A gazdaságkór
A világkép szinte apokaliptikus, s nem véletlen, hogy a Jelenések Könyvét magyarázó híres collegeville-i bibliakommentár bevezetőjében azt olvashatjuk, hogy "úgy tűnik, a világ most ficamodott ki leginkább... bárhová nézünk, mindenütt azt látjuk, hogy a civilizált társadalmak mindinkább összeomlanak". (3) David C. Kortan a Tőkés társaságok világuralma című, alapműnek tekinthető könyvében hatalmas tényanyag alapján a fentiekhez hasonló következtetésekre jut. (4) Országos szinten az amerikai katolikus püspök kar 1986. évi körlevele, majd a tizedik évforduló kapcsán, 1996-ban kiadott főpásztori üzenete, a gazdag "mintaországgal" kapcsolatban jut hasonló megállapításokra.(5) De nem kell messzire mennünk, hisz a magyar katolikus püspöki kar széles körű visszhangot kiváltó körlevelének helyzetképe hazánk szintjén is diagnosztizálja a világ egészét jellemző társadalmi betegségtüneteket. (6) Milyen kór okozza azonban mindezeket? Mielőtt ezt röviden megvilágítanánk, rá kell mutatnunk arra, hogy miként az ember nyavalyáinak megállapításában az egész szervezetet kell figyelembe vennünk, hasonlóképpen "minden társadalom olyan egységet alkot, amelyben a részek kölcsönös függésben vannak egymástól. A keletkező egészet nem lehet tetszés szerint összeválogatott elemekből összerakni. Ez áll a gazdasági élet rendjére is, amely csak az egész társadalom rendjének részeként értelmezhető, és meg kell felelnie a politikai és szellemi rendnek." (7) Az egészlátó, divatos szóval élve: rendszerszemlélet szükségességét nemcsak Röpkének, a szociális piacgazdaság szellemi atyjának most idézett szavai tükrözik, de valamennyi jelentős társadalomtudós és gondolkodó is hangsúlyozza, mivel minden társadalmi, kulturális rendszeren belül, de minden emberi csoporton, létesítményen vagy viszonyon és magán a megismerésen belül a "részek" szorosan összefüggnek egymással és az "egésszel". Az egymás közti és az egésszel való összefüggésből kiragadott töredék vagy rész nem érthető és értékelhető helyesen. Ha megismerésünknél kizárólag egy szempontra koncentrálunk, úgy világmagyarázatunk óhatatlanul egyoldalú, viselkedésünk pedig következetesen torz lesz. (8) Ebből következik, hogy a társadalmi-politikai-gazdasági-környezeti teljes rendszerből egyik alrendszert sem lehet kiemelni és a teljes rendszer helyettesítőjének tekinteni. Ha mégis így járunk el, akkor a jól ismert pars pro toto, a rész az egész helyett csapdájába kerülünk. Bármennyire józan ésszel belátható mindez, mégis korunkat - Czakó Gábor találó szóleleményével jellemezve - gazdaságkornak nevezhetjük, "melynek kihívásai gazdaságiak, a megoldások nemkülönben, s logikus céljuk az emberi közületet gazdaságképletté szervezni." (9) S mondanunk sem kell, hogy mi magyarok is a "kor prédái" lévén, sokkterápiás túlkezeltségünkben nemcsak hogy gazdaságkorban élünk, de ennek kórságában is szenvedünk. A kór tüneteit pontosan azok akarják megszüntetni, akik a kór továbbélésének virulens fenntartói és terjesztői - a neoliberális közgazdászok. Az Európai Bizottság megbízásából Hans Von Zon 1992-ben Magyarországra, Csehszlovákiára és Lengyelországra vonatkozó úgynevezett alternatív forgatókönyveket készített, és ezekben megfogalmazta, hogy a piacgazdaság valamilyen formájába való átmenet vitája ott hibádzik, hogy ezt a közgazdászok uralják, akik rendszerint nem veszik figyelembe a szocialista gazdaságból a piacgazdaságba való átmenet társadalmi és politikai előfeltételeit. Noha "a társadalmat organikus egészként kell felfognunk melyben a gazdasági, politikai és a társadalmi folyamatok kölcsönösen befolyásolják egymást".(10) Kérdés azonban, hogy miért tekintjük ezt kórosnak, s miért nem a természetes fejlődés szükségképpeni velejárójának, hisz az ember anyagi életfeltételeinek tudatos megteremtése és az ember szükségleteinek valamilyen szintű kielégítése, egyszóval a gazdálkodás, valóban nélkülözhetetlen mind az egyes ember, mind pedig a társadalom életében. A válasz az előbb említett rendszerszemlélet hiányában rejlik, ismét Czakó Gábor lénye látó fogalmazásában: "a gazdaság - a Dolgok létrehozásának és elfogyasztásának folyamata, mely valaha egy volt az emberi tevékenységek között, hovatovább kizárólagos oka és célja lett a társadalmaknak".(11) Ennek következményei katasztrofálisak, mivel - ugyancsak Czakó kíméletlenül szabatos tézisei szerint -:
Epilógus Írásunkban több a szó szerinti, de a szövegösszefüggéseknek megfelelő idézet a megszokottnál. A bőséges citálás a különböző, egymástól független források gondolati konvergenciájára szándékozott rávillantani, s a riadó magfúvására. S hogy miért van szükség riadóra itt és most nálunk, azt hadd világítsa meg zárásként és stílszerűen Wilhelm Röpkének a negyvenes évek első felében magyarul Harmadik út címmel megjelentetett (eredeti címe: Die Gesellschaftskrisis der Gegenwart [Korunk társadalmi válsága]) s újabban egyre többet emlegetett könyvéből vett idézet, amelyhez hazai társadalmi helyzetünk ismerői számára kommentárt fázni felesleges: "Ugyanazzal a biztonsággal,
amellyel a társadalom tudja, ki előtt kell leemelnie a kalapját, azt is
tudnia kell, ki előtt kell egyetlen szó nélkül a fején hagynia. Ha egyiket
sem tudja már biztosan, amikor a leglényegesebb dolgokban a vélemények
tetszőlegesek lehetnek, itt az idő a riadó magfúvására. A reflexek nem
dolgoznak már, és eljutottunk a normák és értékek olyan fellazulásához,
amelyek nélkül semmiféle társadalom nem tud tartósan létezni. Eltűnik a
tisztelet, de az értékskála másik végén éppúgy eltűnik az a képesség, hogy
kompromisszumot nem tűrve felháborodjunk. Baj van azzal a társadalommal,
amely a jogtiprás, az önkény, az embertelenség, a türelmetlenség, a kegyetlenség
és a részvétlenség csapásaira nem reagál, és beáll az a fásultság, amely
az összeomlás előfutára. Ha azután a felháborodás helyére, amely nem
tűr mentséget, a szépítés, az érdekesnek tartás, a megértésért folytatott
propaganda, az eszköz céllal történő szentesítése, elméletek készítése
indoklásul, az abnormissal folytatott sznobisztikus flört lép, akkor elértük
a mélypontot." (15)
|