denifle akkoriban frissen megjelent művére (Die Entstehung der Universitäten des Mittelalters) és számos korábban publikált forrásra. Rashdall idejében egymás után jelentek meg forrásmunkák az egyetemek történetére vonatkozóan. Ma már általános vélemény, hogy a műnek javára vált volna, ha Rashdall vár, és többet épít be ezekből saját könyvébe. Erénye nem is a tudományos alaposság, a problémalátás, hanem az a meggyőző stílus, ahogyan mondandóját előadja. Művével kapcsolatban módszertani kérdések sokaságát lehetne felvetni. A válasz azonban az, hogy Rashdall esszét ír - igaz, történelmi esszét -, amelyben helye van a gondolatok szabad szárnyalásának is. Néha leragad lényegtelen részleteknél, máskor elsiklik vaskos következtetések mellett. Magával ragadó stílusa alól azonban még a mai olvasó sem vonhatja ki magát. A tudományosság követelményei abban az időben többet engedtek meg. A források is korlátozottabban álltak rendelkezésre. Az újabb kutatások és a tudományos módszertan terén történt fejlődés lassan elavulttá teszi Rashdall könyvét. Mégis érdekes a mai olvasó számára, hogy bepillantást enged abba a hatalmas szellemi folyamatba, amely létrehozta a mai európai intézményrendszert és kultúrát. Rashdall érdeklődése tehát elsősorban a középkori gondolkodás története felé fordult. Ma, amikor a tanulás feltételei rohamosan és gyökeresen változnak. csak úgy tudunk a gondolkodás új formáira rátalálni, ha ismerjük a régieket. Ezért fontos mű Rashdall könyve ma is azok számára, akik az egyetemi gondolatot a mai megváltozott körülmények között fenn akarják tartani és meg akarják újítani. 

M. I.