A közkézen forgó közgazdasági tanulmányokban szereplő klasszikus gazdaságot -- ezen dolgozat értelmezésében -- mesterséges gazdaságnak tekintjük. Olyan társadalmi terméknek, amely lényegében a Föld-gazdaságból nőtt ki, annak a folytatása, illetve -- más megközelítésben -- kényszerből arra telepedett rá.
 

Gazdaságmese a kezdetekről

A mesterséges gazdaság eredete bizonyára odáig vezethető vissza, amikor a Földön megjelent az ember, és másképpen kezdett viselkedni, mint az állat. Valószínűleg a természetben szűzen előforduló, táplálékforrásul szolgáló szabad javak szűkösségének tapasztalata adta azt az ötletet számára, hogy valahogyan bele kellene avatkoznia az ellátóképességet biztosító, természetvezérelt föld-gazdasági folyamatokba -- talán a bőség, a bővülés, a gazdagodás ideájától indíttatva.

Az ember tehát feltalálta a saját mesterséges(bár meglehetősen kezdetleges) gazdaságát. Ez tekinthető az ember egyik első komplex (tudományos-művészeti) szellemi termékének.

Olyan termékeket (termelőeszközöket és ezáltal fogyasztási cikkeket) állított elő a mesterséges gazdaság keretei között, amelyeket közvetlen közreműködése nélkül maga a természet nem hozott volna létre, tehát tudatosan meghosszabbította a misztikus teremtés folyamatát. Ezenkívül -- többnyire társult formában -- olyan szolgáltatásokat szervezett a szabad javak begyűjtése és továbbformálása érdekében, amelyek kiegészítették kezdetleges termelésének eredményeit. (Például az ösztönöshöz, állatiashoz képest újszerű vadászati, halászati, gyűjtögetési eljárások bevezetése, termékgyártási know-how elemek megjelenése. Pőreségének enyhítésére különféle állati és növényi eredetű öltözékféleségek mesterséges úton való átalakítása, az időjárással szembeni kiszolgáltatottságának, félelemérzésének enyhítésére, biztonságának növelése érdekében hajlékok képzése.)

Úgy látszik, hogy az akkori ember jól bánt emberi erejével, nem sértette meg a természetes termelési (teremtési) törvényszerűségeket, nem okozott alapvető környezeti problémát, amit a társutassá vált természetes Föld-gazdaság azzal hálált meg, hogy az ember vonatkozásában növelte a termelékenységét.

Ezzel beindult a természetes-mesterséges gazdasági kombinációra visszavezethető növekedési spirál. Az egyre szaporodó népességnek (mint különleges Föld-terméknek) gyorsuló ütemben egyre több élelemre, öltözékre, hajlékra volt szüksége. Gazdasági krízis keletkezett, és a szükséghelyzetben ekkor jött az újabb fantasztikus -- feltehetően közös -- találmány, amely valószínűleg eldöntötte a mai típusú emberiség sorsát.
 

A szellemes új szellemi termék neve: FÖLDMÍVELÉS!

A természetes Föld-gazdaság (és fő gazdája) elfogadta a növényi alapú mesterséges (föld-)megtermékenyítési eljárást. Ez volt a csodálatos növényszaporítás.

A termőtalaj, a Föld növényi méhe, befogadta a VETÔMAGOT, amit már az ember szórt, vetett belé, hogy közös akaratukból történjen a növényszaporítás, amely addig egyoldalú szaporodás volt. Mesterséges gazdasági vonatkozásban a termőtalaj ekkor változott át befektetett eszközzé, beruházási jószággá. Az ökológia és a -- mai értelemben vett -- ökonómia gyümölcsöző találkozási pontját talán valahol itt lehetne keresni?

A történelmi gazdaságmese a csodálatos állatszaporítással folytatható, amit egyszerűen domesztikációnak hívunk.
 

Fogalmak, értelmezések

Föld, mint a különféle különleges gazdasági folyamatok kettős vonatkoztatású természeti tényezője:

* A Naprendszer Föld nevű bolygója: a Glóbusz, a maga teljességében és kozmikus kölcsönhatásaival.
* A Föld "bőre", felszíne, külső felülete, felső rétegű kérge: a termőföld + az egyéb földes és vizes felületek.

(Az utóbbiak nagyon vegyes típust alkotnak, mert ide tartoznak a Föld méhének kincseit tartalmazó bányaszerű terepek, az épített környezet telkei, a Föld felszínét kitevő vízfelületek, így a tavak, folyók, tengerek stb.).

Gazdasági értelemben ezek a földterületek olyan speciális "befektetett eszközök, beruházási javak", amelyek tartósan lekötöttek (ki, kik, mik által?: már gazdaságon kívüli tárgykörbe tartozik a válasz), és nagyon hosszú távon "térülnek meg" (kinek, kiknek, minek?: részben szintén gazdaságon kívüli tárgykörbe tartozik a válasz).

Jellegüknél fogva fizikai, kémiai és biológiai rendszerek tartoznak hozzájuk. Jellemző rájuk a nagy kiterjedés, a nagy tömeg és a relatív mozgáskorlátozottság (a folyó is alapvetően kötött pályán mozog, és iránya meghatározott).

A növények különleges helyet foglalnak el ebben a csoportosításban, mert egyszerre tekinthetők gyümölcs-lelőhelyeknek, a legfelsőbb felszíni réteg legelevenebb, addicionálisan szerves részének, a termőföld "metamorfózisos nyúlványának", mint befektetett eszköz(ök)nek, valamint a termőtalaj "hozzáadott értékének", termékének, mint "forgóeszköznek".
Ebben a földfelszíni megközelítésben külön kategóriába tartozik az állatvilág és az emberiség.
Az egyszerűség kedvéért az állatvilágot -- gazdaságbiológiai értelemben -- nyugodtan sorolhatjuk a növényekhez hasonló különleges természeti tényezők körébe. (Igaz, a növényekhez képest jóval mobilabbak, ezáltal szabadabbak a földhöz kötöttség tekintetében.)

Az emberiséggel már más a helyzet. Bár a természet szerves része az elsődleges gazdaságbiológiai, ökológiai értelemben, és ekként teljesen egyértelműen természeti tényező maga is, miként a növény- és állatvilág, ugyanakkor a másodlagos, mesterséges, tehát az általánosan elfogadott, hagyományos társadalmi-gazdasági (közmegegyezéssel egyszerűen csak gazdasági) vetületben teljesen önálló gazdasági kategóriát képez a tőke megjelenési formájaként: emberi tényező, humán erőforrás, munkaerő (szemben a természeti tényezővel, a tágabb értelemben vett földdel).

Mesterséges gazdasági értelemben az emberi (társadalmi) tényező funkciója hasonló a földéhez (mint természeti tényező), csupán az általa elsődlegesen "kibocsátott" hoz záadott érték megjelenési formája -- eltérően a mezőgazdasági célú termőföldtől -- nem biológiailag szervezett szerves anyag, miként a talajtermény (termék), a növényzet és áttételesen az állatok. Tehát itt, az embernél nem a fajfenntartási "végterméket" értékeli a gazdaság, bár a népesség alakulása a munkaerő mennyisége és minősége szempontjából az egyik legfontosabb gazdasági tényező.

Más kérdés, hogy a tágabban értelmezett földnek mint tőkének is vannak szervetlen végtermékei (ásványok, ércek) és szerves produktumai (olajszármazékok), amelyeket a kitermelő ipari célú felhasználásnál anyagnak és energiának könyvelnek el, illetve "untermanként", azaz telekként viselkednek az építőipari és infrastrukturális jellegű "megművelésnél".

A termőföld-analógiának (az agrikultúra része) az embernél -- leegyszerűsítve -- az agy felel meg (kulturális hordozó eszköz), amelynek -- gazdaságilag is értelmezhető -- származéka egy rendkívül különleges termék, az emberi gondolat (a tudás), amely át van itatva érzelemmel.

Más kérdés, hogy a tágabban értelmezett ember, mint szellemileg befolyásolt "fizikai" tőke, termelő eszköz; munkaerőként a mesterséges gazdaság különös alanya is közreműködik a természeti tényezők valamilyen termékké való átalakításában izomerejének felhasználásával. Ebbéli minőségében lényegében a gépeket helyettesíti a technológiai folyamatban (kvázi "reáliahitelként" önmagával megelőlegezve ezeket a jövőből). Mindaddig helyettesíti, amíg találékonyságával, szellemi termékei (találmányai, újításai) megvalósításával rendre visszafizeti a reálhiteleket (a gépek ebben az értelemben végleg "kiamortizálódnak" a termelési folyamatból), és -- ideiglenesen -- önmaga helyére állítja azokat a gépeket, robotokat, amelyeket ismét ki fog váltani olyan gépekkel, robotokkal, amelyek alkalmazásához egyre kevesebb fizikai munka jellegű emberi közreműködés szükséges.

Azok az embercsoportok, amelyek helytelen (társadalmi) gazdasági tevékenységekkel vétenek az erős gazdaságbiológiai törvényszerűségek ellen, azok -- történelmi léptékben hamar -- keményen bűnhődnek: természeti katasztrófák, éhínség, járványok, -- áttételesen -- háborúk, forradalmak jelentik a jelképes (Természeti-) Gazdasági Bíróság ítéletét.

Az ismertetett okfejtésből kiderül, hogy a világjelenségek gazdasági aspektusú megkülönböztetésénél célszerű többféle gazdasági rendszert számba venni. (Még akkor is, ha első megközelítésben ez az eljárás szokatlannak, esetleg -- a klasszikus értelemben vett közmegegyezés szerint -- tudománytalannak, megalapozatlannak tűnik.)

Ezzel az újszerűen kellemetlen felvetéssel nem azt állítjuk, hogy minden természeti, emberi, társadalmi stb. jelenséget, tevékenységet le lehet írni gazdasági eszközökkel és módszerekkel, sokkal inkább arra irányítjuk rá a figyelmet, hogy ilyen speciális, analógiás gondolkodással közelebb lehet hozni egymáshoz az egymástól -- látszólag -- nagyon távol eső tényezőket, szempontokat, ismérveket.

Leegyszerűsítő értelemben a gazdasági jelenséget általában az jellemzi, hogy egy olyan transzformációs folyamat van a középpontjában, amelyben a viszonylag nagy szabadságfokkal rendelkező szükséglet (igény, kereslet) kielégítésével szemben (tervezett -- alanyi jogú --állapot) szűkösen rendelkezésre álló erőforrások állnak (tényleges -- alanyi jogú -- állapot), ezért hatékony gazdálkodást kell folytatni (szervezett -- eljárási jogú -- átalakítás). A két fő pólust (és ezek pólusait) interaktív módon folyamatosan össze kell egyeztetni a rendszer működőképessége, az adott tevékenység, folyamat tartós és kiegyensúlyozott fenntarthatósága érdekében. Akik jól gazdálkodnak, azoknak a tágabb értelemben vett gazda(g!)ság a jutalma, akik rosszul, azoknak a szélesebb értelmű szegénység a büntetése. Ráadásul a részeredmények általában nem összeadódnak és kivonódnak, hanem sokkal inkább megsokszorozódnak pozitív és negatív irányban (szorzás/osztás, hatványozás műveleteivel szemléltethetők). Tehát a gazdagok gyorsuló ütemben gazdagodnak, többnyire az ellenkező előjelűek rovására. (Nem mindig nulla végösszegű játékról van szó.)

A gazdasági játékszabályok vagy adottak (például természeti, biológiai folyamatok esetében), amelyeket fel kell ismerni, és azok megfelelő alkalmazásával kell részt venni a "gazdasági játékban", vagy az emberek konstruálják azokat olyanra, hogy kedvezőek legyenek számukra (például társadalmilag szervezett folyamatok esetében jogszabályokkal, erkölcsi normákkal, szokásokkal).

Ilyen komplex felfogásban a Föld nevű bolygó (a Glóbusz) kiterjedt és bonyolult, önszabályozó jellegű ("ökopiaci") gazdasági tevékenységet folytat a saját háza táján (geoháztartást vezet), amelyet másképpen ökológiai törvényszerűségekkel szokás leírni. A Glóbusz a Naprendszer többi tényezőjével is gigászi ("kozmopiaci") gazdasági kapcsolatban van. (Gondoljunk csak a Nap tömegének és energiájának meghatározó voltára, mint cserealapra. A transzcendens erőkről viszonylag kevés az ismeretünk -- mert ez inkább tárgyilagos, objektív szokott lenni --, annál több a hitünk, amit "Világ"-gazdasági tényezőként szerepeltetni -- első látásra -- meglehetősen profán műveletnek tűnik.)

A Föld egyik fontos (im)bolygós produktuma, sajátos gazdasági "jószága" maga az ember, mint egy (Föld) gazdasági "csúcstechnológiai" termék.

Bizonyára racionális (Föld-)gazdasági döntések húzódnak meg valahol belül, vagy a háttérben, feltérben, amelyek alapvetően szabályozzák a népesedési folyamatokat (ide tartoznak a fajfenntartási ösztönök komplex halmaza és más motívumok is). Ehhez képest valamelyes befolyást jelent általában az emberiség bizonyos csoportjai által generált népesedési politika, de kíváncsiságunk -- a választott témánk következtében -- a (társadalmi, tehát ember által irányított) gazdasági folyamatokra irányul. Ezek hogyan viszonyulnak a Föld embervonatkozású termelési folyamataihoz, tehát döntően a Földnek az ember-, állat-, növény-, termőtalaj (termővíz)-gyártási tevékenységéhez? A Föld ilyen irányú össztermelékenysége az utóbbi néhány évszázadban meglehetősen érdekesen alakult.

Lehet (és kell is) kapacitás-kihasználási, hatékonysági számításokat végezni a Föld sajátos biotermelésének összességében, és külön szűkebb, megszokott értelemben, tehát a földnek mint klasszikus termelési tényezőnek (gazdasági tőkének) a figyelembevételével. A bűvös költség--haszon viszonyszám-rendszer (Föld-méretű befektetés-megtérülési mutató komplexum) igazából csak egy ilyen tág horizontú megközelítésben járulhat hozzá a Föld(-szintű) gazdasági optimum megtalálásához, majd eléréséhez. A mai neoliberális uralkodású, végtelenül lecsupaszított köz(?)gazdasági környezetben egy ilyen (Föld- és föld-)gazdasági szemlélet megjelenése bizonyára nagyon nem kívánatos, mert talán gyorsan és egyértelműen kiderülne a pénzre-spekulált elmélet, és az ezzel adekvát szabadpiaci pénzgazdaság tarthatatlansága. Ez a tendencia nem más, mint a szellemi termékek és az anyagi javak világméretű és történelmi versenyében a szellemiek fokozatos és folyamatos felülkerekedése.

A fejlett mesterséges gazdaság meghatározó része tehát benne van egy sajátos transzcendentációs spirálban.
 

A mesterséges gazdaságra jellemző néhány fontos tendencia

Világjelenség, hogy -- legalábbis a kiváltságos gazdasági régiókban -- a technikai-civilizatorikus produktumok egyre bővülő többségének szellemi tartalma gyorsuló ütemben nő, azaz a beruházási és fogyasztási javak (főleg a tartós fogyasztási cikkek) mintegy "átszellemülnek", miközben az emberiség igényszintje a mindennapi élet fenntartása, "üzemeltetése" során -- más vonatkozásban is -- a szellemi-érzelmi szükségletek (a szellemi táplálékok igénylése) irányába tolódik el, tendenciájában emelkedik az általános és átlagos kulturális színvonal. Megint más kérdés, hogy a gazdaságilag és kulturálisan elmaradott gazdaságban és népességnél milyen helyzet alakult ki eddig, ez a népesség mekkora hányadot képvisel, és milyen irányú változás várható a jövőben -- különös tekintettel a népességrobbanás jelenségére.

A növekvő hányadot kitevő hátrányos helyzetű országok, nemzeti gazdaságok tekintetében van egyre nagyobb jelentősége annak az egyre terjedő felismerésnek, hogy az előzőekben bemutatott természeti erőforrások (a Föld, kettős vonatkozásban) egyre korlátosabbak mennyiségileg és minőségileg egyaránt. Ugyanis az ismertetett, főleg a civilizatorikus-kulturális javaknál érvényesíthető, emberitényező-orientált technikai-technológiai fejlődés progresszív mértékű üteme állandóan nem biztosítható az alapvető élelmiszerek elsődleges előállításánál (a termőtalaj termelékenysége kockázatok és természeti büntetések nélkül nem fokozható parttalanul), de a termények, termelvények feldolgozottsági fokánál sem. A mezőgazdasági eredetű, a természeti erőforrásoktól erősen függő táplálékokra, élelmiszeripari termékekre a lineáris, vagy a degresszív mértékű növekedés is jellemző. Sőt bizonyos esetekben a hanyatlás, visszaesés sem ritka, ha a nagy természeti ciklusok így kívánják, vagy így akarják. Ezek a (társadalmi)gazdasági fejlődési-visszafejlődési mechanizmusok, ritmusok vannak összhangban az alapvető természeti (gazdaságbiológiai) törvényekkel, az ökoszisztémák kiegyensúlyozott működésével.

Felvetődhetne a felelősség kérdése a világméretű és gigantikus nagyságú (ráadásul rákos sebességgel növekvő mértékű) jövő-sikkasztás ügyében. Hiszen a most divatos, tehát a varázslatos-mértani haladványos-pénzteremtő hitelkonstrukció nem más, mint egy olyan időgépes gyártmány, amely egyfajta jövőtechnikai művelettel, amolyan előmaterializációs monetarista bűvésztrükkel időben előre hozza azokat a nagyon súlyos gazdasági döntéseket és elvi-elméleti szintű társadalmi lehetőségeket, amelyek rendes körülmények között csak később lennének esedékesek, reálisak.

Mindezt a gyalázatos tényhamisítást -- áltudományos furmányossággal -- lényegében szinte egyetlen makroszintű mamut-mutatószámba való préseléssel igazolják, leplezik el. Népmesei alázattal hirdetik a nyitott társadalom -- nyitott gazdaság világországában uralkodó GDP [dzsídípí] királyság fenségét, isteni eredetét, örökkévalóságát.

Ez az ezredforduló szellemének ördögi csábítású gazdaság-művészete, mert -- akarva, akaratlanul -- olyan ideális gazdasági látszathelyzetet teremt, mintha elegendő információ állna mindannyiunk rendelkezésére a Föld-méretű helyes döntések meghozatalához (hivatkozik az információs-számítógépes korra). Mintha létezne a társadalmi-politikai hatalomkoncentráció (globalizálódó multi- és transznacionális cégek, valamint nemzeti alapú nagyhatalmak keverékesen kvázi világkormánya), amely a ténylegesen rendelkezésére álló információk birtokában képes az ún. fenntartható fejlődés optimális feltételeit megteremteni. Mintha a szegénység küszöbe alatt tengődő többmilliárdos népesség birtokában lenne azoknak az információknak, eszközöknek, módszereknek, amelyek alapján meg tudná változtatni a szörnyűségesen igazságtalan és kirívóan egyensúlytalan helyzetét (a hatalmasok segítségével, de nem az ő kárukra). Mintha a -- kamatos kamatra épülő -- hitelrendszer lenne a legjobb mentőöv a szegénység és a mocsok tengerében fuldokló éhezők, alultápláltak, betegek, butaságban szenvedők, illetve a leszakadt, de felzárkózásra esélyes országok, népek, nemzetek számára. Mintha gazdasági csodaszerként fölöslegessé tenné az értékelvű erkölcsiséget (semleges világnézetet hirdet, mert a másik kártékony). Mintha egyetlen jó megoldás az lenne, ha minden gazdasági határ, fék felszabadítása bekövetkezne (minden termelési tényező, tehát a földtulajdon szabad áramlása is), és ezzel eljönne a szabad versenyes piacra épülő egységes álomgazdaság-paradicsom.

Ilyenkor persze már fölösleges lenne az adott földterület bármilyen szintű szuverenitása, a tradicionális élőhelyekhez való makacs ragaszkodás, a nemzeti keretek közé zárt földtulajdon-adta egyéni gazdasági szabadságjog. A környezeti problémák is piaci önszabályozó módon, automatikusan oldódnának meg, káros minden ilyen irányú állami beavatkozás. A népesedésnél a fogyás nem hátrány, ha (pénz)piaci módon csak ennyi ember számára biztosítható a megmaradás.

A kínos neoliberális közgazdasági bódulat állapota még igen erős a népesség nagy hányadánál (így a mi országunk sem kivétel ez alól), sőt a felkínált dicsőség reményében az egyszerű és szegény emberek tömegei -- döntően a tömegmédiumok manipulációinak hatására -- önként képesek dalolva (nem véletlen a Kádár-kori mozgalmi slágerek reneszánsza) vállalni a sorozatos monetarista motívumú restrikciós megszorításokat. Miközben dollármilliárdok vándorolnak ki hol látványosan bejelentve (privatizációs bevételnél, csúszó leértékelésnél), hol cinkos hallgatás közepette (a belső államadósság piaci alapra helyezésével) az országból, más államok polgárainak és egyes saját állampolgáraink más országokban lévő devizaszámláira. (Hogy lukratív üzletek, kockázatmentes extraprofit lehetőségek beígérése mellett jóságos külföldi működőtőkeként vándoroljon vissza ugyanez a pénz, s hogy aztán még több magyarországi jövedelem távozzon a sikeres biznisz működése vagy gyors befejezése után.)

A pénzgazdaság ezáltal öntörvényűen -- látszólag szinte teljesen -- függetlenítette magát a reálgazdaságtól: "a hitel pénzt fial, az pedig még több pénzt, a kamatos kamatok révén, ami újabb adósságot gerjeszt, ismét több adósságot szül, amelyre növekvő mértékben ismét hitelt kell felvenni" végtelenített pénzfolyamat elve alapján.

A látszólagosság abban rejlik, hogy maga az ipari, mezőgazdasági stb. reálgazdálkodás (befektetés alapján jövedelem és terméktermelés) valóban másodlagossá vált ezen pénzszisztémában. Nem így azonban a vagyonná dermedt reálgazdasági jövedelemforma (amit meg lehet terhelni a hitelek zálogaként, és esetleges bajba jutás, bizonytalanság esetén ezáltal olcsón meg lehet szerezni azt, miután már előtte többszörösen megtérült az induló hitelmennyiség).

Ez történt az elmúlt időszakban. A hetvenes évek közepére visszavezethető hitelezési adósságállomány vagyoni fedezete vándorolt ki irreálisan olcsón az országból. Alapjában véve ugyanazok kapták meg a hitel zálogát, akik akkor a hitelt adták. Lényegében ugyanazok (baloldali politikusok baloldali utódai) adták oda nekik az állami tulajdonú nemzeti vagyont, akik felvették a hitelt akkoriban. A mondanivalótól kissé távoli, hosszú kitérőre azért volt szükség, hogy érthetővé váljon a -- valódi és a strómanolt külföldiek -- föld iránti farkaséhsége.

Látható, hogy a privatizálható állami vagyon többsége elfogyott. Maradt még azonban ebben a társasági formában néhány állami gazdaság, amelyben egyszerű apporttá (értékpapírrá) absztrahálódott a termőföld. Tehát a földet részvény és üzletrész formájában könnyűszerrel és -- többszörösen -- olcsón (a jelenlegi forgalmi értékéhez képest is, de sokkal inkább a pár év múlva esedékes árához viszonyítva) meg lehetne vásárolni, persze ha nem lenne ennek törvényi akadálya: külföldi még ebben a formában sem juthat hozzá a földhöz. (Döntően ezért kezdeményezték olyan sürgősséggel és vehemenciával a termőföldről szóló törvény módosítását. A privatizációs lehetőségen kívüli többlet-haszon sem mellékes azonban.)

Az állami tulajdonú mezőgazdasági nagy és közepes üzemeknél ugyanaz a -- privatizációs kelendőségi mezbe bújtatott -- "feljavítási, konszolidáció-trükkös művelet" volt betervezve a későbbiekben, mint a bankoknál korábban (ez időközben részben annak ellenére bekövetkezett, hogy nem sikerült a tiltó törvényt módosítani, tehát reális esély van az újabb módosító kísérletre), hogy -- kis kerülővel -- még nagyobb legyen az adófizetőkből kipréselt, privatizációs ürügyű zsákmány. (Nem szabad arra gondolni, hogy a rendszerváltás fő motívuma éppen ez a privatizációs módszerű vagyonkimentés lett volna. Még akkor sem, ha a "kapitalista-imperialista burzsoá" hitelezők tudatosan adósították el a volt szocialista-kommunista országok egy részét a rendszer gyengítése érdekében. Még akkor sem, ha a szabadon választott első kormány azonnal kapott olyan sugallatot, hogy szabaduljon meg olcsón és gyorsan az állami vagyontól, cserében az adósságelengedésért, könnyítésért.)

Lehetne tovább bővíteni annak indoklását, hogy a nemzetközi pénzarisztokrácia kegyeit élvező hazai hatalom-megbízottak szándéka mögött "csupán" pénzügytechnikai vagyon-kiárusítási eszköz volt a föld, azonban ez bizonyára féligazság lenne. Ha nem az ismertetett együgyű tőke-beáramlási (és hatékony működtetéssel kecsegtető) szándék, akkor a rafinált akció következménye lehetett volna súlyosan hátrányos a magyar állampolgárságú népesség számára. Saját hazájában lett volna kiszolgáltatott a külföldi földtulajdonosokkal szemben, mert általában igaz az, hogy ahol a gazdasági tőke, ott a politikai hatalom is; különösen egy -- a természeti folyamatok törvényszerűségeire -- érzékeny, a létfontosságú élelmiszerellátás szempontjából különleges vagyoni tényező esetében.

Ehhez még hozzá kell számítani az EU-csatlakozás várhatóan komoly -- mezőgazdasági eredetű -- konfliktusait, amelynek kapcsán nem célszerű az ellenérdekű külföldieket olyan alkupozícióba hozni, amelyben ütőkártyához jutnának a hazai élelmiszer-ellátás, környezeti állapotok lényegi befolyásolásának lehetőségével. A többszörös veszély első elhárítását követően viszont további közvetlen és közvetett védelmi intézkedéseket kellene tenni termőföld-ügyben, mert nagy a kísértés az ismétlésre.

Az egyik leghatásosabb elképzelés az lehetne, hogy a -- végre valódi -- államháztartási reform (és a hozzá kapcsolódó népesedési, valamint a környezetvédelmi program) egyik legfontosabb kiindulási alapja maga a termőföld mint komplex termelési tényező lenne.1 A többszörösen összetett állami-pénzügyi rendszer bázisát ezzel a reálgazdasági tevékenységek, folyamatok képeznék. A mezőgazdaság-orientált termőföld/termővíz mellett ipari, építőipari célú természeti forrásként is számba kell venni a földet (és a vizet) mint tőketényezőt.

A másik lehetőséget az kínálná, hogy meg kellene teremteni a mikro-, a kis és a közepes mezőgazdasági magángazdaságok, kisbirtokok hatékony működésének feltételeit (összehangolt személyi, tárgyi, pénzügyi, jogi, intézményi kulturális, oktatási, infrastrukturális stb. feltételekre gondolunk). A helyi erők összefogásával egyrészt nemzeti méretű gazdasági hálózat alakulhatna ki, másrészt ez a hálózat jó eséllyel vehetné fel a regionális versenytársakkal a versenyt. Az érintettek kiképzésére, továbbképzésére masszív felnőttoktatási programot kellene kidolgozni, felhasználva a nyitott szakképzési, távoktatási módszereket.

A vidéki hálózatépítés hozzájárulhatna a társadalom immunrendszerének erősítéséhez, a természetes alapú önvédelmi mechanizmusok aktivizálódásához. Ez a folyamat láthatóan elindult. A lakosság a választásokról való távolmaradásával fejezte ki elégedetlenségét a párttúlsúlyos demokráciával szemben. Fokozni kellene a civil szervezetek működésének támogatását, és széles körben lenne célszerű szakértői tanácsadást szervezni a különféle kisméretű gazdasági és kulturális szervezetek részére.

A vidék adja az ország lakosságának meghatározó hányadát, ezért foglalkoztatáspolitikai szempontból sem mellékes a téma felkarolása. Ez valamiképpen a nosztalgikus háztáji gazdaságok továbbfejlesztése is lehetne, miközben a professzionális alapon gazdálkodó egyéni gazdák és családok szabad szövetkezését is támogatni kellene a közösen előnyösebben tervezhető és szervezhető tevékenységek esetében.

A paraszti jellegű polgárosodási folyamat erősítésének (vagyoni gyarapodás, jövedelempozíció, ezáltal jóléti javulás) nyomán tovagyűrűző hatása lehetne a termőföld/termővíz eltartóképességének, a környezetvédelmi feltételeknek a javulása, a falusi demokratikus viszonyok tökéletesedése, a vidék kulturális színvonalának emelkedése, az erkölcsi értékek beépülése tekintetében.

A szociálfeudalizmus torzító hatásai ugyan még várhatóan sokáig tovább élnek a falusi és a kényszervárosi létformákban, de a társadalmi és természeti kihívásokra időben és határozottan kell reagálni.

Ez nem csak magyarországi sajátosság, ezért legalább közép-kelet-európai léptékben (kiemelten kezelve a magyarok lakta szomszédos területeket) kellene gondolkodni. A hagyományosan értelmezett mesterséges (társadalmi-) gazdaság viszonylat mellett az eredmények kisugároznának az emelt szintű természet alapú (Föld-)gazdaság gazdaságbiológiai jelenségeire is.