Baji
Lázár Imre
Függő
módban
A parvenü Tantalosz az olümposzi
lakomán mohón nyúl a halhatatlanság italáért, és az ambróziától megittasult
király, lám, elnyeri pokoli ajándékát: a halhatatlanságba foglalt betöltetlenséget,
a kielégíthetetlen örök éhséget és az örök szomjúságot.
A halhatatlanság a végső
egész, a végtelen idő elfoglalása. Csak a kisgyermek ismeri, aki nem tud
még a halálról, és így nem tud az időről sem. De a végesség és a végtelen
közötti határon az illúzió demarkációs övezete is külön birodalom. Olyan
tartomány, amelyben ambrózia helyett néha elég a szesz, vagy az áfium.
E zóna hajdani foglya volt Ady
és Csáth, kik már életükben letöltötték ama király halál utáni bűnhődését,
a függő mód éhségét, és kiszolgáltatottságát. Ilyen értelmű és e legutolsó
századot megragadó váteszségük is elvitathatatlan. Jelenleg halhatatlanságukat
töltik egy másik függő módban, egy nyelv életidejébe foglaltan, új szívekben...
Társuk a sóvárgás transzcendenciájában a szeretet- és kötődéséhség (és
talán némileg a freudi önértelmezés) magyar vértanúja, József Attila. Az
ő sorsa megváltástörténetté válhatott volna egy figyelmesebb magyar világban,
mert mindent elmondott a kötődni akaró, de kötődésében gátolt, kötődésvesztett
nincstelenségről, és sorsával is példázta a testi-lelki számkivetettség
tragikumát. Alig egy évtizeddel halála után az általa választott, majd
megtagadott erők heródesi tébollyal növelték országossá az árvaság lelki
alapképletét. Az anyákat a hathetes gyermekük mellől száműző hajdani bolsevik
pártkormányzat a József Attila-i tanulmánytorzóba foglalt szellemi kísérlet
torz fonákjaként kapcsolta össze Marx és Freud felismeréseit a magyar népet
évtizedekre patologizáló módon.
Az anya-gyermek távolítás művelete
más civilizáció-képletekben is a függőségtermelés technológiájához tartozik.
A Davis-Floyd által technokratikus szülésnek nevezett kórházi beavatás
már eleve rést támaszt anya és gyermek között, melyet az álláshajszába
visszasiető anya helyére álló baby sitter alkalmazása tovább tágít. Az
anyai lelkiismeret azután tárgyakkal, játékokkal törleszt; nem más ez,
mint a fogyasztói lét imprintingje. A jelenlét és a szerves időbe foglalt
biztonság helyett megvásárolható tárgyak.
Függőség és gátolt, vagy kórosan
fokozott kötődésigény, mind e század működésmódjának központi övezetébe
mutatnak. Korunk lényegi vonása a függőségek minden eddiginél fokozottabb
eluralkodása. Az autonómia, a nemzeti és személyi szuverenitás elvesztésének
végső ideje ez az ezredvég. A különcség a tömeg egyenruhájává válik, és
a látszatra öntörvényű és kozmikussá növesztett egók dizájnerjei a médiastúdiókban
tervezik a következő esztendő humánvonalait.
A környezeti válság, az óriási
reklámerővel felkeltett és fenntartott fogyasztási szokások üzemeltetési
és emberi költségei jelzik az árat, amelyet ezért a kafkaian beláthatatlannak
mondott függő létszerveződésért fizetnünk kell. A környezetromboló
folyamatok hirtelen megakasztása épp e függő mód miatt fenyegethet még
nagyobb katasztrófával. "Nyugodtan" kimondhatjuk, ezredvégi létparadigmánk
kerete e kiterjesztett függőség.
Az élet persze maga is (energia-,
tápanyag-, oxigén- stb.) függő mód, az új talán csak abban van, hogy az
e századi pánfüggőség a szükségtelen világát, sőt az életet fenyegető
tartományokat is bevonja a nagy képbe. Miért lenne kivétel a jó
oldalán az egészséget szolgáló gépezet, hiszen az orvosi rendszer akaratlanul
is ilyen függőségeket teremthet.
Egészségesnek lenni mindhalálig
-- korunk reményt keltő ígérete. Ezt a lehetőséget sugallja minden médiafelület
és a mindenható techno-bio-infomedicina. Ez az egész-ség azonban
épp üzemszerű szervízkötelessége miatt oly kevéssé öntörvényű, és egész.
Az Egészséget mindenkinek 2000-re jelszó pedig a mindenki fogalmát
igen szűkre szabó kihívó üzenet az "amerópai lovagváron" kívül rekedt déli
és keleti társadalmaknak, ha a Föld népessége egyhatodának ma az éhínség
jut osztályrészül. Mit fed el ez a lelkendező virtuális médiakulissza,
ha valójában a földkerekség népei között a malária, a hasmenés, az alultápláltság
vezető halálokok között szerepelhet még az ezredvégen?
Szellem és egészség
Lehet-e egészség, ha minden
Egész eltörött? Van-e értelme teljes testi, lelki és szociális jólétről
beszélnünk, ha az Egész megélhetetlen, mert a hiány és a mindenféle éhségek
hasznosítása e kor talán legfőbb profitforrása? De a gazdagabb Észak is
sajátos tükörképben vizsgálódhat, s ez nemcsak a MediCare/MedicAid áldásain
kívülrekedt szegények egyesült államokbeli tízmillióit jelenti, hanem a
civilizációs létszövetből adódó sajátos csonkulásokat is, melyeket Cristopher
Lasch az Önimádat társadalma című könyvében szemléltet. A munkaholista
sikerhajsza, a médiarendszer szociopátiás kódjainak kulturális beágyazottsága,
a szociális mosoly alá szorított szorongás, a How are you-ra adott válasz
nyomán jelentkező értetlen idegesség jelzi: a gazdasági hatékonyságnak
igen nagy ára van.
A technologizált társadalmak
jobb egészségmutatói, a magasabb átlagéletkor, a fiatalosabb küllem mégis
azt bizonyítja, hogy az egészség értéke és megvalósíthatósága e függő világ
szabad piacán magasabb, mint a természeti népek világának más típusú függőségei
közepette, vagy itt a köztes kelet-európai térségben. Ha azonban Tarkovszkij
Stalkerjének sérült, de különös képességekkel megáldott gyermekére gondolunk,
vagy Castaneda gyógyító Don Juanjára, akkor a Baywatch hőseinek testi tökéletessége
mégis valamilyen hiányérzetet támaszt bennünk.
Az egészség- és fittnessipar
nárcisztikus szertartásrendje és kultuszvilága is sajátos cordon sanitaire-t
von az Egész és a tükörben megtekinthető szellemvesztett mikrokozmosz-karikatúra
közé. A teljes testi, lelki és szociális jólét középső kategóriája ugyanis
csonka halmaz, valójában nem tartalmazza a pneuma spirituális dimenzióját.
Akkor sem, ha az úszómedencés kényelmi osztály, a "leisure class" egészség-dizájnjába
a keleti bölcseletek örökségét és egészségvédő üzeneteit is rendre belekeverik...
Szellem és egészség egy keretbe
kerül a -- testet és a spiritualitást egységes és önfegyelmező életrendbe
foglaló -- keleti harcművészetek világában. Önmaga sajátos tagadása is
a shaolin hagyomány, a buddhista ontológia és a folyamatos harci készültség,
a test feletti kontroll és a teljes átszellemültség. A shaolin pap egy
személyben pszichológus, orvos, tanár, gyógytornász, művész, pap és a küzdősportok
mestere. A titok valójában a teljes testi, lelki és szellemi kontroll megszerzése,
a teljes autonómia létrehozása. Ez a titok másképpen a megelőző egészségszemlélet
kulcsa is. A fogyasztói világban azonban ez az üzenet ritkán lesz életgyakorlat,
a Shaolin létrend is inkább logó, virtualitás, a számítógépes játékok kung-fu
imitációinak védjegye, vagy a fotelbe cövekelt videofogyasztók pótvilágát
tölti be. De lehet az anabolikumoktól elgólemesedő, és e szerektől nemritkán
kurta életű őrző-védő hústornyok álénje, kölcsönzött holmija.
Egészség és spiritualitás között
különös a viszony a mélyben és a retorikai felszínen is. Az olyan szellemi
térségek és korok, mint Tibet, vagy a korai kereszténység társadalma valójában
ínségvilágok, amelyekben a szellem a szenvedés feloldására meghívott segítség,
elaboráció, a lehetetlennel való megküzdés léttartománya.
A szellemi elmélyedés egyben
az ezredvég fogyasztói függőségei alól is felszabadít. Így talán érthető,
hogy a piaci világ miért hasznosítja a jóléti társadalmakat sújtó szellemi
aszályt. Lehet, hogy maga a technológia függő módjába foglalt teljes testi,
lelki és szociális jólét korrupciója szigetelne el bennünket a spirituálistól?
Bizarr paradoxonnak tűnik, manicheus, bogumil, katar, patarénus anyagiszonynak.
De lehet-e egészség ott, ahol az Egész értelmezési tartománya csonka?
Az egészség a civilizáció "szent"
szavai közül való. Olyan keresztséggel kapjuk, mint a születéskor szemünkbe
cseppentett gonococcus-ellenes gyógyszer. Az igazi személyi igazolványunk
valójában az oltási lapunk, és oltalmazó civilizációnkkal a legintimebb
randevúinkat, testi létünket transzparenssé tevő találkáinkat a tüdőszűrő
állomásokon, rákszűréseken intézzük. Ebben a világban az orvosok arkangyalian
dezerotizált jelenléte, bírói, ítélő szerepük, a pszichoterapeuta gyóntató,
megnyitó, feloldozó "pasztorálása" jelzi: a biomedicina mintha a vallás
helyét foglalná le.
Az egészség despiritualizált,
szekularizált fosztóképzős egy-ének,
egész-ének retorikája
is fosztóképzős esztétikát teremt. Sokan gyanakvóan kapják fel fejüket,
ha a művészet és az egészség fogalma egymás mellé sodródik. Mintha a Moebius-szalag
fordítaná egymásba az ellentett minőségeket. Talán mert az egészséget is
szemérem illeti meg, pőre mutogatása visszatetszést kelthet. Ez nemcsak
az egészségügyi felvilágosítás műfaji gondjaira utal.
Csak ritkán találkozik az egészség
és a szépség a beláthatatlan kapujában. A klasszicista szépség ugyanakkor
törékenysége miatt archaikus torzó számunkra. A klasszikus görögség
szobrászata a totalitarizmusok védjegyeként is feltűnik. A propagandává
alázott birodalmi realizmus valójában az egészség pornográfiája. A totalitárius
rendszerek egészséges jövőbe tekintő munkásalakjai, parasztasszonyai, túlnövesztett
mezítelen héroszai, vagy a családi képekbe foglalt öntudatos idill hamis
képei tűnnek fel. Az idill e gyakori hamisítás miatt kerül oly sokszor
a széptani vádlottak padjára, és mellette az egészség is az unalmas dolgok
listájára...
Persze e mindannyiunk számára
kézenfekvő köznapi szó értelmét kereshetjük az evolúciós ökojátszmák világában
is. Az orvosi antropológia Lieban kínálta meghatározása szerint az egészség
és a betegség a biokulturális alkalmazkodás sikerét mérő jelenség. Tehát
az egészség a kívül-belül környező EGÉSZ által feltett kérdésekre adott
adaptív választ mérő ökológiai fogalom. A biokulturális alkalmazkodás a
testi folyamatokra épülő technológiai, mentális és kulturális tevékenységek
világa. A high-tech-világ, és benne a biomedicina, a technokrata gyógyító
kultúra sikerét a biológiai egészség mérőszámaival igazolhatja; e világrend
legfőbb legitimálója a hatékony és sikeres egészségügy. Hiszünk a nagy
szervizben, ahol időt kapunk és enyhítést. Az egészségügy -- durkheimi
fogalommal szólván -- kollektív reprezentáció is. Az orvosi rendszer, mely
az ideák, a politikai, társadalmi viszonyok és a technoszféra közegébe
ágyazódik, valójában az alkalmazkodás választott és elhívott intézménye.
Ilyen értelemben rokon az építészettel, vagy a tűzgyújtással.
Ha az egészségügy olyan rendszer,
amely az élettani folyamatokra épül, azokhoz csatolódik, azokra hangolódik
diagnosztikai eszközeivel és gyógyító vegyszereivel, gépezeteivel, akkor
-- vélhetjük -- a technológiai hatékonyság fokozódása értelemszerűen az
egészség összmennyiségének növekedésével jár együtt. Mindez a betegség
okozta függőségtől vált meg, az emberi autonómiát fokozza, de mint intézmény
kétségkívül magához láncol oltásaival, megelőző intézkedéseivel, rendszeres
ellenőrzésével és a hatékony beavatkozással. Sajátos egészségügyi kozmoszt
kertel el a káosz világából. Ezen nagy és az alkalmazkodást szolgáló gépezet
hézagaiban, csapdáiban és kényszereiben azonban visszájára fordulhat ez
a küldetés, s nőhet a függőség.
A közegészségügy, a gyógyító
technológia, az oltási gyakorlat, az antibiotikumok, a szűrések átalakítják
a betegségek világát, módosítják genetikai örökségünket, megváltoztatják
a demográfiai viszonyokat és a túlnépesedés nyomán embernemünket befoglaló
bioszférát is. A biológiai ellensúlyok lefegyverzése és a népességrobbanás
akár a nagy egészet is próbára teheti.
Az egészség és a betegség mélyen
az adott műveltségbe ágyazódik. Tartalma, jelentése a közgondolkodás, hiedelemvilág
függvénye: az egészség és a betegség maga is szociális reprezentáció. Történetekbe
foglalt, előírásokban szabályozott. Meghódítható.
Egészségpiac
Vajon a globalizáció fogyasztói univerzumában
az egészség milyen képével találkozunk? Mi a helye az egészségnek
és a betegségnek a fogyasztói társadalom függőségszövetében, működésmódjában?
Az egészség hogyan válik
éppúgy ipari-marketing célponttá, mint ahogy a sérülés, a betegség, a
hiány és a mindenféle éhség is. A nagy gépezet hasznosítja az egészséget,
a betegséget, a hiányt és az egészről forgalmazott képzeteket is.
Az egészségipar érdekeltsége
az egész életre kiterjed, és az emberi értékskálán az elsőt, az egészséget
kínálja. Előnye így más iparágakkal szemben behozhatatlannak tűnik, és
ez a profitéhség célpontjává teszi a kórházipart, a biztosításüzletet is.
Azonban thanatosz, az árnyék is sikeres, az alkohol, a dohány és a többi
drog üzleti könyvelése összemérhető forgalmat bonyolíthat.
A medikalizáció
a megelőzés és a beavatkozás erkölcsileg kétségbevonhatatlan, racionálisan
megkérdőjelezhetetlen jogán meghódít minden természetes és autonóm életszakaszt.
Meghódítja a szülést, a születést,
meg a fogamzókort, és a klimaxot is, nemzőképességet ad az aggnak, béranyát
szerez a meddőnek, befogadja a haldoklót. Méri az életminőséget, dönt
a diétáról, és amit tegnap még tűrni kényszerült az ember, mára kezelhetővé
és kezelendővé válik. A fogamzásgátlás, vagy a csontritkulás fenyegetése
a női nem jelentős részét ösztrogénfogyasztóvá tette. A klimax természetes
állapot a kezdetektől fogva, de ha az egészségügy úgy akarja, mától (ösztrogén)hiánybetegség.
Az intimitás medikalizációja: a Viagra a piacra idézi a másik felet
is, a kora és hiánya, feltámadt éhsége miatt megcélzott népesség pedig
kiszolgáltatott a gyönyör árának, az infarktusnak. A Viagrának már saját
temetőkertje van, és Garrett Hardin maximája szerint nincs mellékhatás,
csak hatás.
E paradigmában minden eladó,
még a védőoltás is. Az intimitás és a felelősségérzet a híradó előtt rövid
vallomásokba csomagolva: hepatitiszprevenció. Ugyanez az üzenet az utcai
óriásplakáton ("mielőtt elmenne"): szexcomics-ápolónő, fecskendővel és
áthallásokkal. Az oltáskampány része a kórházi orvos elé tett papír, ha
nem oltatja be magát, akkor hepatitisz esetén nem tarthat igényt magasabb
százalékú táppénzre.
Mit is mond Ivan Illich a medikalizációról?
A hivatalos, professzionális orvosi gyakorlaton alapuló egészségügyi rendszer
veszélyes üzem, mely egyébként elfed(het)i a társadalmat elbetegítő viszonyokat,
és legitimálja az adott civilizációs rendszert, továbbá elsorvasztja a
személyben az öngyógyítás képességét.
Az egészségügy e kort legitimáló
hatalma érthető, hitelét az ésszerűség csodája teremti meg, ahogy például
a halál birodalmából a klinikai halál és az agyhalál közötti köztes mezőt
meghódította, vagy a sorsszerű öröklődő betegségekbe képes beavatkozni.
A technológia megváltó szerepébe vetett hitet az orvoslás hihetetlen sikertörténete
teszi a tömegek számára kézzel foghatóvá, bár nem mindig elérhetővé....
A medikalizáció hatalmának mélyén
archetipikus feltételek dolgoznak: a technológiába vetett bizalom, a természetes
folyamatok fölötti technológiai kontroll igénye, és az önbizalom hiánya.
A kockázat minimalizálása végett a gyermeket nem akaró asszony rendszeresen
ösztrogén tartalmú pirulát szed, a terhes nő elfogadja a szülőszobán a
betegszerepet, a higiénés szabályok követése miatt azt a tényt, hogy az
első napokon csak szoptatáskor láthatja gyermekét, a klimaxos asszony a
változó kor tünetei és a csontritkulástól való félelme miatt ösztrogén
tapaszt rak magára.
Gabe és Calnan szerint a korábban
természetesnek tekintett problémák orvosilag kezelendő jelenséggé való
minősítése a medikalizáció. Ezért válik a menopauza, a klimax utáni állapot
hiányállapottá, ösztrogénhiánnyá, ifjúsághiánnyá. Így válik szociális fóbiává
a gátlásosság, amely a pszichére ható gyógyszerek alkalmazásának új frontját
nyithatja meg. De így lesz a magány, a szociális elszigeteltség, boldogtalanság
kezelése is ideggondozói feladat. Persze a folyamat ethosza dönti el a
medikalizáció üdvös vagy átkos voltát.
A medikalizáció nyilván üdvös,
ha időben elérhetővé teszi a gyógyíthatatlan betegségfolyamatot, mint a
rákszűrések esetében is, ha megelőzheti a magas vérnyomás szervi következményeit,
és átkos, ha -- mint Ivan Illich is értelmezi -- a modern medicina a szociális
kontroll eszközévé válik, és az embereket az orvosi tevékenység, a gyógyszeripar
függőségébe csalja.
Az egészség betöltheti a szekularizált
világ korábban a vallás által ellenőrzött tartalmait, így az egészség a
világegyetem morális modelljévé válhat. A világképet vagy a szociális együttélést
őrző törvények megsértői átkerülhetnek a közjogi, vagy a vallási bűn világából
az elmegyógyintézetek kórtermi világába. Kiszélesedik a mezsgye a kábítószerek
övezetében, a dealer éppúgy lehet bűnöző, mint kezelésre szoruló beteg.
De az egészség is többrétű jelentéshez
jut. A hét főbűn közül több kap egészségügyi értelmet, a vallási parancsolatok
megsértése helyébe az egészségtelen életvitel lép, és a bűnhődés és a betegség
közötti őskapcsolat, lám, új köntösében is "marad a régiben". A szakralitás
kiüresedett helyét valamilyen nárcisztikus és paranoid, hipochondriás egészségféltés
tölti be. Ennek a sokszor kezelést igénylő neurózisformának a mélyén az
életféltés szinte féltékenység-sodratú szenvedélye kezd el működni. Jó
esetben mindez a természetgyógyászok és egyéb egészség-manufakturák szolgáltatásainak
rituális és kényszeres fogyasztásává, rossz esetben a személy életképességét
is beszűkítő állapottá válik, melyen aztán már csak valódi pszichoterápiás
orvosi segítség tud segíteni. Így kerül az egészlegesség és a kiüresedett
szakralitás, a "whole"-isztikus és a "hole"-isztikus oly közel egymáshoz.
Ez az önszeretet sokszor az
önelfogadás hiánya is. Ezt a hiányt, ezt a tantaluszi éhséget termeli ki
az egészségipar másik üzemrészlege, a szépség- és fiatalságüzem. Fosztóképzős
üzemmód ez is, a teljesség igézetében. A szépészeti sebészet által eltüntetett
sajátos vonások, vagy az öregség ránctalan, kontúrmérnöki és műkebles önkénye
vállalhatatlanná teszi a életkort, az adottat és a természetest, és olyan
élő panoptikumfigurákkal lepi meg a közönséget, mint Gábor Zsazsa, Michael
Jackson vagy Lolo Ferrari.
LaMettrie embergépe is új értelmet
kap a medikalizációban. Cyborg korunkban a mesterséges intelligencia, a
gép és a szervesen természetes közötti határok olvadóban vannak. A nano-technológia,
a génmanipuláció, a bioinformációs kor közeledtének víziója a medikalizáció
kiterjedését és annak high-tech-ipari érdekvonatkozásait is felfedi.
Ha tehát a medikalizáció a túlindusztrializált
társadalom mellékterméke, akkor az ökológiai gondolkodásnak ezzel a jelenséggel
is foglalkoznia kell. Az urbanizált lakásviszonyok, a motorizált közlekedés,
az elektronizált és az általunk fogyasztott, igen nagy mértékben kemizált
vagy kemizálódott élelmiszerek nagy távolságokról történő szállítása, a
lét minden mozzanatának áttechnologizáltsága így az egészség technologizáltságát
is jelenti.
Az ép és szép mára csúcstechnológiájú
szavatosságú áru lett. Keats egyenlete a szépről és az igazról újabb változókkal
bővült. Szép az, amit a médiumok annak mondanak. És a médiumok azt mondják,
amit a high-tech megtermel és eladhatóvá tesz. Az igaz változatlanjának
a helyén érdekelvű változó realizálja/irrealizálja az egész, az
ép és szép ismeretlenjét.
A fogyasztói lét parancsolatai
egyébként meglévő egészségünket is lefokozzák a mesterségesen felfokozott
vágyakozás állapotában. Életünk csonka a szomszéd által elért, megszerzett
fogyasztási javak, presztízsértékek nélkül, csonka a médiumok által felkeltett
szükségletek teljesítése nélkül, csonka, azaz nem egész, nem egész-séges.
Cyborg-intimitás, testünk folytatódása tárgyainkban, a tantaluszi éhség
állapota.
Autónkkal, számítógépünkkel,
a számunkra előírt és a -- szociális rétegződésenként eltérő -- fogyasztási
javakkal kétségtelenül mély személyes viszonyt táplálunk, és elvesztésük
-- a szó oda-vissza árulkodó! -- súlyos tárgyvesztéses állapotba sodorhat.
A szociálmedicina, a (szociál)pszichoszomatikus
megközelítésmód azonban nemcsak a medikalizáció fogalmi kereteit, érvrendszerét
tágítja ki, hanem ellenkezőleg magát az orvosi látásmódot is társadalmiasítja,
az orvos--beteg viszony kínzó aszimmetriáját oldja, és a személyközi kapcsolatok
empátiás érzékenységével oltja be. Ahogy a bölcsészérzékenységet megalázza
az orvoslás hatékonysága, amikor egy időben alkalmazott néhány milligrammos
kémiai szer az életet, az ideiglenes végtelent, az egészet jelentheti,
úgy lopódzik vissza az orvoslásba a sorsot, spirituális és mélylelki tartalmakat
információs pályákkal a testi történésekig követhetővé tevő pszichoszomatika
csempészárujaként a bölcsészet. Ez egyben azt is sejteti, hogy a szellemi
tartományt elérő medikalizáció visszalendíti az ingát, és az egészség és
az Egész közötti kapcsolat szervessé válik. Szellem és hatékony ipari érdek
együtt visszaadhatja az autonómiát a személynek.
Az éhség gyarmatosítása
A gyógyszer azonban lehet másféle
szer is. Thomas Szász rámutat, hogy az is a medicinális hatalom döntése,
hogy a methadon gyógyszer-e vagy kábítószer. A hajdani fogyasztószer, a
Gracidin a mai serkentőszerek előde, és a morfin is csak egy-két betegség
kontextusában gyógyszer, egyébként kemény drog.
De lépjünk át e kétértelműségen,
a poklok csalóka kapuin. Mi van tehát a túloldalon, a rombolás oldalán?
Ha az egészségipar profitteremtő szövetséget köt a testtel, hogyan gyarmatosíthatja
az utóbbit az egészséget szétromboló kémiai hatalom, a drog?
Mindez a medikalizáció
árnyékvilága is. Részben a közös gyökerek miatt. A sámán is hallucinogénnel
él a gyógyító rítusban. Másfelől ha a medikalizáció is a túliparodosodott
világ szüleménye, és annak mellékhatásai
kezeléséből táplálkozik, akkor ugyanez ellenkező erkölcsi előjellel
ellátva a drogiparról is elmondható. Ami az orvoslás világában szent
és megkérdőjelezhetetlen, a szenvedés enyhítése és a gyógyítás, az a
drogvilágban a szenvedés, és a leromlás létrehozása. Az egyik oldalon
az egészségügytől való függőség biztonságérzetet teremt és visszaemel
a normalitás világába, míg a másik oldalon a szertől és a dealertől
való függés kriminalizál, és a teljes összeomlás felé sodor.
A gyógyszer átmeneti és a mellékhatások
miatt kellemetlen, hogy azután újra jó legyen a gyógyultnak: a drog átmenetileg
jó, hogy aztán hiányában egyre roszszabb legyen a drogbetegnek. A medikalizáció
ellentettje a drogüzlet, de mindkettő profitjához szükség van a bioökonómiai
szubsztrátumra, a fogyasztóra.
A másik közös gyökér a személyiségzavarokat,
szenvedélybetegséget, "munkaholizmust", vagy éppen a daganatbetegségek
iránti fogékonyságot fokozó civilizációpatológia, a sérült kötődés kockázatát
fokozó technokratizált szülés, és anyát-gyermeket szétválasztó életrend,
mely éppúgy küld áldozatokat a betegségre való hajlam irányába, mint ahogy
sokakat a szenvedélybetegség felé sodor. A túliparosodott vagy posztindusztriális-információs
társadalom árnyéka a pszichopátiás személyiségzavar. Tantalosz fosztóképzős
kiadásban: nem kell a halhatatlanság, csak az ambrózia maga, és a pokol
is megfelel halandó kiadásban.
A drog maga technológia eme
tantaluszi éhség gyarmatosításához. Az öröméhségé és a nyugaloméhségé,
a révüléséhségé és a látomáséhségé. Az anómiába rekesztett társadalom testi
kezelése. A drog a hiányzó kötődés helyén függőséget teremt
A emberi létezés természetes
kötőerőit, jutalmazó, megerősítő és transzcendentáló tartalmait helyettesítő
és hatástalanító, sajátságos aktivitású blokkoló szerek világa a drogok
világa. Panksepp, az észt származású amerikai pszichiáter az opiátokat
"szociális mediátoroknak" nevezi. Az endorfinok a korai anya-gyermek kapcsolat
ősbizalom állapotát közvetítő tényezők. Az ellenhatású anyaggal, a naloxonnal
való gátlásuk állatban, emberben olyan tüneteket idéz elő, mintha az ivadék,
a csecsemő számára legrettenesebb helyzet, az anya elvesztéseállna elő.
Az opiátok a hiányzó anya pótszerei.
A drogipar a lélek hiánygazdálkodására
épül. A létélmény tragikus hézagaiba önti ragasztóanyagát, amellyel saját
gazdasági érdekeihez köti a behálózott áldozatot. A drog ezért is versengő
ellenfele a fogyasztói, szabadpiaci világnak, hisz ezeket az éhségeket
és csonkaságokat a marketing is kitermeli.
A függőség állapota egyébként
torz metaforája a szabályozási hurkok hálóhologramjában megtestesülő szervességnek.
Az éhség és kielégülés libikókáján billegő szerves létezésünk torz modellje
a függő viselkedés. Kétértékű állapotaink ellentétpárjait modellezi az
élmény és megvonása, a hatás és a hiányából fakadó ellentétes visszacsapás-jelenség
Solomon motivációs modelljében. A környezettel alakuló viszonyunk konzervatív
tendenciája, a megszokottá váló újdonság, melynek hiánya azonban már fájó.
Mindez a lét formaképző logikájából fakad. Az élményigény megszállása és
kitermelése: "biotechnológiai" gazdasági művelet. Az alvilág gazdasága
cyborg viszonyban áll a fogságba ejtett lélek mélyvilágával. Ebben az iparban
az ember egyszerre válik nyersanyaggá és termelőeszközzé, melyben a "bevetett"
kémiai szubsztrátum jelentős profithozamot teremt. Mesterséges létmetafora,
torz élményhamisítás tárgyiasítja később eldobandó haszonforrássá az áldozatot.
A drogfüggőség a létviszonyok torz konstrukciója, mely a szerves létesüléssel
szemben fosztóképzős létesülés. Csábításához, hatásának érvényre jutásához
azonban a szerves létezést még mélyebben támadó hatásoknak kell érvényre
jutnia.
Bölcsőpatológia
Panksepp szavaira emlékeztetve
a drogfogékonyság bölcsője talán maga a bölcső, vagyis a bölcsőínség. Aki
a bölcsőt ringatja, a világot igazgatja -- tartja a régi angol közmondás.
A későbbi drogos rabságnak, megvonásos tüneteknek az igazi előtörténete
az anya megvonásával veszi kezdetét. Weil, amerikai pszichiáter a csecsemőkori
empátiás gondozási hiányt elszenvedett tizenévesek esetében az alkohol-
és drogfüggést, a személytelen, zavart szexualitást, a "negatív empátiás",
tragikus szeretetéhség hajtotta bűnözést, a túlfokozott teljesítmény-orientáltságot
gyakoribbnak találta az empátiásan nevelt kortársaikkal összevetésben.
Szaporodik a kutatási bizonyítékok
sora a kórházi szülés higiénés érdekű, elidegenedett, medikalizált természetéből
fakadó kedvezőtlen hatásokról. Az anya-gyermek kapcsolat korai traumatizálása
azonban ma már köznapi, szürke történet, s nem a csecsemőgyilkos anyák
rémtörténeteinek ritka, bulvárlapokra kínálkozó példája. A kelet-európai
társadalmakban, így a negyvenes évek végén Magyarországon is állampárti
erőszak választotta el a hatodik hét, azaz a humán imprinting szakasza
után a gyermekeket és a munkába kényszerített anyákat, kiknek szerepét
a bölcsőde, a nagymama, vagy a szomszéd néni vette át.
Ennek a népességléptékű kísérletnek
népességkórtani következményei máig sincsenek tisztességesen felmérve,
de a generációra jellemző népegészségügyi adatok: a magas alkohol-, és
dohányzásfüggőség, a daganatbetegség és szívinfarktus európai gyakoriságcsúcsai
lélekgyógyászati, pszichoonkológiai és pszichokardiológiai értelmezés tekintetében
is kutatásra sarkallanak. Weil professzor adatait ismerve ez a népesség
fogékony a drogfüggőség terén is. Hogy mindezt Bowlby, Crittenden, Ainsworth
és Main attachment-modelljével értelmezzük, vagy pedig a dinamikus pszichiátria
freudi gyökérzetű elméleteivel, Mahler vagy mások koncepcióival -- az összefüggés
létét illetően nem jelent lényeges különbséget.
Ezek a tendenciák nemcsak a
Gauss-görbe kórosnak nevezhető tartományait szélesítették ki, de nem túlzó
a feltételezés, hogy egyik fő forrását képezik az általános értékválságnak
és a szélesedő anómiának is. Ezt a helyzetet a GYES bevezetése sem oldotta
meg, hiszen a szerepzavarral, GYES-neurózissal küszködő, frusztrált anyák
saját korai traumájukat örökít(het)ik tovább a csecsemőkkel szemben gyakran
inadekvát érzelmi magatartásukkal.
A gátolt csecsemői kötődés kiváltásában
nagy szerep jut a tárgyaknak, így az azokhoz való etológiai mélységű vonzalmunk
az anya-gyermek kapcsolat technicizálásával, a medikalizált szüléssel és
a korai anya-gyermek kapcsolat más jellegű traumatizálásával a fogyasztói
társadalom tárgyéhes és kényszeres fogyasztói magatartásának alapjait teremtheti
meg.
Tehát a technológiába-idegenült
társadalom bizonyos értelemben akaratlanul maga is szállítója a drogiparnak,
a kereslet alanyi tényezőinek kínálatával. Bár a deviáns csoportok, így
a drogosok a normatív társadalmi csoportlétezés határait kívülről őrzik,
kirekesztettségük ellenére az adott társadalom mostohaszülöttei. A korai
anya-gyermek kapcsolat nemcsak a szocialista munka(tábor)-társadalom erőszakos
intervenciója nyomán sérült, a baby sitterekkel kiváltott anyai szerep,
a szülés utáni korai munkába állás az atlanti világ szokásnormájának is
tekinthető. A westernizáció fájdalmas hatásáról számol be Ivan Illich a
mexikói indián anyák kórházi szülésre kényszerítése kapcsán Medical Nemesis
című könyvében. De a nyugati bölcsők kis túszait az anyák hat hét után
ugyanúgy dada kezére adják kizárva a gyermeket az ősbizalom idilljéből,
és bezárva a majdani felnőttet a civilizált függőségek, a pótszerek, és
mind gyakrabban a drogok világába. Hogy az amerikai egytemisták körében
a marihuánahasználatot jellemző 60 százalékos adat megerősíti-e e gondolatmenetet,
mindenkinek tudományos vérmérsékletére bízom.
A dekonstrukció tehát etológiai
mélységű, és már a drog szociális dezorganizáló hatása előtt működésbe
léphet.
Posztindusztriális árnyékvilág
Milyen hiányállapotokat foglalhat el
a drog? Az opiátok a fájdalomtól, az alacsony önértékeléstől mentesítik
ideiglenesen az egyént, melegséget, védettségérzést teremtve. A nyugtatók
a szorongástól, a szégyentől és a megalázottságtól, az elidegenedettségtől
mentesítenek néhány órára. A hallucinogének
látszólag megszabadítanak az unalomtól, az ürességtől és értelemnélküliségtől,
az illúziótlanságtól, a serkentőszerek az erő és energia érzését kölcsönzik,
látszólag megszabadítanak az elveszettségérzéstől, szomorúságtól, kiábrándultságtól.
Pótidő, pótélmények, pótszerek, pótvilág -- egy mások számára jól jövedelmező
üzlet eszközeként.
A kezdetben szimbolikus értékkel
bíró, a hiányt pótló, a valóság szorítását oldó és szimbolikus tartalmak
helyét azonban hamar átveszi a pőre függőség. Ilyenkor már nem a létező
igények hamis kielégítése, és az így meghódoltatott biologikum korrumpálása
folyik, hanem a menekülés a megvonási tünetek elől a szer felé, a lét végleg
tárgyiasul.
Vajon ismerjük-e pontos koordinátáit
annak a tartománynak, ahol a függőségek konstrukciója -- gondoljunk csak
a munkát, megélhetést nyújtó gazdasági-fogyasztási körfolyamatok függőségigényére
-- a társadalmat illetően előjelet vált, társadalomépítő szerepből dekonstruktív
szerepkörbe csúszik át.
A függőségteremtő iparágak az
előjelhatárok mindkét partján megtalálhatók. A gazdaság a kiépített és
kultivált éhségek nélkül működésképtelenné válna. Sőt a szenvedélybetegségek
egy része nélkül kimerülnének az államok jövedelemforrásai, pedig tudjuk
róluk, hogy a közvetett vagy közvetlen halálokok között vezető szerepet
foglalnak el. Másfelől az állam legnagyobb bevételét jelentő dohány-, alkohol-jövedékadók,
a gyermekek játékvilágának brutális gyarmatosítása és a felnőttek játékszenvedélyének
és tárgyéhségének ébrentartása, a félkarú rablók, casinók, egyéb játékautomaták,
a szórakoztató elektronika presztízshajszája, a csúcstechnológia piacforradalmába
foglalt plug-in drogok mind-mind az éhség és függőség mélyen pszichofiziológiai
ciklusos működésének biztosítékaként termelik ki a pénzt ennek a bioökonómiai
rendszernek az emberi alapjából.
A vágyak felkeltése persze a
felkeltett igények fedezetét előteremtő munka oldalán elhasznált lelki,
élettani tartalékok révén csökkenti annak az esélyét, hogy az egyén a szeretetéhségét
és társas viszonyait, szellemi függetlenségét helyrehozva oldja függőségét.
Ha megvizsgálnánk a függőség elvén működő tárgyak forgalmának a kereskedelmi,
pénzforgalmi adatok összegéből való részesedését, az eredmény feltehetően
elborzasztóan nagy lenne.
Ha figyelmünket csak a szűkebb
kábítószerpiacnak szenteljük, a gazdasági mutatók akkor is titániak. Ez
a hálózatos globális drogország éves GDP-je a becslések szerint eléri az
Egyesült Államok nemzeti termékértékének tíz százalékát, és meghaladja
Nagy-Britannia éves GDP-jét. A drog állama valódi globális birodalom, nemzetközi
árnyékország. Létét sajátos történelmi felhajtóerő táplálja, a folyamatos
"eredeti tőkeakkumuláció". A drogipar nyersanyaga a mák, a vadkender, az
anyarozs, de a drogüzlet másik felét és a fentiek ismeretében a kereslet
oldalát a nagy társadalom hozza létre.
Heidegger szerint a technoszféra,
leválva a humán ökoszféráról, önálló és alig ellenőrizhető világgá vált:
kialakult a tudományos technikának a világ fölötti uralma, "planetáris
univerzalitása". Kérdéses azonban: vajon az ember képes lehet-e ennek a
technikai-technológiai univerzumnak az átlátására, s ha igen, akkor hogyan?
Heidegger abból indul ki -- szemben a pozitivizmussal --, hogy "ez a technikai
univerzum egy olyan önfelépítő és önfenntartó logikát fejleszt ki, amely
már nem az ember alkotása, hanem egy tőle függetlenné vált valami". Ebben
az önfenntartó technológiai-gazdasági-monetáris szuprastruktúrában is illúziótlanul
kell meghatároznunk a pszichotrop neurobiokémiai ipar és kereskedelem helyét.
A technofüggőségek világának övezetei, a drogok és a plug-in drugok nagyon
is mélyrehatóan, egy cyborg összefonódottságával élősködnek a legmélyebb
emberi igények és készségek mesterséges frusztrációit kihasználva. A droggazdaság
létfeltétele és eredménye a társadalom etológiai mélytartományának (előzetes)
dekonstrukciója, az ember természetes arányigényének, és természetes lelkiségének
sérülése.
Különös kapcsolatszövevény mutatkozik
tehát az iparosított technokratizált szülésből fakadó anya-gyermek kapcsolati
zavarok kockázata, a kötődésgátlásra rímelő kulturális kódokat forgalmazó,
és a tárgyait és ösztönszolgáltatásait az emberi kötődéshiány vákuumába
öntő ipari-posztipari civilizáció, illetve e világ evilági alvilága, a
pénzét rejtett csatornákon a tőzsdékre mosó drogpokol között.
Az egészség és a kontroll közötti
kapcsolat az egészséglélektan egyik alapállítása. A helyzete feletti ellenőrzést
elveszítő személyt élettani folyamatai kiszolgáltatják a romlásnak. Erről
tanúskodik a pszichoimmunológia tudománya. De a racionális kontroll mellett
érzelmi és szellemi kontrollra is szükség van. Ha másért nem, a szükségtelen
éhségek kioltása végett. A sztoicizmus gazdaságtana az ezredfordulón...?
Csak az autonómia védheti meg
a személyt a fogyasztói haszonlénnyé válástól. Ezt az autonómiát a saját
szervességében és épségében töretlen család adhatja meg, mely paleolitikus
mélységű üzemmódjával ősi egyensúlyokat őriz. Minden csecsemő számára polgári
jogként kell biztosítanunk az idillt, a zavartalan anya-gyermek kapcsolat
harmóniáját, mint szociális és kultúrateremtő alapsémát, hogy a lélekmélybe
írt éhséget és hiányt később ne hasznosíthassa a pokol gazdasága. Ehhez
az Éden etológiája és az Utópia racionális konstrukciói közötti egyensúly
mellett szükségeltetik még egy kis szeretetes béke is. Lám, mi mindentől
függ ama másik, kontrollképes független mód...
|