Zsolnai László

Hol az etika a magyar gazdaságban?

Az etikában élenjáró vállalatok csoportját a külföldi piactól függő cégek dominálják. Az e téren alulteljesítők leginkább a belföldi piactól függő vállalatok közül kerülnek ki. A hazai piacon működő nyugati cégek etikai irányultsága -- a várakozással ellentétben -- nem kiemelkedő.

 
Zsolnai László

1997-1998-ban Chikán Attila irányításával a Budapesti Közgazdaságtudományi Egyetemen átfogó kutatássorozatot folytattunk a magyar gazdaság mikrotényezőire koncentrálva. Az általam vezetett projekt "A versenyképesség társadalmi vonatkozásai" címet viselte. Kutatásaink célja az volt, hogy feltárja azt a társadalmi kontextust, amelyben a mai magyar gazdaság versenyképessége meghatározódik. A projekt az egyes társadalmi tényezők serkentő, illetve gátló hatásainak azonosítását és rendszerszerű elemzését tűzte ki célul.
Projektünk több alprojektből épült fel. Ezek közül most kettőre koncentrálok csupán. "A piacgazdaság társadalmi megítélése" alprojekt a gazdasági átmenettel kapcsolatos társadalmi attitűdöket kívánta feltárni. "A versenyképesség etikája" alprojektben azt kívántuk vizsgálni, hogy milyen a vállalatok etikai irányultsága, s mi dönti azt el, hogy mely vállalatok törődnek tevékenységeik etikai vonatkozásaival, s melyek nem. 

A piacgazdaság társadalmi megítélése

E témában az alprojektet Angelusz Róbert és Tardos Róbert (ELTE Szociológia Tanszék) vezette. A kutatás az általuk 1988 és 1995 között reprezentatív mintákon végzett közvélemény-kutatási felvételek másodelemzésén alapult. Elemzéseik feltárták azokat a mögöttes tényezőket, amelyek meghatározó szerepet játszanak a tulajdonnal, privatizációval kapcsolatban elfoglalt álláspontokban. Az elemzés egy olyan empirikus tipológia kidolgozásával zárult, amely a piacgazdasággal és a tulajdonnal kapcsolatos kérdések szélesebb spektrumát öleli fel.
Az alprojekt összefoglaló megállapításai a következők:
A rendszerváltás előestéjére kialakult uralkodó véleményklíma egyértelműen a piac liberalizálása mellett foglalt állást, s elvetette a piaci korlátok fenntartását. Ez a helyzet azonban a későbbiekben fokozatosan megváltozott: először kiegyenlítődtek a pro és kontra vélemények, majd fokozatosan túlsúlyra jutottak a piac korlátozását szorgalmazó attitűdök.
Míg a piacgazdaság meghonosításához a rendszerváltás kezdeti periódusában alapjában kedvező várakozások fűződtek, a tulajdon kérdésében a közgondolkodást mindvégig egyfajta konzervativizmus és legalábbis ambivalens attitűd jellemezte. Ez több vonatkozásban is megmutatkozik. Így míg általában szólva valamelyest többen vannak azok, akik "a gazdasági fejlődést a magáncégekre alapoznák", mint ennek elvi ellenzői, a nagyipar - tehát a legnagyobb vállalatok - esetében már csak a kisebbség tartja elfogadhatónak a magántulajdon domináns szerepét. Hasonlóképp, a kistulajdon a hazai közgondolkodásban számos vizsgálati tapasztalat szerint is elfogadottabb, mint a (nagy)magántulajdon. 
A privatizáció formái közül különösen sok ellenérzés kísérte a pályázaton, árverésen alapuló tipikus piaci tranzakciót, a legtöbbet fizető vevő számára történő értékesítést, de a reprivatizációt is a népességnek csak egy viszonylag kis része szorgalmazta. Többen szimpatizáltak a dolgozói tulajdon kialakításának alternatívájával. Végig a legnépszerűbb volt, sőt még preferáltabbá is vált az állami tulajdon modernizálásának verziója, amelyet 1995-ben már csaknem annyian választották, mint a másik három alternatívát együttvéve. Végig elhanyagolható volt azok aránya, akik a "magántulajdon becsének visszaállítását" kiemelt fontosságú kérdésnek tekintették, és olyanok is viszonylag kevesen voltak, akik ezt a fontosabb feladatok közé sorolták volna. 
A vállalkozásokban való részvételi aktivitás jelentősen befolyásolja a tulajdonnal kapcsolatos attitűdöket. Azok várnak többet a magántulajdon térhódításától, akik maguk is bekapcsolódtak valamilyen formában ebbe a folyamatba. További lényeges tényező a politikai szocializációs háttér, s az ehhez fűződő politikai-ideológiai irányultság. A magukat a baloldali pólus felé sorolók jóval ambivalensebbnek bizonyultak a tulajdon kérdésében.
A vizsgálatok szerint a tulajdon iránti attitűdök egyik legfontosabb háttértényezője a külföldi tőkebeáramlás szerepének a megítélése. Közvetlenül a rendszerváltás után általános várakozás fűződött a külföldi tőke minél gyorsabb és tömegesebb bekapcsolódásához. Hasonlóan a piacgazdaság megítélésében tapasztalt változáshoz, 1991 és 1993 között csökkent a külföldi tőkét kétség nélkül szorgalmazók aránya, és 1995-re gyakorlatilag ki is egyenlítődött az egyetértők és az elutasítók tábora. A privatizációs folyamat kezdetén a közvélemény a külföldi tőkebehozatal ösztönzését és a hazai tulajdonszerzés megkönnyítését még két, egymással összeegyeztethető feladatnak látta. Az adatok arra vallanak, hogy az évek során az emberek egyre ellentmondásosabbnak látták e két cél együttes megvalósíthatóságát. A közvéleménynek a tőkeimport iránti "lanyhuló lelkesedése" ugyanakkor más vizsgálati adatok szerint nem ment át olyan mértékű elutasításba, hogy tömegesen igényelnék az "idegen tőke kiszorítását a gazdaságból".
A szociális biztonsággal kapcsolatban növekvő érzékenység a közvéleményben ugyancsak fékezőleg hat a piacgazdaság, privatizáció iránti támogató attitűdök általánossá válására. A jövedelmi differenciálódással szembeni - részben ideologikus alapú - hagyományos ellenállást az új keletű polarizáció csak felerősítette. Akik túlzottnak találják a jövedelmi különbségeket, azok másoknál kevésbé támogatják a magáncégekre alapozott gazdasági fejlődést, vagy a magántulajdonnak a nagyiparban való uralkodóvá válását, illetve a veszteséges üzemek bezárását. 
A vizsgálati adatok módot adtak a piacgazdasági átmenet iránti globális attitűdök egy empirikus tipológiájának felvázolására. A kirajzolódó öt típus alapirányultságát tekintve három nagyobb blokkba csoportosítható. A népesség mintegy egyhetede - két típus - ahhoz a liberális mezőnyhöz sorolható, amely egészében véve a piacgazdaság támogatói bázisának magvát képezi. Két másik típus - amelyek együttvéve az össznépesség kb. kétötödét teszik ki - közös vonása egyfajta antikapitalizmus, a magántulajdon térhódításával szembeni határozott ellenérzés. A népesség legnagyobb, közel 50 százaléknyi részét ambivalencia jellemzi: elfogadják és támogatják a magántulajdon meghonosodását, a piaci versenyt azonban már korlátozni kívánják, s különös fogékonyságot mutatnak a munkanélküliség és a szegénység problémái iránt is. 

A vállalatok etikája

Ebben a témakörben az alprojektet Radácsi László kollégámmal (BKE Gazdaságetikai Központ) közösen vezettem. A vállatok versenyképessége és etikája közötti összefüggés feltárását a kutatási program mintájában szereplő vállalatok kérdőíves megkérdezésével vizsgáltuk. 
A vállalatok etikalitásának mérésére egy vállalati etikai indexet alkottunk meg. Az index négy változó összegzésével keletkezik. A változók rendre a következők: az etika vállalati intézményesültségét mutató változó; a vállalatok érintettjeivel, a stakeholderekkel való kapcsolat jellegét mutató változó; a fogyasztókkal kapcsolatos vállalati attitűdöt mutató változó; a vállalati jótékonysági kiadások relatív nagysága.
A vállalati etikai indexet alkotó négy változó alapján klaszterelemzést végeztünk, hogy elemezhessük azokat a vállalat-kategóriákat, amelyek ezen változók szerint elkülönülnek egymástól. Végezetül a kapott vállalat-klasztereket összevetettük olyan fontos faktorokkal, amelyek a vállalatok piaci orientációjának és stratégiájának jellegét mutatják. Így választ tudtunk adni arra a kérdésre, hogy milyen összefüggés mutatkozik a vállalatok bel-, illetve külpiaci orientációja, pénzügyi lehetőségei, bizonytalanság-érzékelése és etikalitása között.
Elemzéseink azt mutatják, hogy a magyarországi vállalatoknál az etika intézményesítettségének alacsony szintjéről beszélhetünk csupán. Etikai kódexszel vállalataink alig több, mint tíz százaléka rendelkezik. Az etikai kódexek valóságba való átültetését segítő intézmények (etikai bizottságok, etikai képzés) pedig csak elenyészően vannak jelen. Mindez azt mutatja, hogy a vállalati etika kiformálódása még a kezdeti szakaszban van Magyarországon.
Adataink alapján azt mondhatjuk, hogy a tipikus, etikai kódexszel rendelkező vállalat a nagy árbevételű, 500 főnél többet foglalkoztató, budapesti vagy észak-dunántúli, külföldi tulajdonrésszel rendelkező vállalat.
A vállalatok érintettjeikkel (stakeholder) kapcsolatos politikája pozitív, szignifikáns kapcsolatot mutat az értékesítési árbevétellel, de nem függ szorosan össze a vállalatok ágazati hovatartozásával és tulajdonosi szerkezetével. A vállalatok fogyasztókkal kapcsolatos attitűdje ugyanezt a tendenciát mutatja. Feltűnőnek találtuk a mező- és erdőgazdasági vállalatok, valamint a külföldi többségi tulajdonosú vállalatok sűrűsödését a fogyasztó-orientáció alacsony(abb) fokozataiban. A "fogyasztó-orientált nyugati vállalatok" képzetét alighanem felül kell vizsgálnunk, legalábbis a magyar piac vonatkozásában. 
A magyarországi vállalatok négyötöde költ jótékonysági célokra. Ez az arány egyértelműen kedvezőnek mondható, s megfelel a fejlett piacgazdaságú országok vállalati gyakorlatának. Az ágazati megoszlásokat vizsgálva azt tapasztaltuk, hogy míg a szolgáltató szféra vállalatai általában "korrekt" adakozók, addig a villamos-, gáz- és víz-szolgáltató vállalatok túlköltekeznek erejükhöz képest.
A vállalatok etikalitását összefoglalóan mutató vállalati etikai index szoros, pozitív korrelációt mutat az értékesítési árbevétellel. A szolgáltató szféra vállalatai az átlagosnál jobban, a mező- és erdőgazdaság vállalatai az átlagosnál gyengébben teljesítenek az etika vonatkozásában. Meglepő, hogy az etikai index nem függ szorosan össze a vállalatok tulajdonosi szerkezetével. A külföldi tulajdonlású vállalatok nem mutatnak jobb teljesítményt ebben a tekintetben, mint az állami vagy vegyes tulajdonlású cégek. 
A magyarországi vállalatok az etikalitás tekintetében öt nagy klaszterbe sorolhatók. Az "élenjárók" klaszterébe a vállalatok kb. egyötöde tartozik. Náluk a legmagasabb az etika intézményesültsége. A "kötetlenek" klaszterébe sorolható a vállalatok kb. egynegyede. Jellemző rájuk a fogyasztó-orientáció és a jótékonykodás, de az etikai intézmények kialakítása és a stakeholderekkel való intézményesített törődés (még) nem. A "szűkmarkúak" klaszterébe tartozik a vállalatok kb. egyhatoda. Ezek a vállalatok az "élenjárókhoz" hasonlítanak, az egyetlen eltérés a jótékonysági kiadások szinte teljes hiánya. Az "alulteljesítők" klaszterébe tartozik a vállalatok egyötöde. Ezek a vállalatok az etikalitás összes mutatója szerint gyengék. Végezetül a "közepesek" klaszterébe tartozik a vállalatok kb. egyhatoda. Ezek a vállalatok minden etikai változó szerint átlagos értékeket mutatnak.
A vállalatok etikai és stratégiai klasztereit összevetve a következőket állapíthatjuk meg. Az etikában élenjárók klaszterét az erős pénzügyi korlátokkal rendelkező, fogyasztó-orientált exportcégek uralják. A kötetlenek klaszterében az átlagosnál több belpiacra orientált vállalatot találunk. A szűkmarkúak klaszterét főként exportorientált nagy cégek uralják. Az alulteljesítők leginkább a nem-versenyzők táborából kerülnek ki. A közepesek pedig jellemzően a nagy hazai monopolisták. 
A vállalatok etikai klasztereit összevetettük a vállalatok ún. bizonytalansági klasztereivel is. Itt azt kaptuk, hogy az etikában élenjáró vállalatok klaszterét a külföldi piactól függő vállalatok dominálják. A kötetlenek klaszterében az átlagosnál több a piac- és szabályozásfüggő vállalat. A szűkmarkúak között főleg szabályozásfüggő vállalatokat találunk. Az alulteljesítők leginkább a belföldi piactól függő cégek táborából kerülnek ki. A közepesek alapvetően szabályozásfüggő vállalatok. 
A magyar gazdaság jelenlegi fejlődési szakaszában a versenyre kényszerítettség és az etikalitás között szoros pozitív kapcsolat van. Vállalataink etikalitása nagymértékben kontextusfüggő. Azok a vállalatok mutatnak fel magasabb etikai teljesítményt, amelyek a fejlett, nyugati piacokon érvényesülnek. A hazai piacon működő nyugati vállalatok etikalitása - a várakozásokkal ellentétben - nem kiemelkedő. 

Következtetések 

A társadalmi közvéleménnyel kapcsolatos vizsgálati eredményekből levonható gyakorlati következtetések között első helyen említendő, hogy a magántulajdon és a piacgazdaság iránti piackonformabb attitűdök kialakítása szélesebb körű részvételt tételezne fel a tulajdonváltás folyamataiban. Megfelelő eszközök (hitel stb.) hiányában a stabil kis- és középvállalkozói egzisztenciák megteremtése - a tulajdon iránti pozitív motívumok kialakulásának alapja - kevéssé valósulhat meg. Mindez olyan sokrétűbb eszközrendszer létrehozását, az állami tulajdon lebontásának változatosabb formáit igényli, amelyek nagyobb társadalmi csoportok számára teszik lehetővé a vállalkozást, illetve a vállalkozók számára megnövelik a tulajdonhoz jutás esélyeit. A széles középvállalkozói réteg hiánya hosszabb távon nemcsak gazdasági monopolhelyzetek stabilizálódását eredményezheti, de a felemelkedés perspektíváit is erősen elhomályosíthatja a piaci versenybe belépők számára. 
Az attitűdtípusok globális elemzésének egyik legkomolyabb tanulsága, hogy a leggyakrabban előforduló, a népesség csaknem felét kitevő típus inkonzisztensen viszonyul a piacgazdasághoz, akiknél az elvi elfogadást a hátrányos következményekkel kapcsolatos fenntartások kísérik. E jelentős csoport - ilyen vagy olyan irányban is módosulható - állásfoglalásait minden bizonnyal nagyban befolyásolják mindennapi tapasztalataik. Támogatásuk megnyerése és érdekeltté tételük döntő lehet az átalakulást kísérő véleményklíma szempontjából.
A vállalatok etikalitásának meglehetősen erős kontextusfüggő voltából következik, hogy mindenképpen szorgalmazandó a vállalatok etikai intézményeinek fejlesztése. Ez a folyamat segíthető számos módon, de leginkább kemény (piaci, jogi és társadalmi) visszacsatolások alkalmazásával. 
Gazdaságunk etikai intézményrendszere teljes kiépítésre szorul. Mindenekelőtt tanulmányozni szükséges a fejlett piacgazdaságok "etikai infrastruktúráját", s meg kell honosítani az intézmények teljes rendszerét. Másrészt a meglevő etikai intézmények jóval színvonalasabb és hatékonyabb működtetésére lenne szükség.