Hollós László

Piros

Amióta csak ökológiai mozgalomról beszélhetünk Magyarországon, György Lajosról mindig lehetett hallani, mindig ott volt a "vezető mozgalmárok" között. Ha pedig valakinek még beceneve is van, ami azért nem sok környezetvédőnek adatott meg, akkor az a feltétlen tisztelet jele.

-- Téged mindenki Pirosként ismer és szólít. Mivel érdemelted ki ezt?

-- A Piros megszólítást nem "érdemeimnek", hanem egyszerűen a hajam színének köszönhetem. Persze most már nem annyira piros, mint ifjú koromban.

-- Mikor kezdtél érdeklődni a környezetvédelem iránt, és hogyan kapcsolódtál be a társadalmi szervezetek munkájába? Mi vonzott közéjük?

-- Két gyökere van ennek. Mint gyógyszerkutató jól ismertem a gyógyszerek és mindenféle vegyi anyagok élő szervezetekre gyakorolt káros hatásait. Régen tudatosodott bennem, hogy az evolúció során a szervezetünk által megszokott növényi anyagok kevésbé okoznak váratlan, meglepő, alattomos hatásokat, mint egy-egy mesterséges anyag, és semmiféle laboratóriumi kivizsgálás, kísérlet nem ér fel a növény és állatvilág között sokszázmillió év alatt kialakult harmóniával, korábbi, állati létünk tapasztalataival. Szívesebben vizsgáltam a természetes anyagok hatásait, mint a mesterségesekét, bár munkám során kijutott az azokkal való munkából is. Kémiai és méregtani tudásom alapján föl tudtam mérni, hogy mekkora károkat okozunk a "kemizálással". (Akkoriban még nem olvastam Carson Néma tavaszát, de tudtam róla és már olvasás nélkül is azonosultam vele.) ezek "alapozó" fölismerések voltak, de még nem vezettek el a cselekvésig.

A másik gyökér egyetlen könyvhöz kapcsolódik. Hallottam a Római Klubról, ezért, amikor 1981-ben megtudtam, hogy Aurelio Peccei, a Klub alapítója és elnöke könyvet írt "100 oldal a jövőért" címmel, gyorsan megszereztem azt (szerencsémre franciául írta, nem kellett olaszul megtanulnom), elolvastam, lefordítottam. Arról írt, hogy bajban van a Föld, az emberiség, az élővilág, és nem könnyű megmenteni. Kifejtette, hogy remény addig van, ameddig van öntevékenység, és hogy elsősorban a fiatalokra lehet építeni. Ezt úgy tudatosítottam magamban, hogy fiatalokból álló mozgalmat kell szervezni. A könyv magyar kivonatát sok példányban lemásoltam (mint később mondták: "szamizdatokat" készítettem), s odaadtam a fiataloknak elolvasni. Egy nap egy ifjú biológus munkatársnőm jött hozzám: "Piros, szervezzünk zöld mozgalmat!" Azután két évfolyamtársával gyorsan megszerveztük az akkor, 1983-ban lehetséges keretek között a KISZ ELTE Természetvédelmi Klubot.

Ez a Klub az első perctől kerete a "többieket", bel- és külföldön egyaránt.

-- Hogyan alakult pályafutásod a mozgalomban?

-- Az akkori klubvezető, Pásztor Erzsi agyából pattant ki a Sajtószemle ötlete, amit 1983 szeptembere óta szerkesztek (részben fordítok), gépelek, nyomtatok, borítékolok - ma már sok bedolgozóval, levelezővel, fordítóval, hatalmas számítógépes, hálózati ügyeket intéző segítséggel. "Előző életem" során megtanultam tudományos közleményeket írni, 1983 után elkezdtem folyóiratokba (Élet és Tudomány, Természet Világa, a klubunk Természetvédelem című kiadványa, Tudomány stb.) publikálni. Ezt szívesen csinálom, az azóta eltelt tizennégy év alatt mintegy 170 cikkem, tanulmányom jelent meg erre-arra. A harmadik tevékenységem: szívesen adok elő közösségekben, ha meghívást kapok.

-- Eddigi munkád során mire vagy a legbüszkébb, mi az, ami igazán örömmel tölt el, és mi az, ami nagyon elkeserít, amit a legszívesebben elfelejtenél?

-- Arra vagyok "büszke", ha a Sajtószemlére hivatkoznak, vagy kapok egy levelet, hogy szeretnének hozzájutni, esetleg ha egy-egy cikkemre utalnak. (Mindegy, hogy hogyan. Egyszer az Élet és Tudománynak azt írta valaki egy cikkemről, hogy ilyen rosszat évtizedek óta nem olvasott a lapban. Hát ennek nagyon örültem. Ugyanis a cikk kétségtelenül hatott.) Elkeserít, ha valamit máshogyan kellett volna csinálnom, és csinálhattam is volna jobban. Nem is annyira elkeserít, inkább szégyellem. De elismerem hibáimat, vállalom cselekedeteimet, nem akarok semmit elfelejteni, mert akkor újra elkövethetném ugyanazt a hibát.

-- Mi lett a szakterületed, és miért éppen az? (Gondolok például az ökofilozófiára.)

-- A szakterületem a mozgalmon belül az idővel változott. Eleinte a környezet-egészségügy igen fontos volt, néhány kérdésről sokat olvastam. Például az ólom élettani, idegrendszeri hatásairól, a dioxinról, a radonról. Fontosnak tartottam, hogy tudásomat továbbadja, hogy azt mások is fölhasználják, ezért adtam elő (Zaja Petivel együtt) a "Mártírok úri anyukák"-nak, akik megijedtek a gyerekeikben mért magas vérólomszintek miatt. Az anyukák kemény fellépése nyomán változtatták meg a Mártírok útja közlekedési rendjét. Az elméleti ismeretek kapcsolódhatnak a mozgalmi tevékenységhez. A radon és a vegyszerek révén azt is megtanultam, hogy a hatóságok nyugtató, derülátó magatartása miatt milyen nehéz adatokhoz hozzájutni, mégis milyen módon lehet azokat megszerezni és általuk elősegíteni az emberek környezeti tudatának erősítését.

Mondják, sokat tudok a mozgalomról - de hát a magyar történéseket átéltem és igyekeztem a külföldi tapasztalatokat megismerni. Ezért foglalkozom a "mozgalomtannal".

Ökofilozófia?. Egyesek szerint ilyen nem létezik, csak filozófiai irányvonalak, iskolák vannak, amelyek igyekeznek vagy nem igyekeznek válaszolni bizonyos kérdésekre. Az ökofilozófia és minden filozófia számára a legfontosabbak a végső kérdések. Olyanok, hogy miért van Rend a Mindenségben, mi az evolúció célja, mi az ember szerepe, élhet-e, ha felborította a Rendet, ha bűnt követett és követ el a Kozmosz vagy Isten szándékaival szemben, visszatérhet-e az igaz útra, és hogyan? Amikor az ökofilozófiával foglalkozom, tulajdonképpen Istent keresem: az Ősrobbanásét, Buddháét, Jézusét. A vallások ökológiai üzenetét, ami meghatározza az ember Útját, a Taót, a követendő életmódot, az erkölcsöt.

-- Azt hiszem, kevesen ismerik eddigi életutad, én sem nagyon. Mondj hát egy rövid, tömör életrajzot, kiemelve a számodra fontos meghatározó állomásokat!

-- Azelőtt a személyzetisek azt szerették, ha az életrajz jó hosszú volt. Esetleg meg is mondták, hogy három oldalnál nem lehet rövidebb. Ezért visszariadok az önéletrajzírástól. De attól félek, hogy azt mondod, amit a személyzetisek mondtak: "Ön eltitkol valamit!"

Fogjunk hát hozzá, ahogy azelőtt. Budapesten születtem, vallástalan zsidó kispolgári családban. Gyerekkoromban apámékkal együtt áttértünk a katolikus hitre, ebben nevelkedtem. 1944-ben érettségiztem a fővárosi Eötvös József gimnáziumban, majd négy hónapon át munkaszolgálatos voltam Borban. 1945 és 51 között végeztem el az orvosegyetemet, 1957-ben kandidáltam, 1975-ben szereztem meg az akadémiai doktori fokozatot. Első házasságomból két gyerekem született. 1973-ban elváltam és újra megnősültem. 1945 és 1956, majd 1975 és 1989 között MKP, MDP illetve MSZMP tag voltam.

Nos, ennyit írtam -- talán kicsit bővebben -- a személyzetisnek.

Hogy miről nem írtam a régi életrajzokban? Arról, hogy mi szabta meg olykor tudathasadásos gondolkodásomat, hogy miként hatottak rám a matematika-, biológia-, hittan-, és ének- (Ádám Jenő!) tanáraim. Szellemi fejlődésem számára meghatározóak voltak egyrészt az enciklopédisták másrészt a magyar költők, írók: Balassi, Berzsenyi, Vörösmarty, Ady és József Attila. Kosztolányi is, de tőle főleg magyarul írni tanultam. Gimnáziumunk közel volt Püski Sándor Magyar Élet könyvesboltjához, ahol a baráti kör évi 5 pengő tagsági díja fejében nagy kedvezménnyel vehettem meg a népi írók, a falukutatók munkáit. Meghatározó lett számomra Szabó Dezső, Németh László, Féja Géza, Kovács Imre és jóval később Jócsik Lajos. Tudathasadás ide vagy oda, azt soha senkinek sem hittem el, hogy ők rossz emberek. 1943-44-ben egyaránt olvastam a Népszavát és a Magyar Életet, a Turul Szövetség lapját is, de ezt természetesnek éreztem. Később a "dial-tört-mat"-ból azt elfogadtam, hogy a dolgok összefüggnek, változnak, mozognak, de azt már nem, hogy a világ megismerhető. Mint kutató tudtam, hogy lehetnek pontos adataink, de tudtam azt is, hogy vannak olyan kérdések, melyekre a tudomány sosem képes választ adni.

Jött 1981-1983, kiüresítettem magam, semmit sem fogadtam el korábbi válaszaimból, új kérdéseket tettem föl, és elkezdtem új utat keresni. Onnan már tudod.

-- És mi foglalkoztat mostanában?

-- Mindig ugyanaz, amiről eddig beszéltem.

Az is, hogy miként lehet összehozni egymással az embereket. Sosem értem, ha egy csoport küzd egy célért, akkor miért nem örül annak, hogy egy másik csoport ugyanazon célért küzd, és miért nem fog össze azzal. Miért akarja kisajátítani a jó célokért való munkálkodást, miért nem keresi a többieket, sőt miért akarja kirekeszteni a másikat. Buta dolog, ahogyan például egyesek különbséget tesznek a természetvédők és a környezetvédők között. Ezért írom bele majdnem minden Sajtószemlébe Skolimowski egy mondatát: "Ami összeköt bennünket, az sokkal fontosabb annál, mint ami elválaszt."

Persze foglalkoztat sok minden más is: a gyarmati helyzetünk, a "mindenki azt csinál, amit akar" jelszavú szabadelvűség, de nem sorolom.

-- Talán nem bántalak meg, de te vagy a hazai ökológiai mozgalom egyik legidősebb, mégis legaktívabb tagja. Honnan merítesz energiát?

-- Úgy érzem, hogy feladataim, kötelességeim vannak. Nem lehetek sem fáradt, sem lusta.

-- Mindig is az intézményesüléstől féltetted leginkább a mozgalmat. Most hogyan látod a környezetvédő szervezetek helyzetét, lehetőségeit? Mi jelenti számukra a legnagyobb veszélyt?

-- Változatlanul nagy hibának tartom az intézményesülést. Megöli a mozgalmat, az áldozatos, öntevékeny, önzetlen közösségi munkát. Örültem, amikor a múltkori beszélgetésetek során az Ökotájban Lányi András is erről beszélt. Azért nem említek ezzel kapcsolatban egyetlen egy csoportot sem, mert mindenkinek magába kell nézni: nem tért-e már rá egy rossz útra.

Veszély, csapda igen sok van. Föntebb már beszéltem az egyikről: ha nem tudunk örülni a másik sikerének, ha nem a jót keressük a másik emberben és csoportban, ha nem érezzük az egységünket. De már az is baj, ha nem hallgatjuk meg egymást, ha nem akarjuk megérteni, hogy mit mond a másik. Ha uralkodni akarunk mások felett - szellemileg, vagy ha központosítani akarunk. Ha hatalomra törünk. Ha elfásulunk, ellustulunk, beletörődünk, ha feladjuk, ha nem keressük a dolgok közti összefüggéseket, az igazi mozgató rugókat. (Noam Chomsky szerint a zöld mozgalom, például a Greenpeace is gyakran hibázik, amikor nem veszi észre, hogy a nemzetek feletti vállalatok irányítják a világot. Szerinte nem elég az apró kérésekkel foglalkozni, ha a lényegesről elfeledkezünk.) Voltak és vannak olyan, magukra zöld címkét aggató csoportok, mint a vallásellenes és náci eszméket hirdető Magyarországi Zöldek Pártja, vagy az atombombát kedvelő Reális Zöldek, akiket, hát hogy is mondjam: kevésbé kedvelek.

-- Hogyan látod Földünk túlélési esélyét? Van remény?

-- Lovelock írta: lehet, hogy egyszer Gaia, a Földanya megelégeli az ember pusztító tevékenységét, visszavonul a mocsárba, nem segít bennünket tovább, s az evolváltabb életalakok elpusztulnak. Az evolúciónak van ugyan célja, amiről Teilhard de Chardin szól, de nem osztom az ő derűlátását, hogy a tudomány mindent megold. Lehet, hogy zsákutca az ember, s Gaiának elölről kell kezdeni. kár lenne. Az ökológiai katasztrófa nem holnap, hanem ma, sőt a tegnap jelensége. Erről Borsos Béla szokott beszélni.

Nem segíthet rajtunk semmiféle műszaki, gazdasági, jogi, politikai eszköz, csak az, ha tudatunk és erkölcsünk alapvetően megváltozik. Lehet, hogy csak kevés túlélő lesz képes erre, akik kicsiny közösségekben tovább viszik az emberi kultúra egy részét.

Mintha hiába beszélne Erich Fromm a birtoklásról és létezésről, Ivan Illich a konviviális társadalomról, Arne Naess arról, hogy minden élet érték, Henrik Skolimowski a kereszténység megújulásának szükségességétől. Persze, bekövetkezhet a Káosz állapota, amikor nem érvényesülnek az ismert oksági törvények, amikor a pekingi pillangó szárnyrezegtetése módosítja New York időjárását. A Káosz állapotában a fenti tanítók szava esetleg szárnycsapdosásként megváltoztatja a világot.

Hogy van-e remény? Nehéz megküzdeni a nemzetek feletti vállalatok romboló tevékenységével.

-- Amikor a közelmúltban az ökoelitről beszélgettünk, magadat is a "tanítók" közé soroltad, teljes joggal. Hogyan váltál ilyen tanítóvá?

-- Egyszerű volt: csak tovább akartam adni, amit hallottam és olvastam. Peccei könyvét "szamizdatban" és sok mindent a Sajtszemlében (így becézzük). Azért olvasok, fordítok, hogy mindezt megosszam másokkal.

-- Hányan lehettek tanítók, és milyen viszonyban vagytok egymással?

-- Sokkal többen vagyunk, mint hiszed. Olvassuk egymás írásait, vannak előadások, összejövetelek, ahol meghallgatjuk a másikat (például a Bokor Öko-csoportban, a Bioetikai Társaságban, Széchey Béla összejövetelein, eleinte a Fidesz, majd a Liget Akadémián, a HIFA tanácskozásokon, s talán majd a Hajógyár-szigeti tanfolyamokon). Naiv, aki azt hiszi, hogy egyféle ilyen műhely kellene. Sok van, és aki keresi, megtalálja ezeket.

(Általában azokat nevezzük tanítónak, akik jóra tanítanak. Vannak másfélék is. Akik a rosszat terjesztik. Akik az élet ellen vannak, anyagi érdekből, vagy mert erkölcstelenek. Nemrég tartott előadást Budapesten, ki tudja hányadszor, Edward Teller. Ő is ilyen.)

-- És a tanítónak ki a mestere? Kitől tanultad a legtöbbet?

-- A tanítók mesterei elsősorban a tanítványaik. Akikhez szólnak, akiknél lemérhetik, megértik-e őket, tudnak-e világosan beszélni, meggyőzni. A hallgató ha akarjuk nem hallgat, hanem megszólal, bírál, vitatkozik. Ők jelentik a visszajelzést, ami nélkül a tanító légüres térben van.

Mindenkitől lehet és kell tanulni, ez nem olvasottság, műveltség kérdése. Annak idején a Ligetben, hogy egy számomra meghatározó könyvet egy segédmunkás fiú ajánlott nekem, mert hallott róla egy előadást a Szabad Európa Rádióban. Karátson Gábornak volt egy jó tanulóköre, sajnos csak egy éven át. Ott sokat tanultam. Gábort valóban a gurumnak tekintem. De több gurum is van: például Bulányi György, Czakó Gábor, sokan a Bokorból, és nem utolsó sorban a feleségem, Otti.

-- Azt nyilatkoztad az Ökotájban, hogy egyszerre vagy forradalmár, fölforgató és konzervatív. Kifejtenéd ezt egy kicsit bővebben?

-- Hát ez nem könnyű. Ezt a fölforgató-konzervatív dolgot Garret Hardintól tanultam. 1996 októberében jelent meg erről egy rövid írásom a Magyar Szemlében, egy másik jön az Igenben és a Magyar Bioetikai Szemlében. A konzervatizmusom lényege, hogy meg kell őrizni az evolúciót, a sokféleséget/különbözőséget, anyanyelvünket (sokan unják már a Sajtószemle Nyelvőrség rovatát), a Theodore Roszak által megfogalmazott ökológiai tudattalant.

-- Hogyan fogalmaznád meg élet- és ökofilozófiád?

-- Khrüszipposz szerint "a dobókocka nem képes esését anélkül változtatni, hogy valami ok ne következett volna be, és így véletlenszerű lenne, és azokban a bizonyos véletlenekben, amelyeket néhányan kigondolnak és hangoztatnak, rejtett okok törnek elő, és nem vesszük észre, hogy szándékunkat a két irány közül az egyik felé terelik." Tehát nincs véletlen, legalábbis a világfolyamat terén, legföljebb nem ismerjük az összes oki tényezőt. (Azaz: a világ számunkra, észlelők számára megismerhetetlen, tehát a véletlen csak a mi számunkra létezik, nem abszolút fogalom.) Továbbá bizonyos, hogy a Kozmoszban rend van. Ha egyes fizikai állandók, vagy az ősrobbanás utáni tágulási sebesség igen kis mértékben eltérne a létezőtől, akkor nem lennének csillagok, bolygók, nagyobb molekulák, vegyületek, szerves vegyületek, élet, tudat. Ezekkel kapcsolatban okkal vetődik föl a véletlen és a szükségszerűség kérdése. Az evolúció sem véletlen, hanem célra irányuló, közeledés Teilhard de Chardin Ómega pontjához.

Ezek az ökofilozófiám alapjai. Még hozzá kell tennem, hogy káros minden, ami a rendet, a Kozmoszban rejlő vagy Isten által adott rendet, a mértéket és a harmóniát fölborítja. Hogy mit tehetünk? Csak a Buddha halála előtti szavait idézhetem: "törekedjetek fáradhatatlanul..."

-- Hogy érzed magad mostanában?

-- Ha belegondolok, hogy mekkora baj van, akkor nagyon rosszul. Csak röviden: az emberiség pusztítja az erőforrásokat, visszafordíthatatlan módon szennyezi a vizét, levegőjét és vizeit, olyan módszereket használ (nukleáris energia), amelyek fölött képtelen uralkodni, gyilkos eszközöket halmoz föl, atom-, biológiai, vegyi stb. fegyvereket, pusztítja az élőlényeket. Az űrt kutatja, amikor saját tudatát, lelkét sem ismeri. Ostoba és bűnös módon csak a mának él, gyerekeivel és unokáival mit sem törődve. De hát én teszem a dolgom.

-- Van-e valami, ami kimaradt eddig az életedből?

-- Semmi olyan, ami miatt hiányérzetem lenne.