Mérgező
kórházak
"Mindenekelőtt ne árts!"
-- ezt az alapelvet tartalmazza a hippokratészi eskü. Mit kezdjünk ezek
után azzal a kiábrándító kijelentéssel, hogy maga az egészségügy
bocsátja ki az amerikai környezetet károsító dioxin- és dioxinhoz hasonló
vegyületek közel felét, valamint a higany egynegyed részét.
Hová kerül a kórházi "hulladék"?
A fel nem használt vér és a testnedvek, az infúziós tasakok és kesztyűk,
a baktériumtenyészetek, testrészek, szövetminták; a "szúrószerszámok" (tűk
és szikék), a kísérleti állatok teteme (néhány ezek közül radioizotópokat
tartalmaz); ételmaradékok; fertőző betegek zsebkendői és lepedői; hőmérőkből
és vérnyomásmérőkből származó higany; tartós elemek; és minden, ami csak
klórozott műanyagból készül.
A fertőző hulladékok, a patológiai
maradványok és a kidobásra ítélt klórozott műanyag termékek kizárólag a
kórházakra jellemzőek, s itt állandó érintkezésben állnak a közegészséggel.
A legtöbb erőteljes kezelést igénylő kórházi hulladék nem visszanyerhető
vagy újrafeldolgozható. Az újrahasznosítás különleges gondosságot és odafigyelést
követel. A helytelenül kezelt orvosi hulladékok bosszújának elkerüléséhez
a kórházaknak el kell fogadniuk és mindennapi gyakorlattá tenniük egy huszonöt
éves amerikai háztartási hagyományt: a műanyag/papír és az organikus hulladék
szelektív gyűjtését, a természetben lebomló hulladékzsákok használatát;
és bizonyos termékek használatának kerülését.
Kérdezzük meg a közeli kórházban,
hogy vajon a radioizotóppal kezelt testrészek és állati tetemek égetése
előtt várnak-e nyolc felezési időt? Amennyiben nem, úgy radioaktív hamuval
szennyezik a környezetet. Vagy kérdezzük meg, hogyan zsákolják vagy csomagolják
a nemkívánatos szerveket. Ha ez klórozott műanyagot tartalmazó zsákokkal
történik, akkor a kórházi hulladékégető dioxint és dioxinhoz hasonló vegyületeket
bocsát ki.
A HIV elterjedése óta a kórházak
különlegesen óvatosak a tűkkel és szikékkel, valamint a testnedvekkel való
kapcsolatba kerüléssel. Nincsenek többé szemetes zsákot átszúró injekciós
tűk. Ám ez a fontos óvintézkedési kampány elég visszás módon egy másik
kockázati tényező akaratlan megnövekedéséhez vezetett. Sok egyszer használatos
termék (elsősorban a hajlítható műanyagok, mint a kesztyűk és csövek) extrudált
klórozott műanyagból készülnek. Egy nem szelektált szeméthalomba dobva
és elégetve ezek rákkeltő anyagokat és hormonanalógokat bocsátanak ki.
A Centers for Disease Control (Egészségügyi Ellenőrző Központ) megállapítása
szerint az egész kórházi hulladékdömpingnek körülbelül két százalékát lenne
muszáj elégetni. A kórházak mégis folytatják a teljes körű hulladékégetést.
A közelmúlt károsanyag-kibocsátási mérőszámai arra indították az egészségügyben
dolgozókat, hogy újragondolják a kórházon belüli fogyasztást. Rájöttek,
hogy néhány hosszú távú kezelésben (pl. vese-dialízisben) alkalmazott,
polivinil-klorid (PVC) tartalmú csőből tulajdonképpen mérgező molekulák
oldódnak ki a csőben lévő folyadékba, s ezzel együtt a páciensbe
jutnak.
Ilyen esetekben mind a felhasználás, mind a megsemmisítés károsító hatással
van, ahelyett, hogy az egészséget szolgálná. Az égetésről a fertőtlenítésre,
az autoklávozásra vagy a mikrohullámú kezelésre való áttérés óriási akadályokba
ütközik. Az ellenállás forrása a hulladékégetőkbe invesztált tőke. A befektetők
nem kívánják a hulladékégetők elavulttá nyilvánítását, mielőtt kifizetődővé
váltak volna, vagy hasznot hoznának. A kórházakban a klórozott műanyag
kiválogatásának költségei (az idő) idegesítik a könyvelőket és bonyolítják
a megszokott folyamatokat. A szállítási és szeméttelepi költségek egyre
emelkednek, s egyre kevesebb az elföldelésre alkalmas hely. Rövid távon
(az elkövetkező öt évben) a legjobb lépés a PVC-termékeknek a használatból
való teljes kiiktatása, s klórozatlan helyettesítők beszerzése. Hasonlóan
a többi tudatosság-diktálta változáshoz, a káros mellékhatások nélküli
egészséggondozás új piacokat és üzletágakat nyit az újítók és a felelősen
gondolkodók számára, és háttérbe szorítja azokat, akik az anyagi hasznot
az emberi értékek megóvása elé helyezik.
Fordította:
Tolnay Katalin
Forrás: Whole Earth, 1997
nyár
|