A Fourth World Review
az alternatív világ negyedévenként megjelenő folyóirata különszámot szentelt
a globalizáció jelenségének és a Nemzetközi Globalizációs Fórum tevékenységének.
Immár három évtizede tart az útkeresés, hogy alapjaiban ragadjuk meg a globális válsággal kapcsolatos kérdéseket. E folyamat szükségszerűen rendszertelenül zajlott, gyakran terelődött tévutakra és zsákutcákba, nem szólva a "személyiségfejlődés", vagy a XIX. századi osztályharc-elméletek jegyében fogant homályos álmagyarázatokról. Napjainkban egy új kezdeményezés látszik kibontakozni, amelyben a változás dinamikus katalizátorának összes sajátossága jelen van. A Nemzetközi Globalizációs Fórum - hogy a teljes elnevezést használjuk - újfajta összefogást jelent annak érdekében, hogy megértsük, hol is tartunk most, és merre kell haladnunk. Az akadémikusokból, aktivistákból és írókból álló testület figyelmét a bolygónk környezetét, gazdaságát és kulturális változatosságát fenyegető egyesített kapitalizmusra összpontosítsa. Túl sokáig élt az feltevés, mely szerint céljaink megvalósítása érdekében közvetlenül a kialakult politikai színtéren kell megoldásokat keresnünk és cselekednünk. Egyszerre tudatosulni kezd, hogy a politika csak része a játéknak, és hogy a kormányoknál is hatalmasabb erők is működnek, amelyek fényévnyi távolságra vannak a demokratikus irányításnak még csak a látszatától is. Felszínre tör az egybehangzó felismerés, hogy ha hatékonyan akarunk szembeszegülni ezekkel a globális világvégi erőkkel, nem a nyílt konfrontáció politikáját kell választanunk. Ez olyan politika, amelyhez az álszocialista forradalmárok ragaszkodnak, és amelyről a történelem bebizonyította, hogy éppoly használhatatlan, mint amennyire veszélyes; ugyanis óriási struktúrák létrehozására késztet, melyek hasonmásai azoknak a struktúráknak, amelyeket ellenzünk, és amelyek ugyanazokat a problémákat termelik ki, mint amelyekkel szemben állunk: a demokrácia tagadását és a hatalommal való visszaélést. Kihasználatlan erő Mint mindig, a lépték az a tényező, amely mindenütt jelen van, ahol működő morális ítéletek uralkodhatnak, és ahol a demokratikus erkölcsiség valóban érvényesülhet. Ez a lépték nem lehet más, mint az emberi lépték: az, amely szerint dolgozhatunk, játszhatunk, reménykedhetünk és álmodhatunk egy közösségben, egy adott helyen, amelyet saját hétköznapi meghatározásai írnak körül. Ha a kicsi valóban hatalmas, akkor ez egy olyan hatalom, amely ma még nagyjából kiaknázatlan, és kilátásaink a társadalom átalakítására attól függnek, hogy milyen hatékonyan támaszkodunk rá. Bár jelenleg ugyanazon útvonal más-más pontján tartunk, most mégis szükségessé vált, hogy kemény gyakorlati erőfeszítéseket tegyünk az emberi léptékű közösség hatalommal való felruházásának érdekében. A globális színtér itt van elképesztő szörnyűségeivel; mégis melyek azok az eszközök, amelyekkel képessé tehetünk egy közösséget arra, hogy általuk létrehozzunk egyfajta élő sejtet a politikai testben, egy olyan sejtet, amely szembeszáll azzal a politikai és gazdasági leukémia okozta métellyel, amit a kisebb lépték hiánya hozott létre, és amelynek mindnyájan áldozatai vagyunk?
Ez csupán egy egyetlen kéz
által összeállított részleges lista. Így nem kívánja betölteni egy tankönyv
feladatát. Olvasói felé inkább meghívóként szolgál: készítsen Ön is ilyen
listát, és lásson neki megvalósításához. A radikális változásokat nem lehet
felülről megtervezni, és azt a fajta vezető erőt, amelyről a természet
minden közösségben bőséggel gondoskodik, sokkal inkább a versengés kelti
életre, semmint a parancsok hatalma. Ennek fényében rá kell döbbenniük
arra, hogy most van itt a cselekvés ideje, most kell megfeszíteni az erkölcs
és a lélek izmait, hogy megvalósítsuk a szükséges és határozott cselekvési
formákat, melyek az emberiség számára ma oly sürgetőek, mint azelőtt soha.
A Globalizációs fórum hitvallása A fórum válaszként jött létre a globalizált gazdasági rendszer világszerte tapasztalható előretörésére, amelyet a demokratikus folyamatok és a nemzeti kormányok által felelősségre nem vonható, nemzetek fölött szerveződő kereskedelmi és pénzintézetek uralnak. A globalizáció felé tartó aktuális tendenciák történelmileg nem elkerülhetetlenek és nem is kívánatosak. Ha folytatódnak, számos negatív következménnyel kell majd szembenéznünk:
A Fórum egy sokkal változatosabb, helyi ellenőrzés alatt álló, közösségre épülő gazdaság aktív védelmében a következők fontosságát hangsúlyozza:
A termelés és fogyasztás autonóm regionális és helyi ciklusainak kiaknázása, elsősorban a megújítható energiaforrásokra és nyersanyagokra, valamint az összes hulladékfajta újrahasznosítására alapozva, megőrizve így természeti kincseinket és a természet bölcsességét és szépségét a jövendő generációk számára.
Colin Hines Az
Új Protekcionizmus:
A szerző, Tim Langgel
közösen, könyvet írt The New Protectionism - Protecting the Future Against
Free Trade [Új protekcionizmus - a jövő érdekében a szabadkereskedelem
ellen] (Earthscan, London) címmel. Kampányfőnöke a Nemzetközis Globalizációs
Fórumnak (Európa), és a legutóbbi időkig a Greanpeace International gazdasági
egységének volt a koordinátora. Huszonöt éve aktív tényezője a környezetvédelmi
mozgalomnak, és kampányt folytatott olyan témákban, mint a népesedés, az
élelmiszerellátás, a nukleáris fegyverek és a nukleáris energia, a GATT
Egyezmény és a munkanélküliség. Barbara Dinhammel közösen adta ki az Agribusiness
in Afrika [Az agrárüzlet Afrikában] című munkát, Graham Searle-lel társszerzőségben
pedig az Automatic Unemployment [Automatikus munkanélküliség] című kötetet.
Napjainkra már a transznacionális vállalatok és a nemzetközi tőke váltak a világ tényleges kormányzóivá. Növekvő hatalmuk a globális gazdaság fölött a szabad kereskedelem ortodoxiáján alapul. Hisszük, hogy elérkezett az ideje a globális gazdaság jövendőbeli irányának újragondolására. A kulcskérdés az, hogy a kormányoknak vissza kell adni a hatalmat gazdaságuk felett helyi, nemzeti és regionális szinten, újra helyi jellegűvé és sajátos arculattal rendelkezővé téve azokat. A globális piac újraszervezését, amely teret ad a helyi jellegű gazdaságok kialakulásához vezető európai és nemzetközi mozgásnak, Új Protekcionizmusnak neveztük el. De előbb tisztázzunk egy-két dolgot. Az Új Protekcionizmus, ahogyan azt mi megfogalmaztuk, nem kereskedelemellenes és nem autark. Maximális helyi kereskedelemről van szó változatos, fenntartható helyi gazdaságokon belül, és minimális távolsági kereskedelemről. A "helyi" itt országrészt jelent, és a "regionális" több országból álló földrajzi csoportot.(1) A legfőbb cél a fenntartható gazdaságok kiépítése kell hogy legyen. Ez azt követeli, hogy a munka felszabaduljon a globális kényszerek és piacok alávetettségéből. A politikai gazdaságtan célja az olyan, eltérő arculatú helyi gazdaságok létrehozása kell hogy legyen, melyek a mai raktári lerakatok vagy globális szerelőszalag-egységek helyébe lépnek. Import- és exportellenőrzés: Ezt országos és regionális egységek szintjén kell bevezetni, azzal a céllal, hogy hagyjuk, hogy a helységek és országok annyi élelmiszert, árut és szolgáltatást termeljenek maguknak, amennyire csak képesek. Amit egy ország maga nem tud biztosítani, azt szerezze be regionális keretek között, de a távolsági kereskedelem csak utolsó megoldásként szerepeljen. Minden szektornak meg kell határozni a célját. Transznacionális vállalatok felügyelete: A transznacionális vállalati tevékenységeket vissza kell helyezni az állami felügyelet alá. Hozzáférésük a piachoz legyen annak a függvénye, hogy mennyire tesz eleget a "ha itt akarsz eladni, itt legyen a telephelyed" politikának. A transznacionális vállalatokat fel kell osztani (lásd lejjebb: versenypolitika) és növelni kell átláthatóságukat és részvényeseinek befolyását. A társasági és számviteli törvényeknek kontrollálniuk kell a szállítási árszabást, a vállalati nyereségek kiszivattyúzását és az egyéni külföldi jövedelmeket. A tőke helyben tartása: A nemzeti kincstáraknak egyre kevesebb hatalmuk van gazdaságuk jövője felett, mivel a kereskedelmi gátak leomlottak és a nemzetközi tőke viszonylag akadálytalanul áramlik. A pénz repked szerte a világban, miközben a bankokat, a nyugdíjpénztárakat, a biztosítási és befektetési alapokat felügyelet alá kellene helyezni, hogy az "itt fektess be, hogy itt prosperálhass" politika jegyében biztosítva legyen az anyagi alapok többségének abban a térségben való befektetése, ahol előállították, és/vagy ahol szükség van rá. Versenypolitika:A nagyvállalatok uralma olyan jellemvonása a gazdasági életnek, amely sürgős megvitatást követel. Közülük számosat fel kell osztani ahhoz, hogy garantálni lehessen a helyi versenyt, ami szükséges ahhoz, hogy meglegyen a késztetés a termékek minőségének javítására, a hatékonyabb forráskihasználásra és a választás lehetőségének biztosítására. Az önállóságot támogató kereskedelem és segélyek: Az Általános Kereskedelmi és Vámtarifa Egyezményt (GATT) úgy kell átdolgozni, hogy az a Fenntartható Kereskedelem Általános Egyezménye legyen. A segélyeket, a technológiák közvetítését és a megmaradt nemzetközi kereskedelmet a fenntartható helyi gazdaságok felépítésére kell irányítani. A cél a maximális foglalkoztatottság elősegítése fenntartható regionális önállóságon keresztül. Az alapelv legyen az, hogy "ha itt akarsz eladni, itt legyen a telephelyed". Forrásadók:Ezek segítenének finanszírozni a radikális gazdasági átalakítást, környezetvédelmi szempontból előnyösek, és politikailag ésszerűek. Az ilyesfajta adók nélküli régiókból jelentkező versengési szándékot visszafoghatják az újra bevezetett tarifák és szabályok. Általában véve a környezet számára a relokalizáció azt eredményezné, hogy a kedvezőtlen hatásokat helyi szinten tapasztalnák, ami növelné a késztetést és a képességet az ellenőrzésre és a színvonal emelésére. A kormányok újra-felhatalmazása: A globalizáció nevében a kormányok feltartóztathatatlanul haladnak a helyi megoldásoktól a nemzetközi megoldások és transznacionális vállalatok felé. Ezt a folyamatot meg kell fordítani. A globális intézményeket fel kell rázni, és a helyi megoldásokra kell terelni a figyelmet. A helyi, országos és regionális vezetéseknek képesnek kell lenni arra, hogy megszabják piacaik megnyitásának az árát, hogy elősegítsék a helyi megtakarítások növelését és a bankrendszer fejlődését. Különbségek a régi és új protekcionizmus között Számos érvez szokás felhozni az Új Protekcionizmus ellen. Vegyük sorra ezeket: Nagy-Britannia a kereskedelemnek köszönhetően marad életben, nélküle elpusztulna.Ez az érv meghamisítja a fontosabbik kérdést: Milyen fajta kereskedelemről van szó? Amikor Nagy-Britannia volt a világhatalom, a gazdag Anglia számára valóban előnyös volt a kereskedelem. Ma azonban a kereskedelmi nyomás munkahelyek elvesztését, a munkabérek, a társadalmi és környezeti állapotok szabályozatlanságát, a választott kormányok gazdasági ellenőrzésének gyengülését, és ilyen módon a demokrácia értékeinek az aláásását jelenti. Az angol társadalom a globalizáció miatt haldoklik, és nem az tartja életben. A versenytársak hiánya rontja a hatékonyságot: Ezen állítás szerint a vevők a vesztesek, ha a vállalatok védettséget élveznek. De kinek kell drága és rossz minőségű termék vagy szolgáltatás? A hatékonyság hiányát maga a verseny bünteti. De annak elfogadásával, hogy az óriás vállalatok versengenek a vevők kegyeiért, háttérbe szorul az a tény, hogy ugyanakkor megszabadulnak munkásaiktól (és ezáltal fogyasztóktól is). Az Új Protekcionizmus, azáltal hogy szorgalmazza a helyi piacokat és a vállalatok méretének korlátozását, megtartja a versengés pozitív vonásait, mint például az árversenyre való késztetést, a jobb tervezést, a források hatékonyabb kihasználását stb. Ha azok az országok nem jelentenek versenytársat, amelyekben a bérek, a feltételek és a környezetvédelmi törvények kevésbé szigorúak, mint Nagy-Britanniában, akkor ezeken a területeken a színvonal emelkedni fog. Akkor is, ha mindez valóban kívánatos, egyedül egyetlen ország sem tudja végbevinni: A brit munkáspárt és az Átváltási Árfolyam Mechanizmustól való visszavonulás óta a konzervatív brit kormányok túlságosan is jól ismerik a globális pénzügyi piacok hatalmát. Az Új Protekcionizmust nem lehet autarkiával, vagy "hajrá egyedül-politikával" elérni. Az egyik érv, amely manapság gyakran elhangzik az, hogy az Új Protekcionizmus a világ gazdag országaiban fog kifejlődni, mint például az Európai Unióban vagy Észak-Amerikában, mivel elég nagy és hatalmas piacot jelentenek ahhoz, hogy a nemzetközi tőkének és a transznacionális vállalatoknak feltételeket diktáljanak. Más régiók is hamarosan követnék őket. Egy európai erődítmény-gazdaság igazságtalan lenne a Harmadik Világ szegényeivel szemben, akik a kereskedelemnek vannak alárendelve, ha meg akarnak menekülni a nyomortól: Egy maréknyi harmadik világbeli, főleg ázsiai ország, a Gazdasági Együttműködési és Fejlesztési Szervezet (OECD) tagjaival együtt uralják a kereskedelmet, és tőlük kapják a külföldi közvetlen befektetések legnagyobb hányadát. Ezt a kereskedelmet az Új Protekcionizmusra való átállás átmeneti fázisában globálisan felválthatják a saját régiójukon belüli kereskedelem növelésével. A többi fejlődő országot, és így Kelet-Európát is, a jelenlegi rendszer rákényszeríti arra, hogy eltorzítsák gazdaságukat és a legolcsóbb exportcikkeket termeljék, általában más szegény országokkal versenyezve. A verseny nemcsak a szegény munkást állítja szembe a gazdag munkással, hanem az egyik szegényt a másikkal is.(2) Ez elvonja a szegénységben élő többség alapszükségleteinek kielégítéséhez szükséges forrásokat ezekben az országokban. A kihívás kulcsa az, hogy nem szabad a kíméletlen verseny további spiráljait beindítani, hanem alapjaiban kell újrafogalmazni a segélyezéssel és a kereskedelemmel kapcsolatos törvényeket, hogy globális szinten mozdítsák elő a helyi gazdaságok felépítését és változatosságát. Csak akkor lehet az elszegényedett többség szükségleteit kielégíteni. A protekcionizmus megbukott az 1930-as években, akárcsak később a kommunista országokban is: Az 1930-as években a protekcionizmus nacionalista volt, és a hatalmasak védelmét szolgálta. A cél az volt, hogy a védelem alatt álló iparág vagy ország növelje gazdasági erejét, hogy majd mások rovására szállhasson versenybe. Minél több ország tette ezt, annál inkább csökkent közöttük a kereskedelem. A kommunista hatalmak által kipróbált zárt gazdasági rendszerek eltérnek az Új Protekcionizmustól, amennyiben az utóbbi esetében a belső verseny, az ötletek és technológia nemzetközi áramlása biztosítja, hogy a stagnálás és a környezet tönkretétele, ami ezekben a rendszerekben gyakori jelenség, ne ismétlődjön meg. Miért van szükség a radikális változásra? A válasz egyszerű: Ha az embereknek nincs munkájuk, reményük, és ha hiányzik az élet tisztességes minőségének az ígérete, a társadalom destabilizálódik. A globalizáció ortodoxiája kettős csapdát jelent: egyfelől nagy a nyomás az átszervezésre és a munkahelyek megszüntetésére, másfelől viszont szükség van a fogyasztókar. Azok morgása, akik ezt az ortodoxiát elítélik, egyre hangosabb. Még az állítólag sikeres ázsiai tigrisek szervezetén belül is erős kritika éri ennek az ortodoxiának a romboló hatásait: gátlástalan jogtalanságok, a társadalom megosztása, etikátlan egyenlőtlenségek és ennek a beszámolónak a középponti témája, a munka bizonytalansága és a munkanélküliség.(3) A globalizáció ortodoxiájának az üzenete hangos és világos. Az üzeni az embereknek: nincs rád szükség. Nem állítjuk, hogy az idő kerekét vissza lehet forgatni. Egy ilyen álláspont nonszensz lenne. Álláspontunk szerint, ahogy a kereskedelem gátjai leomlanak a globális óriások - a vállalatok és a kereskedő országok - érdekében, a maguk sebezhetőségében tárulnak fel az Új Bizonytalanság Kultúrájának strukturális alapjai. A bizonytalanságnak azt a fokát, mint amilyen az 1930-as évek óta nem volt, hatékonyan kell kezelni. Ha nem így történik, a történelem megismételheti önmagát. Emlékezzünk Mussolini hátborzongató pragmatizmusára: "A Fasizmus nem volt előre részletesen kidolgozott doktrína; cselekvés szükségességének nem volt szülötte."(4) Jegyzetek
Fordította:
Nagy Piroska
|