-- Ön egy termelésfejlesztési modellprogramon dolgozik magyar szakemberekkel közösen. Hogyan alakult ki ez az együttműködés?

-- Amikor Kovács László külügyminiszter Izraelben járt 1997. január elején, aláírt egy magyar--izraeli együttműködési egyezményt, ennek gyakorlati megvalósítása az a program, melynek célja, hogy a kis és közép méretű gazdaságokat intenzív gazdaságokká fejlesszük. Az együttműködés a magyar--izraeli földművelési egyezmény keretében történik, amelyet magyar részről dr. Kiss Zoltán államtitkár, Izrael külügyminisztériuma részéről Joel Alon nagykövet írtak alá.

Magyarországon is probléma, hogy nagy mennyiségű import élelmiszer van jelen a piacon. Ez arra utal, hogy a hazai mezőgazdaság nem vagy nem kellő minőségben fedezi az igényeket. Ha az a cél, hogy a mezőgazdasági termékek exportképesek legyenek, akkor először is a hazai piacot kellene "visszafoglalni". Olyan formában, hogy a hazai terméket az importálttal egyenlő vagy jobb minőségben, a keresletnek megfelelő mennyiségben és a kívánt időpontban juttassuk a piacra. Nem korlátozó eszközökkel, hanem úgy, hogy ha például a piacra viszünk egy almát, a háziasszony ne csak hazaszeretetből, a hazai termékek támogatása érdekében vásárolja meg, hanem azért, mert az legalább olyan jó minőségű, mint az import, és mivel hazai, csökkennek a szállítás és a közvetítés költségei, tehát versenyképesen, alacsonyabb áron lehet piacra juttatni. Minőségi, piacképes áru termelése azonban csak intenzív keretek között lehetséges. Nem bízhatunk csak a természet kegyeiben. Ha esik is az eső, nem biztos, hogy éppen akkor, amikor a növények ezt a leginkább igénylik. Vannak szervezett nagygazdaságok, amelyeknek megvan a szakmai képzettségük, hátterük, ezek sikeresen is termelnek, gazdálkodnak. Viszont a legtöbb termőföld mégis kis és közepes gazdálkodók kezében van. Nagy részüknek nincs megfelelő képzettségük az intenzív mezőgazdasági termelésre. A földműveléssel foglalkozó gazdaságnak is ugyanolyan vertikumra van szüksége, mint egy ipari vállalatnak: akinek itt hiányosságai vannak, a terméke sem mennyiségben, sem minőségben nem lesz megfelelő. Aki piacra akar kijutni, annak olyan terméket kell produkálni, amire igény is van. Például ha golden delicious almát termelünk, és a nyugati piacra exportáljuk, akkor annak 65--70 mm átmérőjűnek kell lennie. Ott a háziasszonyok olyan méretű almát keresnek, amelyet egy személy egyszerre elfogyaszthat. A keleti országokban a nagyobb méretű almákat keresik. Az angolok a sárgás színűt, ezzel szemben a dél-afrikai piacon inkább a zöldeset kedvelik. Ha valakinek nincs megfelelő felkészültsége és szervezete az ilyen igények feltárására, az valójában nem tudja, hogy mi a piac igénye. Lehet, hogy már képes termelni, de nem tudja, hogy mit, kinek, mikor, milyen mennyiségben, milyen minőségben kell szállítani. Megfelelő felkészültség hiányában lehet, hogy szerződni sem tud a piaci résztvevőkkel, például egy konzervgyárral. Vannak vállalatok, amelyek megszervezik a termelési hátterüket saját szakembereikkel. És vannak olyan vállalatok, amelyek nyersanyag hiányában nem képesek teljes kapacitással termelni, miközben a kerítésen túl a termelő egységek, a földek nincsenek a lehetőségekhez mérten használatba véve.

A gazdálkodók gyakran olyan növényeket termesztenek, amelyek vagy tradicionálisak, mert a nagypapa is azokat termelte, vagy olyanok, amelyeket könnyebb megtermelni, és általában kevesebb képzettségre van hozzájuk szükség; ezekből azonban nehéz megélni. Például gabona, káposzta, de ezeket sem termelik egészen hatékonyan, és ezért a jövedelem elég csekély.

-- Ezek általában olyan növények, amelyeket nem lehet gazdaságosan termelni a kis parcellákon?

-- Ha viszonylag kis termőterület áll valakinek a rendelkezésére, például öt vagy tizenöt hektár, akkor felszántja, beveti a földjét, és ha kellő időben kellő mennyiségű eső esik, akkor jó búzatermése lesz, de a búza árából nem lehet jól megélni. Ezzel szemben intenzív vagy szuperintenzív termeléssel, virág-- vagy zöldségtermeléssel, fóliával 0,1--0,2 hektár terület bőséges jövedelmet biztosíthat egy családnak. De ehhez sokkal magasabb képzettségre van szükség.

Nagy a különbség az intenzív és az extenzív gazdálkodás között: szabadföldi, extenzív termelésnél egy hosszabb esőszünetben, főleg egy könnyű, homokos talaj esetén, amely csak kis mértékben tartja a vizet, a termés mind minőségben, mind mennyiségben csökken. Ezzel együtt a bevétel is. Ha viszont lehetőségünk van rá, hogy pótoljuk a vizet a növény igénye szerint, és ha tápanyaghiány van, ezt is pótolni tudjuk az öntözővizen keresztül, ebben az esetben biztosítjuk a termést mennyiségben és minőségben is. Figyelembe kell persze venni, hogy vannak termékek, amelyek nem képesek megtéríteni a víz és az öntözőberendezés költségeit.

Egyébként az intenzív gazdálkodás keretében az elfogadottól eltérően értékelnénk a talaj értékét is, amelyet általán a termőképessége szerint szoktak meghatározni. Köztudott, hogy a nagy vízkapacitású, nagy szervesanyag-tartalmú talajoknak magasabb az ára. A termőtalaj értékét közismerten aranykoronában fejezik ki. Néztem szerint viszont intenzív gazdaság esetében a könnyen kezelhető "egy rézkoronás" futóhomok nem kevésbé értékes, sőt, bizonyos szempontból értékesebbnek is tekinthető.

Ehhez hozzátehetjük, hogy intenzív gazdálkodás keretében a "szárazságtűrő fajták" is feleslegessé válnak, mivel az igényes növények szükségleteit is kellőképpen pótolni tudjuk.

-- De ez beruházásigényes. Milyen beruházásokkal kell számolni?

-- A fejlettség nemcsak az intenzív gazdaság és a termelés szakszerű megtervezésén alapszik. A gazdaság a megismert piaci keresletre épül. Számításba kell venni a rendelkezésre álló munkaerőt, ami a családtagok foglalkoztatását, esetleg bérmunka-igénybevételét is jelenti. A családtagok szempontjából az év összes munkanapjára gondolni kell. A téli időszakban például fóliában, védett körülmények közötti termelés, állattenyésztés, kisipari elfoglaltság tervezhető. A családtagok munkaereje a család tőkéjének egy része. A gazdaság finanszírozásának felmérése is a tervezés tartozéka: Az egyes termékek milyen beruházást igényelnek? Szükséges-e kölcsönt felvenni? Mennyit és mikor? Melyik az optimális visszatérülési (és visszafizetési) idő? A piaci igények feltárása, a gazdaság tervezése, szervezése, a tenyészidő alatt a termelési feladatok pontos elvégzése, a tárolás és a piacrajuttatás mind magasfokú szakképzettséget igényel. Ilyen sokoldalú képzettségre egyvalaki nem is tehet szert. Sehol a világon, ahol intenzív növénytermesztés folyik, szakmai támogatás nélkül kistermelők nem képesek piacképesen termelni. A gazdáknak legalább annyi képzettséggel kell rendelkezniök, hogy megértsék a szakmai irányítást.

-- Van a mezőgazdaságnak egy ősi, hagyományos iránya, amely a sokgenerációs tapasztalatra, megfigyelésekre, megérzésekre épült, ebben sok szimbólum van, a hitvilággal is összekapcsolódik. Amiről viszont ön beszél, az tulajdonképpen egy mezőgazdasági high-tech, amely mögött komoly tudomány áll. A kettőnek a viszonyát hogyan látja, túlvagyunk-e a mezőgazdaság hatezer éves korszakán, vagy a régiből beépül-e valami?

-- A mezőgazdasággal foglalkozók aránya egy fejlett ipari államban sokkal alacsonyabb, mint ma Magyarországon. Kb. 5 százalék, a legfejlettebbekben pedig 2-3 százalék. Ez az arány a mai technológiák alkalmazásával elegendő, sőt általában túltermeli a keresletet. Ez itt is le fog zajlani rövid időn belül. A kérdés az, hogy akik mezőgazdasági területen élnek, hogyan fognak beépülni az iparba, és azok, akik a mezőgazdaságban dolgoznak, azok viszont intenzív gazdálkodók és képzett termelők lesznek. Ez egy teljesen természetes folyamat, bár nem látható előre, hogy hány éven belül zajlik le, de kétségtelen, hogy ez a fejlődés iránya.

-- Önök milyen módon kívánnak ehhez hozzájárulni?

-- Az ajánlatunkat egy szaktanácsadó szervezet modelljének kialakítására benyújtottuk a Földművelésügyi Minisztériumnak. Ma is vannak szaktanácsadók Magyarországon, ezeket a gazdálkodók szerződtethetik, a szerződés mértéke (hogy például hányszor jöjjön ki a szaktanácsadó) a gazdaság előző évi bevételétől függ.
A mai szaktanácsadási rendszerben a tanácsadó a minisztérium által, vizsga alapján van jogosítva a tanácsadásra. A gazdálkodó fizeti ki a tanácsadási díj 50 százalékát, a másik 50 százalékot a Földművelésügyi Minisztérium a szerződés alapján. Nagyon kevés gazdálkodó alkalmaz azonban szaktanácsadót, legkevésbé a kis gazdaságok, és általában nem szerződtetnek egynél többet. Pedig a gazdaságoknak többféle szakterületről származó támogatásra van szükségük. Például: közgazdász, növénytermesztő, növényvédő, öntözési, növénytáplálási szakember. Ha fóliáról van szó: mérnök a tervezéshez, a fűtéshez, a hűtéshez, az automatizáláshoz. A gazdáknak nyújtott tanácsadás az államnak is érdeke olyan értelemben, ha a gazdálkodónak megfelelő jövedelme van, az adó mértéke is nagyobb, ha exportálni tud, még devizabevétel is keletkezik.

-- Egy ilyen szaktanácsadási rendszer szolgáltatásként működik?

-- Az ajánlatunk arra vonatkozik, hogy kezdetben 3-5 faluból kiválasztanánk bizonyos számú gazdálkodót, akik érdekeltek és hajlandóak együttműködni. A minisztériumtól azt kértük, hogy az első évben ötfős szaktanácsadási szervezetet finanszírozzon az említett 50 százalék terhére, ezeknek legyen ez a főfoglalkozása, ne csak ráérő idejükben, mellékállásként végezzék. És a másik 50 százalékot a szervezettel szerződő gazdák fizetnék. Egyéves szerződésről van szó, tehát ha valakivel nincsenek megelégedve, a jövőben mást lehet alkalmazni helyette.

-- Ez valahol már működő, kipróbált dolog, amelyet önök ajánlanak?

-- Ez működő dolog, de nem hoznék izraeli vagy egyéb példákat, miután a magyarországi körülményeknek megfelelő ajánlatot próbáltunk kialakítani. Ez nem jelenti azt, hogy a tapasztalatainkat nem vesszük figyelembe. Fejlett országokban ma a gazdálkodók nagy százaléka felsőfokú végzettséggel rendelkezik. Akinek megvan a képzettsége és az akarata, az az állandó mezőgazdasági "evolúcióban" is képes életképes maradni. A fejlettebb gazdaságokban a gazdálkodók, akik a munkáltatók is, az egyszerű műveletekre szakképzetlen mezőgazdasági munkásokat alkalmaznak, például a paradicsomszedőket, akik általában vendégmunkások.

-- Nálunk azonban akkora a munkanélküliség, az iparban is, hogy egyelőre a mezőgazdaságnak a foglalkoztatást is biztosítania kellene. Az EU-ban is új szelek fújdolgálnak, a mezőgazdaságban is kezdenek visszatérni az intenzív gazdálkodásról az extenzívre, a földek ugaroltatására, a környezetvédelemre, a műtrágyázás és a növényvédő szerek visszaszorítására, a falusi turizmus, a helyi kézműipar támogatására. Tehát az intenzitást nem a hagyományos, hanem ökológiai értelemben kezdik értelmezni.

-- A műtrágyázás a legkörnyezetvédőbb eljárás. Mit jelent az intenzív gazdálkodás? Ez éppen olyan, mint az egészséges táplálkozás. Amikor megmondjuk, hogy mit, hogyan, mennyit fogyasszunk. A fejlettebb mezőgazdaságban úgy termeljük például a gyümölcsöt, hogy megvizsáljuk a talajt, a növényt, az éghajlatot, és mindent állandó felügyelet alatt tartva termelünk. Mit jelent a tápanyagpótlás? Ha helytelen tápanyagpótlással dolgozunk, akkor lehet, hogy megadjuk a növénynek a kellő tápanyagot, de nem kellő időben, és az eső kimossa azt a talajból. Ha a tápanyagpótlást megfelelően elosztjuk, akkor a növény mindig megkapja azt, amire szüksége van, és kevesebb kerül a talajvízbe. A földek parlagon hagyására egyáltalán nincs szükség. Ez akkor volt szükséges, amikor a műtrágyázást még nem ismerték. A műtrágya az tápanyag, amit megfelelő mennyiségben kell biztosítani, attól függően, hogy milyen töménységben van jelen a talajban. Ha például iparszerűen akarunk paradicsomot termelni, és a virágzás időben elhúzódik, akkor egyidőben van zöld paradicsom, ami mondjuk savanyításra jó, aztán lesz olyan érettségű, amit az ipar is felvesz, és lesz elég nagy százalékban olyan is, amely túl korán beérik. Gépi szedés esetén viszont nem lehet háromszor szüretelni. Ha túl sok nitrogén van a talajban, akkor a virágzás is elhúzódik, ennek elkerülésére az érési időt bizonyos szempontból irányítani tudjuk. A talajban lévő nitrogén mennyisége például az alma színére és a tárolhatóságára is hat, ezt is tudjuk irányítani. Az intenzív gazdálkodás tehát a felügyelet alatt való mezőgazdaságot jelenti. A tápoldat összetételét és mennyiségét műszerekkel lehet mérni és adagolni.

-- De hogyan oldható meg mindez egy kisebb családi gazdaságban?

-- Mit jelent egy családi gazdaság? Egy családot el lehet tartani egy 0,2 hektáros fóliagazdaságból is. Ennek a finanszírozását is biztosítani kell, de főleg szaktudásra van szükség. Pár évtizeddel ezelőtt ha valaki tíz tonna, azaz száz mázsa paradicsomot tudott termelni egy hektáron, az nagyon jó termelő volt. Ma Magyarországon már 350 tonnát tudnak termelni fólia alatt, de ez még nem világcsúcs, mert a világban léteznek olyan fejlettebb gazdaságok, ahol 500 tonnát termelnek egy hektáron.

-- De ezek nem olyan ízletes paradicsomok.

-- Modern technológiával, mint sok egyéb kérdés, ez is megoldható. Vannak gazdaságok, ahol "ízes paradicsomot" termelnek. Nagyobb töménységű tápoldatot használnak, és elérik a kívánt ízt, bár a termés lényegesen kisebb, az ára viszont sokkal magasabb. A biotermeléshez hasonlóan.

-- Továbbra is az a bökkenő, hogy ez igen beruházásigényes termelési mód.

-- Ezért kell a szakmai támogatás, jelen esetben a közgazdász, aki kiszámítja, hogy mit és hogyan termeljünk, mit és hogyan finanszírozzunk, mennyi kölcsönt vegyünk fel, hogy a termelés kifizetődjön. És nem minden termék képes megtéríteni az öntözőberendezés és az öntözővíz árát. A magyar--izraeli együttműködés keretében azon vagyunk, hogy az öntözőberendezések szabványosítva legyenek. Hogy az a gazdálkodó, aki ilyet akar vásárolni, biztos lehessen benne, hogy például a berendezés alkatrészei nem rozsdásodnak el két-három éven belül, a műanyag nem megy hamar tönkre, a szórófejek egyenletesen osztják el a vizet stb. -- mert egy hitelesítő intézet szakszerűen átvizsgálta azokat. Az ajánlatunkban szereplő berendezés talán drágább, de például egy nyomásszabályozóval ellátott, 150 méter hosszú csepegtető cső biztosítja, hogy minden egyes növény azonos mennyiségű vizet és tápanyagot kapjon, tehát egyenletesen fejlődhessenek, és ne az legyen, hogy amelyik közelebb van a szelephez, annál nagyobb legyen a nyomás és a vízkijutás, a cső végén meg kisebb, és a talaj felszínétől függetlenül is egyenletes legyen a víznyomás.

-- Ismerve a magyarországi hitelfeltételeket, mekkora a realitása annak, hogy az ilyen öntözéses művelés a kisgazdaságokban elterjedjen?

-- Mind a nagy, mind a családi gazdaságokban a magas színvonalú termeléshez elkerülhetetlen ez a fajta művelés. A Földművelésügyi Minisztérium javára írható: nem ismerek még egy olyan országot, mint Magyarország, ahol az öntözőberendezések beruházásainak 40 százalékát a minisztérium fedezi. Tehát ez megvalósítható.

-- És Önnek személy szerint mit jelent mindez?

-- Az ittlétem és az együttműködés számomra is tanulságos, ami azt jelenti, hogy az itteni kollégáktól legalább annyit tanulok, mint amennyit én hozok. Ez nem jelenti azt, hogy a szakmai hátteremet, ismereteimet, képzettségemet teljesen magam mögött hagytam. De itt egészen mások a körülmények. Izraelben például az év négy hónapjában nem esik eső. A termelés szempontjából kényelmes, hogy egész évben annyi vizet és tápanyagot pótolok, amennyi szükséges. Viszont Izraelnek az egész évi vízkészlete annyi, mint amennyi víz tavaszi áradáskor a Dunán kb. egy-két óra alatt lefolyik. Egész évben kb. 4 milliárd köbméter víz áll rendelkezésre az összes célra. Ott minden csepp vizet fel kell használni, a mezőgazdaság újrahasznosítja a szennyvizet is. Amikor a nyolcvanas évek végén először hívtak meg Magyarországra előadást tartani, nagyon furcsán éreztem magam: Európába jövök, ahol esik az eső! De aztán a könyvtárban láttam, hogy Magyarországon is vannak esőszünetek és csapadékhiány, amikor öntözni kell, tehát az intenzív termeléshez itt is szükség van beruházásra.

Jelenleg a magyar--izraeli mezőgazdaság-fejlesztési szerződés alapján vagyok itt, négyéves időre, és remélem, hogy a megbízóim megelégedésére fogom elvégezni a feladatom. Az itteni szakemberekkel, kutatókkal, egyetemi tanárokkal, szaktanácsadókkal együtt, kutatásban, termelésben, szakirodalomban igyekszem a mezőgazdaság fejlesztéséhez hozzájárulni. Az izraeli külügyminisztérium nemzetközi együttműködési osztályának munkatársa vagyok, és lehetőségem van olyan szakembereket, akik ezt igénylik, izraeli tanulmányútra, konzultációkra, előadások tartására vagy szaktanfolyamokra is meghívni. Itt, Magyarországon is tervezzük szaktanfolyamok tartását részben izraeli előadók részvételével, egyrészt a szaktanácsadók, másrészt a gazdálkodók számára, továbbá az intenzív gazdálkodással foglalkozó tájékoztató könyvecskék kiadását. Úgy tervezzük, hogy a tanfolyamokon egyetemi hallgatók és egyetemi oktatók is részt vehessenek. Musztafa Natour kollégám gazdaságszervező, -tervező és -finanszírozó számítógépes programját most fordítom magyarra, s ezt három-négy napos tanfolyam keretében ismertetnénk szaktanácsadók részére. A gazdálkodók számára szakirányú növénytermesztési, öntözési tanfolyamokat szervezünk. Olyan szolgáltatást is tervezünk, amelytől a gazdák számítógépes rendszeren vagy üzenetrögzítőn keresztül megtudhatják az éppen aktuális párolgás mértékét, hogy az öntözőberendezésük segítségével szükség esetén beavatkozhassanak.

-- Ezt a szabolcsi térségben akarják bevezetni?

-- Nemcsak Szabolcs-Szatmár-Bereg megyében, most már kibővítettük Békés megyére is a programot. Szarvason is létesítünk egy központot. Úgy kezdődött, hogy országszerte előadásokat tartottam, és mindenütt felvetődött a kérdés, hogy szép, amit én az öntözéses gazdálkodásról elmondok, de hol van erre pénz. Ezért azóta Musztafa Natour közgazdász kollégámmal együtt tartunk tanfolyamokat, aki elmondja, hogy hogyan lehet ezt finanszírozni. A modell keretében azt ajánljuk, hogy a szaktanácsadók szervezetten, irányítás alatt működjenek, állandó kötelező továbbképzéssel. Mi is mindannyian állandóan tanulunk, tanfolyamokra járunk, hogy versenyképesek legyünk. Magyarországon a kutatásnak nagyon jó eredményei vannak. A probléma az, hogy az információ nem jut el minden gazdálkodóhoz, és nem mindegyik tudja ezeket felhasználni. Szabolcsban úgy kezdődött, hogy az előző években többször jártam már ott rövid, két-három napos szakmai konzultációkra és tanfolyamok megtartására; végül is Sinóros-Szabó professzor volt az, aki magáévá tette ezeket a gondolatokat, és felterjesztette őket. Azután nemzetközi szerződés lett belőle. Most már a szomszédos államok is érdeklődnek, és végül az Agrárkamara is hozzájárult.

-- Ezek szerint arról van szó, hogy a gazdálkodókat felkészítsék a hazai piacon való helytállásra. Tudnak-e segíteni a nemzetközi piacokra való termelésben is? Van-e elképzelésük ennek az irányáról?

-- Ha a termelőket felkészítjük, hogy mennyiségben és minőségben exportképesen tudjanak termelni, akkor az export is lehetővé válik. A piaci kereslet felderítésére viszont kapcsolatokra és szakemberekre van szükség. Egy érdek nélküli, állami, főállású szaktanácsadókból álló szervezet mindehhez hatékonyan hozzájárulhat.

-- Az ön által említett intenzitás-fogalom kulcskérdése az a szellemi tudás, amely a művelés lényegét jelenti. Ez mennyiben erősítheti meg az ökológia pozícióit a művelésben? Az emberekben előítéletek élnek a nagyüzemi vagy a túl intenzív gazdálkodással (például a vegyszerhasználattal) szemben. Mennyiben válhat a környezetvédelem szempontjából pozitív példává az ön által kínált minta?

-- Nem a vegyszerhasználat jelenti az intenzivitást. A helyes intenzív gazdálkodás felügyelet alatt való gazdálkodást jelent. Ha túl kevés tápanyagot juttatunk a földbe, a termesztés gazdaságtalan lesz, ha meg túl sokat, ez pazarlás, emellett csökkenti a termést és a minőséget is. Végül is minden fel nem vett tápanyag lekerül a talajvízbe, a szerves anyagból származó is, ezért felügyelnünk kell, hogy mi kerül oda. A helytelen gazdálkodás következtében a talaj termőképesége is csökkenhet. A mezőgazdaság eredendően a természetbe való beavatkozást jelenti. Amikor eldöntöm, hogy ez a mag értékes, a másik meg nem, ezért ezt termesztem, ezt védem, öntözöm stb., amikor felszántjuk a talajt és beleavatkozunk a szerkezetébe, valami olyan műveletet végzünk, ami nem természetes. Különböző anyagokat viszünk át egyik helyről a másikra. A Tisza vizét öntözőcsatornába tereljük, és eljuttatjuk oda, ahol nincs természetes víz. A levegőből nitrogént vonunk ki, a bányákból foszfort hozunk, a Holt-tengerből káliumot, és ezeket olyan helyekre visszük, ahová a természet nem juttatná el. Ha helyesen gazdálkodunk, növeljük a talaj termőképességét, ha helytelenül, akkor károkat, időnként alig kijavítható károkat okozunk. Viszont ha mindezt mérésekkel végezzük, akkor megpróbálunk a lehető leghelyesebben eljárni és a lehető legkevesebb kárt okozni. A helytelen gazdálkodás azt is jelenti, hogy felügyelet hiányában káros anyagokat juttatunk a talajvízbe. Ha a talajvíz két-háromszáz méter mélyen van, mint a kötött talaj esetében, akkor ezt száz év múlva az ükunokáink fogják megszenvedni, ha viszont olyan helyen tesszük, ahol a talajvíz egy méterre van a felszíntől, akkor már saját magunkat mérgezzük.

-- Az elmondottak alapján világos, hogy a magyar félnek milyen haszonnal járhat az együttműködés. Miután azonban kétoldalú szerződésről van szó, ön szerint mennyiben haszosíthatja az izraeli fél az itteni tapasztalatokat?

-- Mint már említettem, mindenki mindenhol tanulhat. Az együttműködés keretében együtt fejlesztünk, ami mindkét oldal és mások hasznára is válhat. Ezenkívül a közös program a gazdasági kapcsolatok fejlesztésére is kitágul. Például Magyarország termelhet Izrael számára termékeket, amelyeket Izrael kizárólagosan importál. Lehetőség nyílik bizonyos termékeket közös piacokon értékesíteni. A fontosabbak közé sorolnám az együttműködés keretében kifejlődő személyes szakmai kapcsolatok eredményeit.

-- Végezetül egy személyes kérdés: hogyan tanult meg ilyen jól magyarul?

-- Magyarországon születtem, és tizenhat éves koromban kerültem el innen. Azután a sokéves együttműködés folyamán -- nem kis mértékben kollégáim segítségével -- fejlesztettem a nyelvismeretemet. Az izraeli szaktanácsadási szervezet talaj-, szabadtéri, öntözési és növénytáplálási szakosztályát vezettem a minisztérium központjában. Az ottani szaktanácsadási szervezet annyiban más, hogy ott állandó közvetlen együttműködés létezik a kutatók, a szaktanácsadók és a gazdálkodók között. A szaktanácsadó tulajdonképpen felderíti a gazdálkodó igényeit és azokat a gondokat, amelyekre sürgős választ kell adnia a gyakorlati kutatásnak. A kutatást tehát ezen együttműködés keretében végeztük többnyire gazdaságokban és gazdálkodókkal, a folyamatot pedig a szomszédok is nyomon követték. Évente tudományos tanácskozásokon vagy tanfolyamokon, publikációkban tettük közzé az eredményeket.