Tétel:

Sokak szerint az egyéni és kollektív szabadságjogok akkor érnek valamit, ha törvényileg garantált anyagi és kulturális alapok is társulnak hozzájuk. Egyébként csak megtévesztő elitista szemfényvesztések, hogy ezekkel is a szólamszerű(!) demokratikus államrend látszatát lehessen kelteni, amely tetszetős általános jogi keret egyébként - nemzetközi szervezetek által garantáltan - kiválóan alkalmas a gazdasági nyitottságra, ha tetszik akkor a gazdasági liberalizmusra épülő, világpiaci beágyazottságú jövedelemátszivattyúzás elősegítésére, mégpedig a szegényebből gazdagabb földrajzi régiókba.

Elbeszélés:

A napjainkra már grandiózussá vált szivattyúrendszer minden korban gondosan megtervezett és megszervezett politikai-katonai-gazdasági-kulturális alkotás. Bonyolultsága miatt kifinomult módszereket és eszközöket igényel a biztonságos működtetése, valamint az új körülményekhez való gyors és rugalmas alkalmazása, fejlesztése.

A világi típusú fő irányító és ellenőrző erőközpontok helyszínei történelem során rendre változtak. (A stimuláló szerepet játszó egyházi-vallási szerveződésekre most nem térünk ki.) Attól függően, hogy a hatalomkoncepció legjobb feltételeit hol lehetett megteremteni, mindig oda vándoroltak a szivattyúrendszer fogadó állomásai, erőcentrumai. A szivattyúrendszerre építő birodalomszervezés technikája és technológiája folytonosan úgy tökéletesedett, ahogy a technikai találmányokat ipari módszerekkel tömegesíteni lehetett. Főleg a helyváltoztatás, valamint az információ (és a pénz) továbbításának gyorsulása jelentett komoly előnyöket az ezen szektorokat uraló hatalomképviseleteknek.

Mese:

Kezdetekben a vízi utakat (tengereket, folyókat) privilegizálták, majd a kontinentális "folyamok", a vasutak és a közutak építtetői szereztek jelentős előnyöket. (Különösen akkor ha érdekeltségeik voltak a vízalapú szállításban is.) A hagyományos ipari forradalom betetőződését jelentette a légi közlekedés polgáriasítása, hétköznapivá tétele. E korszakban a nagy kiterjedésű materiális javak az emberek, valamint a folyékony és szilárd alapú energiafajták mechanikus (földfelszíni és vízi) úton való továbbítása határozta meg gazdagság-szegénység skálafokozatait.

Ez volt az ún. newtoni korszak, amelyben a klasszikus fizika törvényeinek technológiai szintű alkalmazásával lehetett - viszonylagosan stabil, de csak statikus jellegű - egyensúlyt teremteni a népesség állományának és a Föld eltartó képességének változása között. A hatalmi-vagyoni kérdéseket alapvetően az állati, növényi és ásványi eredetű erőforrások feletti rendelkezési jog döntötte el. Erre épült ki a világméretű ipari, mezőgazdasági munkamegosztás rendszere. átjárhatóság, zsilipelt nyitottság.

A közlekedőedény szerepét töltötte be az a világkereskedelem, amelynek közvetítésével helyet és gazdát cseréltek az anyagi javak és az azokat absztrakt módon helyettesítő/képviselő jövedelmek, pénzek. A keresztirányú mobilitás (nyitott térben való mozgás) infrastruktúráját a következők jelentették:
- egyrészt az ipari előállítású közlekedési eszközök, a hozzájuk tartozó módszerekkel, intézményekkel,
- másrészt az intellektuális-spekulatív alapú pénzügy eszközök, módszerek, és az erős politikai-katonai háttérvédettséggel rendelkező, jól kiépített világhálózatot alkotó monetáris intézményrendszerek.
(Jellemző, hogy háborúk és forradalmak idején is szinte zavartalanul folytak a pénzügyi tranzakciók miközben az anyagi javak és az emberi életek pusztultak.)

A newtoni korszakban a gazdaság motorja vitathatatlanul az áruk és a munkaerő mobilitását, szállíthatóságát javító technikai eszközök folytonos korszerűsítése volt. Elsődleges gazdasági erőfölényt jelentett a közlekedési eszközök gyártásának-fejlesztésének monopolizálása, de jelentős hatalmat birtokolták azok is, akik ezen technikai eszközök üzemben tartására specializálódtak (szén- és kőolajszármazékok).

Paradox módon másodlagos gazdasági privilégiummá szorult vissza a primér beruházási javak és fogyasztási cikkek termelése a világkereskedelem bővített "újratermelődésével". Ezen belül is vesztettek pozíciójukból az élelmiszerorientált érdekeltségek. (Miközben arányában és volumenében is növekedett az éhínségben, valamint alultápláltságban érintett emberek és országok száma.) Ezt nevezik tercier szektor (pl. szolgáltatások. termelő infrastruktúra) hegemóniájának, amelynek kiteljesedése egyúttal a hagyományos ipari forradalom lezárását is jelentette. A XX. század derekán kiszenvedte magának az innovációs versenyben való elindulás jogát a tudásdomináns, új ipari-információs forradalom.

Ebben a korszakban gazdaságban eddig alvállalkozóként viselkedő tudomány egyre erőteljesebben fővállalkozóvá avanzsál. A technológiai fejlődés végső soron a tudományban és által önmagába zárul és létrejön egy új, sokszorozó és önerősítő hatású pozitív kör. Még a gazdaság is "transzcendentálódik". A tárgyi-materialisztikus, objektumszerű alapokról áttér először a digitális-elektronikus, majd a spirituális, hullámtermészetű informatikai bázisra. Az új információs korszakot természettudósok (és nem filozófusok) alapozták meg. Faraday, Maxwell, Einstein, M. Planck stb. fizikai felfedezései adtak utat a világ átszellemüléséhez.

A részecskék által szimbolizált tárgyi világ "átúszott" a hullámtermészetű, új világosságú egyetemesen átszellemült entitásba. A vizuálisan nehezen kezelhető elektromosság, mágnesesség, elektromágnesesség jelensége kvázi denevérekké, delfinekké képezte át az emberiséget, hiszen felfedezésekig félig vakon hősködött és harcolt saját világosságáért. Amikor aztán természettudományosan találkozott a valódi fényességgel, csalódott és depressziós állapotba került, mert addig abban a hiszemben élt, hogy az információk mintegy 80%-a klasszikus duális szemen keresztül jut el hozzá. Ráadásul a láthatóságot közvetítő fényről is kiderült saját kettős természete.)

Jellemző módon a világfordító fizikai törvényszerűségek megismerése érdemben a gazdasági hatalmasságokat érintette meg először. Piacvédelmi reflexszel reagáltak az új találmányokra (többek megvették, hogy egy időre eltemessék a konkurenciát), majd később ugyanők hatalmas mennyiségű pénzt fektettek be a kutatásba-fejlesztésbe, végül a gyártásba és forgalmazásba. Miután "lecsengették" a primer gőzenergia összes extraprofitját, beindították a szekunder gőzenergia felhasználását az elektromosság előállítására, illetve hozzákezdtek az elektromossággal konform nukleáris energia bekapcsolásához. Meglehetősen cinikus akciónak tűnt, hogy a - főleg - német nagylökések által pénzelt V. I. Leninnel (alias Uljanovval) mondatták ki a bt propagandisztikus jelszót az elektromos áram fontosságáról és a szovjet hatalomról.

Az új technológiai kor küszöbén először a huzalos-csöves energia- és anyag továbbítás kezdett felülkerekedni a szállítási szektorban, majd erre erősített rá a puszta levegőben terjedő rádióhullám-technika. A vezeték nélküli távközlés már nyerő helyzetben várta a rácsatlakozásban rejlő előnyöket tápláló hatalmas hálózatok kibontakozását. (Lásd az információs sztrádákról zengő próféciákat.)

A gazdasági indikátorok egyértelműen azt mutatják, hogy benne vagyunk a kommunikációs elvű társadalomszervezési időszak előszobájában, amelyben az informatika és az elektronika uralkodik. Ez a komplex társadalmi-természeti koordináta-rendszer rövid időn belül lehetővé teszi, hogy a technikai közvetítő rendszerek tökéletesítésével jussunk majd ismét vissza a primer szektorok (alapvető létfeltételek megteremtése folyik itt) egyeduralkodásához.

Az igazi veszély az átállásnál az lehet, hogy az ember belső, természetes - kémiai alapú, sejt szerveződésű - informatikai rendszere esetleg nem, vagy a kelleténél lassabban tud alkalmazkodni az általa teremtett külső, mesterséges informatikai-környezeti szisztémákhoz, hacsak az agy kétoldalú kapacitásának jobb kihasználásával ez a folyamat nem konszolidálódik. Különben félő, hogy megroppan ideg- és immunrendszere megroppan a hatalmas kommunikációs teher alatt. Miközben a környezeti, természeti folyamatokban is olyan változások generálódnak, amelyek önerősítő jelleggel vezetnek el a világméretű ökoegyensúly felbomlásához. Az önpusztítási spirál beindulása valóságos veszély, amelynek kihívására reagálni kell.

Ráébresztésül az ezredforduló és az ezeréves magyar államiság méltó megünneplésére úgy tudnánk felkészülni, hogy a lakosság lehető legszélesebb körével ismertetnénk meg a leendő kommunikációelvű társadalom lényegét. Talán jut majd egy nemzedéknyi idő arra, hogy a most kibontakozó információs társadalomban nagyjából behozzuk évszázados eredetű hátrányunkat a világ fejlettebb régióival szemben.

Esélyünk lehet erre, mert a magyar lakosság általános és átlagos tudásbeli felkészültsége, kulturális színvonala (tehát a szabadságjogok érvényesülését biztosító kulturális alap mennyisége és minősége) valószínűleg nem marad el olyan mértékben a gazdaságilag élenjáró országok lakosságáétól, mint amilyen különbség van a statisztikailag mérhető gazdasági mutatókban (pl. fajlagos GDP, különféle vagyoni elemek felhalmozottsága, termelési kapacitások technikai-technológiai színvonala és mennyisége stb.), tehát az anyagi alapokban. A hátrányból is előnyt lehet csiholni azáltal, hogy a fejlődési pályán kihagyhatjuk a máshol és máskor fölöslegesnek bizonyult kerülő utakat, zsákutcákat. Sőt, az új generációk kis- és középvállalkozásainak egyre nagyobb hányada fog közvetlenül rácsatlakozni az informatikai világhálózatokra, hiszen reguláris oktatási rendszerünk rövid idő alatt kompatibilis ismereteket lesz képes átadni a felnövekvő nemzedékeknek. Nyelvtudásban, az informatika alkalmazásában ezek a fiatalok már remélhetőleg állni fogják a világméretű kommunikációs versenyt. Talán a gazdasági és műszaki képességben, készségben és szemléletben is gyorsan csökken majd a meglévő szakadék az iskolát követő gyakorlat során ezeknél a korosztályoknál. (Persze csak akkor, ha tudásszintjüket folytonosan karbantartják, egyrészt autodidakta módon, másrészt intézményesített keretek között.)

A nagy kérdés az, hogy mit kezdjünk a munkaképes korú (és fejlődőképes) lakosság azon nagyobbik részével, amelyik nyelvtudásban, informatikában, gazdasági és jogi téren - önhibáján kívül eddig nem kapta meg az általános és középiskolában azokat a minimális ismereteket, amelyekkel felvértezve a világpiaci versenyben biztosítani tudná a megközelítően azonos színvonalú jövedelmet. A helyzet hasonlít a háború utáni szituációra, amikor rövid idő alatt és tömegesen kellett a felnőtt korú lakosság tudásszintjét néhány kategóriával magasabbra emelni. (De hát ma egy elhúzódó hidegháborút. amolyan ideológiai világégést követő általános szellemi-erkölcsi lepusztultsággal kell szembenézni, ennek összes következményével együtt.)

A munka melletti továbbtanulás világtendenciaszerű követelménye egyébként is előbb- utóbb kikényszeríti majd nálunk az egy életen át való ismeretszerzés elvének gyakorlati alkalmazását. Ezért célszerű olyan komplex oktatási- kulturális programokat kidolgozni, amelyek - az európai normákat követő rendszerek mellett - figyelembe veszik az ominózus egy-két millió magyar állampolgár korábbi hiányos és torz képzéséből eredő foglalkoztatáspolitikai probléma megoldását is.

A jelenlegi gyakorlat, tehát a közép- és felsőfokú szakmunkaerő speciális szakképzési korrekciója, átképzése mellett szükség van az általános tudásszint tömeges átalakítására és bővítésére a felnőtt lakosság körében a meglévő és várhatóan növekvő kommunikációs teher enyhítése érdekében is.

Az országos méretű szellemi kapacitás-fejlesztéssel kell áthidalni a múltból eredő képzettségi elmaradottság, elavultság és a kor igényeinek megfelelő munkaerő-struktúra közötti különbséget. Ez a totális továbbképzési program meghaladja a szűkebben értelmezett aktív és passzív munkanélküliség-kezelő eljárásokat.

Több és más

A szabadságjogokat alátámasztó, társadalmi szintű kulturális alapok részét képező humántőke infrastruktúrájának korszerűsítését elsősorban oktatási és kulturális módszerekkel, eszközökkel kell biztosítani. Ezeket kiegészítenék különféle emberi minőséget javító egyéb intézkedések, például lakásépítési akciók, telefonvonal- (ezáltal a későbbi számítógépes) hálózat bővítések, gépjármű-vásárlási hitelkonstrukciók, nyári üdülési kampányok, korszerű élelmiszer- és ruházati fogyasztást elősegítő pénzügyi és technikai feltételek kialakítása, egészségmegőrző, betegségmegelőző akciók stb. Ez egyúttal erősítené a morális alapokon nyugvó gazdasági rendszerek kialakulását is.

Állítás: Élő robotok robotolnak világszerte a multinacionálisan modernizált feudál-kapitalista nagyuraknak.

Védekezési recept: Erőltetett kulturális tőkefelhalmozási folyamatot kell sürgősen elindítani a munkaképes korú lakosság körében a speciális rabszolgaságból való kitörés érdekében.

Fő cél: Főleg a fix jellegű jövedelemben részesülő szellemi és fizikai alkalmazottak, valamint a tényleges és potenciális munkanélküliek, szellemi szabad foglalkozásúak szakmai tudásszintjének a világpiaci követelményekhez való - gyorsított ütemű - igazítása, hogy csökkenjen a modern bér- és hitelrabszolgaságból eredő külföldi függőség, tehát az országos méretű kiszolgáltatottság a multinacionális tőkétől, amely főleg az olcsó, de még elfogadható minőségű, bedolgozó típusú, gépi robotot kiváltó munkaerő felhasználásával működteti a - többnyire általa exportált - elavult technológiát. Ezzel préselve ki a másodlagos, harmadlagos extraprofitot, miközben ez az alárendelt kapcsolat kényszerítetten növeli a technológiai leszakadást és az ezzel járó gazdasági elmaradottságot a világ hatalmi-vagyoni körgyűrűjének külső és belső sávjai között.

A tömegméretű és nemzetközi színvonalú "szalagmunkára" alkalmas szellemi és fizikai betanított munkásainknak fokozatosan el kell tudni sajátítaniuk legalább azt a munkavégző képességet, amellyel az európai erőközpontokban tevékenykedő sorstársaik rendelkeznek, akik szintén ezt a modern kulimunkát végzik, és ezzel kényszerűen, sőt kultikusan áldozzák fel emberi teljesítményük nagyobbik hányadát (amit diszkréten extraprofitnak nevez a közgazdasági szakirodalom) a kiváltságos helyzetű, országokat áthidaló multinacionális tőke oltárán.

A humántőke-készlet átstrukturálásával és növelésével arányosan kell javítani a foglalkoztatottsági rátát, a világpiacon is versenyképes termékek gyártására és szolgáltatások végzésére alkalmas munkahelyek közvetlen állami és önkormányzati indíttatású, késztetésű létesítésével (térségfejlesztési beruházások finanszírozásával).

A valódi és relatív szegénységben vergődő ország lelki újjáépítéséhez a köztes helyzetű államnak sokkal nagyobb - főleg kezdeményező - szerepvállalással kell hozzájárulnia. Mielőtt - célzatos külső tanácsokra - tendenciaszerűen kivonul a szociális-oktatási-kulturális szférából (államháztartási reform ürügyén), szinte hiperaktivitással kell visszaterelnie a gazdaságot a normális kerékvágásba, az egészséges növekedés, fejlődés feltételeit megteremtve. Olyan helyzeteket kell teremtenie, hogy - piaci nagyság és vásárlóerő függvényében - kifizetődővé váljanak a leggazdaságosabb termelési-termesztési módszerek.

Magas színvonalú, piacképes javakat előállító reálgazdaság nélkül a vágyott tartósan dinamikus pénzügyi és kereskedelmi egyensúlyt képtelenség megteremteni. A statikus, rövid távú pénzügyi stabilitás erőltetése csak játék a számokkal, vagy rossz esetben az életviszonyokat romboló hitelcsapdához vezet.

Jól működő reálgazdaság nélkül magas a nyílt (vagy a burkolt) munkanélküliség, amelynek szociális alapú többletköltsége jelentősen megdrágítja a magyar árukat az államháztartási mérlegek szintjén. (Hiszen a munkanélküliség költségeit makroszinten speciális állami szubvenciónak kell tekinteni, amelyre azért van szükség, mert bérként a termelésben maradva nem térülne meg a termékek árában. Ahogy az ún. szocializmus körülményei között a kapun belüli munkanélküliség mikroszámviteli szinten veszteségforrás volt.) Így hiába nő akár az extraprofit is, és mutatható ki nyereség vállalati dimenzióban (ahogy sok mezőgazdasági eredetű terméknél is így van), mert a munkanélküliségre fordított összegek szaporítják a központi költségvetési veszteségforrásokat, ami visszahárul a mikroszintű gazdaságra.

A jövőt megalapozó, döntő kitörési lehetőség tehát a reálgazdaságban van, amelynek ilyen szempontból része a kultúra az oktatás és a tudomány is!

Nemzeti felsőoktatási program

A magyarországi mélységű és mennyiségű struktúraváltás súlyos feladatai nem bízhatók kizárólag a piaci mechanizmusokra. Különösen akkor nem, ha azok olyan kezdetlegesek, tökéletlenek és torzak, mint a mostaniak. Az eddig kevés eredménnyel járó klasszikus állami beavatkozásokat fel kell erősíteni, gyorsítani természetesen piackonform keretek között.

Nemzetközi tapasztalatok adaptálásával, elsőnek állami befektetésként nemzeti felnőttoktatási programot kell kidolgozni és megvalósítani. Ennek a talapzatát - többek között - az idegen nyelvi, az informatikai, a gazdasági és a jogi alapismeretek tömeges méretű elsajátítása, tréningszerű begyakorlása jelenti.

Egyre eredményesebben honosodtak meg az utóbbi néhány évben a távoktatási módszerek, az open university típusú megoldások, tökéletesedtek a népfőiskolai tanfolyamok, bővültek a nonprofit szervezetek és magánvállalkozások oktatási szolgáltatásai, a hivatásos felsőoktatási intézmények felújították felnőttoktatási tevékenységet, a munkanélküliek átképzésére szakosodott szervezetek is kialakították a metodikájukat. Ezek a kezdeményezések reményt keltőek, azonban szétaprózottak, összehangolatlanok, forráshiányosak, sokaknak megfizethetetlenek, és nem fűződik hozzájuk erős érdekeltség (paradox módon főleg éppen a tényleges és potenciális munkanélküliek részéről). A munkaadók érdekeltsége is nehezen mutatható ki, a munkavállalók (az érintettek) meglehetősen bizonytalanok az idő- és pénzigényes elfoglaltságok tudatos vállalásában.

Összhangban a központi és a helyi felsőoktatás-fejlesztési elképzelésekkel és a középfokú oktatási programokkal, az aktív foglalkoztatáspolitikai eszközök és módszerek továbbfejlesztésével, valamint más oktatási típusú projektumokkal egy önálló jelentőségű komplex felnőttoktatási programot lenne célszerű sürgősen kimunkálni. Ennek menedzselésére a jelenlegi munkaügyi átképző, továbbképző központokat át kellene alakítani egy decentralizáltan szervezett, de országos hatáskörű, speciális nonprofit célszervezetté, amelynek alapítói és irányítói az érintett kormányzati és önkormányzati , illetve munkaadói és munkavállalói szervezetek lehetnének (de bővebben értelmezve a munka világában kialakított tripartit jellegű funkciókat).

Az alapítók által rendelkezésre bocsátandó forrásokat kiegészítenék: a szolgáltatásokat igénybe vevők méltányos költségtérítései, hozzájárulásai, a különféle állami pénzalapoktól és alapítványoktól pályázatokkal elnyert támogatások, felajánlott hazai és külföldi adományok, segélyek, valamint szükség esetén állami garanciával felvett hitelek. Az elosztási rendszernél azonban gondoskodni kellene a kiegyensúlyozottan működő és sokszínű érdeket megjelenítő döntés-előkészítő és döntéshozó fórumokról, hogy ne lehessen kisajátítani ezen forrásokat egyetlen vagy kevés elitcsoportnak.

A felnőttoktatási program résztvevői számára az időközönkénti megjelenés, konzultáció, beszámoló, vizsgáztatás helyszínei változatosak lehetnek (a közreműködőktől függően), a meglévő fővárosi és vidéki oktatási-kulturális infrastruktúrára telepítve. A korszerű otthoni tanulást elősegítendő, a résztvevők ingyenes használatra kapnának egy standardizált számítógépes konfigurációt, amelyet aztán a sikeres vizsgák után - kedvezményes áron megvásárolhatnának. Az interaktív multimédiás funkcióval rendelkező PC-k alkalmasak lennének az önálló otthoni tanulásra, amelyet video- és hangkazettás taneszközök egészítenék ki. A tankönyvek és jegyzetek szerkesztésénél is követelmény lenne az autotréningre való alkalmasság. A tömeges tanulás otthoni - távoktatási típusú - feltételeinek megteremtésével egyszerre lenne költségkímélő és hosszú távon hatékony ez a speciális felnőttoktatási rendszer. Hiszen az újratanulók professzionális körülmények között szoknának hozzá a szinten tartó és továbbképző tanfolyamokhoz. Ez amúgy is elkerülhetetlen kényszer lesz sokak számára, ha komolyan vesszük a munkaerőpiachoz való gyors és rugalmas alkalmazkodási kényszer világtendenciájának begyűrűzését.

A világméretű helytálláshoz nélkülözhetetlen általános alapismeretek pótlólagos megszerzése után és mellett (az emelt szintű kommunikációs képesség birtokában) a speciális szakismeretek intenzív elsajátítása jelentheti a továbbképzést a felnőttoktatási rendszer keretei között. Ez a fázis már része az eddigi konkrét közvetlen munkanélküliséget megelőző és megszüntető átképzési rendszereknek, programoknak. Nyilvánvaló azonban, hogy a masszív alapképzéssel magasabb átlagos kulturális színvonalt frissen megszerző munkaerő átképzési és elhelyezkedési tájékozódása, majd választása később már egészen más lesz, mint anélkül lenne. Vélhetően a kelendőbb foglalkozások iránt nő meg a kereslet, ami hozzájárul az átlagos versenyképesség javulásához.

Ez növeli a külföldön és belföldön egyaránt jó áron eladható áruk és szolgáltatások volumenét, ugyanakkor a képzettebb munkaerő jövedelmi pozíciója is javul (enyhít a szegénységén, felzárkózik, vagy elindul a gazdagodás útján).

A felnőttoktatási program keretében tanulásra, továbbképzésre kész, ezért áldozatot vállaló munkaerő lehet vezető, lehet beosztott, lehet fizikai munkás. A hiányzó alapismeretek elsajátítása után - értékesebb munkaerővé válva - megerősítheti pozícióját, munkakört változtathat, vagy éppenséggel rászánhatja magát az önálló vállalkozásra. Mindenesetre komoly esélyt kap a középosztálybeli rangjának eléréséhez, vagy megőrzéséhez.

A nyelvet beszélő, számítógépet kezelni tudó, gazdasági és jogi alapműveltséggel rendelkező munkaerő ma még többnyire hiánycikk, de az eljövendő kommunikációs elvű társadalomban már ezen ismeretek birtoklása és alkalmazása minimum követelmény lesz. Különösen akkor, ha tagjai leszünk az EU-nak is. Ezért is fontos mindent elkövetni a vázolt felnőttoktatási program sikere érdekében.

A gyorsított és tömeges pótképzés nélkül elképzelhetetlen az érdemi felzárkózás, sőt könnyen kikövetkeztethető a lemaradás növekedése a világ fejlettebb zónáihoz képest, illetve esetleg leszakadhatunk a szegénységövezetbe.

Külön szerencse, hogy a hátrány csökkentésére most kínálkozik esély, amikor egy komoly technológiai korszakváltás előtt áll a fejlett világ, és nekünk - felkészült munkaerő-állománnyal - módunkban állhat a legkorszerűbb technikát is befogadni, megtakarítva ezzel a fejlettségben előttünk állók néhány közbülső lépését. Egyébként is olyanok az ország adottságaink, hogy jószerivel csak a humán erőforrásainkban reménykedhetünk.

A munkaigényes és fejlett technikát egyidejűleg felhasználó termékgyártás és szolgáltatás jelenthet valódi perspektívát nekünk is, ahogyan az előző technológiai korszakváltás előtt a japánoknak jelentett lehetőséget ugyanez a kombináció. Ők éltek is vele. (Amihez persze azért más is kellett.)

A képzettebb munkaerő nemcsak kvalifikáltabb munkavégzésre válik alkalmassá, de lakásigényének szintje is megnő. Ha ez tömegesen jelentkezik, akkor szükség lesz a szisztematikus mobilitást, belső nyitottságot elősegítő megoldásokra. A többszörös (láncreakciójú) lakáscserék lebonyolítására alkalmas mechanizmusnak megfelelő szervezeti, jogi és pénzügyi kereteket időben kell kialakítani, hogy elkerülhetők legyenek a mostani buktatók. Jó lenne a lakáscsereprogramot kiegészíteni egy hozzá illeszthető, szociális alapú lakásépítési programmal, mert így erősödne a mobilitás is. Hitel- és adókedvezmény a megtakarításoktól függően járna. Esetleg további preferenciát jelenthetne az, ha valaki párhuzamosan bekapcsolódna a felnőttoktatási programba. (Vagy fordítva.)

Lehet, hogy lennének olyanok is, akik elégedettek a lakáskörülményeikkel, de szívesen cserélnének autót, vagy vennének újat, ugyanakkor elegendő forrás hiányában esetleg erre nem lenne módjuk. Kérdés, hogy az akkreditált felnőttoktatási programot sikeresen elvégzők - ösztönzőleg - kaphatnának- e valamilyen egyedi vásárlási (hitel) kedvezményt autóra, amely pár év múlva már nem tekinthető luxuscikknek - sokkal inkább munkafeltételt javító munkaeszköznek. Ennek forrásáról részben költségvetési, részben - paritásos alapon szervezett - szponzori pénzből kellene gondoskodni.

Összegzés

Lehetne még tovább sorolni sokszorozó hatást kiváltó felnőttoktatási program áldásos következményeit, de most nem ez a cél. Gazdaságtörténeti, politikai, kulturális fejtegetésemmel arra szeretném felhívni a figyelmet, hogy országunk lakossága világméretű kihívás részese. Az élenjáró államokban filozófiai és politikai értelemben vett korszakváltás van születőben, amelynek előhírnöke a posztindusztriális információs társadalom kiépülése.

A sebesen terjedő gigantikus informatikai hálózatok , hamarosan elérik közép-európai régiónkat. Az elmúlt évtizedekben elszenvedett kommunikációs veszteségeink brutálisan növekedhetnek, ha időben nem készítjük fel megfelelően a hátrányos helyzetű munkaképes felnőtt lakosság tömegeit a követendő kommunikációs viselkedésre. Ugyanakkor az évtizedek alatt felhalmozott gazdasági hátrányunk sokkal rövidebb idő alatt felszámolható, ha most gyorsan reagálunk az új korszak tudásorientált követelményeire. Az érintett generációk kulturális alapszintje ugyanis versenyképes lehet legalább a fejlett európai átlaggal szemben. Amiben lemaradás van, az éppen egybeesik az informatikai rendszerek totális elterjedéséből adódó kommunikációs problémákkal.

Szerencsére a számítógépek időközben olyan felhasználó-baráttá váltak, hogy egészen könnyen lehet már bekapcsolódni a legmodernebb gépek és hálózatok alkalmazásába is. (Így nélkülözhető a sok elavult ismeret, amelyet a korábbi számítógépek generációiról tudni kellett.)

A számítógépes analfabéta felnőttek is hetek alatt képesek elsajátítani az alapvető követelményeket, így nem voluntarista illúzió a tömeges tanfolyami kiképzési-továbbképzési programok beindítása.

Aki számítógéppel már tud bánni, annak sokkal több esélye van az idegen nyelv alapfokú ismeretének megszerzésére (lásd például a Talk to Me interaktív angol nyelvgyakorló programot) és a leendő új munkakörökben való elégséges alkalmazására. Sikeres távoktatási szisztémák állnak rendelkezése a tömeges nyelvtanulás céljaira, amelyeket a felnőttek munka mellett is igénybe vehetnek. (Ráadásul a tétlen munkanélküliek számára "közmunka" jelleggel kötelezővé lehetne tenni a minimális számítógépes és nyelvismeret megszerzését, a segély folyósításának feltételeként - hiszen az ilyen típusú kommunikációképesség társadalmi érdek is.)

A világpiacon versenyképes termékek gyártására, értékesítésére, szolgáltatások végzésére és fogyasztására alkalmassá tett, még munkaképes korban lévő generációkkal végrehajtható a környezetbarát és morális alapú gazdasági struktúraváltás is.

Rohamosan csökkenthető a munkanélküliség, továbbá beindulhat a tartós és fenntartható fejlődés, amelynek következtében regenerálni lehet a szociális, az oktatási, a kulturális és az egészségügyi nagy elosztórendszereket is az államháztartási reform keretében. Így kapcsolhatók össze az anyagi és kulturális alapok, így válhatnak valódivá a szabadságjogok.

Mindezek segítségével, a kommunikációképességünk ugrásszerű javulásával a könnyebben regenerálódna a társadalom, erősödne a vitalitása, megteremthető lenne a világméretű felzárkózásunk feltételrendszere. Miközben megőrizhetnénk nemzeti identitásunkat, kulturális szuverenitásunkat, sikeresen integrálódhatnánk a fejlettebb Európa közösségeibe. Gazdasági értelemben kényszerűségből rendkívül nyitott (és ezáltal kiszolgáltatott helyzetű) ország lévén, nekünk nem bezárkózási kísérletekkel kellene foglalkoznunk (természetesen nem sorolandó ide paritásos és hatásos hazai piacvédelem). Nem kell félnünk, még csak megijednünk sem a nyitottság veszélyeitől, kockázataitól, hanem sokkal inkább - tömegeket érintő - felzárkóztatási programok realizálásával lenne célszerű nagyságrendileg javítani a bekapcsolódási esélyünket (ha már szinte természeti törvényi erősségű a tranzit jellegű meghatározottságunk itt, Európa szívében.)

Szerencsére az új korra jellemző kommunikációelvű társadalom (amelynek szerves része mind a tudományos, mind a művészi inspirációra építő alkotások rendszere) kialakulásának tendenciái már most jól kiolvashatók az információs forradalom jelenségeiből. Nekünk talán ehhez kellene legfőképpen igazodnunk, mert újfajta nemzeti erőt ebből tudnánk igazán meríteni, és a megmaradásunkra vonatkozó ősi hagyományaink - mintha ezt sugallnák.