Paul Virilio

A Sátán - a Bibliában csábítója a nőnek, aki azután elcsábítja a férfit - így olyan emberiség történetét indítja el, amelynek a sorsa inkább az eltűnés, mintsem a halál, vagyis a kiűzetés abból a világból, amelyben élt, mégpedig először tudati jelenségként megélve. A Földi Paradicsomból való tényleges kiűzetést ugyanis olyan, hirtelen látászavar előzi meg, amelynek folytán az emberpár teljesen új képet kap a maga világáról: kinyílik a szemük, meglátják, hogy meztelenek, eltakarják a meztelenségüket, el akarnak rejtőzni az Isten tekintete elől. Mindez vizuális jelenségek meglepő sorozata, nem pedig - ahogyan szívesen ismételgették - szexuális felfedezés. Voltaképpen a csábítás, az elvezetés - seducere - itt kozmodinamikus dimenziót ölt, a csábítás az egyik világból a másikba való átmenet rítusa, amely az emberiség nagy, közös útrakelését tételezi fel, a testek és az érzékek, valami változatlan dolog áthajózásának kezdetét az Idő más tartományába, valamilyen alapvetően különböző, mert változékonynak, mozgékonynak, alakíthatónak érzett idő-térbe. Mintha új világ teremtődne, amely teljesen a kezdeti átmeneti rítustól függ. A csábítás mellőzése tehát pontosan a világ dinamikájába illeszkedik, és itt a nő nem birtokos, birtok vagy birtokló, hanem vonzó, ez a vonzerő pedig valójában gravitáció, egyetemes nehézkedés, axis mundi.

Ura lett az átmenetnek, s mostanáig valóban ő intézett mindent, ami sebesség; minden, aminek része van férfiak életének mozgásában, vagy benne lelhető, vagy versenyre kel vele.

A kedves, aki - Novalis szerint - a világmindenség kicsinyben, és a világmindenség csupán a kedves kiegészítése, a nő teste összemosódik egy kommunikáló testtel, a férfi és az új világ közötti eszményi vektorral; már nem egyszerűen emberpár áll itt, hanem valamiféle trilógia. A seducere magányos mozdulata vagy a magányos mozdulatot kívánó nemi egyesülés, az emberpár fogat is, közös hajtóerő, kétüléses jármű, amely harmadik partnerként a terület testét foglalja magában.

A Genezis történetében azt látjuk, hogy az egyik világból a másikba való átmenet rítusa nem csupán a látás megváltozását váltja ki, hanem az azonnali elrejtőzést is, a testek szemérmes leplezését. Itt idézhetjük Hannah Arendt gondolatát: a rémület a mozgás törvényének beteljesedése.

A bibliai elbeszélésben a félelem egyidős a csábítással, mert ez pontosan az eltévelyedés eredménye, sebességi jelenség, amelynél hirtelen létrejön a baleset előrejelzése.

Gondoljuk csak meg: az első ember ťvétkétŤ szokásosan ťbukásnakŤ mondjuk, mert a régiek ilyen módon közvetlen kapcsolatba hozták azt, amit egyezményesen eredendő bűnnek neveztek, azzal a földi nehézkedéssel, amelyet maguk is felhasználtak a testek szabad gyorsulásának, kivetítésének és egyben összeütköztetésének természetes hajtóerejeként.

Amikor Alain Schlokoff (ťA fantasztikus film heténekŤ szervezője) azzal kapcsolatban, hogy az erotikus és pornográf filmeket felváltják a rémfilmek, kijelenti: szex nincs már, a félelem lépett a helyébe - nem szabad lebecsülni jelentőségét a tömegérzékenység e változásának. Mert a pornográf film nézőjének a vetítőgéptől szerzett magányos gyönyöre már ugyanolyan rövidülés kezdetét jelzi, amilyen a tudományos-fantasztikus elbeszélésé a Biblia tanításaival szemben: eltűnnek az emberi közvetítők, és olyan szexualitás jelenik meg, amely közvetlenül a technikai tárggyal kerül kapcsolatba, ha az hajtóerő, a mozgás vektora, s a rémfilm rendesen úgy váltja fel az erotikus filmet, mint a mozgás törvényének tökéletesebb beteljesítése abban a világban, ahol a technológiai fölemelkedés az erotikust meghaladó sebességek igénybevételének és keresésének felel meg. A kocsi fejlődésében egyébként a szexuális fogat ábrázolásainak sorát láthatjuk. Az ülés hasonló támaszt nyújt, mint a derék vagy a csípő köré fonódó kar, vagy gondoljunk az olyan találmányokra, mint a mozgó ülés (hordszék) és az első, guruló fotelre emlékeztető autók (Ford, Daimler, Benz). Sokban hasonlít a kocsi belseje a hálófülkééhez, a kétszemélyes ágyhoz, vagy akár a találkahelyeken használatos rezgőágyhoz, amely a közösüléssel tett közös utazást is idézi.

Ha a rémület a mozgás törvényének beteljesedése, a cicoma maga a szorongás hordozója. Magunkra vonni a tekintetet azt jelenti, hogy rabul ejtjük, és így eltereljük a figyelmet, illuzórikus látszatot keltünk abban a világban, amelyet teljes egészében illuzórikusnak érzékelünk. A transzszexuális játék feltámasztja a horizont vonzását, a csábítást az utazásra. A Michéle Morgantól elbűvölt Jean Gabin így szólítja meg a színésznőt: ťIlyen szemekkel bizonyára sokat utazott és jócskán akadt útitársa!Ť Manapság, ha egy lány még hajlandó híven ťkövetni egy fickótŤ, ez kicsit olyan a számára, mint az autóstop, amelynek a célja egymás mellett élvezni az ťúton töltött órák önkívületétŤ. Az autóstop esetében azonban közvetlenül közbelép a dimenziók válsága, az autó-vektor lesz a világegyetem kicsinyben, a kedves már nem ťkiegészülŤ, hanem összezsugorodik, a mindenütt jelenvalóság pillanatnyi voltára korlátozódik, mígnem a rémület - bűn vagy erőszak - beteljesíti a mozgás törvényét. A helyváltoztatás sebessége a szépség elrablását, a lányszöktetést az eltüntetés és a megsemmisítés eszközévé torzította.

Régen az intézetekben az egyenruhás kislányok nevelése, a szigorú fegyelem azt célozta, hogy a gyermekből szemfényvesztő legyen és mintegy állandó hivatkozási alap a nő test-vektorának gépiességére, de egyéni intelligenciájának és tehetségének hiányára is. Tartás, cicoma, jómodor, tánc - minden a fiziológiai identitás, a születési adottságok és fogyatékosságok leplezésére szolgált. A szexuális tudatlanság, azaz közöny fokozta az úgynevezett "ostoba libák" megbízhatóságát, rendre megtörténtek az örökösen ismétlődő mesterkedések a környezet és főként a választott társ meghódítására, mert ez volt az egyedüli hatásos védekezés azzal a férfitársadalommal szemben, amely a jómódú lányokat korai házasságra, a többieket alantas munkára, zárdaéletre, prostitúcióra vagy nyomorúságra ítélte. Ne feledjük azonban, hogy Jean-Jacques de Cambacérés - aki közreműködött a 19. és 20. századi középosztálybeli férjek szemében oly becses új polgári törvénykönyv megszerkesztésében - homoszexuális volt; ez persze úgyszólván magától értetődik abban a militarizálódó társadalomban, amely a régi rangjára emeli a harcos pár cicomáját, míg a homoszexuális kettősfogata a hódítás távlatainak ritmusára él. A pármai herceg szemében a napóleoni pár heteroszexualitása kötelező, de gyászos formaság, az új hadsereg-állam fennmaradásához szükséges utódnemzést biztosító házastársi kötelesség, a kihalás ellenszere, nem pedig a másik nem iránti vonzalom törvényesítése. Napóleon, a latin viszont az anyát isteníti, annak a zsarnok Jokaszténak az uralmát, aki kieszeli a megkülönböztetést, a fiú felsőbbrendűségét a lánygyermekekkel szemben.

A heteroszexualitás megvetése, a testiség leplezése végül is csak a harcos Übermensch viszolygását fejezi ki az értékét vesztett, ésszerűségi alapon választott társ iránt. Ezentúl a nőnek annál több esélye lesz rá, hogy tetsszen, minél kevésbé emlékeztet nőre, ahogyan a jelszó állítja: ťA harcosok egyazon emberi nemhez tartoznak.Ť George Sand és Marlene Dietrich esetében egyaránt - mindketten háborúzó társadalomból és családból származtak - a hódítás és a társadalmi kötöttségektől való szabadulás gyakran alkalmazott eszköze a homoszexuális mesterkedés.

Hasonló magatartást alakítanak ki végül az M.L.F.-ben (mozgalom a nők felszabadításáért) küzdő nők is: úgy prédikálnak a felszabadulásukról, mint ahogyan az özvegyek hajtogatják a magukét... Egyik szlogenjük ez: gyógyítsatok ki bennünket a szerelemből. Megölték a férjet, az apát, a gyereket, és ezek olyan kérdések, amelyek jelentőségteljes összhangot teremtettek közöttük, minthogy például az abortuszban nagy lehetőség rejlik a jelképes meghaladásra, hiszen közvetlen utalást jelent a szerelem melléktermékeként beteljesülő gyilkosságra. Mindez az Egyesült Államokban legutóbb kíméletlen társadalmi harc formáját öltötte az ismét nyíltan homoszexuális klánok között, amelyek a hatalmat, a befolyást és a pénzt hajszolják.