avagy a lélek temploma
-- Szabad akarok lenni, hogy a drótokon barangolhassak és mások szerkentyűit izélgethessem... Éljen az új test! Isten bassza meg a régit! Nietzschei hatalomvágyra méltó a test ilyetén megvetése, amellyel a MODERNTEST idézi David Cronenberg Videodrome című filmjéből Max Renn záró szavait, közvetlenül mielőtt maga a hős változik át videohallucinációvá ("Éljen az új test!"). Egyúttal Cyberjobe-ot is idézi a Fűnyíróember című filmből, aki úgy hirdeti ki a digitális istenné való átváltozását, hogy a bolygó minden telefonját egyszerre szólaltatja meg ("Szabad akarok lenni, hogy a drótokon barangolhassak és mások szerkentyűit izélgethessem..."). Jól képviseli MODERNTEST-et és a hozzá hasonlókat a sci-fi cyberpunk ágazata, mely elbeszélői hevét éppen a cybertér és a fizikai világ ellentétéből csiholja. William Gibson Neuromancer című regénye, a cyberpunk alapműve a cyberkultúrában jelenlevő szellem és test közötti szakadékról való hosszas filizofálásként is olvasható. Case (a főhős) személyiségének kulcseleme, hogy el van idegenedve a testétől, a puszta hústól - idézik Gibsont. A regényíró felfedte rádióinterjújában, hogy 1984-ben megjelent könyve tulajdonképpen abból fakadt, hogy
Case határozottan kilógna Lawrence regényeiből. Törvényen kívüli számítógépes bérkalóz, szerencsétlenül járt, információban utazó tolvaj, aki "régen más, gazdagabb tolvajoknak dolgozott, olyan megbízói is voltak, akik a nagyvállalati rendszerek fénylő falain áttörni képes, egzotikus szoftverrel szerelték őt fel, s így valóságos ablakok nyíltak fel előtte az adatok gazdag mezőire". Neve mindent elárul: nehéz eset ((Szójáték: az angol case szó egyaránt jelenti, hogy eset, és azt, hogy tok, tartó, hüvely - a ford.)) egy noir regényből, ideg- és elmeeset, akin jól átgázolt az élet durva sodra, T. S. Eliot Üresek (The Hollow Men) leszármazottja, kinek külseje acélból van kovácsolva, míg belül hiányzik a lélek. Teste üres porhüvely, elméje máshol kódorog - folyton a konzolok népszerű cowboyának emlékeit dédelgeti, azt az időt, amikor saját agyát használta arra, hogy idegrendszerét fizikailag bekösse a "személyreszabott cybertér-készülékbe", amely testétől megfosztott tudatát kivetítette a neonsávos mátrixba, ahol "az emberi rendszer minden számítógépéből kiszedett adattömeg" valóságos tornyok, kockák és piramisok formájában jelenik meg, Le Corbusier (Radiant City) virtuális valóságváltozata gyanánt. Case számára a hús szó szerint toxikus: egy gyenge pillanatában valamit elamerikázott a megbízóitól, akik megtorlásul "egy, még a háborúból visszamaradt orosz gombatoxinnal égették fel idegrendszerét", ami fizikailag képtelenné teszi arra, hogy bekapcsolódjon a cybertérbe:
Case valósággal megtestesíti, amit Andrew Ross "a test techno-kolonizációjának" nevezett. A test, a köztér minden egyes négyzetméteréhez és a természetes környezethez hasonlóan, a nagyvállalatok tulajdona a Neuromancer közeljövőjének antiutópiájában. A tagok "laboredényben növesztett" szép szemei, hasonlóan a Szárnyas fejvadász géntechnológiával előállított mesterséges embereinek szemeihez, semmit sem árulnak el a tulajdonosukról, viszont annál többet a kereskedelmi védjegyről: "Tengerzöld Nikon beütés" egy "lebarnult, könnyen elfelejthető maszkban": semmi sem esik távolabb a "lélek tükrétől". A japán nagyvállalati birodalmak bérrabszolgáira rátetoválják a vállalati emblémát, és "bizonyos rangon fölül már fejlett mikroprocesszorokat ültetnek beléjük, melyek a vérükben levő mutációs anyagok szintjét mérik", hogy biztosítsák a mutációtól mentes alkalmazottakat (ez talán a kábítószermentes alkalmazott futurisztikus változata). Ezalatt a zaibacu - a mindenható transznacionális vállalat, mely maga is "óriási élőlények, akiknek DNS-e szilikonba van kódolva" - a legfelsőbb rétegeiben az iparbárók "a gép, a rendszer, az anyavállalati lény fokozatos és önkéntes átalakításával" valósággal újrateremtik önmagukat "többé és kevésbé is, mint ami az ember". Még Molly is, aki korábban a hús szolgája - prostituált - volt, s saját erejéből, méregdrága sebészeti beavatkozások segítségével az "utcai szamuráj" vagyonos helyzetébe kapaszkodott fel, egyszerűen csak a hús egy másfajta szolgája lett. Noha csak úgy árad belőle a csúcstechnológiával felszerelt bérgyilkos feltekeredett viperaként lapuló ereje (műkörme sebészpengét rejt, szemgödrét tükrös infralencsék zárják le, melyek segítségével sötétben is lát, s állandóan adatokat gyűjt), még mindig nem más, mint felbérelt izomember, a gyalogság tagja, kinek teste mindig csak valaki más fegyvere lesz. Ez csak névleg tudományos-fantasztikus irodalom: Gibson nem tesz mást, mint a mai nagyvállalati civilizáció bizonyos trendjét (kötelező drogteszt, egészséghez kötődő alkalmazási irányelvek, melyeknek keretében az alkalmazottnak megtiltják, hogy akár a munkahelyükön, akár máshol dohányozzanak, vagy a plasztikai sebészet olyan felhasználását, hogy "a munkanélküli férfiak náluk fiatalabbakkal versenyképesek lehessenek", a végletekig túlozza. Még a Neuromancer embertelen zaibacu arisztokratái is a jelenben gyökereznek. A japanofil W. David Kubiak tesz említést egy osakai vállalati vezetőről, aki "mielőtt a céggel szemben végzett nyomozás meghiúsítására hozzáfogott volna a bizonyítékok megsemmisítéséhez - saját magát is beleértve", ilyen levelet hagyott hátra: "Magam csak egyvalaki vagyok. A kaisa (nagyvállalat) sokaság. Az én életem múlékony. A kaisa örökké él!" Ha a Neuromancer-t politikailag értelmeznénk, központi helyet foglalna el az információgazdag yuppie elit, illetve a minimálbérből élő szolgáltatóipari alkalmazottak, vagy a bőnözők közé taszított szegények dagadó rétegei között tátongó mai szakadék. Case a nyolcvanas-kilencvenes évek neo-dickensi, két rétegre polarizálódott Amerikájának jövő időbe tett verziójában él, "a megengedhető szépség korában", ahol pénzzel "modellarcok átlagosan szép keverékét vásárolhatjuk meg", vagy akár "beültetett izmoktól duzzadó vállat", vagy az arisztokraták köreiben divatos átalakításokat ("a húsba foszforeszkáló digitális kijelzőt tetoválnak, amit a bőr alá ültetett integrált kártya vezérel"), s még gyakorlatilag a halhatatlanságot is: egy 135 éves, Julius Deane nevű nagybani seftelő, aki "anyagcserefolyamatait hetente egy vagyonért dúsíttatja föl szérumokkal és hormonokkal", DNS kódját évente átállíttatja a génsebészekkel. Ennek ellenpontjaként az alsóbb osztályok vagy annak érdekében operáltatják magukat, hogy eladhatóságuk javuljon a piacon, vagy azért, hogy a punk gangek - a városi dzsungel posztmodern törzsei - belépési rítusainak eleget tegyenek. A Neurománcot a politikai hatalomváltás hiábavalóságába való fatalista belenyugvás itatja át: mind Case, mind Molly politikamentesek, csupán saját mesterségük csúcsára akarnak törni, semmi többre, mint a diadalmas nagyvállalati zsoldos-kalandor szerepére. Noha félig független ügynökként feltétlenül jobban állnak, mint a jellegtelen nagyvárosi tömegek ("valóságos húsfolyam áramlott át a szükség és a kielégülés hirtelen örvényeivel"), akiknek a szabadságra és a hatalomra irányuló múlékony törekvései ironikusan a testi érzések körében valósulnak meg. Case testtől elválasztott virtuális lénye harci vadászgép gyanánt suhan és pörög át a cybertéren ("Oly sebességgel tört előre a smaragdzöld és jádeszín hullámfalakon át, amely azelőtt teljesen ismeretlen volt előtte"). Molly ragadozóhoz méltó sebességgel, alakjához nem illő harmóniával halad és cserkészik a városi harc övezetében ("Folyton úgy tűnt, valakivel összeütközik, de az emberek valósággal kiolvadtak az útjából, félreléptek, és helyet adtak"). A kinézis, a mozgás szabadsága lép a politikai tett helyébe. De a mátrix "horizont nélküli" végtelensége és a Sprawl - a Bostontól Atlantáig nyúló összenőtt, folyamatos város - csupán az akadálytalan mozgás illúzióját ajándékozza: olyan világban, ahol a nemzetállamokat már elnyelték a multinacionális nagyvállalatok, és a mátrix képzeletbeli térképét mindenfelől a nagyvállalati tőke ikonjai uralják, az egyén jogai minden oldalról korlátozva vannak. Ahogy Ross írja, a Neurománcban:
Case jutalma a regény végén egy új hasnyálmirigy, amelynek segítségével jobban tudja élvezni az amfetaminokat, amelyek számára a legnagyobb testi élvezetet jelentik - és egy új cybertér-felszerelés, amely azonnali (noha illuzórikus és átmeneti) menekvést jelent a hús poklából. Ha a vallás a nép ópiuma és a marxizmus az értelmiségieké, akkor a cybertér az elme és test között polarizálódott huszonegyedik századi skízó igazi kábítószere. |