EGÉSZ-SÉGES 
az egészségügy gondolkodása?
Beszélgetés dr. Szolnoki István tisztifőorvossal

Szolnoki István: Egyre többen vannak az egészségügyben dolgozók között, akik nem elégednek meg a szűk szakterületükön végzett mindennapos munkájukkal, akik az embert és a környezetet egészében nézik, és igyekeznek betegeik, vagy a nagyobb közösség környezetének védelmében is tevékenykedni. Amikor a környezet káros hatásairól beszélünk, általában a a külső környezetre gondolunk. A levegő-, a víz- és a talajszennyezést, esetleg a zajszennyezést értjük környezeti ártalmakon. Ugyanakkor nem feledkezhetünk meg arról, hogy a külső szennyezéssel szoros kapcsolatban levő indoor szennyezés közvetlen egészségkárosító hatása esetenként nagyobb, mint a "külsőé" .

-- Ha jól tudom, te a Levegő Munkacsoporttal és a Zöld Jövővel is szoros kapcsolatban állsz.
-- E két szervezeten kívül még másik hárommal is folyamatosan kapcsolatot tartok. A kezdetekben -- mikor még a XXI. kerületben dolgoztam -- néhányad magammal az alapítással is megpróbálkoztam. Ez ott akkoriban nagyon hasznos volt. Számomra szerencsésen alakult, hogy azzal foglalkozhatok általában, amivel amúgy is szívesen foglalkoznék. Hivatásból is gyakorlom a környezet-egészségügyet, mint tisztiorvos. Az én szakterületem, a közegészségügy, nagyobbrészt környezet-egészségügyből tevődik össze. Már az egyetem utolsó éveiben célom volt, hogy ezen a területen dolgozzam, mert a megelőzést tartottam nemesebbnek és nagyobb léptékűnek. Először a fertőző betegségek megelőzésével, járványtanával foglalkoztam, azután a nem fertőző megbetegedések megelőzésével is.
-- Talán az enigmatikus kérdésünkre itt kapunk választ, hogy mintha két egészségügy lenne?
-- Sajnos kicsit kettészakadt az egészségügy. Van egy betegségre irányult orvosi munka, amely megfelel a hagyományos, klasszikus, minden ember fejében élő gondolatnak: az orvos a beteggel, a betegséggel foglalkozik. Van egy másik, a megelőző, a betegségek esélyét, kockázatát csökkentő, a környezet és az ember egységében gondolkozó szemlélet, amelyet az emberek nem kapcsolnak szorosan az orvoshoz. Mint foglalkozást az orvosi hivatást alapvetően a beteg embert gyógyító tevékenységnek tartják, és ez nem baj. Az orvosok többsége is úgy képzelte, amikor az egyetemen tanult, vagy amikor az egyetemről kikerült, hogy az ő feladata szinte kizárólag a gyógyítás. A megelőzést valahogy nem vállalták fel, mostohán kezelik. Hivatalosan a szakma nagyjai mindig úgy tartották, sőt törvényben is rögzíteni szokták, hogy az első a megelőzés, de ezt magukban az egészségügyi szervezetekben, sőt az egészségügyi tárcánál is inkább csak jelszavakban hangoztatták. Sohasem vették komolyan, ami a ráfordításokat, a személyi és tárgyi feltételeket illeti.
-- Gyakori-e, hogy egy ÁNTSZ-főorvos ilyen szoros kapcsolatban áll a környezetvédő mozgalommal?
-- Nálam ez automatikusan jött. Én a megelőzésre tettem föl a jövőmet, míg nem foglalkoztam hivatalból a nem fertőző betegségek megelőzésével, ez akkor is hobbiként jelentkezett. Kapcsolatot tartottam az általam ismert környezetvédelmi szervezetekkel, eljártam a gyűléseikre, esetenként egy-egy demonstráción is részt vettem. Tanulmányoztam a szakirodalmat, és ennek alapján igyekeztem szakmailag támogatni őket. Hozzám hasonlóan gondolkodó kollégákkal -- szerencsére nem csak az ÁNTSZ területéről -- mindenütt gyakran találkozom, s akkor még nem is említettem a Magyar Orvosok az Egészséges Környezetért Társaságot. Utóbbi az érdeklődő és tenni akaró orvosokat tömöríti, széles nemzetközi kapcsolatokkal rendelkezik.
-- A helyi csoportokat általában nagyon jelentős, éles kihívások keltették életre. A Zöld Jövő egyik létrehívója például a Metallochemia-probléma volt.
-- A környezetvédő szervezetek tagjai inkább lokálpatrióták, először egy helyi probléma megoldására fognak össze. Ha azon túljutottak, és még maradt energiájuk, akkor ezekből szélesebb látókörű, nagyobb célt kitűző, de még mindig helyi szervezet jöhet létre. Azután a szomszédok, városok, városrészek azonos érdekei révén jöhet létre köztük szövetség. Így a Levegő Munkacsoport már számos szervezetet képvisel, illetve tömörít magában.
-- Milyen a kapcsolatuk a pártokkal?
-- A zöld csoportoknak nem kell sehová sem tartozniuk, sőt jobb is, ha nem kötődnek pártokhoz, hatalmi szervezetekhez. A környezet-egészségügy, a környezetvédelem, és az egészségügy terén konkrét feladatok vannak. Minden pártnak van ilyen irányú programja, van összekötője, s ezek a saját jól felfogott érdekük, őszinte tenni akarásuk miatt is megkeresik a többi zöldet. Ha arra számítunk, hogy egy konszolidálódott politikai közegben nem csak a javaslattevők pártállása dönt majd, azt kell mondani, hogy hasznos és nagyon fontos, hogy a zöldek is tartsák a kapcsolatot a pártokkal. Gyakran tényleg át lehetne lépni a pártérdekeken. Főleg helyi ügyekben van erre lehetőség. A környezetvédelmi kérdésekben sokkal könnyebb egyezségre jutni egymással ellentétes nézeteket valló pártoknak is.
-- Tehát ez a rész és az egész problémája, ahol az egészleges gondolkodású környezetvédők integrálhatják a rész szerint gondolkodó pártfolyamatokat?
-- A mi véleményünk, környezetvédők szerint, igen. A pártok viszont úgy gondolják, hogy ők azok, akik az egészet látják, és a környezetvédők azok, akik annak csak kis részét.
-- Lehetséges-e, hogy a végén az egészleges gondolkodású környezetvédőt és partnerét az államgépezetben az ilyen szemléletű orvost közellenségnek állítja be az ipari, a gazdasági propaganda?
-- Ha közellenségnek nem is, de ellenfélnek igen. Ez helyi szinten is látszik, de országos szinten is igaz. Az autópálya-építő lobby vagy az autóipar például megakadályozza -- akár bevallja, akár nem -- a tömegközlekedés vagy a vasúti szállítás fejlődését, mert neki az az érdeke, hogy minél több személygépkocsit vegyenek. Szerintük ez a fejlődés motorja. Holott azért ma már nemcsak nyugaton, ahol nagyon sok autópálya van, hanem olyan országokban is, ahol még volna terület, belátják, hogy az autópálya nem feltétlenül pozitív, és nemcsak az autópálya biztosíthatja a közlekedési és szállítási lehetőségeket. Országos és nemzetközi szinten is nyilvánvaló a szembenállás az autós lobby, illetve az autós társadalom és a zöldek között. Helyi szinten is érzékelhető, hogy a városfejlesztési bizottságok, a vállalkozók egyesületei, önkormányzati képviselői azok, akik a leggyakrabban konfrontálódnak a környezetvédelmi és egészségügyi bizottságokkal. A szemben állás természetes, amit nem úgy kell enyhíteni, hogy a zöldek visszalépnek, hanem úgy, hogy egy kicsit zölddé tesszük a vállalkozásokat.
-- Ha felmegyünk az érdi fennsíkra, és Budapest felé fordítjuk a tekintetünket, valami különös képződmény, egy ilyen furcsa vöröses szürke medúza lebeg a város fölött. Előttem fekszik egy kimutatás, amely jelzi, hogy 1990-ben 50 százalékkal többen haltak meg a 40--59 évesek közül, mint húsz évvel korábban, és a daganatos halálozás mértéke a tüdődaganatok esetében az elmúlt húsz év alatt három-nyolcszorosára emelkedett. Ugyanígy az asztmás esetek száma megduplázódott 1983 és 1990 között, a szénanátha-megbetegedés 1988 óta pedig megnégyszereződött. Mintha minden a tüdőnkön, ezen a végül is a légköri viszonyoknak igen kitett szervünkön csapódna le.
-- A halálozási statisztikákat nézve értjük meg igazán, és ezt elsősorban az orvosok tudják, ha nem is nagyon hangoztatják, hogy a gyógyító vonalnak ezekbe a számokba viszonylag csekély a beleszólása. Csak gyógyítással itt sokra nem megyünk. A rákos megbetegedéseknél is az új terápiás lehetőségek miatt javulhat a helyzet, de lényegesen a halálozási statisztikát nem tudják befolyásolni.
-- Ez a motorizációval hozható kapcsolatba? Hiszen 1974 és 1990 között történt a megkétszereződés, azóta is növekszik a személygépkocsik száma.
-- Mi, környezetvédők, hogy jobban ráirányítsuk a lakosság és a hatóság figyelmét is a súlyos környezetszennyezésre, levegőszennyezésre, gyakran elmondjuk, hogy a rákos halálozás, a tüdőbetegségek, az asztmás megbetegedések számának emelkedése nagymértékben a környezetszennyezéstől függ. Én mint orvos-epidemiológus azért tudom, és az igazságnak itt érvényt kell szereznem, hogy Magyarországon elsősorban a dohányzásnak tudható be a hörgőrák meredek emelkedése és nagyon magas aránya. Vannak életmódbeli problémák, vannak táplálkozási szokások, táplálékaink is jelentősen befolyásolják egészségünket. A külső környezet hatása ezek után következik, de mi itt a külső környezetre próbálunk meg hatni. Az orvosnak, az egészségnevelésnek, és nemcsak az egészségügynek, hanem az országnak, a törvényhozóknak, a gazdasági vezetőknek is azon kell dolgozniuk, hogy visszaszorítsák a rossz szokásokat. A dohányzásról kellene leszoktatni és az egészségesebb táplálkozás felé kellene terelni a lakosságot. Ember István a Környezetünk és a rák című könyvében az emberi daganatok 80-90 százalékát környezeti okokra vezeti vissza. Ezen belül nagy szerepet tulajdonít a tápanyaggal bevitt daganatkeltőknek.
-- Milyen esélyünk van ezeknek a tisztességes ellenőrzésére, például az élelmiszerek szennyezésének a kivédésére?
 
 
-- Ez egy másik nagy téma, de kapcsolódik a külső környezet védelméhez is. A levegőszennyezés magával hozza a talaj és a víz szennyezettségét, ez bekerül a növényekbe és így a táplálékláncba.
-- Az ember csúcsragadozó, akiben minden szintről összegződik a szennyeződés.
-- Igen, mindent összeszed, és ha tudjuk, hogy a karcinogén anyagoknál nem dózisfüggő a rák kialakulása, akkor átérezzük, hogy milyen veszélyek fenyegetnek. A helyi önkormányzatok és közegészségügyi szervek feladata az ellenőrzés is. A mezőgazdaság, az élelmiszeripar maga is hozzátesz a szennyezéshez peszticidjeivel, műtrágyáival, adalékanyagaival, vagy a feldolgozás során esetleg véletlenül a táplálékba kerülő anyagokkal. Teljes a kép -- megint csak arra van szükség, hogy az egészet nézzük, és a lánc minden részére nagyobb figyelmet fordítsunk.
-- Mennyire engedi közel az ipar és a kereskedelem ezt az éber figyelmet?
-- Nehéz egyértelműen megfogalmazni. Európa felé haladunk, s a nyugati rendszerekben az iparnak, az ipari lobbynak már régen óriási meghatározó szerepe van. A hatóságok kisebb szerepet játszanak, mint a keleti országokban. Nem biztos, hogy ezek a nyugati országok alkalmas példaképek. E példák arról szólnak, hogy az ipar azért állít fel szigorú kontrollt, mert ez az érdeke, hiszen ő fogja megsínyleni, ha kitudódik, hogy valami káros anyagot juttatott a lakosság körébe. Ugyanakkor a mi tapasztalatunk hazai vonatkozásban és a külföldi példák láttán is az, hogy az iparnak, a vállalkozásoknak az elsődleges feladata mindig az árbevétel, a nagyobb haszon. Csak akkor lépnek az egészségvédelem, környezetvédelem területén, ha erre gazdasági vagy hatósági kényszer szorítja rá őket. Azt vallom, hogy az Egyesült Államokból vagy Nyugat-Európából hozott úgynevezett "jó ipart", vagy "emberért felelős ipart" reklámnak kell tekinteni. Egyetlen ipari vezető sem fogja azt mondani, hogy ő környezetszennyező és nem környezetbarát, ő veszélyes anyagokat bocsát ki, és nem figyel oda a károsításra. Az igaz, hogy ők tudják legjobban, hogy mit csinálnak, sőt a pénz náluk van a kutatásokra is. Hamar meg tudják állapítani, hogy valami káros az egészségre vagy sem, akár a dolgozókéra, akik a gyáraikban dolgoznak, akár a fogyasztóéra. A saját szakmájukra, termékeikre nagyobb betekintéssel rendelkeznek, és szükség esetén lépni tudnak, de azért az egyszerű fogyasztóban és nemcsak a környezetvédőben kell, hogy legyen egy egészséges bizalmatlanság. Nem árt, ha fenntartásaik vannak a reklámokkal és a fogyasztói társadalom szokásaival vagy az ipar termékeivel szemben. A hatóságok részéről pedig nagyon károsnak tekinteném a túlzott bizalmat.
-- Ahogy mondtad, a hatóságoknak semmiféle bizalmat nem szabad táplálniuk.
-- Úgy szoktam mondani, hogy fenntartással kell fogadni a vállalkozókat, az egészséges bizalmatlanság a hatóság munkájában kötelező. Amikor azzal vádolnak, hogy nem vagyunk elég rugalmasak, azt szoktam mondani az ellenőrzést végző felügyelőknek, hogy bízni lehet, de ellenőrzés nélkül megbízni nem. A lakosság felé a bizalom erősítésének biztosítéka a hatósági ellenőrzés. A fogyasztó bízhat egy-egy cég termékeiben, választhat magának divatirányzatokat, kedvenc márkákat, a hatóság azonban mindenkit lehetőleg egyformán, objektív módon ellenőrizzen. A hatóság nem hagyatkozhat a vállalkozó önellenőrzésére, mert a hatóság azért van, hogy kontrolláljon. Nincs szükség arra, hogy a hatóság egyes irányokban lényegesen csökkentse az éberséget. Az ellenőrző és az ellenőrzött között távolságot kell tartani.
-- Ebből persze néha konfliktus adódik.
-- Minket a XXII. kerületben nagyon szigorúnak, nagyon könyörtelennek tartanak, holott csak következetesek vagyunk. Néha az önkormányzat, sőt, a társhatóságok is a szemünkre vetik, hogy nem támogatjuk eléggé a vállalkozókat, pedig velük szemben ellenszenvet nem táplálunk. Nem gondoljuk, hogy bármelyikük célja a szándékos környezetszennyezés, az egészségkárosítás volna. Mi segítséget nyújtunk az új vállalkozóknak azzal, hogy tájékoztatjuk őket a közegészségügyi, környezetegészségügyi követelményekről, felhívjuk figyelmüket a korlátozásokra, az esetleges veszélyekre. Támogatjuk őket azzal, hogy szektorsemlegesen, egységesen szigorúan járunk el a többiekkel, a konkurenciával szemben is. Többet nem nyújthatunk nekik. A vállalkozók segítése alapvetően nem a mi feladatunk.
Következetes hatósági szigorral megállíthatjuk a további környezetpusztítást, és még a mélypont elérése előtt megfordíthatjuk a folyamatokat. Gyors sikerekre nem számíthatunk, de ezt már akkor tudtam, amikor a betegek gyógyítása helyett a közegészségügyet választottam. Az önkormányzatok, a civil szervezetek és a hatóságok együttműködésével, megfelelő felvilágosító munkával helyi szinten már öt-tíz év alatt mérhetőek az eredmények. Országos szinten tizenöt-húsz évbe is beletelik, míg észrevehető, csekély javulást elérünk. 
B. L. I.