Borsos Béla

Gyűrűfű: 
egy ökofalu építésének problémái

Gyűrűfű úgy él a magyar társadalmi köztudatban, mint a szocialista társadalomépítés és központosítás áldozataként számon tartott, kihalt falu, amelyről dokumentumfilm is készült, és sorsa nagy port kavart annak idején. A kilencvenes évek kezdete óta azonban létezik egy másik Gyűrűfű is, ugyanazon a helyen, bizonyos folytonosságot vállalva az előzővel, mégis egészen új alapokon.

A gyűrűfűi kezdeményezés a nyolcvanas évek magyar környezetvédelmi mozgalmának egy ágából nőtt ki, és célja olyan, emberhez méltó, a természeti környezetet figyelembe vevő és tisztelő települési modell kialakítása, amely az ökológia, valamint a modern és az ősi technológiák vívmányait ötvözve hosszú távon fenntartható, állandó állapotú létformát kínál a társadalom egyes rétegei számára. Részben feloldja a vidék és város mesterségesen szított ellentmondásait, és távlatot nyit a harmadik évezredben követendő településformák felé. Ebben az értelemben az új Gyűrűfű, amelynek közkeletű elnevezése ökofalu, egyedülálló a maga nemében, bár hasonló próbálkozások vannak mind hazánkban, mind másutt szerte a világban. Egyedülálló abban az értelemben, hogy tudomásunk szerint az egyetlen magyar vállalkozás, amely az élet minden területére kiterjedően, rendszerbe szervezetten és teljes körű igénnyel igyekszik megoldást találni a modern élet és az ipari társadalom felvetette problémákra. 

 
Borsos Béla

Előzmények és az eredeti elképzelés

A Közép- és Kelet-Európán 1988-89-ben végigseprő tisztító vihar rengeteg szemetet felkavart ugyan, mégis lehetővé tette, hogy ezeknek az országoknak a lakossága egy darabig ismét kezébe vehesse sorsának irányítását. Mielőtt országunk az elkerülhetetlen fogyasztói társadalom vermébe beleesett, volt az átmeneti időszakban egy történelmi pillanat, ami soha többé nem fog visszajönni. Ezt a rést kihasználva sikerült a gyűrűfűi elképzelést az álmok világából lecsalogatni a földre. Az eredeti elképzelés szerint a valósághoz leginkább közelállónak egy kisebb társadalmi egység ökológiai elvek alapján történő megszervezése látszott. Miután éppen az új paradigma alapján a környezeti feltételek hangsúlyozottan fontos szerepet kaptak, ez a társadalmi egység célszerűen vidéken, lehetőség szerint természeti környezetben volt elképzelhető, és ezért (is) sok tekintetben analóg a hagyományos értelemben vett faluval. Nyugat-Európában a föld tulajdonviszonyai hosszú, szerves fejlődés eredményeként stabil, igen erősen meggyökeresedett rendszerben vannak szabályozva. Egy ilyen rendszert az ökofalu igényeivel megbontani lehetetlennek látszott. Magyarországon azonban, a földkérdés rendezésének függvényeként, nagy változások voltak várhatók, és könnyebbnek tűnt (persze megfelelő pénzügyi háttér birtokában) nagyobb területekre szert tenni. Szintén kezünkre játszott a kommunista mezőgazdaság következtében műveletlenül maradt egymillió hektár föld, valamennyire vegyszermentes állapotban, valamint a nagymértékű és szabályozatlan elvándorlás, a hatvanas, hetvenes évek vidéki szociálpolitikája, amely az ott lakóknak sok kárt okozva előidézte, hogy egész falvak ürüljenek ki, néptelenedjenek el. 
A cél tehát egy decentralizált, autonóm közösség, egy posztindusztriális törzsi társadalom létrehozása volt, amely a hagyományos közösségektől elsősorban abban különbözik, hogy az információs forradalom teremtette csatornákon keresztül folyamatos kapcsolatban áll a külvilággal. Ugyanakkor érvényesíti a tradicionális közösségi struktúrák, a középkori falvak vagy törzsi társadalmak azon sajátosságát, hogy emberléptékű, zárt, áttekinthető világot teremt az egyéni és társadalmi tevékenységek számára, amelyben a szabályok és törvényszerűségek közvetlen módon, mindenki számára átlátható ok-okozati összefüggésben a rendszer lehető legtökéletesebb és leghosszabb ideig való fenntartását szolgálják. Ha maga a rendszer állandó, benne a részecskék - a lakosok - sokkal szabadabban lehetnek véletlenszerűek, változók. Egy ilyen rendszerben az ember újragondolhatja és át is alakíthatja kapcsolatát a természeti világgal, nagy eséllyel lehet ismét része úgy, ahogy mindig is kellett volna lennie. Az ökológiai világkép és a holisztikus gondolkodás alapelvei révén kialakuló új paradigma első megvalósulási formája az ökofalu lehet.
Célunk egy olyan modell megalkotása volt, amely rendelkezik ugyan egyéni sajátosságokkal, de váza, elvei, felépítésének és működésének szabályszerűségei alkalmazhatóak eltérő természeti és társadalmi körülmények között is. Nem titkolt vágyunk volt egy olyan mintatársadalom létrehozása, amely vonzerővel bír mások számára, nem elriasztóan aszkétikus vagy puritán, ugyanakkor alkalmas arra, hogy mint egy osztódással szaporodó élőlény, eltérő feltételek között is megmaradjon, terjedjen, és több, magához hasonló egységet hozzon létre, természetesen mindvégig figyelembe véve a közeg eltartó képességét. Sohasem állítottuk, hogy ez a modell az egyedül követendő minta a fenntartható társadalom megvalósításának útján. Még csak azt sem, hogy mindenképpen jó lesz, és biztosan működni fog. Mint minden kísérlet, ez is kétesélyes. De megvalósításával megpróbálkozni mindenképpen érdemesnek tűnt. Már most előrebocsátanám, hogy éppen modellértéke egyelőre nem igazolódott be, annak ellenére, hogy támadtak a nyomán más kezdeményezések is.
Gyűrűfű volt belterülete Dél-Zselicben, közigazgatásilag még éppen Baranya megyében, Almáskeresztúr és Bükkösd falvak között helyezkedik el. Északkeletre a 250 lakosú Ibafa fekszik, amelyhez Gyűrűfű tartozik. Gyűrűfűt dél felől Dinnyeberkin keresztül, északról Ibafa felől lehet megközelíteni. A dűlőutak az év nagy részében személyautóval járhatatlanok, a legkisebb esőtől is állig ér a sár. A Gyűrűfű volt közigazgatási területéről forgalomban lévő számok nem sok támpontot adtak, de annyit lehetett tudni, hogy néhány száz hektárról van szó. A környező kis falvak, Ibafa, Almáskeresztúr lakosságát alapul véve, az ökofalu végső létszámát 200 és 300 fő közé tettük. Ez már jóval kevesebb volt az első menetben tervezett 500-1000 főnél. Elsőként összeállítottunk egy vázlatot, amely egy ilyen komplex megközelítésnél elengedhetetlennek látszott, majd éveken át foglalkoztunk ennek formába öntésével. 
 

A GYŰRŰFŰI KÍSÉRLET SZERKEZETE

Főbb kérdések: 
1. A földterület megszerzése
2. Külkapcsolatok
3. Pénzügyi háttér
4. A résztvevők személye
A létesítés elemei:
1. Fizikai környezet
a) adatok, megfigyelés
b) tervezés
c) megvalósítás, építkezés, beüzemelés
d) fenntartás
2. Társadalmi környezet
a) emberek: a közösség tagjai, segítők, kapcsolattartók, a helyi lakosság
b) közösségépítés: személyes kapcsolatok, társas struktúrák, kölcsönös megerősítés, beavatás, kiválasztás, a vezetési paradoxon, tekintélyelv és anarchia
c) szabályok, szertartások és szokások: a funkcionális, érzelmi és spirituális szabályozás elemei, spiritualizmus, racionalizmus és ökológia
d) egyéni részvétel: önnevelés, világnézet, lélekformálás
3. Közgazdaság
a) termelés: módszerek, formák, szerkezet, mennyiség és minőség
b) piac: elvek és gyakorlat
c) pénzügy: külső és belső pénzrendszer, elszámolási gyakorlat, zöld forint, alternatív közgazdaság, felhalmozás, közösségi és egyéni tulajdonviszonyok, jövedelem
d) tulajdonviszonyok: magán, közösségi, vegyes, a rugalmasság elmélete és gyakorlata, szocializmus és ökológia
 

Tíz év tapasztalatai

A kezdeti megfogalmazásban már ugyanazok a szempontok érvényesültek, amelyekkel a továbbiakban valóban meg kellett küzdenünk. 

Föld 

Amikor 1991-ben az alapítvány létrejött, a tulajdonviszonyok rendezetlenek voltak, a törvényi, jogszabályi háttér hiányzott, jogunk, pénzünk nem volt. Az alapítvány induló vagyona 40 ezer forint volt. A földdel kapcsolatos tárgyalásokat az ibafai önkormányzattal, a szentlászlói téesszel és a mecseki erdőgazdasággal folytattuk. Az átmeneti törvény hatálya alatt sikerült 174 hektárt jog szerint az alapítvány nevére íratni, úgy, hogy a szentlászlói Búzakalász Mgtsz-től vettük meg, saját pénzünket pumpálva az alapítványba. Ettől kezdve azonban addig, amíg nem döntöttek véglegesen a kárpótlási törvény ügyében, amíg nem rendeződött az állami tulajdonú területek sorsa, nem jelent meg az erdőtörvény, a vadászati törvény, nem hajtották végre a részarány tulajdonok nevesítését, sokat kellett várni, és a mi próbálkozásaink eléggé holtpontra jutottak. Tudtuk, hogy ott kell lenni, figyelni, és megragadni a megfelelő alkalmat. Mégis lemaradtunk róla, a vízgyűjtő többi területét négy vadász vásárolta fel. Mi későn ébredtünk, és csak a vízgyűjtőn kívül tudtunk részarány- tulajdonban mintegy további 260 hektárt, a vízgyűjtőn belül a lehetséges háromszázból pedig mindössze hatvanat megvásárolni, ezt is osztatlan közös tulajdonban. Több mint 200 földvásárlási szerződést kellett lejátszani, sokszor távoli, leszármazott és érdektelen, vagy éppen elhalálozott tulajdonosokkal, illetve örököseikkel megkötni, majd a helyi földhivatalnál átfuttatni. Az időközben meghozott földtörvény lehetetlenné tette, hogy ezeket is, mint a kezdő 174 hektárt, alapítványi tulajdonba vásároljuk, ezért az ibafai önkormányzattal kötött támogatási szerződés alapján, alapítványi pénzen az önkormányzat vásárolta meg. Hosszú távon az elképzelés az, hogy ezeket előbb a vízgyűjtőn belüli területekre cseréljük vagy eladjuk, és helyettük azokat vesszük meg, míg a gyűrűfűi vízgyűjtő terület nem állami tulajdonú része teljes egészében vagy túlnyomó részben önkormányzati és alapítványi tulajdonba nem kerül. Az így nyert területeket aztán az ibafai önkormányzat a gyűrűfűi önkormányzat megalakulása után annak adja át, illetve a földtörvény esetleges megváltoztatását követően az alapítvány tulajdonba veszi. Az alapítvány ebben a pillanatban még mindig az egyetlen olyan jogi arcunk a külvilág felé, amellyel demonstrálhatjuk, hogy itt nem magánvállalkozásról van szó. 

Résztvevők

Az eredeti elképzelés úgy szólt, hogy a házhelyeket meg lehessen vásárolni az alapítványtól, de csak az vásárolhasson, aki tagja az alapítványnak, és Gyűrűfűn szándékozik élni. Az alapítványhoz alapítóként csak azok csatlakozhatnak, akik gyűrűfűi lakosok kívánnak lenni. Eredetileg a csatlakozás díja felnőtteknek fejenként tízezer forint volt. Azóta a szabályok a tények és a lehetőségek függvényében többször módosultak. A csatlakozási díjról évekig nem esett szó, a jelentkezők közös munkával fejezhették ki szándékuk komolyságát, viszont nem is lett sok alapítója az alapítványnak és sok tagja a közösségnek sem. Miután kiderült, hogy alapítványnak tagsága nem lehet, egyesületté átalakítani jogilag gyakorlatilag lehetetlen, kialakult egy informális "felvételi" procedúra, amely azonban könnyen kínos jelenetekre adott okot, ezért folytonosan változott. Ugyanakkor a társaság nem tudta rászánni magát a "nyitásra", vagyis hogy válogatás nélkül befogadjon bárkit, amire ugyancsak megvolt a jó oka. Két dolog miatt kellett óvatosnak lenni. Egyrészt érdekes volt megfigyelni, hogy különösen kezdetben, amikor még nem mindig lehetett egy kívülálló szemével látni, hová fog tartani az egész, mennyi, a társadalom peremére sodródott, szerencsétlen sorsú, gyökértelen embert vonzott az itt folyó rendszertelen és küzdelmes élet a kleptomániás hajléktalantól a kényszeres hazugságban szenvedő elmebetegig. Valószínűleg igen téves kép alakulhatott ki bennük arról, ami itt várja őket, ha erre rászánták magukat, illetve nem volt hova menniük. Ahogy az elképzelés a megvalósulás útjára lépett, ezek az emberek fokozatosan lemorzsolódtak ugyan, mert mindenki számára nyilvánvalóvá vált, hogy csak a legnagyobb elszántsággal, szívós, céltudatos munkával lehet ilyen körülmények között, társadalmi ellenszélben, ezen a helyen megmaradni, eredendő bizalmatlanságunk azonban még mindig nem oldódott. 
Az évek során egyre több tapasztalat halmozódott fel, mind a közösségépítés és közösségi élet, mind pedig a tényleges tervezés, építés és a területen folyó természeti folyamatok megfigyelése terén. Teljesen új életmódot kellett elsajátítanunk, amelynek csak egyik része, hogy távollétünkben a szomszédos lakások nem fűtik otthonunkat. Egy sor teljesen új szakmát, mesterséget, ismeretet kellett megtanulni, melyek közül egyesek a régmúlt, mások éppen ellenkezőleg, a friss jelen, sőt, a jövő jellemzői. Általános megjegyzésként hozzáfűzhetjük, hogy rendszerint két alapvető problémával kell szembenéznie mindannak, aki sikerrel akar Gyűrűfűn letelepedni: az egyik saját megélhetésének megteremtése, a másik elegendő anyagi tartalék egy élőhely kialakításához a semmiből. Ez kedvező esetben is legalább egy családi házat jelent, de egyesek számára még a gazdaság is hozzá tartozik. A rendkívül szokatlan és sok tekintetben igen nehéz körülmények pedig úgyszólván szükségessé teszik mindenki számára, hogy minél több szakma szabályait sajátítsa el, mert egy mesterség rendszerint nem elegendő a megélhetéshez. Nem meglepő ezek után, hogy a közösség tagjainak száma jóval nehezebben szaporodik, mint azt reméltük, tíz év eltelte után sem haladja meg a nyolc-tíz családot. 

Telekalakítás, rendezési terv, közösségi létesítmények

Közhely, hogy valamit megszüntetni, lerombolni mindig jóval könnyebb, mint felépíteni, de a semmiből valamit megteremteni a legnehezebb: a nem létező Gyűrűfűből újra egy létező települést kellett csinálni. Elsőként egy sor megvalósíthatósági tanulmány elkészítésére került sor, majd ezek alapján éveken át készült egy rendezési terv, amely azóta is a település legfőbb adminisztratív vonása, támasza, a bizonyíték, hogy létezünk. Ennek alapján adják ki az építési engedélyeket és ennek alapján lehet a jelentkezőknek telket választani. A telkeket valóban ökológiai megfontolások alapján alakítottuk ki, emberi hajléknak az arra leginkább alkalmas területeket szemelve ki. Nem véletlen egybeesés, hogy sok telek korábbi házhelyen helyezkedik el. A telkek egy hektár átlagos területtel rendelkeznek, ami megint nem véletlen, egyrészt így lehetett az Országos Építésügyi Szabályzat előírásai közé az akkor (1995) nem régen létrehozott farmgazdaság címszó keretein belül bekerülni, másrészt így elkerülhettük a belterületté nyilvánítás számunkra kedvezőtlen következményeit, de magunk is úgy véltük, inkább gyalogolunk egy kicsit, mintsem hogy ugyanolyan sűrűségben éljünk, mint mások. 
A magánkezelésbe adott telkeken kívül megmaradt az alapítványi tulajdon a rendezési terv nagy részének területén, ami az alapítványra az önkormányzatokkal vetekedő kötelezettségeket rótt. Így például heroikus küzdelem vette kezdetét a bekötőút megépítése, a villamosítás és a távközlés fejlesztése érdekében. De a legnagyobb erőkkel elsődleges hídfőállásunk kiépítését, a Zsilipnek, Telepesháznak, Közösségi Háznak nevezett létesítménynek a megvalósítását kezdtük meg. A sokáig a kezdeményezés egyedüli szilárd magját adó négy család férfi tagjainak megszámlálhatatlan órája fekszik ebben az épületben, amelyre sohasem volt elegendő pénz, és amelyről kezdettől fogva tudhattuk, hogy egy rossz döntés eredményeként a közegbe nem illeszkedve, kivitelezési és tervezési problémákkal terhelten, kielégítő módon soha fel nem építhető. Ugyanakkor az is nyilvánvalóvá vált, hogy az épület a maga futurista megoldásaival Gyűrűfű szimbólumává vált, és önkéntesek hada erejét, idejét nem kímélve tett téglát téglára, hogy végül mégis felálljon, még ha rengeteg küszködés árán is. Ráadásul mind a mai napig nélkülözhetetlenek azok a funkciók, amelyeket ellát, nem az elképzelés, hanem a konkrét megvalósítás volt tehát a hibás. Ugyanezen erővel, ugyanilyen áron egy rendes, négyszögletes épületet már többszörösen meg lehetett volna építeni. A Telepesház legnagyobb baja, hogy senki sem tervezte meg; egy szép, de használhatatlan építési engedélyezési tervdokumentáció alapján, rengeteg ad hoc változtatással épült, nem szakértők, tapasztalatlan kivitelezők munkája nyomán, vízelvezetését, szellőzését, fűtését, épületgépészeti megoldásait, környezetbe helyezését soha senki sem oldotta meg, és félő, hogy megnyugtatóan nem is lehet. Félig földbe süllyesztett, középen kupolás, sokszög alakú épületről van szó, amelynek kivitelezése kevésbé tábori körülmények között, pénz birtokában is gondot okozott volna. Ennek ellenére évek óta használatban van, és nem tudjuk, mikor rendeződhet a sorsa véglegesen és megnyugtatóan. Ráadásul a hozzá fűzött reményeket nem váltotta be, a stabilizált földtéglákra alapozó technológia nem bizonyult ökológiai szempontból kedvezőnek, rengeteg beton, energia, műanyag felhasználásával jár, és drága. Az azóta elkészült épületek egyike sem követte ezt a módszert, a legáltalánosabb a döngölt földfal és a vályogtégla alkalmazása, amelyek bevált és hasznos technológiák. Mindazonáltal a Telepesház a helyszíne a közösségi élet megannyi megnyilvánulásának, mindenekelőtt pedig átmeneti szállást nyújt az építkezőknek. 

Finanszírozás

Az egész elképzelés kiindulási elve az volt, hogy itt egyszerre kell megteremteni azt az infrastruktúrát, amely a társadalom átalakulási folyamatában egy szerves fejlődés részeként jön létre. Tudtuk, állami támogatásra az akkori körülmények között inkább csak közvetett formában számíthatunk. Gondoltunk adókedvezményre, önkormányzati juttatásra vagy oktatási hozzájárulásra. Az évek során bebizonyosodott, hogy mindez derűlátó elképzelés volt, és bár nem anyagi jellegű segítséget valóban kaptunk, a mai napig Gyűrűfű néhány ezer forintot leszámítva semmilyen központi állami támogatásban nem részesült. Az elképesztően előnytelen feltételek miatt egy már elnyert útépítési támogatást is vissza kellett mondanunk a pályázó önkormányzat nevében. El kellett döntenünk, mennyiben támaszkodunk a hivatalos állami struktúra kereteire. A környező önkormányzatokkal baráti viszonyt alakítottunk ki, és tőlük valóban minden segítséget megkaptunk. A közismert okok miatt azonban anyagi támogatásra itt sem számíthattunk, és az ígéretünket, hogy nem is kérünk, mostanáig be is tartottuk.
Ennél sokkal biztatóbbnak látszott egy nagy kampányt kezdeni, amelynek elsődleges célja, hogy adomány, juttatás, pályázatok, ösztöndíjak és egyebek formájában a falu megvalósításának egyes részleteihez előteremtsük a pénzt. Ez rendkívül sok munkát igényelt, a programot részletekre, pontosan megfogalmazható és költségvetéssel ellátható projektekre kellett lebontani. Világos volt, hogy akkor, a kilencvenes évek elején az ország ebből a szempontból kedvező helyzetben volt. Sikerült is egyrészt az ide települt amerikai alapítványi tőkét (Ökotárs, Autonómia, REC), másrészt az Európai Uniót (PHARE) rávenni a támogatásra. 
Mindez azonban nem pótolta a résztvevők saját anyagi forrásait, amelyekre mind a mai napig számítanunk kell. Ki-ki lehetőségéhez és pénztárcájához mérten járult hozzá, elsősorban persze saját otthonának megteremtéséhez. Valószínű volt, hogy az egységben az erő elve itt is érvényesül: ha a sok kicsi pénzecske egyszerre jelenik meg egy szándékban, többre viheti. Ennek több példája is van már, az első tanyabokor saját pénzből történt villamosításától a közösen vásárolt és használt munkagépekig. A közösség még mindig nem jutott el azonban oda, hogy a helyszínen működő vállalkozói tőke jelentős erőt képviseljen, noha több vállalkozás is működik, ezek mind személyes jellegűek. 

Tanulságok, tervek

Az alapvető koncepción az eltelt tíz év során nem kellett változtatni, ám az elképzelések és a valóság között mégis számos szakadék tátong, ami persze kezdettől fogva világos és várható volt. Ezek közül a pénztelenség talán a legnagyobb ilyen objektív akadály, mert ez a feltétele az eredményes szervező munkának. Koncepcionális tévedések is tarkítják a képet, ma már tudjuk, hogy mit nem kellett volna csinálni, mit hogyan kellett volna másképp csinálni és egyáltalán. Saját hibáink közül kettőt tartunk döntően lényegesnek, az egyik annak idején az alapítvány létrehozása, amely ugyan igen eredményesen működik, de a magyar alapítványi törvénynek köszönhetően éppen legfontosabb szerepét, a közösségszervezés kereteit nem képes betölteni. Ez persze az akkori körülmények között még nem látszott, 1990-91-ben minden változóban volt. A másik hiba a közösségi épület, más néven Telepesház, de leginkább csak Zsilip néven nevezett csődhalmaz építészeti koncepciója, amely alapvetően alkalmatlannak bizonyult az önszerveződő társaság anyagi lehetőségeinek, a terület természetföldrajzi adottságainak és az alkalmazott technikához szükséges anyagi, műszaki és szakmai feltételek hiányának következtében eredeti szerepének betöltésére és a maradéktalan, kielégítő szintű megvalósításra. Most mint nehéz koloncot cipeljük magunkkal, amely nyeli a pénzt és még mindig nem képes eredeti szerepét betölteni, az építkezőknek menedéket, a tanfolyamok résztvevőinek, átmeneti érdeklődőknek szállást, az alapítványnak irodát biztosítani. Legnagyobb nehézségünk ezeken kívül a bekötőút hiánya, amely esős időben megközelíthetetlenné teszi a falut, és az iskolakérdés, amelynek megoldására számos elképzelés született már.
Ami az eredeti elképzelést illeti, ez is, mint minden a világon, csakis kompromisszumok útján valósítható meg. Ennek ellenére úgy érezzük, hogy megalkuvás nem történt, a legfőbb elvek ma is érvényesek, többjük immár a gyakorlatban is. A különböző ágazatok közül eddig az építési technológia terén gyűjtöttük a legtöbb tapasztalatot és értük el a legtöbb sikert is. A kezdeti nehézségek és tapasztalatok után mára úgy tűnik, három különböző építési módszer és ezek kombinációi válnak be leginkább a gyűrűfűi körülmények között, amelyek korántsem általánosíthatóak az egész országra nézve: döngölt föld, vályogtégla és könnyűvályog. A jelenleg álló hat épületből háromnak az anyaga döngölt föld, egy vályogtégla, egy faszerkezetes könnyűvályog és egy (a közösségi épület) stabilizált, sajtolt földtégla. A vízgazdálkodási, szennyvíztisztítási elképzelések, bár gyakorlatba ültetésük még csak részben történt meg, szintén járhatóaknak látszanak. Sajnos azonban az erdészeti beavatkozás a hosszan tartó, fokozatos felújító vágás megvalósítására eleddig teljes kudarcba fulladt, főként a rendelkezésre álló energia hiánya miatt. Valószínűleg nőnie, erősödnie kell még a közösségnek, mielőtt a komolyabb beavatkozások megvalósításának komolyabb esélye lenne. A mezőgazdasági tevékenység megkezdődött ugyan, de itt is sok javítani, helyesbíteni való van még, nagyobb léptékben pedig egyelőre nem valószínű, hogy vállalni tudnánk. Mindkét területen változás várható, ha sikerül végigvinnünk egy nemrégiben elnyert PHARE támogatás feltételei szerint a pályázatunkat, amely a falu törzsterületének bekerítését, a vadkártétel háttérbe szorítását és az erdőtelepítési tervek gyakorlatba ültetésének megkezdését szolgálja. 
Mindenesetre összefoglalóan annyi már látszik, hogy a projekt túl van a kezdet legnehezebb időszakain és fennmaradása nem lehet kétséges. A további anyagi támogatás fontos ugyan, de elmaradása nem teszi lehetetlenné az életben maradást. Két olyan nagyobb beruházás van még, amely nélkül a falu élete elképzelhetetlen, és amely az alapítványi tevékenység középpontjába kell kerüljön a Telepesház után: az egyik a bekötőút befejezése, a másik az erdei iskola megépítése és üzemeltetése, amely a tervek szerint bevételteremtő oktatási központként és a falu gyermekeinek iskolájaként egyaránt tudna működni. Bár a Telepesházon is van még mit csinálni, ezek a munkák már rugalmasan ütemezhetők, idő és energia függvényében. A közösséget jelenleg alkotó nyolc családon túl várható újabb jelentkezők felbukkanása. Miután a feltételek a rendezési terv alapján mintegy 60-70 családi ház és néhány üzemi és közösségi épület megépítésére adottak, a közösség szervezését innentől kezdve új, aktívabb alapokra lehet helyezni, amitől viszont az egész vállalkozás életképességének és ütőképességének fellendülése várható. A további fejlesztések közé tartozik még a vízgyűjtő terület gazdálkodásának megszervezése, erózióvédelem, újraerdősítés, vízkultúrák (két tó) kialakítása, állattenyésztés, a helyi gyümölcsváltozatok megmentése és termesztése, valamint a helyi ipar megteremtése. Ezek közül az első, egy birkatenyésztésre alapozott gyapjúfeldolgozó üzem már úton van a megvalósítás felé. Az 1997-ben elnyert újabb (immár második) EU-támogatás pedig lehetőséget nyújt egy újabb nagy lépés megtételére. Úgy véljük, a kezdeményezés dinamikusan fejlődik, és kedvező esetben (bekötőút, villany) néhány éven belül a beköltözők száma ugrásszerűen megnőhet.