Azt világosan le kell szögeznünk, hogy nem csupán az anyagi tárgyak és árucikkek képezik a fogyasztás tárgyát: ezek csak a szükséglet és a kielégítés tárgyát képezik. Az emberek mindig is vásároltak, birtokoltak, hajszolták az örömöket, költekeztek -- mégsem "fogyasztottak". A feudális földesúr bőkezűségének "primitív" ünnepségei, a XIX. századi polgár fényűzése nem tekinthető fogyasztásnak. És ha feljogosítva érezzük magunkat arra, hogy ezt a szót napjaink társadalmára tartsuk fenn, ennek nem az az oka, hogy most többet és jobbat eszünk, több képet és üzenetet emésztünk meg, több gépünk és szerkentyűnk van. A javak mennyisége és a szükségletek kielégítése még nem meríti ki a fogyasztás fogalmának meghatározását: ennek csupán egyik előfeltételét alkotják.

A fogyasztás se nem anyagi gyakorlat, se nem a "bőség" fenomenológiája. Nem határozható meg sem az étellel, amit megemésztünk, sem a ruhával, amelybe öltözünk, sem az autóval, amelyet használunk, sem a képek és üzenetek szóbeli és látható szubsztanciájával, hanem mindezeknek egy jelentéses szubsztanciává való szerveződésével: a fogyasztás virtuális összessége valamennyi tárgynak és üzenetnek, amelyek ettől kezdve egy többé-kevésbé összefüggő beszéddé szerveződnek. A fogyasztás, amennyiben jelentése van, a jelek rendszeres manipulációjának tevékenysége.

A hagyományos tárgyszimbólum (a szerszámok, a bútorok, maga a ház), egy valóságos kapcsolat vagy egy átélt helyzet közvetítője, mely anyagában és formájában egyértelműen magán viseli a kapcsolat tudatos vagy tudattalan, tehát nem önkényes dinamikájának lenyomatát, ez a kötött, telített, konnotációval terhelt tárgy, amely azonban interioritás kapcsolatával, átmenetiségével az emberi (közösségi vagy egyéni) cselekvés vagy mozdulat felé mindig élő, eleven marad -- nos, ez a tárgy nem a fogyasztás tárgya. Ahhoz, hogy a fogyasztás tárgyává váljék, az szükséges, hogy a tárgyból jel legyen, vagyis valamilyen módon kilépjen egy kapcsolatból, amelyet ezentúl csupán jelölni fog, tehát önkényes legyen, ne pedig koherens ebben a konkrét kapcsolatban -- koherenciáját, tehát jelentését is egy, az összes többi tárgyjellel való elvont és rendszeres kapcsolatból nyerje. Ekkor "személyesül meg", ekkor lép be a sorozatba stb.: ekkor fogyasztjuk -- sohasem anyagiságában, hanem különbözőségében.

A tárgynak ez a rendszeres jelstátus felé való elfordulása magában foglalja az emberi viszony egyidejű megváltozását is: ez átalakul fogyasztási viszonnyá, vagyis maga is fogyasztódik (a szó kettős értelmében: "kiteljesedik" és "megsemmisül") a tárgyakban és a tárgyakon keresztül, amelyek kényszerű közvetítőivé, és nagyon gyorsan helyettesítő jeleivé, alibivé válnak.

Láthatjuk tehát, hogy sohasem a tárgyakat fogyasztjuk, hanem magát a viszonyt, a jelentéssel bíró és hiányzó, egyszerre benne foglalt és kizárt viszonyt; a viszony ideáját fogyasztjuk a tárgyak sorozatában, amely ezt megjeleníti.

A viszonyt már nem éljük át: elvonódott és megsemmisült abban a tárgyjelben, amelyben elfogyasztjuk.

Ezt a viszony/tárgy státust a termelési rend minden szinten szervezi és irányítja. A reklám maga is azt sugallja, hogy az élő, ellentmondásos viszonynak nem szabad megzavarnia a termelés "ésszerű" rendjét: úgy kell fogyasztásra kerülnie, mint minden másnak. "Meg kell személyesülnie", hogy hozzáilleszkedhessék. Ezen a ponton eljutottunk végső kiteljesedésében az áru Marx által elemzett formális logikájához: a szükségletekhez, az érzelmekhez, a kultúrához, a tudományhoz hasonlóan az ember összes ereje áruként integrálódik a termelési rendbe, termelőerővé alakul át, anyagiasul, hogy el lehessen adni -- ugyanígy napjainkban minden vágy, minden szándék, minden igény, minden szenvedély és minden kapcsolat jelekké és tárgyakká absztrahálódik (vagy anyagiasul), hogy megvásárolható és fogyasztható lehessen. Például a házaspár objektív célja a tárgyak fogyasztása lesz, többek között azoké a tárgyaké, amelyek régen a kapcsolat szimbolikus tárgyai voltak.[1]

Ha elolvassuk Georges Perec A dolgok című regényének elejét (Európa Kiadó, é. n. Réz Pál fordítása): "Az ember tekintete először végigsiklana a hosszú, keskeny, magas folyosó szürke velúrszőnyegén. A falak mentén világos fából készült, beépített szekrények, rézvasalásuk csillog. Három metszet... azután bőrkárpit borítja a falat, nagy, fekete, erezett fakarikák állnak ki belőle; a faliszekrényajtók egyetlen mozdulattal eltolhatók... Ez lenne a lakószoba: hét méter hosszú, mintegy három méter széles. Balra, egy alkóvszerű mélyedésben, széles, fáradt-fekete bőrkerevet, két oldalán két világos cseresznyefa könyvespolc, azon könyvek, össze-vissza. A kerevet fölött, egy hosszú falmélyedésben, középkori hajózási térkép. Egy alacsony kis asztal mellett, három nagy fejű rézszöggel a falra erősített selyem imaszőnyeg alatt -- mely szinte kiegészítője a bőrkárpitnak -- egy másik kerevet, merőlegesen az elsőre, rajta világosbarna bársonytakaró; odébb egy magas lábakon álló, sötétvörös lakkozású kis bútor, három polccal, tele csecsebecsékkel: achátok, kőtojások, burnótos szelencék, cukorkásdobozok, jade hamutartók, gyöngyház-kagyló, ezüst zsebóra, metszett üvegpohár, gúla alakú kristály, egy miniatűr festmény ovális keretben. A párnázott ajtón túl, kissé odébb, a sarokban, egymásra helyezett polcokon tokok és hanglemezek, kissé odébb a lezárt lemezjátszó, csak négy rovátkás acélgombja látható..." (9. o.), akkor világos, hogy e "lakásbelső" sűrű és bársonyos nosztalgiafélesége ellenére itt már semminek nincsen szimbolikus értéke. Elég összehasonlítanunk ezt a leírást egy lakásbelső leírásával Balzacnál, és máris láthatjuk, hogy itt a dolgokba semmiféle emberi kapcsolat nincsen beleíródva: itt minden csak jel, puszta jel, semmi egyéb. Semminek sincsen jelenléte, sem története, viszont minden gazdag utalásokban: keleti, skót, early americain stb. Mindezen tárgyaknak csupán egyediségük van: elvonódtak különbségükben (referenciális létezésmódjukban) és pontosan ezen absztrakció érdekében kombinálódnak egymással. A fogyasztás világában vagyunk.[2] Nos, a történet folytatásában bepillantást nyerhetünk egy ilyen tárgy/jelrendszer működésébe: ezek a tárgyak korántsem egy kapcsolatot szimbolizálnak, hanem -- e kapcsolaton kívül maradva -- folyamatos "utalásukkal" a kapcsolat ürességét írják le, amely mindenütt kiolvasható a két partner egymással szembeni nemlétezéséből. Jérôme és Sylvie nem emberpárként léteznek: egyedüli valóságuk, a "Jérôme-és-Sylvie", puszta cinkosság, mely átlátszik az ezt a cinkosságot kifejező tárgyrendszeren. Azt sem állíthatjuk, hogy a tárgyak mechanikusan helyettesítik a hiányzó kapcsolatot és betöltenek egy űrt; nem: leírják ezt az űrt, a kapcsolat helyét egy olyan mozgásban, amely összességében annak módja, hogy ne éljük meg, mégis mindig (kivéve a teljes regresszió esetét) jelöljünk egy életlehetőséget. A kapcsolat nem merül el a tárgyak abszolút pozitivitásában, hanem a tárgyakon mint egy jelentéslánc megannyi anyagi láncszemén összegeződik -- csakhogy a tárgyaknak ez a jelentés-megjelenése az idő nagy részében szegényes, sematikus, zárt: csupán egy kapcsolat ideája van benne újra és újra felhánytorgatva, amelyet nem lehet megélni. Bőrdívány, lemezjátszó, csecsebecsék, jade hamutartó: a kapcsolat ideája kap jelentést ezekben a tárgyakban, ez "fogyasztódik" bennük, és semmisül meg bennük átélt kapcsolatként.

Mindez úgy határozza meg a fogyasztást, mint egy tökéletes, rendszeres idealista gyakorlatot, mely messze túllép a tárgyakhoz fűződő viszonyon és az egyes egyének közötti kapcsolatokon, és kiterjed a történelem, a kommunikáció és a kultúra valamennyi szintjére. Ilyenformán a kultúra igénye eleven marad: de a csodálatos kivitelű könyvben vagy az ebédlőbútor csillogó-villogó részleteiben csak ezek ideáját fogyasztjuk. A forradalom igénye ma is él, de gyakorlati aktualizálódás hiányában, a Forradalom eszméjében fogyasztjuk. Mint idea, a Forradalom örök életű, és örökösen fogyasztható is lesz ugyanazon a címen, mint bármely más eszme -- valamennyien, még a legellentmondásosabbak is, szépen egymás mellett élhetnek, mint jelek a fogyasztás idealista logikájában. A Forradalom ily módon önmagát jelenti egy kombinatorikus terminológiában, egy közvetlen (im-médiats) szavakból álló szókincsben, amelyben beteljesedettként van megadva, s amelyben "elfogyasztjuk".[3]

Hasonlóképpen a fogyasztási tárgyak egy idealista jelszókincset alkotnak, amelyben tovalibbenő anyagiságban maga az élet terve is megnyilvánul. Erről is olvashatunk Perec regényében. "Olykor úgy érzik, hogy akár egész életüket itt tölthetnék, harmonikusan, e könyvekkel borított falak között, a tárgyak között, melyeket oly tökéletesen magukhoz szelídítettek, hogy végül is azt hiszik: öröktől fogva csakis az ő használatukra teremtették valamennyit... S mégis úgy érzik néha, hogy semmi sem láncolja ide őket; vannak napok, amikor vaktában nekivágnak a világnak. Semmilyen terv nem lenne lehetetlen számukra." Azonban éppen ez van feltételes módban, és a könyv is meghazudtolja ezt: nincs többé terv és szándék, csupán tárgyak vannak. Vagy inkább azt mondhatnánk: a terv nem tűnt el -- beéri megvalósulásával, mint jel a tárgyban. A fogyasztási tárgy ilyenformán egész pontosan az, amibe a szándék "beletörődik".

Mindez érthetővé teszi, hogy A FOGYASZTÁSNAK NINCSENEK HATÁRAI. Ha a fogyasztás az volna, aminek naivul tartják: elnyelés, habzsolás, akkor el lehetne jutni a telitettséghez. Ha az igényekkel állna összefüggésben, akkor egyfajta kielégülés felé kellene haladnunk. Márpedig tudjuk, hogy erről szó sincsen: egyre többet és többet akarunk fogyasztani. A fogyasztás e kényszerítő ereje nem valamiféle pszichológiai végzet következménye (aki eddig ivott, az ezután is inni fog stb.), s nem is egyszerű presztízskényszer folytán jött létre. Ha a fogyasztás visszaszoríthatatlannak és elfojthatatlannak látszik, ez pontosan azért van így, mert a fogyasztás egy totális idealista gyakorlat, amelynek (egy bizonyos ponton túl) már semmi köze sincsen sem a szükségletek kielégítéséhez, sem a valóság elvéhez. A mindig kiábrándult és a tárgyban mögöttes módon mindig meglévő szándék dinamikussá teszi. A jelben közvetítődő szándék egzisztenciális dinamikáját átviszi a fogyasztási tárgyak/jelek rendszeres és meghatározatlan birtoklásába. Ez pedig ettől kezdve csak önmagát haladhatja meg, vagy folyamatosan önmagát ismételheti, hogy az maradhasson, ami: az élet egyik értelme. Az életnek már a szándéka -- szétdarabolva, kiábrándulva, jelentéses módon -- folytatódik és megsemmisül az egymást követő tárgyakban. "Mérsékelni" a fogyasztást, vagy kialakítani a normalizálásához megfelelő szükségletrácsot -- naiv vagy abszurd moralizálás csupán.

A szándék mélyén meghúzódó totalitás kiábrándult követeléséből bukkan fel a fogyasztás rendszeres és végeláthatatlan folyamata. A tárgyak/jelek a maguk ideális jellegében egyenértékűvé válnak és a végtelenségig szaporodhatnak: és ezt meg is kell tenniük ahhoz, hogy minden pillanatban eltakarhassák a hiányzó valóságot. A fogyasztást végső soron azért nem lehet visszaszorítani, mert egy hiányra épül.

Idézet Jean Baudrillard: Tárgyak rendszere című könyvéből

[1] Így például az Egyesült Államokban a házaspárokat arra biztatják, hogy évente váltsanak gyűrűt, és kapcsolatukat "fejezzék ki" a "közösen" vásárolt ajándékokkal és egyéb tárgyakkal.
[2] Georges Perec "lakásbelsőjével" már a divat révén transzcendentálissá lett tárgyakkal van dolgunk, s nem "sorozat"-tárgyakkal. Ebben a lakásbelsőben tökéletes kulturális kényszer -- kulturális terrorizmus -- uralkodik. Ez azonban semmit nem változtat meg magában a fogyasztás rendszerében.
[3] Az etimológia itt igen gondolatébresztő: "Mindent fogyasztunk" = "Minden beteljesedett" és persze "Minden megsemmisült". Az, hogy a Forradalom "elfogyasztódott" a Forradalom eszméjében, azt jelenti, hogy a Forradalom benne (formálisan) beteljesül és megsemmisül: ami itt megvalósultként van megadva, az mostantól kezdve közvetlenül (im-médiats) fogyasztható.

ÚJ ROVATUNK ELSŐ, EXTRAAJÁNLATA 1 MILLIÓ FORINTOS BÓN. AKI A SZEPTEMBERI AJÁNLATRA JELENTKEZIK, S MEGVÁSÁROLJA AZ ÉPÜLETET, ANNAK EZ A SZELVÉNY 1 MILLIÓ FORINTOT ÉR. "AZ ELADÓ A VÉTELÁRBA BESZÁMÍTJA.

elite mozi

Aki kitartóan végigülte a négy napot, és legalábbis a számára legfontosabb rendezők filmjét megnézte, nagyon kusza, zaklatott, heterogén világot látott. Pontosan olyat, mint az életünk. Ez persze lehet jó és lehet rossz: ezúttal olyan kiéhezetten vártunk egy jó szóra a rendszerváltás utáni időben, olyan izgatottan lestük, mi az, amit magunknak, magunkban felfedezhetünk a játékfilmekben, hogy tetszett minden. Tetszett még az is, ami persze egy kicsit túl soknak tűnt, hogy Eszenyi Enikő és Udvaros Dorottya játszott jóformán minden filmben -- de hát valójában remek színésznők. Tetszett, hogy kivétel nélkül mindenki ivott, dohányzott és szexuális életet élt a legnagyobb részletességgel -- de hát ez is az úgynevezett tipikus magyar valóság egy darabja. És miután éveken keresztül úgy látszott, hogy már nincsenek is új rendezők, új arcok és új eszmék csak a régiek bedobozolt történéseikkel -- tetszett még az is, ami máskor, máshol, egy másik miliőben talán elborzasztott volna. A naturális látásmód sokszínűsége. És a vér, a sok vér, ami mindent beborított volna mint egy takaró, ha nincsenek olyan ifjú vagy örökifjú rendezőink, akik úgy döntöttek: ezúttal a másságban mutatják meg az egyformaságot. Akik úgy döntöttek: felülről ábrázolnak, ironizálnak és nevettetnek, miközben mély boldogtalanságokat sejtetnek.

elite divathírek

A program három napja alatt smink és divatbemutatók követték egymást. Megismerkedhettünk az aromaterápia újdonságaival. Sőt: az atomkor kozmetikumával is. Az igazi meglepetést azonban az jelentette, milyen fontos lett a láb ápolása mostanában.

elite szépség

Mindig kitalálnak valamit Hol egy új csillárt, hol egy falikart, kristályt: ezúttal egy egész részleget, ékszerekkel. Mire ezek a sorok megjelennek, finom antik és régies arany, briliáns ékszereket árulnak a Hawaiiban -- és divatosakat. Így hát a nők három álma -- bőr, szőr, ékszer -- itt egy helyen megvalósulhat. Szegény férfiak.

Régen a mecénások (a megrendelő is lehetett) királyok, hercegek, grófok voltak. Ma vállalkozók, üzletemberek. Előzetes telefon-megbeszélés alapján jön létre az üzlet: ami ebben a formában egyben művészet. Azt mondja Katalin asszony, a feleség: ők egészen addig együtt élnek a megrendelővel, ameddig el nem készült a mű. És nemcsak szobrokat, szökőkutakat készítenek. Mindenféle mást is, ami ezekből az anyagokból lehetséges. És nemcsak lakásokba. Szállodákba. Otthonokba. Köztérre. Irodákba. És nemcsak belföldi megrendelők részére. Külföldieknek is.

elite stílus

Monarchia-estet rendeztek, amelynek menüje azonos azzal, amit I. Ferenc József -- és Erzsébet -- magyar királlyá koronázásának estéjén fogyasztott el. 1867. június 8-án. A korhű környezetben színvonalas műsorral elevenítették fel az akkori időket. Külön ceremóniamester jelentette be az ételeket. Mindannyian végigkóstolhattuk a tavaszi erőlevest szárnyas galuskával, az orosz húspástétomot, a lazacot genfi és hollandi mártással, a borjút, libát, őzet és még sok-sok finomságot. A teríték herendi porcelánból, ezüst evőeszközökből állt, a bort kristálypoharakból ittuk. Ezen a feledhetetlen királyi lakomán mindenki megsejthette, hogyan ettek-ittak a kiegyezéskori uralkodók, nemesek.

elite otthon

Vendéglátónk fiatal, kétgyermekes házaspár. A házi-asszony Simeonidisz Zsuzsa, a férj dr. Szabó András fogorvos. A gyermekek, "Bubi", a nagylány és "Mazsi" az állandóan mosolygó, hét hónapos kisfiú. A házat és kertet a kisfiúval azonos korú berni pásztorkutya őrzi.

elite élet

A TWC (Trade World Club) immár nemzetközi szervezete, amely egyre gyorsabban bővülő hálózatot működtet, sőt külön jutalmazási rendszert dolgozott ki a legjobb építőknek, TWC-zsargonnal: struktúravezetőknek.

Születésnapi buliján a szervezet a Berlin étteremben látta vendégül a legjobb struktúravezetőket, akik közül többen struktúrájukhoz méltó szónoknak, táncdalénekesnek, versenytáncosnak bizonyultak -- már ami a civil foglalkozásukat vagy hobbijukat illeti.

Állok a ház előtt és azt mondom, csípjen meg. Ezt nem hiszem el. Ez is Rákoskeresztúr, csak már Madárdombnak hívják -- és olyan, mintha nem is Pesten járnánk. Inkább valami tiszta, áttetsző, osztrák hegyi faluban. A környék barna-fehér. Nyílnak a rózsák. És a Vajek--Burza pár háza előtt tengerkék úszómedence, virágágyások, hintaszékek és teraszok. A lakás többszintes; piros-fehér és kék-fehér fürdőszobák, mosókonyha, pince több mélyhűtővel, dolgozószobák és szalon -- nem hiszem el. Nem hiszem el, hogy ilyen csöndes, madárcsiripeléses hely létezik, hogy ilyen gusztusos, cseréptetős és növényekkel zsúfolt sorházak épülnek itt.

Az egyéniséghez legmegfelelőbb műkörmök kiválasztása és felhelyezése

elite exkluzív

Megfigyeltem, hogy az emberek itt, ezen a helyen nagyon örülnek egymásnak. Hallom, hogy jaj, de régen nem láttalak; de hát hely és mód nem volt nagyon arra, hogy csevegjenek, üldögéljenek. Hát én megteremtettem számukra a helyet. Kellemes, meghitt, fotelekkel, kisasztalokkal, bárral, a gyerekeknek videofilmekkel olyan galériát vezetek be, ahol mód és idő lesz egy kis társas életre. Felvettünk egy háziasszonyt, egy hostesst, aki fogadja a vendégeket, és ad egy kártyát annak, aki beíratja magát egy napra. Mondjuk, csütörtökre. És csütörtökön, a megjelölt időpontban, a kártyával a kezében az illető megjelenik -- ám addigra már mindent kikészítettek a számára. Az összes ruhákat, bizsukat, cipőket, táskákat az ízlése szerint, a mérete szerint -- és akkor aztán válogathat, próbálhat. A barátnők, a férjek, a gyerekek pedig kapnak egy pohár üdítőt vagy bármit -- és megvárhatják az illetőt.

-- Nagyszerű ötlet a Valami jó.
-- Nem fogja elhinni, az egyetlen jó cím, amit valaha adtam.
-- És maradandó.

elite művészvilág

Ő az, akinek élettársai rendre a város leggyönyörűbb, legfiatalabb női -- és akinek hatalmas a szíve és benne az egész világ elfér. Az egész világ -- mondhatni az alvilág is. Hiszen Som nem fél több milliós ékszert viselni a nyakán, mert meg tudja védeni magát. De igazából nem volt még rá szüksége. Szeretik. Szeretik a Piramis együttes tagjai. A nehézfiúk. A húszéves Brigi, akivel két éve él együtt. A rajongók, akik még mindig hallgatják, és leveleket írnak neki. Szeretik a lakók, akiktől megvette a lakásokat, és így már többségi tulajdonos a házban. Sőt, szereti a hírlapíró is, aki ezúttal arról faggatja, honnan ez a hatalmas életöröm egy ilyen szomorú, borongós világban?

ínyenc elite

Elég magára öltenie egy csipkeblúzt, egy vászonkosztümöt -- és kinyílik előtte a világ.

elite autó

A kétliteres Galant tágas utasterébe a széles, jól kinyíló ajtókon át kényelmesen ülhetünk be. S ha már elhelyezkedtünk a vezetőülésben, feltűnően komfortosan érezzük magunkat. Az ülés kellemes (nemcsak a formája, beállítható magassága, hanem szövetanyaga miatt is), a kormánykerék állása (magassága fokozatmentesen szabályozható) a lehető legoptimálisabb, a sebességváltó karja nyújtózkodás nélkül elérhető, az irányjelző és az ablakmosó kapcsolója remekül kézre esik (a fényszórókat nagy nyomású vízsugár tisztítja), a pedálok helyzete kiváló, s az ajtókárpiton és a két első ülés között lévő könyöktámasz is a legjobb helyen van. Mindehhez jól áttekinthető, csak a legszükségesebb műszereket, jelzőlámpákat tartalmazó műszerfal. elektromos motorokkal állítható, fűthető külső tükrök és gombnyomásra működő ablakemelők tartoznak. Az indítókulcs (helyét a beszállás után néhány másodpercig világító karika mutatja a sötétben) elfordítása után bizony fülelni kell, vajon életre kelt-e a motor. Természetesen igen, ám olyan halkan jár, hogy a négy hangszóróból érkező halk zeneszó is elnyomja a lóerők duruzsolását.

Miért éppen az Elite a kedvenc lapja? Talán, mert más, mint a többi. Az élet csillogóbb oldalát mutatja, nem azt a világot mutatja, nem azt a világot, amelyben ők is élnek. Éppen ezért érdekes, vonzó. Az ember ül otthon, a négy fal között, s maga elé képzeli az elegáns szállodákat, a divatos éttermeket. A jólértesültséghez ma már ez is hozzátartozik.

A szemelvények az ELITE 1993. szeptemberi és 1996. áprilisi számából valók