Ökotáj 22.sz. (1999.) - Lukács András: Miként javítható a környezet állapota?

Rendkívül fontosnak tartom, hogy minél alaposabban megismerjük a környezet állapotát és változásait. Legalább ilyen fontos azonban, hogy kidolgozzuk és a lehető legszélesebb körben ismertessük azokat a lehetőségeket, amelyek révén javítható a környezet állapota. Ez utóbbi célra alapvetően három eszköz áll rendelkezésünkre:

A felvilágosítás

"Az erény éppen úgy le tudja győzni a bűnt, mint ahogy a víz is le tudja győzni a tüzet. Manapság azonban úgy gyakorolják az erényt, mint aki egy pohár vízzel akar megmenteni a tűztől egy kocsirakomány rőzsét, s amikor a lángok nem hagynak alább, kijelenti, hogy a víz nem tudja legyőzni a tüzet. Ebből aztán nagyszerűen táplálkozhat a bűn, az erénynek pedig elkerülhetetlen pusztulás a vége." Meng-ce, kínai filozófus (Kr. e. 372-319).

Ha valóban meg akarjuk változtatni az emberek gondolkodás- és viselkedésmódját a fenntartható fejlődés követelményeinek megfelelően, akkor meg kell fordítani azt az arányt, amely jelenleg fennáll a tömegkommunikációban és egyéb információs forrásokban a környezetet óvó és a környezetpusztítást fokozó magatartásra ösztönző híradások között.

A tömegkommunikációs eszközök - és ezeken belül különösen a televízió - éjjel-nappal többnyire olyan életmintákat közvetítenek, amelyek szöges ellentétben állnak a környezetileg is fenntartható fejlődéssel.

Magyarországon 1998-ban 140 milliárd forintot költöttek gazdasági reklámra. Ezeknek a reklámoknak a jelentős része a környezetet és az egészséget súlyosan károsító tevékenységekre vagy termékek használatára buzdít (dohányzás, autózás stb.).

A közoktatásban a környezet- és természetvédelmi oktatás-nevelés mennyiségileg és minőségileg is messze elmarad a kívánatostól. A környezetileg fenntarthatatlan magatartási minták az iskolákban is széles körben jelen vannak. (Ennek egyik legutóbbi kirívó példája a Tetra Pak iskolai reklámkampánya.)

Tehát a környezetszennyező életmintákat minden lehetséges módon és fórumon évi többszáz milliárd forintos befektetéssel propagálják, ugyanakkor a környezetkímélő megoldások ismertetésére "nincs pénz".

Ennek a helyzetnek a megváltoztatása érdekében kiemelt támogatásban kell részesíteni a társadalmi célú kommunikációt (TCK) és ezen belül a társadalmi célú reklámokat (TCR), amelyek a humán értékrendet helyezik a középpontba, emelik a lakosság kulturális színvonalát, elősegítik az egészséges életmódot, a sportolást, útmutatást adnak a színvonalas szórakozáshoz, és javítják a lakosság - jelenleg sajnos rendkívül alacsony - környezettudatosságát.

Külföldi példák sora bizonyítja, hogy azokban az országokban, amelyekben kedvező feltételeket biztosítottak a TCK, ill. TCR számára, ott e tevékenységeknek köszönhetően

A tudatformáló munkában kiemelkedő szerepet játszhat a civil szféra, a társadalmi szervezetek, amelyeknek a munkáját minden lehetséges eszközzel segíteni kell. A civil szervezetek bevonását a társadalmi célú kommunikáció előkészítésébe és lebonyolításába azért is tartjuk fontosnak, mert ez nagyobb biztosítékot ad arra, hogy valóban a megfelelő - nem manipulált - üzenetek jutnak el a közvéleményhez. (A manipulált társadalmi célú reklám jellegzetes példája az a reklámkampány, amelyet a dohányipar finanszírozott állítólagosan a fiatalok dohányzásának visszaszorítására, és amelynek szlogenje így hangzott: "A dohányzás felnőtt szokás").

Tudjuk, jelenleg reménytelen azt követelni, hogy a társadalmi célú reklámokra is annyi pénz jusson, mint a gazdasági hirdetésekre. Az azonban elfogadhatatlan, hogy az utóbbira ezerszer annyi pénzt költenek, mint az előbbire. Ennek az aránynak a megváltoztatása érdekében a Levegő Munkacsoport azt javasolja, hogy jelentősen emeljék meg a hirdetések kulturális járulékát (ami jelenleg 1%, illetve a nyomtatott sajtó esetében 0,5%), és az így befolyó többletbevételt teljes egészében társadalmi célú reklámokra fordítsák. Az írott és elektronikus sajtó esetében javasoljuk, hogy a beszedett összeget teljes egészében annak az orgánumnak kell visszajuttatni, amelytől az beszedésre került. Így egyetlen újságot, rádiót vagy televíziót sem érne kár, sőt színesebbé válnának és kiegyensúlyozottabbá válna a tájékoztatásuk. Meg kell jegyeznünk, hogy a gazdasági reklámokra kivetett különadó az Európai Unió országaiban sem ismeretlen, Svédországban például az egyéb adókon felül 11 százalékos többletadó terheli a hirdetéseket.

Jogi-adminisztratív eszközök

Napóleon császár

A megfelelő jogszabályokat és adminisztratív intézkedéseket általában akkor alkalmazzák, amikor meg akarnak tiltani valamit. Például így tiltották be a DDT használatát, vagy így tiltják meg a bizonyos határérték feletti szennyezőanyag-kibocsátást. Ezeknek az eszközöknek jelentős hátránya, hogy gyakran túl rugalmatlanok, és sokszor nehéz a betartatásuk is. Ez utóbbi Magyarországra különösen jellemző: sajnos a jogkövető magatartás a környezetvédelmet érintő ügyekben sem vált általánossá. Fokozza a gondot, hogy a jogszabályok betartatásáért felelős szervek sem anyagilag, sem emberi erőforrás tekintetében nincsenek olyan helyzetben, hogy eléggé hatékonyan lépjenek fel még a súlyos környezet- és természetkárosító, jogszabályellenes tevékenységekkel szemben is. (Így például a környezetvédelmi felügyelőségek munkája az elmúlt tíz év alatt megsokszorozódott, miközben az anyagi forrásaik reálértékben számottevően csökkentek!) Mindazonáltal a jogszabályok és adminisztratív intézkedések meghatározó szerepet töltenek, illetve tölthetnek be a környezet állapotának javítására.

Ezen a téren is rendkívül fontos a civil társadalom, a társadalmi szervezetek közreműködése. A jogalkotásban, a döntés-előkészítésben történő részvételük jogát az alkotmányunk és több jogszabály is biztosítja, azonban - úgy tűnik - még hosszú küzdelemre lesz szükség, hogy ezek a jogok a gyakorlatban is kiteljesedjenek. Ez nem csak magyar probléma: világszerte, még az iparilag fejlett országokban is az állampolgárok és a civil szervezetek folyamatosan munkálkodnak annak érdekében, hogy a döntéshozók figyelembe vegyék véleményüket.

Gazdasági eszközök

Gróf Széchenyi István

Az ár az egyik legfontosabb szabályozó eszköz a kínálat és a kereslet között. Az ár általában két tényezőből tevődik össze: (a) a termék termelési költségeiből, beleértve a különböző adókat, és (b) a piacon a kereslet alapján a konkurensekkel folytatott versenyben elérhető nyereségből. Az ár azonban többnyire nem tartalmazza a termék előállítása, használata és ártalmatlanítása során bekövetkező környezet- és egészségkárosítás költségeit. Ezeket a terheket részben az egész társadalom, illetve az érintett közösség, részben pedig a jövő nemzedékek viselik. (Ezek az ún. külső költségek.) Sok esetben még az is előfordul, hogy a környezetre és az egészségre ártalmas termékek vagy tevékenységek állami vagy önkormányzati támogatásban részesülnek, vagyis az árukat tisztességtelen, piacidegen módon csökkentik, és így mesterségesen megnövelik az irántuk való keresletet!

Ennek a helyzetnek a megváltoztatására készíti el a Levegő Munkacsoport 1992-től kezdve minden évben - 1993 óta a Közgyűjteményi és Közművelődési Dolgozók Szakszervezetével közösen - ajánlásait az állami költségvetés és az adótörvények módosítására, egy zöld államháztartási reform megvalósítására. Ajánlásaik lényege a következőképpen foglalható össze:

1. Az adórendszert oly módon kellene átalakítani, hogy csökkenjenek az emberi munkát sújtó terhek (a társadalombiztosítási járulék és a személyi jövedelemadó), és az így kieső állami bevételeket a súlyosan környezetszennyező, nagy nyersanyag- és energiaigényű tevékenységek és termékek fokozottabb megadóztatásával pótolják.

2. Meg kellene szüntetni a súlyosan környezetpusztító tevékenységek közpénzekből történő támogatását, és az így megmaradó többletforrásokat az oktatás, a kultúra, az egészségügy, a tudományos kutatások és a szociális ellátás javítására lenne célszerű fordítani.

A zöld államháztartási reform költségvetés-semleges, azaz nem célja az adóterhek, illetve az állami újraelosztás mértékének növelése (de csökkentése sem).

Az 1999. évi költségvetéshez tett ajánlásainkban* mintegy 900 milliárd forint (az államháztartás mintegy 20 százaléka) átcsoportosítását irányoztuk elő. Elemzéseink szerint a javasolt átcsoportosításnak nincs semmiféle gazdasági vagy technikai akadálya. Megvalósításához "csupán" politikai akaratra lenne szükség.