FÖLD

1. A föld szimbolikusan úgy áll szemben az éggel, mint a passzív princípium az aktívval, a megnyilvánulás női aspektusa a férfi aspektussal, a sötétség a fénnyel, a yin a yanggal, tamas (a leszálló irány) a sattvával (az emelkedő iránnyal), a tömörség, rögzítettség és sűrítettség a szubtilis, szárnyaló természettel, a feloldódással.

Ez a Yi-king szerint a k'ouen hexagramma, a passzív tökéletesség, ahogy befogadja az aktív princípium, a k'ien közeledését. Elvisel, míg az ég beborít. Minden élő belőle születik, mivel ő nő és anya, de teljesen alá van vetve az ég aktív princípiumának. A nőstény állatnak föld-természete van. Pozitívan fogalmazva, erényei a kedvesség és az alávetettség, a nyugodt és tartós szilárdság. Ehhez még hozzá kell tenni az alázatosságot (franciául: humilité. A ford. megjegyzése), amelyen keresztül etimologikusan a humuszhoz kötődik, ami felé az alázat irányul, s amiből az embert mintázták. A t'ou ősi jellege eredményezi élőlények létrejöttét a földön.

A föld a Prakriti, az egyetemes szubsztancia, az elsődleges káosz, a materia prima, melyet a Genezis szerint elválasztottak a vizektől, a vismui vaddisznó visszavezette a vizek felszínéhez, a Shinto mitikus hősei megolvasztották; ez az az anyag, amelyből a Teremtő (Kínában Niuka) megformálja az embert. Ő a szűz, amelybe behatol az ásó vagy az eke, megtermékenyíti az eső vagy a vér, az Ég vetőmagjai. Egyetemesen mindenhol a föld méh, melyben a források, az ércek és fémek fogannak.

A föld négyzet alakú (nevezetesen Kínában), a négy horizont által behatárolva. Ezért tehát a kínai birodalom is négyzet alakú és négyzetekre osztott, középpontjában a ming-t'ang négyzettel, mely egyben az egészet szimbolizálja. A kínai világot egymásba illesztett négyzetek alkotják.

2. A föld jelképezi az anya-szerepet: Tellus Mater. Adja és visszaveszi az életet. A földre borulva Jób így kiált föl: Mezítelen jöttem ki az én anyámnak méhéből, és mezítelen térek oda vissza (1, 21), az anyaföldet ily módon az anyaöllel azonosítva.

A védikus vallásban is az anyát, a létezők és az élet forrását, a mindenfajta megsemmisítő erő elleni védelmet jelképezi. A védikus temetési rítusokban a következő stanzák hangzanak el abban a pillanatban, amikor a hamvasztás maradványait tartalmazó temetési urnát a földbe helyezik:

Indulj a föld alá, anyád ő,
a széles mezőkre, ahhoz, aki szívesen fogad!
Puha, mint a gyapjú, ahová kerülsz,
Óvjon a megsemmisüléstől!
Formálj boltozatot számára és ne taposd el,
fogadd be őt, óh Föld, fogadd szívesen!
Takard be ruhád szárnyával
miképpen az anya óvja fiát.
(Rig-véda, Grhyasutra 4,1)
Egyes afrikai törzseknél szokás enni a földből: ez az azonosulás szimbóluma. Az áldozatot végző pap megkóstolja a földet, a terhes anya is lenyel belőle. A tűz a megevett földből születik. Azt mondják tehát, hogy a has meggyullad. A Föld-Ég szent házasságáról szóló alapvető elképzelésben a dogonok úgy ábrázolják a földet, mint a hátán fekvő nőt, feje észak, lábai dél felé mutatnak, nemi szerve fekete hangyaboly, klitorisza vörös hangyaboly.

3. Mivel az anya alakjával azonosítják, a föld a termékenységés az újjászületés szimbóluma. Megszül minden élőlényt, táplálja őket, majd újra befogadja belőlük a megtermékenyítő magokat (Aiszkhülosz: Áldozatvivők, 127--128.). Hésziodosz teogóniája szerint (126 és utána) Gaia szülte meg az Eget is (Uranos), aki azután befedte őt, hogy ily módon születhessen meg minden isten. Először az istenek követték ezt a szent egyesülést, majd az emberek, s az állatok is, a föld tehát a kezdetekkor minden élet eredőjeként mutatkozik meg, s az ősanya elnevezést kapja.

Léteznek a keresztelési vízbemerítéshez hasonló szimbolikus temetések, vagy gyógyítás-megerősítés céljából, vagy bevezetési rítusokként. Az alapelképzelés mindig ugyanaz: újrateremteni a kapcsolatot a földi erőkkel, meghalni az élet egy bizonyos formájában, hogy egy másik formában újjászülethessünk.

A vizektől, amelyek szintén megtalálhatók a világmindenség eredeténél, megkülönböztethető a föld, mint olyan erő, melyet a vizek megelőznek ugyan a Kozmosz létrejöttében, ám a föld hozza létre az élő formákat; a vizek jelentik tehát a differenciálatlan masszát, a föld pedig a különbözőségek csíráit. A vízhez kapcsolódó ciklusok hosszabb periódusokat ölelnek fel, mint a földhöz kapcsolódóak a Kozmosz általános fejlődési menetében.

A megművelt föld képe gyakran összekapcsolódik a nő alakjával a különböző irodalmakban: bevetett barázdák, szántás és szexuális behatolás, szülés és aratás, mezei munka és nemző aktus, a gyümölcsök begyűjtése és szoptatás, ekevas és phallosz. Afrikában éppúgy, mint Ázsiában egyes hiedelmek szerint a meddő asszonyok terméketlenné tehetik a családi földbirtokot, férjeik ezért eltaszíthatják őket maguktól. Ha terhes asszonyok vetnek magokat a barázdákba, gazdagabbá teszik a termést, ők a termékenység forrásai. Asszonyaitok, mondja a Korán, olyanok számotokra, mint a mezők (11, 223). S valóban, egy bevetett barázdában egyesül tavasszal Iaszión Démétérrel (Odüsszeia, V, 125).

4. Az aztékoknál Földistennőnek két, egymással ellentétes aspektusa van: ő a Tápláló anya, aki megélhetést nyújt számunkra az élővilággal, melyet körénk teremt; ennek fejében azonban halottakat követel, melyekkel ő maga táplálkozik, ily módon tehát pusztító erő.

A majáknál a földbe vésett rovásdíszítés a holdistennőt, a termékenységi ciklusok királynőjét ábrázolja. Az öreg Maya istennőnek, aki egyszerre kötődik Holdhoz és Földhöz, van egy elsődleges fontosságú szerepe: ő az egyes szám szerelmese. Ez azt jelenti, hogy jelen van minden létező születésénél, eredeténél, a megnyilvánulás kezdeténél.

5. Japánban úgy képzelik, hogy a földet egy hatalmas hal tartja, Indiában egy teknősbékát, az amerikai indiánoknál kígyót, Egyiptomban skarabeuszt, Dél-Kelet-Ázsiában elefántot stb. látnak ebben a szerepben.
A földrengéseket ezeknek az állatoknak hirtelen mozdulataival magyarázzák, maguk az állatok pedig különböző evolúciós szakaszoknak felelnek meg.

6. A Szentföld elnevezés zsidók és keresztények számára Palesztinát jelenti, de nyilvánvaló, hogy vannak megfelelői más hagyományokban is, esetleg más néven: a Szentek földje, Boldogok földje, a Halhatatlanság földje stb. Minden esetben spirituális központotjelöl, s illeszkedik a világ középpontjához, melynek létezése minden tradícióra jellemző, egyúttal visszatükrözi az elsődleges középpontot avagy a földi paradicsomot. Innen közelíthetjük meg az Ígéret Földjét egy szintén spirituális természetű kutatás során, valamint az egyiptomiak Fekete Földjét (Kemi), melynek elsődleges jellege nyilvánvaló. Az Ígéret Földje a szellem egyik pólusa (Dante), Kánaán a héberek számára, Ithaka Odüsszeusznak, az Égi Jeruzsálem a keresztényeknek. A tiszta föld Platónnál megfelel mindannak, amit a Szentföldről képzelünk. Az amidizmus speciális esetében pedig a tiszta föld (japánul Jodo), amit Shinan a Jutalom földjének is nevez, Amidanyugati Paradicsoma: ez tulajdonképpen egy újabb Boldogok Földje.

De a befejezés földje nem idegen a kezdetek földjétől. Ez utóbbi folyamatosan őrzi szent jellegét. Így tehát ha egy csoport spirituálisan meg akar újulni, valamilyen módon visszatér a szülőföldhöz. Egy szent terület az egyszer már szentesített szent egyesülés folytonosságából nyeri érvényességét. Ez a magyarázata például annak, hogy egyes bolíviai törzsek minden alkalommal, mikor szükségét érzik annak, hogy megújítsák energiáikat, visszatérnek arra a helyre, melyet őseik bölcsőjének tartanak [Lévy--Bruhl: A misztikus tapasztalás és a szimbólumok a primitív népeknél (L'expérience mystique et les symboles chez les primitifs) című műve nyomán, p. 188--189]. Hasonlóak a zarándokutak a Sion hegyére vagy a Golgotára stb.

7. Ezzel a szent jelleggel, az anyai szereppel a föld fontos szerepet tölt be a társadalom életében mint az esküvések biztosítéka. Ha az eskü a csoport vitális köteléke, akkor a föld minden társadalom szülőanyja és táplálója.

8. Az ír nyelvnek, mint a latinnak is, két szava van a föld megnevezésére: talamb, ami a tellusnak felel meg, és a földet mint elemet fogalmazza meg, szembenállásban a levegővel vagy a vízzel; valamint tir, ez a terramegfelelője, és a földet mint geográfiai fogalmat jelöli. A druidának a föld-elemre is kiterjed a hatalma: a Mag-Tured-i csata előtt a Tuatha Dé Danann egyik druidája megígéri Lugnak, hogy hegyet dob a Fomoire-okra, és szolgálatába hajtja Írország 12 legnagyobb hegyét.
A mitológiában a földet Tailtiu személyesíti meg, nem mint asszony, hanem mint Lug szoptató dajkája, ünnepe pedig augusztus elseje. A föld részét alkotja a kelta eskü biztosítékainak; azzal az esküvel húzhatunk itt párhuzamot, amelyet Amnael angyal tesz Ízisznek: Az égre, a földre, a fényre és a sötétségre esküszöm, a tűzre, a levegőre és a földre esküszöm, a magasságos egekre, a föld mélységére és a Tartaroszra esküszöm, Hermészre, Anubiszra, Kerkorosz üvöltésére, a templomot őrző kígyóra esküszöm, az Akheron csónakjára és révészére esküszöm, a három követelményre, az ostorokra és a kardra esküszöm neked. [Régi görög alkimisták gyűjteménye I (Collection des Anciens Alchimiste grecs), Párizs 1887, p. 29--30.]

9. Paul Diel tanulmányában a szimbólumok szinte teljes pszichoföldrajzát adta, melyben a föld sima felszíne jelképezi az embertmint tudatos lényt; a föld alatti világ, démonaival és szörnyeivel, vagy rosszakaró istenségeivel jelenti a tudatalattit; a legmagasabb, az éghez leginkább közelítő hegycsúcsok pedig a tudat feletti képei. Így lesz a föld mint egész a tudatnak és a tudat konfliktusokkal teli helyzetének szimbólumává. Jelképe lesz a földi vágyaknak, valamint annak a lehetőségnek, hogy ezeket a vágyakat szublimáljuk, illetve lezüllesszük. Az ember tudatában lezajló konfliktusok és küzdelmek arénájává válik.

Forrás: Jean Chevalier--Alain Gheerbrant: Dictionnaire Des Symboles (Paris, 1973--1974, Seghers)
 
 

Fordította: Maruszki Judit