EGÉSZ-SÉGES
az
egészségügy gondolkodása?
Beszélgetés dr. Szolnoki
István tisztifőorvossal
Szolnoki István:
Egyre többen vannak az egészségügyben dolgozók között, akik nem elégednek
meg a szűk szakterületükön végzett mindennapos munkájukkal, akik az embert
és a környezetet egészében nézik, és igyekeznek betegeik, vagy a nagyobb
közösség környezetének védelmében is tevékenykedni. Amikor a környezet
káros hatásairól beszélünk, általában a a külső környezetre gondolunk.
A levegő-, a víz- és a talajszennyezést, esetleg a zajszennyezést értjük
környezeti ártalmakon. Ugyanakkor nem feledkezhetünk meg arról, hogy a
külső szennyezéssel szoros kapcsolatban levő indoor szennyezés közvetlen
egészségkárosító hatása esetenként nagyobb, mint a "külsőé" .
-- Ha jól tudom, te a Levegő
Munkacsoporttal és a Zöld Jövővel is szoros kapcsolatban állsz.
-- E két szervezeten kívül még
másik hárommal is folyamatosan kapcsolatot tartok. A kezdetekben -- mikor
még a XXI. kerületben dolgoztam -- néhányad magammal az alapítással is
megpróbálkoztam. Ez ott akkoriban nagyon hasznos volt. Számomra szerencsésen
alakult, hogy azzal foglalkozhatok általában, amivel amúgy is szívesen
foglalkoznék. Hivatásból is gyakorlom a környezet-egészségügyet, mint tisztiorvos.
Az én szakterületem, a közegészségügy, nagyobbrészt környezet-egészségügyből
tevődik össze. Már az egyetem utolsó éveiben célom volt, hogy ezen a területen
dolgozzam, mert a megelőzést tartottam nemesebbnek és nagyobb léptékűnek.
Először a fertőző betegségek megelőzésével, járványtanával foglalkoztam,
azután a nem fertőző megbetegedések megelőzésével is.
-- Talán az enigmatikus kérdésünkre
itt kapunk választ, hogy mintha két egészségügy lenne?
-- Sajnos kicsit kettészakadt
az egészségügy. Van egy betegségre irányult orvosi munka, amely megfelel
a hagyományos, klasszikus, minden ember fejében élő gondolatnak: az orvos
a beteggel, a betegséggel foglalkozik. Van egy másik, a megelőző, a betegségek
esélyét, kockázatát csökkentő, a környezet és az ember egységében gondolkozó
szemlélet, amelyet az emberek nem kapcsolnak szorosan az orvoshoz. Mint
foglalkozást az orvosi hivatást alapvetően a beteg embert gyógyító tevékenységnek
tartják, és ez nem baj. Az orvosok többsége is úgy képzelte, amikor az
egyetemen tanult, vagy amikor az egyetemről kikerült, hogy az ő feladata
szinte kizárólag a gyógyítás. A megelőzést valahogy nem vállalták fel,
mostohán kezelik. Hivatalosan a szakma nagyjai mindig úgy tartották, sőt
törvényben is rögzíteni szokták, hogy az első a megelőzés, de ezt magukban
az egészségügyi szervezetekben, sőt az egészségügyi tárcánál is inkább
csak jelszavakban hangoztatták. Sohasem vették komolyan, ami a ráfordításokat,
a személyi és tárgyi feltételeket illeti.
-- Gyakori-e, hogy egy ÁNTSZ-főorvos
ilyen szoros kapcsolatban áll a környezetvédő mozgalommal?
-- Nálam ez automatikusan
jött. Én a megelőzésre tettem föl a jövőmet, míg nem foglalkoztam hivatalból
a nem fertőző betegségek megelőzésével, ez akkor is hobbiként jelentkezett.
Kapcsolatot tartottam az általam ismert környezetvédelmi szervezetekkel,
eljártam a gyűléseikre, esetenként egy-egy
demonstráción is részt vettem. Tanulmányoztam a szakirodalmat, és ennek
alapján igyekeztem szakmailag támogatni őket. Hozzám hasonlóan gondolkodó
kollégákkal -- szerencsére nem csak az ÁNTSZ területéről -- mindenütt
gyakran találkozom, s akkor még nem is említettem a Magyar Orvosok az
Egészséges Környezetért Társaságot. Utóbbi az érdeklődő és tenni akaró
orvosokat tömöríti, széles nemzetközi kapcsolatokkal rendelkezik.
-- A helyi csoportokat általában
nagyon jelentős, éles kihívások keltették életre. A Zöld Jövő egyik létrehívója
például a Metallochemia-probléma volt.
-- A környezetvédő szervezetek
tagjai inkább lokálpatrióták, először egy helyi probléma megoldására fognak
össze. Ha azon túljutottak, és még maradt energiájuk, akkor ezekből szélesebb
látókörű, nagyobb célt kitűző, de még mindig helyi szervezet jöhet létre.
Azután a szomszédok, városok, városrészek azonos érdekei révén jöhet létre
köztük szövetség. Így a Levegő Munkacsoport már számos szervezetet képvisel,
illetve tömörít magában.
-- Milyen a kapcsolatuk a
pártokkal?
-- A zöld csoportoknak nem kell
sehová sem tartozniuk, sőt jobb is, ha nem kötődnek pártokhoz, hatalmi
szervezetekhez. A környezet-egészségügy, a környezetvédelem, és az egészségügy
terén konkrét feladatok vannak. Minden pártnak van ilyen irányú programja,
van összekötője, s ezek a saját jól felfogott érdekük, őszinte tenni akarásuk
miatt is megkeresik a többi zöldet. Ha arra számítunk, hogy egy konszolidálódott
politikai közegben nem csak a javaslattevők pártállása dönt majd, azt kell
mondani, hogy hasznos és nagyon fontos, hogy a zöldek is tartsák a kapcsolatot
a pártokkal. Gyakran tényleg át lehetne lépni a pártérdekeken. Főleg helyi
ügyekben van erre lehetőség. A környezetvédelmi kérdésekben sokkal könnyebb
egyezségre jutni egymással ellentétes nézeteket valló pártoknak is.
-- Tehát ez a rész és az
egész problémája, ahol az egészleges gondolkodású környezetvédők integrálhatják
a rész szerint gondolkodó pártfolyamatokat?
-- A mi véleményünk, környezetvédők
szerint, igen. A pártok viszont úgy gondolják, hogy ők azok, akik az egészet
látják, és a környezetvédők azok, akik annak csak kis részét.
-- Lehetséges-e, hogy a végén
az egészleges gondolkodású környezetvédőt és partnerét az államgépezetben
az ilyen szemléletű orvost közellenségnek állítja be az ipari, a gazdasági
propaganda?
-- Ha közellenségnek nem is,
de ellenfélnek igen. Ez helyi szinten is látszik, de országos szinten is
igaz. Az autópálya-építő lobby vagy az autóipar például megakadályozza
-- akár bevallja, akár nem -- a tömegközlekedés vagy a vasúti szállítás
fejlődését, mert neki az az érdeke, hogy minél több személygépkocsit vegyenek.
Szerintük ez a fejlődés motorja. Holott azért ma már nemcsak nyugaton,
ahol nagyon sok autópálya van, hanem olyan országokban is, ahol még volna
terület, belátják, hogy az autópálya nem feltétlenül pozitív, és nemcsak
az autópálya biztosíthatja a közlekedési és szállítási lehetőségeket. Országos
és nemzetközi szinten is nyilvánvaló a szembenállás az autós lobby, illetve
az autós társadalom és a zöldek között. Helyi szinten is érzékelhető, hogy
a városfejlesztési bizottságok, a vállalkozók egyesületei, önkormányzati
képviselői azok, akik a leggyakrabban konfrontálódnak a környezetvédelmi
és egészségügyi bizottságokkal. A szemben állás természetes, amit nem úgy
kell enyhíteni, hogy a zöldek visszalépnek, hanem úgy, hogy egy kicsit
zölddé tesszük a vállalkozásokat.
-- Ha felmegyünk az érdi
fennsíkra, és Budapest felé fordítjuk a tekintetünket, valami különös képződmény,
egy ilyen furcsa vöröses szürke medúza lebeg a város fölött. Előttem fekszik
egy kimutatás, amely jelzi, hogy 1990-ben 50 százalékkal többen haltak
meg a 40--59 évesek közül, mint húsz évvel korábban, és a daganatos halálozás
mértéke a tüdődaganatok esetében az elmúlt húsz év alatt három-nyolcszorosára
emelkedett. Ugyanígy az asztmás esetek száma megduplázódott 1983 és 1990
között, a szénanátha-megbetegedés 1988 óta pedig megnégyszereződött. Mintha
minden a tüdőnkön, ezen a végül is a légköri viszonyoknak igen kitett szervünkön
csapódna le.
-- A halálozási statisztikákat
nézve értjük meg igazán, és ezt elsősorban az orvosok tudják, ha nem is
nagyon hangoztatják, hogy a gyógyító vonalnak ezekbe a számokba viszonylag
csekély a beleszólása. Csak gyógyítással itt sokra nem megyünk. A rákos
megbetegedéseknél is az új terápiás lehetőségek miatt javulhat a helyzet,
de lényegesen a halálozási statisztikát nem tudják befolyásolni.
-- Ez a motorizációval hozható
kapcsolatba? Hiszen 1974 és 1990 között történt a megkétszereződés, azóta
is növekszik a személygépkocsik száma.
-- Mi, környezetvédők, hogy
jobban ráirányítsuk a lakosság és a hatóság figyelmét is a súlyos környezetszennyezésre,
levegőszennyezésre, gyakran elmondjuk, hogy a rákos halálozás, a tüdőbetegségek,
az asztmás megbetegedések számának emelkedése nagymértékben a környezetszennyezéstől
függ. Én mint orvos-epidemiológus azért tudom, és az igazságnak itt érvényt
kell szereznem, hogy Magyarországon elsősorban a dohányzásnak tudható be
a hörgőrák meredek emelkedése és nagyon magas aránya. Vannak életmódbeli
problémák, vannak táplálkozási szokások, táplálékaink is jelentősen befolyásolják
egészségünket. A külső környezet hatása ezek után következik, de mi itt
a külső környezetre próbálunk meg hatni. Az orvosnak, az egészségnevelésnek,
és nemcsak az egészségügynek, hanem az országnak, a törvényhozóknak, a
gazdasági vezetőknek is azon kell dolgozniuk, hogy visszaszorítsák a rossz
szokásokat. A dohányzásról kellene leszoktatni és az egészségesebb táplálkozás
felé kellene terelni a lakosságot. Ember István a Környezetünk és a rák
című könyvében az emberi daganatok 80-90 százalékát környezeti okokra vezeti
vissza. Ezen belül nagy szerepet tulajdonít a tápanyaggal bevitt daganatkeltőknek.
-- Milyen esélyünk
van ezeknek a tisztességes ellenőrzésére, például az élelmiszerek szennyezésének
a kivédésére?
-- Ez egy másik nagy téma, de
kapcsolódik a külső környezet védelméhez is. A levegőszennyezés magával
hozza a talaj és a víz szennyezettségét, ez bekerül a növényekbe és így
a táplálékláncba.
-- Az ember csúcsragadozó,
akiben minden szintről összegződik a szennyeződés.
-- Igen, mindent összeszed,
és ha tudjuk, hogy a karcinogén anyagoknál nem dózisfüggő a rák kialakulása,
akkor átérezzük, hogy milyen veszélyek fenyegetnek. A helyi önkormányzatok
és közegészségügyi szervek feladata az ellenőrzés is. A mezőgazdaság, az
élelmiszeripar maga is hozzátesz a szennyezéshez peszticidjeivel, műtrágyáival,
adalékanyagaival, vagy a feldolgozás során esetleg véletlenül a táplálékba
kerülő anyagokkal. Teljes a kép -- megint csak arra van szükség, hogy az
egészet nézzük, és a lánc minden részére nagyobb figyelmet fordítsunk.
-- Mennyire engedi közel
az ipar és a kereskedelem ezt az éber figyelmet?
-- Nehéz egyértelműen
megfogalmazni. Európa felé haladunk, s a nyugati rendszerekben az iparnak,
az ipari lobbynak már régen óriási meghatározó szerepe van. A hatóságok
kisebb szerepet játszanak, mint a keleti országokban. Nem biztos, hogy
ezek a nyugati országok alkalmas példaképek. E példák arról szólnak,
hogy az ipar azért állít fel szigorú kontrollt, mert ez az érdeke, hiszen
ő fogja megsínyleni, ha kitudódik, hogy valami káros anyagot juttatott
a lakosság körébe. Ugyanakkor a mi tapasztalatunk hazai vonatkozásban
és a külföldi példák láttán is az, hogy az iparnak, a vállalkozásoknak
az elsődleges feladata mindig az árbevétel, a nagyobb haszon. Csak akkor
lépnek az egészségvédelem, környezetvédelem területén, ha erre gazdasági
vagy hatósági kényszer szorítja rá őket. Azt vallom, hogy az Egyesült
Államokból vagy Nyugat-Európából hozott úgynevezett "jó ipart", vagy
"emberért felelős ipart" reklámnak kell tekinteni. Egyetlen ipari vezető
sem fogja azt mondani, hogy ő környezetszennyező és nem környezetbarát,
ő veszélyes anyagokat bocsát ki, és nem figyel oda a károsításra. Az
igaz, hogy ők tudják legjobban, hogy mit csinálnak, sőt a pénz náluk
van a kutatásokra is. Hamar meg tudják állapítani, hogy valami káros
az egészségre vagy sem,
akár a dolgozókéra, akik a gyáraikban dolgoznak, akár a fogyasztóéra.
A saját szakmájukra, termékeikre nagyobb betekintéssel rendelkeznek,
és szükség esetén lépni tudnak, de azért az egyszerű fogyasztóban és
nemcsak a környezetvédőben kell, hogy legyen egy egészséges bizalmatlanság.
Nem árt, ha fenntartásaik vannak a reklámokkal és a fogyasztói társadalom
szokásaival vagy az ipar termékeivel szemben. A hatóságok részéről pedig
nagyon károsnak tekinteném a túlzott bizalmat.
-- Ahogy mondtad, a hatóságoknak
semmiféle bizalmat nem szabad táplálniuk.
-- Úgy szoktam mondani, hogy
fenntartással kell fogadni a vállalkozókat, az egészséges bizalmatlanság
a hatóság munkájában kötelező. Amikor azzal vádolnak, hogy nem vagyunk
elég rugalmasak, azt szoktam mondani az ellenőrzést végző felügyelőknek,
hogy bízni lehet, de ellenőrzés nélkül megbízni nem. A lakosság felé a
bizalom erősítésének biztosítéka a hatósági ellenőrzés. A fogyasztó bízhat
egy-egy cég termékeiben, választhat magának divatirányzatokat, kedvenc
márkákat, a hatóság azonban mindenkit lehetőleg egyformán, objektív módon
ellenőrizzen. A hatóság nem hagyatkozhat a vállalkozó önellenőrzésére,
mert a hatóság azért van, hogy kontrolláljon. Nincs szükség arra, hogy
a hatóság egyes irányokban lényegesen csökkentse az éberséget. Az ellenőrző
és az ellenőrzött között távolságot kell tartani.
-- Ebből persze néha konfliktus
adódik.
-- Minket a XXII. kerületben
nagyon szigorúnak, nagyon könyörtelennek tartanak, holott csak következetesek
vagyunk. Néha az önkormányzat, sőt, a társhatóságok is a szemünkre vetik,
hogy nem támogatjuk eléggé a vállalkozókat, pedig velük szemben ellenszenvet
nem táplálunk. Nem gondoljuk, hogy bármelyikük célja a szándékos környezetszennyezés,
az egészségkárosítás volna. Mi segítséget nyújtunk az új vállalkozóknak
azzal, hogy tájékoztatjuk őket a közegészségügyi, környezetegészségügyi
követelményekről, felhívjuk figyelmüket a korlátozásokra, az esetleges
veszélyekre. Támogatjuk őket azzal, hogy szektorsemlegesen, egységesen
szigorúan járunk el a többiekkel, a konkurenciával szemben is. Többet nem
nyújthatunk nekik. A vállalkozók segítése alapvetően nem a mi feladatunk.
Következetes hatósági szigorral
megállíthatjuk a további környezetpusztítást, és még a mélypont elérése
előtt megfordíthatjuk a folyamatokat. Gyors sikerekre nem számíthatunk,
de ezt már akkor tudtam, amikor a betegek gyógyítása helyett a közegészségügyet
választottam. Az önkormányzatok, a civil szervezetek és a hatóságok együttműködésével,
megfelelő felvilágosító munkával helyi szinten már öt-tíz év alatt mérhetőek
az eredmények. Országos szinten tizenöt-húsz évbe is beletelik, míg észrevehető,
csekély javulást elérünk.
B. L. I.
|